Új Szó, 1960. március (13. évfolyam, 60-90.szám)

1960-03-28 / 87. szám, hétfő

HRUSCSOV ELVTÁRS BESZÉDE a francia parlamenti képviselők előtt Párizs (TASZSZ) Hruscsov március 25-én találkozott b francia parlament szovjet —francia baráti csoportjának tagjaival. A szovjet kormányfő az üdvözletekre válaszolva, a képviselők előtt a következő beszédet mondotta: Tisztelt uraim! Siívesen nevezném önöket barátaimnak, mert önök közül a második világháború idején ilyen, vagy olyan formában sokan aktívan harcoltak közös ellenségünk ellen. Nagy figyelemmel hallgattam a francia parlamenti képviselők itt elhangzott beszédeit. A beszédekben érintett sok kérdés belpolitikai jellegű, ezért én mint vendég, igyekszem nem foglalkozni ezekkel, nehogy a belügyekbe beavatkozzam. Ugy gondolom, önök megértenek engem: megvan a véleményem ezekről a kérdésekről és nem- szigetelem el magam tőlük, de tapintatosságból szükségesnek tartom, hogy néhány kérdéshez ne nyúljak. A Párizsban eltöltött három nap alatt még jobban megismertük a francia népet. Azelőtt is tudtuk, hogy a franciák — békeszerető nép, hiszen nem voltunk elszakítva Franciaországtól, s a Szovjetunió és Franciaország nincs elszakítva az egész világtól. A közlekedési és a hírközlési eszközök ma már ideálisak, lehetővé teszik az embereknek, hogy megismerkedhessenek bármely ország életével, figyelemmel kísérhessék minden nap eseményeit. Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy a franciák többsége, függetlenül attól, melyik párttal rokonszenvezik, (hiszen a pártok és a politikai irányzatok többsége az önök országában békét kíván, miként az egész francia nép is) barátságot akar a Szovjetunióval. Ez erősíti a világbékét, s mi üdvözöljük ezt. A békéért folytatott harcban össze kell fognunk és fölül kell emelkednünk a bennünket elválasztó politikai véleményeken. Franciaország és a Szovjetunió őszinte barátsága lehetséges, ha elismerjük a két rendszer létezését, mindegyik társadalmi rendszer létjogosultságát, s ha az államaink közötti viszony békés együttélésen épül fel. Azért vetem fel ezt a kérdést, mert ha azok, akik nem szeretik a kommunistákat, nem szeretik a szocializmust és a kommunizmust, megpróbálnak gáncsot vetni nekünk a kommunista építésben — bár próbálkozásukra kudarc vár, akkor nem lehetséges igazi barátság. Ha a béke megszilárdítását akarjuk, ha barátkozni akarunk, el kell ismernünk, hogy a különböző rendszerű államok békés együttélése az egyedül helyes és reális politika. A kommunista rend jobb lehetőségeket teremt... Nekünk tetszik a mi szocialista rendszerünk és én nem is akarom ezt eltitkolni. Tulajdonképpen miért ne tetszhetne önöknek is? (Derűs élénkség.) Önök tudják, milyen állapotban volt a cári Oroszország és milyen ma a Szovjetunió. Nagy útra tekinthetünk vissza: országunk elmaradott országból hatalmas szocialista állammá fejlődött. Ezt nemcsak azért mondom, mert engem, aki bányász voltam, a forradalom a legmagasabb csúcsra emelt és a szovjet kormány élére állított. Nem személyes pozícióból beszélek rendszerünkről, államunkról. Ebben az évben befejezzük országunkban a hétórás munkanapra való áttérést. 1964-ben megkezdjük az átállást az öt-hatórás munkanapra. Be kell vallanom, hogy mióta Párizsban tartózkodom, és ismerkedem az önök városával, a párizsiakat szemlélve teszek bizonyos összehasonlításokat; hogyan öltözködnek a párizsiak és hogyan öltözködnek a moszkvaiak, a leningrádiak, a kijeviek. Nem akarom megsérteni önöket, de nem kell lesütnünk a szemünket, nem kell szégyenkeznünk. Jöjjenek el a franciák és nézzék meg, hogyan élnek „a kommunizmus rabjai"... önöknek tetszik a rendszerük. Nos, éljenek csak kapitalista rendszerben. Ez nem nyugtalanít bennünket. De baráti módon felhívjuk a figyelmüket valamire. Annak idején önök elsőnek vittek véghez polgári forradalmat, és megelőzték Oroszországot, megelőzték egész sor más országot is. A mi országunk akkor elmaradt önök mögött, s mi irigykedtünk önökre. Viszont 1917-ben a mi népünk valósította meg elsőnek a szocialista forradalmat és megelőzött más országokat a társadalmi fejlődésben. Már most is van mivel eldicsekednünk, s a következő években eredményeink még szembetűnőbbek lesznek. önök elmaradnak mögöttünk a gazdasági fejlődésben és ez természetes lesz, mert a szocialista, a kommunista rend jobb lehetőségeket teremt egy ország összes anyagi erőforrásainak és kulturális értékeinek kihasználására, a gyors fejlődés, a nép életszínvonalának és műveltségének emelése érdekében. Én nem szólítom önöket a kommunizmus útjára, ha saját maguktól nem akarják ezt az utat járni. A kommunizmusba csak azok juthatnak el, akik megértik, mi a kommunizmus, megértik, milyen nagyszerű távlatokat nyit meg a népek előtt. Ha önök a kapitalista úton haladnak, ez azt jelenti, hogy még nem ismerték fel ezt az igazságot. Reméljük azonban, hogy idővel belátják a kommunista rend előnyeit, és akkor az én felhívásom nélkül is elindulnak a kommunizmus felé. Csak baráti módon figyelmeztetni akartam önöket, nehogy aztán megrójjanak: na, ez a Hruscsov beszélgetett velünk és önző célokból elhallgatta, hogy a társadalmi fejlődés, a nép életszínvonala emelésének egyedül helyes útja a kommunizmus építésének útja. Mint láthatják, ilyen vonatkozásban nincsenek titkaink önök előtt. Minden népnek azt kívánjuk, amit magunknak kívánunk. Ez is bibliai parancsolat. (Vidám élénkség.) Miután mindezt elmondtam, tiszta lelkiismerettel állok barátaim előtt. Elmondtam, amit én gondolok, az önök dolga, hogy levonják a következtetéseket. (Vidám élénkség.) Hegelőzzük és túlszárnyaljuk önöket Szeretnék most szólni a szovjet — francia viszonyról, amiről itt olyan szépen beszéltek Franciaország képviselői. Szólnék mindenekelőtt <— önök érintették ezt a kérdést — a küldöttségek cseréjéről, országaink kulturális, technikai, tudományos és egyéb kapcsolatainak fejlesztéséről. Mi akár ma hajlandók vagyunk egyezményt aláírni e kérdésekben, ha az önök kormánya hajlandó erre. De ismét becsületesen figyelmeztetni akarom önöket: a kapitalista államok egyes politikusai különös célokat tartanak szem előtt, amikor • felvetik, hogy kössenek-e egyezményt a Szovjetunióval a gondolatok cseréjéről? Még a tegnapban élnek és annak az időnek az alapján ítélik meg a Szovjetuniót, amikor népünk kezébe vette a hatalmat. Mi akkor is beszéltünk azokról a nagy lehetőségekről, amelyeket a kommunizmus nyit meg az emberek előtt, de magunk rongyos ruhában, mezítláb és éhes gyomorral jártunk. Nos, egyes burzsoá politikusok akkor abban reménykedtek, hogy népünket elkápráztatják „a polgári civilizáció gyönyörűségei". A Szovjetunió azonban most olyan ország, ahol a kommunista társadalmat építik. így lehetősége van arra, hogy megmutassa a világnak a kommunizmust, ne csak úgy, mint a legélenjáróbb tanítást, hanem azokat az ünyagi és szellemi kincseket is, amelyekhez a szovjet ember a szocialista rendszer teljes felépítésének eredményeként hozzájut. Három évvel ezelőtt az amerikaiak nagyon is törekedtek arra, hogy írjunk alá velük kulturális csereegyezményt. Most azonban nem mutatnak nagy hajlandóságot a kulturális kapcsolatok fejlesztésére. Valószínűleg önök is olvasták, hogy Amerikában egyes politikusok azt követelik: ne engedjenek amerikaiakat a Szovjetunióba, mert — úgymond — a Szovjetunióból visszatérve, káros eszméket hoznak magukkal Amerikába. De vajon melyek ezek a káros eszmék, honnan származnak? Mi most például több lakást építünk, mint bármely más ország. Ez tény. Minden más országnál több mérnököt képezünk ki, sőt, nem is egy országnál többet, hanem többet, mint sok ország együttvéve. Egyetlen országban sem becsülik annyira a tudományt és a tudomány művelőit, mint a Szovjetunióban. Államunk anyagilag is jobban ellátja tudósait, mint a burzsoá országok a magukéit. A szó szoros értelmében csak néhány évre van szükségünk, hogy szovjet államunk a legteljesebb mértékben biztosítani tudja a nép anyagi és szellemi szükségleteit. Amikor erről beszélek, szeretném kérni önöket, hogy ha most aláírunk önökkel egy szerződést a kulNV. SZ. HRUSCSOVOT LELKESEN KÖSZÖNTIK FRANCIAORSZÁG-SZERTE A DOLGOZÓK; AMERRE ELHALAD, AZ UTAKAT ÜDVÖZLETET KIÁLTÓ EMBEREK SÜRÜ SORFALA SZEGÉLYEZI. (CTK - AFP Telefoto) turális kapcsolatok fejlesztéséről és a kölcsönös látogatásokról, akkor később ne mondjanak le róla. Utazzanak hozzánk vendégségbe minél többen a különböző társadalmi helyzetű franciák közül, tanulmányozzák országunkat, a szovjet nép életét, és mondják el az igazsághoz híven, hogyan élünk mi. Egyesek azt mondhatják, nincs semmi meglepő abban, hogy a szovjet minisztertanács elnöke dicséri saját országát, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának titkára dicséri saját pártját, dicsőíti a kommunizmust. Csakhogy, ha valaki rossz dolgot dicsér, ferde helyzetbe kerülhet, mert bárhogyan is magasztalja, senki sem ért egyet vele. Én nem akarok ilyen helyzetbe kerülni. Utazzanak hozzánk, nézzenek körül maguk, és alkossák meg véleményüket! Ma nincs még nálunk paradicsom, nincs kommunizmus. Gazdasági életünk azonban hatalmasan fellendült, a szovjet nép biztos léptekkel halad a kommunizmus felé. Biztosíthatjuk önöket, hogy a gazdasági fejlődésben megelőzzük, túlszárnyaljuk önöket. Ez teljesen törvényszerű. Amikor a francia nép végrehajtotta a polgári forradalmat, mi viszont megmaradtunk a hűbéri rendszerben, önök megelőzték országunkat. 1917ben népünk végrehajtotta a szocia- I lista forradalmat, önök viszont megmaradtak a kapitalizmusban. A szovjethatalom éveiben országunk óriási ugrást tett fejlődésében és nincs messze az idő, amikor a termelésben megelőzzük a legfejlettebb kapitalista országokat is. Bocsássanak meg, hogy teljesen politikai térre kerültem. Tudom, hogy önök közül sokan nem osztják az én meggyőződésemet, ezért nem is várok teljes együttérzést, még kevésbé teljes egyetértést, Emiatt nem sértődöm meg, de ne sértődjenek meg önök sem, ha őszintén elmondom gondolataimat. Most olyasmiről szeretnék beszélni, amiben, azt hiszem, mind egyetértünk, ha nem is mind egy szálig, de legalábbis a jelenlevők- túlnyomó többsége. Ez a kérdés, hogyan lehetne biztosítani a békét országaink számára, az egész világ számára. Az elmúlt két világháborúban népeink közös ellenségtől szenvedtek. Amikor véget ért az első világháború, mi felhívtuk a figyelmet a német militarizmus és a revánsvágy veszélyére, meg akartuk akadályozni az új háborút. Egyes nyugati államférfiak azonban nem voltak elég bölcsek, hogy meg tudták volna fékezni az agresszort és megakadályozni a második világháborút. A békeszerető népekben feltétlenül aggodalmat kelt, hogy most a történelem bizonyos fokig megismétlődik. Nem lehetünk közömbösek a német militarizmussal szemben Azt hiszem, nemcsak mi nem örülünk annak, hogy Nyugat-Németország Franciaország kegyeit keresi. Engedjék meg, hogy nyíltan megmondjam, mi nyugtalanít engem. Ez az udvarlás veszedelmes dolog. Célja: elaltatni az éberséget. Mi, szovjet emberek, nem lehetünk közömbösek a német militarizmussal szemben. A Szovjetuniót óriási veszteségek érték a legutóbbi világháborúban. Ebben a háborúban sok millió ember esett áldozatul. Nincs nálunk egyetlen olyan család sem, amelyből ne szedett volna áldozatokat ez a háború. A fasiszták elleni harcban esett el az én fiam is. Ezért beszéltUnk a múltban, beszélünk most és fogunk továbbra is beszélni a militarizmus és a revánsvágy veszélyéről, IeleplezzUk a militarizmust és a revánstörekvéseket. Ne sértődjenek meg, ha valamit nem úgy mondok, ahogyan önök szeretnék. Én azonban azt mondom, amit gondolok. A második világháború után a világhelyzet gyökeresen megváltozott. A Szovjetunió, a többi szocialista országgal együtt, most hatalmas erőt képvisel. Mi azonban nem akarunk háborút és mindent megteszünk a béke biztosításáért. Ha a német agresszorok új háborút akarnának felidézni, ezzel aláírnák saját halálos ítéletüket, mert egy új háborúban Németország elpusztulna. Nyugat-Németország — Adenauer kancellárra gondolok — nem akar beletörődni abba a helyzetbe, amelybe a második világháború után került. Vannak olyan erők, amelyek meg akarják változtatni a helyzetet. Minden józan gondolkozású ember tudja, hogy ma már egyszer s mindenkorra lehetetlenné vált, hogy Németország a Kelet rovására változtasson a helyzeten. Ezért a nyugatnémetországi agresszív erők végeredményben a Nyugat rovására, Franciaország rovására keresnek majd valamilyen kiutat. NyugatNémetország ugyanolyan gyújtóponttá válhat, mint amilyenné a hitlerista Németország a második világháború előtt vált. Franciaország és Anglia akkor Németország ütőerejét a Szovjetunió ellen akarta fordítani, és világosan megmutatta az utat: a hitleri Németország foglalja él Ukrajnát, Belorussziát, nyomuljon előre egészen az Urálig. Eredménytelen volt a szovjet kormány mindennemű kísérlete, hogy megegyezésre jusson az angol és a francia kormánnyal. Önök bizonyára emlékeznek arra, hogy amikor küldöttségeink találkoztak, sok teát megittak, sok levest megettek, de nem jutottak dűlőre, Hitler ezt észrevette és elküldte Ribbentropot Moszkvába Sztálinhoz. Ekkor Irta alá a Szovjetunió és Németország a megnemtámadási szerződést. Mit gondolnak önök, Sztálin talán nem látta Hitler agresszív lépéseit? Látta és tudta, hogy komolyan fenyeget egy új világháború. Látta, hogy Anglia és Franciaország a Szovjetunió ellen igyekszik fordítani Hitlert. Ilyen körülmények között nem volt számára más választás. A jelenlevők közül egyesek talán nem értenek egyet velem, és ez teljesen érthető mert én saját véleményemet mondom el, és ez különbözik azoktól a támadásoktól, amelyeket a nyugat' propaganda szokott a Szovjetunió el* len intézni. Önök tudják, mi történt azután. Németország megindult Franciaország és Anglia ellen, Lengyelország ellen. Sztálin tudta, hogy Hitler ezután Oroszország ellen támad. Országunk mindent elkövetett, hogy megakadályozza a háborút, amikor pedig a háború kirobbant, a szovjet nép hősiesen harcolt a fasiszta betolakodók ellen. Végül mi, önökkel együtt, szétzúztuk Hitlert. Hitler nincs többé, de a militariz* mus és a fasizmus él Nyugat* Németországban, keresi az alkal* mat új háborús kalandokra, ét megpróbálhatja azoknak a lépéseknek megismétlését, amelyeket i második világháború előtt tett. Ezért szeretném elmondani önöknél nyíltan, mi a véleményem erről a kérdésről. Ne legyünk rövidlátóak és ne adjuk meg a német militaristáknak azt a lehetőséget, hogy megismételjék azt, amit Hitler a második világháború éveiben elkövetett. Ha az önök országában tett látogatásom valamilyen mértékben hozzásegít ehhez, teljesítettnek látom majd a Szovjetunió népe, a béke megszilárdítására és a népek közötti barátság elmélyítésére törekvő szovjet nép iránti kötelességemet. Ügy gondolom, hogy ebben a vonatkozásban népünk érdekei azonosak a francia nép és a többi békeszerető nép érdekeivel. Végezetül még egy mozzanatra szeretném felhívni figyelmüket. Adenauer kancellár igen elégedetlen a Szovjetunióval. Sok beszédében támadja országunkat és békeszerető politikáját. Ugyanakkor azonban fejlődnek kereskedelmi kapcsolataink Nyugat-Németországgal. Ügy gondolom, hogy ez is mond valamit. Ezért kérem francia barátaimat, hogy amint mondani szokás, értsenek á szóból. (Vidám élénkség.) Kedves barátaim! Beszédemmel nyilván fárasztottam önöket. (A képviselők rázzák fejüket, ilyen felkiáltások hallatszanak: „Nem!" „Fontos!" „Folytassuk!") Megbocsátanak a hosszú beszédért, őszinte szívvel jöttem önökhöz. Népünk őszinte vágya, hogy erősödjék a barátság a Szovjetunió és Franciaország között az egymás belügyeibe való be nem avatkozás szigorú érvényesítésével. Az egyes államok belső életének kérdéseit az illető népek úgy fogják megoldani, ~ ahogyan szükségesnek tartják. A békés együttélés elve alapján sikeresen fejleszthetjük, erősíthetjük baráti kapcsolatainkat. És higgyék el, ha barátságban leszünk Franciaországgal, a mi népeink és a többi békeszerető nép közös erőfeszítésével eltorlaszolhatjuk Európában a háború útját. (Taps.) A következőkkel zárom beszédem: Éljen a Szovjetunió és Franciaország igaz, erős barátsága! Zárja ki e barátság a háború lehetőségét, hogy biztosíthassuk a békét, ne csak népeink, hanem az egész világ számára is! (Taps.) Még egyszer kérem, bocsássanak meg nekem, ha egyes kijelentéseim valakinek nem tetszettek. Vegyék tudomásul, hogy kommunista vagyok. Mit lehet velem tenni? (Vidám élénkség, taps.) UJ SZÔ 3 * 1960 március 28.