Új Szó, 1959. december (12. évfolyam, 332-360.szám)

1959-12-03 / 334. szám, csütörtök

HRUSCSOV ELVTÉRS BESZÉDE AZ MSZMP VII. KONGRESSZUSÁN (Folytatás a 3. oldalról) formája. Ezért jelentik a proletár internacionalizmus megdönthetetlen elvei a nemzetközi kommunista mozgalom legfőbb, mellőzhetetlen törvényét. A szocialista rendszer nagy előnyeinek ésszerű felhasználásával, a szocialista világtábor sokoldalú erősítésével következetesen, alkotó szellemben kell megvalósítanunk a szocializmus és a kommunizmus építéséről szóló lenini tanítást, a leninizmus mestereinek kell lennünk, nem szabad elmaradni és nem szabad előrefutni, hogy egy hasonlattal éljek: egymáshoz kell igazítanunk óráinkat. Ha egyik vagy másik ország vezetősége elbizakodik, ez csak az ellenség malmára hajthatja a vizet. Ebben az esetben maguk a szocialista országok, maga az a vezetőség fog segíteni ellenségeinknek a szocializmus ellen, a kommunizmus ellen folytatott harcukban. Ezt pedig nem engedhetjük meg. A Szovjetunió, a Magyar Népköztársaság és valamennyi szocialista ország szocialista építésének tapasztalatai arra tanítanak, hogy eredményeink annál nagyobbak és annál szilárdabbak, minél aktívabbak a dolgozó tömegek, minél teljesebben figyelembe veszik alapvető létérdekeiket, minél nagyobb érvényesülési lehetőség nyílik a nép alkotó kezdeményezőkészsége előtt. A szocialista országok tervgazdálkodása, kölcsönös segítése és a gazdasági építés gyakorlati tapasztalatainak kicserélése meggyorsítja előrehaladásunkat a nagy cél felé. A szocialista gazdasági élet fellendítése szempontjából óriási jelentőségű az anyagi érdekeltség lenini elve. A leninizmus azt tanítja, és a szocialista építés gyakorlata megerősíti, hogy a dolgozóknak munkájuk eredményeihez fűződő anyagi érdekeltsége nélkül nem lehet felemelni az ország termelőerőit, szocialista gazdaságot teremteni és elvezetni az emberek tízmillióit a kommunizmushoz. Az önök pártja Központi Bizottságának beszámolója meghatározza a fő feladatokat az ország szocialista gazdaságának fejlesztésében, kijelöli a népgazdasági tervek sikeres teljesítésének, a népjólét további fokozásának útjait. őszinte szívvel kívánjuk az önök pártjának, az egész magyar népnek, hogy arasson újabb győzelmeket a Magyar Népköztársaság történelmi feladatának megoldásában — a. szocializmus építésének befejezésében. (Nagy taps.) A kommunisták a háború legkövetkezetesebb ellenségei Elvtársak! Korunk legfontosabb és legégetőbb kérdése, az egyszerű emberek százmillióit foglalkoztató kérdés, a nemzetközi feszültség enyhítése, a háború elhárítása, a tartós és szilárd béke megteremtése a földön. Felesleges volna itt azokról a nagy erőfeszítésekről beszélnem, amelyeket a Szovjetunió és a többi szocialista ország az egyetemes biztonság biztosítására tett. Ez mindenki előtt jól ismert. Megelégedéssel állapíthatom meg, hogy erőfeszítéseink nem voltak hiábavalóak. A Szovjetunió lépései, az általunk előterjesztett általános és teljes leszerelési program, valamint az Egyesült Államokban tett látogatásom. Eisenhowerral, az Egyesült Államok elnökével folytatott megbeszéléseim a nemzetközi feszültség bizonyos £r\xJiÜK-§fí eredményezték. Ez azonban csak a kezdet. Sok még az olyan erő, amely minden eszközzel megkísérli mégállítani a nemzetközi feszültség kezdeti enyhülését és fenntartani a hidegháborús hadiállapotot. A burzsoá sajtóban nem kevés koholmány jelenik meg külpolitikánkról. Egyesek azt állítják, hogy a Szovjetunió és a többi szocialista ország azért híve minden kérdés békés megoldásának, és azért javasol általános leszerelést, mert gyenge és fél a kapitalista világ katonai erejétől. Mások azt hangoztatják, hogy a mi békeharcunk sem nem több, sem nem kevesebb, mint manőver, taktikai fogás, hogy valójában fegyveres erővel akarjuk az egész világon elterjeszteni a szocialista rendet. Az imperialisták oly módon igyekszenek befeketíteni békeszerető külpolitikánkat, hogy különböző koholmányokban titkos indítékokat és célokat tulajdonítanak e politikának. A bebizonyíthatatlant azonban nem lehet bebizonyítani. Nekünk nem kell titkolnunk céljainkat. Ezekről a kommunisták már több mint száz évvel ezelőtt nyíltan beszéltek a híres Kommunista Kiáltványban. Ml kommunisták, soha nem titkoltuk és nem titkoljuk, hogy olyan társadalmi berendezkedés meggyőződéses hívei és aktív harcosai vagyunk, amelyben egyik ember nem zsákmányolhatja ki a másikat, egyik nép nem nyomhat el másikat, ahol minden ember és minden nép számára biztosítva van a szabadság és a boldogság. Éppen ezért a kommunisták a háború legkövetkezetesebb ellenségei. A szocialista országoknak nincs semmiféle indító okuk háborúk kirobbantására, arra, hogy eszméiket fegyveres erővel terjesszék. Békés együttélési politikánk világos és érthető. A békés együttélésért, a tartós és szilárd békéért folytatott harcunk széttéphetetlenül összefügg a szocializmus nagy vívmányainak védelmével. Mi azt akartuk és azt akarjuk, hogy az államok egymás közötti viszonyában jelentkező összes vitás vagy megoldatlan kérdéseket békés úton, tárgyalások útján rendezzék. Olyan utakat kerestünk, és keresünk továbbra is, amelyek a vitás kérdések megoldására elfogadhatóak mind a kapitalista, mind a szocialista államok számára, hogy megakadályozzuk a háború kitörését. Természetesen azonban soha nem engedünk eszméinken alapuló elveinkből. Kérlelhetetlenül harcolunk és harcolni fogunk a marxista-leninista ideológiáért, a kommunizmus magasrendű eszményeinek, diadaláért. (Taps.) Ellenségeink az ún. kommunista veszélyről rikácsolnak. De mutassanak nekünk az egész földkerekségen akárcsak egy kommunistát is, aki háborúra uszított volna, amint ezt Nyugaton mértéktelenül harcias kedvű tábornokok, sőt államférfiak teszik, akik azt sürgetik, hogy zuhogjon a Szovjetunióra és a szocialista tábor többi országára az atomés hidrogénfegyverek halált hozó terhe. Egyetlen kommunista párt — ha valóban kommunista párt — soha és sehol nem jelentett és nem jelenthetett ki olyasmit, hogy célját háborúk kirobbantása útján szándékozik elérni. A nemzetközi munkás- és kommunista mozgalom egyik legfontosabb feladatának tekinti a harcot a tartós és szilárd békéért. A kommunista pártok a békéért küzdő összes haladó erők élcsapatában haladnak. A békemozgalom korunk legátfogóbb mozgalma Minden nép békét akar, harcol a békéért. A békemozgalom ma nagy erő, korunk legátfogóbb, legnagyobb tömegeket egyesítő mozgalma, amely politikai nézetektől és meggyőződéstől függetlenül az emberek százmillióit tömöríti soraiban. Felbecsülhetetlen e mozgalom jelentősége és szerepe. Az imperialista reakció, amely megrémült a békemozgalom növekedése láttán, minden eszközzel csökkenteni igyekszik e mozgalom erejét. Az imperializmus ügynöksége e célból a legkülönbözőbb fogásokhoz folyamodik, igyekszik a pesszimizmusnak és a békeharc kilátástalanságának hangulatát beoltani a tömegekbe. Felteszik például azt a kérdést, milyen szerepet játszhatnak a kapitalista országok néptömegei a békeharcban, ha ezekben az országokban nem a népek döntenek a háború és a béke kérdésében, hanem a kizsákmányoló osztályok érdekeit képviselő kormányok. Természetesen helytelen dolog lenne tagadni, hogy a reakciós erők a népek akarata ellenére kirobbanthatnak és nemegyszer ki is robbantottak már háborúkat. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a háborúellenes harc valami értelmetlen és reménytelen dolog. Az ilyesféle fatalista nézeteknek, amelyek" passzivitásra kárhoztatják a tömegeket, semmi közük sincs a marxizmus-leninizmushoz. A nemzetközi munkásmozgalomnak megszületése pillanatától fogva elidegeníthetetlen vonása az, hogy következetesen harcolt és harcol az igazságtalan, hódító háborúk ellen. Ez a harc nem volt eredménytelen, meghozta a maga gyümölcseit. Elégséges emlékeztetni arra, hogy a világ első szocialista állama ellen indított külföldi katonai intervenció felrázta minden ország munkásainak osztályöntudatát és a világ munkásai megmozdultak „El a kezekkel SzovjetOroszországtól!" jelszóval. Ez a megmozdulás betöltötte szerepét. Vlagyimir Iljics Lenin mondotta: „Mihelyt a nemzetközi burzsoázia feltámad ellenünk, saját munkásai fogják le a kezét." A munkásosztálynak és más társadalmi erőknek az imperialista háborúk ellen vívott harca nem egy ízben komoly akadálynak bizonyult az agresszorok háborús kalandjainak útján. Kétségtelen, hogy Reméljük, hogy az ezután következő legmagasabb szintű találkozók újabb lépést jelentenek majd ezen az úton. Vannak, akik még mindig a hidegháború lángját próbálják szítani és az erő pozíciójából" szándékoznak a jelenlegi körülmények között ösz- c

S

e]

ekedni. Ami ezeket illeti, még szehasonlíthatatlanul megnőtt annak a harcnak a jelentősége, amelyet a hatalmas néptömegek a békéért és a biztonságért folytatnak. Mi továbbra is következetesen fogunk harcolni a békés együttélésért, a teljes leszerelésért, az egyetemes biztonságért. egyszer kijelenthetjük — a bunkősbot nem segít rajtuk. Mint ismeretes, minden botnak két vége van. Ha botot emelnek a szocialista országokra, e bot másik vége azok fejére üt, akik vele hadonásznak. (Derültség, nagy taps.) Álláspontunk: csúcstalálkozót minél előbb! Sajátos időszak van, amikor az ősz utolsó napjai után beköszönt a tél, viszont a politikai életben nyilvánvaló felmelegedés érezhető. Ez még nem meleg, még nem a tavasz, de a felmelegedés jelei érezhetőek. És az agresszív erők nagyon nyugtalanok emiatt, mindent megtesznek, hogy csökkentsék a hőmérsékletet, erősítsék a fagyot. Ez év kora tavaszán hasznos találkozónk volt Macmillan úrral, Anglia miniszterelnökével. Ez a találkozás sajátos módon elindította a felmelegedést a nemzetközi légkörben. Nemrégiben találkoztam Eisenhower úrral, az Egyesült Államok elnökével. Ez a találkozó a meleg amerikai ősz napjaiban zajlott le és azt mondhatnám, hogy melegen elbeszélgettünk. Mi a Szovjetunióban úgy véljük — és mások is egyetértenek velünk —, hogy mostanában enyhült a nemzetközi feszültség. Mindenesetre jó szándékkal, azzal az óhajjal megyünk az ilyen találkozókra, hogy megvitassuk a megoldásra megérett kérdéseket, hogy helyes kölcsönös megértésre jussunk, és ami a legfőbb, megtaláljuk az észszerű megegyezést a béke megszilárdítására. De Gaulle tábornok, Franciaország elnöke meghívására a jövő év márciusában sor kerül a franciaországi találkozóra. A külföldi sajtóban most itt-ott jelentkeznek olyan hangok, hogy mi elvetettük a kormányfői értekezlet közeljövőben való összehívásának gondolatát. Az ilyen állítások nem felelnek meg a valóságnak. Mi mindig azt vallottuk, hogy a kormányfői találkozók hasznosak, és hogy minél előbb megszervezik ezeket a találkozókat, annál jobb. De ez a mi álláspontunk. Más tárgyaló felek, akiknek részt kell venniük ezen a találkozón, bizonyos mértékig más véleményt vallanak. Nekünk természetesen nem kell Csehov Három nővérének főszereplőihez hasonlóan viselkednünk, akik bármilyen áron szerettek volna eljutni Moszkvába. Mi már régen megmondtuk, hogy a kományfői értekezlet összeülhet Genfben vagy bármely más helyen. Mi akarjuk ezt a találkozót, de azt akarjuk, hogy gyümölcsöző legyen, hasznot hozzon a népeknek. Ésszerűen kell megközelítenünk az értekezlet összehívásának kérdését és figyelembe kell vennünk a többi tárgyaló fél óhaját is, számolnunk kell velük. A szovjet kormány kész erre a találkozóra abban az időpontban és azon a helyen, amely mindegyik részvevőnek megfelel. Az, hogy de Gaulle elnökkel való találkozóm időpontja március 15., egyáltalán nem jelenti, hogy a kormányfői találkozóra nem kerülhet sor e találkozó előtt. A kormányfői találkozó összeülhetne franciaországi utazásom előtt is, de de Gaulle tábornok a kormányfői értekezlet előtt akar eszmecserét folytatni velem. Ez az óhaja nem alaptalan. Mi megértjük ezt és a kellő figyelmet tanúsítjuk kívánságai iránt. Ez talán előmozdítja a kormányfői értekezleten a jobb kölcsönös megértést. Minden lehetőséget fel kell kutatnunk, hogy a vitás kérdéseket ésszerű alapon oldjuk meg és ezért számolni kell tárgyalófeleink kívánságaival. Mindent megteszünk, hogy meggyorsítsuk a hidegháború jegének olvadását. A nemzetközi helyzetben most világosan jelentkezik két irányzat: egyfelől nemcsak a népek, hanem sok államférfi és politikus is elismeri a hidegháború megszüntetésének szükségességét, másfelől megfigyelhető a nyugati hatalmak bizonyos köreinek az a törekvése, hogy megállítsák a nemzetközi feszültség enyhülésének megindult folyamatát és fenntartsák a hidegháborús állapotot. Erről tanúskodnak például olyan tények, mint az a kísérlet, hogy újból az Egyesült Nemzetek Szervezete elé vigyék megvitatás végett az úgynevezett magyar kérdést. Kinek van szüksége erre a provokációs kérdésre? Vajon azok, akik ezt a kérdést felvetik, valóban azt hiszik, hogy e kérdésnek az Egyesült Nemzetek Szervezetében való megvitatásával el lehet érni Magyarországon a szocialista vívmányok megszüntetését és a Horthy-rendszer visszaállítását? Ogy gondolom, hogy a nyugati hatalmaknak azok a képviselői, akik felvetik ezt a kérdést, maguk sem hisznek javaslataik ésszerűségében. Akik ilyesféle kérdésekkel hozakodnak elő, a régi, elavult szellemhez ragaszkodnak. De minél hamarabb megértik az ilyen politikusok, hogy kivénhedt lóra rakták a tétet, annál gyorsabban megszűnik a feszültség és ez elősegíti majd a jobb kölcsönös megértést, a béke megszilárdulását. (Taps.) Bizonyos nyugati politikusok megsiratják a magyarországi ellenforradalom leverését. De csak sírjon az ellenség, hullassa könnyeit a reakció képviselőinek maroknyi csoportjáért. Ettől még diadalmaskodik a munkásosztály, a dolgozó parasztság, az egész dolgozó magyar nép, amely megerősítette szocialista vívmányait. Mi pedig örülünk és lelkesen tapsolunk ezeknek a sikereknek. (Nagy taps.) A leszerelés és Nyugat-Berlin kérdése Elvtársak! Most minden reálisan gondolkodó politikus elismeri, hogy mérséklődött a nemzetközi feszültség. Minden politikusnak és minden országnak továbbra is azon kell munkálkodnia, hogy javuljon a nemzetközi helyzet, megszűnjék a feszültség. Ki kell bontani a csomókat, el kell távolítani az útból azokat a torlaszokat, amelyek a hidegháború következtében képződtek, és amelyek gátolják a nemzetközi helyzet normalizálását. Az egyik rendellenes jelenség az európai helyzet. Európában összevontan megtalálhatók mindkét tábor a kapitalista és a szocialista tábor csapatai. Itt, Európában mindennél inkább gondoskodni kell a rendezésről mindazoknak, akiknek érdekük fűződik a békéhez, akik valóban meg akarják javítani az államok közötti viszonyt. Ismeretes a Nyugat-Berlinben kialakult rendellenes helyzet. Különböző a felfogásunk a berlini zsákutcából kivezető utak tekintetében, de a berlini helyzet rendellenességét minden állam elismeri, kivéve egyetlen államot és egyetlen politikust - Nyugat-Németországot és Adenauer urat, Nyugat-Németország kancellárját. A kancellár különösen aktívan ténykedik Nyugat-Berlin kérdésében, bár, mint ismeretes, semmiféle jogalapja nincs ahhoz, hogy beavatkozzék ennek a városnak az ügyeibe. A kancellár úr beszédeiben azt hangoztatja, hogy a kormányfői találkozón megoldandó legfőbb kérdés a leszerelés kérdése. Teljes mértékben egyetértek a kancellár úrral. Valóban a leszerelés fő kérdés, amelynek óriási nemzetközi jelentősége van, mert a leszereléshez a szó szoros értelmében minden országnak, az egész emberiségnek érdeke fűződik. Örömmel nyugtázom, hogy Adenauer kancellár ezt most megértette. Ha azonban a kancellár nem sajnálná a fáradságot és tanulmányozná 1955-ben Genfben kifejtett álláspontunkat, meggyőződnék arról, hogy éppen -a szovjet küldöttség vetette fel a leszerelés kérdését, mint fő kérdést. Igaz, akkor ránk kényszerítettek - elsősorban Adenauer kancellár a maga szövetségesein keresztül — egy másik „fő kérdést" - a német kérdést. Sőt, mi több, ő azt mondotta, hogy a leszerelés problémáját csak az úgynevezett „német kérdés" megoldásával egyidejűleg lehet megoldani. Ezt a kérdést viszont ő így értelmezte: a Német Demokratikus Köztársaság megszüntetése és a nyugatnémet kormány hatalmának kiterjesztése egész Németországra. Vagyis arról volt szó, hogy ebben az országban meg kell erősíteni a kapitalista rendszert és meg kell szüntetni a szocialista rendszert. Nos, ezt akarta és ezt akarja Adenauer kancellár! Ismeretes azonban, hogy a szocializmus ellen harcolt Hitler is, és mi lett belőle?! Hitler megölte magát, a szocializmus pedig virágzik! (Derültség, taps.) A nyugatnémet kormánynak emlékeznie kell Hitler gaztetteire Adenauer kancellárnak illik tudnia, hogy ő most Nyugat-Németország kormányát képviseli, amelynek kötelessége emlékezni Hitler gaztet- 1 teire. A kancellár azt mondja, hogy ő neiji felel a hitleri Németország tetteiért. De hol vannak azok az emberek, akik fasiszta katonákat vezettek a Szovjetunió ellen, akik Sztálingrádban voltak, akik háborút folytattak más országok ellen? Nem kell távcső vagy egyéb optikai eszköz a megtalálásukhoz. (Élénkség.) Mindenki tudja, hogy ezeket az embereket nem a Német Demokratikus Köztársaságban kell keresni, NyugatNémetországban találtak talajra és sokan közülük tekintélyes tisztséget töltenek be. Néhányan a nyugatnémet hadsereget szervezik, mások már NATO-csapatok paarncsnokai. Ilyen a helyzet, ha józanul vizsgáljuk, mi, kommunisták pedig mindig józanul nézzük az életet. A nemzetközi légkör észrevehető felmelegedése és a szovjet kormánynak a béke megszilárdítására tett aktív erőfeszítései nyilvánvalóan nem tetszenek a Német Szövetségi Köztársaság jelenlegi vezetőinek. Mindennel megpróbálkoznak, hogy gátolják az államok közötti viszony javulását, befeketítsék a Szovjetunió külpolitikáját. Ebben a vonatkozásban különös aktivitást mutat Adaneuer kancellár. Legutóbbi beszéde, amelyet a napokban a Rajnai Tartományban, a Kereszténydemokrata Unió helyi szervezetének kongresszusán tartott, azt mutatja, hogy Adenauer úr nem riad vissza a nyilvánvaló koholmányoktól, a közismert tények egyenes eltorzitásától sem. „Ebben az évszázadban — jelentette ki a kancellár — egyetlen ország sem folytatott annyi háborút, nem hódított meg annyi országot, mint a Szovjetunió." Ha Adenauer kancellár beszédét olvassa az ember, azt gondolhatja, hogy nem a hitleri Németország, hanem a Szovjetunió robbantotta ki a második világháborút, amely emberéletek tízmillióiba és megszámlálhatatlan anyagi áldozatba került a népeknek. Azt gondolhatná az ember, hogy a Szovjetunió támadt Németországra és nem a hitleri Németország követett el rablótámadást országunk ellen. Vagy talán azt próbálja állítani Adenauer kancellár, hogy 1918-1920ban Szovjet-Oroszország tört be Németországba, Angliába, Franciaországba, az Egyesült Államokba és Japánba? De ki hiszi el ezt neki, amikor mindenki tudja, hogy annak idején éppen, ezek az államok támadtak fegyverrel a fiatal szovjetországra, amely síkraszállt az egyetemes béke mellett. Ezek az országok részt vettek abban a külföldi intervencióban, amelynek során 14 állam csapatai törtek országunkra. A nyugatnémet kancellár megpróbálja eltorzítani a Szovjetunió politikáját, és nemagak a logikát veti félre, hanem az elemi, ép gondolkodást is. Ez érthető, hiszen a valóságban Adenauer kancellárnak a Német Demokratikus Köztársasággal szemben tanúsított szándékait semmiképpen nem lehetne békeszeretőknek minősíteni. Legutóbbi beszéde újból ezt bizonyítja. Mit ér például a következő kijelentése: „Újraegyesítés helyett most más kifejezést kell használnunk, mégpedig: a szabadság visszaadását 17 millió németnek." A „szabadság" szócskával véghezvitt zsonglőrösködés senkit nem ejt tévedésbe. Arról van szó, hogy Adenauer szeretné az NDK dolgozóit arra kényszeríteni, hogy ismét tőkésekre és földesurakra dolgozzanak, ugyanakkor szeretné az NDK területén kiépíteni a NATO atom- és rakétatámasztpontjainak hálózatát, ahogyan ezt NyugatNémetországban már megtette. (Folytatás az 5, oldalon) ÜJ SZŐ 4 * 1959. december .3.