Új Szó, 1959. szeptember (12. évfolyam, 242-271.szám)
1959-09-09 / 250. szám, szerda
A KÍNAI ötéves terv teljesítésének eddigi eredményei arra mutatnak, hogy a fö gazdasági ágakban még az idén teljesítik az ötéves terv végére, 1962-re kitűzött mutatókat. Az ansani hengermű dolgozói 43 órával a határidő előtt teMesítették augusztusi tervüket és felajánlották, hogy a népköztársaság fennállásának 10. évfordulója tiszteletére 100 ezer tonna hengerelt árút termelnek terven felül. A képen a dolgozók a durva hengerműnél. (Foto Oj Kína) Tíz év alatt tízszeres szénfejtés Peking (ČTK) — A Kínai Népköztársaságban az év hét hónapja alatt több szenet fejtettek, mint Angliában egész év alatt. Ilyen kitúnó munkasikerekkel üdvözli a kínai nép a népköztársaság megalakulásának tizedik évfordulóját. A Kínai Népköztársaság szénfejtése fennállásának tíz éve alatt megtízszereződött. Tavaly a nagv előreugrás évében négy év alatt teljesítették a második ötéves terv feladatait. Kína a világ harmadik legnagyobb széntermeldje lett, felülmúlta Angliát, Franciaországot, NyugatNémetországot és Japánt. Az idén 335 millió tonna szenet, tehát egv negyeddel többet kell termelnie, mint tavaly. Csehszlovákia részvéteiéve! új leszerelési bizottság alakul Bulgária, Lengyelország és Románia is tagja lesz a bizottságnak BIZTATÓ LEPES A LÁTOGATÁSOK ELŐTT rr % NY. SZ. HRUSCSOV, a Szovjetunió ^Minisztertanácsának elnöke már hat Moszkva (ČTK) - Hétfőn Moszkvában, Párizsban, Londonban é s gnap múlva az Egyesült Államok földWashingtonban hivatalosan közölték, hogy Franciaország, Nagv-Bri-£J ére l éP Világszerte erre a törtétannia, a Szovjetunió és az USA kormányai megegyeztek egv le- S nelm l eseményre összpontosul a fiszerelési bizottság létrehozásáról. Ügyszintén megegyeztek abban, Szelem s ez egeszen termeszetes is: hogy e bizottságnak tagja lesz a Szovjetunió, Nagy-Britannia, az N a második világháború óta a nemzetUSA, Franciaország, Bulgária, Olaszország, Kanada, Lengyelország, Ro- Ö kozt l kapcsolatok terén nem volt enmánia és a Csehszlovák Köztársaság, azzal a feltétellei, hogy a ne- 3 né l nagyobb jelentőségű látogatás, vezett államok kormányai ezzel egyetértenek. ? Ny. Sz. Hruscsov látogatása az USAíJban és D. Eisenhower látogatása a hogy e vizsgálat folyamán elért ^Szovjetunióban, valamint az az új eredmények hasznos alapul szolgál- * fejezet, amelyet e látogatások a nak majd a leszerelési kérdés továb- nemzetközi kapcsolatok történetében b; vizsgálatára az Egyesült Nemže- ^nyitnak, valamennyi ország népét azték Szervezete keretében, - jegyzi q zal a remén n , tölti eI> h min d nnt a a 1 . • . _>._.• A négy nagyhatalom közös közleménye leszögezi, hogy a leszerelési bizottság megalakítása semmiképpen sem csökkenti az ENSZ felelősségét és egyáltalán nem érinti jogkörét ezen a téren. A bizottság megalakításánál különösképpen tekintetbe vették, milyen nagy felelősség hárul a nagyhatalmakra a leszerelési egyezmény alapjainak lerakásáért. A Szovjetunió, Nagy-Britannia, Franciaország és az USA kormányai hasznos eszköznek tartják e bizottságot arra. hogy kölcsönös tanácskozások útján megtalálják a haladás útjait olyan egyezményekre és javaslatokra a fegyverzet és a fegyveres erők összes típusainak hatékony nemzetközi ellenőrzés mellett történő korlátozására és csökkentésére vonatkozóan, melyek elsősorban a tanácskozásokon résztvevő országokat érintenék közvetlenül. A négy ország kormánya elvárja, "ÜL® 2£SJ. elMIt é" SZSrÍnt Sí? e z hozzájárul szovjet-amerikai a nemkiadott közlemény. M kapcsolatok javulásához és „ A negy kormány megegyezett ab hétközi Ieszi i J ltsé g enyhüléséhez. , R A washingtoni 9 és 'moszkvai meg tesz az ENSZ leszerelési gának és rajta keresztül b Z°ENSZ beszélések a problémák széles körét ,.. —ia a 1 x n- . . „ Síérintik majd. Közülük kétségtelenül közgyűlésének és a Biztonsági Ta- ^ , egfonto s J ab a leszerelés kérdése. nácsnak. A kormányok felkérték az k" " / u ľľ ENSZ főtitkárát, hogy ez év szép- & a z. es ha t, ásos ,nt éí" temberében hívja össze a leszerelési ^ések sürgőssége evrol evre nobizottságót és behatóan tájékoztassa Hľ* aZZ 3' , ará ny ba n- , h o!f an f o" a bizottság tagjait a bizottság jelle- ^ozódtk a mat katonai technika puszgéről és céljairól '. t!tó er eJ e- Ennek ellenére azonban négy kormány tanácskozni fog ? az e kérdésről tizenhárom esztenarröl. hogy íldeje folyó tárgyalások mindeddig A az ENSZ __ főitkárával megfelelő segítségben részesítsék az ö nem jártak azzal az eredménnyel, újonnan létesült bizottságot. Ügy ^amelyre az egész világ vár s amelyvárják, hogy a bizottság 1960 elején H re n a9ľ szüksége van. Genfben kezdi meg munkáját. ^ A leszerelési bizottság létesítésé^^^^ £>nek bejelentése, amit a világ köz""""" q véleményével tudattak, jó hír és biz£ 1 I a a i_ r • - i •• iktató jel. Elsősorban kifejezi azt a ďZdDt@ITÍy6f I U-r© niVtaK OSSZe SJ 6 légkört, amely a látogatások előtt * ^kialakul s amelyet nem tudnak lé_ _ EÜMCTF IaítavaIÁ*! Ás* ü ^nyegesebben megzavarni a nemzetek dZ tlvďii 6I6$B OlZOlISCly <11 £jközötti baráti kapcsolatok egyes hiNew York (ČTK) - A négy nagyhatalom - a Szovjetunió, Nagy-Britannia, Franciaország és az USA — megállapodása után az ENSZ új leszerelési bizottsága megalakításának kérdésében és a nagyhatalmak kérésére Dag Hammarskjöld. az ENSZ főtitkára ez év szeptember 10-re összehívta az ENSZ leszerelési bij'vatásos mérgezői sem, akik sajnos zottságát. A négy nagyhatalom meg- Cmég ma is működnek, állapodása szerint ezt a bizottságot ^ Az 0 j BIZOTTSÁG a négv nagyhateljes mértékben tájékoztatni kell az § tf)lomből án amel e k elsősorban feuj .leszerelés, bizottság tevékeny- 2, elflBek a ,^ zere l£ sr öi sz ói ó egyezségeről, és az ENSZ leszerelesi bi- n . , • • , .. .„ zottsága az úi bizottság működésé- g™*"* a Uf» aln a* megteremtéséért es ről jelentést tesz az ENSZ szervei- ^ ovab b' ha t. alla m 4 bo 1' .^ottuk van nek: az ENSZ Biztonsági Tanácsának HCsehszlovákia is A múlttal szemben legjelentősebb változás az, és közgyűlésének. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa Laoszról tárgyal New York (ČTK) - New Yorkban szeptember 7-én az esti órákban megkezdődött az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának ülése. Az ülés feladata, hogy megtárgyalja az ENSZ főtitkárának beszámolóját arról a levélről, amelyet a laoszi külügyminisztertol kapott. Közvetlenül az ülés kezdete előtt a nyugati hatalmak írásbeli határozati javaslatot terjesztettek elő. amelyben „laoszi vizsgáló bizottság" létesítését javasolják. E határozat kezdeményezője az Egyesült Államok. A hírügynökségek jelentései szerint e bizottság tagjai Japán. Olaszország. Arqentína és Tunisz volnának. A Biztonsági Tanács ülését Hammarskjöldnek, az ENSZ főtitkárának kérelmére hirtelen hívták össze. A laoszi kormány ugyanis levelet intézett az ENSZ-hez, amelyben minden ok nélkül agresszióval vádolja a Vietnami Demokratikus Köztársaságot és az ENSZ segítségét, valamint az ENSZ különleges fegyveres alakulatainak Laoszba való kiküldését kéri. Az ülést Ortona olasz küldött, a Biztonsági Tanács elnöke nyitotta meg. Tájékoztatta a tanács tagjait Pham Can Dongnak, a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnökének szeptember 4-i jegyzékéről, amelyben rámutat, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének el kell utasítania Szananikon kormánya rágalmazó nyilatkozatát és értelmetlen követelését. A. A. Szoboljev, a Szovjetunió képviselője a Biztonsági Tanácsban rámutatott arra, hogy a Biztonsági Tanács ülésének összehívásával megszegték az eljárási szabályokat és kijelentette, hogv a szovjet küldöttség kifogást eme! az ellen, hogy az ülés napirendjére tűzzék a laoszi kérdést. Felhívta a Biztonsági Tanács tagjainak figyelmét arra, hogy Laosz éppen abban az időben fordult az ENSZ-hez és követelte e kérdés megtárgyalását a Biztonsági Tanácsban, amikor a nemzetközi feszüitség enyhülésének jelei mutatkoznak. Lodge, az USA képviselője a burzsoá sajtó ama irányzatos és provokatív híreire hivatkozva, melyek szerint Laoszt állítólag kívülről jövő veszély fenyegeti, az USÁ, Nagy-Britannia és Franciaország nevében határozati javaslatot terjesztett elő, amely azt javasolja, hogv alakuljon meg a Biztonsági Tanács különleges albizottsága Argentína, Olaszország, Japán és Tunisz képviselőiből. Ez az albizottság megtárgyalná a laőszi helyzetről szóló anyagot és jelentést tenne a Biztonság! Tanácsnak. A határozati javaslatot Franciaország, Nagy-Britannia, japán, Kanada, Argentíne és Tunisz képviselője, valamint a csangkaisekista képviselő támogatták. A Biztonsági Tanács esti ülésén elsőként A. A. Szoboljev, a Szovjetunió képhogy j.ma a világon fennálló két társadalmi ^rendszer ebben a szervben egyenlő ^arányban van képviselve. Ez a tény farról tanúskodik, hogy a nyugati ^nagyhatalmak tárgyilagosabban és jó-' Hzanabbul tekintenek a leszerelésről ő folytatott tárgyalások eme fontos S szempontjára. Jól ismert dolog kötött genfi egyezményeket, főleg laoszi egyezményeket, sőt egyesek anyazt Tárgyaiások folynak India közélelmezési helyzetéről Az Indiai Országos Fejlesztésügyi Tanács szeptember 5-én és 6-án Delhiben kétnapos ülést tartott, mely India jelenlegi közélelmezési helyzetéről tárgyalt. Az ülésen Nehru miniszterelnök, a tervező bizottság tagjai, a fő miniszterek és az egyes államok közélelmezésügyi minisztereinek többsége is részt vett. Mint ismeretes, a lakosság ellátásának fogyatékosságai és a növekvő árak számos államban nagyszabású tiltakozó mozgalmat váltottak ki. A rendőri akciók során augusztus 31-től szeptember 3-ig 31 személy életét vesztette, 3000 pedig megsebesült. Patil, az új földművelésügyi miniszter első parlamenti beszédében úgy nyilatkozott, hogy az élelmiszerkereskedelem bárminő ellenőrzése csak ideiglenes jellegű lehet és előbb vagy utóbb „a szabad gazdálkodás rendszerét kell bevezetni". Az Országoi Fejlesztésügyi Tanács ülése amellett foglalt állást, hogy ne változtassák meg az állami élelmiszer-nagykereskedelemről tavaly kiadott kormányhatározatot, miniszter kijelentette, hogy tartják a jelenlegi állapotot. Patil fennAz USA kormánya megfenyegette a sztrájkoló acélipari munkásokat Mitchell munkaügyi miniszter vasárnap az amerikai televízióban kijelentette, hogy ha az acélipari munkások sztrájkja még szeptember végén és október elején is tartani fog, javasolni fogja Eisenhower elnöknek, hogy alkalmazza a TaftHartley törvényt s a munka megkezdésére kényszerítse a munkásokat. Tekintettel arra, hogy a munkaadók és a munkások további tárgyalásainak szeptember 8-án kell folytatódniuk, kijelentése bizonyos fenyegetésnek és kísérletnek tekinthető arra, hogy befolyásolja a sztrájkolok képviselőit: álljanak el követeléseiktől. viselője szólalt fel. Felhívta a figyelmet ^ugyanis az, hogy számos értekezlet arra, hogy a Biztonsági Tanács több- £ tárqva! ó asztalánál a Szovjetunió sége nem veszi tudomásul az Indoklnáról ^^ egyedüii szo c| alí sta ország ült [ja három nyugati nagyhatalommal — nyira mennek, hogy azt állítják, „ezek £a NATO tagjaival szemben. Az előző az egyezmények tulajdonképpen már nem Hleszerelési értekezletek összetétele is érvényesele és nem kell őket fig.ve- ä már önmagában sem segítette elő a lembe venni". ^szükséges jó légkör kialakulását. Mint ismeretes, a qenfi eqyezménvek, . . óiw, ,„;!,„. amelyeknek lénveqes részét az Indi a, ? Most tehát javulás állott be, amikor Lenqvelorszáq és Kanada képviselőiből áilő H l s ebben az irányban az első lépést ja váratlan támadás elhárításáról e J télen lefolyt konferencia összetétele laoszi nemzetközi felügyeleti és ellenőrző bizottság létesítéséről hozott határozat képezte, kimondotta Laosz valag jelentette mennyi belső problémájának békés meg- «» » _ 1 oldását és eme orszáq további füqgetlénÖ., , , ..,.„ „ = és demokratikus fejlődését. Szandiikon 5, tésérô1 kotot t egyezmény alapját a Az új leszerelési bizottság létesíalapját a külügyminiszterek genfi értekezlete teremtette meg. A genfi értekezlet így azon a beható hasznos véleménycserén kívül, melyet a fontos mai kérdésekről és a jövő tárgyalások talajának előkészítésérő! tartott, döntő módon járult hozzá a leszerelés nagyfontosságú kérdésének megoldásához. Természetes persze, hogy e leszerelési bizottság megalakulása még nem oldja meg a leszerelést. Eltekintve a Szovjetunió számtalan akciójától és reális javaslataitól, a szocialista országok társadalmi rendszerének már maga a lényege és népgazdaságuk rohamos fejlesztésének dinamikus tervei is ékesszólóan bizonyítják, hogy a szocialista országóknak nagy és őszinte érdekük a fegyverkezési verseny megszüntetése s a leszerelés. Ahhoz azonban, hogy ezt elérjék, szükség van a nyugati országok, főleg a nagyhatalmak készségére és jóakaratára is. Ezen a téren a váratlan támadás elhárításáról tárgyaló értekezlettel kapcsolatos legutóbbi tapasztalatok nem voltak a legjobbak. Ahelyett, hogy a kapitalista országok képviselői konkrétan tárgyaltak volna, arra törekedtek, hogy áttekintést nyerjenek a szocialista államok fegyverzetéről és katonai potenciáljáról s végül az értekezletet gyakorlatilag megszakították. ISMERETES, hogy Eisenhower elnök nyugat-európai tartózkodása során a meglátogatott államférfiakkal a leszerelés kérdéséről, is tárgyalt. Napvilágot láttak olyan hirek, hogy utasította szakértőit, dolgozzák ki a leszerelési tárgyalások új alapjait és szempontjait. Ha ezek a hírek megfelelnek a valóságnak és a tervezett változtatásokat az álláspontok közelebbhozása és egyesítésük igazi óhaja vezeti, akkor a kölcsönös megegyezés megkötésének távlatai világosabbak, mint bármikor azelőtt. Különösen sürgős és megoldásra teljesen érett az atomfegyverek betiltásáról kötendő egyezmény. Ny. Sz. Hruscsov amerikai látogatása előtt a jó légkör kialakításához hozzájárulnak az ENSZ nemzeti szövetségei ülésének sikeres eredményei is. Bizonyára nem történik meg gyaferatl,. tiogy az USA és a Szovjetunió küldöttségei közös javaslatot nyújtanak be, amint azt ezen az ülésen tették, ahol kezdeményezésükre határozatot hagytak jóvá azon sikeres akciókról, amelyeket az utóbbi időben a feszültség enyhítése érdekében tettek. A népek főként most, a Szovjetunió és az USA legfőbb tényezőinek kölcsönös látogatása előtt örömmel üdvözlik mindazt, ami enyhíti a nemzetközi feszültséget. Ebből a szempontból a leszerelési bizottság létesítéséről hozott határozat jó hír. M. M. kormánya azonban nem volt hailandö eme nemMtközfk 8 biz'ottság 4'"^^^ ideiglenes félbeszakítását és most .meggátolja tevékenységének felújítását, 1959. február 11-től pedig a laoszi kormány már egyáltalán nem tartja magára kötelezőnek a genfi egyezményeket. A. A. Szoboljev kijelentette, hoqy a szovjet küldöttség az albizottság létesítésére tett javaslat ellen fog szavazni és figyelmeztette a Biztonsági Tanácsot, hogy az a határozati javaslat, amelyet az USÁ képviselője benyújtott, nem procedurális javaslat, amint azt egyes küldöttek állítják, hanem olyan javaslat, amelynek elfogadása messzemenő politikai .következményekkel járhat és ezért az állandó taqok egyhangúsága elvének kell érvényesülnie. A szovjet képviselő kategorikus ellenvetései ellenére a Biztonsági Tanács elnöke a határozati javaslatot szavazás alá bocsátotta. A javaslat mellett a Biztonsági Tanács tíz tagja szavazott, a Szovjetunió küldöttsége a javaslat ellen foqlalt állást. A. A. Szoboljev a szavazás után kijelentette, hoqy e határozatot a Biztonsági Tanács egy állandó taqjának beleegyezése nélkül, haqyták jóvá. ezzel meqsértették az ENSZ alapokmányát és eljárási szabályzatát és íqy a határozat nem érvényes. Ezáltal veszélyes precedens jött létre, amelynek messzemenő következményei lehetnek. Tanúi vaqyunk annak, hoqy a gyakorlatban hogyan revideálják az alapokmányt — hangsúlyozta A. A. Szobgjjev. Az FKP elíféSi de Gaulle algériai politikáját Párizs (ČTK) - A ľHumanité szeptember 8-án közölte a Francia Kommunista Párt politikai irodájának nyilatkozatát, amelyben felhívja a francia munkásosztályt és a köztársaság valamennyi hívét, kettőzött erőfeszítéssel törekedjenek az algériai békére. A nyilatkozat rámutat, hogy a franciák nagy többsége az algériai háború megszüntetését, a személyes hatalom rendszerének megszüntetését óhajtja, ennek ellenére a háború egyre kegyetlenebb jelleget ölt. A FKP politikai irodája kijelenti: „Hogy helyreálljon Franciaország tekintélye, véglegesen el kell utasítani minden gyarmatosító irányzatot és a felszabadult államokkal, főleg Algériával a függetlenség, egyenjogúság és kölcsönös előnyök elismerése alapján új kapcsolatokat kell létesíteni". A SCSERBAKOV textilkoinbinátban üzembehelyezték az új automata szövőszéksort, melyet a régebben nem termelési célokra használt területen szereltek be. Harminckilenc vetéiőváltásos selyemszövő automata működik itt. A képen: az új automata selyemszövő részleg (Foto B. Trepetov — TASZSZ) Október 8-án az angol parlamenti választások London (ČTK) - Harold Macmillan angol miniszterelnök tegnap bejelentette, hogy október 8-án tartják Nagy-Britanniában a parlamenti választásokat. Szeptember 18-án feloszlatják a parlamentet, és az újonnan választott parlament október 27-éíi ül össze. A SZOVJETUNIÓ oz Egyesült Arah Köztársaságban a Szuezi-csatorna övezetében épült gyár számára villanyerömüvet, élelmiszerüzemet, gyógyszergyárat és további üzemeket épít az Egyesült Arab Köztársaságban. (ČTK) A SZOVJET VÖRÖSKERESZT végrehajtó bizottságának elnöksége az Albán Vöröskeresztnek 100 ezer rubel összeget küldött a földrengés sújtotta albán lakosság megsegítésére. (ČTK). VARSÖBAN e napokban volt 19 ország fasisztaellenes harcosainak összejövetele. A küldöttek részt vettek a Lengyel Szabadságharcosok Szövetségének kongreszszusán. (ČTK) MÜNCHENBEN hétfőn kezdődött a gyermekbénulás ellen küzdő Európai Unió értekezlete, amelyen 14 európai állam több mint 500 tudósa vesz részt. (ČTK) ; OSWIECZINBEN szeptember 7-én volt J a volt oswieczini foglyok nemzetközi biI zottságának kétnapos ülése. (ČTK) BUKARESTBEN szeptember s—12-én | tartják az Egészségügyi Világszervezet Európai Bizottságának 9. ülésszakát. Az I ülésen a csehszlovák küldöttség is részt vesz. (ČTK) BLACKPOOLBAN szeptember 7-ér. Kezdődött a több mint 8 millió dolgozót képviselő Brit Szakszervezeti Szövetség kongresszusa. Róbert YVillis, a Brit Szakszervezeti Szövetség főtanácsának elnökn beszédében hangsúlyozta, hogy a szakszervezeteknek a leghatározottabban méj tömeg sztrájkokkal is küzdeni kell az aumatizálás ellen, amely a munkanélküliség fö oka. (ČTK) ÜJ SZÖ «, * 1959. szeptember 9.