Új Szó, 1960. március (13. évfolyam, 60-90.szám)

1960-03-19 / 78. szám, szombat

VITA A TANKÖNYVEKRŐL Szükséges és hasznos kezdeményezés Értesüléseink szerint a tankönyvekről szőlő vitát az Üj Szó népes olvasótábora kellő komolysággal fogadta, a hozzászólásokat figyelemmel és örömmel olvasta. A cikkekből minden esetben kicsendült az idén 10. születésnapját ünneplő szlovákiai magyar iskolaügy iránti szeretet. S ez egyik legfontosabb feltétele annak, hogy kiküszöböljük a még meglévő hiányosságokat. Sokan feltették nekünk a kérdést: hogyan, mivel magyarázzuk ezeket a hiányosságokat? Egy okozatnak ezer oka van. Válaszolni egy cikk keretében tehát nehéz lenne. Elöljáróban meg kell azonban állapítanunk, hogy nem egy elszigetelt problémáról van szó. Nem csupán a szlovákiai magyar tankönyvek túlzsúfoltak, túlteoretizáltak s nem mindenkor érthetőek a gyermekek részére. Mindezek a hibák megtalálhatók a cseh, szlovák, szovjet és a magyarországi tankönyvekben is (itt természetesen nem gondolunk a stílus és a szövevényes fogalmazási hibákra — ezekért a szerzők, a szerkesztők és nem utolsó sorban a bírálók a felelősek!) Ha elismerjük azt a régi igazságot, hogy nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk, el kell ismernünk azt is, hogyha az élet megváltozik, úgy az iskolának — az oktatás-nevelés tartalmának is meg kell változnia, amennyiben az nem akar öncélú, túlteoretizált ismereteket nyújtani. Az élet hatalmas fokú változásával az iskola nem tudott lépést tartani, lemaradt egy fejhosszal. Az iskolákban ma tanuló gyermekek, mint felnőttek, már a kommunizmus felső fokát fogják majd építeni. Teljesen automatizált üzemekben, tökéletesen mechanizált mezőgazdaságban fognak dolgozni napi négy-öt órát. Ilyen feladatoknak megfelelni, olyan ifjúságot nevelni, amely ismeri mindazt, amit mi tanultunk annak idején az iskolában, de azt is, amit a tudományok az utóbbi három évtizedben produkáltak az atomfizikától kezdve egészen az irodalom-elméletig — az bizony nem kis feladat. Innen adódik" hát a tankönyvek túlzsúfoltsága, túlteoretizáltsága, ami világszerte sok gondot okoz a pedagógusoknak, szülőknek egyaránt. A szocializmus adta lehetőségek azonban már megoldották ezt a problémát. A szocialista pedagógiai tudomány e „szputnyíkját" — amint azt a nyugati pedagógusok nevezték — tanítóságunk februárban vitatta meg és fogadta el. Az alapfokú kilencéves iskola — melynek koncepcióját éppen a fentebb említett okok miatt is olyan őszinte lelkesedéssel fogadták pedagógusaink és a szülők — változtat a helyzeten. Hangsúlyozzuk, hogy ebben az esetben nem a régi iskola „megreformálásáról" van szó, hanem egy. a megváltozott objektív körülményeknek teljesen megfelelő, merőben új, kommunista iskola felépítéséről. Az új iskola alapkoncepciója: ma»már nincs semmi okunk arra, hogy a tanulást az iskola „kijárása után" abbahagyjuk. Az ipar, a mezőgazdaság és a tudomány hatalmas és gyors fejlődése ezt lehetetlenné teszi. Ehhez nem is kell olyan nagy, jövőbelátó fantázia. Gondoljuk csak meg: vajon jó orvos az, aki az utóbbi két évtizedben nem képezte magát és csak azt és annyit tud, mint oklevele megszerzésekor? Semmi esetre sem. Hiszen nem ismeri a legújabb gyógykezelési és diagnosztikai eljárásokat, nem ismeri pl. 'az antibiotikumokat, a penicillint, a streptomicint, stb.... És sorolhatnánk a példákat: vajon a húsz évvel ezelőtti komáromi hajógyár egyszerű ácsmunkát végző dolgozói ma tudnának-e az egész világon elismert remorköröket vagy úszó luxus-hoteleket, kiváló és gyönyörű hajókat építeni, ha ma is csak anynyi ismerettel rendelkeznének, mint két évtizeddel ezelőtt? Nyilvánvalóan nem. Ma már az élet örökös tanulást, fejlődést követel meg mindnyájunktól. Azonban addig, míg mi ezt a tanulást a szabad időnkben, nehéz körülmények közt végeztük, addig a jövő generációja a lerövidült munkaidőben, jól szervezett, Sokoldalú segítség mellett képezi majd tovább magát, gyorsabban, nagyobb eredménnyel. Az új iskolának, az alapfokú, mindenki részére kötelező kilencéves iskolának nem befejezett ismereteket kell tehát nyújtania, hanem szilárd biztos alapokat; a jó munkához, s ezzel az állandó önképzéshez való jó viszonyt. Az értelmi képességeknek olyan harmonikus fejlesztését kell nyújtania, mely minden új, jó s igazán progresszív dolog iránt fogékonnyá teszi a jövő emberét és olyan esztétikai igényeket - tehát nem befejezett ismereteket az irodalom, képzőművészet és zenei nevelés területéről — amelyek igényesen- kitöltik a jövő emberének szabad idejét, szebbé teszik életét és ezzel őt magát állandóan jobbá, nemesebbé formálják. Ha mindezt jól átgondoljuk, rájövünk: itt nem arról van szó, hogy kevesebbet nyújtsunk a gyermekeknek. Nem. Pedagógusaink országszerte azt vitatták, hogy a szlovákiai magyar szülők gyermekei részére is az élet által követelt leglényegesebbet nyújtsa az iskola. Olyan tudást és jellembeli tulajdonságokat, amelyek elkísérik a tanulót egy egész életre, melyek megalapozzák emberségét és ellátják azzal a vággyal, hogy ismereteit egész életén át mélyítse, pallérozza. Az új, a már kommunista iskolának alapgondolatáról és tanterv.éről folyó vitát jól kiegészítette a „Vita a tankönyvekről", amely ugyan a múltba nézett, de értékes észrevételeivel hatásos figyelmeztetést jelentett tanítóink részére éppen akkor, amikor a jövő iskolájáról tárIfjú bányászok otthonában Karvinán, az új városrészben, az ifjú bányászok tisztaságtól ragyogó otthonában találkoztam Simon Antallal, régi barátommal és iskolatársammal, akivel együtt tanultunk a komáromi hajógyárban hajólakatosnak. Mondanom sem kell, mily nagy volt az öröm, amikor megláttuk egymást, hisz 1955 ősze óta nem találkoztunk. Keményen kezet ráztunk, majd a kérdések és a feleletek gyors pergőtiizc következett. - Hogy kerülsz ide, Tóm? - Egyszerűen, bányász akartam lenni. — Hát ez igazán egyszerű, de mesélj valamit magadról. Öt év az nagy idö, csak van valami elmondani valód. - .í tanonciskola elvégzése után - kezdte el -• az üzemben maradiam. Hosszabb ideig dcigoztam ott. Jól kerestem, jól éltem. Hazajártam a szüleimhez Marcet'házára. Katonai szolgáialom előtt fél évvel Kuncicére jöttem az építkezésre. Itt is elégedett voltam. Katonai szolgálatinletelte előtt jelentkeztem a bányába. Nyolcadik honapja vagyok itt. Folyosóvágásnál dolgozom, V00 - 2000 koronát keretek havonta. Őszintén szolva szeretnék átmenni a szénfejtéshez, mert ott még jobban lehet keresni. S tudod, én nősülni akarok. Srrmbaton lesz az eljegyzésem. Itt egy kicsit elhallgat. Tekintetén tűnődés, arcán valami pír féle jelenik meg. E7t a percet arra használom jel, hogy újabb kérdést tegyek fel neki. — Az esküvő után itt maradsz dolgozni, vagy visszamégy a hajógyárba? — Inkább itt maradnék, attól függ, mit szól majd a párom — mondja, majd a változatosság kedvéért ő teszi fel a kérdést: — És téged mi szél hozott ide? — Itt dolgozom a Május l-ben. — Melyik szobában laksz ? — Harmadik emelet, 107-es szoba. — Hisz akkor majdnem szomszédok vagyunk. Én a 116-oson. Mikor mész műszakra ? — Éjjelre. Te? — Most délután, de gyerünk a szobába, még ott lesz egy kis időnk beszélgetésre. Fényesre mosott lépcsőkön megyünk felfelé. Mindenütt rend, tisztaság, a falakon festmények. Itt-ott állványra szerelt hamutálca, napfény és friss, tiszta levegő. A szobában egy kis hangszóróból zene szól, majd mély férfihang szólal meg: - Bányászok, ne feledjétek, hogy aki idejében érkezik a munkahelyére, az többet termel a maga és a társadalom javára. Ezért ne késsetek, az autóbuszok az épületek előtt várnak. A hangszóró elhallgat. Ojra zene tölti meg a szobát. Tóninak még egy kis tennivalója akad, mielőtt műszakba indul. Én nézelődöm. A szobában két ágy, két szekrény, éjjeliszekrény lámpával, asztal, négy karosszék, szőnyeg. Az ágyak tiszták. Az éjjeliszekrényeken, az ablakpárkányon, sőt még az asztalon is könyveket látni. Fetveszek egyet. Jókai: Aranyember. Egy másikat — Spanov: Gyújtogatok. — Ezeket te olvasod? — kérdem ... -Én - válaszolja, majd hozzáteszi. - Holnap délelőtt gyere át hozzám, könyveim közül választhatsz. Búcsúzóul kezet rázunk. - Sok szerencsét, Tóni. így folyt le elsó találkozásom öt év után Simon Antallal, az ostravakarvinai bányakörzetben, az ifjú bányászok otthonában. KEZES JÖZSEF gyaltak. Éppen ezért, folyó év március 7-én az Iskola és Kulturális Ügyek Megbízotti Hivatalában a Szlovákiai Magyar Iskolaügyi Bizottság hivatalosan lezárta az Alapfokú Kilencéves Iskoláról, annak tantervéről szóló vitát és értékelte a tankönyveket bíráló hozzászólásokat. Ezzel kapcsolatosan megállapította, hogy az új iskola új céljainak megfelelően új tanmenetekre, tankönyvekre van szükség. Az új tankönyveket nem csak egyetemi tanárok írják majd, hanem szerzői közösségek: egy gyakorlati szakember, aki nap mint nap ezzel a problémával foglalkozik, ismeri a gyermeki értelem követelményeit, mentalitását, egy elméleti szakember és egy pedagógus-pszichológus. Ezen a téren vannak már jó eredményeink. Pl. élvonalbeli pedagógusaink véleménye szerint minden követelményt kielégít a TurczelHorváth: Irodalmi olvasókönyv a 9. évfolyam részére c. tankönyv. Felsorolhatnánk még sok jó tankönyvet, azonban ez nem célunk. Nem célunk egyrészt azért, mert az elkövetkező két évben teljesen új — s minden bizonnyal az eddigieknél sokkal jobb — tankönyveket kapnak gyermekeink kezükbe. Nem célunk másrészt azért sem, mert az új iskola tantervének igen értékes és aktív megvitatása után éppen az elkövetkező hónapokban kerüi sor az új tanmenetek és az új tankönyvek előkészítésére, alapgondolatának széleskörű megvitatására. E kérdések megvitatása nagyon alapos elemző munkát és újító merészséget, türelmet és szenvedélyes vitaszellemet, megfontoltságot és előremutató lendületet igényel elsősorban a szlovákiai magyar tanítóktól. Bátran nézünk e feladatok elé, hiszen pedagógusaink az elmúlt tíz év alatt hatalmas eredményeket értek el. Pártunk és az egész társadalom szerető támogatásával, az elmúlt 10 év alatt, ma már komoly eredményeket felmutató, közel 80 000 tanulóval, 2696 osztállyal rendelkező magyar iskolahálózat épült ki. Az elmúlt évek sikerei köteleznek bennünket. Jobb, átgondoltabb és szervezettebb munkára buzdítanak. A szülői ház és az iskola együttes pedagógiai hatását követelik meg a szülőktől, a pedagógusoktól és az egész társadalomtól. Ezt a teljesség igényével fel nem lépő gondolatsort a következő képpel szeretnénk lezárni: a régi görögök a győzteseknek pálmaágat nyújtottak át. A kecses pálmaág, mint nem hervadó virág ékesítette a győztes otthonát. De a büszke jelvény jelentése lassan elhomályosult. A római Ciceró írásaiban találtak rá aztán annak mélyértelmű magyarázatára - miért éppen pálmaággal ékesítették a győztest? Nemcsak a pálma szépsége volt ennek indítóoka, hanem egy ritka tulajdonsága is. A pálmaág, ha megterhelik, nem hajlik le, hanem felfelé ível. Szembeszáll a teherrel, erőt feszít, és felfelé tör. Ilyennek látták a régi görögök a győztest. Ez a pálmaág illeti mindazokat, akik aggódó szeretetüket nyilvánították e vita során az Üj Szó hasábjain, de ez a pálmaág illeti a szlovákiai magyar tanítóság túlnyomó többségét, a szülőket és az iskolaügy kérdéseire olyan érzékenyen reagáló szlovákiai magyar közvéleményt, mert az elmúlt évek nehézségeit sikeresen legyűrték. Az élet és az iskola kapcsolata, — a kommunista iskola megvalósítása során a közeljövőben, — minden bizonnyal még jobban megerősödik. Az ifjúság neveléséért aggódó társadalom és elsősorban a pedagógusok e téren sokoldalú tapasztalatokat szereznek és törhetetlenné edződnek a kommunista ember nevelésének nehéz, felelősségteljes, de nagyon szép munkájában. Szilárd meggyőződésünk, hogy a „Vita a tankönyvekről" közelebb hozott bennünket e nagyszerű cél eléréséhez — az új, a kommunista iskola felépítéséhez — s ezért köszönetet mondunk a hozzászólóknak. MÖZS1 FERENC, az Iskola- és Kulturális Ügyek Megbízotti Hivatalának dolgozója Mózsi Ferenc fenti cikkével, amely lényegében választ ad a legkomolyabb kérdésekre és körvonalazza az iskolaügyünk előtt álló feladatokat, lezártnak tekintjük, a tankönyvekről lapunk hasábjain heteken keresztül folytatott vitát. Meggyőződésünk, hogy a tankönyvkészítéssel megbízott illetékes szervek kellő komolysággal fontolóra veszik a vitában elhangzott helyes észrevételeket, s erejük, képességeik teljéből hozzájárulnak ahhoz, hogy tankönyveink minden igénynek megfeleljenek. A vita lezárása ugyanakkor természetesen nem jelenti azt, hogy adott esetekben nem kivánunk foglalkozni tankönyveink sarkalatos problémáival. Erre a jövőben is mindig szívesörömest alkalmat nyújtunk. (A szerk. megj.) A lipcsei tavaszi vásár I MÁS SZOCIALISTA ORSZÁGOK Vessünk még egy futólagos pillantást arra, hogy a többi szocialista ország Lipcsében mivel váltott ki elsősorban érdeklődést. • A Román Népköztársaság a 4 LD típusú szétszerelhető és gyorsan összerakható fúrótoronnyal, ezzel az 50 méter magas kolosszussal, amelynek maximális fúrási mélysége 3200 méter. A ploesti gyár büszkesége nagy elismerést váltott ki Lipcsében is éppúgy, mint a többi román kőolajipari berendezés. gatók számára nem egy esetben a meglepetés erejével ható - tanulsága az volt, hogy a szocialista államok gazdasága, elsősorban ipara rendkívül gyors ütemben fejlődik. Aki megtekintette a szocialista országok pavilonjait, ha nem járt szemellenzővel, kénytelen volt elismerni, hogy a kitűzött feladat - a kapitalista gazdaság túlszárnyalása — mind az abszolút, mind pedig az egy főre eső termelésben - teljesen reális. A gazdasági szakemberek ugyanakkor képet kaptak arról is, milyen hatalmas erőt képvisel a szocialista orteszi lehetővé nemcsak a tervszerű A ghanai kiállítási részleg képviselőivel kakaó vásárlásáról tárgyalnak. • A Magyar Népköztársaság egy 14 tonna teherbíró képességű Csepel tehergépkocsival, nagy teljesítményű színpermetezővel, amely a gépkocsikarosszériák festésének idejét — kitűnő minőségű munka mellett — jelentősen csökkenti, az új Ikarusz autóbusszal, dömperekkel, televíziós készülékekkel, elektrotechnikai berendezésekkel. Lengyelország főleg hajógyártó iparának fejlettségével lepett meg. A kiállításon láthattuk pl. egy 19 ezer tonnás tartályhajó modelljét. A lengyel gépgyártás gyors előretörése is elismerésre méltó, a vegyi ipari gyártmányok közül pedig a KER-S jelzésű műkaucsuk, a finomgépipari termékek közül a különféle mikroszkópok tetszettek. • A Bolgár Népköztársaság pavilonja igen sok látogató véleménye szerint a legszebb, legízlésesebben berendezett volt. A gépek mellett itt láttuk a legtöbb közszükségleti és élelmiszeripari árucikket. Az utóbbi ínycsiklandozó termékekből ez az ország a háború előtti mennyiség hatszorosát produkálja. . MIND NAGYOBB NYUGATI RÉSZVÉTEL A lipcsei tavaszi vásáron résztvevő kapitalista országok és cégek kiállított műszaki és közszükségleti árucikkeiről, főleg az NSZK több mint 35 ezer négyzetkilométernyi területen elhelyezkedő és számos világhírű céget képviselő expozíciójáról, valamint a gyarmati iga alól szabadult ázsiai, afrikai és latin-amerikai országok vállalkozóinak lipcsei részvételéről részletesen beszámolnunk lehetetlen. A legfontosabb következtetés, amit a látottak alapján levonhattunk, az volt, hogy a növekvő részvétel (1959ben — 56 ezer négyzetméter, 1960ban — 61 ezer négyzetméter) minden kétséget kizáróan tanúskodik számottevő nyugati kereskedelmi köröknek, az eddiginél sokkal reálisabb állásfoglalásáról. Ennek lényege az a felismerés, hogy a hidegháború bénítólag hat a nemzetközi kereskedelemre s hogy a kapitalista kereskedelmi világnak létérdeke a Kelet és Nyugat közötti gazdasági kapcsolatok megszilárdítása. A LIPCSEI VÁSÁR TANULSÁGAI A lipcsei vásár szemléltető tanúbizonysága volt annak, hogy nemcsak lehetséges, de szükséges is a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése, gazdasági, kereskedelmi versengése. A Szovjetunió külpolitikájának ezen egyik sarkalatos pontját — amint már említettük - elfogadják egyes számottevő nyugati politikai és gazdasági körökben is. Míg például az utolsó háború előtti esztendőben, 1938-ban 33 ország képviseltette magát Lipcsében, most 51 állam vett részt a kiállításon, köztük első ízben Ghana, Kuba, a Mali Szövetség, Madagaszkár, Dahomey, stb. Lipcsében ugyanis nemcsak százmilliós üzleteket lehet kötni, hanem a két világtábor gazdasági, kereskedelmi szakembereinek itt számtalan alkalma nyílik a kölcsönös megismerkedésre, a vitás kérdések tisztázására. A vásár másik — a nyugati látoszágok szoros baráti együttműködése, milyen nagy eredmények elérését munka, hanem egyben a szakosítás, a kooperáció és a nemzetközi munkamegosztás. Az előbb mondottakkal szoros kapcsolatban áll a további cáfolhatatlan észrevétel. A lipcsei nemzetközi nagyvásár, de nemcsak az, hanem az egész város, az egész ország élete száz és száz érvet sorakoztat fel, amelyek meggyőzően tanúsítják, hogy az NDK a jövőben megelőzi a Német Szövetségi Köztársaság gazdaságát. A legközelebbi feladat az, hogy 1961A román fúrótornyok ig utolérjék és túlszárnyalják az NSZK-t a legfontosabb közszükségleti árucikkek és élelmiszerfajták egy főre eső fogyasztásában. Ezt a legtöbb élelmiszerben — amilyen pl. a vaj, hús, hal, cukor, zöldség, burgonya, kenyér — már sikerült elérni. Ugyanakkor az ipar, főleg a szerszámgépgyártás ugrásszerű fejlődése is nagy és indokolt reményekre jogosít fel. Utoljára, de nem utolsó sorban rá kel! mutatnunk arra is, hogy a lipcsei vásár rendezői ebben az évben is bebizonyították, milyen gondosan, aprólékosan, de ugyanakkor nagyvonalúan tudnak előkészíteni és megoldani oly nagy feladatot, amilyen a hatalmas vásár megszervezése volt. A lipcsei vásár valamennyi látogatóját az igazi vendégszeretet légköre vette körül s ezért forró köszönet jár. Összegezve és általánosítva a lipcsei tavaszi vásáron látottakat csak arra a megállapításra juthatunk, hogy ezúttal újra százezrek lehettek tanúi annak, milyen előnyös mindkét világtábor számára a nemzetközi feszültség enyhülése, milyen fontos a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok elmélyítése érdekében küzdeni minden háborúra készülő erővel szemben a békés életért, az államok, a népek békés kapcsolataiért. GÄLY IVÁN ÜJ SZÖ 6 * március 19.