Új Szó, 1960. január (13. évfolyam, 1-30.szám)

1960-01-30 / 29. szám, szombat

Csehov művei, alkot ú űtja és kora H

ogy Anton Pavlovics Csehov születésének 100. évordulóján (1960. I. 29.) müvének társadalmi jelentőségét emlékezetbe idézzük és alkotó munkájának műhelyébe betekintést nyerjünk, méltó dolog arról az érdeklődésről venni példát, amellyel ő. novelláiban és színdarabjaiban közönsége számára hőseinek viselkedését, lelki akaratát, törekvéseiket és munkálkodásuk értelmét feltárta. Mivel e példa követése merész igyekezet s alapos irányítást igényel, ajánlatos két hivatott vezetőt választanunk, akik Csehovot a magas eszmeiségű és gazdag termékenységü írót tisztelték. Ezek a nálánál 32 évvel idősebb L. N. Tolsztoj és a nyolc esztendővel fiatalabb Gorkij. Az utóbbi, mint a dolgozók világának küzdelmes mélységéből fényre törő géniusz, a következő megállapítást tette: „Soha nem láttam embert, aki oly tökéletesen átérezte volna mint Anton Pavlovics Csehov a munkának, mint a civilizáció alapjának fontosságát." És a régi orosz társadalom másik pólusáról, a földesurak világából, a világirodalmi megbecsülés magasságába jutó Tolsztoj, a következő mondatot Irta le Csehovról, amely szűkszavúságában is a tartalom és a forma értékelését foglalta magában: „ő azon kevesek egyike, akinek novelláit kedve van az embernek másodszor is elolvasni." A széppróza XIX. századbeli orosz klasszikusainak regényei — gondoljunk csak Turgenyevre, Dosztojevszkijre vagy Tolsztojra - aranyrögök, amelyek nem fordulnak elő nagy számban, súlyosak és masszívak, míg Csehov novellái csiszolt csillárok, az ezerarcú társadalom tükröztetéséhez alkalmazkodók, változatosságukban szinte kimeríthetetlenek. Ám tartalmuk, csakúgy mint színdarabjainak tartalma, időpont és társadalmi vonatkozás tekintetében t a velük összefüggő világnézet dolgában egységes és összefüggő egészet alkotnak. A novellák tartalmi gazdagságának ismretetése valóságos külön monográfiát igényel, művészi és eszmei jelentőségüket azzal lehet jellemezni, hogy Ragin doktor (A 6-os számú kórterem), Belikov tanár (A tokba bújt ember) és Cservjakov kishivatalnok (A hivatalnok halála) úgy élnek tudatunkban, mintha valósággal kiléptek volna az íróművész elképzelésének világából a valóságos életbe — hasonló példa Hamlet, Faust, vagy Don Quichote — s úgy hivatkozunk rájuk, mint valamenynyiünk jó ismerősére. Mint a realista nagy grafikusok, ő két-három odavetett vonással tájak, jellemek, cselekvések és belső folyamatok élő benyomását tudja felkelteni. Mikszáth Kálmán 1906ban, Csehov halála után két évvel, ennek realizmusáról tett nagyon találó megjegyzést, amely hozzákapcsolható ahhoz, amit az irodalomtörténet Csehov módszerének és stílusának puritán voltáról megállapít. Mikszáth szerint Csehov nem töri magát „különös szövevények után", meglát egy ruhát poroló asszonyt az ámbituson vagy lovát ütlegelő muzsikot az utcán és megvan a téma. A humorista Mikszáth vonzónak találja, hogy Csehov komoly részleteket is bearanyoz humorával. Igen, Csehov a maga pályáját a múlt század nyolcvanas éveinek derekán mint humorista kezdi, de hamarosan áttér arra az ábrázolásra, amelyben a humoros szórakoztatás nem öncél. A humor enyhületére ezen a későbbi fokon szüksége volt, mert mint a legtöbb értelmiségit, őt is borúlátás fogta el a II. Sándor cár megöletését (1880) követő terror idején. A hatos számú elmegyógyászati kórterem (az erről szóló novella 1892ből való) ahová épelmével lecsukják a szörnyű közviszonyokon kétségbeeső orvost s ahol az ápoló ökle halálos ütést mérve sújt rá a paciensekre, olyanféle módon, mint ahogy a cári rendőrség és bíróság a politikailag gyanúsíthatőkra, ez az elmekórtani klinika kétségkívül politikai jelkép. S értelmét az egész cári Oroszországra való vonatkozásában éleslátásával tökéletesen felfogta Lenin, amikor azt 22 éves korában elolvasta s a hosszú elbeszélés tárgya megrendítő hatással volt. rá. M

ikszáth egy dolgot nem említ Csehovval kapcsolatban, azt, hogy őt a részletjelenségeken kívül egy nagy középponti probléma érdekli: hazájának sorsa, a vegyesrendüeknek nevezett középrétegek oldaláról nézve. Csehov az 1861-ben kiadott jobbágyfelszabadító rendelet megjelenése előtt egy évvel született. Apai nagyapja még jobbágykötelékben kezdte életét, de három és félezer rubel lefizetésével felszabadította magát a földesúri hatalom alól. Apjáról, akinek az Azovi tenger északi sarkában fekvő laganrogban szatócs üzlete volt, az általános felszabadító rendelettel jobbágy származásának árnyéka eltűnt, de a létfenntartás nehézségei Bzámára megmaradtak. A kis bolt, amelyben a diák Csehov a krajcáros vevők kiszolgálásánál segédkezett, oly rosszul ment, hogy a család Moszvába költözött s Csehovot egyedül hagyták vissza szülővárosában, ahol a gimnázium három utolsó évfolyamát elvégezte s közben megélhetését óraadással biztosította. 1879-ben ő is Moszkvába ment, beiratkozott az egyetem orvosi karára, négy év alatt diplomát szerez. Már mint fiatal medikus dolgozik lapokba s felkeltette a konzervatív Novoje vremja szerkesztőjének érdeklődését, akivel baráti kapcsolata alakult ki. Ennek a kapcsolatnak olyan befolyása volt rá, hogy amikor abbahagyja az olykor merevvé váló humorizálást, társadalomábrázolásában lélektani problémáknál marad, de ezeknek politikai jelentőségéről nem vesz tudomást. Mint moszkvai egyetemi hallgató nem állt kapcsolatban az oroszországi első marxista szervezettel, amely 1683-ban A munka felszabadítása nevet vette fel. Csehov bemutatta, különösen drámáiban, amelyek a moszkvai Művész-Színházban arattak 1896 és 1904 között átütő sikereket, hogyan vergődnek a középosztály hozzátartozói, kispolgárok és értelmiségiek, a kor szürkeségbe vesző égboltja alatt. De azután figyelmessé lesz arra. hogy viharfelhők tornyosulnak és kirobbanásuk küszöbön áll. 1901-ben a Három testvér címíí darabjában a boldogtalan nővérek egyéni sorsának ábrázolása közben megszólal a társadalmi válság jövendölése. A 19. század utolsó évtizedének végén Csehov leküzdi az ernyesztő tolsztoji elv befolyását s határozottan balfelé tájékozódik. 1897-ben szakít a konzervatív Szurokínnal s felismeri, hogy Gorkij realizmusa mutat a jövő felé. Csehov 1897ben kezdődő tüdöbaja miatt a Krim félszigetre, Jaltába költözött s ott volt alkalma Gorkijjal személyesen érintkezni. Csehovot 1900-ban megválasztották a cári akadémia szépirodalmi osztályának tagjává s két évvel később Gorkijt választják be. Ennek tagsága ellen azonban a cári kormányzat vétót emel s ekkor Csehov tiltakozása jeléül lemond akadémiai tagságáról. Csehov mesteri irodalmi teljesítményekben mutatja fel a vegyesrendűek életének szürkeségét, megmerevedettségét és a kilátástalanság homokzátonyán megfeneklő sivárságát. A passzivitásból keletkező lelki alkat, a cselekvéstől húzódó tétlenség, a hatalom előtti szolgai alázkodás gyűlöletes volt az ő szemében. Bemutatja a paraszti tulajdonnal kapcsolatos önzést, de a kapitalista élősdiséget is, az utóbbit egy Moszkva melletti kartongyár semmittevő tulajdonosainak példáján. Csehov müveiből kitűnik, hogy a múlt század két utolsó évtizedében a középosztálynak tétlenségbe süllyedő egyéneit más nem fűzi egymáshoz, mint a rájuk nehezülő s őket boldogtalanságban tartó, jellemüket és lelki folyamataikat torzító társadalmi helyzet, de ez sem válik közöttük gyakorlati hatású kötelékké. U

tolsó darabját, a Cseresnyéskertet 1904 januárjában adták elő először, s az akkor már nagy beteg Csehov elment a nagysikerű bemutatóra Moszkvába, míg előzőleg Sztaniszlavszkij társulatával elmegy vendégjátékra Jaltába, hogy az ott tartózkodó nagy írónak örömet szerezzen. Csehov tüdőbaja, mely 1897-ben tüdővérzéssel kezdődött, 1904-ben annyira rosszabbodott, hogy júniusban kezelés végett Németországba, Badenbe utazik, ahol a kór egy hónap múlva, 1904 július közepén végez vele. Nem érte meg tehát az 1905-ös forradalmat, melyhen harcra is felsorakozott a munkásság s amely az első jelentékeny és valóságos lépést jelentette az emberi munka kizsákmányolástól való felszabadításának útján. SAS ANDOR Téli táj (M. Slosiáriková felvétele.) Jó előadási propaganda' az üzemi klubban A Stará Turá-i finommechanikai nemzeti vállalat üzemi klubjában a vállalat alkalmazottai széleskörűen gyarapíthatják ismereteiket és ugyanakkor szórakozhatnak, erőt gyűjthetnek a további munkához. Nagy érdeklődést váltott ki a tudományos világnézetről, a világűrről és az űrhajózásról, valamint a szocialista társadalom emberi kapcsolatainak kérdéseiről szóló előadások. Az üzemi klub védnökséget vállalt a nyolcéves középiskola fölütt és ennek keretében számos beszélgetési rendezett a tanulókkal a termelés problémáiról. A gyerekek négy alkalommal meglátogatták az üzemet. Stará Túrára ellátogattak a bratislavai orvosi fakultás tudományos dolgozói, akik az emberi test anatómiájáról és más egészségügyi kérdésekről tartottak ismeretterjesztő előadásokat. Ezek az előadások is hozzájárulnak ahhoz, hogy az orvosi műszereket gyártó üzemben tökéletesedjen a munka. Az üzemi klub a népművészeti alkotó tevékenységben is kiveszi a részét. Jól működik a fényképészeti szakkör, a szimfonikus zenekar, a fúvószenekar és a gyermek-énekkar. Nagy érdeklődésnek Hrvend a micsurini, a halász- és a vadászszakkör. Hosszabb szünet után felújította tevékenységét a színkör is, amely március végén bemutatja Peter Zvon: Boldogultak bálja című darabját. (b. 1.) — A szocialista munkabrigádok mozgalma, a szocialista módon dolgozni és szocialista módon élni elvének gyakorlati megvalósítása napjaink egyre erősbödő tömegmozgalmává válik. Életerős, nagy jelentőségű és nagy jövőjű mozgalom ez, amely az új ember kialakulásának már nem csupán a csiráit, hanem látható és érzékelhető valóságát hordja magában. A szocialista munkabrigádok mozgalma, a szocialista módon dolgozni és szocialista módon élni gondolat életté válása azt a mérhetetlenül nagy előrehaladásunkat bizonyítja, amit a felszabadulás óta eltelt 15 év alatt az ember gondolat- és érzésvilágának átalakításában, az embernek új típusú, szocialista emberré való formálásában elértünk. Mert röviden mit is jelent a szocialista munkabrigádok mozgalma? Csupán a szocialista munkaverseny egy új, magasabb típusú formájáról van szó? Nem, nem csupán erről van szó. Ami a döntő, amit a szocialista munkabrigádok mozgalma lényegének kell tekintenünk, s ami a jelentőségét adja, az az, hogy kibontakozik benne az új típusú ember, aki minden ténykedésével elsősorban is és főleg a társadalom érdekeit, társadalmunk haladását szolgálja. Kialakul az az ember, aki nem tesz különbséget, nem húz választóvonalat munkája és magánélete közé. Nem választja ketté az embert — mondván, hogy más lapra tartozik a munkahelyen tanúsított magatartásom és megint más lapra magánéletem. Ezt nem is lehet, mert hiszen egy emberről van szó s nem lehet, hogy ezt a minden ízében és porcikájában együvé tartozó embert ketté válasszuk és másmás elbírálás alá vegyük. Mert, hogy mást ne mondjunk, vajon hogyan állja meg a helyét munkájában az az ember, aki a munkaidő leteltével — elfeledve munkahelyének minden búját-baját —, az égvilágon semmi gondot nem fordít szakismereteinek SZOCIALISTA MODON ELNI bővítésére, a tanulásra, műveltségének gyarapítására? Persze, hogy az ilyen ember előbb-utóbb zsákutcába kerül munkahelyén, mert az a szakismeret, amely jó és kielégítő volt valamikor, ma vagy holnap kevés lesz, túlhaladottá, elavulttá válik, mivel a fejlődés nem állhat és nem is áll meg azok kedvéért, akik a megváltozott körülményeket, a minden téren való szüntelen fejlődést figyelmen kívül hagyják, s akik úgy hiszik, hogy amit tudnak, az elég egy egész életre. Vagy megfelel-e a szocialista ember ismérveinek az olyan ember, aki ugyan jól dolgozik, de passzív álláspontot foglal el a munkásosztály, a dolgozó nép ügyével kapcsolatban, aki távol tartja magát a közélettől, mondván, hogy munkáját rendesen elvégzi, s, ezzel eleget tett kötelességeinek a szocializmus építését illetően. Éppen ezen kérdések kapcsán mutatkozik szüksége annak, hogy szóljunk arról, mit is jelent tulajdonképpen szocialista módon élni. Mert a szocialista módon dolgozni fogalma többé-kevésbé tisztán áll az emberek előtt, ámde — mint a gyakorlat is bizonyítja — egymástól nagyon is különböző módon értelmezik az emberek a szocialista' módon élni fogalmát. És nem arról van szó, mintha a szocialista módon élni fogalom meghatározásában esetleg engedékenyek, túlságosan liberálisok volnának. Nem, nem erről van sző. — Örvendetes, hogy a mércét nem állítják alacsonyra. Örvendetes, hogy az emberekben a szocialista ember, a szocialista módon élni fogalmai úgy élnek, olyan erkölcsi magaslatot jelentenek, amely megtestesíti a lehető legjobb emberi tulajdonságokat, példaképet jelent, amelyet követésre méltónak állíthatnak mások elé. Ám ugyanakkor tisztában kell lennünk azzal is, hogy a szocialista módon élni fogalma nem jelent és nem is jelenthet holmi rosszul értelmezett puritánizmust, valamiféle szerzetesi önmegtagadást és önsanyargatást. Nem kívánhatja senki senkitől sem, hogy a szocialista módon élni az „e világi hivságok" sutbadobását jelentse. Az ilyesmit hagyjuk csak meg a szentté avatás ismérvei között, mi magunk pedig csak alkalmazkodjunk ahhoz, tartsuk szem előtt azt a döntő körülményt, hogy a szocialista rendszer célja az ember számára bőséget teremteni. Bőséget mindabból, ami jő és szép ezen a világon. De hát akkor hogyan éljen, milyen magatartást tanúsítson az ember, hogy szocialista módon éljen, hogy szocialista emberré váljék? Mit lehet a kérdésre felelni? Elsősorban Is azt, hogy mint annyi sok más dologra, a szocialista módon élni fogalmára sincs pontos recept. Nincs és nem is lehet olyan recept, amely orvosságszerűen előírná, hogy milyen arányú részvétel a közéletben, milyen magatartás a munkahelyen, otthon és az utcán jelenti a szocialista embertípust. Borral vagy bor nélkül gondoljuk-e az új típusú embert és ha borral, akkor hány pohár bort ihat meg az ember, hogy azért még megfeleljen és eleget tehessen a szocialista módon élni követelményeinek. Kártyázhat-e az ember filléres alapon vendéglői fehér asztalnál, miközben néhány pohár sört is megiszik? Ha jól megy sora, ha annyit keres, akkor anélkül, hogy a kispolgárosodás vádjával illethetnék, csináltathat-e magának a legjobb szövetből öltönyt? Egyáltalán a jól vasalt ruha, a fehér ing, a gondosan megkötött nyakkendő az elpolgáriasodást jelenti-e? Vajon a szocialista módon élni fogalmának megfelel-e az az ember, aki — mert telik neki erre — valahová a tengerpartra megy nyaralni, vagy autót vesz? Az első pillantásra ezek a kiragadott példák derülni és megmosolyogni valók. Hát hogyne lehetne mosolyogni rajtuk, ha a párt országos vitát rendez az életszínvonal emelésének kérdéseiről, arról, hogyan, mi módon lehetne mielőbb az ember kényelmét és javát szolgáló anyagi javak bőségét megteremteni; ha kritikával illetjük a mezőgazdasági termelést, mert nem nő olyan mértékben, mint ahogy szeretnénk, s amire a lehetőségek és adottságok megvolnának és hogy a mezőgazdasági termelésnek ez a ki nem elégítő volta hátráltatja és fékezi az életszínvonal emelkedését, azt, hogy kevés pénzből is jól élhessünk. Gondoljunk csak a harmadik ötéves terv irányszámaira, amelyek a termelés nagyarányú növelését tűzik ki célul. Hát kinek akarunk az. eddiginél lényegesen többet és jobbat termelni, ha nem a dolgozóknak? Kinek, ki számára a sok millió méter szövet, a televíziós készülék és az autó? Ezek szerint úgy látszik, a jólét és a bőség, a kulturált élet nem áll ellentétben a szocialista ember, a szocialista módon élni fogalmaival. Akkor viszont mi szüksége annak, hogy ezeket a kérdéseket felvessük, velük foglalkozzunk? Azért van erre szükség, mert most, a szocialista munkabrigádok mozgalmával kapcsolatban, ha ugyan csak szórványosan és itt-ott, mégis tapasztalhatók olyan jelenségek, hogy egyesek a szocialista módon élni fogalmát valamiféle szerzetesi lemondással és önmegtagadással azonosítják. Ügy gondolják, hogy a szocialista ember fogalma, a szocialista módon élni összeegyeztethetetlen az emberi jóléttel, az ember kényelmét szolgáló • javak használatával s hogy ez valamiféle kispolgári eltespedéshez vezet. Pedig hát ez nincs így. Éppen ezért ügyelni kell arra, hogy a szocialista ember fogalmának kialakításánál, ismérvei megállapításainál ne essünk kispolgári radikalizmusba, ne túlozzuk el az új típusú emberrel szemben támasztott követelményeket. Ha egy emberrel szemben — a saját, és a társadalom érdekében — azt a követelményt támasztjuk, hogy tudását állandóan gyarapítsa, ez semmiképp sem jelentheti azt, hogy most már mindig és mindenütt munkahelyének problémáival foglalkozzék, minden gondolatát csak annak gondjai kössék le. Jól tudjuk, mennyire sematikus az ilyen emberábrázolás a regényekben, hát még mennyire erőltetetté válik ilyesmi az életben. Hosszan lehetne még felsorolni, r—i és foglalkozni is kívánunk még ezek-? kel a kérdésekkel — mit, hogyan és mennyit, hogy az ember ne ütközzék a szocialista erkölcs normáiba. Lehetne sorolni, de receptet adni nem lehet. Nem lehet, mert mindezt embere és esete válogatja. Mindig az egész embert kell néznünk és arra kell törekednünk, akkor és úgy váltjuk valóra a szocialista mő-. don élni fogalmát, ha az emberben a legjobb és legnemesebb emberi tulajdonságokat ápoljuk, segítjük kiterebélyesedésüket. Ezt a célt szolgálja egész társadalmi rendszerünk, minden ténykedésünk. Mert minden, amit teszünk, az ember érdekében, az ember javáért történik. LJJ SZÖ 7 * 1

960. január 30.