Új Szó, 1960. január (13. évfolyam, 1-30.szám)

1960-01-28 / 27. szám, csütörtök

HA MAJD ELJÖN EGY ÉV MÚLVA Antonín Gerla, a Valašské Mezífiči-i gépállomás egyik brigádvezetője sokáig fontolgatta a járási pártbizottság javaslatát, míg végre elhatározásra jutott. Azt ajánlották neki, hogy hagyja ott mai munkahelyét és vegye át a kladerubyi EFSZ vezetését. Hiszen ha ez olyan egyszerű lenne, mint a lakásprobléma, akkor nem lenne semmi baj. Antonín Gerla munkás 10-tagú családjával ugyanis éppen Kladerubyban lakik. Szülőfalujában épített magának családi házat és évek óta onnan járt munkába, először építkezésekre, majd később a traktorállomásra. Tavalyelőtt, amikor ugyancsak a párt javaslatára átvette a kelői brigádközpont vezetését, az ottani traktorosok egy csoportja nem jó szemmel nézett rá. Hogy miért? Azért, mert Gerla elvtárs mindjárt működése első hónapjában erélyesen végett vetett a brigádközpontba befészkelődött rendetlenségeknek, a nemtörődömségnek ANTONÍN GERLA és a sógor-komaság elvén alapuló bérezésnek. A továbbiakban már mindenkit végzett munkája szerint fizettek. S mivel ezt az elvet Gerla elvtárs szigorúan betartotta, tekintet nélkül az előző gyakorlatra, hamarosan megnyerte a traktorosok többségének bizalmát. Egy-két hónap alatt példás rendet teremtett a gépek kihasználása, a normák rendezése terén és a brigádban kifejtett rendszeres politikai-nevelómunkával elérte, hogy tavaly az egykor legrosszabb brigádközpont a szocialista munkaversenyben már a járás legjobbjai közé került. A traktorosok, akik valamikor bizalmatlanok voltak az új brigádvezetőhöz, most nem győzik dicsérni. * — Már régen közénk kellett volna jönnöd - mondták neki nemegyszer a brigád dolgozói. Mert most már Gerla elvtárs nemcsak vezetőjük, de legjobb barátjuk is. A gépállomás dolgozói, amikor a közelmúltban tudomást szereztek arról, hogy Gerla elvtárs valószínűleg új munkahelyre kerül, bizony nem nagyon örültek ennek a hírnek. Ö sem szívesen hagyja ott mai munkahelyét, ahol szeretik, becsülik és ahol biztos havi keresete van. Kilenc gyerek apjának lenni bizony nem könnyű dolog. Gerla elvtárs mégis úgy határozott, hogy átveszi falujában az EFSZ vezetését, amelyben tavaly csupán 11 korona volt a munkaegység pénzbeli értéke, lói ismeri faluja helyzetét és a gyenge gazdálkodás okait, tudja, hogy az ottani nép szorgalmas, dolgos, nem kell a munkára biztatni. Tehát a vezetésben, a munka megszervezésében van a hiba. Azért döntött az EFSZ mellett, mert tudja, hogy a kommunistának ott a helye, ahol a legnagyobb szükség van rá. Márpedig falujában, az EFSZ-ben épp oly nagy szükség van ma a határozott céltudatos vezetésre, mint tavalyelőtt a kelői brigádközpontban. Számit ugyan azzal, hogy kezdetben lesznek, akik rossz szemmel néznek majd rá, olyanok, akik eddig nem a legbecsületesebb úton jutottak a munkaegységek százaihoz, dehát a nehézségekkel számolni kell. Eleinte csak egyedüli párttag lesz a szövetkezetben, amíg a szövetkezet tagjai közül nem nevelnek fel újakat és ez még nagyobb felelősséget hárít reá. Nehéz lesz hát a kezdet, de az öntudatos, lelkes kommunistát nem riaszthatják vissza a nehézségek és a bonyolult problémák. A járási pártbizottság titkárának szobájában ismerkedtem meg ezzel a derék munkással. A kladerubyi szövetkezet jelenéről és jövőjéről beszélgettek, ahol egy-két hét múlva átveszi az irányítást. Foltynek titkárral tárgyalták meg aprólékosan a szövetkezet idei tervét és a legközelebbi teendőket. — Mindjárt a zárszámadó közgyűlés után rendet kell teremteni az állatállomány összpontosítása körül — mondja és úgy beszél, mintha már legalább néhány hónapja a szövetkezetben dolgozna. Közösen meghánynak-vetnek minden fontosabb kérdést, s azt, miben nyújthat segítséget a járási pártbizottság. Probléma akad elég. A szövetkezetnek van 49 lova, ezek azonban nincsenek összpontosítva, s ami még lényegesebb, nincsenek kihasználva. Felesleges ennyi lovat etetni, hisz van már négy traktoruk és tavasszal vesznek hozzá még egyet. Gépekben tehát nincs hiány. A mezőgazdasági munkák nagyobb részét géppel végezhetik. A lovak a szövetkezeti tagoknál vannak és a gondozásért, etetésért munkaegységet kell nekik fizetni. Takarmány is nagyon sok fogy emiatt, pedig a szövetkezet erős takarmányhiánnyal küzd. Az EFSZ-ben 400 szarvasmarha van, ebből 175 a tehén. Az EFSZ bevételének kétharmada az állattenyésztésből ered. Itt kell tehát jobban megszervezni a munkát, felépíteni a tehén- és lóistállót, hogy az állatállomány összpontosítása után jövőre biztosíthassák a takarmányszükségletet. A tervezett állatállomány megvan. Csakhogy egyenlőre az állatok hasznossága alacsony. Ezek azok a problémák, melyekkel Gerla elvtársnak meg kell birkóznia és e téren csakis a türelmes, meggyőző, de egyben kitartó munka segíthet. 140 tagja van a szövetkezetnek, de nem mindegyikük dolgozik rendesen. Gerla elvtárs eleinte a fiatalságra akar támaszkodni, meg akarja nyerni őket a gépek kezelésére. Hiszen a gépekhez, a technikához mindig jó viszonya volt a fiataloknak. Már most tudja, mit kell sürgősen elintéznie, ha majd átveszi az irányítást. Röviden elbeszélgettünk a szövetkezet jövőjéről, munkájáról. Elmondja, hogy a valachok mindig szorgalmas, dolgos munkások voltak. Dimbes-dombos vidékük, a búza- és a gabonaföldek hiánya már kiskorúktól nehéz testi munkára nevelte az itteni lakókat. Es most a szövetkezetnek éppen arra kell törekednie, hogy gépesítéssel könnyítse a mezőgazdasági munkát. Amikor elbúcsúzunk, nem állja meg, hogy meg ne jegyezze: - Ha majd eljön egy év múlva, meglátja, jobban gazdálkodik majd a mi szövetkezetünk. Szinte nyomatékosan aláhúzza a „mi szövetkezetünk" szavakat, mintha már több éve dolgozna ott, pedig csak a közeljövőben megy át a lemaradozó szövetkezet gazdálkodásának megjavítására. HORVÁTH SÄNDOR | AMGRREA FELSZABADÍTÓ SZOVJET KATONAKJÁRTÄK || -'fe*** A barátság örök időkre szól P

oprád városát a szovjet hadsereg «1945 január 28-án 8 kora reggeli órákban szabadította fel. öt és fél hat között jelentek meg az ?lső szovjet katonák Poprád behavazott, fagytól és rémülettől megdermedt néptelen utcáin. A német fasiszták harc nélkül adták fe! a várost, nem volt idejük sem ellentállni, sem védekezni, sőt a város polgáraink meggondoltsága folytán arra sem volt már idejük, hogy a nevezetesebb épületeket felrobbantsák és a fasiszta hogyományokhoz híven a várost lángba borítsák. Kassa felszabadítása után a szovjet hadsereg egységei oly hatalmas lendülettel törtek előre, hogy a német fasiszták fejvesztetten menekültek. A duklai és a dargói véres harcok alaposan megtépázták a fasiszta fenevadakat, a tátrai terepen pedig az erdőben nem nagyon találhattak menedéket, mert ott tanyáztak a partizánok, így hát nem maradt más hátra számukra, mint a futás, a menekülés. Ezekben a napokban szívszorongató kép tárult Poprád dolgozói elé. Az országút zsúfolt volt a lerongyolódott, kiéhezett menetelő emberekkel, akiket a német fasiszták otthonukból kiűztek és úgy hajszolták őket a bizonytalanságba, akárcsak a parasztoktól elrabolt állatokat a vágóhídra. Poprád dolgozóira hasonló sors várt volna, ha ""engedelmeskednek a fasiszták felhívásának, 1945. január 27-én ugyanis a fasiszták azt a felhívást intézték Poprád lakosságához, hogy minden férfi 18 — 40 évig köteles jelentkezni a Redout előtti téren. E felhívásra azonban egyetlen férfi sem jelentkezett, most már mindenki tudta, milyen sors vár rá, ha a fasisztáknak engedelmeskedik, másrészt azzal is tisztában volt mindenki, hogy órák kérdése csupán és itt a felszabadító szovjet hadsereg. Ez a tudat mindenkibe elszántságot és bátorságot öntött. E súlyos és döntő órákat mindenki át akarta vészelni, hogy a felszabadulás örömében részesüljön. Poprád minden épkézláb férfia az erdőbe menekült ... és a hajszolásra kirendelt fasisztáknak ezúttal dolguk végezetlenül kellett a városból távozniok. A bosszúállásra pedig már nem nagyon volt idő. Amikor az esti órákban az utolsó fehérköpenyes fasiszta mohikánok jelentkeztek — akiknek, mint később kiderült az volt a feladatuk, hogy a sörgyárat, a postát, az elektromos művet, az Európa szállót, a járási hivatal épületét és a templomokat felrobbantsák, hogy a várost lángba borítsák — Poprád egyszerű polgárai a helyzet magaslatára emelkedtek, ügyes taktikával feltartották a fasisztákat és lefékezték gyilkos és romboló Jievüket. Persze így is súlyos károkat okoztak a városnak, az állomáson a hadianyag-szerelvényt, továbbá a hidakat felrobbantották, amitől több épület súlyosan megrongálódott, de tervüket, a város lángba borítását ezeknek a polgároknak sikerült megakadályozniok. "lyja, amikor a város felszabadítáJ-"

i sának 15. évfordulóját ünnepeljük, úgy érezzük, az a feladatunk, hogy képet adjunk néhány elvtársról, akik önfeláldozóan harcoltak a fasizmus ellen. Először is itt van Hering Rudolf elvtárs, aki 'ma hetven esztendős. Noha beteg, a kapitalizmus és a fasizmus elleni szakadatlan harc megtörte fizikumát, egész megjelenését és magatartását tisztes méltóság övezi. Hangja, minden szava a párt iránti ragaszkodásáról és odaadó hűségéről tesz tanúságot. 1922 óta tagja és hűséges harcosa a pártnak. E hosszú évtizedek alatt a kádár mesterséget folytatta és az egész idő alatt tántoríthatatlan hittel a párt célkitűzéseiért harcolt. Ha poprádi elvtársakkal beszél az ember, kiderül, hogy a párt minden megmozdulásában Hering elvtárs mint tevékeny, bátor harcos vett részt. Mindenütt ott volt, ^hol szükség volt rá. Neve elválaszthatatlan a párttól, az elvtársak szeretettel és tisztelettel beszélnek róla. Harcos pályája mindvégig felfelé ívelő töretlen, egyenes vonal. dését és érthetővé teszi, hogy az a város, amely 1948-ban 8526 lakost tartott számon, ma 14 500 lakost számlál. A fiatalok ma már csak hallomásból ismerik az 1932-es esztendő keserves eseményeit, amikor szüleik munkát, kenyeret követelve felvonultak a főutcán s a csendőrök puskatussal verték szét őket. Rossz emlék ez, az új nemzedék fel sem foghatja ... Hisz csupán 1958-ban 130 motorkerékpárt, 1100 mosógépet, 113 jégszekrényt és 660 rádiót vásároltak Poprádon. Csak néhány példát ragadtunk ki, hogy rámutassunk, Vnit jelentett Poprádnak a felszabadulás, mit je•M&i&'rx íäppsäli - am. iil!i||lll®i!p sup! p^Äwi m m.::^.. «- - # m&Mk ^imkMm A Magas-Tátra, a miénk, a dolgozóké! Évente több mint harmincezer dolgozó, munkás, bányász, szövetkezeti paraszt üdül ott, ahová a múltban csak az urak járhattak. (ČTK-felv.) Poprád legjelentősebb üzeme - a vagongyár - a felszabadulás után a háború előtti termelés színvonalát. csaknem harmincszorosára emelte (K. Cích - ČTK - felvétele) Amikor a párt illegalitásba vonult és megalakultak a sejtek, az illegális pártmunka szálai nála futnak össze. — Akkoriban — mondja az őszhajú Hering elvtárs, — százhatvankét párttagot tartottunk számon a járásban. Persze nehogy azt hidd, hogy csak százhatvanketten voltunk, mert a mi vidékünkön ezrekre rúgott a szinpatizálők száma és nekünk kommunistáknak ezeket kellett irányítanunk, ezekben kellett a hitet szítanunk. Miután igen nagy szálka voltam a fasiszták szemében, nekem bunkerban kellett élnem. Az utolsó bunkerem Michal Káplárnál volt, Poprádon akkoriban ez volt az utolsó ház. Ott készítettem egyik elvtársammal együtt a röplapokat, amelyeket azután az elvtársak terjesztettek és gondjuk volt arra is, hogy a kaszárnyákba s a katonákat szállító vonatokba is bekerüljenek. . Hering elvtársat árulás folytán többedmagával elfogták, súlyosan megverték, kínozták, hogy elárulja társait, de mert ez nem sikerült, a prešovi fogházba szállították. Gyűlölet izzik a hangjában, ha fasisztákról beszél. De ez érthető, hisz 1944 őgzéig tartották a prešovi fogházban, megkínozták, megalázták, ahogy tudták. Helyzete csak akkor változott meg, amikor kitört a felkelés. Ekkor a prešovi fogházigazgató is „jólelkű embernek" bizonyult. Már ő is látta, hogy a fasizmusnak befellegzett. Kiengedte a fogházból, és Hering elvtárs akkor egy közeli faluban Spániel Michal nevű elvtárshoz ment, akinek a nevét ott a fogházban kapta meg. Spániel elvtárs befogadta a házába, ott pásztorkodott hónapokig, amíg a szovjet hadsereg fel nem szabadította Prešovot. Ekkor Hering elvtárs a szovjet katonákhoz csatlakozott és hosszú távollét után velük együtt bevonult a felszabadított Poprádba. Van valami mélyen megindító és megrázó Hering elvtárs hangjában, ahogy a párt szolgálatáról beszél. Meggyőző erő, hitelesség lüktet minden szavában. Egyetlen szóval sem említi, hogy példás és harcos életéért 1958-ban Munkaérdemrenddel tüntették ki. TJát ime, ő az, akiről ma be" szélnünk kell. Neki és harcos társainak nagy része van abban, hogy a poprádi járásban a felszabadulás óta az ipari termelés háromszorosára növekedett és hogy csak néhány szemléltető példát említsünk: a poprádi Tatra-vagongyár e tizenöt esztendő alatt harmincszorosára emelte termelését; 1957 és 58 között nem kevesebb, mint 3500 poprádi lakos jutott közel ezer, korszerűen berendezett, fürdőszobás lakáshoz. E néhány kiragadott példa mutatja a felszabadult Poprád rohamos fejlőlentett az, hogy a szovjet csapatok 1945. január 28-án a kora reggeli órákban a város dermedt utcáira léptek, hogy eloszlassák a rémületet és élettel, szabadsággal ajándékozzák meg a város lakosságát. Mondják, hogy Poprád lakossága nagy szeretettel fogadta a szovjet hadsereget, ez a szeretet és ragaszkodás egyre mélyül, egyre erősödik. A Poprádi Helyi Nemzeti Bizottságon is találkozunk néhány elvtárssal. Ott van a hatvannégy esztendős Chovan Michal, aki pártsejtje tagjaival — mihelyt híre ment a felkelésnek — a partizánokhoz csatlakozott. Részt vett a partizánharcokban, 1945 februárjában visszatért és együttműködve a szovjet hadsereggel, megalakította Spiš. Sobotán (ma már Poprádhoz tartozik) a nemzeti bizottságot. Vartovník Ľudovít elvtárs, a helyi nemzeti bizottság elnöke igen érdekes dokumentumra hívja fel figyelmünket. A dokumentum Borisz Polevoj író levele. Köztudomású ugyanis, hogy Borisz Polevoj 1944ben mint partizán harcolt a Tátra vidékén. Poprád ezért díszpolgárává választotta és egy szép tátrai albummal ajándékozta meg. Ezt a kitüntetést köszöni meg Borisz Polevoj. A baráti levél többek között így hangzik: „Drága elvtársak, kedves «poprádi barátaim! Tegnap kaptam meg Moszkvából az önök gyönyörű albumát, melyet Poprádból a Szovjet írószövetség útján küldtek nekem. Nagyon-nagyon köszönöm önöknek, barátaim ezt az értékes ajándékot. Amikor többször figyelmesen átlapozgattam, úgy éreztem, mintha újból az önök kedves városának utcáin és terein járnék. Jól emlékszem városukra az 1944-es Szlovák Nemzeti Felkelés első napjaiból, de az, amit 1957-ben láttam, amikor tizenhárom év után újból Poprádra látogattam, - most pedig az önök albumának fényképeit nézegetem — rendkívül meglepett. Városuk óriási átalakuláson ment keresztül. Hány új gyá^t, iskolát, stadiont és gyermekjátszóteret építettek ezen idő alatti Lelkesedéssel tölt el az önök hősies munkája. Dicsőség önöknek poprádiaknak, akik oly derék, fáradhatatlan dolgozók!" A poprádi helyi nemzeti bizott•

í* ság magatartása és Borisz Polevoj szívélyes levele ékes bizonyítéka annak az eleven baráti kapcsolatnak, amely hazánk dolgozóit felszabadítónkhoz, a Szovjetunióhoz fűzi. Ezt a barátságot hálával, hűséggel és szocialista hazánk felvirágoztatásával örök időkre ápolni fogjuk. Szabó Béla ÜJ SZÓ 5 * 1960. január 28.