Új Szó, 1959. november (12. évfolyam, 302-331.szám)

1959-11-19 / 320. szám, csütörtök

MiMäSSifi Szorocsinci vásár A bratislavai Nemzeti Színház operaegyüttesének bemutató előadása Abol a fiatalok főiskolai tanulmányaikat megkezdik Az 1839-ben született Modeszt Petrovics Muszorgszkij a XIX. század zeneirodalmának egyik kimagasló egyénisége. Orosz kortársaival, Rimszkij-Korszakovval, Borogyinnal, Balakirevvel és Kjuijjal forradalmosító új hanggal szinte belerobban nemA pópa fia (P. Gábor) udvarol a szép Hivriának (D. Gabajová) csak Oroszország, hanem az akkori Európa elsekélyesedett, színtelenné vált, nagy zeneszerzőket felvonultatni hem tudó zenei életébe is. A klasszikus komponistákat utánzók tartalmatlan, bágyadt és sivár formalizmusával szemben Muszorgszkij és társai visszanyúljak az igazi zene éltető gyökeréig, s a népi dallamkincs dúsgazdag tárházából merítenek. Az elindító ok nem csupán az egyéni kifejezésmód meglelésére irányuló törekvés, hanem a társadalmi fejlődés forradalmi demokratikus felpezsdülése is. Muszorgszkij a népművészetből, a népi zenéből kiindulva, azt tehetségével továbbfejlesztve és feldúsítva, lényegében M. J. Glinka nyomában járva, jelentősen előrelendíti az orosz népi, nemzeti realista operát és kivezető utat mutat kora hanyatló zeneművészetének. Operái közül legnagyobbak a Borisz Godunov és a Hovanscsina, de melléjük méltán sorolható a Szorocsinci vásár című vígopera is, amelyet e napokban mutatott be a bratislavai Nemzeti Színház operaegyüttese. A vígoperát, amely Gogoľ témájára készült, Muszorgszkij korán bekövetkezett halála előtt két évvel komponálta. A mű jellemzője az ukrán nép életének népi motívumokra támaszkodó, részleteiben és egészében realisztikus és színdús tükrözése a zene formanyelvén Muszorgszkij sajátos kifejezésmódján. Ez a zene, ha nem is fejezheti ki hétmérföldes léptekkel lázasan fejlődő korunk modern emberének életérzését, örökbecsű és maradandó értékű, mert ihletője, átforrősítőja, lényege: a nép szeretete, az erejébe vetett hit, s a művész ismételhetetlen zsenialitása. A Szorocsini vásár rendezője, Miroslav Fišer élénk, mozgalmas, a játékos, humoros jeleneteket hatásosan aláhúzó előadásban hozta színre Paraszja és Hricko buktatókkal megbirkózó s végül beteljesülő szerelmének történetét. Különösen a második felvonásban mesterien kihangsúlyozza a vígopera babonaellenes és a pópák álerkölcsét kigúnyoló mondanivalóját. Nagy segítségre talál- Pavol Gábor díszlettervező személyében, akinek színpadképe mind a három felvonásban megfelelő atmoszférát teremtő. A szereplők közül kitűnően játszotta meg Pavol Gábor a Hivrijának udvarló fiatal pópa fiát. Dita Gabajová (Hivrija) játékban egyenrangú, hangban még többet nyújtó partnere volt. Valamivel halványabb volt a fiatal szerelmespárt éneklő Anna Martvoňová és különösen František Subert, míg a Hivrija parancsuralma alól csak az egész falu előtti megszégyenülése után szabadulni tudó Cserevik szerepében meglepően jó volt Boris Šimanovský. Kielégített a sógort alakító Juraj Martvoň, ezzel szemben Emil Schütz — különösen hangerő tekintetében — nem énekelte elég meggyőzően az emberi babonával élni tudó csalafinta cigányt. A zenekar Ladislav Holoubek lendületes, a népi zene dallamoazdaoságába elmélyülni tudó vezényletével kifogástalan teljesítményt nyújtott. Gály Iván. A prágai Károly Egyetem a világ egyik legrégibb tudományegyeteme, 611 éves. A prágai Közgazdasági Főiskola a napokban ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. Hat évszázaddal fiatalabb legidősebb hazai testvérbátyjánál. Az évszázadok gazdag tapasztalatokat jelentenek. A fiatalság: lendületet, az új iránti érzéket. A prágai Közgazdasági Főiskola köztársaságunkban az elsők között valósította meg azt a jelentős párih atározatot, hogy a tudománynak is közelebb kell kerülnie a gyakorlathoz, a főiskoláknak közelebb kell jutniok az élethez, szorosabb kapcsolatot kell teremteniük a termeléssel, az üzemekkel. A határozat, amíg valóra nem váltjuk; holt betű. Tartalmat, életet az emberek lehelnek belé; adott esetben a főiskola vezetősége, az első éves főiskolások és néhány kiválasztott prágai üzem. Éppen ezért már elmon dhatjuk, hogy mögöttünk van az az idő, amikor, a főiskola csupán azt jelentette, hogy a főiskolai h allgató a tantermet előadóteremmel, a vékonyabb tankönyvet vastagabbal, tudományosabbal váltotta fel. És amikor az az ötletem támadt, hogy elbeszélgessek a Közgazdasági Főiskola első szeme szterének női hallgatóival, Prága elővárosába, az ipari Hloubétínbe, a szárazsüteményipar egyik jelentős üzemébe kellett kiugranom. Cserevik és társai a II. felvonás egyik jelenetében (J. Herec felvételei) Reggel hat órától, délután tizennégy órától váltott műszakban öszszesen tizenöten itt készítik a Prümysl trvanlivého pečiva nemzeti vállalat szellős műhelyeiben a vajtól, tojástól, kávétól, csokoládétól, vaníliától, méztől, mandulától illatozó „előadó-teremben" a legfinomabb piskótákat, ostyákat, nápolyi szeleteket, kekszet, pasziánszot, vagy húsz egyéb ínyenc cukrászfalatot. (Ha történetesen fiúkkal óhajtottam volna diskurálni, úgy a ČKD Praha gépipari üzembe, vagy a Český Brod-i állami gazdaságba kellett volna mennem.) A tanév elején ugyanis a főiskola különböző fakultásai első szemesztereinek 330 fiú és leány hallgatója 19 üzemben vetette meg a lábát. A fő tantárgy: az élet. A hét négy napján, vagyis 30 — 32 órát — mint munkások — üzemekben dolgoznak. Két napon át előadásokat hallgatnak, szemináriumba, konzultációra járnak. Az első évfolyam tananyagát csökkentették, a következő évfolyamokra hagyták. A maradék szabad idő tanulára, alvásra, szórakozásra, művelődésre szolgál. Ügyesen beosztva, ezt is iól ki lehet használni. így marad ez az első tizenegy hónapban, sőt részben a második tanévben is. Tanulmányaik befejeztével már önálló munkakörben fognak dolgozni — mégpedig saját szakkörükben. Hófehér köpenyben, orvosnők módjára vonul be a csicsergő lánysereg az öltözőből, hogy elfoglalja munkahelyét. Megkezdődik a műszak. Gondtalanul folyik a munka, legfeljebb még egy-egy ügyes fortélyt szeretnének ellesni időseb*), „hivatásos" munkatársaiktól. Mert a normát ugyanúgy szeretnék teljesíteni: attól függ a kereset! Arra pedig szükség van. Ki nem szeret a fiatal lányok közül szépen, divatosan és ízlésesen öltözködni. Az üzemen a pár évtizedes tapasztalattal rendelkező Václav Rosa, az üzem gyártásvezetője vezet végig. Büszke az üzem eredményeire, jő hírnevére, a készítmények minőségére, ízlik nekem is, neked is, széles ez országban a Tatranka, meg a Habeška. Büszke az NDK-'bőI kapott új gépekre, az infrasugarú kemencére, de még sok gépi berendezés korszerűbb lehetne — a termelékenység érdekében. Hiszen a nők foglalkoztatottságának arányában nő a kereslet a szárazsütemények iránt. — Majd a harmadik ötéves terv keretéből — nyugtatja meg magát, s minket — abból már az élelmezési ipar is bővebben részesül. Addig úgy segítünk magunkon, hogy technikusaink saját műhelyünkben valósítják meg újítóink jóváhagyott javaslatait. De Rosa elvtárs elégedett a lányok munkájával is. Becsületesen dolgoznak, pontosan bejárnak. Egykét heti betanítás után teljesítik a normát, és már az első napokban baráti légkör, jó kollektívák alakultak ki. Mindez a munkásnők és a főiskolás lányok közös érdeme. — Feltétlenül előnyükre szolgál — folytatja - a szellemi és testi munka ilyen váltása. A munka üteme, a tervteljesítés, a norma, no meg a becsület sem engedi, hogy a műhelyben hosszasabban beszélgessünk a lányokkal. Egyébként is más-más munkahelyen dolgoznak. Megkérem Tomáš Nenčánský elvtársat, az üzem igazgatóját, tegye lehetővé, hogy műszak után az irodahelyiségen találkozhassunk. De előbb ő tájékoztat, hogy az üzemben a normák műszakilag indokoltak, azért is vezették be az elsők között az új bérrendszert. Műszaki-szervezési intézkedésekkel nagyobb összeget megtakarítottak, az alkalmazottak számát 4,8 százalékkal csökkentették, egy munkás óránként 0,66 fillér értékkel emelte a termelést. A megtakarított összeggel nagyobb lett a béralap. És az eredmény: .körülbelül havi 100 koronával emelkedtek a keresetek, az átlagfizetés 990 korona. Négyen jöttek. Pirospozsgás arcuk üde, mint a rózsa. Vidámak. A jól végzett munka tudata fűti őket. Csak a kölcsönös bemutatkozáskor tudom meg, hogy Eva Traspeová prágai, Jana Hubálková tábori, Édesová és Krajanová komáromiak. Tisztában vannak vele, hogy amit «moi-.danak, arról a szülők, ismerősök is tudomást szereznek, örülnek az újságíró érdeklődésének, egyszerre szeretnénk mind beszélni. Bel- és külkereskedelmet, üzemi szervezést tanulunk a főiskolán. Választott szakmánkból következik, hogy érdekel az üzemek élete. Szívesen dolgozunk a hivatásos elvtársnőkkel, akik szeretettel fogadtak. Csomagolással kezdtük és már bekapcsolódtunk a termelés folyamatába. Most gyermekpiskótát készítünk. Fokozatosan átmegyünk minden osztályon. A keresetünk természetesen kisebb, mint az átlagos heti kereset, mi viszont csak négy napig dolgozunk az üzemben. Ha tanulmányainkat eredményesen akarjuk folytatni, bizony sokat kell tanulnunk, különösen a külkereskedelemben fontos a világnyelvek ismerete, dehát fiatalok vagyunk és nem félünk a nehézségektől. Egyáltalán nem titkoljuk, hogy kevés a szabad időnk. De azért moziba eljutunk, csak még megszervezzük a kollektív jegybeszerzést, nehogy a sorbaállással sok időnk kárbavesszék. Lám, mfre is jó a kollektíva. Traspeová is azt vitatja, hogy ő, a prágai kislány, aki szüleinél lakik, él leginkább elszigetelten a társnőitől. A többiek munkán kívül, az internátusban is együtt lehetnek. Az üzem vezetői, az illetékesek megelégedettek az eddigi eredményekkel. És mit mond dr. Vladimír Sedlák professzor, a Közgazdasági Főiskola rektora ? — Két hónap túl rövid idő, hogy kellő tapasztalattal rendelkezhessünk. De már most is látjuk, hogy a rendszeres munka fegyelmező hatással van. Főiskolai hallgatóink üszkék a keresetükre, megbecsülik a pénzt, érdeklődnek a termelés gyakorlati és elméleti problémái iránt és bizonyos szakképzettségre is szert tesznek. Az üzemekkel, ahol hallgatóink dolgoznak, szeretnénk a kapcsolatokat szorosabbá tenni. Előadásokat tervezünk a marxizmusról-leninizmusról. Azt szeretnénk, hogy a munkások tudják meg, mit tanítunk a főiskolákon. Sokat várunk a vitáktól az üzemekben, különösen a fiatalabb munkások részéről. Reméljük, hogy többüket megnyerjük a továbbtanulásnak. SZILY IMRE Gerhard Bengsch: KIHALLGATA Ott áll ma is Potsdamban a Bahnhofstrassen a rendőrség épülete és benne a cella, udvarra néző ablakával. Létezik még a grossbeereni karosszériagyár is, ahol Wilhelm Pitzer a háború alatt dolgozott. Lakkozó volt, az egyetlen szakember a lakkozóműhelyben dolgozó száz fiatal közölt, akiknek ruháján az • „Ost"-jeliés éktelenkedett. Nagy álcázó foltokat festettek a barakkokra. És mérgesgáz, éhség vagy legalábbis botiités járt annak, aki egyetlen répáért lehajolt. Dr. Siegfricd, az üzem tidajdonosa sokat keresett a háborún és a rabszolgákon. De még többet akart keresni és egyre csak ordítozta: „Davaj, davaj — gyorsabban azzal a munkával!" Wilhelm Pitzer kiadta a jelszót: „Lassabban dolgozni!" Aztán jött Sztálingrád. 'A horogkeresztes zászló félárbocra süllyedt, az „ezeréves birodalom" eresztékeiben ropogott a csúnya verés után. Az SS birodalmi vezetője parancsot adott, hogy a belső front szilárdítása érdekében minden gyanús vagy megbízhatatlan elemet le kell tartóztatni, amennyiben még szabadlábon volna. * A gestapófogház kihallgatási szobájában ülő hivatalnok egy további iratcsomóban lapozott. „A következőt!" Szőke, szélesvállú, sportinges fiatalembert vezettek az íróasztal elé. A Hivatalnok úgy találta, hogy erre az arcra nyugodt mozdulatlansága ellenére is a gúny finom ráncai vésődtek. Sztálingrád! '— gondolta. Háromszázezer ember a s .. .-ben. A teljes harmadik hadsereg. Disznóság. Fiatal volt még és már jónéhány napja nem volt S S-cimborái körében. A „Völkischer Beobachter" unalmas vezércikkei nem tudták megvigasztalni; veszettül dühös volt Sztálingrád miatt, de mindenekelőtt félt. — Neve? — Wilhelm Pitzer. — Született? — 1909. július 28-án. — Büntetve volt? — Igenis — hazaárulás előkészítése miatt! A hivatalnok felkapta kerek, majomképű fejét. Hát ez elég önérzetesen, fölényesen, sót büszkén hangzott. „Stacho, verd be a pofáját!" — mondaná most a parancsnoka, ha itt ülne. Stacho lassan felemelkedett. Mint egy tigris, körüljárta a foglyot, bezsírozott csizmája puhán ropogott, arcáról érezni lehetett a púder illatát. „Hazaárulás? S még büszke is rá?" — sziszegte és vakon belevágott áldozata arcába. Miután a véresre vert embert kidobta, Stacho lihegve leült, letörölte keze fejéről a vért és rágyújtott egy cigarettára. Nem izlett. A hatodik hadsereg mégis a pokolban van. * A harmadik emeleti cella ablaka előtt táncoltak a hópelyhek. Üvöltött a szél az udvaron. Wilhelm Pitzer jelállt a padkára, kinézett és azon töprengett, tudnak-e róla valamit. Valószínűleg semmit, s csak a „belső front szilárdításáért" tartják fogva öt is. Ki tudja, hány ezer elvtársat ráncigáltak ki az ágyból úgy, mint őt azon az éjszakán ... Ha biztosan tudnának valamit Grossbeerenröl, nem verték volna össie az első mondat után — gondolta magában. Azért hoztak be, mert hatalmuk első évében röplapokat osztogattál és fegyházbüntetésed volt. Olyan személyi leltározásfélét végeznek most. Akiben nem bíznak, azt táborba küldik. Biztosan téged is. Várni kell. Talán ott áll az iratokban, hogy lakkozó voltál utoljára a Siegfried-gyárban. Ha nem nyomoznak utánad, rá sem jönnek, hogy elömunkása voltál száz fiatal orosz nőnek és egy pár fiúnak. Egyikük sem idősebb húsznál... Remélem, ott a lakkozóban továbbra is ahhoz tartják magukat, amit mondtam nekik: lassan dolgozni, a munka ütemét feltűnés nélkül csökkenteni. Csak semmi nyílt lázadás és bravúrok. Ezek a kölykök oly nehezen képesek palástolni gyűlöletüket. Türelmetlenek, lobbanékonyak. Fegyver nélkül rohannának ahelyett, hogy csendtien körülfognák az ellenséget ... Kint a folyosó kőkockáin az ételt hozó rab facipői kopogtak. Pitzer az ajtóhoz állt, hogy a kis ablakon keresztül átvegye a csupavíz kelkáposztalevest. A másik tudta, hogy Pitzer „politikai" és a merőkanalat mélyebben mártotta a vederbe. „Szegény fiú" — morogta. Pitzer hallgatott. Lassan kanalazta a levest. Tudta, hogy a gyors, kapkodó evés a legkevésbé csillapítja az éhséget. Este körmével cellája meszelt falára az első naptárrovást véste. 1943. február 10-ike volt. Várakozás. Végnélküli bizonytalanság. Várni. Kihallgatások nincsenek. Semmi. Csak a szigorú magánzárka. Talán nyomok után kutatnak? Anyagot gyűjtenek ellene? Wilhelm Pitzernek gyakorlata volt már abban, hogy mindent átgondoljon. Fölkészült mjnden lehetőségre, feleleteket készített elő és gondolt a legvalószínűtlenebb meglepetésekre is. Különös játékot űzött, melyben ő maga volt a kérdező és a kérdezett is. Felvértezte magát. így telt el 7 hét. Április elején aztán egy nap szokatlan órában közeledtek a szöges csizmák léptei cellája felé. „Jöjjön vélem, Pitzer!" Wilhelm az SS-legény előtt haladt, végig a hosszú csupasz folyosón. Sejtette, hogy most dűl el sorsa, de nem tudta, mi a rá váró kihallgatás célja. Aztán megpillantott egy lányt, aki őrizet alatt a falhoz támaszkodott. Sötét szeme lázasan csillogott, vékony kezei közt tarka zsebkendőt nyomorgatott... Ľudmila — Ott dolgozott abban a gyárban, ahol maga előmunkás volt. — Ügy van. — Nagyon helyes, Látom, hogy ma kivételesen beszédes. Csak így tovább, Pitzer, s az a tök ott a válla közt a nyakán marad. Stacho villogtatta egészséges fehér fogait. A Havelen egy gőzhajó kürtje Zalai Andrian rajza Gurenko. Tehát mégis! Pitzer bátorító pillantást vetett rá, majd belépett 'a szobába. Stacho ma élénkebbnek látszott. A márciusi nap ereje meglátszott lebarnult homlokán. Biztosan a Havelparton sült le horgászás közben. — Igaz-e Pitzer, hogy maga keleti munkásnőkkel takaríttatta a lakását? — Igen, természetesen — válaszolta Pitzer átgondolt terve szerint. — Ľudmila Gurenkoval, az orosz lánnyal is? — Vele is. szólt. A szél üres tehervagonok csörömpölését hozta be a szobába, tolattak a potsdami állomáson. — Bevallja, hogy ez a Gurenko magánál, a maga sesgítségével a moszkvai rádiót hallgatta? — kérdezte hirtelen Stacho. Pitzer várta a kérdést. — Nem. Ez már azért is lehetetlen, mert az én készülékem túlságosan ócska és nagyon kicsi ahhoz, hogy Moszkvát foghassa. Stacho kedélyesen vigyorgott: — Na, most aztán nagyon ingadozik ott a nya(Folytatás a 7. oldalon) ÚJ SZŐ 6 * 1959- november 19.