Új Szó, 1959. október (12. évfolyam, 272-301.szám)

1959-10-04 / 275. szám, vasárnap

DICSŐ NAPOK= A Dukla-szorosban a fasiszták felett aratott győzelem után a szovjet had­sereg tisztje sok szerencsét kíván a hazánk területére lépő katonáinknak. Emlékezés a duklai harcokra Barátságunk közös harcban született A fasiszták ellen felkelő szlovák nép 1944 augusztus végén és szeptember elején már tíz napja elke seredett harcot folytatott a túlerőben levő ellenséges katonai alakulatok ellen, amikor a 38. szovjet hadsereg kötelékébe tartozó I. csehszlovák ha dtest egységei a szovjet katonákkal együtt megkezdték a támadást a Du kla-szorosért. Nagy nap, történel­münk igen jelentős napja volt ez, hiszen 1944. szeptember 8-án a szov­jet hadsereg oldalán harcoló katona ink abban a nagy megtiszteltetésben részesültek, hogy fegyverrel a kezükben részt vehettek Csehszlovákiának a fasiszta önkényuralom alóli felsza badításában. T izenöt esztendő nem oly hosz­szú idő, hogy az ember elfe­ledje azokat a nagy és tör­ténelmet formáló eseményeket, ame­lyeket másfél évtizeddel ezelőtt egész énjével, minden gondolatával, érzésével átélt. Valahányszor visz­szaemlékszem a Kárpátokban töltött napokra, hetekre és hónapokra, film­ként peregnek le előttem a múlt eseményei. Magam előtt látom a kárpáti harcteret, ahol oly elkese­redett küzdelem- dúlt, hogy kikény­szerltsük az átkelést, s különösen elevenen látom azokat az embereket, akik tetteikkel, vérükkel írták nem­zeteink történetének új, dicső fe­jezetét. » Á hős szlovák nép A Szovjetunióban szervezett első csehszlovák hadtest egységei négy­hónapos kemény, alapos kiképzésen mentek át Csernovic vidékén 1944 áprilisától júliusáig. Ekkor eleget tettek kérésünknek és úgy döntöt­tek, hogy hadtestünket kiküldik a frontra, közeleblb Csehszlovákia ha­táraihoz. Lvovtól nyugatra álltunk, szinte csak egy ugrásnyira a Határ­tól, amelyen túl szülőföldünk és né­pünk várta felszabadulását a fa­siszta megszállás alól. Ott ért ben­nünket augusztus 29-én a délutáni órákbán a Banská Bystrica-i rádió híre a Szlovák Nemzeti Felkelésről. Mindnyájan lelkesedéssel fogadtuk a hírt. Mintha ma látnám magam előtt a katonáinkat: boldogságukban ösz­szeölelkeztek, csókolóztak. Sokak szemében az öröm könnye csillo­gott. Tudtuk, hogy a felkelés kö­zelebb hozza Csehszlovákia felszaba­dításának napját, s hogy a szlovák nép az egész világ színe előtt kife­jezte elszánt akaratát, hogy egy­szer s mindenkorra leszámol Tiso és klerofasiszta rezsimiével, s egy államban, egyenjogú félként együtt akar élni a cseh nemzettel. Mindnyájan tudtuk, hogy 1944. au­gusztus 29 mire kötelez bennünket. A legszívesebben azonnal ejtőernyő­sökként Szlovákia területére száll­tunk volna, hogy segíthessünk a harcoló szlovák népnek s megaka­dályozzuk, hogy a hitlerista hadosz­tályok elfojtsák a felkelést. Felháborodás Londonban A szovjet kormány haladéktalanul teljesítette Gottwald és Fierlinger elvtársak kérését, hogv nyújtson ka­tonai segítséget a harcra kelt szlo­vák népnek; a csehszlovák-szovjet szövetségi szerződéshez híven Ko­nyev marsall parancsot kapott, hogy az első ukrán frontból egy hadsere­get — beosztva mellé az 1. cseh­szlovák hadtestet is — azonnal ves­-sen be s kényszerítse ki az átkelést a Kárpátokon. Londonban nem örültek ennek a döntésnek. A burzsoá emigrációnak külön „felszabadítási" terve volt, amely lényegében ma már általáno­san ismert. De kevésbé ismeretes az, hogy moszkvai követünket, Fierlin­ger elvtársat, aki a szovjet "Kormány­tól a szovjet-csehszlovák szövetségi szerződés értelmében mielőbbi segít­séget kért a Szlovák Nemzeti Fel­kelés számára, elismerés helyett megrótták, s közölték vele, hogy nem volt joga a kormány nevében se­gítséget kérni, mert a kormány ez­zel nem bízta meg és nem kívánja a szovjet segítséget. A londoni reakciós klikk jól tud­ta, mit jelent, ha a szovjet csapa­tok országunk területére lépnek. Már az is kellemetlen volt számukra, hogy akkoriban Szlovákia területén 42 önálló partizáncsoport és dandár harcolt, amelyek élén szovjet pa­rancsnokok, szlovák és cseh kom­munista hazafiak álltak. A reakciós csoport jól tudta, hogy a szovjet csapatok megérkezte egyszeriben véget vet a londoni elképzeléseknek, amelyek abban csúcsosodtak ki, hogy a felszabadult köztársaságban hely­reállítják a tőkések hatalmát és a nép nyakára külön e célra kiképzett járási főnököket ültetnek. .,Vagy átkelünk a Kárpátokon, vagy elvesztink egy szálig" Ä háborúk történetében csak ke­vés példát találunk arra a segít­ségre, melyet a Szovjetunió nyúj­tott Csehszlovákiának a Szlovák Nemzeti Felkelés támogatásával. Az erők összpontosítására, a támadás előkészítésére nagyon rövid idő állt rendelkezésre — mindössze nyolc nap. Kroszno térségében a csapato­kat hat nap alatt vonták össze. A feladat így hangzott: át kell tör­nünk Kroszno — Dukla — Prešov irá­nyába a Kárpátokon. Nehéz feladat volt, de megtisztelő, melynek vég­í r t a: LUDVIK SVOBODA hadseregtábornok rehajtásával a szovjet főparancs­nokság Moszkalenko 38. hadseregét és a mi hadtestünket bízta meg. A támadó 1 csapatok előtt gátként álltak a Kárpátok. A fasisztáknak az volt a szándékuk, hogy a Kárpáto­kat legyőzhetetlen erősségé építik ki. Az erődítési, munkálatokban fel­használták a Kelet-Szlovákiában ál­lomásozó két szlovák hadosztályt is. Ezeknek a csapatoknak fontos sze­rep jutott volna hadműveleteinkben. Az lett volna a feladatuk, hogy megszállják és elfoglalják a dukiai és Lupkovi szorost és hátha támad­ják az ellenséget. A parancsnokok alkalmatlansága és árulása következ­tében azonban nem így történt. A német fasiszták lefegyverezték a két hadosztályt, s . ez a körülmény jelentősen megnehezítette a támadó csapatok helyzetét. Soha nem felejtem el Konyev marsall szavait, melyeket akkor mondott, mikor kiadta a hadműve­leti parancsot: „Vagy átkelünk a Kárpátokon, vaqy elveszünk egy szá­lig!" így értelmezte a szovjet mar­sall és vele együtt minden szovjet katona azt a testvéri segítséget, amelynek célja Csehszlovákia mi­előbbi felszabadítása volt. Irány: DUKLA! A duklai hadművelet 1944. szep­tember 8-án kezdődött. Kerek 125 percen keresztül ezernyi ezer grá­nát, tonnányi vas és acél záporo­zott az ellenség állásaira. Aztán ro­hamra indultak a szovjet egységek, s velük együtt a mi hadtestünk ala­kulatai is. Kroszno városa azonban az első napon nem esett el. Az át­törésben harcoló csapatok ezért el­estek megfelelő összeköttetési vo­nalaiktól. Éjszaka kellett előnyomul­niok keskeny hegyi ösvényeken. Ez természetesen jelentős mértékben feltartóztatta a támadást. Az ellen­ség aránylag rövid idő alatt nagy­számú fegyvert és csapatot össz­pontosított a frontszakaszon: hirte­lenében bevetette a 8. harckocsizó és a 75. gráná-tos hadosztályt.. Mind­két eqvség a második védelmi öve­zetet foglalta el, felfogva a vissza­vonuló ellenséges egységeket. A fasiszták elkeseredetten véde­keztek. Tökéletesen kihasználták a hegyi terep nyújtotta előnyöket. A harc váratlanul súlyosnak és vé­resnek ígérkezett. Tekintettel az előállt helyzetre, átcsoportosítottuk erőinket és szeptember 10-én hajnalban más frontszakaszon indítottunk támadást. Az ellenséget megleptük, elkesere­dett harcokban áttörtük második védelmi övezetét. Előttünk emelke­dett a harmadik kárpáti hegyhát, a hírhedt 534-es magaslati ponttal. Ez volt a Dukla városa és a Dukla-szo­ros ellen indítandó támadás kiindu­ló pontja. Ezt až 534-es pontot soha el nem felejtjük. Mindkét fél számára rend­kívül fontos volt. Nyolc nap és nyolc éjszaka állt az ütközet, köz­ben az 534-es magaslat néhányszor is gazdát cserélt; a csata első nap­ján tízszer. Bár az ellenség helyze­te előnyösebb volt, e harcokban jó­val súlyosabb veszteségeket szenve­dett nálunk. A támadó hadműveletek elkese­redett, hosszan tartó, kimerítő har­cok jellegét öltötték magukra. Min­den emelkedésért, minden talpalat­nyi földért viaskodni kellett. A mély szurdokok, a sűrű erdő, lehetetlen­né tették a tankok és ágyuk be­vetését, az ellenség elaknásított, el­torlaszolt minden járható utat, alá­aknázta vagy felrobbantotta a hida­kat, átkelő helyeket. De a Kárpá­tokon túl várva-várt bennünket a nép. A harc tizenegyedik napja után már nyilvánvaló volt, hogy az át­kelés a hegyláncon nem lesz köny­nyű. A szovjet hadvezetőség ezért kivonta a frontról a 2. csehszlovák ejtőernyős dandárt és az 1. cseh­szlovák repülőezreddel együtt Szlo­vákiába küldte. Szeptember 23-án a krosznói repülri érről megkezdték a dandár elszállítását a felkelők Tri Duby-i repülőterére. Ezeket az egy­ségeket azonnal bevetették a harcba s hadd mondjuk meg azt is, hogy nagyon eredményesen küzdöttek. Végre hazai földön Az 534-es magaslat elfoglalása után Dukla városa is elesett: tan­kösaink szállták meg. Előttünk újabb hegy emelkedett, a Hyrowa. Hogy elfoglaltuk, elsősorban Tesaríknak, a Szovjetunió hősének és tankosai­nak, Sochor géppuskásainak és az első zászlóaljnak az érdeme, amely e harcok közben vesztette el parancsnokát Khólt. Hiába vetett be az ellenség óriá­si erőket/ hiába aknásította el az egész vidéket, a 38. szovjet hadse­reg egységeivel együtt szeptember 27-én 1 — 2 kilométernyire megkö­zelítettük hazánk határát. Példátlan hősiesség jellemezte ezeket a harcokat. A katonák nem gondoltak a halálra, nem gondoltak magukra, csak azokra, akik felszaba­dulásukat várják a határon túl. Ne­héz volna mindazokat felsorolni, akik ragyogó példáját adták a hő­siességnek, hadd említsem meg egyik legjobb tankosunkat, a kom­munista Jasiokot, aki pár száz mé­terre a ihatártól halt hősi halált, a húsz esztendős Hunda szakaszve­zetőt, aki példájával hőstettekre lel­kesítette társait, Lahúlek hadnagyot, Vrána és Opetrný századost, Vávra és Steiner hadnagyokat, Týrek és Hegedűs tizedeseket, az utóbbi bár félszemét elvesztette a harcban, ön­ként visszatért az első vonalba a géppisztolyosokhoz. Száz és száz nevet sorolhatnék fel, akik mind jól és vitézül harcoltak. Minden század­nak, minden zászlóaljnak az volt a leghőbb vágya, hogy elsőnek tűzze ki a határon a csehszlovák lobogót. 1944. október 6-án hajnalban a Barwinek —Dukla-i szoros országút mentén heves támadással leptük meg az ellenséget és a csehszlovák, valamint a szovjet tüzérség támo­gatásával rohammal elfoglaltuk a duklai szorost. Ott álltunk hazánk földjén, de bizony nem volt idő az ünneplésre. Az ellenség két újabb hadosztály vetett be az ütközetbe, többé azonban nem sikerült vissza­foglalnia állásainkat. Másfél hónapig tartottak még az elkeseredett harcok. Csak novem­ber 26-án sikerült szétzúznunk a fa­siszták utolsó védelmi állásait és elérnük az Ondava folyót, Stropkov és" Svidník városokat. Vérrel megpecsételt testvéri barátság A felszabadult területen hadtes­tünk kommunistái és népnevelői élénk politikai munkát fejtettek ki a lakosság körében, azoknak az irány­elveknek és utasításoknak szelle­mében, amelyeket a frontra indulás előtt kaptunk a moszkvai pártve­zetőségtől és Klement Gottwaldtól. Kommunistáink a harcban is példát mutattak, s önfeláldozó munkát vé­geztek. Amikor hazánk földjére lép­tünk, sorra járták a falvakat, min­denütt segítettek megalakítani a nemzeti bizottságokat. Politikai munkájukkal új önkénteseket sze­reztek hadtestünknek. Alakulatunk népi jellege ezzel egyre inkább meg­erősödött. Élelemmel láttuk el a hajléktalanná vált lakosságot. Mialatt felkészültünk hazánk teljes felszabadítására, a londoni klikk újabb intrikákat szőtt elle­nünk. A kárpáti harcokban jelentő­sen csökkent hadtestünk állománya, Ingr tábornok, hadügyminiszter ezt ürügyül használta fel, s elrendelte, hogy alakulatunkat gyalogos dandár­rá szervezzük át. Kárpát-Ukrajna felszabadult területén parancsára Hasal tábornok új csehszlovák had­sereget szervezett. Ingr megtiltot­ta neki, hogy hadtestünket önkén­tesekkel egészítse ki, sőt Hasal had­seregébe akarta besorozni a mi egy­ségünket is, amely hosszú, harcos utat tett meg Sokolovótól Kijeven, Belaja Cerkeven keresztül hatá­rainkig, ahol a szovjet csapatokkal együtt kiharcolta a köztársaság te­rületére vezető utat. Gyakorlatilag ez a csehszlovák hadtest felszámo­lását jelentette volna. A szovjet Kormány és moszkvai párt­vezetőségünk határozott közbelépé­sének köszönhető, hogy ez a terve nem sikerült. Nyolcvan napig tartottak a kár­páti harcok. Bár az ellenség jelen­tős előnyben volt, a hegyek közt jó előre kiépített állásokban véde­kezett, legyőztünk minden akadályt és diadalmaskodtunk fölötte. A duklai szorosban a szovjet és csehszlovák harcosok együttesen kiöntött vére még jobban megerősí­tette a csehszlovák-szovjet barát­ságot. A vérrel megpecsételt barát­ságból született meg szabadságunk, belőle sarjadt ki boldog jelenünk és még boldogabb jövendőnk. TŰZKERESZTSÉG A 38. szovjet hadsereg és az I. cseh­szlovák hadtest tüzérsége 1944. szeptem­ber 8-án 6.45 órakor vette tűz alá az el­lenség védelmi állásait. A több mint két óráig tartó tüzérségi előkészítés után általános támadás indult meg. A hadtest egységei és a géppisztolyosok az első na­pon nem ütköztek erösebb ellenállásba és sikerült Kroszno elővárosában — melyet még 'az ellenség tartott megszállva — né­hány hitleristát elfogniok. — Látjátok, mit mondtam, a németek úgy íognak futni, hogy porzik talpuk alatt az út!,"— mondotta Gombos katona. — Bizony, nem is olyan borzasztó az egész, mint ahogy gondoltam, — hagyta helyben Jano Hoblík. — Várjunk csak egy kissé, hiszen még nem is voltunk igazi harcban, — hang­zott Čeredár tizedes ellenvetése. E találgatásokra az a helyzet adott vá­laszt, amely már másnap kialakult. A 3. csehszlovák brigád egységei szep­tember 8-án a_jcéső éjjeli órákban meg­szállták Wrocanek lengyel községet. A géppisztolyosok egy része vacsora után 'őrséget állt. a többiek pedig pihenésre kaptak parancsot. Alig virradt fel szeptember 9-e, ami­kor az ellenség egy gránátja csapott a község közepére, utána egy további s a2 ellenséges tüzérség és aknavetők néhány pillanat múlva sürü tüz á'lá vették a 3. brigád egységeit. Az egységek katonái pillanatok alatt talpon voltak. Az ellenség rajokba fejlődve két oldalról intézett tá­madást a kijzség ellen. Sürü aknavető és ágyútűz, záporozó gépfegyvertüz zúdult ránk. Katonáink közül sokan először voltak harcban és nyomasztóan hatott rájuk, amikor első elesett vagy sebesük bajtár­saikat látták, Pagáč hadnagynak, a zászlóalj parancs­nokának a politikai tiszt és a kommunis­ták segítségével sikerült a századokat harci alakulatokba felállítani és a zászló­alj azután hasoncsúszva a község mögé került, ahol védelmi állásban helyezke­dett el. A géppisztolyosok délelőtt tíz óra körül heves ellentámadásba lendültek. A2 ellenséges gyalogság megismerkedett a géppisztolyosok pusztító erejével. Majd a szovjet tüzérség és a 3. csehszlovák bri­gád tüzérségi egységei nyitottak tüzet .a hitleristák támadó alakulataira és tüzál­lásaira. Fokozódott a harc hevessége. A géppisztolyosok kúszva közelítették meg a német egységeket és így már nem érhette el őket az ellenséges ágyúk és aknevetők tüze. Az ellenség a géppiszto­lyosok hatalmas tüze elöl lassanként a szemben levő dombok aljára vonult vissza. A harcba ekkor beavatkoztak a 3. brigád gyalogos egységei és segítséget hoztak Sgchor elvtárs, a Szovjetunió hőse pa­rancsnoksága alatt küzdő géppisztolyosok is. Közös erővel sikerült az ellenséget az árkokból kiűzni, ahol ideiglenesen védel­mi állásba helyezkedtünk. Már besötéte­dett, amikor a géppisztolyosok a gyalogo­sokkal együtt felszámolták a dombok al­jában az ellenség ellenállásának támasz­pontjait. Bár a géppisztolyosok a harcokban öt embert vesztettek, és hat megsebesült, lényegesen jobb lett a harci hangulat, fokozódott a német egységek feletti győ­zelem utáni vágy. Az első harci próbaté­tel jól sikerült, a katonák átmentek a tűzkeresztségen, tapasztalatokat szereztek. A zászlóaljban már nem akadt egyetlen géppisztolyos vagy katona sem, aki köny­nyen vette volna a közelgő harcokat. A KOMMUNISTÁK PÉLDAMUTATÁSA A harci feladatok biztosításának meg­szervezése után az esti órákban a zász­lóalj kommunistái értekezletre jöttek ösz­sze. A politikai tiszt vezetésével értékel­ték a harc eredményeit, a harcban szer­zett tapasztalatokat. A zászlóaljban mind­össze tizenkét kommunista volt, akiket a harc előtt az egyes századokba osztot­tak be, ahol egy elvtárs a pártbizalmi funkcióját töltötte be. A pártbizalmiakra különösen a század katonái harci szellemé­nek megszilárdításában hárultak nagy fel­adatok. A pártbizalmiaknak szemölyes pél­damutatásukkal a harci feladatok példás teljesítésére kellett a katonákat magával ragadniuk.. Az elözö harc értékelése folyamán mind a három pártbizalmi dicséretben része­sült. Nagyon helyes magatartást tanúsítot­tak a harcban Orosz katona, Kelemen ti­zedes, Čeredár tizedes és Cogan őrvezető — mind kommunisták —, akik szakaszaik élén elsőnek hatoltak az ellenség védelmi állásaiba és az ellenséget géppisztolyait; tüze alatt tartva fedezték az egész zász­lóaljat, amikor az megközelítette az ellen­ség árkait. HARC AZ 534-ES PONTÉRT A 2. önálló géppisztolyos zászlóalj né­hány nap múlva az első és a harmadik csehszlovák dandár gyalogos zászlóaljaival együttműködve, részt vett az 534-es pont elfoglalásáért vívott harcokban. E pont elfoglalásáért folytatott küzdelem a Duk­la-szorosért vívott harcok egyik legnehe­zebb része volt, mivel el kellett zárnia az ellenség visszavonulási útjait és szabaddá kellett tennie a Dukla községhez és a Csehszlovákia határához vezető utat. Ádáz harcokra került itt sor. Nyolc napig tar­tó nehéz harcok után sikerült végül az, 534-es pontot végérvényesen megszán­nunk. Az elfoglalásáért vívott harcokban Novák, Benedikt, Orosz, Cogan, Pristaš, Gombos, Gombár, Mulesa és más gép­pisztolyosok tüntették ki magukat. Gom­bos, Mulesa és Gombár életüket áldozták és a zászlóalj számos katonája megsebe­sült. A harcban rendkívüli bátorságot ta­núsított a cigányszármazású Gombár, aki elsőként ugrott az ellenség árkába és géppisztolyából halált hozó záport zúdí­tott a hitleristákra. HAZÁNK FÖLDJÉN Amikor megszálltuk az 534-es pon­tot és behatoltunk Dukla községbe, az volt a benyomásunk, hogy már telje­sen megtörtük az ellenség ellenállá­sát és hadtestünk egységei könnyeb­ben érhetik el hazánk határát. Csa­lódnunk kellett, mivel a német pa­rancsnokság Lengyelországból és Romániából további erősítéseket ho­zatott erre a hadszíntérre. A géppisztolyos zászlóalj katonái­nak a legkisebb pihenőre sem volt idejük és a front legnehezebb szaka­szain éjjel-nappal harcbavetették őket. Súlyos harcokat kellett vívniuk minden magaslatért, völgyért, össze­köttetési vonalért. így volt ez például az Obšár és a Hyrowa nevű hegyek, a Wieczno, Jaszliszka, Zindranová nevű községek körüli térségben. Az első csehszlovák hadtest egysé­gei 1944. október 6-án átlépték a csehszlovák határt és kitűzték a csehszlovák lobogót hazánk földjén. A szovjet és a csehszlovák katonai egységeknek a közös ellenség felett aratott győzelme bebizonyította a szovjet és a csehszlovák katonák erejét, következetességét, szívóssá­gát és nagyfokú erkölcsi fegyelme­zettségét. Ez a győzelem örök időkre megpecsételte szövetségüket. JÁN RADIČ, a duklai harcok résztvevője (JJ SZÖ 5 * 1959- október 8.

Next

/
Thumbnails
Contents