Új Szó, 1959. december (12. évfolyam, 332-360.szám)

1959-12-03 / 334. szám, csütörtök

HRUSCSOV ELVTÁRS BESZÉDE AZ MSZMP VII. KONGRESSZUSÁN (Foivtatás a 4 oldalról) Csak fgy tudja elképzelni Németor­szág újraegyesítését. De világos, hogy az ilyen tervek homokra épültek. Nem azért hozták létre a Német Demok­ratikus Köztársaság dolgozói a leg­utóbbi 10 év alatt az új szocialista társadalmat, és nem azért erősítet­ték népi államukat, hogy valakinek is megengedjék embermilllók fárad­ságos és önfeláldozó munkája ered­ményeinek tíinkretételét. Soha nem fogjuk támogatni azt a követelést, hogy a Német Demokra­tikus Köztársaságban mondjanak le a szocialista vívmányokról. Mindenki előtt ismeretes, hogy nemzetközi értekezleteken és találkozókon csak­is akkor lehet megoldani a kérdése­ket, ha figyelembe vesszük mindkét fél érdekeit. Egyoldalú megoldás csak háború útján lehetséges, tárgyalások útján a viták csakis az érdekek kölcsönös figyelembevétetével oldódnak meg. De hol van itt az érdekek figyelem­bevétele, amikor ultimátumszerűén követelik a Németország történeté­ben első munkás-paraszt állam szo­cialista vívmányainak megsemmisíté­sét, a Német Demokratikus Köztár­saság felszámolását? Ez enyhén szól­va irreális megítélése a dolgoknak. Maga Adenauer úr helyesen állapí­1 totta meg, hogy ez erőpolltika, a há­borús fenyegetőzés politikája. Adenauer úr most más kottát vesz elő Változnak az idők, változik a nóta is. Adenauer úr most más kottát vesz elő, már látja, hogy háborúval és erőpohtikával semmit sem ér el, az ilyesféle politika recsegve-ropog­va összeomlott. A fenyegetőzés és a zsarolás politikája e politika tő kar­mesterének halálával, sőt már halála előtt kilátástalan zsákutcába jutott. A fő karmester segédei, tanítványai azonban, akik vele együtt húzták a hidegháború nótáját, húzzák tovább­ra is, karmester nélkül. Ez a nóta nyilvánvalóan disszonáns és kezdi idegesíteni a makacs szólista szövet­ségeseit is. (Élénkség a teremben.) Mi az együttélési politika elveiből indulunk ki. A Szovjetunió előterjesztette a le­szerelési javaslatot és mi készek vagyunk bármely percben aláírni a leszerelési egyezményt, hozzálát­ni végrehajtásához az ENSZ vagy bármely más nemzetközi szerv égi­sze alatt megszervezendő legátfo­góbb és legmélyebb ellenőrzés alapján. Mi az igazi leszerelés hívei vagyunk, igazi ellenőrzéssel, amely mellett egyetlen állam sem támaszthatja fel titokban hadseregét és nem kezdhet háborút. Ahhoz azonban, hogy mindkét fél részéről meglegyen a bizonyos­ság, meg kell oldanunk Nyugat-Ber­lin kérdését. Miért vetjük fel Nyu­gat-Berlin kérdését? Azért, mert Nyugat-Berlin most konfliktusok for­rása, a viszály almája lett. Amikor azt mondjuk, hogy meg kell oldani a nyugat-berlini kérdést, ez azt je­lenti, hogy javasoljuk a második vi­lágháború után az egészséges test­ben maradt utolsó tüske kihúzását és a megszállási rendszer gócának felszámolását. Hogyan valósítható meg ez? Az egyetlen eszköz a német békeszer­ződés a!áírása. Ilyen javaslatot tet­tünk. A békeszerződés elől senki nem térhet ki, ha a többi ország, amelytől a békeszerződés aláírása függ, a béke és az együttélés állás­pontját vallja. Végül is meg kell szüntetni a második világháború ma­radványait, mivel azok táptalajt je­lentenek a harmadik világháború gyújtogatói számára. Mi nem sürget­jük időbelileg a nyugat-berlini kér­dés megoldását, nem tüzünk ki sem­miféle határidőt, nem küldünk ulti­mátumokat, de ugyanakkor nem csökkentjük erőfeszítéseinket abban az irányban, hogy megegyezésre jus­sunk volt szövetségeseinkkel. Ha minden eszközt kipróbálunk és azok nem hozzák meg a kívánt ered­ményeket, nem lesz számunkra más kivezető út, minthogy aláírjuk a bé­keszerződést a két német állam kö­zül azzal, amelyik ezt akarja. Ebben az esetben a békeszerződés aláírá­sának elutasításáért nem minket fog terhelni a felelősség, hanem azokat, akik ésszerűtlenül ítélték meg e kér­dés megoldását, nem az államok kö­zötti feszültség enyhítésének útját járták, hanem ellenkezőleg, azt akar­ták, hogy megmaradjon a harmadik világháború kitörésével fenyegető veszélyes tűzfészek. Ezért mondjuk Adenauer kancel­lárnak: ha ön valóban szemben áll a revánsszeüemmel és a hitlerizmus­sal — ezt ugyanis gyakorta hangoz­tatja —, bizonyítsa be ezt a gya­korlatban, ne ellenezze a hitleri há­ború maradványainak megszünteté­sét. Vagy talán fel akarja újítani? Nyilatkozataiból ítélve ön ezt nem akarja. Akkor a hitleri Németország elleni háborúban volt szövetségeseink szövetségeseként mozdítsa elő, hogy a kormányfői találkozón ez a kérdés minden nép érdekében oldódjék meg, hogy senki ne nyerjen és senki ne veszítsen, hogy a béke ügye nyerjen. Alá kell írni a békeszerződést és szabad város státust kell adni Nyugat-Berlinnek. A jelenlegi helyzetben teljes kép­telenségig mehetnek a dolgok Nyu­gat-Berlinben. Ismeretes, hogy elv­ben minden ország helyeselte lesze­relési javaslatainkat. Paritásos bi­zottság alakult és az ENSZ határo­zatával e „tízes" bizottság e'.é utal­ták a leszerelés kérdését. Vegyük a jobbat, amire törekszünk — javasla­tainkat elfogadják, előbb vagy utóbb elfogadják. A világ ebben az irány­ban halad, mert az emberi értelem fejlődik és az emberi értelem győze­delmeskedik. A leszerelési javasla­tok a legésszerűbbek, minden ember, az egész emberiség óhajait fejezik ki. Nos, és mi lesz akkor Nyugat­Berlinnel?! Volt szövetségeseink ragaszkodnak határidőhöz nem kötött megszállási jogaikhoz, őrökre fenn akarják tar­tani a megszállási rendszert, ott akarják hagyni csapataikat. Ha te­hát megtörténik a leszerelési egyez­mény aláírása, ha mindenki megkezdi a leszerelést, s az összes hadsere­geket megszüntetik - mit csinálnak a Nyugat-Berlinben állomásozó csa­patok? Ha ragaszkodnak ahhoz a logikához, amelyhez most a nyugati országok tartják magukat és amely nek különösen lelkes híve Adenauer kancellár, a földön az egyetlen hely Nyugat-Berlin lesz, ahol meg kell tartani a csapatokat. Ez azonban már nyilvánvn.óan képtelen kívánság, amely ellentmond az ép értelemnek Ez, hogy úgy mondjam, szamárlogi­ka. (Derültség.) Nos ilyen logikával hogyan oldjuk meg a leszerelés kérdését? A meg szállási rendszer fenntartása alap vető ellentétben áll a leszerelés gon dolatával. Ezért minden ép gondol­kodású ember megérti, hogy ez il­logikus, ésszerűtlen politika, ellent mond az ép értelemnek. A szovjet kormány azt a célt tart­ja szem előtt, hogy a német béke szerződés aláírásával megszüntesse a hadiállapotot. Mi az együttélés álláspontját valljuk és ez helyes irányvonalat sugalmaz nekünk a nemzetközi kérdésekben. Ismét és ismét hangsúlyozzuk: az együttélés - az államok be nem avatkozása más államok ügyeibe, annak a jog nak elismerése, hogy minden nép ma ga vá'.aszthatja meg azt a rendszert és azt a társadalmi rendet, amely­ben élni akar. Éppen ebből kiindulva javasoljuk, hogy tegyék Nyugat-Ber­lint szabad várossá. Ez valóban nem bontja meg az ott kialakult állam­rendet, nem sérti meg sem a társa­dalmi, sem a politikai elveket. Ké szek vagyunk teljes mértékben meg adni azokat a fünqetlenségi és sért­hetetlenség! szavatosságokat, ame­lyekre szövetségeseink hajlandók szavatosságokat a mi részvételünk kel, az Egyesült Nemzetek Szerveze­tének égisze alatt vagy bármilyen más kölcsönösen elfogadható módon. Az erő és az igazság a mi oldalunkon van Nem látunk más utat, ha az együttélés és a más államok ügyei­be való be nem avatkozás szabályát tartjuk szem előtt. A nyugat-berlini megszállási rendszer fenntartására és a csapatok ott-tartására irányuló óhaj azt a törekvést tükrözi, hogy a szocialista országokkal szembehe­lyezkedő politikát folytassanak. Ez a légkör felhevítését, az erőpolitika folytatását jelenti. De nem titok, hogy minden anyagnak van izzási határa, ahol váratlanul megszakad és ez katasztrófához vezethet! Ezért ön, Adenauer úr, nagyon hálátlan — már nem is mondom, hogy mennyire nemtelen — szerepet vállal magára. A múlt visszahozhatat­lanul letűnik. Kancellár úr, vajon amikor ön „az erő pozíciójából" cse­lekszik, nem látja, hogy az az erő, amelyre támaszkodni akar, szerte­foszlott, már nincs? Most minden ép gondolkodású ember belátja, hogy az erők áthelyeződtek a szocialista országok oldalára; az erő és az igaz­ság egyaránt a mi oldalunkon van. Az adott esetben az igazság együtt­jár az erővel, meit mi — jóllehet az erők áttevődtek a mi szocialista táborunkba — nem változtatunk bé­keszerető politikánkon. (Nagy taps.) Mi nem javasolunk elfogadhatat­lan álláspontot tárgyaló feleinknek, éppen ellenkezőleg, mi, akárcsak ko­rábban, az igazság álláspontjára, ész­szerű álláspontra helyezkedünk. Min­dent elkövetünk, hogy a szovjet ja­vaslatok elfogadhatóak legyenek. Nem kényszerítjük ki eltogadá­sukat, hanem tárgyalások útján aka­runk megegyezésre jutni, bár min­den jogunk megvan ahhoz, hogy bé­keszerződést írjunk a!á a Német De­mokratikus Köztársasággal, ha a Né­met Szövetségi Köztársaság kormá­nya nem akar békeszerződést aláírni. Előttünk van az Egyesült Államok példája. Az Egyesült Államok a mi aláírásunk nélkül kötött békeszerző­dést Japánnal. Nem szabad azonban úgy vélekedni, hogy az egyik fél egy­oldalúan aláírhatja, a másik pedig nem írhatja alá a szerződést, éppen az a másik, amelyiknek rovására egy esetben már aláírták a békeszerző­dést Japánnal. Megvan tehát az er­kölcsi jogunk, a jogi értelemben vett jogunk, végül a mi oldalunkon van az ésszerűség joga, mivel javaslataink nem károsítanak meg egyetlen ál­lamot, egyetlen embert sem, mivel javaslataink a békés együttélést, a más államok ügyeibe való be nem avatkozást képviselő álláspontunkból indulnak ki. A Szovjetunió aláírhatna ilyen szerződést, de mi mindent meg aka­runk tenni, hogy ne élezzük ki a viszonyt. A nyugat-berlini megszál­lási rendszer megszüntetése feltét­lenül elő fogja ezt mozdítani. Meg­egyezést akarunk egykori szövetsé­geseinkkel. Ezért nem tűzünk ki semmilyen időbeli feltételt, azt akar­juk, hogy ennek a kérdésnek a meg­oldása ne rontsa, hanem javítsa vi­szonyunkat. A szovjet kormány kész kipróbálni minden lehetséges békés eszközt, hogy megvalósítsa a német prob­léma békés megoldását, előmozdít­sa a nemzetközi légkör megjavulá­sát, megteremtse a feltételeket ­az egész emberiség boldogsága ér­dekében - a leszereléshez és az örök béke megteremtéséhez. Ha azonban nem találunk megértés­re, ha azok az erők, amelyek Aden­auer kancellár álláspontjára helyez­kednek, tovább makacskodnak, to­vább ragaszkodnak az erőpolitiká­hoz, akkor számunkra nem marad más hátra, mint hogy aláír­juk a békeszerződést a Német De­mokratikus Köztársasággal. A Szov­jetunió nem szándékozik azok kezé­re játszani, akik az erőpolitika hívei. Mi szívesen aláírnánk a szerződést Nyugat-Németországgal is, volt szö­vetségeseinkkel együtt, de ha ezt nem tudjuk megvalósítani, kénytele­nek leszünk belemenni egy egyoldalú szerződés aláírásába a Német De­mokratikus Köztársasággal. Adenauer kancellár úgy véli, hogy a német kérdés megoldása egyértel­mű Németország egyesftésével. Ért­hetők a német nép egyesülési érde­kei és törekvései, az egységes német állam megteremtésére irányuló igye­kezete. Németország most két "kü­lönböző társadalmi és politikai be­rendezkedésű államból tevődik össze. Az egyesítés kérdése e helyzet reá­lis értékelése kapcsán különös je­lentőségre tesz szert. Ezt a kérdést csak maguk a németek oldhatják meg, mert minden attól függ, milyen társadalmi és politikai rendszer lesz az egységes Németországban. Kinek kell ezt eldöntenie? Vala melyik más országnak? A szövetsé geseknek? Nem, ez maguknak a né meteknek a joga. ön pedig kan cellár úr, még találkozni sem akar a Német Demokratikus Köztársaság képviselőivel, ön azt akarja, hogy mi, vagyis a volt szövetségesek egye­sítsük Németországot, akik Hitler ellen harcoltunk. Nekünk viszont, akik szövetségesek voltunk a hitleri Németország ellen viselt háborúban eltér a véleményünk ebben a kér­désben: egyeseknek a kapitalista Németország, vagyis Nyugat-Német ország tetszik, másoknak a szocialis­ta Németország, azaz a Német De­mokratikus Köztársaság. Hogyan old­hatjuk meg tehát mi, szövetségesek, ezt a kérdést? Azt mondják, hogy teljesíteni kell a szerződéses kötelezettségeket. A szövetségeseknek az adott kérdés­ben semmiféle szerződése, semmiféle kötelezettségvállalása nem volt. Né­metország a leverés és a fegyverle­tétel után négy övezetre oszlott. Ké­sőbb három övezetet egyesítettek és kapitalista alapon kezdtek fejlesz­teni, Kelet-Németország pedig — ahogy akkor nevezték —, a mostani Német Demokratikus Köztársaság, a szocialista utat választotta és mi üd­vözöljük a Német Demokratikus Köz­társaságot, amely lendületesen fej­lődik. így hát Németország útjának kér­désében csakis maguk a németek dönthetnek. Adenauer úr, ön nem térhet ki ez elől. Előbb vagy utóbb, ön vagy más, aki a nyugatnémet kormány élén fog állni, ha reálisan gondolkozik, eljut erre az egyedül helyes következtetésre. A Szovjetunió és a Némét Demok­ratikus Köztársaság reálisan akarja tekintetbe venni a kialakult feltéte­leket. Nyugat-Németországban meg­maradtak a kapitálista feltételek és mi nem akarunk törést okozni, nem akarunk erőszakot elkövetni a nyu­gat-berlini lakosság akaratán és óha­ján a társadalmi és politikai rend­szer megválasztásakor, megadjuk azt a jogot, hogy mindenben saját maga döntsön. De más megoldásra törekszik Adenauer. Ez azonban annyit jelent, mint a kérdést valamelyik ország vagy valamelyik országcsoport érde­kében megoldani, valamelyik ország vagy az országok valamelyik csoport­ja ellenére. Ez vagy nyereség, vagy veszteség egy igen fontos politikai kérdésben valakinek a javára és va­lakinek a kárára. Ebbe azonban nem megy bele sem az egyik, sem a másik fél. Abban csak az őrültek reménykedhetnek, hogy ezt a kérdést erőszak alkalmazásával, háborúval oldják meg. Az ép elméjű emberek tudják, mi az a háború és mindent megtesznek, hogy háború ne legyen. Egyesek azt mondhatják: miért ve­ti fel Hruscsov ezt a kérdést, ami­kor már majdnem létrejött a meg­egyezés a kormányfői értekezletben, ahol majd megtárgyalják ezt a kér­dést. Egyetértek ezzel a vélemény­nyel és én nem is vetném fel ezt a kérdést, ha nem kellene tekintettel lennem Adenauer úr megnyilatkozá saira. Nem hagyhatom válasz nélkül azokat a kérdéseket, amelyeket Adenauer kancellár felvetett. Tehát nem én vagyok a kezdeményező eb­ben, én csupán kénytelen vagyok válaszolni a nyugatnémet kancellár megjegyzéseire. A Szovjetunió politikájában mindig a békés együttélés nagy elveihez fog ragaszkodni. Mi azonban nem könyörgünk a békéért. A béketö rekvés egyáltalán nem gyengesé­günk jele. A Szovjetunió és az egész szocia­lista tábor ereje napról napra növek­szik. Minden szükséges adottsággal rendelkezünk ahhoz, hogy elhárítsunk bármilyen csapást. De mi nem aka­runk áldozatokat, nem akarunk rom­bolást és nem akarjuk embermilliók pusztulását. Nemrégiben egy beszédemben el­mondottam, hogy olyan mennyiség­ben halmoztunk fel rakétákat, atom­és hidrogéntöltetet, hogy ha meg­támadnak bennünket, elsöpörhetjük a föld színéről összes valószínű el­lenfeleinket. (Nagy taps.) Nem gyengeségből, hanem a bé­kés együttélés elvi, lenini politi­kájából, a földkerekség legszéle­sebb néptfjmegeinek érdekeivel összhangban álló politikából kiin­dulva, készek vagyunk azonnal megsemmisíteni mindezeket a készleteket, ha elfogadásra talál az egyetemes leszerelési program. Hadd fecsegjenek az imperializmus propagandistái a kommunisták titkos terveiről; mi bizonyosak vagyunk abban, hogy békeszerető politikánk következetessége és világossága min­den nap minden órájával újabb és újabb híveket szerez magának. Kedves elvtársak! A szocialista tábor országai maga­biztosan és feltartóztathatatlanul ha­ladnak nagyszerű célunk - a kom­munizmus felé. A Szovjetunió kom­munistái, az egész szovjet nép erőt és fáradságot nem kímélve munkál­kodik, hogy végrehajtsa pártunk XXI. kongresszusának történelmi jelentő­ségű határozatait, valóra váltsa or­szágunkban a kommunista építés nagyszerű programját. Évről évre fokozódik és szilárdul országaink gazdasági ereje, emelke­dik a dolgozók életszínvonala. A szo­cialista tudomány és kultúra mind újabb és újabb magaslatokat vesz be. Egyre szilárdabb és megbontha­tatlanabb lesz a szocialista táborban tömörülő országok egysége. Ez erősiti a világ minden egysze­rű emberének azt a meggyőződését, hogy a béke erői győzedelmesked­nek a háború erői fölött. Kádár elvtárs beszámolójában meg­győzően és sokoldalúan ismertette a magyar nép történelmi vívmányait és nagyszerű sikereit. Pártunk és az egész szovjet nép őszintén örül ezek­nek a sikereknek. Igaz szívvel kíván önöknek és önökön keresztül minden magyar kommunistának, a népi de­mokratikus Magyarország munkásai­nak, parasztságának és értelmiségé­nek újabb sikereket abban a nemes harcban, amelyet hazájuk derűs jö­vőjéért, a magyar nép boldogságáért, a szocializmusért folytatnak. (Nagy taps.) Most pedig engedjék meg, hogy felolvassam az SZKP Központi Bizotfc» ságának a Magyar Szocialista Mun­káspárt VII. kongresszusához intézett üdvözlő üzenetét. (A beszéd elhangzása után a kong­resszus küldöttei helyükről felállva, hosszan tartó, lelkes tapssal üdvözöl­ték Hruscsov elvtársat.) AZ SZKP ÜDVÖZLETE a Magyai Szocialista Munkáspárt VIL kongresszusának Kedves Elvtársak, a Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusának küldöttei! A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, országunk minden kommunistája és minden dolgozója nevében forró, testvéri üdvöz­letét küldi önöknek és Önökön keresztül az MSZMP minden tagjának, a Magyar Népköztársaság munkásainak, parasztjainak és értelmiségének egyszersmind őszinte szívvel sikeres munkát kíván a Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusának. A Szovjetunió Kommunista Pártja forrón üdvözli testvérét és elvtársát, a Magyar Szocialista Munkáspártot, amely bölcs hozzáértéssel vezeti a ma­gyar munkásosztályt és Magyarország minden dolgozóját a jobb jövó meg­teremtésének, a szocialista és a kommunista társadalom felépítésének út­ján. A Magyar Szocialista Munkáspárt letéteményese és hűséges folytatója annak az ügynek, amelyet a magyar kommunisták 41 esztendővel ezelőtt kezdtek meg. Egész tevékenységében a marxizmus-leninizmus halhatatlan elmélete vezérli, s ezt az elméletet alkotó szellemben alkalmazza orszá­gának konkrét adottságai szerint. A Magyar Szocialista Munkáspárt és Központi Bizottságának hozzáértő vezetése révén a magyar nép sikeresen visszaverte a belföldi és a nem­zetközi reakció támadását, rövid idő alatt begyógyította az ellenforradalmi lázadás által okozott sebeket, és újabb nagyszerű eredményeket ért el a szocializmus alapjainak építésében. A revizionistáknak, valamint a szek­tásoknak és a dogmatikusoknak semmiféle próbálkozásukkal sem sikerült letéríteniök a Magyar Szocialista Munkáspártot erről az útról, és ma a Magyar Szocialista Munkáspárt, tömegkapcsolatai további erősítésének útján haladva, elismert vezére a dolgozó magyar népnek a szocializmus és a kommunizmus nagy ügye diadaláért folytatott harcban. Az önök nagyszerű sikerei büszke örömmel töltik meg a szovjet dolgo­zók szívét, akik őszinte és megbízható barátai a magyar népnek. A magyar kommunisták a testvéri kommunista és munkáspártokkal váll­vetve, a szocialista táborhoz tartozó országok népeinek összeforrott csa­ládjában az első sorokban harcolnak a békéért és a nemzetközi feszültség enyhítéséért, a földkerekség valamennyi népét egybefűző barátság erősíté­séért és fejlesztéséért. Újabb nagy sikereket kívánunk a Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusa küldötteinek és önökön keresztül a Magyar Szocialista Mun­káspárt minden tagjának, az egész magyar dolgozó népnek a politikai, a gazdasági és a kulturális építésben, a dolgozók jólétének további foko­zásában, a hatalmas szocialista tábor valamennyi országának erősítéséért és tömörítéséért vívott harcban. Éljen a szocializmust építő, testvéri magyar nép! Éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt! Erősödjék és virágozzék a megbonthatatlan szovjet-magyar barátság! Éljen és erősödjék a szocialista tábor országai és a nemzetközi kommu­nista mozgalom egysége! Éljen a marxizmus-leninizmus! A SZOVJETUNIÓ KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA. ÜJ SZÖ 5 * Í95á. december 3.

Next

/
Thumbnails
Contents