Új Szó, 1960. március (13. évfolyam, 60-90.szám)

1960-03-19 / 78. szám, szombat

a z orosz-francia barátságról Pierre Durand, a I'Humanité munkatársa e napokban felkereste Ilja Erenburg nagy szovjet írót és békeharcost, hogy interjút kérjen tőle. Erenburg a francia újságírót dolgozószobájában fogadta, melynek falait Picasso festményei díszítik és a polcokon a könyvek ezrei találhatók. Erenburg kényelmes karosszékben ült. Időnként felállt, egy könyvben lapogatott és felolvasott belőle (%y-egy mondatot, amely megragadta figyelmét. Szinte szüntelenül dohányzott — francia cigarettákra gyújtott rá gyors egymásutánba. — Különös kis történetet mondok el. — kezdte el szavait, — jobban mondva néhány hírneves honfitársam egybehangzó véleményéről szeretnék említést tenni. Karamzin XVIII. századbeli írónk, egy alkalomból Franciaországba látogatott. Hozzátartozóinak küldött levelében a következőt írta: „Ha nem volna orosz hazám, Franciaországban szeretnék élni és meghatni," — Százharminc évvel később Majakovszkij, akinek sejtelme sem vojt erről a lelkes kijelentésről, ezt Irta: „Ha nem léteznék Moszkva, úgy Párizsban szeretnék élni és meghalni." Amint látja, mindketten csaknem szóról szóra ugyanazt írták. Miért szeretjük Franciaországot jobban, minden más országnál? Ezzel, mondhatnám csaknem úgy vagyunk, mint a nőkkel. Az ember igazán csak egy nőt szeret, csak egy nőt vesz feleségül, bár sok millió nő van a világon. Hogy miért szeretjük Franciaországot, erre számtalan, de egy szuszra aligha felsorolható magyarázatot találhatnánk. Az ember tulajdonképpen nem igen . mondhatja meg, miért szeret... Vonwiesen, XVIII. századbeli legnagyobb íróink egyike - aki bár német nevű. az orosz színművészet megalapítója — kijelentette, hogy Franciaországban (ahol 1778-ban, tehát a forradalom kirobbanása előtt tartózkodott) a legnagyobb élménye a mindenütt megnyilvánuló demokrácia volt. Egyszer az egyik színházban a következő kis jelenetnek volt szemtanúja. A színház előtt őrt álló katona, aki kétségkívül unatkozott, egyszerűen belépett az egyik páholyba, ahol magasrangú személyek foglaltak helyet. Körülnézett. Azután leült az egyik székre és puskáját a széknek támasztotta. Két lépésnyire a magasrangú urasápoktól figyelme-" sen végig nézte az előadást és jelenléte senkit sem botránkoztatott meg. „Csodálatba ejtett merészsége" — mondotta Vonwiesen. Meglepődött, de meglepetésébe a csodálat érzése vegyült. Eimondom, hogyan vélekedett Szaltikov-Scsedrin Franciaországról: „A franciák életében három tényező tölt be igen fontos szerepet — a munka, a jókedv és időről-időre... a forradalom. Még sohasem láttam a párizsi munkásnál igyekvőbb, lelkesebb dolgozót!" Gercen a következőt írta: „A francia lelkialkatának szépsége emberi és szociális mivoltában rejlik. Ez a szépség sok-sok nemzedéken át fejlődött, különféle lelki és szociális folyamatok gyümölcse, az évszázadokon át szervezett élet, az ősi hagyományok öröke." És Csehov?: „Mily csodálatos ország! mennyi csodálatra méltó író él ebben az országban!" Ezt a véleményét akkor alkotta, amikor Zola megalkuvás nélküli bátorsággal lépett fel a Dreyfus-ügyben. Amint látja, az oroszok szeretete, csodálata Franciaország iránt nem új keletú ... — És má mi a helyzet? — Ide figyeljen. Amikor a Comédie Francaise néhány évvel ezelőtt Moszkvában vendégszerepelt, ezt az eseményt sokan tragédie frangaiseként (francia tragédiaként) emlegették. Tudja miért? Azért, mert sohasem volt elegendő belépőjegy mindazok számára, akik élvezni szerették volna a francia művészek előadásait. Ugyanígy volt ez, amikor a Párizsi Nemzeti Színház művészei vendégszerepeltek hazánkban és ez a helyzet, ha francia filmek kerülnek a mozik műsorára. Amikor Moszkvában Marquet francia festőművész alkotásaiból kiállítást rendeztek. naponta átlag 8000 látogató tekintette meg. A kiállítás Leningrádban és Kijevben is igen nagy sikert aratott. Tbiliszi és Jerevan is igényt tartott rá, sajnos, kevés idő állt rendelkezésre, úgyhogy óhajuknak nem tehettek eleget. Ezt valóban tragédiának tekintették. A Picasso- tárlat menyitására 2000 meghívót küldtek szét, mintegy 1000 résztvevőre számítottak, és 5 — 6 ezren jöttek el. A Szovjetunióban a francia írók művei iránt igen nagy és lelkes az érdeklődés. Néhány évvel ezelőtt a Volga menti Erigels város képviselője voltam. Egyszer néhány napra felkerestem választóimat. Szó sem lehetett arról, hogy étkezésre is időt szakítsak, ezért teát és szendvicset hoztak asztalomra. így félbeszakítás nélkül foglalkozhattam választóim ügyes-bajos dolgaival, lakás- és nyugdíjügyeivel stb. Egy ilyen kimerítő nap vége felé váratlanul egyik választóm állt az asztalom elé és izgatottan a következő szavakat hadarta: — Botrányos! Felháborító! Igazságtalanság! Azt gondoltam, hogy a rossz autóbuszközlekedés avagy lakása miatt méltatlankodik. — Mi a panasza tulajdonképpen, — kérdeztem kissé nyugtalanul. — Csak 15-öt fogadtak el... — Micsoda 15-öt? — Tizenöt megrendelést Vietor Hugó müveinek teljes kiadására! — Boldog voltam, hogy ezt az ügyet minden különösebb nehézség nélkül elintézhettem, ezért így szóltam: Kérem nyugodjék meg. Gondoskodom arról, hogy megkapja a kívánt könyveket. — Nem rólam van szó — mondotta önérzetesen. Nekem megvannak Vietor Hugó művei, de barátaim képviseletében fordulok önhöz. Ugyanis mindnyájan megakarják rendelni Victor Hugó összes műveit ... A derék ember egész nap sorban állt, hogy ezt közölhesse velem. Valóban figyelemre méltó érdeklődés, hiszen 40 kötetes kiadásról volt szó! Ilja Erenburg ismét cigarettára gyújtott. —Nos, még mi érdekli, tessék, kérdezzen... — Nincs több kérdésem. Eredetileg azt szerettem volna megtudni, miként vélekPdnek a szovjet emberek Franciaországról. Most már tudom (A I'Humanité 1960. márc. 13-i számában közölt cikk alapján feldolgozta K. M.) Szórakozó fiatalok A CSISZ járási bizottsága Nyitrán az -utolsó időben nagyobb méretekben szorgalmazza az ifjúság nevelését. Vitaesteken foglalkoznak a fiatalság helyes viselkedési módjával és amellett több helyen esti tánctanfolyamokat is szerveztek. Ezek a tánc- és nevelőtanfolyamok gazdag látogatottságnak örvendenek. Hasonló tanfolyamokat szerveztek Üjlakon és Csabajon is, több mint 60 taggal. Most azon igyekeznek, hogy a járás többi falvában is szervezzenek ilyen tanfolyamokat. A nyitrai fiatalság részére pedig CSISZ-teaestéket és vasárnap délelőttöket szerveznek megfelelő programmal, mely nagy nevelőhatást gyakorol a fiatalokra. Várnay Tibor, Nyitra Az albániai Konispolban hatalmas, majdnem 6 ezer hektárral rendelkező szövetkezet működik. A szövetkezeti tagok gyermekei a helybeli 11 éves iskolában tanulhatnak. Felvételünkön Lumturi Agusi az orosz-órán felel a tábla előtt. (ATA felv.) Kulcsár Tibor: Tavasz-köszöntő Tavasz, tavasz, úgy vártalak! Konok, makacs, dér-zúzmarás fagyos telek páncélja zárt, mint hét fakat. Tavasz, tavasz, úgy vágtalak, mint barna rög a hó alatt, mint pacsirtát a tiszta ég, mint ifjú lány a kedvesét, mint a vándort a messzeség, mint szép mesét a kisgyerek ... Tavasz, tavasz, köszöntelek! Tavasz, tavasz, úgy vártalak! Belopództál a vár alatt s nézted: az ég ezer tüzes csillag-szikrát szór szerteszét; zizzen a lomb, suhan a szél, összesimul bimbó, levél, leány, legény. Pattan a rügy, csattan a csók, pezsdül a vér s titkon csodás fehér, piros virágba gyúl a lomb, az ág, az ifjúság. Tavasz, tavasz, velünk maradj! Varázserőd hadd zúzza szét örökre már a tél jegét, vihart, borút. Legyen gazdag gyümölcs a fán, vidám a dal, mely messze száll, legyen merész a szárnyalás, mellyel az ész mindig tovább, egekbe tör; s hadd fonja át ezer tüzes fehér virág, piros virág a szíveket! Tavasz, tavasz, köszöntelek! A harmadik prágai kerület pionír-házában érdekes kiállítást mutattak meg, amelynek szemléltető anyaga az ifjúság fasiszta megszállók elleni harcáról tanúskodik. J. Šaroch felvételén a kiállítást nagy érdeklődéssel megtekintő pionírok. A

Vll. pártkongresszus (1918 március 6-8.) eldöntötte a békeszerződésr. kérdését; békét kell kötni a nénietekkel, bármilyen súlyosak, bármilyen megalázók is a békefeltételek. De ez a döntés heves harc eredményeképpen született meg. A Németországgal kötött békeszerződés ratifikálásáról, melyet a KB politikai beszámolójával együtt vitattak meg, Lenin mondott előadói beszédet; a „baloldali kommunisták" csoportja részéről N. I. Buharin szólalt fel. A kérdéseket ' igen élesen vetették fel. A kongresszuson 46 szavazati joggal bíró küldött vett részt 300 000 párttag képviseletében. A párt akkor még nem volt olyan, mint most: még nem volt meg benne az az egység és összeforrott ság, amelyet azóta elértünk. A 46 szavazati joggal bíró küldött közül harmincan szavaztak a breszti béke ratifikálása mellett, tizenketten ellene, négyen tartózkodtak a szavazástól; más szóval, a kongresszusi küldöttek mintegy egyharmada, köztük számos neves bolsevik is, a Központi Bizottság vonala, Lenin *vonala ellen foglalt állást. Február 23-án hatan közülük bejelentették, hogy lemondanak felelős állami és pártfunkcióikról, fenntartva az agitáció teljes szabadságának jogát mind a párton belül, mind kívül. Február 24-én a Moszkvai Területi Iroda bizalmatlanságot szavazott a Központi Bizottságának. Kijelentette, hogy nem veti alá magát azoknak a kt&ponti bizottsági határozatoknak, „amelyek az Ausztria-Németország gal kötött békeszerződés feltételeinek érvényesítésével lesznek összefüggésben", s a határozathoz fűzött magyarázó szövegben leszögezte, hogy „aligha tartja elkerülhetőnek a közeljövőben a párt szakadást." A Moszkvai Területi iroda 1918 elején a „baloldali kommunisták" országos szervezeti központjának szerepét töltötte be. Érthető, miért szállt szembe Lenin oly hevesen a „baloldali kommunistákkal", a forradalmi frázissal. 1918. február 21-én ezt írta a „Praydá"ban: „Harcolni kell a forradalmi frázis ellen, harcolni, okvetlenül harcolni. V. I. LENIN SZÜLETÉSÉNEK 90. ÉVFORDULÓJÁRA N. K. Krupszkaja: Az első hónapok Moszkvában a) kell, hogy ne mondják el rólunk majd valamikor a keserű igazságot: „a forradalmi háború forradalmi frázisa döntötte pusztulásba a forradalmat". (Művei, 27. köt. 12. old.) Iljics tudta, hogy a tömegek öt követik, nem pedig a „baloldali kommunistákat". A IV. rendkívüli összoroszországi szovjetkongresszusnak kellett ratifikálnia a békeszerződést. A „baloldali kommunisták" még a szovjethatalom elvesztésére is hajlandók voltak. Február 24-i nyilatkozatukban ezt írták: „A nemzetközi forradalom érdekében célszerűnek tartjuk számolni azzal a lehetőséggel, hogy elveszítjük a szovjethatalmat, amely most puszta formalitássá válik." Mélységesen felháborította líjicset ez a frázis, és március 12-én a Munkás-, Paraszt- és Vöröskatona-Küldöttek Moszkvai Szovjetjében, a tömegek képviselői előtt a szokottnál is hevesebben, a szokottnál is szenvedélyesebben beszélt: „Az orosz forradalom olyan eredményt ért el, amely gyökeresen megkülönbözteti a nyugat-európai forradalmaktól. (Kiemelés tőlem. - N. K.) Megteremtette a forradalmi tömeget, amelyet 1905 előkészített az önálló fellépésre; megteremtette a Munkás-, Katona- és Parasztküldöttek Szovjetjeit, azokat a szerveket, amelyek mérhetetlenül demokratikusabbak minden előző hasonló szervnél, amelyek lehetőséget nyújtanak arra, hogy neveljük, megnemesítsük a munkások, a katonák és a parasztok jogfosztott tömegét, magunkkal vonjuk ezt a tömeget..." (Ugyanott, 154-155. old.) U

gyanebben a beszédében Lenin jellemezte az Ideiglenes Kormányt és a megalkuvókat. A februári forradalomról azt mondotta: „Ha akkor a hatalom átment volna a szovjetek kezébe, ha a megalkuvók, ahelyett, hogy Kerenszkijnek segítettek tűzbe kergetni a hadsereget, demokratikus békét ajánlottak volna fel, akkor hadseregünket nem verték volna annyira szét. Ezt kellett volna mondaniuk a hadseregnek: állj nyugodtan. Egyik kezében tartsa az imperialistákkal kötött titkos szerződés széttépett foszlányait és a valamennyi néphez szóló demokratikus béke javaslatot, a másik kezében pedig tartsa a fegyvert és álljon szilárdan a front. Ekkor volt lehetőség arra, hogy megmentsék a hadsereget és a forradalmat." (Ugyanott, 155. old.) Milyen közel vannak szivünkhöz lljicsnek ezek a szavai, milyen érthetőek hazánk minden öntudatos állampolgára számára most. amikor a technika legmodernebb eszközeivel felszerelt Vörös Hadseregünk szilárdari, szervezetten, „nyugodtan áll"! Akkor, a IV., rendkívüli összoroszországi szovjetkongresszuson, ahol Iljics ugyanolyan mélyenszántóan és őszintén beszélt a szovjetek képviselői előtt, ahogyan mindig és szólt a tömegekhez, csak úgy mellesleg elejtett egy-két mondatot, melyek igen jól jellemzik őt magát, mint forradalmárt, mint harcost: „Azt mondják, hogy eláruljuk Ukrajnát, amelyet Csernov, Kerenszkij és Cereteli el akar pusztítani; azt mondják: árulók, elárultátok Ukrajnát! Én annyit mondok: elvtársak, én eléggé ismerem a forradalom történetét ahhoz, hogy ne hozzanak zavarba olyan embereknek az ellenséges nézetei és hangoskodásai, akik érzelmeikre hallgatnak és nem tudnak gondolkozni." (Ugyanott, 177-178. old) lljicset még a hozzánk közel álló elvtársak ellenséges nézetei és hangoskodásai sem tudták zavarba hozni, de érző ember volt és súlyosan érintette, ha olyanokkal kellett szakítania, akikkel azelőtt vállvetve dolgozott; éjszakánként nem aludt, idegei megfeszültek ... Akkor nem került sor szakításra. A IV. összoroszországi szovjetkongresszus 724 szavazattal 276 ellenében ratifikálta a békeszerződést; fí.8-an tartózkodtak a szavazástól. A IV. szovjetkongresszuson természetesen nemcsak bolsevikok vettek részt. A békeszerződés aláírása ellen foglaltak állást a mensevikek, az anarchista-kommunisták, a jobboldali és baloldali eszerek. Képviselőik a német békefeltételek aláírása ellen emeltek szót február 23-án az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság ülésén. Ilyen erőviszonyok mellett a 724 szavazat 276 ellenében a lenini vonal komoly győzelmét jelentette. M

ivel a német békeszerződés kérdése eldőlt, Iljics úgy vélte, hogy bekövetkezett a lélegzetvételi szünet, s ezt fel kell használni a szovjethatalom munkájának széleskörű kibontakoztatására. Nekiült, hogy megírja „A szovjethatalom soron lévő feladatai" c. brosúráját. A „lovagházba" gyakran eljött hozzánk lakov Mihajlovics Szverdlov. Látta, hogy Iljics maga körmöli munkáit, s megpróbálta rábeszélni, hogy inkább diktáljon egy gyorsírónak. Iljics sokáig nem ment ebbe bele, de végül is lakov Mihajlovicsnak sikerült meggyőznie őt, s el is küldte neki a legjobb gyorsírót. A dolog azonban nem ment, bárhogy mondogatta is a gyorsíró lljicsnek, hogy ne zavartassa magát, ne törődjön ővele. Iljics úgy dolgozott, hogy leírt vagy két oldalt, aztán sokáig gondolkozott, hogyan lehetne ezt vagy azt jobbati kifejezni, és zavarta egy idegen ember jelenléte. Csak 1923-ban, amikor már súlyos beteg volt, és nem tudott maga írni, akkor tért át a diktálásra, de nagyon nehezen tudta magát erre rászánni. Általában Fotyijevának, Gljasszernek, Manucsarjancnak, Vologyicsevának diktált, akik már régen a titkárságon dolgoztak, s akik előtt nem érzett feszélyezettséget, de még így is minduntalan kihallatszott szobájából ideges nevetgélése. 1918 március végén és áprilisban Iljics lázasan dolgozott „A szovjethatalom soron levő feladatai" c. cikkén. A cikk április 28-án jelent meg az „lzvesztyíjá"-ban, és hosszú évekig a cselekvés vezérfonala volt a bolsevikok számára. Talán sehol sem tárta fel olyan egyszerűen, olyan világosan és élesen azokat a fö nehézségeket, amelyekkel akkor országunknak a szocializmus építése közben Szembe kellett néznie, mint ebben a brosúrában. Országunk az Októberi Forradalom idején kisparaszti ország volt. A parasztok millióit keresztülkasul áthatotta a kistulajdonosi gondolkodásmód. Mindegyik csak magára gondolt, a maga gazdagságára, a maga földdarabkájára. A többiekkel nem törődött. „Mindenki törődjön magával, a többiekről majd gondoskodik a jóisten" — így okoskodtak a parasztok. Számtalanszor írt Iljics erről a kistulajdonosi lelkületről, annak káros voltáról, de most, amikor az Alkotmányozó Gyűlés feloszlatása után a hatalom kérdése véglegesen eldőlt, amikbr a breszti béke lehetővé tett bizonyos lélegzetvételi szünetet, teljes nagyságában merült fel a tömegek átnevelésének, kollektív szellemre való nevelésének problémája. A nagy proletárforradalom meg** döntötte a földbirtokosok és tőkések uralmát, de ugyanakkor szabadjára engedte a kispolgári ösztönösséget. Osztozkodtak a földesúri javakon, megkezdődött a spekuláció a birtokba vett vagyonnal. Hogyan legyünk úrrá ezen a kispolgári ösztönösségen, hogyan neveljük át a tömegeket, hogyan teremtsük meg az új, szocialista rendet, hogyan szervezzük meg az igazgatást ? Ezek a kérdések kötötték le Iljics figyelmét 1918 március-áprilisában. ÜJ SZÖ 7 * 1960. március 19.