Új Szó, 1959. december (12. évfolyam, 332-360.szám)

1959-12-10 / 341. szám, csütörtök

Olt CLzás CL &Z,&l%(£t tlľLL&l%CLľL BC S J E ¥ I i IN YO A minap egy levelet írtam kijevi barátomnak. Csakhamar megjött a válasz, melyben Szása Dolinszkij, Ki­jev 11 múzeuma egyikének igazga­tója a. következőket írta: Üdvözle­tedet, mely városunknak is szól, a következőképpen adtam át Kijevnek. Felmentem a Dnyeper partján bás­tyaként kimagasló Vlagyimir-domb­ra, majd orosí szokás szerint a szél­Ilyen járművek közlekednek a kiállí­tás területén rózsa minden irányában mélyen meghajolva ezt kiáltottam: — Kijev, fogadd bratislavai barátom forró üd­vözletét. A levelet olvasva emlékezetemben újra feltárul Ukrajna fővárosának, Kijevnek panorámája, melyet két hónappal ezelőtt egy verőfényes va­sárnapon én is elragadtatva néz­tem. A szemben lévő dombon büsz­kén emelkedett magasba a sok száz éves múltra visszatekintő kijevpe­cserszki kolostor, Uszpenszki tem­plomának aranyozott kupolája, lá­gyan verve vissza az őszi nap su­garait. A domb alatt elterülő város főutcáján, a minden erre járt kül­földiben felejthetetlen benyomást keltő Krescsátyikon ismert melódiát játszottak a főposta tornyának csi­lingelő harangjai, delet jelezve a több mint egymillió lakosú város­nak. A domb keleti oldalán lassú hömpölygéssel vitte délnek zöldes vizét a kanyargó Dnyeper, lágyan ringatva a korai ősz meleg napsu­garait élvező sok száz vízisportoló tovasikló csónakjait. — Ügye szép Ujtyány ? — fogta meg vállamat Szása Dolinszkij, ami­kor elgyönyörködteifi Kijev, a Dnye­per gyöngyének panorámájában. Rö­videsen újra megszólalt: — Romokból építettük újra vá­rosunkat. A Dnyeper partjáról a vá­ros központja felé irányítva utunkat mesélni kezdett, feltárva Kijev tör­ténetét és a megszállást. — Ez az utca — mutatott a Kres­csátyik gyönyörű házaira — telje­sen romokban hevert. A fasiszták 6000 épületet, azaz a város lakásai­nak 40 százalékát és 800 ipari vál­lalatot romboltak le földig. Mi, szov­jet emberek szívesebben beszélünk a jelenről és a jövőről, mint a múlt­ról. De hogy lásd, honnan indultunk ki és milyen utat tettünk meg az elmúlt Í6 év alatt, röviden elmon­dom, mi volt itt 1943-ban, közvet­lenül a felszabadulás után — mon­ta barátom elgondolkodva. — Kijevben nem maradt egy ép híd sem. Romokban hevertek a köz­művek berendezései, a mozdonyja­vító-műhely, a történelmi műemlé­kek túlnyomó többsége, híres egye­temünk. A fasiszták több mint 10 milliárd rubel értékű kárt okoztak városunknak. De újra felépítettük a lerombolt ipari üzemeket, lakóháza­kat, kórházakat, óvodákat, s újakat is építettünk. Tavaly már 367 óvoda és bölcsőde működött a városban, e a hétéves terv végéig még to­vábbi 109 nyílik meg. Kijev most iskolaváros. Képzeld el, hogy meny­nyi diák, főiskolai hallgató van itt, ha a vár-os 1100 000 lakosából 220 000 jár iskolába. Van 19 főiskolánk, 31 szakiskolánk, 180 általános középis­kolánk, s ehhez a hétéves tervben még 81 középiskola - internátussal — létesül, amelyekben újabb 80 000 <iiák kap helyet. — A lakáskérdést hogyan oldottá­tok meg? — kérdem barátomat. — Kijevben ez a legnehezebb prob­Jéma. Ezért nem tudtam eddig meg­nősülni, pedig már túl vagyok a har­mincötön. Nincs elegendő lakás, mert a tráros évről évre rohamosan növek­szik. A hétéves terv ezt a problé­mát is megoldja. 1965-ig 6 millió néqvzetméter területű lakást, azaz körülbelül 150 ezer lakást építünk, Ugyanannyit, amennyi Kijevnek a há­ború előtt volt. Ha részletesebben akarod látni Kijev és Ukrajna köze­li jövőjét, úgy nézd meg kiállítá­sunkat, ott mindent megtudsz. Leg­jobb lenne, ha egy-két év múlva újra ellátogatnál ide, hogy lásd, nem száraz számokat soroltam fel csupán, hanem a szovjet emberek szilárd akaraterejéből születő valóságról be­széltem. Sokáig sétáltunk még a város ut­cáin, beszélgetve a problémákról, a jövőről, s közben megcsodáltam az ízlésesen öltözködő bájos kijevi lá­nyokat. A járókelők beszélgetését hallgatva barátomhoz fordultam: — Hogy lehet az, hogy itt, Ukraj­na fővárosában mindenki oroszul is tud. — Szoros testvéri viszony köt min­ket essze az orosz néppel. És ezen a nyelven beszélt Lenin is. Minden ok megvan hát rá, hogy anyanyel­vünkön kívül tökéletesen elsajátítsuk az orosz nemzet nyelvét is. A kiállításon Ha összehasonlítjuk a moszkvai és a kijevi népgazdasági kiállítást, a mérleg a kijevi javára billen. Nem kevesebb, mint 357 hektár területen fekszik, amelyből 186 hektár park. Ünnepnapokon és szabad idejükben ezrével'jönnek ide a kijevi dolgozók, hogy megtekintsék a népgazdaság különböző ágaiban élenjárók terme­lési tapasztalatait, hogy közben sé­tálgassanak az árnyékos sétányokon. Itt is ugyanúgy megtalálható mindaz, A Krescstyik egyik részlete ami a moszkvai kiállítást oly érde­kessé teszi. A kiállításon .vendéglők, mozik, színház, fűzfákkal szegélye­zett hatalmas tó, amelyen hangtala­nul siklik tova a szerelmesek csó­nakja — mindez várja az ide pihenni érkezőket. Ukrajna távolabbi vidé­keiről 3 — 5 napra is eljönnek a kol­hozok, szovhozok munkásai, hogy részletesen megismerkedjenek Ukrajna jelenével, jövőjével. Hogy az ember mindezt megnézze, ahoz kevés egy nap. Ha megállás nélkül végigmennénk a kiállítás 52 km hosszú útjain, ez a séta egy na­pig tartana. Hát még ha az embeť részletesen látni is akar mindent. Annyi itt a különféle új típusú me­zőgazdasági, ipari gép, hogy a nép­gazdaság bármely ágazatából idejött szakember megtalálhatja azt, ami őt legjobban érdekli. Leonyid Petrovics Szmimov, a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom egykori harcosa, a kiállítás igazgatóhelyettese kalauzol végig az óriási kiállítás útvesztőin. A szabad é.q alatt kiállított mezőgaz­dasági gépeknél megállunk. — Ez a kukoricakombájn két mű­veletet végez egyszerre. Szárastól betakarítja a kukoricát, lemorzsol­ja a csöveket, a szárat, hajat és a csutkát pedig silónak vágja össze. Grigorij Bajda kombájnos, a „Munka hőse" kitüntetés kétszeres, viselője állította össze szabad idejében. Húsz éve dolgozik már mint kombájnos, nagyobb a tapasztalata e téren, mint bármely qépszerkesztő mérnöknek *­mondja Leonyid Petrovics, majd a mellette levő gépre tereli figyelme­met. — Ez itt — mondja — egyER-6 rotációs exkavátor, mely 540 köbmé­ter földet ás ki egy óra alatt az olajvezetékek ágyának mélyítésénél. Ezzel ezer ember munkáját 'helyet­tesítjük. Ilyet fogunk Csehszlovákiá­nak is szállítani. Amikor betértünk az aranyozott kupolájú mezőgazdasági pavilon csarnokába, itt már nem volt szük­ség magyarázatra. _ „Ukrajna a répacukor termelés­ben ma első a világon". „Ukrajna ad­ja a Szbvjetunió cukorgyártásának 75 százalékát." „Ukrajna egymaga több cukrot termel, mint valamennyi nyti­gat-európai állam együttvéve" — hirdetik a kiállítás feliratai, s mel­lettük ott láthatjuk a cukorrépater­melésben legjobb eredményeket elért dolgozók 1 arcképeit, munkaeredmé­nyeit és munkamódszereit. „Ez idén 1400 000 hektáron ter­meltünk cukorrépát, de az elkövet­kező években 1660 000 hektárra nö­veljük a cukorrépa vetőterületét. Az átlagos hektárhozam 254 métermá­zsa" — olvasom az eredményeket a csarnok kiállítási tábláin. Odébb Ukrajna kukoricatermeléséről tudok meg sok mindent. Az elért eredmé­nyek azt bizonyítják, hogy Ukrajna dolgozói megszívlelték földijük, Hruscsov elvtárs tanácsát, aki oly nagy jelentőséget tulajdonított a ku­korica termelésének. A terem köze­pén kiállított „Kukorica Mariska" ötletesen megformált alakja világo­san beszél arról, hogy mi mindent lehet kukoricából készíteni. Látha­tunk itt a kukoricából készült fog­krémtől kezdve számtalan terméket, mint például sört, glukózacukrot, az­besztet, púdert, mézet, kétszersültet, orvosságokat, vitaminokat, szeszt, szigetelőanyagokat, olajat és parfü­möt, stb. A szemben levő falon számok látha­tók, melyek az eredményekről árulnak el sok mindent. Míg 1913-ban csak 353 000 hektáron termelt Ukrajna ku­koricát, addig ez idén már 7 millió hektárt vetettek be, 1965-ig pedig 9-10 millió hektárra növelik a kuko­ricaföldek területét. Hogy Ukrajná­ban mindenhol lehet kiváló termés­eredményeket elérni, ezt számtalan példa bizonyítja. Ukrajna egyik észa­ki járásában J. O. Dolinyuk kolhoz­tag tavaly 20 hektáron 207 métermá­zsás átlagos kukoricatermést ért el hektáronként. Tanítványa, A. G. Je­romenko, a szocialista munka hőse, 13 hektáron átlagosan 202 métermá­zsás hektárhozamot ért el. A jo­got végzett nő férjével együtt kol­hozba jött dolgozni, s megismerke­dett Ukrajna élenjáró kukoricater­melőinek munkamódszereivel. Ugyan­azon évben már 100 métermázsás átlagos hektárhozamot ért el csö­ves kukoricából. Azóta már három éve átlagosan 200 métermázsán felü­li termést érnek el kolhozukban. Ez a kiváló kolhoztag szakiskolát is vezet, amelyben az Ukrajna különbö­ző vidékéről termelési tapasztalato­kért idesereglö kolhoztagokat tanítja, hogyan kell kukoricából nagy hektár­hozamokat elérni. De nemcsak Ukrajnából, hanem Kínából, Cseh­szlovákiából is jönnek hozzá mező­gazdasági dolgozók, kutatóintézetek dolgozói, hogy a gyakorlatban lás­sák a kukoricatermelés kiváló ered­ményeit. Nemcsak cukorrépában, kukoricá­ban gazdag Ukrajna, hanem a szőlé­szetben és más ágazatokban is. Szin­EGY SZAL GYÖNGYVIRÁG . t.#j r • €• A Kukorica Mariska (Horváth Sándor felv.) te megáll az ember lélegzete, ami­kor olvassa a beszélő számokat, hogy mi lesz itt a hétéves terv végén. Lzt a grandiózus tervet Ukrajna dol­gozói nem hét, hanem öt év alatt vállalták teljesíteni. Üj szőlőt I5ö5 végéig csaknem 600 000 hektár te­rületen telepítenek. Ig.y sorolhatnám tovább az adato­kat, amelyekről Dolinszkij Szása ba­rátom olyan lelkesen beszélt. Most már elhiszem, hogy nem csupán szá­raz számok ezek, hanem a szovjet emberek maholnap megvalósuló ter­vei, melyek az egész világ elismeré­sét váltják ki. Ezek azok a szovjet emberek, akik a mát és a holnapot tegnappá változtatják, akiknek hazá­juk jelene és jövője minden kincsnél drágább. HORVÁTH SÁNDOR Minap korai látogatóm érkezett. Barázdalt arcú, idős nénike. — Ügy-e nem ismer? — tette fel a kérdést még az ajtóban. Mitagadás, eltalálta. Dehát nem váratott magára, ömlött ajkáról a szó, egyszerre szeretett volna min­dent elmondani. Szülőfalumból érke­zett, ő engem ismer, jól emlékszik rám még, mint gyerekre. Ezután el­akadt a hangja, szemét könnyfátyol borította el. Zsehkendőjéből iratkö­teget bontott ki és átnyújtotta. — Meghalt... A megviselt testet zokogás rázta. Csak lassan csillapodott le. Majd az emlékek halmazából először vonta­tottan, később zuhatagként körvona­lazódik egy embernek, a férjének keserű tragédiája, akit a múlt tár­sadalom mostohasága messze, egé­szen az óceánon túlra vetett. Pereg a film ... Az első kockák egy dél-szlovákiái falucskába vezetnek bennünket. Pa­lást, két patak egyesülésénél épült falucska. Az első világháborút követő évek nagy nyomort hoztak a község la­kóira. A. domboldalak, a lankák a szokott kevésnél is kevesebbet te­remtek. A férfikéz négy esztendőn át szuronyos puskát és öldöklő grá­nátot szorongatott Európa véres harcmezein. Az ekeszarvát kérges asszonyi és gyermekkezek szorítot­ták. És a kenyeret adó drága föld megérezte a gyenge gazdát és da­colt. A faluban sok fiatal, javakorabeli asszony öltött feketét. Ők már meg­fizették a könyörtelen háború adó­ját. Mindezért viszonzásul egy kár­tya érkezett rideg sorokkal: fér­je hősi halált halt." Palást csaknem 6záz ilyen örök nyugalomra tért hőssel „büszkélked­hetett". Csaknem ugyanennyi öz­veggyel és még több árvával. A húszas évek táján, ha döcögve is, de megindult a békés élet. Az izmokat a tenniakarás vágya feszí­tette. Am a sok vér és könny árán megváltott béke kiábrándulást ho­zott. Volt már dolgos kéz, de nem volt mibe vágni a kapát, mélyeszteni az ekét. Az ígért földosztás hiú áb­ránd maradt, sőt ezekben az évek­ben már az se. Volt ugyan föld, ha nem Is a legjavából, de a nagyobb darabot és a zsírosabbját az urada­lom birtokolta. Az meg nem adott munkát. B. Kínos hónapok következtek. A kiábrándultság keserű, fanyar valóságát ködös ígéretek mézes má­za feledtette. — Amerika .., Ott kitárt karokkal várják a munkást! Szállt a hír és az elkeseredés ten­gerén a remény bontotta ki vitor­láját. A hazai föld vonzásánál is nagyobb volt a kényszer. Az inség elviselhetetlenül szorított. Meg a háború a földhöz görcsösen ragasz­kodó szántó-vetőt is megtanította országontúli távlatokban qondolkod­» m. így indult el 1924-ben szerencsét próbálni Meggyesi Imre is. Az út költségét rokonok, jótevők adták össze — hitelbe. Majd megküldi az ígéret országából, lehet kamatostul. A deli legény keserű szájízzel, fá­tyolos szemmel búcsúzott fiatal fe­leségétől. Mert hát a búcsú mindig fáj. S Meggyesi Imre kölcsönpénzen nekivágott az ismeretlen nagyvilág­nak. Eleinte szaporán jöttek a levelek Kanadából. Valami pénz is. Ha nem is sok, ds ebben a nyomorúságos vi­lágban még földecskére is tellett be­lőle. Hej, de sokan bánták, hogy nem mentek Imrével! A szerencse kedvezett. Fél évti­zed után, 1929-ben haza is látoga­tott. Titkos remények fűtötték. Hát­ha közben itthon is megjavult a helyzet? Akkor dehogyis menne vissza. Ha meg nem, akkor kiviszi az asszonyt is. Mert szomorú ám a magány, meg a fiatal évek is telnek­múlnak. _ Itthon azonban még mindig nem akadt,munka. Az ínség, a nyomó'r tovább fokozódott, hazatérése elsö napjától érlelődött Benne ez elhatá­rozás: visszatér Kanadába. A biztos megélhetés méq ideqenben is jobb a hazai nélkülözésnél. — Akkor megyünk együtt — pró­bálkozott a feleségével. — Elment az eszed? Itt hagyni mindenünket? — Nem vés? az kárba. Kint meg különbet Is szerzünk. Az asszony ellenállásán minden érv megdőlt. Semmi pénzért nem vált volna meg a szerényen gyara­podó vaqyonkától, ami a falu figyel­mét ls ráterelte. — Lám, neki jő.., — mutogattak rá. Nem is panaszkodott, a nélkülöző többséghez képest jó dolga volt. S ha éjjelente könnyektől ázott Is a pár­nája, ha fiatalos vágyakozás epesz­tette is, vállalta a sorsát. Meggyesi Imre ismét magányosan indult a messzi országba. Talán né­hány év, és végleg visszatérhet! Csa­lóka délibáb, rózsaszínű köd... Mire Kanadába visszatért, a tőkés világra már rászakadt a válság fé­lelmetes, könyörtelen valósága. S hány millió Meggyesi Imréhez ha­sonló ember álma foszlott köddé? Nem jött már pénz Kanadából se ... Lassan a levelek is elmaradoz­tak. Majd következtek a fasizmus és a második világháború évei. Végleg megszakadt minden kapcsolat. Három évtized telt el az utolsó látogatás óta. Az egykori takaros menyecskéből néni lett. Meggyesi Imre pedig, aki közben Imre bácsi­vá érett, a felszabadulás után már nem is jelentkezett. Hiába érdeklőd­tek a hazaiak a Kanadai Magyar Munkás „óhazai kerestetés" című rovatán keresztül. Az utolsó hír azután ez év tava­szán érkezett. Nehézkes kézzel írt levél jött Ka­nadából. Az írás idegen, feladó: Mak­kay Károlyné. A kerestetésre jelent­kezett. Ő is kitelepült, a háború után ment férje után. Imre bácsi a szomszédságukban lakott. Igen, lakott... Az utolsó években nagyon bete­ges volt,- A hányatott élet megvi­selte szívét. A Makkay-család sok­szor hivta ebédre, de a tizenegy év alatt (ennyi ideje van Makkayné Ka­nadában) egyetlen egyszer sem sike­rült öt átcsalni. Nem akart mások terhére lenni. Hiába emlegették neki az otthont is. Nem. Hallani sem akart róla. Ha­za nem mehet, mások nyakára men­jen megviselt egészségével? Az agz­szonyt meg nem hívhatja magához, miből tartaná el? Egy nap azután Imre bácsi ajtaja zárva maradt. Makkayné az ablakon át pillantotta meg a mozdulatlan testet. Sok nélkülözés, szenvedés után a fáradt szív megszűnt dobog­ni. A feleség egyetlen szál, boríték­ban küldött gyöngyvirággal búcsú­zott hitvesétől — örökre ... Ig.V végződik Meggyesi Imre élet­útja. * * * — Áz örökség ügyében kérem ä segítségét — közli a néni jövetele igazi célját. A közjegyzői okmány szűkszavú; Kicsi ház 650 dollár Bútor, ruha 50 dollár Készpénz 23.36 dollár Bankbetét ninc s Összesen: 723.36 dollár Ebből: hivatali illeték és te­metkezési költség 293.10 dollár Marad: 430.26 dollár A sorssal idegenben birkózó Megy­gyesi Imre a három és fél évtized folyamán tehát szerzett annyit, hogy elegendő volt a temetkezési költség fedezésére. Életében se szeretett mások terhére lenni. Elvéhez halála után is hű maradt... A filmnek vége. Áz utolsó képi Messze idegenben egy elhagyatott sír, s rajta régen elhervadt gyöngy.-, virág-szál. Hirdeti egy tengeren túf» ra vetődött munkás élettragédiáját* Zsilka László, KULTURÁLIS HÍREK A francia akasztófahumor nagydíját hatodszor ítélték oda. A díjat ezúttal Raymond Queneau, a stílusgyakorlatok ismert szerzője nyerte el, legújabb regényéért (Lazie a metróban), amely a francia könyvpiac egyik legjobban fogyó regénye. Az író egy kis vidéki leányka néhány napos párizsi élmé­nyeit meséli el benne a tőle megszo­kott elevenséggel és vidámsággal, sok nyersességgel és nagy nyelvi lele­ménnyel. * Üj Bartók-lemezek jelentek meg a párizsi hanglemezpiacon, A Véga Gyár lemezén a III. Concerto került a kö­zönség elé. A Deutsche Gramophon is új Bartók-lemezt hozott forgalom­ba: ütőhangszerekre és cselesztára írt művét, valamint kétzongorás és ütő­hangszeres szonátáját rögzítették hanglemezre. * Egyre több szovjet vonatkozású könyv jelenik meg Franciaországban. Legutóbb Jean Marabini, riporter írt kis utikalauzt az Editions du Seuil kiadásában megjelenő Petite Planéte sorozatba. Nagy feltűnést keltett Servan-Schreiber, á Les Échgs című pénzügyi és kereskedelmi napilap te­kintélyes főszerkesztőjének szovjet riportkönyve is. A hírlapíró nagy el­ismeréssel adózik könyvében a szov­jet nép vívmányainak, a közoktatásnak és könyvét a békés együttélésbe vs* tett reménnyel zárja. iÖJ SZÓ 6 * 1959. december 10,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents