Új Szó, 1959. december (12. évfolyam, 332-360.szám)

1959-12-25 / 356. szám, péntek

HA R C O S "i - •; --i,Ä Szenei Tizenegyéves Magyar "Tannyelvű Középiskola tanulói köszönik a sok szép és hasznos ismeretet." Hatalmas könyvben sok ezer név és keresetlen, dicsérő, elragadtatott szavak sorakoznak egymás mellé nemcsak belföldiek, hanem sok más ország, mint például a Szovjetunió, az Egyesült Államok, . Korea, Lengyelország, Magyarország, Bulgária, Románia idevetődött látogatói tollából is. A betűk erdejében bukkanok rá a szenei, majd valamivel odébb a dunaszerdahelyi magyar iskolások üzenetére, köszönetére. Az emlékkönyvben silabizálom a szálkás betűket, örülök annak, hogy itt jártak, látták azt, amit ebben az országban mindenkinek látnia kelŠtursa: Dolgozók csoportja (J. Herec reprodukciója) lene s talán a felfedezésnek ez az öröme diktálta nékem, hogy azzal kezdtem el beszámolómat, ami különben a végére kívánkozott volna. *."•»»•• - « • Majdnem három héttel ezelőtt nyílt meg a bratislavai Szlovák Nemzeti Képtárban a Harcos művészet elnevezésű kiállítás. Egy esztendővel ezelőtt Prágában láttam ezt a kiállítást, amely már akkor lenyűgözött méreteivel, tartalmasságával. Világos eszmei koncepció fogja egységbe Csehszlovákia forradalmi művészetének negyven esztendejét. Helye van itt az irodalomnak, a képzőművészetnek, a zeneszerzésnek, a színpad mestereinek, az építészetnek, a művészet minden ágazatának. A gondosan kiválogatott hatalmas anyag meggyőzően tanúskodik róla, hogy az igaz művészet mindig a haladás pártján állt és áll s ezen túlmenően arról, hogy a csehszlovákiai művészet maradandó értékeinek döntő többségét olyan művészek alkották, akiknek munkássága ezernyi éltető izom- és idegszállal egybenőtt a kommunista párt, a munkásosztály, a nép életével, harcával. Örák hosszat kell bolyong anod a kiállítás útvesztőiben, végigjárnod az első világháborút megelőző negyed évszázad haladó művészi megnyilvánulásait, majd az Októberi Forradalom hazai felrázó hatását, a képzőművészetünk haladó hagyományait, a harmincas évek avantgardista mozgalmát, a művészet háború és a fasizmus ellen, a köztársaság védelméért folytatott harcát sok száz exponátuin tükrében bemutató termeket. Csak azután jutsz el oda, ahol a felszabadulás utáni első szárnypróbálgatásokkal, győzelmekkel jelentkezik a dolgozók szabad államának szocialista művészete, amely a múlt értékes örökére építve a máról, a ma emberéről és a ma emberéhez szól a kor életérzésének megfelelő formanyelven. Fáradságos szemlélődés ez, de megéri! .Megéri elsősorban azért, mert a kiállítás nemcsak arról tanúskodik, hogy a művészetnek mindig a haladás partján kell állnia és korunkban a társadalmi haladást a legprogresszívabb módon képviselő kommunista párt oldalán kell küzdenie, ha maradandót és nagyot akar alkotni, hanem arról is, hogy a művészet csak ezt az utat járva lehet igazán modern. És itt álljunk meg egy pillanatra, mert e kérdés körül még ma is sok vita folyik és nem egy ízben hallhattunk olyan helytelen nézeteket, mintha a modernséget csupán az adott téma formai megjelenítésének módja határozná meg. Mit jelent tulajdonképpen a modernség a mi értelmezésünkben ? Vladislav Vančura már 1920-ban találó és igaz választ adott erre a kérdésre: „Üj, új, új a kommunizmus csillaga és ezen túl nincs modernség." A művészi alkotás tartalmi-formai egységéből kiindulva modernnek tehát azt tartjuk, ami témájában haladó, előremutató, a nép ügyét, a marxizmus-leninizmus igazát szolgálja, mégpedig a témával és korunk öntudatos emberének életérzésével összhangban álló új, modern formában. Természetesen a tartalom és a forma elválaszthatatlan egységén belül a modernséget meghatározó elsőrendű tényező az új tartalom, a haladást szolgáló téma, amelynek velejárója az új forma. A forradalmi művészet küldetését a leghatékonyabban úgy töltheti be, ha modern formában fejezi ki a modern tartalmat. Az elméleti tételeket lehet vitatni, lehet velük egyet nem érteni és más nézetek mellett kardoskodni, a Harcos művészet kiállításának megtekintöjét azonban a művek, az alkotások tanítják helyesen értelmezni-a moťtertiség fogalmát. És MŰVÉSZÉT Václav Mašek illusztrációja V. Majakovszkij 150 000 000 c. forradalmi eposzához. járó, társadalmilag is leghatásosabb módszerének az utóbbit tartjuk. A művészi irányzatok színskálája csak arról tanúskodik, hogy az adott történelmi viszonyok tekintetbe vételével értéknek és nem elvetendőnek tartjuk mindazt, ami a nép ügye szolgálatában állt, még ha magán is hordja a különféle izmusok jeleit. Ezzel kapcsolatban idéznünk kell Zdenék Nejedlý bölcs szavait: „Ha valami nem művészet, akkor nem lehet realista művészet sem... Nem a realizmus az elsőrendű mérce, hanem a művészet. És a realista művészet mindig közelebb áll a szimbolista í és más. nem reálista művészetekhez, mint a .realista' álművészeihez." S bár mi a szocialista realizmust — ma még inkább, mint a múltban — új világunk élenjáró alkotó módszerének valljuk és talaján állva nyíltan bíráljuk még a témájukban haladó, de a meglátás és a feldolgozás módját tekintve eltérő művészi irányzatokat, ez semmiképpen sem áll ellentétben a fenti idézettel kifejezett véleménnyel. Ez csak néhány kiragadott gondolat ennek a kiállításnak ' mába nyúló, szinte kimeríthetetlen eszmei gazdagságából. A Harcos művészet kiállítása azonban más vonatkozásban is rendkívül tanulságos. Nyugodtan betölthetné a forradalmi cseh és szlovák művészet tankönyvének a szerepét. Ez tulajdonképpen az első kísérlet nálunk, amelynek célja összegezni a nemzeti és osztályjellegű hazai művészet valamennyi alkotó elemének szerepét társadalmunk életének alakulásában és alakításában, és ugyanakkor elemezni, hogy az egyes történelmi időszakok miként csapódtak le a cseh és a szlovák művészetben. A kiállítás ezt a célkitűzését szinte maradéktalanul teljesíti. Talán csak két dolgot kifogásolhatnánk. Az egyik az, hogy a kiállítás elhelyezése Bratislavában nem a legszerencsésebb. Prágában az anyagot megfelelőbb helyiségekben, sokkal célszerűbben összpontosították és ezért áttekinthetőbb volt. A másik bíráló megjegyzés arra vonatkozik, hogy a csehszlovákiai magyar művészet, ha nem is maradt ki a kiállításról, nincs arányaihoz mérten képviselve. Elsősorban az első köztársaság időszakára vonatkozik ez. Véleményünk szerint ezen a kiállításon találkoznunk kellett volna Csehszlovákia Kommunista Pártja egyik első lapjának, a Kassai Munkásnak vagy a Magyar Napnak néhány számával és helye lett volna itt Fábry Zoltán Korparancsának is, avagy emlékezetes kárpátaljai riportkönyvének, amelynek az uralkodó tőkés rendszer ostorozó szavait, az elsőtől kezdve a utolsóig kicenzúrázták az akkori hatóságok, úgyhogy csak a kötet címoldala maradt érintetlenül. Természetesen ez csak néhány, rendszertelenül megemlített példa. A felszabadulás utáni másfél évtized magyar kiállítási anyagánál főleg a válogatás véletlenszerűsége a szembeötlő. Igy például nagyon helyes, hogy a drámairodalomban ott szerepel Egri Viktor Közös útja, de semmi

j képpen sem illik össze a kiállítás jellegével, hogy az egynéhány irodalmi mű között láthatjuk a szerző Égő föld című történelmi regényét is. Egészét tekintve nem a legindokoltabb a Fiatal szlovákiai magyar költők antológiájának szerepeltetése sem. Ogy hisszük, hogy a rendezők az 1948 februárja utáni és egészen a mai napokba nyúló időszak magyar anyagát is több és jobban megválogatott művel kiegészíthetnék az illetékes szakemberek bevonásával. Végül legalább néhány sorban meg kell említenünk azt, hogy a Harcos művészet kiállításán gyönyörködhettünk a brüsszeli Expo csehszlovák pavillonjának számos nagyszerű művében is. Ilyen például Lauda tanár kollektívájának a Galéria kertjében kiállított, bronzból és kovácsolt vasból készült hét kitűnő plasztikája, Kybal színdús gobelinje, Klinger csodaszép dinamikus üvegfigurái, az úgyszintén üvegből készült naprendszer, a gyermekjátékok részlegének mesevilága stb. Mindez a legnagyob elismerést kiváltóan egészíti kí ez a rendkívül tanulságos és érdekes kiállítást, amely élményt jelentett nemcsak a szenei és a dtinasžerdahelyi tanulók, hanem sok tízezer más, fiatal és korosabb látogató számára is. Az oldalt írta és összeállította: Gály Iván. Gal-Brigetta: A világmindenség (J. Herec reprodukciója) ez a kiállítás második nagy tanulsága. A kiállítás gazdag anyagában sokféle művészi irányzat, áramlat kap helyet az uralkodó szocialista realizmus mellett. Ez mit sem változtat azon, hogy a művészet élenA brüsszeli világkiállításon elnyerte a nagydíjat és az aranyérmet, a moszkvai csehszlovák iivegkiállitás egyik meglepetése volt, a brnói nemzetközi vásáron mágnesként hatott, látta Prága és Kartový Vary és látni szeretné az egész világ. Ahol csak bemutatták, hatalmas érdeklődést váltott ki, tömegeket vonzott, mint az első mozgó filmkép. És most eljutott ide hozzánk, Bratislavába is, ahol a Harcos művészet kiállítás keretében két műsorát vetítik a Redoute kávéházi helyiségében. Valószínűleg a mindkét lábára sántító népszerűsítés következtében különösen az első hetekben igen gyér volt a látogatottság; volt sajnos olyan nap is, amikor a nem éppen reprezentatívon berendezett nagy teremben egy-egy előadáson csak húsz-harminc ember lézengett. Pedig aki megnézi a polyekránt, az tanúskodni fog amellett, hogy nem a bratislavaiaknak volt igazuk, hanem a prágaiaknak, moszk• vaiaknak, brüsszelieknek és a brnóiaknak . .. A polyekrán fogalma sok vászont jelent. Lényege az, hogy egy időben több vászonra vetítenek (Bratislavában nyolcra), mégpedig különféle formájú, nagyságú is eltérő szögben elhelyezett vetítési felületekre. A polyekrán alkotói, Emil Radok és Josef Svoboda abból az elképzelésből indultak ki, hogy a XX. század, a hatalmas műszaki fejlődés korszaka emberének életritmusa is meggyorsult és ezzel összhangban kell fejlődnie a filmművészetnek, amelynek aránylag rövid időn belül az eddiginél sokkal kifejezőbb, átfogóbb és monumentálisabb, ugyanakkor összetettségében művészibb élmínyt kell nyújtania o nézőnek. Ilyen a polyekrán (J. Vrlík felvétele) Josef Capek rajza a Xüz cimü ciklusból (1939) Figyelmesen nézzük az „Expo-58 a látogató szemével" című tizenötperces polyekrán-müsort, ezt az érdekes fiímriportot, amely végigvezet minket a világkiállítás egyes pavilonjain. Elsőízben ez bizony nemcsak szokatlan, hanem kissé meg is erőltető látvány. A szem már nagyon hozzászokott a mozi egyetlen nagy vásznához és most négy, hat, sőt nyolc képre kell egyidöben összpontosítanunk figyelmünket, miközben hirtelen eltűnik az egyik kép és két-három másik jelenik meg helyette. S a nézőnek mindezt egységében kell látnia, mert különben elsikkad a polyekrán lényege, a művészt érzékkel kiválogatott képelemek összességének érzékeinkre, esztétikai érzésünkre gyakorolt hatványozott hatása. A polyekránra tehát nem tekinthetünk úgy, mint a normális filmre, mert műszaki és művészi lehetőségeit tekintve annál több, nemcsak film, hanem egyben kép, költemény és zene. Egységbe foglalva kell tekintenünk a több vászonofl előttünk lepergő műsorra, amely ugyan nem dolgozhat fel bonyolidtabb történtteket, de színben, formában es ritmut• ban sokkal mélyebben hat érzéseinkre, mint a film. Természetesen a polyekrán még csak a kezdet kezdeténél tart. Eddig csak négy rövid műsor került bemutatásra kizárólag kiállítások keretében és azok követelményeihez igazodva. Hazánk felszabadítása tizenötödik évfordulójának ünnepségei alkalmából Prágában előadják az új programot, amelynek alkotói Kádár és Klos rendezők. Emil Radok pedig további lépést akar tenni a megkezdett úton, hozzálát egy béketémát feldolgozó, valamint egy rajzolt polyekrán-film és egy bohózat forgatásához. ÜJ SZÖ 5 * 1959. december 23.