Új Szó, 1960. március (13. évfolyam, 60-90.szám)

1960-03-31 / 90. szám, csütörtök

A román képzőművészet seregszemléje A Román Népköztársaság háromszínű zászlaját lobogtatja a tavaszi szél a bratislavai Nemzeti Galéria épületén s jelzi, hogy falai közt vendégül látjuk a baráti szocialista ország képzőművészetének tárlatát Több mint száz év festészeti, grafikai- és szobrászati alkotásai sugározzák a román nép életét, történetét, földjének gazdag szépségét, a háború utáni világ új rendjét, szellemét, életjelenségeit. Képet kapunk Románia művészetének irányáról, hagyományaiban gyökerező és következetes valóságlátásáról. Megállapíthatjuk, hogy művészeinek mindenkori törekvése közeljutni a kor eszme- és érzés-világához. Ennélfogva az embert közvetlenül foglalkoztató problémákat szólaltatják meg. Ez a művészet éppen ezért korszerű. Áz európai színvonalat a múlt váltó osztályellentétek és az impeszázad közepén éri el a román mű- rialista háború éveiben O. Bancilavészet Th. Aman kiforrott alkotá- nál. „Strájkoló"-ja vérbő és hiteles saiban, kinek igényes kompozíciójú kifejezője korának. A vastagon fesés kulturált színű festményein tra- tékező előadásmóddal, a színértékek gikus történeti jelenettel (Török- hatásos ellentétével nagyszerűen bolgár háború), az élet derűs szó- formált, ereje és igaza tudatában rakozásaival, (Bál a műteremben) és biztos férfialak elszántan néz szemfinom felfogású arcmásokkal ismer- be a világgal. kedhetünk meg. A jellegzetes nem- Majd S. Popescu, C. Ressu és I. zeti művészet első képviselője a Iser vonultatják fel a vidék és a vászegény népi rétegből származó N. ros kisemmizettjeit. A festők, akjk Grigorescu, aki a román táj és a ecsetjükre vették a drámát, vagy falu típusainak erőtelje? és költői a csendes költőiséget sugárzó tájamegjelenítője (Vidám falusi asszony, az Oratii 'csárda). A századforduló idején a haladó szemléletű S. Luchian képei igaz szocialista együttérzést tükröznek. Ez a hangvétel tényleges társadalmi kritikává izmosodik az 1907-es parasztlázadást kikat, s a nagyszerű portrékon emberi mélységek megfigyelői, nem szenzációs meglepetésre, de meleg megértésre törekszenek. Ez a magatartás még hatványozódik a felszabadult Románia alkotóinál, s beszédesen tanúskodik arról, Fiatal érdeklődök Nicolae Grigorescu „Nehéz út" című festménye előtt. i (J. Herec felv.) hogy ma a művész nem szakadhat el a társadalom életétől és nem szigetelődhetik el a történeti és politikai összefüggésektől. Éppen ezért remeg az élet hitelessége a lelkes országépítő emheri munkát éreztető Vízierőmüveken és Ipartelepeken (Harsia és Coöits). Az egyéni igazságos, túl, a társadalmi igazságot hangsúlyozza A. Ciucurencu dinamikus forradaimárnője, I. Musceleanu falusi lánya, A. Nedel élmunkása és T. Krausz pihenő vasöntője s megkínzott, de legyőzhetetlen hőse. Crescendóvá fokozódik ez az eszmeiség s vele összháhgban a művészi kvalitás is C. Baba kiemelkedő, nagy kompozíciójában, a lefojtottszínű, háttérből céltudatosan előre, mindig csak előre haladó „Parasztok" képében. Látásának összefoglaló lendületét hirdetik portréi. Akvarelljeit derengő színesség, légies előadásmód jellemzik. Megragadó E. Popa marosparti tája, a kékek és zöldek fényektől átitatott találkozása. Szőnyi tutajosai és a „Titkos nyomda" az izomerő és a szenvedélyes akarat diadalának művészien meggyőző, plasztikus megnyilvánulása. ^ A változatos grafikából, a régibb mesterek finomművű rajzai mellett kiválnak Tonitza meggörnyedő „Katonái" és „Elgyötört asszonyai", J. Perahim politikai sorozatának egyik lapja és a sokatmondó „Érvek". Jellegzetes, hogy a román művészek még a grafikában is ritkábban fordulnak a múlt borzalmai felé s inkább a ma eredményeit és békevágyát hangsúlyozzák. Szobraik, domborműveik mélyreható jellemző készséggel, élénk plasztikai érzéssel ábrázolnak bronzban és kőben költőket, színészeket, képzőművészeket és népi típusokat. A faszobrászat kitűnő termékei Balogh és G. Vida „Parasztok a vásáron" ill. „Táncoló parasztjai". Az élményt jelentő román tárlat teljes egészében példája és bizonysága annak a valóságnak, hogy művészet csak a művész és a nép dialektikus egységéből nőhet ki, s akkor jelent társadalmi erőt, ha hatással van a tömegekre. Az esztétikai gyönyörűségen kívül örömmel könyvelhetjük el, hogy egy ilyen kulturális találkozás mennyire elmélyíti a népeket egymáshoz fűző kapcsolatot és teszi emberileg melegebbé -viszonyukat, w Bárkány Jenőné Berlinben megrendezték a Fiatal szocialista művészet elnevezésű kiállítást. A tárlat egyik képét, Josef Brück Sínek lerakása című rajzát ábrázolja a Zentralbild reprodukciója. KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSOK ISKOLÁINKBAN Az elmúlt 15 év alatt hatalmas fejlődésen ment keresztül az iskolai és a kulturális élet. Ma már szinte hihetetlen, hogy milyen épületekben folyt egykor a tanítás pl. a čalovoi járásban is. A fejlődést igazán csak az tudja értékelni, aki figyelemmel kísérte az iskola szakaszán történt változásokat. Amikor a járási székhelyen felépült a tizenegyéves középiskola gyönyörű épülete, a járás valamennyi tanulója és tanítója örült. A tanítók bíztak abban, hogy működési helyükön is hamarosan épül majd hasonló iskola, á tanulók viszont örültek, mert ezután nem kell félnapokat utazniok, hogy tizenegyéves középiskolába járhassanak. A jövő iskolai évben már új iskolájukban kezdik meg a tanulást a Čilizská Radvaň-i, okoči és az Opatovský Sokolec-i tanulók. Čilizská Radvaň nevét talán egész Szlovákiában ismerik, mert itt volt a legsiralmasabb helyzet a čalovoi járás területén. Az okoči és az Opatovský Sokolec-i tanulók közös iskolát kapnak, amely a két falu között épül. Ezekben a falvakban már jobb körülmények között folyt a tanítás, de itt is több épületben voltak elhelyezve a tantermek. Ebben az évben még több községben kezdik meg további iskolák építését, így Zemianská Olčán, Topoľníkyn s folyamatosan a kornak megfelelő iskolák létesülnek a járás valamennyi falujában. A faluszépítési akció keretén belül új kultúrházak is épülnek. A tömegszervezetek tagjai szívesen vesznek részt a társadalmi munkában, hogy azután kocsma helyett a kultúrházak klubhelyiségeiben tölthessék estéiket. A pedagógusok is készülnek felszabadulásunk 15. évfordulójának méltó megünneplésére. A čalovoi járásban már eddig is jelentős kötelezettségvállalásokat tettek valamennyi iskolában. A diákok a pedagógusok irányításával több mint tízezer órát doigoznak le társadalmi munkában és több vagon hulladékanyagot gyűjtenek iparunk számára. A tanítók úgy irányítják az oktatónevelomunkát, hogy minden tanítási órát a felszabadulás tiszteletére tett kötelezettségvállalások szelleme hat át. Előadásokat tartanak a felszabadulás jelentőségéről, ezzel kapcsolatos verseket, játékokat és történeteket ismertetnek a gyermekekkel. A politechnikai nevelést valamennyi órán még jobban elmélyítik. A járás legkisebb középiskolájában, Opatovský Sokolecen is értékes felajánlásokat tettek. A tantestület tagjai vállalták, hogy megjavítják az oktató-nevelömunkát. Az iskola pionírjai tanítóik irányításával 1266 órát dolgoznak le társadalmi munkában. Ebből jelentős részt a helyi EFSZ-ben dolgoznak le, a többit az iskola környékének szépítésére és fásítására szánják. ötven mázsa vasat, 15 mázsa papírt és 600 kg rongyot .gyűjtöttek iparunknak. Minden ünnepélyre színvonalas kulturális műsorral- készülnek. Fokozzák a tisztasági, takarékossági és tanulmányi versenyben elért eddigi eredményeiket stb. A közös kötelezettségvállaláson kívül a tanítók és tanulók egyéni vállalásokat is tettek. A szülők részére előadásokat szerveznek, hogy őket is megnyerjék a tudományos világnézetnek. A pionírok ünnepélyes csapatgyűlést terveznek április elején, amelyre „A Szovjetunió — felszabadítónk" jelszó jegyében készülnek. Molnár János lVTájus végén Iljics levelet írt a pityeri munkásoknak. Nem minden cikkét és beszédét írta meg Iljics egyformán. Azt tartotta szem előtt, hogy kihez írta őket. A május 22-i levél azoknak szólt, akikbe reményét vetette, akiknek alkotóerejében különösen hitt — a pityeri munkásoknak. ** „Petrográd — írta nekik — nem Oroszország. A petrográdi munkásság csak kis része Oroszország munkásságának. De a petrográdi munkások Oroszország munkásosztályának és általában valamennyi dolgozójának egyik legkiválóbb, legfejlettebb, legöntudatosabb, legforradalmibb, legállhatatosabb, üres frázisokra, jellemtelen kétségbeesésre legkevésbé kapható, a burzsoázia rémítgetéseivel legkevésbé befolyásolható osztaga. Márpedig a népek életének válságos pillanataiban nem egy eset volt rá, hogy az élenjáró osztályok kisszámú élcsapatai is magukkal ragadtak mindenkit, fellobbantották a tömegekben a forradalmi lelkesedés lángját, hatalmas történelmi hőstetteket hajtottak végre." (Művei, 27. köt. 398. old.) Vlagyimir Iljics arról a hatalmas szervező munkáról írt, amely a petrográdi munkások előtt állt. Rendkívül nagy jelentőséget tulajdonított a szervező munkának. „Az egész államra kiterjedő hoszszadalmas és szívós szervező munka hősiessége mérhetetlenül nehezebb és éppen ezért mérhetetlenül magasabbrendű is, mint a felkelések hősiessége — írta Iljics. — De a munkáspártoknak és a munkásosztálynak mindig abban volt az erejük, hogy bátran, egyenesen, nyíltan szembenéznek a veszéllyel, nem félnek elismerni a veszélyt, józanul mérlegelik, milyen erők állnak az „ő" táborukban és milyenek az „idegen" táborban, a kizsákmányolók táborában. A forradalom halad előre, fejlődik és növekszik. Nőnek az előttünk álló feladatok is. Terjed és mélyül a harc." (Ugyanott, 399400. old.) Meggyőződésének erejével, a forradalom győzelmébe vetett szilárd hitével Iljics lángra lobbantotta a tömegek szívét. Kitartó munkája példaképe volt V, L LENIN SZÜLETÉSÉNEK 90. ÉVFORDULÓJÁRA N. K. KRUPSZKÁJA: Az első hónapok Moszkvában (5) annak a hősies szervező munkának, amelyről beszélt. Vlagyimir Iljics amellett, hogy az országnak a külső és belső ellenséggel szembeni védelmét szervezte és a kezdődő polgárháborút irányította, hatalmas munkát végzett a szocializmus építése terén is: dekrétumokat adott ki az ipar államosításáról, instrukciókat írt az államosított üzemek munkásai részére, beszámolót tartott a szakszervezetek kongresszusán, a Legfelsőbb Népgazdasági Tanácsban, a Népgazdasági Tanácsok I. kongresszusán, beszélt a munkaügyi biztosok kongresszusán, az üzemi sejtek képviselőinek gyűlésén, az üzemi bizottságok konferenciáján, fogadta a petrográdi, jeleci, stb. munkásokat, beszélt a frontra induló kommunisták előtt, s emellett a legsúlyosabb napokban — május 25-én —, mielőtt Moszkvában kihirdették az ostromállapotot, — rendelettervezetet terjeszt a Népbiztosok Tanácsa elé a Szocialista Társadalomtudományi Akadémia tárgyában, június 5-én felszólal az internacionalista tanítók körében, június 10-én kiáltványt fogalmaz meg a csehszlovák ellenforradalmi lázadással kapcsolatban és ugyanaznap a Népbiztosok Tanácsában beszél a mérnököknek a munkába való bevonásáról: két nappal sebesülése előtt felszólal a közoktatási kongresszuson, és arról beszél, milyen hatalmas jelentősége van az iskolának a szocializmus építésében. íyfinden héten felszólalt Iljics a kerületekben, gyakran naponta töbszor is. A tömegekkel végzett munka, a szervező, iránymutató munka nem volt hiábavaló, éppen ez segítette elő a győzelmet. Az 1918-as polgárháború történe-; tét lapozgatva, most, amikor már minden szál egy csomóba futott öszsze, amikor világosan áll előttünk a régi, földesúri- tőkés rend elkeseredett élethalál harca, látjuk, hogy a forradalom azért győzött, mert a tömegeket harcra tudtuk mozgósítani, mert hatalmas munkát végeztünk körükben, mert egyre világosabban megértették, miért folyik a harc, s mert ez a harc szívük szerint való és érthető volt számukra. 1918 tavaszán és nyarán Iljics Moszkvában élt, és szinte égett a munka lázában. Amikor néha tudott szakítani néhány szabad pillanatot, bejött értem meg Marija Iljinyicsnáért, hogy bejárjuk Moszkva környékét. Szeretett egyre újabb helyeken járni, elgondolkozva és teli tüdőből szívta a friss levegőt. A legkisebb apróság sem kerülte el figyelmét. A középparasztok rokonszenvvel viseltettek a szovjethatalom iránt: a szovjethatalom harcolt a békéért, szemben állt a földbirtokosokkal; de nemigen hittek még ä parasztok e hatalom tartósságában, s néha kedélyes tréfákat is megengedtek maguknak a szovjethatalom rovására. Emlékszem, egyszer egy eléggé labilisnak látszó hídhoz értünk. Vlagyimir Iljics megkérdezte a hídnál álló parasztot, át lehet-e gépkocsin menni ezen a hídon. A paraszt ingatta a fejét, és ajkbiggyesztve mondta: „Hát nem tudom, mennyire áll szilárd lábakon, hiszen — bocsássanak meg a kifejezésért — szovjet híd." Iljics később nemegyszer ismételgette nevetve a parasztnak ezeket a szavait. Egy másik alkalommal hazatérőben egy vasúti híd alatt kellett átmennünk. Egy tehéncsorda jött szembe velünk, és meglehetős hidegvérrel viseltetett a gépkocsik iránt, sehogyan sem akart kitérni az útból, elől meg birkanyáj lökdösődött. Meg kellett állnunk. Egy arra haladó paraszt gúnyos mosollyal nézett IIjicsre, és azt mondta: „Lám a tehenek elől maguknak kellett kitérni." Hamarosan fel kellett azonban hagyniok a parasztoknak kistulajdonosi semlegességükkel: május közepe táján fenyegetően lángolt fel az osztályharc. ^ Az 1918-as nyár igen nehéz volt. Iljics már semmit sem írt, éjszakákon át nem aludt. Van róla egy fénykép, amely augusztus végén, nem sokkal sebesülése előtt készült, úgy áll ott elgondolkodva, mint aki súlyos betegségen esett át. lyľehéz idők voltak azok. • -L™ A burzsoázia, amely a nagy proletárforradalomban mindent elveszített, külföldön keresett segítséget; egyszer pénzt vett fel a szövetségesektől felkelések szervezésére, másszor a német csapatokat hívta segítségül, s ezzel kitette az országot az elözönlés és a kirablás veszélyének, fűhöz-fához kapkodott, hol erre, hol arra orientálódott. A németek segítették a finnországi fehérgárdistákat, megszállták Ukrajnát, a törökök az azerbajdzsán muszavatistájr és a grúz mensevikek segítségére siettek, a németek elfoglalták a Krímet, az angolok Murmanszkot, a szövetségesek segítettek a csehszlovákoknak és a jobboldali eszereknek elvágni Szibériát a központi kormányzóságtól. Ukrajnából és Szibériából nem érkeztek gabonaszállítmányok, mindkét fővárosban éhinség volt. A frontgyűrű egyre szorosabbra zárult. Május 21-én Iljics ezt írta a petrográdi munkásokhoz intézett táviratában: „ ... A forradalom válságos helyzetben van. Gondoljatok arra, hogy a forradalmat csak ti menthetitek meg; senki más... Az idő nem vár: a mérhetetlenül nehéz május után jön a még nehezebb június és július, sőt, talán még augusztus egy része is." (Művei, 27. köt. 393. old.) Az ellenforradalmi felkelések periódusa mozgósította, szervezte a kulákságot. A kulákok elrejtették a gabonát. Az éhinség elleni harc egybeolvadt az ellenforradalom ellen vívott hafccal. Vlagyimir Iljics sürgette a szegényparaszt-bizottságok megszervezését, buzgón agitált amellett, hogy a munkások vegyenek részt a közellátási osztagokban, adják át forradalmi tapasztalataikat a falunak. A jelenlegi pillanatban — mondotta a munkásoknak — a gabonáért folytatott harc egyenlő a szocializmusért folytatott harccal. Szükség van arra, hogy „az élenjáró munkás, mint a szegények vezetője, mint a falusi dolgozó tömegek vezére, mint a munka államának építője a nép közé menjen" — írta Vlagyimir Iljics a petrográdi* munkásoknak. Hangsúlyozta, hogy a harcedzett, kipróbált munkások öszszéssége a forradalom élcsapata. „Nos hát, a forradalom egy ilyen élcsapatának kell — Petrográdban és az egész országban — kiadnia a harci jelszót, tömegesen felkelnie, megértenie, hogy az ő kezében van-, az ország sorsa, hogy nem kisebb, hősiességet- várnak tőle, mint 1905 januárjában és októberében, 1917 februárjában és októberében, hogy nagy „kereszteshadjáratot" kell szervezni a gabonaspekulánsok, a kulákok, a népnyúzók, a bomlasztó, korrupt elemek ellen, nagy „kereszteshadjáratot" azok ellen, akik az emberek kenyerének és a gépek kenyerének begyűjtését, szállítását és elosztását szabályozó legszigorúbb állami rendet mégszegik. az élenjáró munkások tömeges megmozdulása mentheti meg az országot és a forradalmat. Élenjáró, harcban megedzett proletárok tízezreire van szükség, akik annyira öntudatosak, hogy az ország minden zugában meg tudják magyarázni a dolgot a szegények millióinak, és élére tudnak állni -ezeknek a millióknak..." (Ugyanott, 398 — 399. old.) (JJ SZÖ 7 * 1960- március 17.