Új Szó, 1960. január (13. évfolyam, 1-30.szám)

1960-01-17 / 16. szám, vasárnap

fi leszerelés a nemzetek közötti béke és barátság megszilárdításának útja ai njMt»

mp'

uu-u_« (Folytatás a 8. oldalról) guknak ahhoz, hogy a világpiacokon Nyugat-Németországgal konkurálhassanak. Erinek a rendkfvül furcsa elképzelésnek a hivei megfeledkeznek arról, hogy amennyiben fegyvereket adnak & német revansistáknak, ezeket a fegyvereket nem az adományozók elképzelései szerint fogják majd felhasználni. Hisz, ha az NSZK kormánya fegyvereket kap, emellett a saját céljait követi, s hadseregére, erős gazdaságára támaszkodva uralkodó helyzetre kíván szert tenni NyugatEurópában, parancsolgatni akar NATO-beli szövetségeseinek. Tényleg már nincs messze az idő, hogy ezt elérje. Nyugat-Németország ma már kezében tartja a NATO felelős funkcióinak nem is olyan kis részét. A NATO francia, angol, belga és más katonái jelenleg Speidel nyugatnémet generális parancsainak kénytelenek engedelmeskedni. A franciák jól ismerik ezt a tábornokot, aki közeli híve volt Hitlernek, ő' szervezte meg az ötödik hadoszlopot a francia tisztikar soraiban, később pedig a Franciaországot megszálló hitlerista csapatok vezérkari főnöke volt. Az angolok is ismerik őt, hisz ő volt az Anglia ellen indított hitlerista légi terrortámadások egyik szervezője. S egyszerre ez a hitlerista, aki elkerülte csúfos végét, a NATO csapatainak közép-európai parancsnokaként bukkant fel. A három nyugati hatalom kormánya, hogy megindokolja Nyugat-Németország belépését a NATÖ-ba, annak idején azt hangoztatta, hogy a párizsi egyezmények biztosítják az európai országokat az erőit felújító Nyugat-Németországgal szemben. Az Egyesült Államok külügyi államtitkára, a megboldogult J. F. Dulles 1955. novemberében a külügyminiszterek genfi értekezletén kijelentette: „A Német Szövetségi Köztársaság lemond arról a jogról, hogy atom-, baktérium- és vegyi fegyverekkel rendelkezzék. Ez talán kifogásokba ütközik? Kifogásokba ütközik talán az a tény, hogy a brüsszeli szerződés szerint a szövetségi köztársaság katonai létesítményei és hadfelszerelése a brüsszeli szerződés tanácsának felügyelete és ellenőrzése alá esik, amelyben főleg azok az országok képviseltek, melyek a múltban a német támadás szenvedő áldozatai voltak?" Mondani sok mindent lehet, de mi történt a valóságban? Azt állították, hogy Nyugat-Németország bevonása a NATÖ-ba lehetővé teszi hadi gazdálkodásának és hadfelszerelésének ellenőrzését, a gyakorlatban azonban az a helyzet állt elő, hogy Nyugat-Németország ellenőrizheti európai szövetségeseit és nyomást igyekszik gyakorolni az Amerikai Egyesült Államok politikai vonalvezetésére. Mi maradt meg a valóságban abból a néhány korlátozásból, amit eredetileg a párizsi egyezmények róttak ki Nyugat-Németországra, hisz a Bundeswehr ma már atom- és rakétafegyvereket kap? A brüsszeli és párizsi egyezmények szerzői nem tehetnek mást, mint azt, hogy e szerződések paragrafusainak halott betűivel vigasztalják magukat, azokkal a holt betűkkel, amelyeket sárba tiport a nyugatnémet szoldateszka revans politikája. Nézzék csak meg, mire hív fel Adenauer kancellár az újév előestéjén megjelent cikkében. Régi hagyomány szerint az államférfiak ezen a napon a béke húrjait pengetik, és boldogságot kívánnak a népeknek; Adenauer azonban nem ezt teszi. Továbbra is arra fordítja erejét, hogy a jövőben is folytassák az „erőpolitikát", és „szilárdságra és elszántságra" hív fel e politika követésében. Számára pusztán „illúzió" az utóbbi időben bekövetkezett nemzetközi enyhülés. A kancellár kijelenti, hogy jelenleg inkább, mint bármikor szükség van arra, hogy növeljék a NATO és Nyugat-Németország katonai erejét. Mindez, elvtársak, újból és újból igazolja, mily sürgős a feladat, amelynek megoldását már régóta szorgalmazza a szovjet kormány — a békeszerződés megkötése mindkét német állammal. Ez a szerződés véglegesen pontot tenne a második világháború után, biztosítaná egész Németország békés és demokratikus fejlődését, s a Németországgal szomszédos államokat biztosítaná arról, hogy Nyugat-Németország nem tér egy új agresszió útjára. A szovjet kormány úgy véli, hogy a Németországgal való békés megegyezés halaszthatatlan és elsőrendű jelentőségű nemzetközi kérdés. Minden erőnket megfeszítjük annak érdekében, hogy ez a kérdés végre megoldást nyerjen, őszintén arra törekszünk, hogy a német kérdést azokkal együtt oldjuk meg, akik szövetségeseink voltak a hitleri Németország elleni harcban. Szem előtt tartjuk, hogy ily módon szerződéses alapon megoldódik NyugatBerlin kérdése is. Ha azonban ennek ellenére nem koronázná siker igyekezetünket, hogy békeszerződést kössünk mindkét német állammal, úgy a Szovjetunió a többi erre hajlandó országgal együtt aláírja a békeszerződést a Német Demokratikus Köztársasággal, — minden ezzel járó következménnyel. f* A szovjet javaslatok békés célkitűzései KÉPVISELŐ ELVTÁRSAK! A szovjet állampolgárok bizonyos része, s barátaink, a más országokban élő békevédők is — feltehetik a kérdést: nem járul-e hozzá a szovjet hadsereg létszámának újabb nagyarányú csökkentése a velünk szemben álló katonai csoportosulások aktivizálásához? Az USA-nak nagyobb fegyveres erői lesznek, mint a Szovjetuniónak. Az NSZK-nak ma 9 hadosztálya van, s feltételezik, hogy számuk a közeljövőben 12-re emelkedik. A NATO parancsnoksága alá csupán Európában körülbelül 50 hadosztály tartozik. Ezenkívül az Északatlanti Tömb európai tagállamai további 30 hadosztállyal rendelkeznek, amelyek saját nemzeti parancsnokságuk alatt állnak. Nem veszélyezteti-e ilyen körülmények között a szovjet hadsereg létszámának csökkentése országunk biztonságát, sőt a béke ügyét is? Nem szolgál-e ösztönzésül az agresszív erőknek és a kommunizmus ellenségeinek arra, hogy háborút indítsanak a Szovjetunió és a többi szocialista ország ellen, nem döntik-e újabb vérontásba az emberiséget? Nem ássa-e alá vagy nem szünteti-e meg ez az intézkedés a Szovjetunió „fékentartó erejét", hogy a Nyugaton közhasználatú kifejezéssel éljünk? Megfontoltuk a dolgot és közöljük a Legfelső Szovjettel, hogy hazánk védelmi ereje ezáltal semmiképpen sem kerül veszélybe. A mai feltételek mellett a háborúk nem úgy folynának le, ahogy azelőtt, és csak kevéssé hasonlítanának a megelőző háborúkhoz. Régebben az államok hadseregeiket határaikhoz minél közelebb igyekeztek tartani, hogy szükség esetén katonákból és ágyúkból eleven védő falat állíthassanak. Ha valamelyik állam be akart törni egy másik ország területére, meg kellett támadnia ezeket a határokon állomásozó csapatokat, rendszerint így kezdődtek a háborúk. Az első napokban a harcok a háborúskodó államok határai mentén bontakoztak ki, ahol a hadseregeket összevonták. Ha azonban most háború indulna, a hadműveletek egészen másként alakulnának, mivel az államoknak olyan eszközök állnak rendelkezésükre, amelyekkel a fegyvereket ezer és ezer kilométernyi távolságra eljuttathatják. A háború elsősorban a harcoló államok hátországában kezdődnék, s nem akadna egyetlen főváros, egyetlen nagy ipari vagy közigazgatási központ, egyetlen hadászatilag fontos terület sem, amelyet ne érne támadás nemcsak az első napok során, de mér a háború első perceiben. Amennyiben tehát kitörne a háború, egész másképp kezdődnék és másként is alakulna. A hadsereg létszámának csökkentése nem akadályoz meg bennünket abban, hogy kellő színvonalon tartsuk az ország védelmi képességét. Ezentúl is meg lesz minden szükséges eszközünk az ország megvédésére, s ezt az ellenség is nagyon jól fogja tudni, ha pedig nem tudná, figyelmeztetjük rá és nyíltan kijelentjük: a fegyveres erők létszámának csökkentésével nem csökkentjük tűzerejüket, ellenkezőleg, az az erő minőségileg sokszorosára növekszik. Ha nyugati partnereink nem követik példánkat, úgy ez csalódást kelt nemcsak a haladó gondolkodású emberekben, hanem minden népben. Amennyiben a nyugati hatalmak konokul tovább hajtogatják a magukét, ezzel csak saját agresszív szándékaikat igazolják, azt a törekvésüket, hogy továbbra is esztelenül fegyverkezzenek és új háborút készítsenek elő. Esztelen fegyverkezési politikájukkal még inkább leleplezik magukat a néptömegek előtt. Ez a politika gazdasági tekintetben is megterheli a tőkés államok költségvetését, és az adóterhek további növelésére vezet. Amíg nem sikerül megállapodásra jutni az általános és teljes leszerelésről, természetesen kénytelenek leszünk bizonyos anyagi eszközöket fordítani védelmi célokra. A fegyveres erők csökkentett létszáma mellett azonban ezek a kiadások .is csökkennek. Ezenfelül az említett anyagi eszközöket célszerűbben használjuk fel. Világos, hogy az a helyzet csak javára van országunknak, hozzájárul gazdasági erőink gyarapodásához, az életszínvonal emelését szolgáló további lehetőségek megteremtéséhez, lehetővé teszi, hogy tovább növeljük anyagi javainkat, fokozzuk a lakásépítéseket és lerövidlsük a munkaidőt. A helyzet tehát az, hogy a velünk szenaben álló katonai csoportok országaiban állomásozó nagy hadseregek önkéntelenül is a mi szövetségeseink, s megkönnyítik számunkra, hogy megoldjuk fő feladatunkat, túlszárnyaljuk a legfejlettebb tőkés országokat minden téren — a tudományos munkában, gépek és munkaeszközök termelésében, a közszükségleti cikkek termelésében és a nép szükségletei kielégítésében. Válaszolni szeretnék azokra a feltevésekre, amelyek külföldön forgalomba kerültek lefegyverkezési javaslatainkkal kapcsolatban, s amelyeket ellenségeink valószínűleg újfent terjeszteni fognak, miután ily meszszemenően csökkentjük a Szovjetunió fegyveres erőinek létszámát. A nyugati országokban gyakran azt írják, a Szovjetunió lefegyverkezési törekvései abból erednek, hogy valamiféle nehézségekbe ütközünk a Szovjetunió népgazdaságfejlesztési hétéves tervének teljesítése során. Sőt, azt is állítják, hogy a Szovjetunió úgymond csak azért terjesztette elő leszerelési javaslatait, hogy kellő anyagi eszközökre tegyen szert a hétéves terv teljesítéséhez. Ez természetesen semmi más, mint a Szovjetunió ellenségeinek alaptalan koholmánya. Ha Nyugaton valaki azt képzeli, hogy a Szovjetunió gazdasági helyzete lehetetlenné teszi számunkra az ország védelmi képességét biztosító hadsereg fenntartását, úgy ez csak annak rossz, aki ilyesmit képzel. Népgazdaságunk, mint már említettem, sikeresen fejlődik és olyan felvirágzáson megy át, amilyent mindeddig nem ismert. De még szebb jövő áll előttünk, mert a hétéves terv első esztendejében a tervet nemcsak teljesítettük, hanem jelentős menynyiségű terméket állítottunk elő terven felül is. Ebből az következik, hogy nincsenek nehézségeink, ellenkezőleg kedvező feltételek alakulnak ki nálunk a hétéves terv jelentős túlteljesítésére. Alaptalanok tehát azok a találgatások, amelyek nehézségekről beszélnek a hétéves terv teljesítését illetőleg. Valaki esetleg megpróbálhatja' bizonygatni, hogy a fegyveres erők létszámának csökkentésére irányuló javaslatainkat csak az a törekvésünk diktálja, hogy megtakarításokat, az anyagi eszközök felhalmozását érjük el. Mint látják, a megtakarítások kérdése mindig időszerű, mindig nagy gyakorlati jelentőségű. Minél kevesebb a költség, minél kevesebb a nem produktív kiadás, annál több anyagi eszközt fordíthatunk a termelőeszközök újratermelésére, a gazdaság fejlesztésére, tehát az árutermelés fokozására, a nép anyagi és szellemi szükségleteinek teljesebb kielégítésére is. A kormány megvitatás céljából javaslatot terjesztett a Legfelső Tanács elé a Szovjetunió fegyveres erői létszámának csökkentésére; ez a javaslat évente 16 — 17 milliárd rubel megtakarítást jelent. Népünk, országunk nagyon jelentős megtakarításokra tesz szert, s ez nagymértékben megerősíti törekvéseinket, hogy teljesítsük és túlteljesítsük gazdasági terveinket. A nem produktív kiadások kiküszöbölése, a gazdaság fejlesztését szolgáló további lehetőségek felkutatása, — ez a feladat áll szüntelenül nemcsak mielőttünk, hanem minden egyes állam előtt is. Ismétlem, ez a kérdés állandóan időszerű, s mi magunk lankadatlan figyelmet fordltunk rá. Az ország védelméről azonban nem csupán értékfogalmakban beszélhetünk. Még a gazdaságosságot kifejező fogalmakban sem. Nem vagyunk pénzhajhászók, nem fogjuk hajszolni a rubelt ott, ahol a garasoskodással embereink életét, országunk létét veszélyeztethetnénk. Nem azért csökkentjük a fegyveres erők létszámát, mintha gazdaságilag, vagy pénzügyileg gyöngék lennénk, hanem csakis azért, mert erősek vagyunk és hatalmasok. Ugyanakkor népünk békeszerető törekvéseit követjük ezzel. Mindenki előtt világos kell legyen, hogy amennyiben olyan helyzet állna elő, amelyben növelni kellene a hadsereg fenntartásához szükséges kiadásokat, úgy költségvetésünk és gazdaságunk lehetővé tenné, hogy még jónéhány tucat milliárdot fordítsunk országunk biztonságának megerősítésére. Ha az országot közvetlen támadás veszélye fenyegetné, nemcsak fenntarthatnánk, hanem lényegesen növelhetnénk is a fegyveres erők jelenlegi létszámát. Költségvetésünk, gazdaságunk kibírná ezt, s emellett arra is képesek lennénk, hogy teljes mértékben biztosítsuk a hétéves terv teljesítéséhez szükséges beruházásokat. Miből indulunk ki, amikor ma fegyveres erőink létszámának csökkentését javasoljuk? Azokból a fenkölt, emberséges eszmékből, amelyek haladó világnézetünket jellemzik, és amelyek a szó szoros értelmében áthatják a szocialista társadalom egész életét. Nem az erőpolitika álláspontjából, hanem az ész álláspontjából nézzük ezt a kérdést. Azért csökkentjük fegyveres erőink létszámát, mert nem akarunk háborút, nem akarunk megtámadni senkit sem, nem akarunk fenyegetni senkit és nem táplálunk semminemű hódító szándékot. A mértéktelenül nagy hadseregek akárcsak az ország határán messze túl létesített katonai támaszpontok ma támadó célokat szolgálnak, védekezésre azonban nem szükségesek. A fegyveres erők létszámát csökkentve azt bizonyítjuk, hogy országunk szándékai nem támadók, hanem békeszeretők. Egyetlen ország sem fogja csökkenteni egyoldalúlag saját fegyveres erőinek létszámát, ha szándékában volna támadást indítani más állam vagy államok csoportja ellen, hisz e támadás érdekében fel kellene használnia nemcsak teljes tűzerejét, beleértve a nukleáris fegyvereket és a rakétatechnikát is, hanem fokoznia kellene hadseregeinek létszámát is. A leszerelt katonák a népgazdaságot erősítik KÉPVISELŐ ELVTÁRSAK! Történelmileg nagyjelentőségű kérdésről — a fegyveres erők létszámának csökkentéséről kell döntenünk. Ezzel utat törünk a nemzetközi feszültség további enyhítéséhez, a világbéke megszilárdításához. Ez a tett visszhangra talál minden ország népeinek szivében. A „hidegháború" legmakacsabb hívei sem bizonyíthatják ránk, hogy ezt a lépést a háborús előkészületek érdekében tettük volna. Népünk és a kommunista párt rendkívüli tiszteletét és szeretetét fejezi ki a katonáknak, tengerészeknek, altiszteknek, őrmestereknek, tiszteknek, tábornokoknak, tengernagyoknak és marsaitoknak, akik hűségesen szolgálták és szolgálják a szovjet nép érdekelt, a marxizmusleninizmus nagy eszméit, örökké élni fog népünk hős fiainak és leányainak emléke és dicsősége, akik vérüket ontották és életüket áldozták a hazánk szabadságáért és függetlenségéért vívott harcban, a polgárháborúban és a nagy Honvédő Háborúban. A szovjet emberek mélységes hálával viseltetnek azok iránt, akik hősiesen visszaverték az ellenség támadását és erőiket nem kímélve szilárdították és szilárdítják hazánk erőit, őrködve a szovjet nép békés munkája felett. A szovjet emberek nagy elégtétellel köszöntik a fegyveres erők létszámának további csökkentésére szolgáló intézkedéseket, mert mihelyt ezek megvalósulnák, katonaelvtársaink jelentős része ismét visszatér a munkához a vállalatokban, építkezéseken, kolhozokban és szovhozokban, tudományos intézetekben és iskolákban. Meg vagyok győződve róla, hogy a képviselők egyhangúan egyetértenek a kormány javaslatával, amely a Szovjetunió fegyveres erői létszámának messzemenő csökkentéséről szól; ezzel a javaslattal kapcsolatban azonban a szovjeteknek és a pártszervezeteknek jelentős munkát kell végezniük. Abból indulunk ki, hogy ez az intézkedés megközelítőleg egy, másfél, esetleg két esztendőt vesz igénybe. Hisz igen sok embert kell elbocsátani a hadsereg szolgálatából. Mindezt fölösleges sietség nélkül kell végrehajtanunk, hogy az illetőknek ne okozzunk nehézségeket. Tüzetesen fel kell készülni arra, hogy a leszerelés következtében szabaddá vált emberek részére munkát biztosítsunk, hogy kellő munkakörben helyezzük el őket. Egyszerűbb lesz a dolog a katonákkal és az altisztekkel: ezek kevés ideig szolgáltak a hadseregben, van munkásgyakorlatuk, s ezért visszatérhetnek előző hivatásukhoz. Ezenfelül az illetők fiatalok ls és könnyen megszerzik a szükséges szakképzettséget. Felelősségteljesebb és bonyolultabb a tisztek, politikai dolgozók, vagyis a hivatásos katonák elhelyezése, új munkakörének biztosítása. Ezekre az emberekre nagy figyelmet kell fordítani. Fegyveres erőink tiszti káderei jól képzettek. Minden erejüket a katonai tudomány és a katonai mesterség elsajátításának szentelték, hogy jól szolgálják hazánkat. Most új szakképzettségre kell szert tenniük és tudásukat más munkahelyen kell érvényesíteniük, ámde ugyanakkor egyazon közös ügy érdekében — eszményeink győzelméért, a kommunizmus diadaláért. (Viharos taps.) Sok gonddal, szeretettel kell körülvennünk ezeket az elvtársakat, hogy jól érezzék magukat új munkaközösségükben, új munkafeltételeik között. Segíteni kell nekik, hogy elsajátítsák azt a hivatást, amely megfelelő keresetet biztosít számukra. Mindegyikük a neki legjobban tetsző munkát választhatja. Erre nagy lehetőségeink vannak. Oj munkaközösségeinknek barátságosan, testvériesen kell fogadniuk őket, szívélyes légkört biztosítani számukra, figyelmesen kell viseltetniük irántuk, segítséget kell nyújtani nekik, hogy kellő szaktudást szerezzenek, és minél hasznosabban érvényesíthessék erőiket új munkahelyükön, amely nem lesz ugyan katonai munkakör, de ugyanannak a feladatnak a megoldását kívánja tőlük - az ország erejének további szilárdítását, a gazdaság és a kultúra fejlesztését, a kommunizmus győzelemre vitelét. (Taps.) Ma ezek a káderek a termelőmunkába kerülnek. Am, ha a helyzet úgy követelné, ismét belépnek a vitéz szovjet hadsereg soraiba, hogy eleget tegyenek hazafias kötelességüknek. A hadseregből elbocsátott katonáknak és tiszteknek kellő időt kell adnunk, hogy. beleilleszkedjenek életük új kerékvágásába. Talán helyes volna, ha megfelelő tanfolyamokat rendeznénk, amelyekben megszerezhetnék a szükséges új szakképzettséget. Tovább fejlesztjük légi közlekedésünket, itt a repülők egy része elhelyezkedhetik, érvényesítheti tudását és tapasztalatait. A repülők és tüzérek egy részét a rakétaegységek új alakulataiban használjuk fel. Sokan közülük elhelyezkedhetnek a népgazdaság megfelelő termelési ágazataiban. Elvégre nem arról van szó, hogy a hadseregből eltávozó ember csak valamiféle állást kapjon, hanem arról is, hogy olyan feltételeket teremtsünk, amelyek nemcsak anyagi megélhetését biztosítják, hanem erkölcsi kielégülést is jelentenek, éreztetik vele, hogy a közös ügy javán munkálkodik, tevékenyen részt vesz a kommunizmus építésében. Nagy és bonyolult feladat ez, s hogy megoldjuk, a legnagyobb felelősségtudattal kell eljárnunk. Szeretném önöket, képviselő elvtársak megismertetni néhány a jövőre vonatkozó javaslatunkkal, amelyek célja fegyveres erőink további tökéletesítése, amenynyiben persze addig nem sikerül előbbre jutnunk az egyetemes és teljes leszerelés problémájának megoldásában. A kormány és pártunk Központi Bizottsága jelenleg azt a kérdést tanulmányoza, hogyan térjünk át később fegyveres erőink szerkezetében a területi rendszerre. Ez lehetséges lesz azáltal, hogy megismételjük azt, amit Vlagyimir Iljics Lenin tett már a szovjet hatalom első éveiben, ámde más körülmények között, és kissé eltérő formában. Ügy véljük, hogy a területi rendszer biztosíthatja, hogy a lakosság soraiból szükséges kádereket és kontingenseket neveljünk, amelyek gyakorlottak a hadászatban és tudnak bánni a korszerű fegyverekkel. Ha a jövőbe nézünk, nem nehéz elképzelnünk, hogy katonai egységeinket a területi elv alapján szervezzük meg. Ezeknek az egységeknek a tagjai a katonai mesterséget úgy sajátítják el, hogy közben nem szakítják meg hivatásukat, s ha szükség adódnék rá, közlekedési eszközökkel, repülőgépekkel, egyéb katonai technika segítségével a csapatokat területünk megfelelő pontján összpontosíthatjuk. Azért beszélek erről, hogy a fegyveres erőink létszámának csökkentésére irányuló jelen javaslatunk jóváhagyásánál szem előtt tartsuk azokat a kérdéseket is, amelyek felmerülhetnek a jövőben, ha nem kerül sor megállapodásra a leszerelés kérdésében. Pártunk Központi Bizottságának és a szovjet kormánynak az a meggyőződése, hogy minden katona, tisztjeink, tábornokaink és tengernagyaink, akik a Nagy Honvédő Háború esztendeiben becsülettel vezették a szovjet csapatokat, megelégedéssel fogadják a szovjet kormány (Folytatás a 10. oldalon) ÜJ SZÖ 9 * 1980. Január 19,