Új Szó, 1959. október (12. évfolyam, 272-301.szám)
1959-10-06 / 277. szám, kedd
Vila a rmlpt/irjm, eauezülieték! SZLOVÁKI A KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1959. október 6. kedd 50 fillér XI. évfolyam, 277. szám A t országépítés nagyszerű programja Mint már közöltük, Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága néhány nappal ezelőtt megtárgyalta az 1961-65. évekre szóló népgazdaságfejlesztési ötéves terv irányelveit. Harmadik ötéves tervünk foiyamán társadalmunkban történelmi jelentőségű változásoi? mennek végbe. Megvalósul az a cél, amelyet az elmúlt években magunk elé tűztünk és amely megvalósításán fáradozunk: befejezzük szocialista társadalmunk felépítését. A szocialista termelési viszonyok teljes mértékben felülkerekednek a falvakon is, s ezzel egyszer s mindenkorra végezünk a termelőeszközök magántulajdonával. A munkásosztály régi ál- , ma, amelyért évtizedeken keresztül több nemzedék fáradhatatlanul harcolt, amelynek elérése érdekében hazánk nemzeteinek legjobb fiai és leányai életüket, minden erejüket áldozták, most megvalósul. Á szocializmusnak a Csehszlovák Köztársaságban való megteremtése hazánk nemzeteinek legdicsöbb időszakát jelenti. Mindemellett harmadik ötéves tervünket nem értelmezhetjük függetlenül a további távlatainktól. „A szocializmus építésének befejezését nem tekinthetjük egy előre meghatározott időszaknak", mondja a XI. pártkongresszus beszámolója. „Egy fejlődési folyamat bizonyos szakaszáról van szó, amelyben társadalmunk a felépített szocializmus alapján újabb erőket gyűjt, hogy megteremtse a további anyagi és kulturális forrásokat a kommunizmusba való áttérésre." Nem beszélhetünk tehát csupán a szocialista termelési viszonyok győzelméről és további megszilárdításáról. Szó van mindenekelőtt a termeöerők további rohamos fejlődéséről, a munkatermelékenység növeléséről. mert csak így és ezáltal teremthetjük meg a lakosság életszínvonala további emelésének feltéteeit. Nagy feladatok várnak ránk ízért a techjiika, a gépesítés, az au.omatizálás és kemizálás fejlesztésében. A legkorszerűbb technik^beve:etése és elsajátítása a termelés hinden területén - ez harmadik ötives tervünk egyik alapvető tétele. A műszaki fejlődés, a korszerűsítés és a rekonstrukció a gazdaság ninden ágazatában az, ami lehetővé eszi a lakosság fogyasztása terén ritűzött céljaink elérését. Ezek a céok pedig nem csekélyek. Az irány•lvek szerint a hús és hentesáru foi.vasztása például 32 százalékkal, a ejfogyasztás 20 százalékkal, a tojásogyasztás pedig 40 százalékkal melkedik. Jelentősen megnövekszik textil, a cipő árusítása. Harmadik 'téves tervünk végén minden máodik családban televíziós vevőkézülék. lesz, minden harmadik házartásban pedig hűtőszekrény. 1957tez viszonyítva a fogyasztás 1965ien összesen 50 százalékkal növekzik meg hazánkban és Csehszlovákia zzel előreláthatólag további kapitaista államokat előz meg az étkezteés összetétele, a textil- és cipőfolyasztás egy főre eső mennyisége erén. Az ország gyors gazdasági fejlőése és politikai struktúrájának válozásai. valamint a lakosság életszínonalának további emelése megnyilánul a nép ' ideológiai és erkölcsi gységének elmélyítésében is. Nemeteink szorosabb és gyümölcsözőbb gyüttműködéséhez hozzájárul az a vors ütem is, amellyel Szlovákia azdasága fejlődik. 1965 végén Szloákia ipari termelésének terjedelme agyjában meghaladja egész Csehzíovákia^ 1948. évi ipari termelését s a háború előtti színvonalhoz vizonyítva Szlovákia ipari termelése özei 17-szeresére növekszik. Ezzel Mentősen kiegyenlítjük a köztársaág keleti és nyugati területei köötti különbséget. Szlovákia az ipaosítás színvonalát tekintve harmadik téves tervünk végén a világ legIső államai közé kerül. Harmadik ötéves tervünk irányIveit távolról sem nevezhetjük csuán belső ügyünknek. Az irányelvek ilágos választ adnak arra a fontos emzetközi kérdésre, hogy mely táradalmi forma előtt nyílnak szebb ávlatok a két rendszer békés versengésében. 1956-ban, amikor második ötéves tervünket megkezdtük, a kapitalista államok többségében a konjunktúra időszakát élték. Konjunktúrájukat élték azok a különböző burzsoá elméletek is, amelyek szerint a kapitalizmus újjáéledt és ép lábakon áll. Ezek az illúziók szertefoszlottak. Az Amerikai Egyesült Államokban az újabb fellendülést jósoló prognózisok ellenére többékevésbé állandóan egy helyben topognak. Szappanbuborék módjára ért véget a nyugatnémet „gazdasági csoda" is. A Ruhr-vidéki vállalkozók ma olyan csodáért imádkoznak, amely eltüntetné az eladhatatlan szénhegyeket ... Mi pedig harmadik ötéves tervünkben a kokszolható szénfejtés 36 százalékos növelését tervezzük. A szocialista tábor országai — a szó közgazdasági értelmében — az egy főre eső fogyasztást tekintve számos esetben már túlszárnyalták a kapitalista államokat. Mindamellett egyetlen kapitalista állam sem hasonlítható Csehszlovákiához a vívmányok és az embereknek nyújtott díjtalan szolgálatok terén. Az iskolaügy, az egészségügy, az öregségben és betegségben való ellátás, a lakbér, a szabadságok időtartama, valamint a dolgozók üdültetése terén eredményeink egyedülállóak. Az ilyen eredmények elérését lehetővé tevő gazdasági sikereknek köszönhető, hogy az egyes irányszámokat, amelyek elérését 1965-re tűztük ki, pontosabbakká tehettük. így például az ipari termelésnek a XI. kongresszus direktívái szerint 1963-ig 90-95 százalékkal kellett volna emelkednie 1957-tel szemben. A valóságban 101,3 százalékkal emelkedik az ipari termelés, tehát a feltételezettnél sokkal nagyobb mértékben. Harmadik ötéves tervünk végén Csehszlovákia ipari termelése a háború előttinek hatszorosát éri el. Harmadik ötéves tervünk irányelveit minden üzemi és szövetkezeti dolgozó megvitatja. Ez újra azt bizonyítja, hogy társadalmunkban minden fontos kérdés megoldását a lakosság közvetlen részvételével oldunk meg. Ily széles alapokon nyugvó demokratizmust a komoly politikai és gazdasági kérdések megoldásánál nem találhatunk egyetlen kapitalista országban sem. Pedig de nagy előszeretettel használják a demokrácia szót! Már ma megmutatkozik, hogy dolgozóink helyeslően fogadják harmadik ötéves tervünk irányelveit. Ebben a vonatkozásban meg kell mondani, hogy ezen irányelvek valóra váltásáért még sokat kell tennünk. Az irányelvek még nem jelentik azt, hogy elég, ha még elbeszélgetünk róluk és ezzel be is fejezzük az ügyet. Az életszínvonal emelése mértékének és harmadik ötéves tervünk minden további céljának elérése attól függ, hogy az egyes ágazatok és vállalatok milyen nagy feladatok teljesítését vállalják és milyen hatékonyan teljesítik őket. Ez különően nemcsak az elkövetkező évekre vonatkozik, hanem már. a jövő évi terv előkészítésére is. Minél jobban teljesítjük az idei tervet, minél jobb eredményeket érünk el második ötéves tervünk utolsó évében, annál felkév szültebben, annál jobban indulhatunk harmadik ötéves tervünkbe. Az elkövetkező időszak ipari vállalóinkban és a földművesszövetkezetekben mozgalmas lesz. Közeledik az év vége. A munkahelyeken hazánk felszabadításának 15. évfordulójára készítik a felajánlásokat. Ezzel az időszakkal esik egybe harmadik ötéves tervünk irányelveinek megvitatása. Ez a program munkánk számára világos távlatokat nyit, biztonságossá teszi jövőnket. E program megvalósításával nagy lépést teszünk előre és megközelítjük végső célunkat, az egész emberiség ideálját, a kommunizmust. A SZOVJET ŰRRAKÉTA RENDKÍVÜLI FONTOSSÁGGAL halad a kitűzött cél felé A TASZSZ jelentése a harmadik ssoijet űrrakétaról ÍTASZSZ^ Októher 5-én mne^kvai irtnc7ámí- mácŕirliL* C7nvipŕ íírralfptáhn'/ viszorivitv Moszkva (TASZSZ) Október 5-én moszkvai időszámítás szerint 12 órakor (közép-európai idő szerint 10 órakor) a harmadik szovjet űrrakéta 248 ezer km távolságra volt a Földtől az Indiai-óceán keleti része felett a déli szélesség 14 fok 20 perc és a keleti szélesség 98 fok 00 perc helyén. A rakéta mozgása tényleges paraméterei mérésének eredményeit gyors elektronikus számológépekkel állandóan feldolgozzák. Az így nyert adatok megerősítik a rakéta rendkívül pontos felbocsátását a kitűzött pályára. Az első és a második szovjet űrrakétának, mint ismeretes, a gyorsasága abban a pillanatban, amikor pályájukra léptek, meghaladta a második kozmikus gyorsaságot. Hogy biztosítsák repülését a Hold körül s azután az automatikus bolygóközi állomás visszatérését a Földre, a harmadik szovjet űrrakétának a második kozmikus gyorsaságnál valamivel kisebb mozgássebességet adtak. Ezért repül a harmadik űrrakéta az első és második szovjet űrrakétához viszonyítva valamivé! lassabban a Hold felé. Az automatikus bolygóközi állomás a rakéta utolsó fokának elválása után október 6-án 17 órakor (vagyis közép-európai idó szerint 17 órakor) repül a legkisebb távolságban a Holdtól. A Föld és a Hold közötti távolság leküzdésére tehát két és fél napra lesz szüksége. Az automatikus bolygóközi állomás távolsága a Hold felületétől ebben az időben kb. 7000 km lesz. Az automatikus bolygóközi állomás műszerei a tudományos mérések kitűzött programja szerint működnek. Amint már közöttük, az automatikus bolygóközi állomásról a mérési adatokat másod ízben október 5-én közvetítették moszkvai időszámítás szerint 15 és 17 óra között, vagyis közép-európai idő szerint 13 és 15 óra között. A harmadik kozmikus rakéta mozgásáról szóló híreket és a tudományos megfigyelések erdeményeit_továbbra is naponta egyszer teszik közzé az automatikus bolygóközi állomásról közvetített adatok vétele és elemzése után. A következő jelentést október 5-én este tették közzé. Szovjet tudósok a harmadik űrrakétáról Megtudjuk végre, mi van a Hold másik oldalán • A LUNYIK III. gyakorlatilag korlátlan ideig nyújt tájékoztatást a Holdról és a világűrről • Következő lépés a rakéta visszatérése lesz a Földre MOSZKVA (ČTK) - A TASZSZ HÍRÜGYNÖKSÉG TUDÓSÍTÓJA MEGKÉRDEZETT NEVES SZOVJET TUDÓSOKAT, MIT HOZ A VILÁGTUDOMÁNYNAK A HARMADIK SZOVJET ŰRRAKÉTA. NYIKOLAJ KOZIREV, a fizikai-matematikai tudományok doktora, a Hold vulkanikus tevékenységének felfedezője kijelentette: Az embernek eddig az űrkutatás terén a Föld felszínén kellett dolgoznia. Most a rakétában elhelyezett távirányítású műszerek lehetővé teszik a világűr közvetlen kutatását. \ Különösen érdekes eredményeket várunk a Hold kutatása terén. Hisz a Földről a Holdnak csak egyik oldalát látjuk. Most a rakéta körülrepülj a Holdat és műszerei megvizsgálják a Hold másik oldalát is. Arra a kérdésre, mi van a Hold másik oldalán, a szovjet tudósok már hamarosan választ kapnak. A második űrrakéta bizonyítékot hozott arról, hogy a Holdon nincs mágneses mező. Most felülvizsgálják azt a feltevést, hogy a Hold másik oldalán található-e rendkívül hosszú S W. BRONSTEJN, a moszkvai csillagvizsgáló tudományos szakértője a következőket mondotta: A harmadik szovjet űrrakéta lehetővé teszi újabb ismeretek szerzését a Földet körülvevő kisugárzási övezetekről, amelyeket a szovjet mesterséges holdak és kozmikus rakéták, valamint az (Folytatás a 2, oldalon) \i oszi munkák sikeres befejezésével a mezőgazdasági termelés fellendítéséért P ártunk Központi Bizottságának legutóbbi határozata nagy visszhangot keltett dolgozó népünk körében. Az ipar továbbfejlesztése mellett napv gondot fordítunk a mezőgazdasági termelés lényeges növeléséről. Azok az intézkedések és munkálatok, amelyek azóta történtek és történnek a mezőgazdaság továbbfejlesztése terén, hü képet adnak arról, hogy a mezőgazdasági dolgozók országszerte nagy érdeklődéssel vették pártunknak a mezőgazdasági termelés növeléséről hozott határozatát, és a már folyó munkálatok a fejlődésről tesznek tanúbizonyságot. KÖZBELÉP AZ EMBER Ez idén és jövőre a kassai kerületben a folyókat 60 km hosszúságban szabályozzák, a lecsapolást és az öntözést több mint 6000 hektáron végzik el. 2000 hektáron levezetik a belvizeket. Ez évben e munkálatokra több mint 11 millió koronát fordítottak. A kassai kerületben 1975-ig talajés erdőtalaj feljavításokra nagy gondot fordítanak és 1975-ig 50175 hektárról vezetik le a vizet, 21696 hektárt fognak öntözni. E munkátakorta több mint másfélmilliárd koronát szántak s az előzetes számítás szerint a mezőgazdasági termelés körülbelül 6 — 8 év alatt viszr szaadja a befektetett összeget. v IGY OLCSÓBB A nyárasdi magnemesítő állomás pár évvel ezelőtt vállalta, hogy 1960-ig százezer hektárba való hibrid-kukoricavetőmagot termel. A következetes munka azóta már meghozta a megérdemelt eredményt. A szövetkezetek és az állami gazdaságok a bratislavai és a nyitrai magnemesítő állomások agrónomus szolgálatának segítségével 3200 hektáron annyi hibrid vetőmagkukoricát termeltek," hogy az 125, 130 ezer hektár bevetésére is elegendő lesz. Ennek az eredménynek elsősorban az a népgazdasági jelentősége, hogy nem kel külföldön drága pénzért kukoricavetőmagot vásárolni. KELL A MUNKÁSKÉZ A Banská Bystrica-i kerület mezőgazdasági dolgozói az üzemek, hivatalok és iskolák segítségével szombaton és vasárnap jó munkát végeztek. A szövetkezeteseknek több mint 10 ezer brigádos segített. Csupán a tornaijai járásban 2200 brigádos segített burgonyát ásni. Az iskolák tanulói 18 hektáron kiásták és felszedték a burgonyát. A losonci, rimaszombati, zvoleni és más járásokban a védnőkségi üzemek dolgozói is segítettek burgonyát á6ni. A Banská Bystrica-i kerületben 2 nap alatt 114 hektár burgonyát ástak ki és több mint 200 vagont begyűjtöttek. A kerületben a burgonyabegyűjtést e hét végén be akarják fejezni. 600 vagonnal terven felül A királyhelmeci járás cukorrépa termelői tegnap reggel a kassai kerületben elsőnek teljesítették a cukor répabegyúj tést. A szövetkezetek és az állami gazdaság részlegei ez alkalomból vállalták, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 42. évfordulójának tiszteletére még legkevesebb 600 vagon cukorrépát adnak be terven felül. A trebišovi cukorgyár és fiókbegyűjtői a kassai kerületben a termésnek több mint a felét begyűjtötték A cukorrépabegyűjtésben a királyhelmeci járáson kívül, a szepsi, rozsnyói és a kassai járás cukorrépa termelői is jól haladnak. Nagyobb lemaradás tapasztalható a sečovcei járásban. IDŐJÁRÁS ÉS AKARAT A nyitrai kerület mezőgazdasági dolgozói az őszi mezőgazdasági munkák meggyorsítására kihasználják a kedvező időjárást. Vasárnap is dolgoztak a kerületben, s főleg a déli járásokban. Az ógyallai járásban 18 lánctalpas traktor csaknem 90 hektár földet szántott fel. Az ógyallai járás szövetkezetesei igyekeznek, hogy e héten 450 hektárról befejezzék a betakarítást. Vasárnap a járásban 23 teherautó szállította a cukorrépát. Segítettek a nemzeti vállalatok dolgozói, ahonnan autók és gépkocsivezetők érkeztek a szövetkezetbe. A komáromi járásban 300 szövetkezetes dolgozott vasárnap a cukorrépa betakarításánál. 15 lánctalpas traktor 80 hektár mélyszántást végzett el. Több száz szövetkezetes kukoricát tört. A járásban 1500 hektáron termeltek ez idén kukoricát, ebből 400 hektáron már betakarították. Vasárnap 3 kukoricatörő kombájn is dolgozott. A trakto"állomás 5 kukoricatörő gépe tegnap teljes ütemben dolgozott. Kevesen tudják, hogy Szlovákia legrégibb cukorgyára a surányi. A 106 éves üzem történetében az idei lesz a legnagyobb kampány. Előreláthatólag 22 500 vagon cukorrépát dolgoznak fel az idei kampányban A régi gyárat teljesen korszerűsítették. A vagonok kirakodását például ELFAberendezéssel végzik, amely vízsugár segítségével 2-3 perc alatt kiürít egy vagont. Füle Lajos (ČTK) felv,