Új Szó, 1959. október (12. évfolyam, 272-301.szám)
1959-10-04 / 275. szám, vasárnap
DICSŐ NAPOK= A Dukla-szorosban a fasiszták felett aratott győzelem után a szovjet hadsereg tisztje sok szerencsét kíván a hazánk területére lépő katonáinknak. Emlékezés a duklai harcokra Barátságunk közös harcban született A fasiszták ellen felkelő szlovák nép 1944 augusztus végén és szeptember elején már tíz napja elke seredett harcot folytatott a túlerőben levő ellenséges katonai alakulatok ellen, amikor a 38. szovjet hadsereg kötelékébe tartozó I. csehszlovák ha dtest egységei a szovjet katonákkal együtt megkezdték a támadást a Du kla-szorosért. Nagy nap, történelmünk igen jelentős napja volt ez, hiszen 1944. szeptember 8-án a szovjet hadsereg oldalán harcoló katona ink abban a nagy megtiszteltetésben részesültek, hogy fegyverrel a kezükben részt vehettek Csehszlovákiának a fasiszta önkényuralom alóli felsza badításában. T izenöt esztendő nem oly hoszszú idő, hogy az ember elfeledje azokat a nagy és történelmet formáló eseményeket, amelyeket másfél évtizeddel ezelőtt egész énjével, minden gondolatával, érzésével átélt. Valahányszor viszszaemlékszem a Kárpátokban töltött napokra, hetekre és hónapokra, filmként peregnek le előttem a múlt eseményei. Magam előtt látom a kárpáti harcteret, ahol oly elkeseredett küzdelem- dúlt, hogy kikényszerltsük az átkelést, s különösen elevenen látom azokat az embereket, akik tetteikkel, vérükkel írták nemzeteink történetének új, dicső fejezetét. » Á hős szlovák nép A Szovjetunióban szervezett első csehszlovák hadtest egységei négyhónapos kemény, alapos kiképzésen mentek át Csernovic vidékén 1944 áprilisától júliusáig. Ekkor eleget tettek kérésünknek és úgy döntöttek, hogy hadtestünket kiküldik a frontra, közeleblb Csehszlovákia határaihoz. Lvovtól nyugatra álltunk, szinte csak egy ugrásnyira a Határtól, amelyen túl szülőföldünk és népünk várta felszabadulását a fasiszta megszállás alól. Ott ért bennünket augusztus 29-én a délutáni órákbán a Banská Bystrica-i rádió híre a Szlovák Nemzeti Felkelésről. Mindnyájan lelkesedéssel fogadtuk a hírt. Mintha ma látnám magam előtt a katonáinkat: boldogságukban öszszeölelkeztek, csókolóztak. Sokak szemében az öröm könnye csillogott. Tudtuk, hogy a felkelés közelebb hozza Csehszlovákia felszabadításának napját, s hogy a szlovák nép az egész világ színe előtt kifejezte elszánt akaratát, hogy egyszer s mindenkorra leszámol Tiso és klerofasiszta rezsimiével, s egy államban, egyenjogú félként együtt akar élni a cseh nemzettel. Mindnyájan tudtuk, hogy 1944. augusztus 29 mire kötelez bennünket. A legszívesebben azonnal ejtőernyősökként Szlovákia területére szálltunk volna, hogy segíthessünk a harcoló szlovák népnek s megakadályozzuk, hogy a hitlerista hadosztályok elfojtsák a felkelést. Felháborodás Londonban A szovjet kormány haladéktalanul teljesítette Gottwald és Fierlinger elvtársak kérését, hogv nyújtson katonai segítséget a harcra kelt szlovák népnek; a csehszlovák-szovjet szövetségi szerződéshez híven Konyev marsall parancsot kapott, hogy az első ukrán frontból egy hadsereget — beosztva mellé az 1. csehszlovák hadtestet is — azonnal ves-sen be s kényszerítse ki az átkelést a Kárpátokon. Londonban nem örültek ennek a döntésnek. A burzsoá emigrációnak külön „felszabadítási" terve volt, amely lényegében ma már általánosan ismert. De kevésbé ismeretes az, hogy moszkvai követünket, Fierlinger elvtársat, aki a szovjet "Kormánytól a szovjet-csehszlovák szövetségi szerződés értelmében mielőbbi segítséget kért a Szlovák Nemzeti Felkelés számára, elismerés helyett megrótták, s közölték vele, hogy nem volt joga a kormány nevében segítséget kérni, mert a kormány ezzel nem bízta meg és nem kívánja a szovjet segítséget. A londoni reakciós klikk jól tudta, mit jelent, ha a szovjet csapatok országunk területére lépnek. Már az is kellemetlen volt számukra, hogy akkoriban Szlovákia területén 42 önálló partizáncsoport és dandár harcolt, amelyek élén szovjet parancsnokok, szlovák és cseh kommunista hazafiak álltak. A reakciós csoport jól tudta, hogy a szovjet csapatok megérkezte egyszeriben véget vet a londoni elképzeléseknek, amelyek abban csúcsosodtak ki, hogy a felszabadult köztársaságban helyreállítják a tőkések hatalmát és a nép nyakára külön e célra kiképzett járási főnököket ültetnek. .,Vagy átkelünk a Kárpátokon, vagy elvesztink egy szálig" Ä háborúk történetében csak kevés példát találunk arra a segítségre, melyet a Szovjetunió nyújtott Csehszlovákiának a Szlovák Nemzeti Felkelés támogatásával. Az erők összpontosítására, a támadás előkészítésére nagyon rövid idő állt rendelkezésre — mindössze nyolc nap. Kroszno térségében a csapatokat hat nap alatt vonták össze. A feladat így hangzott: át kell törnünk Kroszno — Dukla — Prešov irányába a Kárpátokon. Nehéz feladat volt, de megtisztelő, melynek végí r t a: LUDVIK SVOBODA hadseregtábornok rehajtásával a szovjet főparancsnokság Moszkalenko 38. hadseregét és a mi hadtestünket bízta meg. A támadó 1 csapatok előtt gátként álltak a Kárpátok. A fasisztáknak az volt a szándékuk, hogy a Kárpátokat legyőzhetetlen erősségé építik ki. Az erődítési, munkálatokban felhasználták a Kelet-Szlovákiában állomásozó két szlovák hadosztályt is. Ezeknek a csapatoknak fontos szerep jutott volna hadműveleteinkben. Az lett volna a feladatuk, hogy megszállják és elfoglalják a dukiai és Lupkovi szorost és hátha támadják az ellenséget. A parancsnokok alkalmatlansága és árulása következtében azonban nem így történt. A német fasiszták lefegyverezték a két hadosztályt, s . ez a körülmény jelentősen megnehezítette a támadó csapatok helyzetét. Soha nem felejtem el Konyev marsall szavait, melyeket akkor mondott, mikor kiadta a hadműveleti parancsot: „Vagy átkelünk a Kárpátokon, vaqy elveszünk egy szálig!" így értelmezte a szovjet marsall és vele együtt minden szovjet katona azt a testvéri segítséget, amelynek célja Csehszlovákia mielőbbi felszabadítása volt. Irány: DUKLA! A duklai hadművelet 1944. szeptember 8-án kezdődött. Kerek 125 percen keresztül ezernyi ezer gránát, tonnányi vas és acél záporozott az ellenség állásaira. Aztán rohamra indultak a szovjet egységek, s velük együtt a mi hadtestünk alakulatai is. Kroszno városa azonban az első napon nem esett el. Az áttörésben harcoló csapatok ezért elestek megfelelő összeköttetési vonalaiktól. Éjszaka kellett előnyomulniok keskeny hegyi ösvényeken. Ez természetesen jelentős mértékben feltartóztatta a támadást. Az ellenség aránylag rövid idő alatt nagyszámú fegyvert és csapatot összpontosított a frontszakaszon: hirtelenében bevetette a 8. harckocsizó és a 75. gráná-tos hadosztályt.. Mindkét eqvség a második védelmi övezetet foglalta el, felfogva a visszavonuló ellenséges egységeket. A fasiszták elkeseredetten védekeztek. Tökéletesen kihasználták a hegyi terep nyújtotta előnyöket. A harc váratlanul súlyosnak és véresnek ígérkezett. Tekintettel az előállt helyzetre, átcsoportosítottuk erőinket és szeptember 10-én hajnalban más frontszakaszon indítottunk támadást. Az ellenséget megleptük, elkeseredett harcokban áttörtük második védelmi övezetét. Előttünk emelkedett a harmadik kárpáti hegyhát, a hírhedt 534-es magaslati ponttal. Ez volt a Dukla városa és a Dukla-szoros ellen indítandó támadás kiinduló pontja. Ezt až 534-es pontot soha el nem felejtjük. Mindkét fél számára rendkívül fontos volt. Nyolc nap és nyolc éjszaka állt az ütközet, közben az 534-es magaslat néhányszor is gazdát cserélt; a csata első napján tízszer. Bár az ellenség helyzete előnyösebb volt, e harcokban jóval súlyosabb veszteségeket szenvedett nálunk. A támadó hadműveletek elkeseredett, hosszan tartó, kimerítő harcok jellegét öltötték magukra. Minden emelkedésért, minden talpalatnyi földért viaskodni kellett. A mély szurdokok, a sűrű erdő, lehetetlenné tették a tankok és ágyuk bevetését, az ellenség elaknásított, eltorlaszolt minden járható utat, aláaknázta vagy felrobbantotta a hidakat, átkelő helyeket. De a Kárpátokon túl várva-várt bennünket a nép. A harc tizenegyedik napja után már nyilvánvaló volt, hogy az átkelés a hegyláncon nem lesz könynyű. A szovjet hadvezetőség ezért kivonta a frontról a 2. csehszlovák ejtőernyős dandárt és az 1. csehszlovák repülőezreddel együtt Szlovákiába küldte. Szeptember 23-án a krosznói repülri érről megkezdték a dandár elszállítását a felkelők Tri Duby-i repülőterére. Ezeket az egységeket azonnal bevetették a harcba s hadd mondjuk meg azt is, hogy nagyon eredményesen küzdöttek. Végre hazai földön Az 534-es magaslat elfoglalása után Dukla városa is elesett: tankösaink szállták meg. Előttünk újabb hegy emelkedett, a Hyrowa. Hogy elfoglaltuk, elsősorban Tesaríknak, a Szovjetunió hősének és tankosainak, Sochor géppuskásainak és az első zászlóaljnak az érdeme, amely e harcok közben vesztette el parancsnokát Khólt. Hiába vetett be az ellenség óriási erőket/ hiába aknásította el az egész vidéket, a 38. szovjet hadsereg egységeivel együtt szeptember 27-én 1 — 2 kilométernyire megközelítettük hazánk határát. Példátlan hősiesség jellemezte ezeket a harcokat. A katonák nem gondoltak a halálra, nem gondoltak magukra, csak azokra, akik felszabadulásukat várják a határon túl. Nehéz volna mindazokat felsorolni, akik ragyogó példáját adták a hősiességnek, hadd említsem meg egyik legjobb tankosunkat, a kommunista Jasiokot, aki pár száz méterre a ihatártól halt hősi halált, a húsz esztendős Hunda szakaszvezetőt, aki példájával hőstettekre lelkesítette társait, Lahúlek hadnagyot, Vrána és Opetrný századost, Vávra és Steiner hadnagyokat, Týrek és Hegedűs tizedeseket, az utóbbi bár félszemét elvesztette a harcban, önként visszatért az első vonalba a géppisztolyosokhoz. Száz és száz nevet sorolhatnék fel, akik mind jól és vitézül harcoltak. Minden századnak, minden zászlóaljnak az volt a leghőbb vágya, hogy elsőnek tűzze ki a határon a csehszlovák lobogót. 1944. október 6-án hajnalban a Barwinek —Dukla-i szoros országút mentén heves támadással leptük meg az ellenséget és a csehszlovák, valamint a szovjet tüzérség támogatásával rohammal elfoglaltuk a duklai szorost. Ott álltunk hazánk földjén, de bizony nem volt idő az ünneplésre. Az ellenség két újabb hadosztály vetett be az ütközetbe, többé azonban nem sikerült visszafoglalnia állásainkat. Másfél hónapig tartottak még az elkeseredett harcok. Csak november 26-án sikerült szétzúznunk a fasiszták utolsó védelmi állásait és elérnük az Ondava folyót, Stropkov és" Svidník városokat. Vérrel megpecsételt testvéri barátság A felszabadult területen hadtestünk kommunistái és népnevelői élénk politikai munkát fejtettek ki a lakosság körében, azoknak az irányelveknek és utasításoknak szellemében, amelyeket a frontra indulás előtt kaptunk a moszkvai pártvezetőségtől és Klement Gottwaldtól. Kommunistáink a harcban is példát mutattak, s önfeláldozó munkát végeztek. Amikor hazánk földjére léptünk, sorra járták a falvakat, mindenütt segítettek megalakítani a nemzeti bizottságokat. Politikai munkájukkal új önkénteseket szereztek hadtestünknek. Alakulatunk népi jellege ezzel egyre inkább megerősödött. Élelemmel láttuk el a hajléktalanná vált lakosságot. Mialatt felkészültünk hazánk teljes felszabadítására, a londoni klikk újabb intrikákat szőtt ellenünk. A kárpáti harcokban jelentősen csökkent hadtestünk állománya, Ingr tábornok, hadügyminiszter ezt ürügyül használta fel, s elrendelte, hogy alakulatunkat gyalogos dandárrá szervezzük át. Kárpát-Ukrajna felszabadult területén parancsára Hasal tábornok új csehszlovák hadsereget szervezett. Ingr megtiltotta neki, hogy hadtestünket önkéntesekkel egészítse ki, sőt Hasal hadseregébe akarta besorozni a mi egységünket is, amely hosszú, harcos utat tett meg Sokolovótól Kijeven, Belaja Cerkeven keresztül határainkig, ahol a szovjet csapatokkal együtt kiharcolta a köztársaság területére vezető utat. Gyakorlatilag ez a csehszlovák hadtest felszámolását jelentette volna. A szovjet Kormány és moszkvai pártvezetőségünk határozott közbelépésének köszönhető, hogy ez a terve nem sikerült. Nyolcvan napig tartottak a kárpáti harcok. Bár az ellenség jelentős előnyben volt, a hegyek közt jó előre kiépített állásokban védekezett, legyőztünk minden akadályt és diadalmaskodtunk fölötte. A duklai szorosban a szovjet és csehszlovák harcosok együttesen kiöntött vére még jobban megerősítette a csehszlovák-szovjet barátságot. A vérrel megpecsételt barátságból született meg szabadságunk, belőle sarjadt ki boldog jelenünk és még boldogabb jövendőnk. TŰZKERESZTSÉG A 38. szovjet hadsereg és az I. csehszlovák hadtest tüzérsége 1944. szeptember 8-án 6.45 órakor vette tűz alá az ellenség védelmi állásait. A több mint két óráig tartó tüzérségi előkészítés után általános támadás indult meg. A hadtest egységei és a géppisztolyosok az első napon nem ütköztek erösebb ellenállásba és sikerült Kroszno elővárosában — melyet még 'az ellenség tartott megszállva — néhány hitleristát elfogniok. — Látjátok, mit mondtam, a németek úgy íognak futni, hogy porzik talpuk alatt az út!,"— mondotta Gombos katona. — Bizony, nem is olyan borzasztó az egész, mint ahogy gondoltam, — hagyta helyben Jano Hoblík. — Várjunk csak egy kissé, hiszen még nem is voltunk igazi harcban, — hangzott Čeredár tizedes ellenvetése. E találgatásokra az a helyzet adott választ, amely már másnap kialakult. A 3. csehszlovák brigád egységei szeptember 8-án a_jcéső éjjeli órákban megszállták Wrocanek lengyel községet. A géppisztolyosok egy része vacsora után 'őrséget állt. a többiek pedig pihenésre kaptak parancsot. Alig virradt fel szeptember 9-e, amikor az ellenség egy gránátja csapott a község közepére, utána egy további s a2 ellenséges tüzérség és aknavetők néhány pillanat múlva sürü tüz á'lá vették a 3. brigád egységeit. Az egységek katonái pillanatok alatt talpon voltak. Az ellenség rajokba fejlődve két oldalról intézett támadást a kijzség ellen. Sürü aknavető és ágyútűz, záporozó gépfegyvertüz zúdult ránk. Katonáink közül sokan először voltak harcban és nyomasztóan hatott rájuk, amikor első elesett vagy sebesük bajtársaikat látták, Pagáč hadnagynak, a zászlóalj parancsnokának a politikai tiszt és a kommunisták segítségével sikerült a századokat harci alakulatokba felállítani és a zászlóalj azután hasoncsúszva a község mögé került, ahol védelmi állásban helyezkedett el. A géppisztolyosok délelőtt tíz óra körül heves ellentámadásba lendültek. A2 ellenséges gyalogság megismerkedett a géppisztolyosok pusztító erejével. Majd a szovjet tüzérség és a 3. csehszlovák brigád tüzérségi egységei nyitottak tüzet .a hitleristák támadó alakulataira és tüzállásaira. Fokozódott a harc hevessége. A géppisztolyosok kúszva közelítették meg a német egységeket és így már nem érhette el őket az ellenséges ágyúk és aknevetők tüze. Az ellenség a géppisztolyosok hatalmas tüze elöl lassanként a szemben levő dombok aljára vonult vissza. A harcba ekkor beavatkoztak a 3. brigád gyalogos egységei és segítséget hoztak Sgchor elvtárs, a Szovjetunió hőse parancsnoksága alatt küzdő géppisztolyosok is. Közös erővel sikerült az ellenséget az árkokból kiűzni, ahol ideiglenesen védelmi állásba helyezkedtünk. Már besötétedett, amikor a géppisztolyosok a gyalogosokkal együtt felszámolták a dombok aljában az ellenség ellenállásának támaszpontjait. Bár a géppisztolyosok a harcokban öt embert vesztettek, és hat megsebesült, lényegesen jobb lett a harci hangulat, fokozódott a német egységek feletti győzelem utáni vágy. Az első harci próbatétel jól sikerült, a katonák átmentek a tűzkeresztségen, tapasztalatokat szereztek. A zászlóaljban már nem akadt egyetlen géppisztolyos vagy katona sem, aki könynyen vette volna a közelgő harcokat. A KOMMUNISTÁK PÉLDAMUTATÁSA A harci feladatok biztosításának megszervezése után az esti órákban a zászlóalj kommunistái értekezletre jöttek öszsze. A politikai tiszt vezetésével értékelték a harc eredményeit, a harcban szerzett tapasztalatokat. A zászlóaljban mindössze tizenkét kommunista volt, akiket a harc előtt az egyes századokba osztottak be, ahol egy elvtárs a pártbizalmi funkcióját töltötte be. A pártbizalmiakra különösen a század katonái harci szellemének megszilárdításában hárultak nagy feladatok. A pártbizalmiaknak szemölyes példamutatásukkal a harci feladatok példás teljesítésére kellett a katonákat magával ragadniuk.. Az elözö harc értékelése folyamán mind a három pártbizalmi dicséretben részesült. Nagyon helyes magatartást tanúsítottak a harcban Orosz katona, Kelemen tizedes, Čeredár tizedes és Cogan őrvezető — mind kommunisták —, akik szakaszaik élén elsőnek hatoltak az ellenség védelmi állásaiba és az ellenséget géppisztolyait; tüze alatt tartva fedezték az egész zászlóaljat, amikor az megközelítette az ellenség árkait. HARC AZ 534-ES PONTÉRT A 2. önálló géppisztolyos zászlóalj néhány nap múlva az első és a harmadik csehszlovák dandár gyalogos zászlóaljaival együttműködve, részt vett az 534-es pont elfoglalásáért vívott harcokban. E pont elfoglalásáért folytatott küzdelem a Dukla-szorosért vívott harcok egyik legnehezebb része volt, mivel el kellett zárnia az ellenség visszavonulási útjait és szabaddá kellett tennie a Dukla községhez és a Csehszlovákia határához vezető utat. Ádáz harcokra került itt sor. Nyolc napig tartó nehéz harcok után sikerült végül az, 534-es pontot végérvényesen megszánnunk. Az elfoglalásáért vívott harcokban Novák, Benedikt, Orosz, Cogan, Pristaš, Gombos, Gombár, Mulesa és más géppisztolyosok tüntették ki magukat. Gombos, Mulesa és Gombár életüket áldozták és a zászlóalj számos katonája megsebesült. A harcban rendkívüli bátorságot tanúsított a cigányszármazású Gombár, aki elsőként ugrott az ellenség árkába és géppisztolyából halált hozó záport zúdított a hitleristákra. HAZÁNK FÖLDJÉN Amikor megszálltuk az 534-es pontot és behatoltunk Dukla községbe, az volt a benyomásunk, hogy már teljesen megtörtük az ellenség ellenállását és hadtestünk egységei könnyebben érhetik el hazánk határát. Csalódnunk kellett, mivel a német parancsnokság Lengyelországból és Romániából további erősítéseket hozatott erre a hadszíntérre. A géppisztolyos zászlóalj katonáinak a legkisebb pihenőre sem volt idejük és a front legnehezebb szakaszain éjjel-nappal harcbavetették őket. Súlyos harcokat kellett vívniuk minden magaslatért, völgyért, összeköttetési vonalért. így volt ez például az Obšár és a Hyrowa nevű hegyek, a Wieczno, Jaszliszka, Zindranová nevű községek körüli térségben. Az első csehszlovák hadtest egységei 1944. október 6-án átlépték a csehszlovák határt és kitűzték a csehszlovák lobogót hazánk földjén. A szovjet és a csehszlovák katonai egységeknek a közös ellenség felett aratott győzelme bebizonyította a szovjet és a csehszlovák katonák erejét, következetességét, szívósságát és nagyfokú erkölcsi fegyelmezettségét. Ez a győzelem örök időkre megpecsételte szövetségüket. JÁN RADIČ, a duklai harcok résztvevője (JJ SZÖ 5 * 1959- október 8.