Új Szó, 1959. október (12. évfolyam, 272-301.szám)

1959-10-02 / 273. szám, péntek

Äz SZKP KB-nalí, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének és a Szovjetunió Minisztertanácsának köszönete Moszkva (ČTK) — Szerdán Moszkvában nyilvánossápra hozták az SZKP Központi Bizottságának a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének és a Szovjetunió Minisztertanácsának nyílt levelét, mely­ben köszönetet mondanak azoknalk a szov.íet embereknek, üzemi kollektíváknak és intézeteknek, amelyek szívélyes jó­kívánataikkal keresték fel őket a szov.íet űrrakéta Holdra bocsátása alkalmából. A szov.iet holdrakéta felbocsátása a szovjet tüdősök, mérnökök és munkások alkotő lángelméjének kifejező bizonyíté­ka volt. A szovjet nép sikere az egész haladó és békeszerető emberiség jelentős győzelme — mondja a legfelső szovjet szervek levele. Sztrájkmozgalom az USÁ-ban New York (ČTK) - A kikötő-, ra­kodó- és raktármunkások szakszer­vezeti szövetségének több mint ti­zenötezer tagja az USA keleti part­vidékén október l-re virradó éjsza­ka sztrájkba lépett, amikor kudarc­cal végződtek a munkaadókkal az új munkaszerződés megkötéséről foly­tatott tárgyalások. A félmillió amerikai acélmunkás sztrájkja már több mint tizenegy he­te tart, az amerikai acélipari mág­nások lassan kimerítik acélkészletei­ket és érezhetővé válik az acélhiány. Mivel nem akarnak eleget tenni a sztrájkolók bérkövetelésének, az utóbbi időben további vállalatokat zártak be és a munkásokat elbo­csátják. Eisenhower elnök szeptem­ber 30-án azzal fenyegetőzött, hogy ha a két fél nem egyezik meg a sztrájk befejezésében október 8-ig, a Taft Hartley-törvény alapján a sztrájkot 80 napra félbeszakítja. Üjabb fasiszta garázdálkodás Londonban London (ČTK) — A „Fehérek védel­mére alakult liga" nevű angol fasiszta szervezet tagjai szerdán este Hampste­adban tüntetést rendeztek, hogy meg­akadályozzák D. Pitt brit munkáspárti néger jelölt választási beszédét az ál­talános választások előtti kampányban. A fasiszta garázdálkodôk tüntetésük során 20 személyt megsebesítettek. Ez már a második eset ezen a héten. Hétfőn egy másik fasiszta szervezet, az ún. „Nemzeti Munkáspárt" tagjai megtámad­ták London színes bőrű lakosainak vá­lasztási gyűlését. SZERDÁN Bagdadban megkezdődtek a földreform kihirdetése első évforduló­jának ünnepségei Dr. Ibrahim Kubba földreform és kőolajügyi miniszter be­szédében kijelentette, hogy a földreform célja a szegény és középparasztok védel­me, s egyidejűleg az imperializmussal szövetkezett feudalizmus eltávolítása volt. ISIBASI JAPÁN miniszterelnök felszó­lította Kisi jelenlegi miniszterelnököt, hogv a kormány változtassa meg a Kí­nai Népköztársasággal szemben folyta­tott politikáját. Tokiói jelentés szerint Kisi tekintettel a fokozódó népi kam­pányra nem utasította vissza közvetle­nül Isibasi felhívását és kijelentette, nogv „lénvegében egyetért vele". Hoz­:áfíjzte azonban, hogy tekintettel Japán, az USA és a Csang Kaj-sek-kormány kapcsolataira, ez idő szerint nem való­sítható meg Isibasi javaslata. (ČTK) MOI.VIN PRICE, Graig Hosmer és Ró­bert MacKeanv amerikai kongresszusi ta­gok amerikai atomszakértők kíséretében szerdán meglátogatták a Moszkva mel­letti egyesült atomkutató intézetet. (ČTK) SZERDÁN Jugoszláviában hó esett. A Krusevác melletti hegyi falvakat 20 centiméteres hótakaró borítja. Boszniá­ban és Hercegovinában minusz 9 fokra süllyedt a hőmérséklet. (ČTK) TOKIÓBAN október 1-én a japán fővá­ros több mint tízezer dolgozójának rész­vételével Ünnepi gyűlést tartottak a Kínai Népköztársaság megalakulása 10. évfor­dulójának tiszteletére. (ČTK) Dr. W. PICKRING, a kaliforniai tech­nológiai intézet rakétamotor-szakértője kijelentette, hogy a két szovjet holdra­kéta. főleg az, amelyik elérte a Holdat, a Szovjetunió olyan lehetőségeiről tanús­kodnak a világürkutatás terén, amelyek jelentősen felülmúlják mindazt, a«nit az amerikaiak eddig elértek. (ČTK) AZ IRAKI KÜLÜGYMINISZTÉRIUMBAN szeptember 30-án kicserélték az atom­energia békés felhasználásában való együttműködéséről kötött szovjet-iraki egyezmény ratifikációs okmányát. (ČTK) NYUGAT-NÉMETORSZÁGBAN a Cseh­szlovák Köztársaság határa közelében nagy hadgyakorlat kezdődött, amelynek során kipróbálják a bonni határőrség együttműködését a nyugatnémet készült­ségi rendőrséggel. (ČTK) HEINRICH LÜBKE nyugatnémet elnök szerdán az új mezőgazdasági és közellá­tási miniszterré Werner Schwarz nagy­birtokost, régi nácit, az uralkodó Keresz­ténydemokrata Unió képviselőjét neve'zte ki. (ČTK) A. Novotný elvtárs levele a bajkáli halászokhoz Moszkva (ČTK) - Antonín Novot­ný elvtárs Pekingbe utazásakor az irkutszki repülőtérről levelet és ajándékokat küldött a bajkáli halá­szoknak. A levélben ezt frta: „Ki­használom rövijd irkutszki időzése­met, hogy még egyszer megköszön­jem önöknek ajándékaikat. Nagy örömet okoztak nekünk. Emlékül ajándékot küldök önöknek Csehszlo­OLLENHAUER: Adja fel a szövetségi kormány az atomfegyverkezést Bonn (ČTK) - Erich Ollenhauer, a Nyugatnémet Szociáldemokrata Párt elnöke szerdán este a müncheni rá­dióban mondott beszédében kiváló történelmi eseményként emlegette Hruscsov és Eisenhower tárgyalását. Szerinte a Camp Dávidon folytatott tárgyalás csak előjátéka volt egy hosszabb ideig tartó nemzetközi ér­tekezletnek, melyen bebizonyosodik, meghozta-e gyümölcsét a feszültség enyhülése. Beszéde további részében bírálta az Adenauer-kormány kétszí­nűségét, mivelhogy szavakban min­denkor a „joviális" leszerelés híve és hajlandó csatlakozni a négy nagy­hatalom bárminő leszerelési egyez­ményéhez, ám a valóságban ez sem­mit sem jelent. Ollenhauer felszólí­totta a nyugatnémet kormányt, hogy mondjon le a Bundeswehr atomfel­fegyverzéséről. vákiáből és a kolhoz minden dolgo­zójának sok munkasikert és életörö­möt kívánok." Novotný elvtárs egy kristályvázát, hanglemezeket és gra­morádiót ajándékozott a Bajkál-tő menti Kultuk halásztanya dolgozói­nak. A Bajkál-tó vidékén 4000 tagja van a Szovjet-Csehszlovák Baráti í Társaság csoportjainak. • mmm F. Kahuda miniszter Albániában Tirana (ČTK) — Manis Miftiu albán iskola- és kulturális ügyi miniszter meg­hívására František Kahuda, az iskola- és kulturális ügyek minisztere tegnap ba­ráti látogatásra Albániába utazott. A ti­ranai repülőtéren Manis Miftiu, az albán miniszterelnök első helyettese, az isko­la- és kulturális ügyek minisztere, vala­mint az albán köz- és kulturális_ élet további képviselői fogadták. Megjelent František Malik csehszlovák nagykövet Is a tiranai csehszlovák képviseleti hiva­tal munkatársaival. Az Angol Munkáspárt nyilatkozata Hruscsov elvtárs amerikai tárgyalásairól London (ČTK) - Morgan Phillips, az Angol Munkáspárt főtitkára nyi­latkozatot tett közzé, amelyben a Munkáspárt üdvözli D. Eisenhower, az USA elnöke, valamint Ny. Sz. Hrus­csov szovjet miniszterelnök között Camp Davidban lefolyt megbeszélé­sekről kiadott közleményt. A Mun­káspárt hangsúlyozza, hogy e közle­mény reményteljes kilátásokat nyit a kormányfői tárgyalások elé. M. Phillips hangsúlyozta továbbá, hogy a tényleges béke és a tény­leges leszerelés elérése megkövete­li, hogy Kína elfoglalja törvényes helyét az ENSZ-ben és más nem­zetközi szervezetekben. Kuba 330 ezer tonna cukrot szállít a Szovjetuniónak Havanna (ČTK) - Dr. Osvaldo Dorticos kubai elnök szerdán be­jelentette, hogy Kuba egyezményt kötött a Szovjetunióval s ennek alapján 330 ezer tonna cukrot szál­lít a Szovjetuniónak. Százezer tonnát még az idén, a többit pedig március végéig szállítják le. A bonni uralkodókörökben a nyugatnémet sajtóban és kisebb mértékben egész Nyugat-Európában nagy izgalmat keltett Herternek, az USA külügyminiszterének szeptember 22-1 sajtóértekezletén tett kijelenté­se, mely szerint az Egyesült Államok­nak nem volna „semmi kifogása" a békeszerződés aláírása ellen a Szov­jetunió és a Német Demokratikus Köztársaság között. A bonni kormány Washingtonban haladéktalanul fel­iratot nyújtott be és „magyarázatot" követelt, hogy Herter mit értett r megjegyzés alatt, s vajon ez nem je­lenti-e az amerikai politika további elhajlását a „klasszikus" alapelvtől — Németország mechanikus egyesítésé­től. Az Egyesült Államok bonni nagy­követe azután a külügyminisztérium megbízásából a nyugatnémet külügy­minisztériumba látogatott és ott for­mális biztosítékot adott arról, hogy semmi sem történik, és hogy az USÁ németországi politikája „változatlan" marad. Eme udvarias biztosítás ellenére Bonnban és a nyugatnémet sajtóban továbbra is nyilvánvaló idegesség ta­pasztalható az USA további politiká­ját illetőleg a német kérdésben, és a legkülönfélébb találgatások folynak arról, mi minden következhet be ezen a téren. Különös figyelemnek örvend pl. az a körülmény, hogy Herter nem használta a szokásos meghatározást a Német Demokratikus Köztársaság­gal kapcsolatban, kihagyta az „úgy­nevezett" jelzőt és hogy „csak úgy" beszélt Kelet-Németországról. Ezzel kapcsolatban kiviláglott, hogy a nyugati küldöttségek még a genfi értekezlet előtt megegyeztek e meg­fogalmazás alkalmazásában, amelyet csak egy ízben szegett meg Selwyn I loyd brit külügyminiszter. Ha az Egyesült Államoknak valóban nincs Három francia baloldali párt közös nyilatkozata Párizs (ČTK) — A Francia Kommunista Párt kerületi szervezete, az Autonóm Szocialista Párt és a Szocialista Baloldali Szövetség Seine Mártimé megyei szer­vezete közös nyilatkozatot tett közzé a nemzetközi és a belpolitikai helyzetről. A nyilatkozat felhívja a megye dolgo­zóit, támogassák a nemzetközi feszültség enyhítésére irányuló akciókat és sürgő­sen követeljék az algériai háborúnak tár­gyalások útján való megszüntetését. A nyilatkozat megállapítja, hogy a fran­cia kormány politikája kívül áll a nagy békés áramlaton, amely valamennyi nem­zet vágyainak megfelel. Ezt bizonyítják a Szaharában tervezett atombombakísér­letek és a kormány algériai politikája. De Gaulle az algériai népnek önrendel­kezési jogot akar nyújtani, de mivel nem hajlandó a békéről tárgyalni az ideiglenes algériai kormánnyál, ez a jog tisztán elméleti marad. Valószínű, hogy már november végén összeül a csúcsértekezlet London (ČTK) — Macmillan angol miniszterelnök glasgowi választási beszédében szerdán este bejelentette, hogy a Iiárom nyugati nagyhatalom és a Szovjetunió kormányfői javasolt találkozójának időpontját a legköze­lebbi napokban kitűzik. Macmillan nyilatkozata ezek sze­rint igazolja azokat « londoni diplo­máciai körökből származó előző híre­ket, melyek szerint november végén, vagy december elején tartják meg a csúcsértekezletet. A TIMES diplomáciai tudósítója ez­zel kapcsolatban megjegyzi, hogy a kormányfői találkozó fő irányelve­ket adna a leszerelésre, s ezek sze­rint fejtené ki tevékenységét tíz állam leszerelési bizottsága, melynek januárban kell ' összeülnie. A kor­mányfői találkozó fő feladata azon­ban a Berlinre vonatkozó ideiglenes egyezmény kidolgozása lenne. Az albán és a román kormány nyilatkozata a szovjet leszerelési javaslatról Tirana (CTv!) - Az Albán Népköz­társaság kormánya nyilatkozatot adott ki a szovjet kormány általános és teljes leszerelésére tett javasla­táról, melyet Hruscsov elvtárs ter­jesztett elő az ENSZ XIV. közgyűlé­sén. A nyilatkozat megjegyzi, hogy a szovjet kormány reális és konkrét javaslata világszerte reményt keltett, hogy biztosítva lesz a tartós béke. A terv megvalósítása örökre meg­mentené az emberiséget az atomhá­ború veszélyétől, a hidegháború és az erőpolitika felszámolását s a köl­csönös bizalom és a nemzetközi kér­dések békés megoldása feltételeinek kialakulását eredményezné. A nyilat­kozat végül megjegyzi, hogy ha min­den állam és elsősorban a nagyhatal­mak jóakaratot tanúsítanak, akkor négy éven belül megvalósítható ez a nagyszabású terv. Bukarest (ČTK) — A román sajtó ok­tóber X-én közölte a Román Népköztár­saság kormányának az általános és tel­jes leszerelésre tett szovjet javaslatok­kal kapcsolatos nyilatkozatát. „A román kormány véleménye szerint — hangsúlyozza a nyilatkozat — most kedvező feltételek vannak a szovjet kor­mány javaslatainak megvalósítására. Meg­ítélése szerint az általános és teljes le­szerelés programja az általános és teljes ellenőrzéssel egyszer s mindenkorra tisz­tázná az ellenőrzés kérdését, melyet bi­zonyos körök ürügyül használtak fel bár­milyen haladás elérésének meggátolásá­ra a leszerelés kérdésében. A román kormány kifejezi meggyőző­dését, hogy a szovjet javaslatok támo­gatásra találnak valamennyi kormány, va.­lamint az ENSZ és a leszerelési bizottság részéről Is és kijelenti, hogy teljes mér­tékben kész hozzájárulni a szovjet kor­mány javaslatainak megvalósításához." Tűzzék az ENSZ napirendjére az Egyenlítői Afrika kérdését Kairó (ČTK) - Az Ázsiai és Afri­kai Országok Állandó Szolidaritási Tanácsának titkársága Dag Hammars­kjöldhöz, az ENSZ főtitkárához inté­zett táviratában kéri, tűzzék az ENSZ közgyűlésének napirendjére az Egyenlítői Afrika kérdését. A titkárság de Gaulle francia köz­társasági elnökhöz intézett táviratá­ban elítéli az úgynevezett államkö­zösség részét képező afrikai gyar­matországok politikai és gazdasági kizsákmányolását és követeli, adják meg az összes leigázott afrikai népek függetlenségét. Az NDK hétéves terve a Népi Kamara előtt Az ipari termelés 188 százalékra növekszik AZ NDK-NAK ÉS AZ NSZK-NAK MEG KELLENE EGYEZNIE A FEGYVERKEZÉS BESZÜNTETÉSÉBEN Ajnint már közöltük, Berlinben szerdán, szeptember 30-án összeült az NDK Népi Kamarája, hogy meg­tárgyalja az NDK 1959-1965-ös évekre szóló népgazdaságfejlesztési hétéves tervének törvényjavaslatát. W. Ulbricht, a NSZEP első titkára beszéde elején a külpolitikai hely­zetről beszélt, üdvözölte Hruscsov elvtárs amerikai látogatásának ered­ményeit és elsősorban a Szovjetunió új leszerelési javaslatát. Ulbricht elvtárs javasolta, hogy az egész képviselőház hívja fel a nyu­gatnémet köröket együttes törskvés­re az NSZK és az NDK közötti fe­szültség enyhítése érdekében. Első­sorban le kellene a két államnak mondania az atomfegyverkezésről és támogatnia az atommentes övezet létesítését, Nyugat-Németország le­mondana a francia atomfegyverkísér­letekben való részvételről, az NDK és az NSZK megegyezne a fegyverkezés beszüntetésében, megnemtámadási egyezmény aláírásában, valamint külföldi csapatok fokozatos kivoná­sában Németország területéről, pa­ritásos össznémet bizottság létesí­tésében, amely a békeszerződés s Németország egyesítése kérdéseivel foglalkozna. A hétéves terv feladataival kapcso­latban Ulbricht elvtárs rámutatott, hogy 1965-ben az ipari termelés 188 százalékra növekszik az 1958-as év­hez viszonyítva. Miért idegesek Bonnban? kifogása a békeszerződés aláírása el­len az NDK-val? — teszi fel a kér­dést idegesen néhány nyugatnémet lap. Vajon ez nem annak a jele-e, hogy az USA lassan „belenyugszik" a Németországban fennálló helyzetbe, a két német állam létezésébe? Emlé­keztetnek Dulles ama kijelentésére is, amelyet hivatalos ténykedésének végén ez év elején tett, vagyis, hogy a szabad választások nem kell hogy Németország egysége elérésének egyedüli módszere legyen. Ez a kije­lentés nem csekély törést okozott abban az egész koncepcióban, amely­lyel mindaddig a német problemati­kához közeledtek Nyugaton, abban a koncepcióban, amely de facto kizárt minden reális tárgyalást: és így a né­met kérdés megoldását is. A New York Times bonni tudósításában azt a nézetet tolmácsolja, hogy „Herter nem volt óvatos abban a dologban, ahol az óvatosság hiánya sokba ke­rülhet". Üjabb nyugtalanság tört ki Bonnban Eisenhower elnök legutóbbi megjegyzésével kapcsolatban, amelyet utolsó sajtóértekezletén tett, amikor Berlin mai helyzetét kifejezetten „ab­normálisnak" minősítette. Ez semmi­képp sem egyezik azzal a bonni tétel­lel, hogy Berlin helyzetén semmit sem kell változtatni. Olyan hangok hallatszottak — mégpedig nem elő­ször, — hogy Eisenhower elnöknek „helyesbítenie kellene" kijelenté­sét. Mindezen jelenségekkel kapcso­latban annyit mondhatunk, hogy nem csupán egyes kijelentésekre vonat­koznak, hanem inkább szélesebb, ál­talánosabb érvényűek. A „hideghábo­rú" bonni hívei nem hirtelen váltak idegessé Herter és Eisenhower kije­lentései után. Folyton idegesek az utóbbi időben, és úgy tűnik, erre ko­moly okuk van. Az egész nemzetközi helyzet a szél­sőséges támadó erők hátrányára fej­lődik, ama erők rovására, amelyeknek szélső jobb szárnyán áll a bonni kor­mány. Amint Ny. Sz. Hruscsov és D. Eisenhower az USÁ-ban folytatott tárgyalásaik során hangoztatták, a hidegháború jege olvadozni kezd. Nem csoda, hogy azok, akik e jégen ta­nyát vertek, nyugtalanul alusznak. A jelenlegi helyzet egyik legfonto­sabb mozzanata bizonyos változások jele az Egyesült Államok külpolitiká­jában. Ezek a jelek a legszemlélete­sebben az USÁ-nak a Szovjetunió iránti politikájában nyilvánulnak meg. Ny. Sz. Hruscsov meghívását az USÁ­ba, látogatásának sikeres lefolyása és jó eredményei koronázták. Feltűnt a láthatáron a vitás világproblémák to­vábbi megtárgyalásának távlata, — amelyek már kívül esnének „a hideg­háború feltételein", és így nagyobb kilátás volna a reális megoldásra. Bonnban mindennek nagyon is tu­datában vannak, és Adenauer kancel­lárnak személyesen volt alkalma ki­érezni eme új áramlatokat Eisenho­werrel ez év augusztusának végén folytatott tárgyalásai során. Annak a levélnek meglepően engedékeny hang­nemét, amelyet ezt követően Aden­auer Moszkvába küldött, általában Eisenhower és Herter befolyásának tulajdonították. Bonnban egyelőre nem kockáztathatnak meg nyílt össze­tűzést Washingtonnal, és ha az ame­rikai külpolitikában valóban valami­lyen tartósabb jellegű konkrét válto­MONTEVIDEÖBAN szeptember 30-án vé­get ért hét délaimerlkai állam képvise­lőjének a szabad kereskedelmi övezetről folytatott értekezlete, amelynek végén egyezményt írtak alá arról, hogy 12 éven beiül megszüntetnek minden vámot eme országok között. (ČTK) ADENAUER KANCELLÁR szeptember 30-án fogadta Mathias portugál külügy­minisztert, aki néhánynapos látogatásra Bonnba érkezett. (ČTK) Mackevics, szovjet földművelésügyi mi­niszter szerdán délelőtt fogadta Bensőn amerikai földművelésügyi minisztert. Meg­tárgyalták az amerikai vendég szovjetunió­beli útiprogramját. (ČTK) zásokra kerülne sor, ez az eddigi nyugatnémet politikára és e politika folytatóinak személyes tekintélyére nagyon komoly következményekkel járhat. Az idegesség kétségtelenül in­dokolt. Az imperializmus és a militariz­mus hatalmi terjeszkedése prograrfi­jának megvalósítása Nyugat-Német­országban és Adenauer kormányának harcias tervel életre-halálra össze­függnek a „hidegháborúval". Igaz, hogy e tervek minden esetben ku­darcra vannak ítélve és hogy e prog­ram bármiféle részleges megnyilvá­nulása az ún. Hallstein-doktrinától, (nem tartani fenn kapcsolatokat azok­kal az országokkal, amelyek kapcso­latokat tartanak fenn az NDK-val — a szerk. megj.) egészen a Német De­mokratikus Köztársaság fennállásának semmi áron „el nem ismerése" dokt­rínájáig válságba kerülne az ameri­kaiak nélkül is. Bonnban azonban úgyszólván kísért az a „borzalmas" látomás, hogy az amerikai politika maga gyorsíthatja meg a bonni állás­pont csődjét. Korai volna most .még valamilyen következtetést levonni vagy megjó­solni, mi következik be ezen a téren. Az amerikai külpolitika valamilyen új tartalmáról folyó vita távolról sem ért véget még az USA legmagasabb kormányköreiben sem, ahol a régi erők összecsapnak az újakkal. A bon­ni nyugtalanság legfeljebb azt bizo­nyítja, hogy az USA külpolitikájának az eddiginél reálisabb politikává való fejlődése az Egyesült Államokban sokkal tovább tart, mint Bonnban, ahol Adenauer túlhaladott politikájá­nak ellenzői csak nagyon bátortalanul lépnek fel. Mindenesetre Bonn ide­gessége napjaink tipikus jelensége. JIŔ! HOCHMAN (JJ SZÖ 10 * 195 9- október 8.

Next

/
Thumbnails
Contents