Új Szó, 1960. január (13. évfolyam, 1-30.szám)

1960-01-07 / 6. szám, csütörtök

| AMERRE A FEIXZA BA D ÍTÓ SZOVJ ET KATÓNAK JÁRTAK e/«ő mosolya Tizenöt éve történt Szilveszter előtti napon csillagos szárnyú repülőgépek bombázták Kéméndet. A barlangjába szorított fenevad pedig védekezett. Az ólomszínű felhők alatt szaporán nyíltak a fehér füstrózsák: a légelhárító ágyúk felrobbant, de célt tévesztett lövedékei. (A környéken egyetlen szovjet repülőgépet sem tudtak lelőni.) Mi állandóan a pincében tartózkodtunk. A gyertya lángja elaludt egy hatalmas robbanástól. Amikor kissé alábbhagyott a bombázás, feljöttem és szétnéztem az udvaron. Az ajtókat és ablakszárnyakat letépte a légnyomás. A horogkeresztes gépágyút telitalálat érte ... A Garam és az Ipoly völgyében Párkánytól Léváig, illetve Ipolyságig húzódtak a szovjet lövészárkok. A déli szakaszon három fontos híd szelte keresztül a Garamot: Kövesden, Kéménden és az oroszkai vasúti átjáróhíd. A hitleri csőcselék nem sokat tétovázott: mindhárom hidat a levegőbe röpítette. Ezzel akarták megakadályozni a szovjet csapatok átkelését. Nem számoltak azzal, hogy a Volga, a Don és a Visztula sokkal nagyobb akadály volt, mégis maguk mögött hagyták a háború tüzében edzett hős szovjet katonák. Szilveszter estéjén némileg alábbhagyott a harc heve. A Garam balpartjáról hangszórókkal megadásra szólították fel a németeket. Az arcokon bizonytalan várakozás ült. Senkiszm sejtette, hogy reggelre felvirrad a történelem legnagyobb győzelmének esztendeje. A pincékben és szegényes viskókban SS-legények csizmája dobbant az „Es geht alles vorüber" elcsépelt zenéjére. A falu népének már évek óta csak kenyérnek csúfolt ragacsot adott „Novarra hősének" rendszere, de a szinte tűrhetetlen szenvedések és nélkülözések közepette is bőven jutott vaj, felvágott, húskonzerv és rum a Hitlerjugend asztalára. A bűzös faszesz hamis illúziókat váltott ki az eltompult agyakból. A győzelembe vetett hit szavakba öntve futott végig az éter hullámain a La Manche csatornától Palermóig, Athéntől Budapestig. A németek hittek, a szovjet csapatok pedig építették állásaikat a Nagyjánosi erdőben. Készültek a nagy támadásra. 1945 január másodikán már szovjet katonákat láttak a faluban. És csodák csodája: nem bántottak senkit, csak germán után kérdezősködtek. A falu romokban hevert, közel száz helybeli lakos vesztette életét. Az idő kereke pedig forgott tovább Január ötödikén ádáz utcai harcok dúltak a faluban. Civilt seholsem lehetett látni. Elrejtőztek, féltek o „barbároktól", ahogy a nyitás propaganda nevezte a szovjet katonákat Géppisztolyok ropogása, aknák szirénahangú vijjogása, nehéz ágyúlövegek és bombák robbanása közepette vívta nagy csatáját a semmit sem adó tegnap a mindent adó holnappal. S a holnapnak győznie kellett! Mi a pincében voltunk. Tizenhét szempár kérdezte egymástól a kísérteties mécsvilágnál: mi lesz velünk? A föld remegett, vonaglott a robbanásoktól. Nyomorúságos rejtekünket biztos óvóhelynek hittük, de remegtünk minden robbanástól, hiszen a félelemnek nagyon érzékeny füle és szeme van. Sem órát, sem napot nem tudtunk érzékelni pattanásig feszült idegeinkkel. Csak féltünk és vártunk. A pinceajtóról valaki elkotorta a rőzsét. Csikordultak a rozsdás pántok, friss levegő áramlott lefelé. Óvatos léptek nesze, majd ismeretlen nyelven egy dörgő hang kérdezte: germán nyet? Nem értettük, de ha értettük volna, akkor sem tudtunk volna W.laszolni az ijedtségtől. Mindannyiunk agyán átvillant a szörnyű gondolat: Itt a vég, agyonlőnek! A hangot géppisztolycső, majd két sáros csizma követte. Ott állt előttünk az első szovjet katona. A pince meggyűlölt félhomályában láttam sapkáján az ötágú csillagot. , Eekete Ferkó bácsi, aki tizennyolcban bejárta Szibériát, tudott valamit oroszul. Előbújt rejtekéből és remegő hangon kimondta a bűvös szót: tovariš! Találkozott az öreg kommunista a fiatal szovjet harcossal, aki a sztálingrádi poklon és a rokitnói mocsarakon keresztül elhozta nekünk a szabadságot. Nyikolaj, - aki később nálunk talált szerény otthonra - mindanynyiunk arcát megvilágította zseblámpájával. Én már nem féltem annyira. Hozzáléptem. Megsimogatta a fejemen lapuló sapkát, majd kenyérzsákjából egy nagy piros almát és maroknyi kockacukrot halászott elő. Szemében a szive mosolygott, amikor felém nyújtotta: vot, szahar, jablóko. Mohón kaptam a kincs után. Számomra egy vagyont jelentett a hétdekás cukorfejadag után. Ez volt későbbi barátságunk első záloga. Ľám a harc hevében is kinyílt a szíve és megosztotta egy idegennel, amije volt. Aztán gyorsan eltűnt kertünk irányába. En a szememmel követtem. Alighogy eltűnt a meggybokrok mögött, két német katona rohant át az udvaron. Az országúton kilőtt német tankok égtek zöldes lánggal. Pernyeszagú volt a csípős januári levegő. Igen, 1945 január hetedike volt, amikor megismertem az első szovjet katonát, aki a nyirkos ködben elhozta nekünk a béke első mosolyát. Azóta a falu felépült romjaiból. Kéménd szövetkezeti községgé vált. A házakon televíziós antennák feszülnek büszkén az ég felé. Ha lemegyek pincénkbe egy kancsó borért, a derengő félhomályban mindig látom magam előtt Nyikolaj alakját, aki tizenhét remegő pincelakó előtt tizenöt esztendővel ezelőtt megmutatta a szovjet ember meleg szívét. TAMÁS VINCE A csehszlovák tudomány feladatai TIZENÖT ÉVVEL EZELŐTT Felsömislye 1945. január 18-án szabadult fel. Az évfordulót a felsőmislyei lakosok is megünneplik. A múlt év folyamán községük az összes kis- és középparaszt elhatározásából szövetkezeti falu lett, s igazán nagyon jól indult el a közös úton. A sertésistálló már befejezés előtt áll, s nagyon jól haladnak a munkálatok a tehénistálló építése körül is. Az őszi munkálatokat az elsők között végezték el és jövőre szép terméseredményeket várnak. Szabadon élnek, szabadon dolgoznak, nem feledkeznek el azokról, akik tizenöt évvel ezelőtt az ő szabadságukért is életüket áldozták fel. Iván Sándor, Kassa Tudományunk a múlt évben számos nagy feladatot oldott meg és nem egy kiváló eredményt könyvelhet el. Ugyanakkor azonban még igényesebb, még nagyobb feladatokat kell megoldania a jövő évben s a harmadik ötéves terv során. Ha azt vizsgáljuk, hogy világviszonylatban miben mutatkoztak meg a hazánkban folyó tudományos kutatás múlt évi fő eredményei, azt látjuk, hogy elsősorban a hosszútartamú és a komplex feladatok megoldásában ért el jelentős haladást. A konkrét eredményeket tekintve több példát is felsorolhatunk: bevezették a termelésbe az erősáramú elektrotechnikai félvezetős szabályozókat, előkészítették új típusú készítmények gyártását a vegyi és a biológiai rovarirtás céljaira, s kimagasló eredményt jelent az új típusú elektronikus mikroszkóp befejezése, amellyel 200 ezerszeres közvetlen nagyítás érhető el. Nem érdektelen az a visszhang, amelyet tudományos eredményeink, munkáink a külföldön keltenek és amelyek arról tanúskodnak, hogy a csehszlovák tudomány helyzete világviszonylatban megszilárdult. Tudósaink sikeresen szerepeltek a különféle nemzetközi kongresszusokon és konferenciákon és számos tudósunk rendkívül magas nemzetközi elismerésben részesült. Elsősorban Heyrovský akadémikus, az első csehszlovák tudós, akit NobelZÚJ szó díjjal tüntettek ki és F. Šorm akadémikus, aki a Fritzsche-díjban részesült. Ami tudományunk jövő feladatait illeti, ezek szorosan összefüggnek s harmadik ötéves terv célkitűzéseivel. A harmadik ötéves terv kidolgozásához kiadott fő irányelvek egyik legfontosabb megállapítása, hogy a természettudománynak, a műszaki és társadalmi tudományoknak teljes mértékben ki kell bontakozniok s idejében megfelelő előnyt kell elérniök a termeléssel szemben, hogy így biztosítsák a népgazdaság döntő ágainak további fejlődését. A technikai tudományok terén nagy feladatok várnak megoldásra az új szerkesztési és építőanyagokra való áttéréssel kapcsolatban, valamint új gépek és berendezések gyártásának előkészítése terén. Igen sürgető feladat a technológia alapvető korszerűsítése és az atomenergia békés felhasználása további lehetőségeinek intenzív kutatása. E feladatok teljesítésében és tudományunk jövő fejlődésében kulcsszerepet tölt be a tudományos utánpótlás képzésének kérdése. A harmadik ötéves tervben a szakképzett tudományos dolgozók számának kétszeresére kell emelkednie. Ez rendkívüli erőfeszítést követel meg valamennyi tudományos intézet és főiskola részéről, hogy minden lehetőséget felhasználva, kellő mértékben biztosítsák a tudományos dolgozók kiképzését és szaktudásuk növelését. (cs) Korszerűsítjük a termelést A csallóközaranyosi EFSZ-ben ez idén hozzáfognak a fejőgépek alkalmazásához. Szomszédságukban az állami gazdaságon kívül egy szövetkezetben sem honosították meg a gépi fejést. Szövetkezetünk sem tanúsított eddig kellő érdeklődést a technika vívmányai érvényesítése iránt. A gépi fejés bevezetésével csökken a nehéz, fáradságos munka és a helyes etetés érvényesítésével magasabb tejhozam remélhető. Ezenkívül a folyó évben bevezetjük az öntözéses gazdálkodást s így szövetkezetünk a természet adottságaitól függetlenül szabályozhatja a növénytermesztést. Bereczk Gáspár, Csallóközaranyos A főpróba kezdetén A Dunaszerdahelyi Állami Gazdaságban újév előtt összüzemi pártgyűlést tartottunk. Egyöntetűen megállapítottuk, hogy az 1959-es esztendőben az előző évihez viszonyítva 8 százalékkal emelkedett a termelés. A növénytermesztésben azonban nem használtuk ki eléggé a gépek erejét, ami jóval megnövelte a kiadásokat. Ez idén valamennyien arra irányítjuk figyelmünket, hogy az év elejétől kezdve folyamatosan teljesítsük tervünket. Ezzel bebizonyítjuk, hogy a XI. pártkongresszus által megjelölt termelési szintet elérjük és nagyobb bizakodással kezdjük meg a harmadik ötéves terv teljesítését. CSICSAY FERENC, Bős IRUARJAI és Jolsvatapolca hét sovány esztendeje Lice és Jolsvatapolca között, a revúcai járásban 7 kilométer a távolság, vendégmarasztaló, zötyögtetős úton. A véletlenül odacsöppent látogató szemében a két falu nagyon is hasonlít egymásra, szinte különbséget sem lehet tenni köztük. Mindkettő közepén a templon áll, csak az a különbség, hogy a liceiek a katolikusok úristenéhez imádkoznak, a tapolcaiak meg az evangélikusokéhoz. Mindkét faluban azonnal szemünkbe tűnik néhány sor büszke, csinos ház, nagyrészük vadonatúj, másokat a régi portán építettek át a legújabb kúmüves divat szerint. Mindkét községben utcahosszat libák gágognak, amelyek még elkerülték a nyárs vagy a tepsi végzetét, s néhány nap múlva téli jó szokás szerint a csűr mellett felsivítanak a hízók, egetverő jajongással köpve ki hájas lelküket, hogy a szövetkezeti parasztok az ünnepeken és a hófödte hosszú hónapok során bővelkedjenek mindenben, ami szemnek, szájnak ingere. Szemre hát nehéz különbséget tenni a két falu között. De csak szemre! Ha benyitunk a licei szövetkezet irodájába, az első, amin megpihen a pillantásunk, 14 bekeretezett és 2 keretezetlen oklevél, a szövetkezet kapta mind jó munkájáért és különböző versenyekben elért eredményeiért. A tapolcai irodában, amely egyben a helyi nemzeti bizottság hivatalául is szolgál, a falak puszták, üresek. De még ha csak a falak riogatnának sivárságukkal! Ámde sivárak itt a lelkek is. De gyerünk szépen sorjában. Liceiek dicsérete A licei szövetkezet elnöke Gregor József, csak Józsi bácsinak hívják a nagyobbrészt magyarok lakta falu parasztjai. 1950 februárjában alakították meg a szövetkezetet, akkor még csak micsodás volt, fegyelemnek híre sem kísértett benne, azt is mondhatnánk, hogy senki sem kereshetett ebben a szövetkezetben semmi tipikusát. Az alapítók közt ott volt Gregor Józsi bácsi is. De amikor két, - esztendővel később, ugyancsak februárban a szövetkezet áttért a harmadik típusra, Józsi bácsinak nem akaródzott belemenni. Ahogy erről beszél, somolyog közben a fekete bajsza alatt, de azért kirukkol az igazsággal: — Bányász voltam én kérem, aztán meg volt öt hektár földem is. A feleségemmel ketten műveltük, s pénzünk is volt, amennyi kellett, inkább több, mint kevés. Hát kérem, talán rosszul éltem én? A faluban meg az a hír járta, hogy a szövetkezetben majd robotolhatunk a nagygazdákra, mert hát a zsíros parasztok is beléptek, s azt a ma született gyerek is tudta, hogy az efféléknek nem fűlik a foguk a dologhoz. Node nem bújhattam ki, mert engem választottak meg elnöknek. Hogy ki? Hát a szegénység, meg a kisparasztok. Nem hagyhattam cserben őket. Hiába lázongott ellene a lelkem, megfogtam a munka keményebbik végét, s hogy mi lett a vége, a maguk szemével láthatják. Immár hetedik esztendeje elnökösködöm. De ennyi elég is volt belőle, tovább nem szívesen csinálnám. Hét esztendeje tartja Józsi bácsi kemény markában a szövetkezet gyeplőjét. S hogy jó irányba fordította a rudat, azt láthatja mindenki, akit nem vert meg vaksággal a sorsa! A községben összesen 160 házszámot találunk. Minden tizedik házban személyautót, nagyrészt Spartak-kocsikat, s minden negyedik portára jut egy motorkerékpár. De az sem akármiféle. 250-ös Jawák tetszettek meg a liceieknek, azokból vásároltak és vásárolnak. Kis Pionír-robogókból annyi van a gyerekeknek, hogy hiába akarták megszámlálni, nem jutottak a végére. Elég annyi, hogy sok van. Az elnök meg a könyvelő megjegyzi, hogyha a köztársaságunkban csak egy ember akadna, aki helikoptert vásárolna magának meg a családjának, példája Licén holtbiztosán követőkre találna. Mosógépekről, rádiókról, meg efféle mindennapos portékáról nem is beszélnek, kár volna rájuk szót vesztegetni. Éppen csak televízort nem vásárolnak az itteniek. Nem azért, mintha nem volna rá pénzük, de a kép gyatra, a környező hegyek a hullámok útjába állnak. A licei nép pedig olyan, hogy aminek istenigazában hasznát nem veheti, az nem kell neki. Honnét ered a liceiek jóléte? Azt is mondhatnánk röviden és velősen, hogy a licei jólét a jó szövetkezetből, a jó vezetésből, a jó munkaszervezésből, a szövetkezetiek jó munkafegyelméből fakad. Józsi bácsi, az elnök bölcsen azt hajtogatja, hogy ő meg a szövetkezet vezetősége is kiköphetnék a lelküket, ha az emberek nem dolgoznának becsületesen, nem becsülnék meg a munkát: — Aranyat érnek nálunk az emberek, de ezt nehogy kiszerkesszék az újságban, mert fejükbe száll a dicsőség és aztán — vége! Nem fogadtuk meg Józsi bácsi szavát, mégpedig azért, mert tudjuk, hogy a liceiek a dicsérettől sem dölyfösödnek'meg. Van annyi eszük, hogy tudják: csak maguk látnák a kárát. A szövetkezet kezdettől fogva az elsők közé számított a járásban, de még a kerületben is. Az államot nem tekintették fejős-tehénnek, inkább azon voltak, hogy minél több hasznot lássanak a maguk 76 tejelő tehenéből, s minél jobban gondozzák a többi 238 szarvasmarhát. Cserélgettek, javítgattak, eladtak és vásároltak, s így aztán ma büszkén kijelenthetik, hogy náluk a legtudósabb állatorvos is hiába keresne gümőkoros barmot. De így is kell, mert ez a szövetkezet fajállat-tenyésztő és magnemesítő gazdálkodást folytat. Az ólakban — mennyire mások ezek az ólak, mint a régiek voltak! — 284 sertés zsírosodik, röfög és visít, ebből több mint 40 az anyaállat, s több is lehetne, ha a bénulás el nem vitt volna 56 hízót. Száraz hizlalással már 1 kg 20 deka súlygyarapodást is elértek állatonként és naponta. Ma az átlag napi 52 deka. Ez a mangalica sereg sok gondot okoz az elnöknek, meg a szövetkezet többi vezetőjének, mert legfőbb ideje volna új sertéshizlaldát építeni. Az elnök' már meg is látogatott egy sor szövetkezetet és állami gazdaságot, hogy eltanulja, mi jót találtak ki ott az emberek, hazahozza az újdonságokat és itt Licén gyümölcsöztesse. Ezeknek az utazásainak köszönheti, hogy a többi liceitől eltérőn jól beszél szlovákul, mert hát hiába, magyarul nehéz volna szót érteni a csehországi kondásokkal és sertésetetőkkel. De nemcsak máshonnan hoznak értékes és eredményes ötleteket a licei szövetkezet gondviselői. Idehaza se pihentetik az agyukat, s bizony már jónéhány hasznos dolgot kigondoltak. Amikor a szövetkezet vezetősége 53ban látta, hogy az emberek jobb szívvel vannak a háztáji jószághoz, mint a szövetkezet közös istállójában gondozott barmokhoz, leszállították a természetbeni juttatásokat és 54-ben munkaegységenként 3 kiló gabona helyett csak 2 kilót fizettek ki. - Mit szóltak hozzá az emberek? - kérdezzük az elnöktől. - Az emberek olyanok, hogy csak értelmesen meg kell magyarázni nekik mindent, értenek az okos szóból, belátják, hogy csak az ő hasznukat akarjuk. Csak egy dolog fekszi meg a licei szövetkezetesek gyomrát, és semmiképpen sem bírják megemészteni. Azt hajtogatják, hogy igazságtalanság történt velük. Amikor az illetékes szakemberek kategóriákba osztották be a falvak határait és a földéliét, őket a harmadik répatermesztő-osztályba sorolták be. Ugyanakkor a községükben működő állami gazdaság, amely a határ déli részén és a jobbfajta földeken gazdálkodik, a második burgonya-termesztő csoportba került. A szövetkezetesek égbekiáltó igazságtalanságot látnak ebben. No meg abban is, hogy a rossz, gyönge szövetkezeteket az állam egyre-másra szubvenciókkal, segélyekkel tömi, ők - mert maguktól is jólétre vergődtek — nem kapnak egy lyukas garast sem. Ebben az utóbbiban azért nincs egészen igazuk. Elvégre munkájuk elismeréseként 16 oklevéllel és kitüntetéssel jutalmazták őket, márpedig ezeket semmiféle szubvencióért sem cserélnék el. Aztán még valami. 1958-ban 20 koronát ért egy munkaegység, és körülbelül ennyi volt az értéke 59-ben is. Ügye, ez is valami. Igaz, mindezt az állattenyésztők és a növénytermesztők jó munkájának köszönhetik elsősorban. Ámde az alapot, a licei jólét előfeltételeit a társadalomtól, a rendszertől, a szocializmustól kapták. Ezt sohasem szabad szem elől téveszteni, igaz ugyan azt sem, hogy a licei szövetkezetesek, a Micskyek, a Voltérok, Miklósok és a többiek mind megérdemlik legnagyobb elismerésünket és dicséretünket. Hisznek abban, hogy az ő szerencsés hónapjuk a február, mert februárban alakult meg a szövetkezet, februárban tértek át a III. típusra, ugyancsak februárban lett Lice szövetkezeti falu, s minden év februárjában vígan ropják a csárdást dúsan terített asztalok mellett, a ŰJ SZÓ 4 * 1960. január 7.