Új Szó, 1959. november (12. évfolyam, 302-331.szám)

1959-11-26 / 327. szám, csütörtök

Qltazás a Szó o-jdim ió ban. Minden órában egy világcsúcs Évszázadok óta háborítatlanul folyt széles medrében a VoIga

t ez a nagy orosz folyó, melynek jóságát — de néha megfékezhetetlen haragját is — dalban, legendákban örökítette meg az orosz nép. A lenenda szerint Sztyenka Razin, a ázadt doni kozákok vezére, hogy kiengesztelje a folyó haragját, a Volgának áldozta fel a háborúban foglyul ejtett bűbájos perzsa hercegnőt. Éppen egy évvel ezelőtt történt, Terv: 5 turbina FeSafánlás: 9 turbina Teljesítés: 13 turbina 6 év alatt létesült a Volga balpartján. Ezt a rendezett ipari várost csodálják nemcsak a turisták, de a Szovjetunió különböző vidékéről ideDéli szieszta a hatalmas gát tövében hogy a hatalmas erejű folyó elé odaállt az ember és azt kiáltotta: Állj, s ne tovább! Hét napig szörnyű vihar tombolt, 2-3 méteres, tarajos hullámokat verve a Volga zöldes vizén, mintha a természet a folyó segítségére sietett volna. E vihar közepén építették fel azt a hidat, amelyről 1958. október 29-én 8,45 órakor megindult a folyó ostroma. 8000 darab tíztonnás vasbetonkocka és 300 000 köbméter kő hullott a folyó medrébe, hogy útját állja a másodpercenként áthaladó több ezer köbméter víztömegnek. Egész nap és éjjel sistergett és főtt a Volga vize, óriási betonkockákat nyelt el és mint valami megriadt paripa tört, futott mind gyorsabban előre, tajtékos habot verve az előtte tornyosuló akadályokon. De 24 órás küzdelem után elcsendesült a folyó, más irányba vette útját, arra, amerre az ember elkészítette számára az új betonmedret. A vízerőmüvek építésének történetében egyedülálló példa, hogy egy háromszor olyan széles folyót, mint a Duna, egy nap leforgása alatt elgátoljanak. A Volga megzabolázása után alig múlt el két hónap és tavaly december 22-én már üzembe is helyezték az első turbinát, melynek teljesítménye háromszor akkora, mint az összes vágmenti vízierőmüveké együttvéve. Az elkészülő összes 22 turbinájának kapacitása 70-szer nagyobb, mint hazánk legnagyobb épülő vízierőmüvének, az orlíkinak a teljesítménye. 22 turbinát fog forgatni majd a Volga vize, és ennek a 22 óriáskeréknek, 2 millió 530 ezer kWóra teljesítménye még az épülő kujbisevi vízierőmű kapacitását is meghaladja, annak ellenére, hogy építésének költsége 3 milliárd rubellel kevesebb, mint a kujbisevi vízierőmüé. A terv szerint a már működő 5 turbina mellé ez idén további ötöt kellett üzembe helyezni. A kommunizmus e hatalmas építkezésének dolgozói azonban a tervezett 5 helyett 9 turbina üzembehelyezését vállalták. Ezt a vállalást az Októberi Forradalom évfordulójáig nemcsak teljesítették, de még ezen felül további két turbinát, azaz a 15. és 16-ikat is munkába állították. Az év végéig még valószínűleg két további turbinát helyeznek üzembe. „A vízierőmű valamennyi turbináját egy évvel a tervezett határidő előtt üzembe helyezzük, azaz már a következő évben befejezzük az építkezést" - ígérték a Sztálingrádi Vízierőmű építői. S most a csaknem 2 km széles építkezés valamennyi munkaszakaszán azért folyik a verseny, hogy még ezt a határidőt is lerövidítsék. Nem messze a vízierőműtől, a Volga balpartján terül el a Szovjetunió új, korszerű városa, a mindössze 6 éves múltú Volzsszkij. Egy pár évvel ezelőtt még hiába kerestük volna nevét a térképen, mert a 60 ezer lakosú város helyén akkor még puszta sztyeppe volt. 216 855 négyzetméter lakóterület, 5 tízéves iskola, 17 óvoda, többtermes kultúrház, sportpálya esti megvilágítással, fedett uszoda, több ezer könyvet számláló népkönyvtár .— mindez az elmúlt sereglett ifjú építők százai is. „Az ifjak városa" — így nevezték el Volzsszkijt, de rá is illik ez az elnevezés, mert ottlétemkor egyetlen öregembert sem láttam az utcán. Ennél is örvendetesebb az a tény, hogy a Szovjetunióban itt születik a legtöbb gyermek. A fasorral szegélyezett széles Lenin utcáról indulunk el a Volga irányában. Lassan döcög a kirándulókkal, építőkkel tömött autóbusz, nagy porfelhőt hagyva maga után a hepehupás úton. Amikor 15 perces utazás után megállunk, szinte megkönnyebbülten lélegzünk fel: feltárul előttünk a Volga új, csaknem két kilométer széles medre, melyet a száznegyven kilométer hosszú sztálingrádi tengertől magas vasbetonfal választ el. Vasárnap van, de ennek ellenére valamennyi szakaszon szorgalmasan folyik a munka. A 14. számú turbina gépháza felett acéldaru emeli magasba a két és fél köbméteres betonszállító tartályokat, hogy tartalmukat a vízierőmű feletti híd falába zúdítsa. Bent a gépházban egy hete szerelik a hatalmas, hatlapátú turbina alkatrészeit. Az egész berendezés a leningrádi nehézgépipari üzem dolgozóinak kiváló munkáját dicséri, akik itt próbálták ki először az új típusú turbinákat. Ennek könnyített alkatrészei, kisebb méretei, de ugyanakkor kétszer nagyobb teljesítménye a műszaki fejlődésben odavezet, hogy a jövőben a vízierőmüvek építésénél már nem lesz szükség külön gépházra, mert az egész gépi berendezést a vizierőmü padlója alá beépítik. Megismerkedünk Valentyin Kucserov szerelőmesterrel. Ez a fiatal, magas, szőkehajú, nagy szaktudású mester, aki a szakiskola elvégzése után már a, második munkahelyen dolgozik, itt is bebizonyította társaival együtt, hogy a kommunizmus építkezésein nincs olyan határidő, amelyet a munka jó megszervezésével és erős akarattal le ne lehetne rövidíteni. Most is három hónappal korábban helyezik üzembe a 14. turbinát, melynek géptermében Kucserov elvtárs ezeket mondja nekünk: — Nagyszerű érzés látni, hogyan épülnek szemünk előtt a kommunizmus nagy művei. Ha majd' a városunkban jár, látogasson meg bennünket. A Tyeatralnaja utcán az 5. számú házban lakunk. Két kislányunk van, egyik a narszki vízierőmű építkezésén, a másik pedig már itt Volzsszkijban született. A feleségem is mint szerelő dolgozik itt. Együtt végeztük el az ipariskolát. Ő a 16. turbina szerelésénél dolgozik, így hát versenyezünk egymással — mondja mosolyogva a lelkes szovjet munkás. — Mennyire teljesítik a tervüket? — kérdezzük. — Nálunk a legalacsonyabb tervteljesítés 160-170 százalék, de volt már olyan hónap is, amikor 300 százalékot értünk el. — Hogyan lehetséges ez? — kérdezzük csodálkozva. — Ügy, hogy a Sztálingrádi Vízierőmű építése egy óriási laboratórium, amelyben mindennap, minden órában világrekordot döntünk meg. Csak az elmúlt másfél év alatt 250 új szerszámot, munkamódszert, újítást vezettünk be, amivel nemcsak az építkezést gyorsítottuk meg, de a költségeket is 60 millió rubellel csökkentettük. Nálunk csaknem minden munkás újító. Az építkezés kezdetétől az újítások bevezetésével 3500 munkás munkáját takarítottuk meg. Teljesen gépesítettük a cementkirakodást, amin azelőtt 600 munkás dolgozott. Most egy ésszerű • szívóberendezés maga rakja ki a hajókból, vagonokból a cementet, csupán két munkás irányítja a pult mellől a gépi berendezést. És így van ez a turbinák szerelésénél is. Ezért nevezzük laboratóriumnak építkezésünket. Itt szerzett tapasztalatainkat sikerrel használják már a bratszki, a krasznojarszki vízierőművek építkezésein is és mindez a hétéves terv feladatainak sikeres teljesítését eredményezi — magyarázza készségesen az öntudatos mester, majd végigvezet a gépház valamennyi szakaszán. Benézünk a turbinák alagútjába, megcsodálom a nagy kerekek kovácsolt lapjait, melyek felületeire hamarosan több száz atmoszféra nyomással ráfekszik a Volga víztömege, hogy hatalmas erejét az ember szolgálatába állítsa. — Bevallom, ilyen nagy építkezést még nem láttam életemben — szóltam elismeréssel búcsúzás közben. — De ilyen gyorsat sem — egészítette ki mosolyogva Kucserov elvtárs. És ebben igaza van. Hisz ezen az építkezésen megdöntötték a világ vízierőműveinek építésein elért leggyorsabb ütemet is. Néhány száz méterre a turbináktól megnéztük a vízilépcső kamráinak betonozását is. Mezítláb, feltűrt nadrágszárral haladtunk a naptól felmelegedett finom sárga homokban. Homok, dudva és szárazság. Ez volt valamikor a Volga partján. És most előttünk hullámzik az emberalkotta nagy tenger, melynek egy éves létezése már érezhető ís a környék levegőjében. Felvidult, kizöldült a táj, páradús lett a sztyeppe, mely évről évre mind hátrább szorul a szovjet ember alkotó ereje előtt. Késő este lett, mire hazafelé indultunk. Messziről kigyulladtak Sztálingrád, a Volga gyöngye fényei és mindez olyan frissítően hatott, mint a könnyű, meleg tavaszi szellő. Itt álltunk a nagy vízierőmű betonfalán, a kommunizmus tavaszán, melyet, a hétéves terv befejezése után a nyár követ, az emberiség boldogságát jelentő kommunizmus korszaka. Horváth Sándor Beláthatatlan messzeségek Nemzeti Színházunk drámai együttese 40. jubileumi évadja első bemutatójaként a csehszlovák-szovjet barátsági hónap tiszteletére Nyikolaj Virta Beláthatatlan messzeségek című színjátékát adta elö. A ma annyira divatos formabontás azzal a veszéllyel jár, hogy a szerző a színesség és érdekesség kedvéért kénytelen lemondani a mélyebb jellemfestésröl, az egyes alakok konfliktusainak valószerűbb felvetéséről Nyikolaj Virta darabjának egyik jelenete (J. Herec felvétele) A vízierőmű építőinek egyik rfiunkáscsoportja Darabja központjában egy Hrizsnyakov nevű mezőgazdasági szakember áll. Az öregedő és házasságában szerencsétlen Hrizsnyakov a párt kívánságára átveszi egy elmaradott kolhoz vezetését és megindul nagy, önfeláldozó munkát követelő harca, hogy a közösség tulajdonával könynyelmüen sáfárkodó, hanyag és dologtalan parasztok között rendet teremtsen és a gondjaira bízott kolhozt a talpára állítsa. Virta érdeme elsősorban az, hogy nem elégszik meg pusztán annak bemutatásával, müyen módszerekkel sikerül játéka hősének az elmaradott kolhoz gazdasági ügyeit rendbe hozni, hanem megvilágítja azt is, miként válnak munkát kedvelő, becsületes dolgozókká a falu emberei, és miként jut Hrizsnyakov is annak felismerésére, hogy szebb a kényelmes sors helyett az olyan élet, amely küzdelmet, lemondást, hősies önfeláldozásig menő munkát követel. Az emberekkel együtt menni, az embereknek segíteni, ez a szocialista élet értelnie, s ezt hirdeti Virta új színműveben. Kár, hogy a szovjet szerző több mint negyven képre tagolja igényes, eszmeileg minden tekintetben helyes mondanivalóját és ezzel lehetetlenné teszi, hogy kisebb színpadokon előadásra kerülhessen darabja, amely elsősorban a falu embereinek szól. és ezt a veszélyt Virta sem kerülhette el. Színmüvében ugyan lebilincselő érdekességgel tudja ábrázolni, miként kerülnek egyenesbe minden fondorlat és kerékkötés ellenére a kolhoz ügyei, ám ahhoz már kevés tere marad, hogy hősei magánéletének ügyeit ugyanilyen hitelesen kibontsa és ezért az eszmeileg mindenképpen sikeres színmű a nézőben bizonyos kielégítetlenséget hagy. Ivan Lichard gondos rendezői munkája megadja azt a játéktempót, amelyet ez a rengeteg képre tagolt színmű megkövetel, de ezen túl jól fogta össze a Hviezdoslav Színház művészeit; akik közül különösen a főszerepet alakító Martin Gregor emelkedett ki egyéni teljesítményével; sokrétű tehetségét teljében megcsillogtatta, egyformán nagy színészi tudással mutatta be a könnyen robbanó, hevülékény, de munkájáért rajongó embert, mint az érzelmeit féltve rejtő hangtalanul szenvedő szerelmest. Mellette Jozef Krőnert kell kiemelnünk egy íróilag is jól meglátott kétkedő falusi figura pompás megformálásáért. A színház új tagja, Štefan Kvietok kellemesen tűnt fel. Andrej Bagar, Viliam Záborský . és Hana Sarvašová a tőlük megszokott jó teljesítményüket mutatták. A bemutató közönsége Virta színmüvét az igenyes eszmei mondanivalót megiltető nagy tetszéssel fogadta. EGRI VIKTOR Á szovjet filmek idei fesztiválja a világ leghaladóbb filmművészetének nőttön növő sikereiről tanúskodik. Sulman és Dudorov rendezők az új ember kineveléséért folytatott társadalmi küzdelmet ábrázolják a VÄNYA című filmben. A rossz társaságba keveredett, egyébként romlatlan lelkületű ifjú visszatérése a társadalomba — ez a filmtörténet mondanivalója. Sajnos nem eléggé domborítja ki: kik segítik Ványát a helyes útra. A jobban kidolgozott és erősebb eszmei-művészi hatású filmek közé tartozik Jevgenyij Dolmatovszkij megfilmesített verses-regénytrilógiájának másod|k része. Az ERÖS NEMZEDÉK (Önkéntesek) a Komszomol fennállásának 40. évfordulója alkalmából készült.* Egy nemzedék életét tárja fel: az első ötéves terv hőseit örökíti meg a nagy országépítés első mozzanataitól, a harmincas éveken, a Nagy Honvédő Háborún keresztül a békés élet építésének korszakáig. Három különböző típusú fiatal: Nyikolaj Kajtanov, Szlava Ufimcev, Aljosa Akisin és társnőik, Lelja és Mása sorsának alakulása áll a filmtörténet előterében. Életük: örömük és bánatuk, sikereik és gondjaik szervesen összefüggnek a szovjet haza rohamosan kibontakozó életével, a világesemények alakulásával. A film egy negyedszázad fejlődését öleli fel, de nem krónika. Maga az élet, a kíméletlenül őszinte és nyers igazság örökítődik meg a filmben. Nemeslelkű, hősi elszántságú embertípusok képviselik a viharos időket átvészelt nemzedéket. Az élet nevelte őket hősökké, edzettekké, A Szülői ház egyik jeleneté bátrakká és kitartókká, a haza és a nép érdekeinek önfeláldozó harcosaivá. Ez a nemzedék jó gazdája lesz az ország kincseinek. A színészi alakítások közül kitűnik a filmben Elina Bisztrickaja (Lelja) energikus komszomolista-alakítása és L. Bikov rendkívül megnyerő és rokonszenves Aljosája. A kiváló rendezés Jurij Jegorov, a nem kevésbé kitűnő fényképezés pedig Satrov operatőr munkáját dicséri. Kulidzsanov, a Múló évek című díjnyertes szovjet fflm társrendezője az idén a SZÜLŐI HÁZ című filmjével hívta fel magára a figyelmet A film sikereiben nagy része van a forgatókönyv írójának, Bugyimir Metalnyikovnak is, aki erős helyzeteket teremtett a színészek játékának érvényesülésére. Hőse - napjaink hőse. Tánya — a nagyvárosi környezetben, művelt emberek között nevelődött szovjet kislány, egyetemi hallgató megtudja, hogy idegen emberek között él, akik őt örökbe fogadták. Anyja, aki a fasiszta megszállás idején elveszítette őt, most hazahívja a kolhozba. A töprengés, a bekövetkező lelki tusa, a gyermeki szeretet ébredése, a faluban végbement változások és a környezet megnyerő hatása - méltó megörökítőkre talált a film alkotóiban, ÜJ SZÖ 6 * 195

9- novembtt 26.