Új Szó, 1959. december (12. évfolyam, 332-360.szám)

1959-12-12 / 343. szám, szombat

Uf filmek A SZOVJET FILMGYÁRTÁS HAGY SIKERE „A mi témánk - a hazafiság" — hirdette Ejzenstejn. Művei valóban ezt szolgálják a művészet erejével. A kis és nagy emberek hősiességét és hazaszeretetét hirdetik filmjei az első Sztrájktól az Alekszandr Nyevszkijig és a most bemutatott Rettenetes Ivánig. A kétrészes Rettenetes Iván az idei szovjet filmfesztivál műsorának egyik fénypontja volt. 1947-ben befejezett második részét először mutatták be hazánkban. Sikerét tömeges látogatottsága bizonyítja. Ejzenstejn különös vágású alkotó művész volt. Mesterien egybehangolta á drámai, zenei és hanghatást az -egyes jelenetekben, s ezzel elérte, rtogy filmjei szuggesztív erővel hatnak a nézőre; Ejzenstejn filmje az orosz történelem nagy alakját és korát kelti életre. A XVI. században az orosz birodalom kialakulásáért vívott harcok korszakát ábrázolja. Nagyon érdekes Iván alakja Ejzenstejn értelmezésében. Ejzenstejn nem torzít, történelmi élethűséggel ábrázolja az erőskezű cárt, de az ő Rettenetes Ivánja nem az a vérszomjas despota, aminek őt a polgári történetírók javarésze jellemezte. A magát IV. Iván néven „minden oroszok cárjává" koronáztató moszkvai nagyfejedelem szilárd, erős akaratú uralkodó. Szigora elsősorban az ország ziláltságát okozó főnemesi rend, a bojárok ellen irányul. Iván az első részben még várakozó álláspontra helyezkedik. Sokszor olyanokat is bizalmával tüntet ki, akikről tudja, hogy egyszer trónja ellen fordulhatnak. Mégis szilárdnak érzi trónját, mert az egyszerű orosz köznépben, a népből kiemelt kiváló egyénekben látja biztos támaszát. Hatalmának alapját reguláris hadsereg, az opricsnyikek képezték. A hadseregre és a népre támaszkodva teremtette meg az orosz biredalom hatalmát és érte el célját: minden felől tenger mossa Oroszországot. A nép mint a hatalom egyetlen biztos forrása, a nép történelemalakító szerepe — ez áll Ejzenstejn alkotó koncepciójának előterében. Meglátáséiról, elképzeléseiről persze sokáig folyt a vita. Problematikus, .mennyiben ragaszkodik a történelmi hűséghez és mily mértékben érvényesül alkotó képzelete. Ettől függetlenül a Rettenetes Iván grandiózus mű, méltó alkotója régebbi hírneves filmjeihez, bár koncepciójában és rendezésében egyikkel sem hasonlítható össze. Ejzenstejn Rettenetes Ivánja Nyikolaj Cserkaszov alakításában nem a történelemkönyvek vérszomjas cárja: a nép erejére támaszikodó Iván cár akkor fordul .kérlelhetetlen szigorral az ármánykodó bojárok ellen, amikor a legnagyobb viszály idején mindenfelől összeesküvés veszi körül trónját. Alakja rokonszenvessé válik a filmben. L. L. |ZALA JÓZSEF: | A kórházban Nagymama alszik ÍJ krémszínű ágyán. H Senkise keltse, )> álma szelíd: ^ ... Keresi, várja, U otthona táján kis unokáit, ý gyermekeit. % Megy a piacra. H Lába se fárad. Hozza a holmit. Lobban a láng. Süti a tésztát. Mossa a tálat. Pirul az arca alma gyanánt. Mintha az óra délfelé járna, függönye lebben, szertetekint. Kis unokáit asztala várja ... — Riad, s az otthon messze megint. — Nagymama ébred krémszínű ágyán, mind idevárja, Jj kit keresett; D mást látogatnak, só, marad árván S gonddal és kórral, ;ý számkivetett. E. Bican felvételén világhírű művészeinket, a Janáček kvartettet láthatjuk. Rendezők és más kultúrmunkások jöttek össze a minap, hogy megtárgyalják a bratislavai kerület műkedvelő színjátszói mozgalmának problémáit. A tanácskozásra a Csemadok bratislavai titkárságán került sor. Ez idén a Csemadok Központi Bizottsága ismét megrendezi a műkedvelő színjátszók immár hagyományossá vált járási, kerületi és központi szemléit. Többek között erről a kérdésről folyt a tanácskozáson a legtöbb szó. A bratislavai kerületből a Csemadok kerületi versenyében mintegy 10 csoport vesz részt. A műkedvelő csoportok mindegyike azzal az elhatározással készül, hogy elnyeri a központ értékes díját. Hogy ki lesz a győztes, ma még korai volna találgatásokba bocsátkozni. Általános vélemény, hogy az együttesek mind műsorpolitikailag, mind rendezőileg igényesek és az elsőbbségért alapos vetélkedés lesz. Az értekezleten' bírálat is elhangzott a rendelkezésre álló színdarabokkal kapcsolatban. A rendezők és a csoportok a központi irányelveknek megfelelően hazai, vagy a szomszédos népi demokráciák íróinak müveit választották. A rendelkezésre álló darabok legtöbbje azonban már ismert. Azok a darabok pedig, amelyeket még kevés helyen játszották, nehezen szerezhetők be. A műkedvelőknek ezért az a kívánságuk, hogy az illetékesek az újabb darabokat is igyekezzenek megszerezni és tegyék lehetővé, hogy a mai témájú, de még kevéssé ismert színdarabokban nagyobb legyen a választék. (b) EJNYE, EJNYE... Ráncoljuk homlokunkat és csóváljuk fejünket, ha műkedvelőink előadása során olyasmit látunk, ami nem éri el a kívánt vagy remélt színvonalat. Az ízlés kifinomult, a közönség igényes. Hogyne lenne igényes a hivatásos színészekkel, művészekkel szemben? ... S ha tőlük sem kapja meg, amit vár, kétszeresen jogos a hom'.okráncolás, a fejcsóválás, az elégedetlenség. Sajnos, ilyen kétszeresen jogos elégedetlenséget váltott ki kedden este a Csehszlovák Rádió hangversenytermében a Csemadok bratislavai helyi szervezete által rendezett „esztrádest". Az „esztrádest"-nek jelzett műsor jellegénél fogva tulajdonképpen irodalmi és zenei est volt, amelyen a Komáromi Magyar Területi Színház tagjai, a CSISZ Magyar Népművészeti Együttesének énekkara és más szereplők működtek közre. Érthetetlen ezért már a címadás. A sokkal kifejezőbb és tartalmasabb irodalmi és zenei est elnevezés helyett a rendezőség miért választotta az esztrádest címet? Talán, mert remélték, hogy az esztrádest nagyobb közönséget vonz? Akárhogyan van, az ilyen „megoldások" aligha helyeselhetők... A közönség tűi van a kiskorúságon. Sértő az érdeklődés lekicsinylése! Ma már a legtöbb ember nem az elnevezést, hanem a műsort nézni. Sajnos, jelen esetben az utóbbi sem elégített ki. Igazságtalanok lennénk, ha csak elmarasztalót írnánk. Az est fogyatékosságai ellenére is jó rendezői elképzelésre vallott. Csíráját láttuk egy irodalmi színpadnak, amelyen ügyes elképzeléssel — egyetlen gondolati mag köré Szerkesztett műsorral — újszerűen lehetne bemutatni egy-egy költőt, vagy valamilyen korszak irodalmát, művészetét. Az est műsorát szavalatok, énekes zeneszámok, felolvasás és jelenet képezte. A rendezést illető hiba véleményünk szerint a válogatásban és a műsor lazaságában volt. Túl sokat markoltak és nagyon keveset fogtak. Az egyes aránytalanul hosszú műsorszámok és az elég rapszodikus válogatás nem nyújtott hiteles képet sem a szovjet költészetről, sem a korszakról, amelyet ábrázolni kívántak. A hallgatóság megközelítőleg sem kapta meg azt, amire jogot formálhat. A szereplők közül a CSISZ Magyar Népművészeti Együttesén kívül a bratislavai Zeneművészeti Főiskola két hallgatója aratott osztatlan sikert. Kevésbé monhadtó el ez a komáromi színészek teljesítményéről. Különösen a szavalatokat illetőleg hagytak sok kívánni valót. Váradi Béla kivételével gyengébben, igénytelenebbül léptek fel, mint sokszor a műkedvelők. A közönség bizony jogosan elégedetlenkedett: — Ejnye, ejnye ... Hát hivatásos színészeknek szabad így fellépni?... A sikertelenséget technikai zavarok súlyosbították, a szavaló nem tudta a szöveget, a villanyvilágítás felmondta a szolgálatot, a szereplők egy része nem jelent meg, stb. Szóval, a Csemadok bratislavai helyi szervezete által a Csehszlovák Rádió hangversenytermében rendezett esztrádest enyhén szólva is „gyengén" sikerült. S ez arra figyelmezteti elsősorban a komáromi színészeket, hogy sokkal igényesebbnek kell lenniök. A művészet küldetése, a közönség bizalma kötelez! A jövőben sokkal többet várunk! BALÁZS BÉLA Megjelent a Korunk 11. száma A Korunk legújabb számában többek között Az első kommunista szombatoktól az önműködő űrállomásig, Lenin pártjának történelmi útja, A kommunizmus kibontakozó építése, Az első önműködö Holdkűtató űrállomás című cikkek találhatók. A Tények és érvek című rovatban a Román Népköztársaság lakosságának alakulása, Kutatók a vegyiipar fejlesztéséért, Vallásosság és ateizmus a tőkés országokban, a Világgazdaság, Világpolitika című rovatban pedig A leszerelés, a nemzetközi kapcsolatok első számú kérdése, és Atommentes békeövezet a Csendes-óceán térségében címmel talSIunk cikket. Ezen kívül gazdag anj^got tartalmaz a Krónika, Szemle és bírálat, valamint a Szabadegyetem című rovat is. A bratislavai Üj Színpadon a napokban mutatták be M. Stehíík Ketten a veremben című darabját. J. Herec felvételén az Annát alakító Olga Gáborová. nagyobb hatást gyakorolnak a XX. század közepének embereire, mint valamennyi regény, kép vagy szimfónia. Ilyen körülmények között egyesekben felmerülhet a kérdés: ha ez így van, talán igazuk lehet azoknak az embereknek, akik úgy gondolkoznak, mint a leningrádi diáklány barátja. Talán a művészet csakugyan túlélte már magát. Talán a művészet az emberiség ifjúkori álmaival állott kapcsolatban, de most, amikor a tudomány lehetővé teszi a lehetetlent, amikor a társadalom ésszerűbb megszervezése nemcsak jólétet, hanem mindenki értelmi képességeinek fejlődését eredményezi, talán a költőkre és festőkre is egyre kevésbé lesz szükség ? Abban a szerencsében részesültem, hogy többször is találkozhattam korunk egyik legnagyobb fizikusával, Joliot-Curie-vel. Nem mesélem most el, hogy milyen szenvedélyesen szerette a festészetet, azt hihetnék talán, hogy ez a tudósnak valamilyen furcsa bogara volt. Ezért inkább egyik cikkéből idézek: „Vietor Hugó mondotta: „A tudomány állandóan előre halad és megsemmisíti önmagát ... A tudomány lépcső ... A költészet szárnycsattogtatás. A művészet mesterművei örök időkre jöttek létre. Dante nem semmisíti meg Homéroszt. A művészi mesterművek sokkal tartósabbak a tudományos alkotásoknál, de biztosra veszem, hogy a művészt és a tudóst ugyanazok az impulzusok lelkesítik, amelyek mindkettőtói ugyanolyan értelmi és lelki tulajdonságokat követelnek meg. Amikor a tudományos teljesítmény csúcsra ér, szintén szárnycsattogtatássá válik ... A művész és a tudós tehát találkoznak abban, hogy mindketten — különböző formában — a szépet és a boldogságot teremtik meg, amely nélkül az élet nem egyéb unalmas mozdulatok összegénél". E szavakat egy nagy tudós mondotta. A. P. Csehov írja: „Azt szeretném, ha az emberek nem látnának ott háborút, ahol ilyesmi nincsen. Az ismereteknek mindig van helye a világban. Az anatómiának és a kényes irodalomnak is ugyanolyan fényes eredete van, ugyanazok a céljai, ugyanazok az ellenségei, és semmi okuk sincs rá. hogy hadakozzanak egymás ellen. Nem folytatnak harcot egymás között a létért. Ha az ember ismeri a vérkeringést, gazdaggá lesz tőle, ha emellett még megtanulja a vallástörténetet és az „Emlékszem boldog pillanatokra" című románcot, ezektől nem lesz szegényebb, hanem ellenkezőleg, még gazdagabbá válik, tehát itt mindig ráadásokkal van doigunk. Ezért a lángelmék sohasem harcoltak egymás ellen, Goethében pedig a költő mellett remekUl megfért a természettudós is." Mindenki tudja, hogy Joliet-Curie nem kímélte az erejét és az idejét akkor, amikor harcolni kellett az ellen, hogy a tudomány vívmányait az ember elpusztítására használják föl; mélyen élt benne az a meggyőződés, hogy az atomenergia megkönnyíti az ember munkáját, és meghosszabbítja a szabadidejét, s képzeletében arra számított, hogy a szabadidőt' nem csak pihenésre, hanem minden ember alkotásra is felhasználja. Ezért nem véletlenül beszélt az olyan életről, amely „unalmas mozdulatok összegére" redukálódik. A technika fejlődése s a termelés mechanizálása megváltoztatta az emberi munka jellegét. A régi idők mesterembere, a fazekas, az asztalos és a takács sokat és kimerítően dolgozott, de a munkájába bele adhatta a maga kezdeményezését, gondolatait, alkotókedvét. A detroiti munkás nem dolgozik már tizennégy órát, hanem csak nyolcat, de egész élete futószalag mellett telik el, ugyanazokat a mozdulatokat végzi. A specializálás még a tudományos munkában is leszűkíti az ember munkatevékenységét. Csehov Goethére hivatkozott, aki a Faustot alkotta, de ugyanakkor érdeklődött az optika, a botanika és a fiziológia iránt. De ha még távolabbra megyünk az időben, Leonardo da Vincivel találkozunk, aki festő, matematikus, szobrász, író, fizikus, építész és muzsikus volt. Ma a specialitásoknak ez a halmozása nem azért lehetetlen, mintha a lángelmék degenerálódtak volna, hanem mert az emberi tudás már sokkal bonyolultabb. Abban a mértékben, ahogy a szakosodás egyre szigorúbb lesz, a munka pedig egyre gépesítettebb, a pihenés jelentősége egyre nagyobbá válik, az ember lelki arculata egyre inkább azon múlik, hogy miképpen tölti el a szabadidejét. Az elvégzett munkán kívül az embernek társadalmi eszményei is vannak, igyekszik megismerni a világot a maga változatosságában, kontaktusba kerülni a művészettel — és lángolón szeretni is. Az egyoldalú fejlődés nem biztosítja a kulturális színvonalat, a fejlődés az exakt tudományok és a technika területén, s a tudatlanság a társadalmi problémákban, a társadalmat sorvadásba vagy a katasztrófa szélére juttatja. Senki sem állíthatja, hogy akkor, amikor Hitler hatalomra került, Németország technikai szempontból elmaradt ország lett volna. De amikor hiányzik az érzelmek kulturája, a szociális haladás és a tudomány fejlődése nem győzhet az erkölcs durvasága fölött; sok ember élete ilyenkor — ahogy Joliot-Curie mondja - unalmas mozdulatok összegévé változik. Detroitban jól megszervezett termelést láttam. Amerikában kiváló laboratóriumokat, egyetemeket, jeles tudósokat ismertem meg, de — miért titkoljam — a vasárnapok elszomorítottál ürességükkel. Beszéltem egyszerű, vidéki városokban lakó értelmiségiekkel, és rájöttem, hogy még csak nem is hallották Hemingway, Steinbeck, Caldwel nevét s nem érdekli őket a művészet. Engem meglepett a szórakozások bizonyos fajtájú automatizálása. A férfi és nő közötti viszonyban bizonyos fajtájú merkantilizmus, felületesség érezhető. Amerikában is vannak természetesen sokoldalúan képzett emberek. Szenvedélyes irodalom- és zenebarátok. Nyilván szerelmesek is vannak, akik méltók erre a szóra. Mégis alá akarok húzni egy máskülönben ismert vonást — a fiatal amerikai társadalom egyenlőtlen fejlődését. Joliot-Curie két szót fűzött ehhez, a „szépség" és a „boldogság" szavait. Az anyagi bőség nem helyettesítheti a boldogságot. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy Európában a legmagasabb életszínvonal Svédországban van. Valóban békés, bőséges ország, mélyen meggyökeresedett kényelemmel. De ugyanez a statisztika azt is megemlíti, hogy a legtöbb öngyilkosság Svédországban van. Itt is megmutatkozik az, hogy nem elég egy embernek modern lakást, rádiókészüléket, vagy televíziót, kényelmes karosszéket és néhány csendes órát adni. Az embernek szüksége van romantikára, alkotásra, érzelmekre és magasröptű eszményekre. Joliot-Curie arról beszélt, hogy „szabad óráiban majdnem minden ember megízlelheti az alkotás magasztos örömét." Persze a nagy fizikus ezen nem a műkedvelés kifejlesztését értette, vagyis nem azt, hogy az egyik ember színjátszó csoportban vesz részt, a másik fest, a harmadik verseket ír. Nem, annak, aki a művészettel kapcsolatba kerül, annál az alkotás abban áll, hogy megérti a művészetet. Aki megnézi Hamletet, vagy elolvassa Karenina Annát, képzeletével kiegészíti Shakespeare vagy Tolsztoj szövegét. Ezért dúlnak oly végtelen viták a hősök körül; egyesek számára Hamlet hős és filozófus, mások számára neuraszténiás. Minden olvasó másképp képzeli el nemcsak Karenina Anna külsejét, amelyet Tolsztoj oly részletesen írt le, hanem szellemi világát is. Nem tudom, hogy vajon a leningrádi lány gondolt-e Jurij egyenetlen fejlődésének okaira. A fiú valószínűleg kitűnően ismeri az elektro-dinamikát és a fitika más ágazatait. Az iskolában és az intézetben megismerkedett közgazdasági és szociológiai problémákkal. Senki sem állíthatja róla, hogy műveletlen. De érzései olyanok, mint a szűztalaj. Közvetlen kapcsolat van a között a meg nem értés között, amelyet a művészet iránt mutat, és a között ami a szerelmével szemben nyilvánul meg. Van kapcsolat a Blok versei és az Ermitage képei iránt mutatott fölényeskedése és az anyja és az iskolatársai iránti magatartása között. Egyoldalúan, egy irányban fejlődött, innen származik minden baj. Már látszanak annak az új társadalomnak a vonásai, amelyet népünk létre hoz. A ház elkészült, a szovjet emberek szédületes iramban teremtik meg az anyagi jólétet. Az új nemzedéknek az a hivatása, hogy lakjék abban a házban, amelyet idősebb nemzedékek munkája, hősiessége és számtalan áldozata épített föl És nagyon fontos, hogy a művészet ne maradjon el a tudomány mögött, szerepe pedig a társadalomban az, hogy próféta legyen, fölgyújtsa az emberek szívét és ne játsza az írnok vagy a közömbös mázoló szerepét. Nagyon fontos, hogy a technikát ne fejlesszék egyoldalúan, az érzések kultúrájának rovására. Nagyon fontos, hogy a cselekvés realizmusa ne fojtsa el a lélek romanticizmusát, a belső tüzet, a törekvést az eszmények felé. Nina azt írja, hogy szívesen hallgatta Jurijt akkor, amikor a hivatásáról beszélt, és biztosra veszem, hogy sokat is tanult tőle. De Jurij nem értette meg, hogy ő is sokat tanulhatott volna a lánytól, akinek érzelmei sokkal finomabbak, gazdagabbak, árnyaltabbak voltak. Számos nyugati ideológus szembeállítja a szocializmust az alkotással, a szabadsággal, az egyéniség fejlődésével. Véleményünk szerint ez vagy a szocialista eszmék meg nem értéséből, vagy szándékos meghamisításából fakad. Alkalmam volt a szocializmus amerikai ellenségeinek néhány cikkét elolvasni. E cikkek azt állítják, hogy Amerikában mindenki, a legszegényebb ember is, nemcsak, hogy milliomos, hanem nagy író és tudós is lehet, feltéve, hogy van hozzá tehetsége. Néha-néha ilyesmikre még példákat is hoznak fel. De ha ismerünk is olyan írókat, akik elhárítottak maguk elől minden akadályt, nem ismerjük azok nevét és munkáit, akik elestek a darab kenyérért vívott harcban. De ezzel még nem mondottunk el mindent. Az individualizmus természeténél fogva az individum ellensége, mivelhogy az erő kultuszával, a gyengébb leigázásával függ össze, és ellentétben áll a humanizmus alapelveivel. A szocializmus nem tagadja az egyéniség szerepét. A kommunista társadalom nem élhet meg minden egyes ember harmonikus, sokoldalú fejlődése nélkül. Nina levele egy szovjet lány levele. Jó, hogy ő, a pedagógiai intézet diáklánya, érdeklődik a fizika iránt, hogy szereti a verseket, s hogy számára n „kutyás hölgy" nem buta csúfnév, hanem a szerelemhez való jog, amelyről Csehov ír. Jó, hogy Nina tud titokban sírni, jó, hagy sokat szén? vedett akkor, amikor a távoli Görögországban elítéltek egy bátor és ártatlan embert. Ninában van emberség, gyűlölet a közönnyel szemben, ami nélkül az élet unalmas mozdulatok összessége lenr.o. Sokszor nyílik alkalmam rá, hogy fiatalokkal beszélgessek, olvan emberekkel is találkoztam, mint Jurij, de én biztosra veszem, hogy az utolsó, a döntő szót azoknak a szenvedélye, akarata, ihletett lendülete mordja ki, akiknek nemcsak szé'esk'^rü ismereteik, hanom nagv szívük is van. ÜJ SZÖ 8 * J 959. december 12.