Új Szó, 1959. december (12. évfolyam, 332-360.szám)

1959-12-12 / 343. szám, szombat

OJlazáj a, rSző /:) jetiui i óh a n A jövő kovácsainál Jaroslav R. Vávra

: Alimed éhezik „A hétéves terv végéig a Szovjetunió iparágainak 1300 automata gépsort keli üzembeheiyezniök. Ezt az irányszámot előreláthatólag jóval túlszárnyaljuk, hisz a termelés automatizálása a kommunizmus műszaki alapja" - mondotta Vlagyimir Petrovics Lukin, az ipari automatizálási bizottság elnökhelyettese a külföldi újságírók moszkvai sajtóértekezletén. Ezen gondolkoztam útközben, amikor a „Szovjetszkaja Beloruszia" minszki napilap szerkesztőjével elindultunk a város egyik legfiatalabb üzemébe az automatikus gépsorok gyártóihoz. A félmillió lakosú Minszk széles főutcáján lágyan suhantak el mellettünk a Moszkvicsok, Pobjedák, Csajkák, Ziszek. Mint valami hegyipatak rohanó vize vágtatott előre a meg nem szűnő autóáradat és az utcakereszteződéseken áthaladó járókelők között bizony figyelmesnek kellett lennie minden sofőrnek, nehogy valamelyik vigyázatlannak letapossa a sarkát. A nagy forgalom, az épületek szépsége, az új cirkusz, a Nagyszínház, az elesett hősök több mint tíz méter magias emlékműve aranyira lekötötték figyelmemet, hogy észre sem vettem s máris ott álltunk az új üzem kapuja előtt. Csak akkor jutott újra eszembe az 1300-as szám, amikor Grigorij Davidovics Gondelsman, az üzem főmérnöke betessékelt dolgozószobájába. Hogyan lehet egy-két év leforgása alatt 1300 automata gépsort üzembehelyezni, amikor csak egynek megszerkesztése több mint fél évet vesz igénybe. Hisz ez az óriási méretű üzem is, melynek egész Európában nincs párja, évente csak 8 automata igépsort képes gyártani. - Ez idén nyolcat, de jövőre már tizenhatot, s a következő években még többet fogunk gyártani - mondotta az üzem főmérnöke. Nos, a termelés ütemének ugrásszerű előretörését, ami szinte forradalmi jelentőségű a gépiparban, maga az élet kívánja. És ezt a mindössze kétéves múltra visszatekintő üzem fiatal öntudatos, nagy szakképzettségű munkásokból álló kollektívája már akkor megértette, amikor egy évvel korábban üzembehelyezték a gyár 30 ezer négyzetméternyi csarnokát és megkezdték benne a termelést. - Amit ez idén termelünk, azt a terv szerint csak jövőre kellett volna. s amit tavaly termeltünk, azt ez idén — magyarázta a főmérnök útközben, amikor végighaladtunk a •nagy csarnok egyes munkahelyein. Ennek az új csarnoknak egyik műhelyében született meg nemrégen az a kiváló kezdeményezés, melynek az utóbbi hónapokban csak Bjelorusziában több ezer követője akadt. Egyszerű és ésszerű kezdeményezésről van szó. Alekszander Vitaskevics •esztergályos elhatározta, hogy maga fogja karbantartani gépét és beállítani a szükséges alkatrészek megmunkálására. Igen ám, csakhogy ehhez nem volt elég az esztergályos tudománya. Ismernie kellett a megmunkálógép valamennyi alkatrészét, •összeállítását, bonyodalmas szerkezetét. Vitaskevics azonban nem riadt vissza a tanulástól, mint párttag elsőként mutatott példát a tanulásban, amikor ez a többgyermekes családapa beült az iskola padjába, •hogv megtanulja a gépszerkesztést. Az üzem 140 esztergályosa követte példáját, akik szintén áttértek a flépek karbantartására.. beállítására. Feleslegessé vált sok karbantartó munkája, növekedett a szakképzettség, a termelékenység 7 — 9 százalékkal növekedett, ami egy év alatt 1 200 000 rubel megtakarítást jelentett az üzemnek. Ma már további 240 munkás jár szaktanfolyamra, hogy ők is áttérhessenek erre az új, hatékony munkamódszerre. A korszerű gépek tömege között megkerestük Vitaskevics esztergályos munkahelyét. De a délelőtti műszakban nem ő, hanem Mihajl Moralevszkij dolgozott, vagyis inkább irányította a munkát. A nemrég érettségizett, vele együtt dolgozó Eduard Obuhovszkij fiatal munkás kézmozdulatait figyelte és néha-néha magyarázott neki, javított kézmozdulatain. A mindössze három hónapja tanuló ifjú esztergályos határozott mozdulataiban is meglátszott, hogy jó kezekbe került, mert Moralevszkij elvtárs, ugyanúgy, mint társa, Vitaskevics 200 százalékra teljesíti normáját, amellett, hoqy gépénél egy ifjúmunkás betanítását is vállalta. Gondoltam, itt részletesen •tudomást szerzek róla, miben is rejlik tulajdonképpen az új munkamódszer. — Mit kell itt megmagyarázni? — kérdezte meglepődve. Ha elromlik a •gép, kijavítom. De qvakran ellenőrzöm a gépszerkezetet is, hogy megelőzzem a bajt. Ez az egész tiltok — mondotta a szűkszavú munkás, a kiváló szakember. Bővebb magyarázatot az új munkamódszerről a tőle nem messze dolgozó Eduard Dobrlnyevszkij esztergályos adott, aki elmondta, hogy amikor átvette az új, nagy teljesítményű félautomata gépet, előbb egy hónapon keresztül részletesen ismerkedett bonyolult szerkezetével. Munka közben észrevette például, hogy a gépkezelés pontos gyári utasításai betartása mellett is kétszer eltört az egyik olajcső. Sokáig számítgatott, gondolkodott, amíg átállította — mindössze 5 mm különbséggel — a cső irányát. Azóta sem volt semmi baj a géppel. Munkájában már szinte természetes dologgá vált, hogv egyes gépalkatrészeket naponta. némelyeket pedig hetente egyszer ellenőriz, megolajozza, kitisztítja. így hát feleslegessé vált a karbantartók munkája, akik szerinte csak ronthatnának a gép precíz beállításán. Az eredmény: amíg az első hónapokban 5-6 alkatrészt készített, most, az üzem kapacitásának teljes kihasználásakor havonta eléri 20 — 30 alkatrész megmunkálását is. 400 százalékra növekedett hát a gép termelékenysége és 60 rubelről 15re csökkent egy alkatrész megmunkálásának költsége. Az automata gépsorok szerelésénél kíváncsian figyeltem a villanyszerelők, géplakatosok, mérnökök bonyolult, de nagyon hasznos munkáját, Itt állítják és szerelik össze a hosszú, néha 24 egységből álló qépsorozatot, amelynek eqyik fő alkatrésze a qépfej. Hej, de sok baj volt ezzel a qépfejjel, amíq a csupa fiatal szakemberből álló gépszerkesztő-kollektívának sikerült kiverekednie igazát. Még csak építették az üzemet, amikor Jurij Tatarov, Nyikolaj Bodrin és Vigdarovics mérnök, gépszerkesztők, az új üzem szerkesztő-osztályának dolgozói nekiláttak az automata gépsorozat tervének kidolgozásához. A gépfejek szerkesztésénél a három komszomolista mérnök szinte forradalmi jelentőségű módosítást javasolt, amelylyel kiküszöbölték az eddigi hidraulikus gépfejek szerkezeti hibáit. Csakhogy az új, jobb teljesítményű elektromechanikus szerkezetű gépfejek jóváhagyása szinte áthidalhatatlan akadályba ütközött. — Ugyan, mit akartok ti fiatalok, tapasztalat nélkül valami újba kezdeni ? Fontos a terv teljesítése, a bevált qépfeiek minél nagyobb sorozatban való termelése, nem pedig a bizonytalan próbálgatás .— volt a kutatóintézetek, a tudományok doktorainak határozata, amikor a fiatal mérnökök az új szerkezetű gépfajták sorozatgyártását javasolták. A komszomolisták azonban nem tágítottak. Újra átszámították az új gépfej valamennyi adatát, összehasonlították az amerikai, francia automatagépsorok teljesítményeit a magukéval s az eredmény megint csak őket igazolta. Az új elektromechanikus gépfej megbízhatóbb, pontosabb, az éqhajlati viszonyok nem befolyásolják munkáját, mint a hidraulikus gépfejeknél, amelyek a melegövi vidékeken nem váltak be. Üjra megkezdődött a harc a konzervativizmus ellen, amelyben az üzem kommunistái, komszomolistái a fiatal qépszerkesztő mérnökök mellé álltak. Viszszautasították a kutatóintézetek elavult találmányának termelését és megdöntötték az ordzsonikidzei üzeminek a gépfejek gyártásában elfoglalt eddigi monopóliumát. A műszaki haladásért folytatott harc, a fiatalok minden akadályt átütő ereje végül is qyözelemmel végződött. — Nagy kockázat volt szembeszállni a kutatóintézetekkel, a tudományok doktoraival, de megérte — mondja ma mosolyogva a mindössze 35 éves Jurij Tatarov, a gépszerkesztő-osztály vezetője. Ez jutott szembe, mikor figyelmesen végignéztem, • hogyan szerelik össze a 24 qépfej-egységből álló automata gépsort. — Méq két másodperc hiányzik, — ezt keressük most, hogy meglegyen a 37 - jelentette ki beszélgetésünk közben Jevqenyij Balagyinszkij technológus mérnök, majd kérdésemre meqmaqyarázta, hoqy miről van szó. A vlagyimíri traktorgyár rendelt üzemükből egy új automata gépsort. A rendelésben megszabták, hoqy minden 37 másodpercben egy kész alkatrészt készítsen. Már kész az egymillió rubel értékű automata gépsor, csakhogy 39 másodperc alatt végzi el a több mint 20 műveletet. Ezért keresik most a hiányzó 2 másodpercet. — Állj! Az alkatrészt vissza! Kicserélni a kést! — olvasom az automata gépsor bonyolult mérőműJurij Tatarov elvtárs a gépszerkesztők vezetője. szerekkel felszerelt irányító-tábláján a qombok alatt feltüntetett írást. Piros, zöld, kék fényű lámpák jelzik a kezejőszemély számára a megmunkáláj minden mozzanatát, melyet a gépsor végez. Kérdésemre, hoqy hány munkást helyettesít ez az automata gépsor, amelyet már ez idén helyeznek üzembe, nem számokban, hánem szavaikban fejezték ki válaszukat a tervezők. Egy év alatt kifizeti a befektetett költséget, mert sokszorosan növeli a ermelékenységet. A minszki üzem eqy műszak alatt egyelőre még csak env gépfejet készít. de jövőre már 15-re emelkedik ez a szám. A Szovjetunió számos gépipari üzeme számára nemcsak automata gépsorokat foqnak szállítani, hanem különálló qépfeieket is. HORVÁTH SÁNDOR Egy előttem mindezideig ismeretlen- szerző könyve került a kezembe, írója: Jaroslav R. Vávra; címe: Ahmed éhezik. Furcsa cím és furcsa bevezető. A szerző elmondja, dióhéjban elénk tárja a könyv tartalmát. .Miért szükséges ez? A mű 1935-ben íródott, s ma, mikor az író újból felkereste Afrika partjain könyvének eqykori alanyait, csak azt láthatta, •hofly a könyvben meqírt problémák még élesebbek, s ha valamikor szükséq volt arra, hogy ezt a könyvet kiadják, és belőle meqismerjék a iqyarmati népek nyomorúságos életét, akkor ma igazán szükség van rá. S hogy a könyv jó, s a szerző éles előrelátással a jövőbe pillantott már akkor, azt legjobban iqazolja az a ténv, hogy 1935 óta — a magyar fordításon kívül — már ötödik kiadását érte meg nálunk. Most, miután elolvastam, nem nehéz megadni a feleletet: jó ez a könyv. Miikor ezt kimondtam, már azt is megmondtam: nem nehéz róla írni, beszélni. Mert erről a könyvről írni. beszélni kell — sokat. A könyv főhőse Ahmed, aki hazájából, Afrika partjairól a munkásfelhajtók mézes-mázos szavainak hitelt adva ezer és ezer társával egyetemben Franciaországba, Lyonba kerül, hol úgyszólván ingyen dolgozik. Éhségtől, ragályos betegségtől kínozva ismerkedik meg az európai civilizációval — más néven az imperializmussal. Az első világháború után Európa kapitalista államain végigvonuló dömpinqhullám első áldozatai ezek a szerencsétlenek voltak. Franciaország, hogy megszabaduljon e veszedelmes tömegtől — tudván azt, hogy éhező ember mindenre képes — — visszatoloncoltatta a feleslegesnek bizonyult bennszülötteket ÉszakAfrika kikötőibe, és ott szélnek eresztették őket. Köztük volt Ahmed •is, aki sokfelé megfordult már és ismeri a munkásösszefogás erejét, a sztrájkot is, de cselekedetei inkább ösztönösek, mint tudatosak. Éhségtől elcsigázva, gyűlölettől szikrázó szemmel nézi, hoqy a gyárosok az •árak esésétől félve hogyan pusztítják el áruikat. Mozdonyokat fűtenek kávéval, a konzerveket millió számra dobálják a tengerbe, A fényes városok sötét kültelkein, a piszkos, elhaqyatott utcákon érik a qyülölet, a harc az elnyomóik ellen. Az ellenállás fő mozgató ereje a pániszlám gondolata, a francia meqszállók elleni gyűlölet. Vezetői főpapok és dúsqazdaq bennszülött .kereskedők. De már vannak olyanok js, akik tudnak a Szovjetunió léteAz elmúlt napokban levelet kaptam Nina V., leningrádi diáklánytól. Szerelmi bánatáról ír. Megismerkedett egy fiatal mérnökkel, aki viszonozta érzelmeit. Később azonban szerelmüket nézeteltérések árnyékolták be, amelyek szakításhoz vezettek. Idézek néhány részletet a levélből: „Egyszer fölolvastam neki egy Blok-verset. Közömbösen hallgatta, aztán azt mondotta, hogy már elavult, fabatkát sem ér, s hogy most más korszakban élUnk. Más alkalommal, amikor azt ajánloltam neki, menjünk el az Ermltage-ba, idegesen azt felelte, hogy már volt ott és hogy nem valami érdekes, és újra elismételte, hogy nem értem meg korunkat. . . Mindezek ellenére okos és becsületes fiú, valamenynyi társa nagyon jó véleménnyel van róia, és én szívesen, akár órákig is elhallgattam, amikor az üzemről beszélt, s engem is hozzásegített ahhoz, hogy megértsem a fizika jelentőségét; de csak ennyi volt, semmi több. Olvastam egv könyvet a régi Oroszország embereiről, nagyon érdekes volt, és neki is beszélni kezdtem róla, de Jurij szavamba vágott: „Túlságosan elaprózod magad, s nem lesz belőled semmi". Az egyetlen, amit helyesel, az a sport. Elismeri, hogy az üdülés igen egészséges módja, utána megint rákezdi a korral, hogy az atomszfizad gyermekei kell, hogy legyünk. Valahányszor megpróbáltam tisztázni viszonyunkat, vagy kijött a sodrából, vagy mosolyogva azt mondta, hogy a dolgokat szándékosan komplikálom . . . Egyszer azt mondtam neki, hogy amit ö irántam érez, az nem szerelem, hanem valami egészen másodrangú dolog. Ö erre ingerülten azt felelte, hogy megint komplikálom a dolgokat, hogy ő bármikor kész engem feleségül venni, hogy nemsokára lakást kap. Amikor utoljára találkoztam vele, nagyon gunyoros volt, azt mondotta nekem, hogy megbolondultam: a kozmosz meghódításának korszakában csak a „kutyás hölgyet" érdeklik a regények, nem vagyok modern, stb. stb. — egyszóval elváltunk. Nem azért Írok önnek, hogy könnyítsék a lelkemen. Az Igaz, hogy sokat szenvedek, de sírni titokban is sírhatnék. Szeretném azonban megkérdezni: ml a véleménye Jurij magatartásáról? Igaz volna az, hogy a művészet hanyatlik, hogy a szezéséről, a marxizmusról, Leninről. A könyv történetének magva tulajdonképpen eqy sószállltókaraván útjának a leírása: egy rég feledésbe merült s csak eqy vak ember által ismert karavánút újra felfedezése. Tíz évvel azelőtt járt azon az úton az utolsó karaván, amely nem tért vissza. Elnyelte az Erg' Ses sós mocsara. Egyedül az öreq Ali ben Szmaha került vissza, de ő elvesztette szeme viláqát. Ahmed apja is ottpusztult. Ezért választja ki a mozgalom vezetősége Ahmedot az új karaván meqszervezőjének. Miért szükséges a régi karavánút újból járhatóvá tétele? Á francia hatósáqok minden utat ellenőriznek, a sészállító karavánokat számon tartják. Ezért kell a veszélyes Erg' Sesen keresztül, az egyedüli ellenőrzés nélküli úton menni a karavánnak, hogy a mozqalom gócpontját az Erg' Ses egyik nagykiterjedésű oázisán előkészítsék. Az alakok egész sorát vonultatja fel a szerző. Itt van az európai műveltségű. de a Korán erkölcsét követni igyekvő, népével érző fiatal melíkadem, a nemes eľCsikiji fia, Omar. A nőalakok közül messze kimagaslik Aisa. a kufrai fejedelem leányának alakja. Ugyanúgy mint Omar, ő is az oxfordi egyetemen tanult. de míg Omar az európai-ázsiai kettősséqtől nem tudott megszabadulni, addiq Aisa tudatos szervezője a mozgalomnak. Színes gazdagsággal írja le az író a bennszülöttek életét, a nyüzsgő városnegyedeket, a homokpusztaságok sivárságát. S a kettősség, az ellentéték maximuma ott él mindenütt. A mindenben dúskáló, pazarló életet élő kereskedők, régi nemesi családok, hagyományokhoz ragaszkodó pompázó élete mellett ott' láthatja az olvasó a nyomor, a tífusz, a nemi betegségek fertőző mocsarát, így hullámzik előttünk teljes keleti forgatagával az élő és ébredező Ázsia. J 1935-ben íródott a könyv, a azóta mind több és több helyen követelik szabadságukat Afrika népei. S ma már világos előttük az is, hogy nem minden fehérbőrű ellenség, és hogy felszabadulásukhoz nemcsak az ideqen hódítókat, hanem saját uraikat, kasztrendszerüket is fel kell számolniuk. Végül néhány szót a fordításról: a művet Soós István ültette át kitűnően magyar nyelvre. Különösen szépek a lírai hanqulatú tájleírások és a keleti szónoklatok metaforákkal gazdagon dúsított nyelve. GYÜRE LAJOS relmet le kell egyszerűsíteni, ahogy « állítja? Tudom, hogy nagyon elfoglalt, d« hacsak lehetséges, kérem válaszoljon néhány szóban." Levelekre az ember legtöbbször levélben válaszol, de a levél, amelyből a fenti részletet idéztem, nem csupán Nina személyes fájdalmát fejezi ki, hanem fölvet olyan kérdéseket is, amelyek más fiatalokat is érdekelhetnek. Ezért elhatároztam, hogy cikkben válaszolok. Olyan nagy tudományos felfedezések korszakában élünk, amelyek minden embert mélységesen érdekelnek. Száz évvel ezelőtt az egyszerű ember előtt a fizika a megismerés folyamatának egy absztrakt oldala volt. Joule vagy Mayer felfedezései csupán a szakemberek szűk körét érdekelték. 1859-ben megjelent Darwin könyve, a Fajok eredete, de ez az óriási felfedezés sem izgatta az egyszerű londoni képzeletét, aki továbbra is a „Kis Dorritot" tartotta a legnagyobb szenzációnak. A XIX. század sok nagy tudóst ajándékozott a világnak — Faradayt és Darwint. Mendelejevet é« Röntgent, Pasteurt és Herzet — ennek ellenére, a XIX. század ambereinek szemében Byron, Hugó és Tolsztoj voltak a „gondolkodás fejedelmei". Napjainkban azonban mindenki megérti már, hogy a fizikai felfedezések szükségszerűen kihatnak az ember sorsára. Az atommaghasadás alapvetően megváltoztathatja a földgömbünk sorsát, az emberiségnek jólétet hoz« hat, hozzásegítheti az embert ahhos, hogy az Antarktiszon még ismeretlen vidékeket fedezhessen föl s meghódítsa a kozmoszt, ugyanakkor a tudomány sikerei magát az emberi nemet veszélyeztetik. Egyrészt a hirosimai és nagaszaki tragédia, az atomrobbantások követ-' kezményei, másrészt a Föld és a Nap mesterséges bolygói, az első lépések a világegyetem tanulmányozásába^ Minszk látképe, jobboldalt a cirkusz új épülete. Horváth S. felvételei. ILJA ERENBURG: Válasz egy levélre ÜJ SZÖ 7 + 1959. december 12,