Új Szó, 1959. október (12. évfolyam, 272-301.szám)

1959-10-02 / 273. szám, péntek

Äz üzemi híradás — az agitáció hatásos eszköze KÖVETÉSRE MÉLTÓ PÉLDA • KÉRDÉS-FELELET MŰSOR AZ ÜJÍTÁSI BIZOTTSÁG ELNÖKE A füleki Kovosmaltban két. dolgozó beszélgetését közvetíti a hangszóró s az egész üzem nagy figyelemmel hallgatja. Az üzemi híradásnak ezt az érdekes formáját nemrég vezették be. Tóth elvtárs, az üzemi rádió bemon­dója legutóbb az újítókat szólaltatta meg. Mag Vilmossal, az újító bizott­ság elnökével beszélgetett az újító­mozgalom helyzetérő! és feladatairól. Az év elejétől a gvárban 159 újítá­si javaslatot nyújtottak be. ami ed­dig 329 ezer 50Ó korona megtakarítást eredményezett. Sok azonban az olyan feladat, amelyek megoldásában az újítók többet segíthetnének. A le­mezanyag beszerzése körül az utóbbi időben fennakadás volt. Itt van mind­járt egy feladat: hogyan lehetne gazdaságosabban felhasználni a le­mezanyagot, hogy kevesebb hulladék kerüljön a törőbe. Vannak gyártmá­nyok, melyeket nagy lemezekből szab­nak ki. bár hulladékból is előállít­hatók ... Az újító bizottság a jövőben negyedévenként megoldásra váró fel­adatokat töz a dolgozók elé a terme­lés szükségletei szerint, Fontos lesz, hogy több technikus és mester kap­csolódjék be az újftómozgalomba, és különösen fontos, hogy a gazdag gyakorlati tapasztalatokkal rendelke­ző munkások sokkal többet, mint ed­dig gondolkodjanak munkájuk éssze­rűsítésén. A beszélgetésben bírálatot hallot­tunk az üzem gazdasági vezetőiről. Jobban és gyorsabban kellene elin­tézniök a benyújtott újításokat, mert gyakran hónapokig halasztják bizo­nyos szerszám kipróbálását, s ezzel késleltetik az újítás bevezetését. Ennyit jegyeztünk fel a beszélge­tés tartalmából, melynek végén sző volt arról, milyen díjazásban része­sülnek az újítók, valamint azok a dol­gozók, akik segítenek az újítás kidol­gozásánál, kipróbálásánál és beveze­tésénél, továbbá azok a gazdasági ve­zetők, akik elősegítik az újítás gyors bevezetését. ...A hangszóró befejezésül még egy indulót játszik az újítóknak. A dolgozók a délelőtti szünet után nekilátnak a munkának. Egyesek el­gondolkoznak ji_híradásban hallottak felett és taíán akad olyan is. aki munkájában máris keresi az újítás lehetőségeit. Ebben az évben 159 újí­MIRŐL BESZÉLT tésl javaslatot tettek a dolgozók. Az üzemi híradó közlése magában persze nem emeli fel ezt. a számot azonnal. De figyelmeztet, népszerű módon agi­tál. S ez nagy segítségére válik az újítómozgalomnak. * * * A füleki Kovosmaltban a munkás­bérrendszer átépítése egyelőre nem megy olyan ütemben, mint kellene. Későn, csak a második negyedévben kezdtek ezzel a feladattal foglalkoz­ni. A Kovosmaltban csak most szor­galmazzák, hogy a műszakilag felül­vizsgált és indokolt normák szerint kapják fizetésüket a dolgozók, hogy mindenki az "elvégzett munka után kapja jutalmát. Több ezer norma fe­lülvizsgálásáról van szó, ami nem kis feladat, különösen akkor nem, ha alaposan végzik. — A munkásbérrendszer átépítését a dolgozók minél nagyobb részvételé­vel akarjuk megvalósítani — mondja Sárkány elvtárs, az egészüzemi párt­bizottság elnöke. - Eddig a műhe­lyekben, újabban a munkaszakaszo­kon, szűkebb körű gyűléseken részle­tesen tárgyalunk a dolgozókkal a bérátépítéssel kapcsolatos feladatok­ról. Legtöbben azzal a kérdéssel jön­nek, hogy mennyit keresnek majd az új bérrendszer alapján. Válaszolunk a dolgozóknak, jó politikai munkával akarjuk biztosítani, hogy az emberek megértsék az intézkedés lényegét. Azokkal a dolgozókkal, kikre az új bérrendszer kedvezően hat, könnyű megértetni a bérrendezést, azokkal azonban többet kell foglalkoznunk, akiktől nagyobb szakmai felkészült­séget, jobban szervezett munkát aka­runk. .... Ebben a munkában az üzemi pártszervezetnek minden segítsé­get meg kell adni. Az agitációs mun­ka minden módszerét fel kell hasz­nálni az új bérrendszer kérdéseinek megmagyarázására. Nos, itt van az újítók híradójának tapasztalata. Jó volna, ha a reggeli szünetben tartott híradásban rendszeres adást vezet­nének be a bérátépítésről, ha erről a témáról hasonló beszélgetéseket ren­deznének, mint az újítómozgalomról. A kérdésekből és feleletekből össze­állított műsor bizonyára nagy érdek­lődésnek örvend majd ezután is, ha olyan problémákkal fog foglalkozni, melyek különösen érdeklik az üzem dolgozóit. Nem oldja meg a kérdést, de segít megoldani. Éppen azzal se­gít, hogy népszerű, érdekes formában agitál. S ez követésre méltó példa azon üzemek számára is, ahol az üze­mi rádió csak formális' szerepet tölt be, ahol csak közlemények, felhívá­sok beolvasására korlátozzák ennek a hatásos agitációs eszköznek a sze­repét. Drábek Viktor Milyen idő várható októberben ? Szeptemberben igen száraz Idő volt. Ez ugyan a szabadságukat töl­tő dolgozóknak örömére szolgált, ez­zel szemben sok gondot okozott földműveseinknek. Az időjárás a hó­nap utolsó hetében sem változott meg lényegesen. Jóllehet az utóbbi hét folyamán Közép-Európa felől nedves levegő áramlott hazánk terü­letére, még sem eredményezett lé­nyegesebb csapadékmennyiséget. He­lyenként ugyan erre is sor került, de túlnyomó részt kevésbé kiadós futó esők formájában. Ezért mindnyájun­kat nagyon érdekel, milyen idő vár­ható a legközelebbi napokban és" ál­talában október hóban. A jelenlegi időjárásra az a nagykiterje­désű magas légnyomás jellegzetes, amely a Skandináv-félsziget irányából a Közép­A GYUFA NEM JÁTÉK! — A Csehszlovák Tűzoltószö- játékból vészes veszedelem támadt. A tűz átcsapott a csűrben felhalmo­zott takarmányra, a tető farészeire. Mire a pusztító vörös kakast lokali­zálni tudták. U csűr, 11 lakóház és istálló változott korommá és füstté s 7 további lakóház rongálódott meg. Az egész anyagi kár több mint 500 ezer korona. A sečovcei járás Parchovany falu­jában szintén egy nyolcéves gyermek változik át ádáz ellenséggé, ember- j á t/ k a Ä \ 8 sza l™ áľ r a' n r a p k°" életek, anyagi értékek pusztítójává. f sűr e3 e" le. Az anyag, kár 220 ezer Az év eleje óta Szlovákiában 135-tel korona A nagykaposí K ce községben egy négyéves gyermek által okozott tűzvész 5 csűrt változ­tatott át üszkös romokká, 24 mázsa leveles dohányt és a hely! EFSZ me­zőgazdasági gépeit pusztította el. A kár 109 ezer korona. S így számlálhatnánk tovább az in­tő példák sorát. Hiszen csak az év elejétől 120 túzvész előidézői voltak a gyermekek, melyek 2 millió korona kárt okoztak. Az utolsó évtizedben vétség kérésére az illetékes E szervekkel történt megegyezés E alapján Szlovákiában azonnali Z hatállyal büntetés terhe alatt E szigorúan megtiltották a gyufa E eladását 12 éven aluli gyerme­— kek számára. A tűz az ember hű barátja! Avatat-­lan kezek, meggondolatlanság, ha­nyagság nyomán azonban hányszor több tűzvész fordult elő, mint az egész múlt év folyamán, 14 ember­élet vált a lángok martalékává, 88 se j besülés történt, s csupán augusztus közepétől szeptember 25-ig 22 tűz­vész 980 ezer korona anyagi kárt okozott, öva Intő, mindenkit figyel­meztető számok ezek! Mióta Irinyi János kezében 1836­ban lángra lobbant az első gyufaszál, állandóan hangzik a figyelmeztetés: átlagosan^ miňdeň napra"két gyermek Gyufa nem való a gyermekek kezébe! ái ta[ 0k 0zott tűzvész jut. Fiatal éle­Mindennél igazabb szavak ezek, min- tével lg8 gyerm ek fizetett rá ezen den szülő, tanító, az összes felnőtt jdö a] att a tfl zz el való veszedelmes előtt valóban „lángbetűkkel" felírt j át ékra. mely e drága életeken kívül megrázó példák igazolják Igazát. 132 miI!i ô korona értékleél tett sze S mégis tíz egynéhány évtized múl­tán is arról beszélhetünk, hogy a tűzvészek legnagyobb számát még mindig a gyermekek kezébe kerülő gyufa okozza. Szeptemberben például gényebbé bennünket, s minden 14 nap alatt átlagosan 3 gyermeket szál­lítottak a kórházba az általuk okozott tűzvésznél összeégett testtel. Közvetlenül a gyermekek, közvet­az összes tüzesetek felét gyermekek ve azo nban a felnőttek hanyagsága Idézték elő, s a lángok pusztítása okozta mindezt! nyomán négy megszenesedett holt- A felnőttek felelősségének a jövő­test, az életet még meg sem kezdő ben ezen a tére n ; s jobban meg kell gyermek teteme maradt az üszkös nyilvánulnia. Felelősek vagyunk leg­drágább kincsünk, gyermekeink éle téért, testi épségéért, s teljes fele romok között. Nem a gyermekek bűne ez. Első­sorban a felnőttek vétke, akik ha­nyagságukkal lehetővé tették, hogy a tűz parányi kezek, a fenyegető ve­szedelmet még meg nem értő gyer­mekek játékává váljék. A rombolás tüzét szabadította a lősséggel viseltetünk minden anyagi értékért is, melyet hazánkban a dolgozók szorgos munkája hoz létre. A meggondolatlanság, hanyagság, nemtörődömség helyrehozhatatlan kárt okozhat. Az elvesztett gyerme­közelmúltban a Spišská Stará Ves-i kért, az anyagi értékek pusztulásáért járás Rel'ov községére az a szülő, aki- ontott könnyeket, a késő bánatot a nek gondatlansága folytán nyolcéves legtöbb esetben megelőzhetjük. Szü­jyermeke kezébe gyufa került, lők, tanítók, pionírvezetők. CS1SZ­K fiúcska apja csűrjében tüzet ra- tagok és mi valamennyien, tartsuk kott, s míg gyermeki szeme az apró ezt mindig szem előtt, lángok játékában gyönyörködött, a (g-l-) Európa feletti légitérben egészen a Balkán­félszigetig .terjed. Ez a magas légnyomás a hideg levegő beáramlása után alakult ki, s ez az áramlat a hét elején Szlovákia területét ls elérte. A hőmérséklet a Lom­nici-csúcson a hétfőről keddre virradó éjszaka mínusz 12 C fokig süllyedt, és a hótakaró vastagsága elérte a 7 cm-t. Az emiitett magas légnyomás hatása alatt Szlovákiában általában szép lesz az idő­járás a legközelebbi napokban. Számitanunk kell arra, hogy az alacsonyabb fekvésű helyeken éjszaka, különösen a hét elején talajmenti fagyok lesznek. A legmagasabb nappali hőmérséklet az alacsonyabban fek­vő helyeken 16—18 C fok, Szlovákia észa­ki részében valamivel alacsonyabb lesz. Később e hét »vég$n avagy a jövő hét elején az AtlatWi-óeeán feíöl légnyomás­zavarok nyomulnak a szárazföld irányába és ennek hatására rosszabb lesz az idd is. A hosszabb időre szóló kisérleti prognózis szerint októberben a következő időjárás várható: A hőmérséklet óktóberben általában nor­mális lesz és ez a hónap csapadékdűs lesz. Október 1—7-ig eleinte napsütéses, később felhős, esős napok várhatók. A nappali hőmérséklet 15 C fok körül fog mozogni. Október 8—12-ig felhős Időjárás várható i'utó esőkkel. A nappali hőmérséklet 15— 18 C fok, az éjjel: hőmérséklet 5—8 fok lesz. Október 13—21-ig felhős időre, reg­geli ködre számíthatunk. A nappali hőmér­séklet 12—15 C fok. az éjszakai mintegy 5 C fok lesz. Október 22-től a hónap végéig ismét felhős, sőt borús és esős lesz az idő. a hőmérséklet nappal 8—10 C fok, éjjel 2—5 C fok lesz. P. F. Bratislavában e napokban megnyílt hazánk egyik legkorszerűbb Bútoráru­háza. A háromemeletes áruház egyes helyiségeiben nemcsak bútor, hanem minden kiegészítő berendezés is megtalálható, úgy hogy modern célszerű lakás benyomását kelti. ČTK felvétele iZJJJ szó Megjutalmazták a legjobb sajtóterjesztőket Szeptember 18-án rendezte meg a tor­naijai járási pártbizottság a sajtó napját. Ez alkalombői a járás egész területéről összejöttek a sajtóterjesztők és a párt­alapszervezetek elnökei. A gyűlésen jelen voltak a posta képviselői is, hogy értékel­jék az eddig elért eredményeket. Az ün­nepi megnyitó beszéd után a sajtóterjesz­tés terén kitűnt elvtársakat jutalomban részesítették. A sajtóterjesztésben a leg­jobb eredményt az ardói falusi pártszer­vezet érte el, s ezzel megszerezte a JPB vándorzászlaját. A második helyre a zséri. a harmadik helyre a hubői, a negyedik helyre pedig a visnyói pártszervezet került. A CSSZBSZ járási konferenciája Nagykaposon Á Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség nagykaposi szervezete szeptember 19-én járási konferenciát rendezett. A beszámoló az időszerű események ismertetése után a múlt év során megtartott előadásokat ér­tékelte. amelyeken több mint 3912 CSSZBSZ-tag vett részt. Az előadások a szovjet emberek életéről, a kulturális szín­vonal óriási fejlődéséről, a kolhozokról és a műbolygók sikeres kilövéséről szóltak. Ezzel az előadások nagyban hozzájárultak dolgozóink neveléséhez. A konferencián a vita során 15 tag szó­lalt fel. A Nagy Októberi Szocialista For­radalom 42. évfordulójának tiszteletére já­rásunk CSSZBSZ szervezetei értékes kol­lektív és egyéni kötelezettségvállalásokat tettek. Magyar Zoltán, Nagykapos Példás dolgozó Puckajer József, a RumanovóI Állami Gazdaságban már több év óta 230—240 hí­zósertést gondoz. Átlagkeresete 2100 ko­rona, de gyakran kap még prémiumot is. Munkájával nagyon elégedettek a gazdasá­gi részleg vezetői, s különösen Ürge Imre zootechnikus, aki így vélekedik róla: — Munkahelyén mindig nagy a tiszta­ság és rend, tervét állandóan túlteljesíti. Belányi János, Egeg A postahivatalok közül a hosszúszói lett az első, amely ugyancsak vándorzászíot kapott kitüntetésül. Az egyéni pártsajtó­terjesztök legjobbjai könyvjutalmat kaptak. Az aktíva résztvevői egyhangúlag köte­lezettséget vállaltak, hogy a sajtóterjesz­tés terén még jobb munkát fognak kifej­teni, mivel el akarják érni, hogy a Banská Bystrica-i kerületben a tornaijai járás legyen az első a sajtóterjesztésben. Fazekas Pál, Tornaija Míg bedvez az időjárás A királyrévi szövetkezetben is megkezd­ték a cukorrépa szedését. A cukorrépát már rendeltetési helyére szállítják. Ez idén jó terméssel számolnak, hektáronként több mint 350 mázsa cukorrépájuk lesz. A szövetkezetesek szorgalmasan végzik az őszi betakarítási munkálatokat, hogy minél előbb befejezhessék a vetést. Nagy igyekezetet látunk a tagság körében. Ez szükséges is, mivel az időjárás kedvezőt­lenre fordulhat. Bakó János, Királyrév Idejében vetnek, hogy jobb legyen a termés A nagyudvamoki szövetkezetben a nagy szárazság ellenére is sikeresen halad ki őszi kalászosok vetése. A szövetkezetesek" ugyancsak igyekeznek, hogy a vetést ok­tóber első felében befejezzék. Megkezdték a cukorrépaszedést is. Hek­táronként előreláthatólag 400 mázsás ter­mésük lesz. Jól sikerült a kukoricájuk. 70 mázsa csöveskukoricára számítanák hektáronként. Jól halad a silózás is. Eddig 36 vagon silótakarmányt készítettek. Le­silózzák a cukorrépakarajt is. A földeken teljes ütemben halad a mun­ka. Hordják a trágyát, s mindjárt be is szántják. Jövőre jobb termésre számithat­nak. A szövetkezet egyébként ez idén is jól gazdálkodott. Ennek bizonyítéka az a rádió, amit a járási nemzeti bizottságtól kaptak jó munkájukért. A tagság megvitatta a prerovi felhívást Kötelezettséget vállaltak, hogy jövőre je­lentősen megszaporítják a sertésállományt. Hektáronként 150 kg sertéshúst akarnak beadni. Patasi István, Dunaszerdahely Akik a földben „aranyat találtak Az ősz, ez az évről évre visszatérd mogorva piktor a hegyeken már szét­kente fáradt pasztelljeit. Ecsetje nyomán hamvasabbá vált az őszibarack, a réte­ken pedig harmat helyett ezüstös dér csillog reggelenként. A mezsgyéken az egyre ritkuló sárga lombsátor közül ki­bukkan a piros csipkebogyó. Bár az idi még néha nyarat játszik, de a villany piacra, amikor van kereslet és amikor jó ára van. Ennek pedig az a legfőbb kö­vetelménye, hogy az időjárástól függően minél korábban megtörténjék a kiültetés és a palántázás. A növényápolás és a szakszerű, rendszeres öntözés már ter­mészetes velejárója a kertészkedésnek. A korai káposztát például már április­ban kipalántázták és május végén már drótokon ott van az ősz csalhatatlan je- 50 ezer koronát kaptak másfél hektár­te, a búcsúzó fecskék serege. Október elején járnak már, s a mezőgazdaság egyes ágazataiban — nyu­godtan állíthatjuk — vége van a gazdá­ról. Ezen az első sikeren felbuzdulva még nagyobb szorgalommal kutattak a földben rejlő többi kincs után. És nem csalódtak számításukban'. sági évnek. A termést már betakarítot- Az 5 hektár pikírozott paprika 150 ezer ták, a föld pedig várja örök sorsát, a szántást és a pihenést. így van ez a sző­gyéni szövetkezet kertészetében is. A lá­nyok vidám nötázása már nem zavarja a csendet, a szellő már nem lengeti a harminc tarka kendőt. Csak a csősz jár oda komondorával. A kertészet területe 20 hektár. A cso­portvezetők már több ízben váltakoztak, de hiába keresték a földben a kincset. Pedig benne volt, csak nem tudták meg­találni. Ebben az évben 308 ezer korona jövedelmet terveztek a kertészetbőt. Ez pedig nem kevés, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a töhb mint 3000 hektáros szövetkezet jövedelme átlaghektáronként alig éri el a 3000 koronát. De Csák Boldizsár és Zelenal Ignác csoportveze­tők vállalták, hogy minden hektáron „ki­bányásznak" a földből 15 ezer koronát. Senki sem hitt nekik, hiszen nyolc év alatt még senkinek sem sikerült. Ebben az évben aztán végre sikerült. A csoportvezetők elárulták, minek kö­szönhetik azt, hogy eddig már 400 ezer koronát hozott a kertészet és még 50 ezerre számítanak. Az a legfontosabb — magyarázzák hogy minden termény korán kerüljön a koronát hozott a házhoz. Érdemes azt is megemlíteni, hogy az összes árut l. osztályú minőségben vette át a begyűj­tő üzem. A paradicsom kilójáért kezdet­ben 6 koronát fizettek. Amikor egyes ker­tészetekben még csak virágzott a papri­ka, a szőgyéniek már szállították a piac­ra. Helyben is létesítettek zöldségárudát, ami nagyon helyes elgondolásnak bizo­nyult, mert ellátta a lakosságot elsőren­dű friss áruval, másrészt pedig ez is 60 ezer koronával járult hozzá a jövede­lemhez. A céljuk teljes egészében be­vált: a belterjes gazdálkodásra töreked­tek. Arra. hogy a földterület bővítése nélkül a hektárhozamokat növeljék és a végzett munka minőségének javításával 20 hektárról nagyobb jövedelmet érje­nek el, mint három évvel ezelőtt har­mincról. Szép eredmény ez, s jogosan örülnek neki a kertészeti csoport dolqozói. De még örvendetesebb az. hogy a kertészet­ben főleg fiatalok dolgoztak. Megszeret­ték a földet, a sokrétű, érdekes mun­kát. Ragaszkodásuk a szövetkezethez még sokkal nagyobb tenne, ha a kulturális alap eszközei valóban kulturális cél"kat szolgálnának, s ennek hatását közvetle­nül éreznék a szövetkezeiben dolgozó fiatalok. Megérdemelnék, mert ami'-or a legjobb munkások után kérdezősktd'em, a csoportvezető nem tudta megmondani, ki a legszorgalmasabb munkás a kerté­szetben. Mindannyian tudásuk és szor­galmuk legjavát adják a munkába. Sám­son Ilona, Franyo Anna, Mánya Teréz, Ivanics Rózsa, vagy bármelyiket is vesz­szük, példás szövetkezeti dolgozik, mun­kájuk nyomán született ez a nagyszerű eredmény. Amikor ez év elején kidolgozták a termelési tervet, akkor a vezetőség jóvá­hagyta — s ez az alapszabályzaital sem ellenkezik —, hogy ä terven felül elért jövedelem 50 százalékát a kertészeti csoport kapja prémiumként. Az pedig kitesz majd 70 ezer koronát. Vagy talán azért ígérték meg, mert az előző évi tapasztalatok alapján arra gondoltak, hogy a kertészeti csoport úgy sem éri el a tervezett jövedelmet? Ez nagyon helytelen lenne és nézetünk szerint is jogosan megilleti a csoportot az említeit prémium, ami nagyban hozzájárulna a csoport dolgozói munkakedvének továb­bi növeléséhez. A lányok búcsúznak a kertészettől, amelynek minden rögét a magukénak vall­ják. Fájó szívvel nézik, ahogy az ősz torz vigyorral deret lop reggelre a ká­poszta levelére. De szépet is találjak benne, hiszen nekik szeptember hozta meg a májüsi szorgalom eredményét. A jól végzett munka tudatában és a megérdemelt prémium reményében míg egyszer meglengetik tarka kendőiket a kertészet letarolt földje felé, melyben aranyat találtak: a viszontlátásra febru­árban! TAMÁS VINCE, Szőgyén ÜJ SZŐ 5 * 195 9- Október 2.

Next

/
Thumbnails
Contents