Új Szó, 1959. november (12. évfolyam, 302-331.szám)

1959-11-06 / 307. szám, péntek

A NAGY ÉVFORDULÓ KÜSZÖBÉN t Nagy Október 42. évfordulójának s a csehszlovák-szovjet barátság __ pjának küszöbén állunk. A szocialista építés befejezésének nagysze­B rű művén munkálkodó dolgozó népünk most is, mint az elmúlt évek­Eben mindig, nagy gondossággal, a munka frontján aratott új győzelmek­B kel készült fel az emberiség új korszakának kezdetét jelentő világtör­B ténelmi esemény évfordulójának kö szöntésére, s felszabadítónkkal és 5 hűséges segítőtársunkkal, a kommunizmust építő nagy szovjet néppel E való törhetetlen barátságunkat évről évre még jobban megszilárdító ba­B rátság hónapjára. Ma és holnap országszerte manifesztációkon, gyűlé­B seken, felvonulásokon fejezi ki dolgozó népünk és ifjúságunk háláját, B köszönetét és forró szeretetét a szovjet nép iránt, mely igaz barát­E sággal állt mellettünk hazánk történelmének legnehezebb napjaiban, E meghozta népünk szabadságát, s testvéri segítségével állandóan mel­— lettünk áll történelmünk legragyogóbb lapjainak megírásánál, a szo­?• cializmus építésénél. Prešov Hazánk legkeletibb ke­rülete, a prešovi kerület, ahol leg­először léptek hazánk drága földjére a felszabadító hősók, ünnepi kön­tösben köszönti a Nagy Október év­fordulóját és a barátság hónapjának kezdetét. A kerületi székhely, a já­rási városok és minden község zász­lódíszbe öltözött. A kerület dolgozói minden eddigi­nél szebb munkasikerekkel készültek fel a nagy ünnepre. Az ipari üze­mekben az évforduló tiszteletére több mint 26 millió korona értékű árut termelnek terven felül és az önköltséget 8 millió koronával csök­kentik. A kerület számos üzeme már teljesítette egész évi tervét. Az építészeti dolgozók, akik a lakásépí­tésben Szlovákiában az első helyre kerültek, terven felül már 21 lakást és 20 tantermet adtak át, az év vé­géig pedig további 20 lakás és 20 tanterem építését fejezik be. A mezőgazdasági dolgozók is szép eredményekkel büszkélkedhetnek. Idejében elvetették az őszi repcét, árpát és rozsot, határidő előtt .telje­sítették a gabona, burgonya és cu­korrépa beadását. Az utolsó héten a kerületben 7 új EFSZ alakult több mint 3000 hektár földterülettel. A szövetkezeti tagok kötelezettséget vállaltak, hogy a jövő évben 3000 hektárral bővítik a szántóterületet, 12 ezerrel növelik a szarvasmarha-, 16 ezerrel a sertésállományt és 25 ezer tonna marhahússal, 35 millió liter tejjel növelik a terníelést. Banská Bystrica Kozép-Szlo­vákia e festői városa, a Szlovák Nem­zeti Felkelés bölcsője is méltón ké­szült az ünnepre. A város ünnepi megvilágítását ma este a felvonuló fiatalok lampionjainak ezrei teszik még fényesebbé. A Szlovák Nemzeti Felkelés terén a város lakossága ke­gyelettel adózik a szabadságunkért éietüket áldozott szovjet hősök em­lékének. Az ünnepi akadémián a J. G. Tajovský Színház művészei lép­nek fel. Szombaton a nAnifesztáció előtt ünnepélyesen fogadják a közsé­gekből és üzemekből érkező csillag­stafétákat, melyek magukkal hozzák a kötelezettségvállalások teljesítésé­ről szóló jelentéseket. A kerületben a barátság hónapja folyamán több száz beszélgetést rendeznek a szovjet nép életéről, munkájáról, a szovjet tudományról és technikáról, s számos kiállítást rendeznek. Az államdíjas Szlovák Népművészeti Együttes 17 előadást tart a kerület városaiban. A kerület békevédői 150 beszélgetést rendez­nek az üzemekben, iskolákban és falvakon a szovjet leszerelési javas­latról és Hruscsov elvtárs amerikai útjának eredményeiről. Nyitra A nyitrai kerület váro­saiban és falvaiban is szorgos igye­kezettel készültek a Nagy Október 42. évfordulójára és a csehszlovák­szovjet barátság hónapjának me.qün­neplesére. Szombaton a lakossáq naav manifesztációja előtt a kerületi székhelyre érkező csillagstaféták a dolgozok nagyszerű munkagyőzelmei­rol tesznek jelentést. Az évforduló L«n l?« J Z üzemekben 32 806 kollektív, 189 üzemi és 55 vállalati S nl äf ^ttek. A kötelezettség­vállalások szerint a termelési tervet az év végéig 44 és félmillió koroná­£L te l­ies t iÍS túl. A mai napig már árut terní ™ il,ió k^°na értékű mľií tejeltek terven felül az üze­mek dolgozói, a z önköltséget pedľo a tervvel szemben 6 millió 517 ezer koronával csökkentették A nyitrai kerületben nag v érdek­tan f n. nvilvánul mefl a z orosz nvelv­tanfolyamok iránt is. November 1-in íľÄsf 1 tan u'° kezdte meg a Kassa Kassán a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 42. évfordu­lójának ünnepségei november 5-én az ifjúság és a sportolók nagy lam­pionos felvonulásával vette kezdetét. Ma, november 6-án a lakosság, az üzemek, hivatalok és szervezetek képviselői megkoszorúzzák az elesett szovjet hősök emlékmüvét, délután pedig a város és környékének lakos­sága nagy manifesztációt tart. Szom­baton este a Kassai Állami Színház bemutatja Anatolij Kuznyecov: A le­genda folytatódik című darabját. A kerület dolgozói a Nagy Október 42. évfordulója tiszteletére újabb kötelezettségvállalásokat tettek, me­lyek értéke meghaladja a 80 millió koronát. Žilina A csehszlovák-szovjet barátság hónapjában a žilinai kerü­letben is számos akciót rendeznek. A kerület székhelyén ma a dolgo-' zók hatalmas manifesztációját tart­ják meg. Ez alkalomból megkoszo­rúzzák a szovjet hősök emlékmüvét. Az ünnepségek holnap a fiatalok fel­vonulásával folytatódnak. A kerület üzemeiben, iskoláiban és falvaiban a barátság hónapja alkalmából ünnepi gyűléseket, beszélgetéseket, kiállítá­sokat rendeznek. Plzeň A V. I. Lenin Üzemek dolgozói is tettekkel készültek fel a Nagy Október 42. évfordulójának '<ö­szöntésére. A felajánlások közül so­kat már valóra váltottak. Ebben nagy részük van a csehszlovák-szovjet barátság 33 munkabrigádjának. Egy hónappal a határidő előtt elkészítet­ték az üzem dolgozói a szovjet bá­nyák számára készült 5 elektromos mozdonyt, és lerövidítették más szovjet megrendelések szállítási ha­táridejét is. Az üzem dolgozói már több mint egy éve szövetséget kö­töttek az Uralmas-üzemmel, melynek dolgozóival kicserélik a munkájuk­ban szerzett tapasztalataikat. Hogy ez a tapasztalatcsere minél hatáso­sabb legyen, az üzem alkalmazottai szorgalmasan tanulják az orosznyel­vet. Ma már több mint 70 orosz nyelvkör működik a V. I. Lenin Üzemben. České Budejovice A kerületi székhely ünnepélyesen feldíszített Žižka tere ma a város és környéke lakossága hatalmas manifesztációjá­nak színhelye lesz. A manifesztáción részt vesz a Munkaérdemrenddel ki­tüntetett Eduard Červený CSSZBSZ brigádja, A kiváló vasutaskollektíva kötelezettséget vállalt, hogy a jövő évben 200 tonnával szilárdítja meg minden vonalon a megterhelési nor­mát, 300 tonna szenet takarít meg és az önköltséget 150 ezer koroná­val csökkenti. A szaktudás megsokszorozza a kéz erejét E A harmadik ötéves terv éveiben E a breznói hídgyár áttér a különféle | E gépek gyártására, amelyek a nehéz B és fárasztó munkák gépesítésére E szolgálnak majd. Az üzem eddigi E építésiét i és szerelési termelése te­E hát jellegzetes gépipari termeléssé E változik. Ez a tény minden dolgozó­= tói a szaktudás jelentős növelését E igényli. Erről ma azért szólunk, E mert nem ez az egyetlen üzem, E amelyre ilyen feladatok várnak E a jövőben. A breznói hídgyár ta­= pasztalataiból, de hibáiból is számos E más üzemünkben sokat tanulhatnak. A TERMELÉSNEK KÉPZETT MESTEREKRE ÉS TECHNIKUSOKRA VAN SZÜKSÉGE A bonyolult munkamenetek elsajá­tításának, valamint a 7—9 százalékkal nagyobb munkatermelékenység elérő­nek feladata a hídgyárban csak úgy teljesíthető, ha jelentős változás áll be a szakképzettség terén. Figyelem­be kell vennünk, hogy az üzem dol­gozóinak többsége csak nemrégen váltotta fel a baltát és a fűrészt bonyolult gépekre és korszerű szer­számokra. Milyen azonban a jelenle­gi helyzet az üzem dolgozóinak szak­képzettsége terén? Nem a legjobb. Világos képet alko­tott erről a nemrégen lezajlott szak­képzettségi ellenőrzés. Nagy fogya­tékosságok mutatkoztak a mesterek és technikusok felkészültségében, de a technológusokéban is. Az előirány­zat szerint a vállalat művelettervező­osztályán legkevesebb tíz mérnöknek és 34 technikusnak kellene lennie. Ezzel szemben az osztályon többnyi­re olyan dolgozók vannak, akiknek elméleti felkészültsége sok kívánni­valót hagy maga után. A KONSTRUKCIÓS-OSZTÁLY PROBLÉMAI A konstrukciós-osztályon éppen fordított a helyzet. Itt elég az elmé­letileg jól felkészült technikus, de nagy részük egyáltalán nem rendel­kezik gyakorlattal. Ez a két véglet merőben ellenkezik azzal az elvvel, amely szerint minden munkahelyen egybe kell kapcsolni a gyakorlatot az elmélettel. Ez természetesen a termelés kárára van. Bizonyíték erre az is, hogy a konstrukciós tevékeny­ség lemaradozik a termelés mögött. A konstruktőrök kollektívája nem képes előnyt szerezni, ami végül is a termelés folyamatos menetének akadályozásában nyilvánul meg. Ilyen esetben azután a vállalat arra kény­szerül, hogy a konstrukciós munkákat más, vállalaton kívüli intézménynek, vagy iskolának adja kidolgozásra. A MESTER A MŰHELY LELKE Természetes, hogy a jó munkaszer­vezésről és a jó tervteljesítésről nagymértékben a mesterek döntenek. A mestereknek a termelés jó szer­vezőivé kell válniok. A híďgyárban azonban kevés az olyan mester, aki céltudatosan, szaktudása alapján tud­ná megszervezni a munkát a munka­helyeken és tudná bevezetni az új technológiát a termelésbe. Ezt sem­mi más, mint az elégtelen szakkép­zettség okozza. ^ KELL-E A MUNKÁSNAK SZAKKÉPZETTSÉG? Bár a mesterek, a technikusok és a konstruktőrök szerepe a terme­lésben vitathatatlanul nagy, mégis a munkások azok, akik a legnagyobb mértékben döntenek a termelő-mun­kahelyek sikereiről. Éppen ezért szükséges, hogy ők is a feladatok magaslatán álljanak, hogy képesek le­gyenek a legkorszerűbb gépek ke­zelésére és tisztában legyenek leg­alább saját munkahelyük technológiá­jával. A hídgyárban a dolgozóknak alig egyharmada szakmunkás, egy­harmada pedig úgy-ahogy elsajátí­totta a szükséges ismereteket az üze­mi munkaiskolában. A dolgozók egy egész harmadának azonban semmilyen szakképzettsége sincs. HOGYAN JAVÍTANAK A HELYZETEN? Ahhoz, hogy javulás álljon be, fel­tétlenül szükség van arra, hogy a vállalat vezetősége a szakszervezet­tel együtt megteremtse a dolgozók továbbtanulásának lehetőségeit. A vállalatban meg kell szervezni a szakoktatás különféle formáit. A híd­gyárban megtették az első lépéseket erre vonatkozóan. A legközelebbi napokban 220 munkás végzi el az alaptanulmányokat, a munkaszervezés és a technológia terén megszerzik a legszükségesebb ismereteket. A vál­lalat vezetősége" a szakszervezettel együtt továbi munkásokat nyer meg, hogy ipariskolán végezzék tanulmá­nyaikat. Ipariskolára eddig 76 mun­kás jelentkezett. A breznói hídgyár dolgozóit azért is megdicsérhetjük, hogy egyidejűleg kezdik bevezetni a munkások okta­tásának magasabb formáit. A jövő évben megnyitják a technika iskolá­ját. Ebben az iskolában a dolgozók érettségi bizonyítványt, és tech­nikusi szakképzettséget nyerhetnek, örvendetes az is, hogy néhány dolgo­zó távtanulóként főiskolára jelentke­zett. Ma már látható, hogy a breznói híd­gyárban céltudatos intézkedéseket tesznek a dolgozók szakképzettségé­nek fokozására. Szükséges azonban, hogy a kommunisták ezen a téren is példával járjanak elöl. Több kezde­ményezést várunk azoktól a kollek­tíváktól is, amelyek a szocialista munkabrigád címért versenyeznek. Nemcsak a breznói hídgyár, hanem más üzemek is, pl. a komáromi ha­jógyár, a tolmácsi Kirov Üzem, a kassai gépgyár és számos más vál­lalatunk hasonló problémák előtt áll. Sok helyütt azonban még nem tették meg azokat a lépéseket sem a szak­képzettség növelése érdekében, ame­lyeket a hídgyárban már megtettek. Okuljanak ezért a hídgyár hibáiból és tanuljanak tapasztalataiból. Mert a szaktudás mindenütt megsokszoroz­za a kéz erejét. A. M. Már hó borítja a Magas-Tátra fenséges csúcsait. CTK-felvétele il_új. szó A katonák is felkészültek A csehszlovák-szovjet barátság hónap­jának megünneplésére hazánk városaihoz, községeihez, üzemeihez és egységes föld­müvesszövetkezeteihez hasonlóén hadse­regünk tagjai is felkészültek. Különösen az az egység készült fel jól, ahol a párt­szervezet elnöke Matúra elvtárs. Az egy­ség képviselője a barátsági hónap járási előkészítő bizottságának tagja és az ott nyert tapasztalatait alkalmazza a ka­szárnyában folyó előkészületeknél. A barátság hónapjára egységünk klub­ja változatos műsort készített elő. A filmfesztivál keretében bemutatják a Csendes Don című szovjet film mindhá­rom részét, melyet vitával kapcsolnak egybe. Ezenkívül bemutatásra kerülnek más filmek is. Az egységhez meghívták Prechtl elvtársat, a bratislavai Lenin Mú­zeum igazgatóját, aki Leninről fog elő­adást tartani. Hasonlóan nagy érdeklő­déssel várják az űrrepülésről tartandó előadást, nelyet szintén vitával kötnek össze. Az előadást Doležal elvtárs tart­ja, aki öt esztendőn keresztül a Szovjet­unióban végezte tanulmányait. Bortllk tiszt katonái részére ver­senyt készít elő, amelynek keretében a katonák a Szovjetunióra vonatkozó is­meretekről tesznek tanúbizonyságot. A staféta előkészítésében a CSISZ-szerve­zet végzi a szervezőmunkát. A stafétát a legjobb katonákból állítják össze, akik' a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 42. évfordulójára tett felajánlásaikat — többek között azt a vállalásukat, hogy • jövő évben elnyerik a példás egység cl» met — küldik a szovjet dolgozóknak. Ján Kolaja, főhadnagy. Nagy lehetőségek várják a fiatalokat a bányászatban 1959. június hónapjában éltem át éle­tem legnagyobb izgalmát. Ugyanis ek­kor kerültem az érettségi bizottság elé, hogy megmutassam, mit adott az iskola az ott töltött tizenegy év alatt. A vizsga sikerült, de utána újból gondok követ­keztek: hová az érettségi után? Ekkor segítségemre jött az újságban közölt fel­hívás, miszerint nagy szükség van fia­tal bányászokra. Még aznap megvolt az elhatározás. Két osztálytársammal együtt július 15-én a Csehszlovák Hadsereg Nagybányában Karvinán álltunk munká­ba. A bányában nyert el só benyomás kel­lemes volt, mert az otthoni mende­mondák után bizony nem ilyennek kép­zeltük. Azután következett az első mű­szak, ahol meggyőződtünk róla, hogy a munka nem olyan nehéz. Ma már ugyanis a Donbasz-kombájn végzi a nehéz mun­kát az ember helyett. A munkához vi­szonyítva keresetünk nagyon jó, hiszen még egy évvel ezelőtt elképzelni sem tudtam, milyen érzés lehet az, amikor az ember ezer korona fizetést kap. Itt pe­dig már az első hónapban 1500 koronát kaptunk! Azóta már kétszer kaptam A többi körülményről is csak az elis­Óvodát kapott a falu Boly községben ez év októberében nyí­lott meg a régen óhajtott óvoda. Az óvo­dát 30 gyermek látogatja. A szövetkezetben dolgozó anyák nyugodtan végezhetik mun­kájukat, mert tudják, hogy Molnár Matild óvónő felügyelete alatt a gyermekek jó helyen töltik napjaikat. Molnár János, Boly. Tanulnak a sajtóból A Szőlőskei Mezőgazdasági Mesteriskola CSISZ-szervezete és az iskola valamennyi tanulója elhatározta — a szaktudás el­mélyítése mellett — politikai és kulturális ismereteik fejlesztését. Ezt a megszervezett „Tanulunk a párttól" és más előadássoro­zatokon kívül a sajtótermékek népszerűsí­tésével akarják elérni. A CSISZ által kez­deményezett meggyőzőmunka eredménye­képp néhány nap alatt 19 új sajtó előfize­tőt szereztek. Az iskola 38 tanulója ez ideig 23 lapra fizetett elő. 14 Oj Szó, 4 Oj Ifjúság, 8 Szabad Földműves, 4 Obran­ca vlasti, 4 A Hét, 6 Csehszlovákiai Sport, 2 Tudomány és Technika jár a tanulóknak. A tanulók egymás között kicserélik a kü­lönböző lapokat úgyhogy mindegyikük több lapot is áttanulmányozhat. Kása Mihály, Szőlőske A jó szervezés fél siker A Zsélyi Egységes Földmüvesszövetke­zetben még tavaszkor megbeszélték és az egyes tagoknak kiosztották a kapásnövé­nyekkel kapcsolatos feladatokat. így minden tag a rábízott munkát idejében és jól tel­jesítette. Ennek köszönhető, hogy a cukor­répatermelésben nagyon szép eredményt érték el, mivel hektáronként 450 méter­mázsa termést takarítottak be. Ka j tor Pál mérés szavait mondhatom. A munkábM visszatérve ragyogó tiszta lakás, tiszta ágynemű és a sokféle szórakozási lehe­tőség várt. Szakképzettségünk növelésére különbőz9 tanfolyamokon vehetünk részt, amelyek elvégzésével keresetünk is emelkedni fog. A kultúréletre, sportra és szórakozásra rövidesen még több idő jut majd a mun­kaidő lerövidítésével. Nagy lehetőségek, nagy előnyök várják a bányászatban a fiatalokat. KOSZTRA ANDRÁS, Korvina. Jobb munkát várunk a csarnahói CSiSZ­tagoktól A CSISZ csarnahói szervezete ez ideig csak papíron létezett, ugyanis semmi­nemű tevékenységet sem fejtett ki. Az évzáró taggyűlést formálisan minden év­ben megtartották, de a szervezet műkö­désében nem állt be változás*. A múlt év folyamán a fiatalok betanultak egy színdarabot, elő is adták, de a kollektív munka folytatására már nem került sor. A járási CSISZ-bizottságnnk többet kellene törődnie ezzel az alapszervezet­tel, hogy a csarnahói fiatalok is megta­lálják a helyes utat. Kovács Endre, Nagykövesd Befejezték a szüretet A Modrai Mezőgazdasági Iskola gazda­ságában október 31-én befejezték a BZÜ­retelést. Ez alkalomból a helybeli iskola növendékei szüreti koszorút ajándékoztak a gazdaság igazgatójának, melyet ünne­pélyesen adtak át. Az ünnepély szüreti táncmulatsággal ért véget. Szalontay László, Modra Növeljük a tejtermelést, csökkent ük az öi r öítséget A Méhi Egységes Földművesszövetkezet 1958-as évi tejátlaga tehenenként 1470 liter volt. Ezzel szemben ez évben előre láthatólag 2300 liter tej termelését érjük el, tehát a tavalyihoz viszonyítva tehenen­ként 830 literrel többet. Pedig nem tettünk egyebet, mint össze­állítottuk a helyes takarmányozási tervet s biztosítottuk a szükséges alaptakar­mányt. Ehhez hozzáadtunk annyi tápértéket, hogy 3—4 liter tej előállítását biztosítsa. Így tudtuk elérni, hogy a felvásárlásra tervezett 60 000 liter helyett 138 000 litert adtunk be, melyet a hátralevő negyedévben 200 000 literre egészítünk ki, s a tej össz­bevételét 440 ezer koronára növeljük. A jövőben még nagyobb gondot fordítunk a takarmányalap biztosítására, s a jő lege­lő mellett nem sajnáljuk a kellő mennyi­ségű póttakarmányt, abrakot sem. Tervünk az" 1960-as évben további 700 literrel nö­velni az átlagot, azaz tehenenként, elérni a 3000 literes tejhozamot. Ezzel a tagságunk munkaegységének kifizetésére szükséges pénz több mint 50 százalékát biztosítjuk. Czókoly Miklós. ŰJ SZÖ 4 * 195 9- november 6. /

Next

/
Thumbnails
Contents