Új Szó, 1959. december (12. évfolyam, 332-360.szám)

1959-12-06 / 335. szám, vasárnap

FORRADALMI ť T A viharos 1919-es esztendő vége felé, december 7-én került sor Prágában a szociáldemokrata párt keretein belül a marxista baloldalnak, mint átmeneti alakulatnak első nyílt, szervezett fellépésére. Ettől a fontos esemény9 tői egyenes út vezet a szociáldemokrata párt kettészakadásához, Csehsziovákia Kommunista Pártjának 1921 tavaszán való megalakulásához., A marxista baloldal önálló fellépését fontos események előzték meg. 1919. nyarán a községi választásokon megnyilvánuló, balra tolódó népakarat következtében lehetetlenné válik a csehszlovákiai burzsoáziának az önálló állam kikiáltása alkalmával a nacionalizmus hullámán és a jobboldali szociáldemokrata vezérek megtorpanása miatt uralomra került kormánya. Helyébe az úgynevezett vörös-zöld koalíció lép. A két legnagyobb párt ugyanis a szociáldemokrata és az agrárpárt lett, az utóbbi csak azért, mert a szocialisták a falvakon helytelen politikát követtek s még a dolgozó parasztságnak egy részét is a nagybirtokosok és kulákok pártját képező agrárpárt karjaiba kergették. A vezetés az agrárpártban teljesen a kizsákmányolók kezébe került. így teljesen hamis volt az a beállítás, hogy az új kormány „munkás-paraszt" kormány. A Tusár vezette „munkás-paraszt" kormány, ilyen összetételében egymás után árulta el a nacionalista kábulatbői kijózanodó és a reakciós t valóságot, felismerő tömegeket. Egyes katonai helyőrségek forradalmi jelszavak hangoztatásával fellázadtak, míg a kladnói munkásság ultimatív formában követelte a termelőeszközök szociálizálását. Az agrárokkal szövetségben álló jobboldali szocialisták minden rendelkezésre álló erővel a tömegek forradalmi harcának visszaszorítására, leverésére törekedtek. E fejlődés következtében a szociáldemokrata párt baloldali, következetesen forradalmi elemel azt követelték, hogy a szociáldemokrata miniszterek azonnal lépjenek ki a( kormányból, amennyiben az nem * hajlandó végrehajtani a fontos ipaj ri és bányaüzemek, a nagybirtokok, ( bankok kártérítés nélküli kisajátí-( tását, az uzsoráskodással szerzett] nagy vagyonok elkobzását. A párt S jobboldala azonban ebben az időben) még többségben volt és 64 szava-/ zattal a baloldali 36 szavazata ellen az utóbbinak forradalmi követeimé- ( nyeit elvetette. Ennek következté-/ ben szervezi meg a marxista bal-, oldal 1919. december 7-én első ön-' álló konferenciáját. A konferencia elfogadta a baloldal „Programnyilatkozatát", amely-) ben kifejtette, hogy a csehszlová-j kiai szociáldemokrácián belül „Mar-[ xista Baloldal" elnevezés alatt át-| meneti alakulat létesült. A baloldal céljául Marx tanainak, a jobboldali! reformista elvektől megszabadított/ tanoknak következetes érvényesíté-, sét jelölte meg. Elítélte a II. Inter-' nacionálé áruló politikáját és köve-( telte, hogy a csehszlovákiai szociál- j demokrata párt a III. Internacionálé tagjává váljék. A baloldal nyilatko- ( zatában kijelentette: meg kell szün-i tetni a burzsoáziával való megal-, kuvó együttműködést, vissza kell' hívni a szociáldemokrata minisztereket a kormányból és ellenzékbe, kell menni. A többi nemzetiség képviselőivel való közös szocialista i frakció megalakítását hirdette és j hangsúlyozta, hogy követeléseit a, párt keretein belül kívánja megva-' lósltani, miután fontosnak tartotta | a párt egységének megőrzését. A baloldal önálló fellépése alap-' ján a cseh országrészek 26 kerüle-1 ti szervezetéből egyhamar 15 a bal- j oldalhoz csatlakozott. 1920. tavaszán, a szociáldemokrata párt tagjainak' többsége a baloldalhoz tartozott és ( soraiban tömörült a csehszlovákiai t munkásosztály legöntudatosabb része. így érthető, hogy a marxista ( baloldalnak 1919. december 7-i megalakulása jelentette az első ko-J moly lépést Csehszlovákia forradal-' mi munkáspártjának — Csehszlová-( kia Kommunista Pártjának megalakulása felé. P. J. Q/flazái a S

zóiíjdiMié

baK A csendes Don partján Nem messze az Azovi tenger észak1 keleti csúcsától, a Don jobb partján fekszik a Szovjetunió egyik ipari központja, Rosztov na Donu. A több mint 700 ezer lakosú dél-oroszországi város korszerű lakónegyedeinek lombos fákkal szegélyezett utcáit járva el sem hisszük, hogy 17 évvel ezelőtt ez a város is átélte a háború pusztító zivatarát, amely a város házainak csaknem 70 százalékát rommá változtatta. EGY SAJKA RIZS A

nnafc az emlékezetes vasárnapnak alkonyán pusztító tájfun söpört végig Sanghaj kikötőnegyedén. A forgószél még teherautókat is felkapott, míg a Wang Poo folyam hullámain táncoló óceángozösök recsegtek-ropogtak, egymáshoz verődtek. Azután megnyíltak az ég csatornái. Olyan zápor zúdult a városra, hogy szempillantás alatt bokán érő vízáradat hömpölygött végig az utcákon. Az akkori Chase-Bank kapuáljában keresve menedéket, a vízfüggönyön keresztül embertömeget láttam gyülekezni a rakparton. Ugyan kik merészkedtek ki ilyen ítéletidőben a zápor zuhatagba? Amikor ritkulni kezdett az eső, megoldódott a „rejtéíy": vagy negyen félmeztelen, gőzölgő embertest bújt össze a szabad ég alatt, akár a zápot idején kintrekedt csirkék. Negyven horpadt mellű, csontvázzzl soványodott, tüdővészes riksa-kuli lesett a „nagy alkalomra" — egy utasra. Csang Kaj-sek sokmilliós koldustáborának legkoldusabbjai kétség és remény között, fürkészve tekingettek körül a fergetegben, nem akad-e valahol fuvar? Csak egyetlenegy fuvar, amelynek viteldíjáért egy csésze rizst lehet vásárolni. Ez volt egész napi eledelük, többre ritkán tellett. Egy sajka rizzsel megválthatták az életüket. Életüket? Csupán egy nappal tovább volt „szabad" rohanniok utassal megrakott riksájukkal a zuhogó esőben, perzselő hőségben, feltört lábbal, ziháló tüdővel. Amíg gyötrelmeiktől megszabadítja őket a Csang Kaj-seknél irgalmasabb kényúr: a Halál. A

riksák állomáshelyéhez, ehhez a m

W.. borzalmas emberistállóhoz most egy további kuli igyekezett. Nem bírt rohanni, már csak csoszogott a pocsolyákban. A riksa fölé kifeszített ernyő védelme alatt ülő utas közben szenvtelenül, ütemesen rugdalta olcsó „lova" farcsontját. De amikor a szerencsétlen kuli végkimerülésében térdre bukott, pocakos utasa akkorát rúgott rajta, hogy végighempergett a sárban. — Go ahead, you son-ofrbitch, you yellow devil! — Előre, ebadta sárga sátánfajzat! — ordított rá a hájtömeg franciás angolsággal. — Talán itt szálljak ki a pocsolya közepén? Azonnal vigyél a nyolcas villamos megállójához'. Sok mindenféle hihetetlen dolgot láttam és hallottam a gyarmati és félgyarmati országokban, de ezt az embertelenséget még Csang Kaj-sek Kínájában sem mertem volna feltételezni a nyugati „civilizátorokról", ha másvalaki mesélte volna. Az esőtől és izzadtságtól csuromvizes, párolgó emberroncs kínosan feltápászkodott, lassan megfordult és végtelen szomorúsággal tekintett kínzója kegyetlen szemébe: — Excuse me, master! Bocsásson meg, mester! Ő kért még bocsánatot, hogy öszszeesett, ó az összerugdalt árnyékember, mert elvégre — enni muszáj! Legalább egy csésze rizst naponta. Negyven pár ököl emelkedett körülöttük a levegőbe. De csak bizonytalanul, erőtlenül, tétován. Mert hátha mással viteti magát a pocakos a villamosmegállóig? Ha kidől az eg'yik kuli, negyven másik lép a helyébe. Mind a negyven enni akar. Egy-egy sajka rizst. Verekedni fognak a fuvarért, egy maroknyi rizsért, az életért. L

eszállt az este. Az eső már csak szemergett. A felhőfoszlányok mögül elökandikált a holdvilág. Mintha belesápadt volna szégyenébe, hogy ő is, olyan halovány, mint a sápadt arcú ordítozó. Az pedig, a pocakos, kikecmergett a riksából és a sárba hajította a Zikawei-ból idáig járó fuvardíjat: a mi pénzünkre átszámítva két koronát egy csaknem tízkilométeres útért, amelyet loholva tett meg a szerencsétlen leínai, súlyos utasát vonszolva zuhogó esőben! De a legnagyobb meglepetés csak ezután következett. A holdfénynél ugyanis megállapítotam, hogy a sértődötten távozó utas — pap. Katolikus pap! „Bon soir"-t mormogott, amikor elhaladt mellettem, tehát francia. Perszer, persze, jutott az eszembe, hiszen Zikawei-ben, Sanghaj egyik külvárosában van a francia jezsuiták kolostora, Elképedtem! Ez a rugdalódzó pöffeteg merészel a szószékről „keresztényi alázatról, felebaráti szeretetről" fuvolázni?! A

zóta persze más szelek fújdogálnak Kínában. A fenti jelenet pontosan 1948. június 13-án játszódott le szemem láttára Csang Kajsek népnyúzó uralma alatt, Sanghaj rakpartján. Hogy mindez miért most jutott eszembe, annyi év után? Mert a napisajtó — legalább is számomra — furcsa hírt közölt: — „A Vatikán 50 Kínában működő jezsuita misszionáriust avatott szentté". Ezért. De egyúttal az is eszembe jutott, hogy ha az említett jezsuitákhoz hasonló hittérítőket „szentté" avattak, akkor szívem mélyéig szégyelleném magam, ha történetesen én is szent volnék! K. E. Ivan Andrejevics Alifanov, aki levelet írt az amerikaiaknak Az egyik élményekkel gazdag nap után szállodai szobámban telefoncsengetés zavart meg. -Halló, itt Roty in, a Május 1. park igazgatóhelyettese beszél — szólalt meg egy ismeretlen férfihang. Szeretnénk találkozni az elvtárssal. Mikor lenne rá ideje? — Akár most is, — válaszoltam, elgondolkozva, hogy ugyan mit Akarhat ez a férfi? Rövid félóra múlva két középkorú férfi lépett szobámba. Az egyiknek homlokán mély forradás jelezte a háború nyomait. — Jakov Leonytijevics Rotyin — mutatkozott be az alacsonyabbik, majd barátja, Anatolij Sznyezsinszkij is melegen kezet szorított, velem. kóinak 150 előadást tartott Csehszlovákiáról és ő az, aki Rosztov ban hőnapok óta szorgoskodik a szovjetcsehszlovák baráti szövetség megalapításán. Kabátja hajtókáján büszkén hordja Prešov jelvényét, amelyet a város tiszteletbeli polgárává való megválasztásakor kapott. Ki a másik? Öt is hasonló 1 testvéri érzelmek kötik hazánkhoz. Anatolij Sznyezsinszkij, a Scsorsz nevű partizánbrigád egykori hős parancsnoka hónapokat töltött Szlovákia hegyei között. Igaz, akkor az Inovecký hegyek zord bércei, a sok megpróbáltatás nem a legjobb emlékeket hagyta Sznyezsinszkij partizánparancsnokban. Anríáí szívesebben emlékszik vissza azonban a szlovák népre, melynek a szovjet emberhez való ragaszkodását soha sem tudja elfeledni. Hamarosan mindketten ellátogatnak hazánkba, felszabadulásunk 15. évfordulójának ünnepségeire. Szeretettel várunk benneteket drága barátaink, ugyanúgy, mint ti fogadjátok hazánk dolgozóit Rcsztovban. Egy iskola padjai között Gyerekzsivaj fogad bennünket-a 43. számú tizenegyéves iskolában, amelynek már méretei sem mindennaposak. Hisz 36 osztályában pontosan 1379 diák tanul. Csak tavaly vezették be a 11. osztályt, amelynek fő tantárgya a termelési gyakorlat, de már az eddigi eredmények is azt mutatják, hogy helyes úton haladnak a politechnikai nevelésben. Pavel Petrovics Ivanov, az iskola nagy tapasztalattal rendelkező igazgatója, aki végigvezet az épület valamennyi hélyiségén, sok érdekeset mesél a tanulók életéből. — Tavaly bevezettük iskolánkban az önkiszolgálást. A tanulók maguk takarítanak, maguk készítik a műhelyek szerszámait, a padokat kijavítják, stb. Nézze meg, talál-e valahol szemetet. Ügy ügyelnek a tisztaságra, mint a becsületükre. Ha valaki rendetlen vagy szemetel, mindjárt figyelmeztetik osztálytársai. És ez rendre, tisztaságra neveli a gyermekeket. A tornaterem öltöző szobáján ^keresztül bejutunk az iskola 25 méter hosszú uszodájába. Ebben az uszodában a gyerekek már az első osztálytól Az első osztályosok a tanév megnyitásának napján — Talán egy kicsit furcsa, hogy ismeretlenül meglátogatjuk, de egyetlen alkalmat sem mulasztunk el, hogy a városunkba érkező csehszlovák turistákkal találkozzunk — mondotta Rotyin elvtárs. — De honnan tudták meg, hogy itt vagyok? — kérdeztem. — A szállodából értesítettek bennünket, mert megkértük őket, ha valaki Csehszlovákiából jön, úgy okvetlenül szóljanak, — válaszolta mosolyogva Jákob Leonytijevics. És ettől a perctől kezdve még kellemesebb volt ott-tartózkodásom, mert hazánknak e két hű barátja mindenüvé elkísért, hogy munkámban segítséget nyújtsanak. De honnan e két elvtárs oly forró vonzalma Csehszlovákiához? — kérdezhetné az olvasó. — Csehszlovákia az én második hazám, — így mondotta Rotyin elvtárs és jogosan állíthatta ezt. Hisz ez a derék szovjet dolgozó nem más, mint az a gárdaőrnagy, akinek vezénylete alatt 1945. január 19-én Prešovba nehéz harcok után benyomult a szovjet hadsereg egyik ezrede. Ott a harcok közepette született a barátság, melynek gyökereit semmilyen erő sem képes kitépni. Ezek után már nem is csodálkozhatunk, hogy ez a szovjet ember a szovjet-csehszlovák barátság elmélyítésének egyik legEitartóbb úttörője. Csak ez idén a város lakezdve úszni tanulnak. így szerettetik meg velük a sportot. — De nem is ez a leglényegesebb — mondja az igazgató, hanem a jó felkészülés az életre, a munkára. Nézze meg az iskola műhelyeit. A fiúk a nyolcadik osztálytól kezdve tetszésük szerint választhatnak mesterséget. Számukra heti két nap a gyakorlati tanulás. Itt fúrnak-faragnak, padokat, székeket, zárakat, kulcsokat, szertári berendezéseket készítenek és mindent, ami az iskolában szükséges. A lányok az ötödik osztálytól kezdve házvezetést, főzést, varrást, vasalást is tanulnak. A nyolcadik osztályban hetenként 3 óra a gyakorlat. — Hogyan vizsgáznak a főzésből? — Ügy, hogy a növendék meghívja a szüleit, tanárait ebédre. Például az iskolában készít 5 személyre ebédet, megteríti az asztalt és feltálal. Elmondja, mibe került az ebéd, hogyan készítette, milyen nyersanyagot használt fel. A szülők a tanítókkal együtt állapítják meg ezután, hogy jól vizsgázott-e a növendék. A tizenegyedik osztály tanulói már heti 3 napot dolgoznak az üzemben, mint rendes munkások. Részt vesznek az üzem Komszomol-szervezetének munkájában is, hogy még jobban megismerkedjenek az üzem dolgozóinak életével, kulturális munkájával. — Milyen képesítést nyújt tehát az iskola? Kérdem. — Nálunk a növendék kitanulhat esztergályosnak, asztalosnak, szerszámlakatosnak, szerelőnek, aszerint, mihez érez hajlamot. Ezenkívül még sofőrtanfolyamot is végezhet itt. Géplakatos-műhelyünkben van egy szétszedhető autó, amelyen a diákok megismerkednek a gépkocsi szerkezetével. A diáknak a 11. osztály elvégzése után már van valamilyen szakképesítése. A tanítókon kívül szakképzett mérnökök is előadnak a diákoknak. A mesterek pedig, akiknek keze alatt a diákok dolgoznak, anyagilag érdekeltek abban, hogy a hozzájuk került diák mielőbb elsajátítsa a mesterséget. A Rosszelmasban Nem lenne teljes Rosztovról a képünk, ha nem néznénk be a mezőgazdasági gépeket termelő híres Rosszelmasba. Az üzemnek csaknem 30 éves munkája szorosan összefügg a Szovjetunió mezőgazdaságának szocializálásával, fellendülésével. Az utóbbi hónapokban itt áttértek az SK 3 önmeghajtású gabonakombájn gyártására, melyből évente 36 000 gyártanak, de a termelésük a jövőben még növekszik. Erről beszéltem Szergej Pavlovics Novákkal, a szerelőműhely idős mesterével, aki kezdettől a Rosszelmasban dolgozik. Közben azt is megfigyeltem, hogyan gurul ie a futószalagról minden hatodik percben egy SK 3-as, pirosra festett kombájn. — Vállaltuk, hogy a hétéves tervet 6 év alatt teljesítjük - mondotta Novák elvtárs, az üzem idős mestere. Nagy feladat ez számunkra - folytatta. Oj kombájnt «szerkesztettünk, amelynek kezeléséhez egy ember elegendő, míg a régihez 6-7-re volt szükség. Kombájnunk nem hiába nyerte el a brüsszeli világkiállítás nagydíját. De ez az új kombájn sem jelenti a fejlődés csúcspontját. Ezt mondotta legutóbb Hruscsov elvtárs is, amikor itt járt. Rámutatott arra, hogy a kombájn motorja az év 365 napja közül mindössze csak 10-20 napig dolgozik. Nos, ebben igaza van — ismerte el a "kiváló szakember. — Ezért most egy kerekekre szerelt motort "szerkesztettünk, amelyre bármikor különféle mezőgazdasági gépet lehet rászerelni, hogy az év valamennyi hónapjában kihasználjuk. Hamarosan megkezdjük ezeknek a motoroknak a sorozatgyártását. Novák mester végigvezet a műhelyen, miközben magyaráz. — Látja ezt a futószalagot? — kérdezte. Itt dolgozik Alifanov Ivan Andrejevics, a mi képviselőnk, aki az Elbánál fejezte be a Nagy Honvédő Háborút. Ott találkozott és barátkozott meg az amerikai katonákkal, akik címüket is megadták. Amikor Hruscsov elvtárs Amerikába indult. Alifanov levelet írt régi ismerőseinek. Megírta nekik, hogy azelőtt 3 műszakban 130 darab alkatrészt készített csoportja, amely a kommunista munkabrigád elmet viseli. Ma ugyanazt a munkát, annak ellenére, hogy hét órára csökkentettük a napi munkaidőt, két műszak alatt elvégzik. Nos versenyezzünk barátaim, a béke frontján - írta nekik Alifanov. Ki termel többet és jobban a jövőben? Én is aláírtam a többiekkel ezt a levelet. Most várjuk a választ, mit fognak írni az egykori frontharcosok. így él és dolgozik ma Rosztov lakossága. Lelkesen építi V boldog jövőjét a csendes Don partján és leghőbb vágya a béke. Sok még a teendő, a probléma a kommunizmus felépítéséig, de a szovjet emberek bátran és határozottan haladnak céljuk felé. HORVÁTH SÁNDOR Lidia Fjodorová, a Rosszelmas egyik munkásnője (Horváth S. felvételei) ÜJ SZÖ 5 * 1959. december 6. I