Új Szó, 1959. november (12. évfolyam, 302-331.szám)

1959-11-21 / 322. szám, szombat

Tizennyolc kilométer Nagy, korszerű állomás, gyorsvonati megállóhely: Kralovany. A kassai fővonaltól itt kanyarodik el északkeleti irányban, a lengyel Nowy Targ felé a vasúti sínpár és az országút, amely átszeli Árvát, a múlt Szlovákiájának ezt a legnyomorúságosabb vidékét. A vasútállomással párhuzamosan fáradt vándorként nyújtózik el az út két szélén felsorakozó házaival a falu. Majd három órám van a csatlakozásig, eltölthetném jó melegben, egy kis enniinnivaló mellett az ízlésesen berendezett, tisztaságtól csillogó restiben, de inkább a csípős hideget választom. Határozott cél nélkül elindulok a község főutcáján. Lassan bandukolok, nézelődöm. Nehéz, durván ácsolt, szilárdan egymásba ékelt gerendákból épült faházak — jellegzetes tetőik a jókedvű duhaj felkunkorított szélű kalpagjához hasonlítanak — váltakoznak a téglából, köböl emelt házakkal. Az egyiken büszkén hirdeti a tábla: Iskola. Az utca eléggé kihalt, úgy látszik, még ilyenkor, télbe hajló őszkor is akad elég munka, ácsorgásra nem igen marad idő. De amott kisebb csoportosulás, négy-öt idősebb asszony a fejét összedugva izgatottan beszélget. Valamivel odébb mentőkocsi. Szerencsétlenség, baj történt? Nem, szó sincs róla! Inkább öröm. A Dolný Kubín-i szülőotthonba szállítanak egy krátovanyi fiatal asszonyt, hogy nemsokára életre hozza gyermekét. Nagy esemény ez, van miről tárgyalni az asszonyoknak A helyi nemzeti bizottság irodájának félig nyílt ablakán hangzavar szűrődik ki, néhány szófoszlány jut el a fülemig: szövetkezet... szántás ... burgonyabeadás ... Komoly dolgokról vitáznak, tervezgetnek, a falu holnapjáról döntenek. Barnacopfos, talán tizennégyéves kislány jön velem szemben. — Merre van a kultúrház? — fékezem le gyors lépteit. — Éppen itt átellenben — s már indulna is, ha nem szaporítanám a szót. — S a vezetőjét hol találom? — Nincs most idehaza, ilyenkor az üzemben dolgozik. Egyszerű, szegényesnek látszó, de azért szépen karbantartott kis épület a művelődésház. S bár szebb, jobb is volna, ha tágas, korszerű hajléka lenne itt a kultúrának, ennél sokkal, de sokkal lényegesebbnek tűnik a szememben, hogy munkásember vezeti, akt műszakját beasiiletesen ledolgozva, pihenés helyett szabad idejében a kultúra terjesztésén fáradozik. S e tény kicsiben hűen kifejezi a nagyot: a munkás-paraszt szövetséget. A falu végén nem kereszt, hanem útjelző tábla fogad. Hűtlen szeretőként válik itt el <2 Dolný Rubinba vezető út a kassaitól, kanyargós völgyben hozzásimul ca valamikor oly szeszélyes Árva folyó medréhez. A tábla szembetűnő sárga cäapon nagy fekete betűkkel jelzi, hógy a járási székhelyig 18 kilométer van hátra. Időm még van - menjek, ne menjek ? Néhánjy percig egy helyben topogok, míg a belső vitát eldönti egy hirtelen felötlő gondolat: semmi kétség nem férhet hozzá, hosszú évtizedekkel ezelőtt nem egyszer megjárhatta ezt az utat P. O. Hviezdoslav, a legnagyobb szlovák költő. A tőlem alig egy kődobásnyira bólogató öreg fák biztosan emlékeznek az árvái tanítóra, a szegény nép nagy és megértő barátjára, a szocialistarealista próza szlovák mesterére — Peter Jílemnickýre is. S ki tudja, vajon árvái utazása során nem járt-e éppen erre a mi Móricz Zsigmondunk? Elindulok. Könnyen megyek, pogygyász nem hátráltat. A kilométerek egyenletes iramban menetelnek el mellettem, terhükből mindig egy keveset átraknak vállamra, hogy nehezebbé tegyék léptemet, mintha féltenék ennek a völgynek a szépségét az idegentől. Gyönyörű ez a színekben tobzódó köntösbe burkolódzott árvái táj, a hegyes-dombos vidék, a kopaszodó fák, a fáradtan meghajló, de itt-ott még lángolóan piros virágú, ősszel dacoló bokrok, a köveken ugra-bugrálva, csilingelve tovasiető folyó, a hegyoldalra szuszogva kapaszkodó barna szántás. Az alacsonyra ereszkedő köd szorosan simul a völgyre, mint háremhölgyre a sűrű fátyol, amely sejteti, de a sóvár szemnek nem szolgáltatja ki annak bájait. Mégsem homályosul el örömöm, magamba szívom a kristálytiszta, üdítő hegyi levegőt, szemem megcirógatja a dombhátakat, a fákat, a bokrokat, a folyó medréből kíváncsian kikandikáló köveket, bizakodva rámosoly

j Szovjet esztrádmuvészek hazánkban November a csehszlo; ák-szovjet barátság hónapja, s ez alkalomból 18 tagú szovjet művészcsoport is ellátogatott hazánkba. A kerületi székhelyeken tartalmas esztrádműsorral lép a közönség elé. Nemcsak a színpadról szórakoztatja dolgozóinkat. hanem munkahelyükön is felkeresi tiket. A szovjet művészek Žilinán a Makyta Nagyezsda Kudrijavceva autogramot osztogat konfekciós-üzem munkásaival beszélgettek, a Banská Bystrica-i járásban a podlavicei EFSZ gazdaságát tekintették meg és elmentek a szövetkezeti tagok otthonába is. Modrán a kerámiai üzemben voltak. A vendéglátók mindenhol ajándékokkal kedveskedtek a művészeknek, esténkint pedig zsúfolt termekben vastapssal köszöntötték őket. A napokban Szlovákia fovárosába, Bratislavába érkeztek, Moszkva, Leningrád és Tbiliszi küldöttei. A műsor keretén belül ének, balett, grúz népi táncok, akrobatikus mutatványok szerepeltek. Minden egyes szám magas fokú kidolgozásban került bemutatásra, a közönség elragadtatassal tapsolta vissza kivétel nélkül a művészeket. Nagy érdeklődésnek örvendett Rini Zeljonaja, a Szovjetunió érdemes művésznője, aki gyerekhangot utánozott tökéletes előadásban. Szűnni nem akaró tapsot kapott Lili Cegelia, grúz énekesnő, aki szlovák dalokat is énekelt, úgyszintén férje Leon Geohlanjan, az Örmény Szovjet Szocialista Köztársaság érdemes művésze, a moszkvai filharmónia szólóénekese, aki operaáriákat. lírikus dalokat énekelt. A moszkvai esztrádzenekar tagjai: Raja Cizina, Valja La»»z, Inna Begam hegedű, zongora és cselló triója Csajkovszkij, Glinka és Brahms müveit tolmácsolta. Anlonyinu Revŕlsz és Valentyln Novickij, a világhírű szovjet balettmüvészetbol adtak Ízelítőt. Humoros volt karneváli groteszk táncuk. Nagya Kudrijavceva, a fiatal és szép moszkvai zsonglőr ügyesen adta elő számait. Temperamentumos grúz népi táncokkal ragadták magukkal a közönséget Georgij Pataraja és Konstantyin Loladze; lakodalmas táncot és egy lovagló-táncot mutattak be. Zinajda Jevkihová és Nyikolaj Patajev szinte bűvészi ügyességgel kapcsolták össze táneszámukat akrobatikus mutatványokkal A műsor végén az együttes vezetője, Jevgenyija Szmirnova köszönetet mondott a szívélyes fogadtatásért, Szlovákia népt lelkes üdvözléséért. „Szívből örülünk annak. hogy személyesen meggyőződhettek arról, hogyan élnek itt az emberek, menynyire barátságosak, amit bizonyít a soksok virágcsokor, ajándéktárgy és a tapsorkán." A szovjet művészek Bratislavábôl * cseh kerületekbe mentek, hogy » művészet segítségével az egész országban még erősebbre fonják a népeink közötti észints barátságot. • .. (k. J.) gok a köddel hősiesen viaskodó vörös napkorongra, egy pillanatra megállok és elnézem a békésen legelésző birkanyájat, amelyet nagybotos juhász és hü pulikutyája kísér, áthajtok a híd karfáján, lenn feltűrt szoknyában csizmás asszonyok sulykolják patyolattisztára a fehérneműt, velem szemben két tehénke húzza a kaviccsal telt szekeret, a bakon fülessapkás daloskedvű kocsis ül, bizonyára házépítéshez kell a kavics. Sorban kidőlnek mellölem a falvak, elpihennek az út szélén. Hátam mögött hagyom Bystriékát és Párnicát, Istebnét és Veličnát. S közben villanásnyi képekben jelenik meg előttem az is, amit sem Hviezdoslav, sem Móricz, sem Jilemnický nem láthatott: ... Tábla a folyó mentén: „Vigyázat, hirtelen vízszintváltozás veszélye!" .4 vidéknek villanyáramot adó s a vad folyót megzdbolázó árvái duzzasztógátról árulkodik az emberéletet és a jószágot óvó felirat. ... Lassan eltűnnek a nadrágszíjparcellák, itt-ott már nagyobb szövetkezeti táblákon pihenhet meg az ember szeme, hiába keresnéd a mezsgyekövet, az elválasztó-barázdát. ... Kőbánya és zúzó. Széles szalagon szüntelen vitustáncot járva fut a kövek rendezetlen armádiája, hogy elnyelje a vasúti kocsi nagyot ásító szája. S egykét kilométerrel odébb égnektörö kéményű hatalmas téglagyár, , amelyet vöröses-barnára fest be a rátapadó téglapor. ... Fönt a hegytető sem érintetlen. De a mai életet szerető természetimádót nem botránkoztathatja meg a völgyet átívelő magasfeszültségű vezeték „T" alakú tartóoszlopa, amely élesen rajzolódik ki az égbolt szürkéskék alapján. ... Az úton tehergépkocsik zihálnak, építőanyagot szállítanak, kővel terhesen töfögnek a dömperek, amott meg talajgyalu viaskodik a földdel, hogy helyet csináljon egy új épületnek. ... Baľra tőlem furcsa látvány. Egyszerű, nem hivalkodó, földszintes, de téglából emelt régi házikó, s úgylátszik gazdájának most sokkal jobban megy a sora, mert emeletet húz a jó alapra. Serényen megy a munka s már látható, hogy villaszerű lesz az új lak. ... Sok az új ház, de bőven maradt még a régi faházakból is. Az eresz alatt azonban villanybiztosítékok fehér porcelánja hirdeti, hogy a petróleumlámpát örök időkre száműzték. , . .Gyalogjáróval nem igen találkozom. Munkába is munkából, iskolába, hivatalba nemcsak vonattal lehet eljutni, hanem rendszeres autóbuszjárattal is. Talán csak nyáron több a gyalogjáró. De azok nem itteniek. Turisták, akiket a csodás szépségű táj csábít ide. ... Akivel mégis találkozom, az mind rendes ruhát, lábbelit visel ezen a szürke munkanapon is. Még a rózsaszínt is feketének látó legelfógultabb amerikai turista sem bukkanna rá rongyos gúnyára, bármennyire is keresné, ha erre vetődne. Nem tettem mást, csak tizennyolc kilométert gyalogoltam. A vonat, az autó megfosztott volna néhány belémrögzödö képtől, amely ugyan távolról sem tükrözi teljességében e vidék nagyott változott életét, de jellemzően tanúskodik róla: az új társadalmat építő ember hegyeket megmozgató ereje Szlovákiának ennek a valaha legelmaradottabb csücskében is felszabadult. Erre gondoltam, amikor fáradtan megálltam Dolný Kubín határában. S még valamire. Arra, hogy mennyire igaza volt Móricz Zsigmondnak, amikor a Gyalogolni jó című írásában oly meggyőző szépséggel szólt arról, mi mindent köszönhet az „apostolok lovának". Én is valami olyasmit éreztem a város kókockás főterén a Hviezdoslav Múzeum felé baktatva, mint ő, miután Kassáról hazament gyalog Sárospatakra: "... olyan büszke voltam, mintha valami hőstettet követtem volna el." ^lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllliiilllllllllllllllililllliillllllliilllllMllllltilllll£ | NAGY LAJOS: 1 | j\ooemberi ének 1 Ketten megyünk a hulló levelek közt, E E aranyló őszben, fáradt fák alatt. E Vijjog a szél, s a karcsú jegenyéket gyászba borítja egy varjúcsapat. E Vérző virágok ájultan hevernek, E E vert-rózsák rozsdás szirmain megyünk, E szívünket még a sápadt fény becézi... E ~ — lehet, hogy mi is dérvertek leszünk? E Bő kézzel hinti aranyát november. E E Szívem, kacagj a hulló aranyon! Az ifjúságunk, az is szertefoszlik, — E E dőljünk el itt, a halott avaron! = = A láng, amely egymás szívébe árad, E meglásd, virágzó életet terem. E Az ifjúság az gyorsan szertefoszlik ... E — ölelj magadhoz, édes szerelem! E ^iMMIIIIIIIIIIHIillllllMIIHIHIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIMIIIIIIir Gály Iván A szovjet filmek fesztiváljának széles skálájú programja határozza meg az utóbbi napok mozielőadásainak jellegét. A DEFA Rendeltetési helye — Katalánja című nem sikerült detektívfilmjével szemben a polgárháború elévülhetetlen tárgyköréből merítő több szovjet film kötötte le a fesztivál napjaiban szembetűnően megszaporodott mozilátogató közönségünk figyelmét. Első helyen a megfilmesített Tolsztoj trilógia két befejező részét kell említenünk, amelyekkel legközelebb külön foglalkozunk. Leonyid Lukov, tehetséges szovjet rendező a Vakmerő szív című szovjet-jugoszláv közös filmje nagy tetszést aratott. Oleko Dundics orosz hadifogságba esett szerb királyi tiszt, később a helyét felismerő, a forradalmi ügy szolgálatában álló hős vöröstiszt alakját örökíti meg. Nagy figyelmet szentel hőstetteinek, minden téren ügyel a korhűségre, bár a mozgalmas cselekmény közepette a hősök lélektani ábrázolása kissé elhalványul. Egyébként kitűnő alakítást nyújtott a jugoszláv Branko Plesa Dundics megszemélyesítésében. Méltó partnere volt, de jelentéktelenebb szerepet játszott a filmben a bájos Tatjána Pileckaja, aki Dundics menyasszonyát, Gálját alakította. A Felégetett hidak — Kraszij és Licenko rendezők filmje a két szemben álló tábor drámai összecsapását ábrázolja két hajdani szerelmes Jakov és Szófija tragikus sorsán. Mindketten szegénysorsban indulnak el, de életútjuk elválik. A lány férjhez megy Izarov gazdag földbirtokoshoz, majd örökli tekintélyes vagyonát. A férfi a világháború förgetegén át megtalálja a bolsevikokhoz vezető utat és a nép érdekeinek harcosa lesz. A rendező megrázóan hiteles erővel érzékelteti a polgárháború, a két kibékíthetetlen tábor összecsapását: a vörös csapatok elől menekülő ellenforradalmár Szófija elfogatásakor Jakovra süti fegyverét, Jakov viszont — bár szerette — végez vele. A Vakmerő szív c. film egyik jelenete Témáját és eszmei-művészi kidolgozását tekintve a legsikeresebb filmek egyikének tekinthetjük a kijevi stúdió alkotását: Messzi világok felé. Műfajilag a tudomány világába nyúló fantasztikus film. Közvetlenül reagál korunk legnagyobb tudományos sikereire, a szovjet világürkutatás eredményeire. Képzeletben a nem is oly messzi jövőbe viszi a nézőt: a bolygóközi repülőutak korszakába. A természet erőit legyőző és szolgálatába állító Embert dicsőíti. Am a fantasztikumok, a képzelet izgalmas világán kívül a nemes emberi kapcsolatok természetes kifejezésével hat a nézőre. Az Embert, a nagyságában is szerény szovjet embert látjuk megtestesülni hőseiben. Azt az embert, aki önzetlenül megosztja kutatásainak eredményét, felfedezéseit másokkal. Élete kockáztatásával, vagy feláldozásával segít bajbajutott embertársain. A szovjet- és amerikai űrhajósok között a filmben kibontakozó viszony a mesterséges gátfal fokozatos leomlását, a félrevezetett és lelketlenül kihasznált nyugati kisemberek öneszmélését jelképezi. Nagy látogatottságnak örvend ez a film. Nem csodáljuk, hisz a humánum fennkölt eszméjét hirdeti és szorgalmazza a művészet erejével. L. L. A Csemadok bratislavai helyi csoportjának vezetősége 1959. november 25 -én 19 órai kezdettel műsorral egybekötött Katalin-bált rendez, az „Olympia" kávéházban (volt Živnodom, Kollárovo námestie). Az esten közreműködik a bratislavai helyi szervezet kultúrcsoporíja. G. Pataraja és K. Loladze táncol (J. Herec felvételei) „Harcos szovjet művészet" elnevezésű kiállítás nyílt meg Ostraván a csehszlovák-szovjet barátság hónapja keretében. A kiállítás látogatói az exponátumok alapján képet formálhatnak arról, hogy milyen utat tett meg eddig a szovjet irodalom, hogyan foglalkozik az élet legsürgetőbb kérdéseivel és milyen segítséget nyújt az új emberért, a kommunizmus győzelméért vívott küzdelemben (ČT). Jozef Liesler festőművésznek ez a szgrafitja fogja díszíteni a Považská Bystrica-i új kórházépületet Ú J SZÖ 7 * 1959. november 21.