Új Szó, 1959. szeptember (12. évfolyam, 242-271.szám)

1959-09-08 / 249. szám, kedd

A BÉKÉS EGYMÁS MELLETT ÉLÉSRŐL Ny. Sz. Hruscsov eivtárs cikke a Foreign Affairs című amerikai folyóiratban Lapunk tegnapi számában közöltük Ny. Sz. Hruscsov elvtárs „A békés egymás mellett élésről" című cikkének első részét. Mint ismeretes Hruscsov elvtárs e cikke a Foreign Affairs című amerikai lapban jelent meg. A cikk befejező része a következőképp hangzik: A Szovjetunió Legfelső Tanácsa már 1951. március 12-én jóváhagyta a „béke védelméről szóló törvényt", mely kimondja: 1. A háborúnak propagálása bárminő formában a béke ügyét aláásó, egy új háború veszélyét előidéző tevékenységnek és ezért az emberiség ellen elkövetett legsúlyosabb bűntettnek tekintendő. 2. A háború propagálásának bűntettét elkövető személyek bíróság elé állítandók, hogy mint a legsúlyosabb bűnözőket ítéljék el őket. A Szovjetunió ezenkívül az utóbbi években egyoldalúan több mint két millió fővel csökkentette fegyveres erőinek létszámát. Azokat az anyagi eszközöket, melyek a fegyveres erők létszámcsökkentése következtében felszabadultak, a népgazdaság fejlesztésére, a szovjet nép anyagi és kulturális életkörülményeinek további javítására használtuk fel. A Szovjetunió felszámolta az idegen államok területén levő támaszpontjait. A Szovjetunió egyoldalúan beszüntette az atomkísérleteket, és addig, amíg nem lett egészen világos, hogy a nyugati hatalmak elvetették példánk követését, nem folytatta az atomfegyverekkel végzett kísérleteit. A Szovjetunió nemegyszer részletesen kidolgozott, teljesen reális javaslatokat tett a leszerelésre. E tervek helyt adtak a nyugati hatalmak álláspontjának. A lefegyverzés problémájának érdekében azonban fontos, hogy ebbe a nyugati partnerek is beleegyezzenek és hajlandók legyenek álláspontunkhoz közeledni, ám ez nem történt meg. Amikor bebizonyosodott, hogy e feltételek közepette a leszerelés bonyolult problémájának gyors megoldása nagyon nehéz, további konkrét javaslatokat tettünk partnereinknek: összpontosítsuk figyelmünket a legkönnyebben megoldható kérdésekre, tegyük meg az első részleges lépéseket, melyekben a tárgyaló felek álláspontjai közel állanak egymáshoz. Teljesen világos, hogy most elsősorban az atom- és hidrogénfegyverkísérletek beszüntetése tartozik e kérdések közé. Az a bizonyos haladás, melyet ez irányban elértünk, reményt kelt, hogy már a közel jövőben megkötjük az atomfegyverkísérletek beszüntetéséről szóló egyezményt. Ez az intézkedés természetesen jelentős lépés lesz a lefegyverzés problémájának megoldására és általában a nukleáris fegyverek betiltására. A szovjet kormány nagy jelentőséget tulajdonítva az államférfiak személyes érintkezésének és kapcsolatainak, néhány évvel ezelőtt javaslatot tett a Kelet és Nyugat kormányfői értekezletének összehívására, hogy a reális valóság tekintetbevételével, a kölcsönös megértés szellemében konkrét intézkedések jöjjenek létre a nemzetközi feszültség enyhítésére. Javasoltuk, hogy ez az értekezlet tárgyalja meg azokat a nemzetközi kérdéseket, melyeknek megoldására már ma reális feltételek vannak. A megegyezésre irányuló első lépésként azt javasoltuk az érdekelt hatalmaknak, hogy kössünk békeszerződést Németországgal és adják meg Nyugat-Berlinnek a demilitarizált szabad város statútumát. Itt azt szeretném különösen hangsúlyozni, hogy elsősorban abból indultunk ki: véglegesen fel kell számolni a második világháború maradványait. Nézetünk szerint a legkomolyabb kérdés a második világháború maradványainak felszámolása és a békeszerződés megkötése a két német állammal - a Német Demokratikus Köztársasággal és a Német Szövetségi Köztársasággal. A valóságban már 14 év telt el a háború vége óta és a német népnek még mindig nincs békeszerződése. A német békeszerződés megkötésével kapcsolatban folytatott huzavona széleskörű lehetőségeket nyújtott a nyugatnémet militaristáknak és revansistáknak, hogy aktivizálódjanak. Ezek már kihirdették agresszív terveiket, többek között például Lengyelországgal és Csehszlovákiával szemben támasztott területi igényekről beszélnek. A német revansisták természetesen nemcsak egy keleti hadjáratot vettek tervbe, hanem Nyugat ellen is ismerik az utat. A második világháború történetéből tudjuk, hogy a hitleristák NyugatEurópát a Szovjetunió megtámadása előtt szállták meg. Ha Európában kitörne a világháború és a mai német revansisták a két irány közül bármelyikben indítanák el agressziójukat, egyaránt roszszul járnának az európai népek. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a történelmi tanulságokat. Ez gyakran tragikusan végződik. Egyesek azt mondják: a szovjet emberek túl érzékenyek, mert hát feltételezhető-e, hogy Nyugat-Németország képes volna ma új világháborút kirobbantani? Azok, akik így fogalmazzák meg a kérdést, megfeledkeznek arról, hogy Nyugat-Németország ma nem egyedül, hanem az északatlanti katonai szövetség keretében lép fel a világporondon. Nyugat-Németország elsőrendű szerepet játszik a tömbben. Sőt maga az élet igazolja, hogy az Északatlanti Szövetség fokozatosan a német militaristák eszközévé válik és megkönnyíti agresszív terveiket. Tehát egyáltalán nincs kizárva, hogy Nyugat-Németország kihasználja az Atlanti Tömbben elért pozícióit és háborút robbanthat ki, hogy belesodorja szövetségeseit és az egész világot e romboló háború szakadékába döntse. Mindez azt bizonyítja, hogy időszerűek és reálisak a szovjet kormány javaslatai, melyeket a német békeszerződés megkötésére és a nyugatberlini helyzet rendezésére tett. Ennek ellenére a szovjet javaslatok nyugati ellenzői közül egyesek azt hangoztatják, hogy követeljék a Szovjetuniótól: ha a békés egymás mellett élés híve, akkor adjon biztosítékot arra vonatkozóan, hogy teljesen változatlan marad a mai helyzet. Sőt mások azt hangoztatják, hogy a nyugati hatalmak meghátrálnak abban az esetben, ha beleegyeznek a békeszerződésnek mindkét német állammal való megkötésébe, és ezért a Szovjetunió valamivel méltányolja ezt a „meghátrálást". Szerintünk az ilyen állítások teljesen alaptalanok. Hisz a második világháború maradványainak felszámolásáról és a békeszerződés megkötéséről van szó. Szó sem lehet arról, hogy valaki nyerjen és valaki veszítsen, hogy valakinek előnye legyen, valaki pedig meghátráljon. A békeszerződéssel az összes érdekelt felek szilárdabb alapot nyernek Európa és az egész világ békéjének megőrzésére. Talán nem ez felel meg minden nép érdekeinek? Néha, különösen az utóbbi időben Nyugaton egyes országokban oly messzire mennek, hogy szerintük a második világháború maradványainak felszámolása nem olyan lépés, mely enyhítené a feszültséget, sőt ellenkezőleg, még jobban kiélezi. Aligha hihetjük, hogy hátsó gondolatok nélkül hangzanak el ilyen állítások, melyek a szilárd és tartós béke biztosítására irányuló szovjet politikát görbe tükörben igyekeznek bemutatni, azt állítván, hogy e politika háborúra vezet. Mi úgy véljük, hogy a német kérdésben elfoglalt szovjet álláspont a legjobban megfelel a reális valóságnak. Ügy látszik, hogy ma már egyetlen józanul gondolkodó nyugati politikus sem veti fel Németország — még a békeszerződés megkötése előtt történő — úgynevezett egyesítésének irreális követelményét, mivel egyre több politikus tudatosítja, hogy az egyesítés a jelenlegi feltételek közepette kimondottan a németektől s nem valamilyen külső beavatkozástól függő folyamat. Abból a szemmel látható valóságból kell kiindulni, hogy két német állam létezik és a németeknek maguknak kell dönteniük életükről. És mivel ez a két német állam, az NDK és az NSZK fennáll, éppen ezért velük kell megkötni a békeszerződést, mert ennek a rendkívül jelentős lépésnek elhalasztása és a további huzavona nemcsak támogatja, hanem még inkább elmérgesíti Európa természetellenes helyzetét. . Németország egységének kérdését illetően meggyőződésem, hogy Németország előbb vagy utóbb egységes lesz. Persze senki sem jövendölheti meg, mikor következik be ez a pillanat. Éppen ezért, mielőtt még bekövetkezne, nem volna helyénvaló, ha beavatkoznánk ebbe a belső folyamatba, nem volna helyénvaló, ha megőriznénk a hadiállapotot, mert ez komoly veszéllyel és sok meglepetéssel fenyegetné Európa és az egész világ békéjét. A béke megőrzésének és az új háború megakadályozásának vágya kerekedjék felül az államférfiak összes elgondolásaiban — bárhogyan is gondolkodjanak. Meg kell oldani a gordiusi csomót — ha nem akarunk játszani a tűzzel, milliók és milliók sorsával, általánosan el kell ismerni a békeszerződést. Ezzel kapcsolatban vegyük fontolóra Nyugat-Berlin kérdését. Köztudomású, hogy a német revansisták állandó akna- és felforgató munkájuk támaszpontjává tették NyugatBerlint. Tevékenységükkel háborút akarnak kiprovokálni. Határozottan elítéljük azokat a kísérleteket, hogy azzal a törekvéssel vádolják a Szovjetuniót: hatalmába akarja keríteni Nyugat-Berlint és állítólag meg akarja sérteni e városrész lakosságának ama jogát, hogy megőrizze jelenlegi életmódját. A nyugat-berlinj helyzet rendezését követelve éppen mi javasoltuk, hogy Nyugat-Berlin váljék szabad várossá és a nyugati államokkal egyetemben biztosítsuk a nyugat-berlini lakosságnak megfelelő életmódot és társadalmi rendszert. Ebből is látható, hogy a Szovjetunió kormányának és a nyugati államok kormányainak álláspontjai - nyilatkozataikból ítélve — e kérdésijén megegyeznek: ők is és mi is NyugatBerlin függetlenségének és jelenlegi életmódja megőrzésének hívei vagyunk. Ez tehát azt jelenti, hogy csupán azokat a nehézségeket kell leküzdeni, melyeket a hidegháború szült, hogy megtaláljuk a Nyugat-Berlinről és egy még szélesebb kérdésről — a két német állammal kötendő békeszerződés megkötéséről szóló egyezmény útját. Ez az út megfelel a nemzetközi feszültség enyhítése és a békés egymás mellett élés érdekeinek, megerősítené az államok kölcsönös bizalmát és segítségükre volna a nemzetközi kapcsolatokban érezhető ellenségeskedés és gyanúsítgatás fokozatos kiküszöbölésében. A szovjet javaslatok megvalósítása nem sértené a nyugati hatalmak érdekeit és nem eredményezne semmilyen egyoldalú előnyöket. A német kérdés megoldása egyszersmind megakadályozná az európai események veszélyes alakulását, megszüntetné a nemzetközi feszültség egyik fő okát és kedvező távlatokat nyitna a további nemzetközi problémák rendezésére. A külügyminiszterek genfi értekezlete tárgyalásainak tárgyát a Szovjetunió javaslatai képezték. A minisztereknek nem sikerült megegyezniük, viszont a genfi értekezlet aránylag nagy és hasznos munkát végzett. A tárgyaló felek álláspontjai bizonyos mértékben közelebb kerültek egymáshoz és számos kérdésben megmutatkozott a megegyezés lehetősége. Számos kérdésben viszont továbbra is lényeges ellentétek vannak köztünk. Szilárd meggyőződésem, hogy ezek az ellentétek nem olyan mélyek, hogy ne tudnánk megegyezni. Ha komoly kérdések egész sorában eddig még nem tudtunk megegyezni, ha még mindig vannak köztünk egyenetlenségek, ez — mint jogosan feltesszük — annak a következménye, hogy a nyugati hatalmak meghátrálnak Adenauer kancellár elől, aki militarista politikát folytat, a német revansisták politikáját. Az USA, Anglia és Franciaország veszélyesen pártját fogja Adenauernek. Sokkal jobb volna, ha NyugatNémetország NATO-beli szövetségesei a béke megőrzése érdekében meggyőznék Adenauer kancellárt, hogy politikája veszélyezteti a békét és hogy végül jóvátehetetlen katasztrófával végződhet Nyugat-Németország számára. Ez ismét azt bizonyítja, hogy az érdekelt államok képviselőinek még jobban kell iparkodniuk, hogy megegyezzenek a kölcsönösen elfogadható megoldásban. Úgy vélem, szeptemberi amerikai utam és D. Eisenhower amerikai elnök későbbi szovjetunióbeli látogatása lehetővé teszi a hasznos eszmecserét, lehetővé teszi, hogy szót értsünk és egyként értelmezzük a megoldandó kérdéseket. Tehát éppúgy, mint régebben, erőnktől telhetően készek vagyunk mindent megtenni, hogy a Szovjetunió és a többi országok kapcsolatai, főként a Szovjetunió és az USA kapcsolatai a barátságra épüljenek, hogy teljes mértékben megfeleljenek a békés verseny követelményeinek.Ismételni szeretném egy nem régen tartott moszkvai sajtóértekezleten mondott szavaimat: „Ha tisztázódnak a szovjet-amerikai kapcsolatok, ez kétségtelenül a többi államokkal fenntartott kapcsolataink javulásában is érezteti hatását és lehetővé teszi, hogy a világ más részein is elkergessük a komor fellegeket. Természetesen nemcsak az USA-val, hanem az USA barátaival is barátságban kívánunk élni. Ugyanakkor azt akarjuk, hogy az USA necsak velünk, de barátainkkal is jó kapcsolatban legyen." Mi hiányzik még ahhoz, hogy a békés egymás melóit élés elv f a Nyugat és Kelet között megmásíthatatlan nemzetközi normává és mindennapi gyakorlattá váljanak? E kérdésre természetesen különféle válasz adható. De hogy mindvégig őszinték legyünk, meg kell mondanunk: Fontos, hogy mindenki megértse azt a megmásíthatatlan tényt, hogy a történelmi folyamat nem fordítható vissza. Nem térhet vissza a tegnapi nap. Ideje tudatosítani, hogy a XX. század világa már nem a XIX. század világa, hogy a mai világon homlokegyenest ellentétes társadalmi, gazdasági rendszerek léteznek egymás mellett, hogy a szocialista rendszer az ellene intézett összes támadások ellenére annyira megszilárdult és oly nagy erővé fejlődött, hogy már nem térhetnek vissza a régi idők. A legutóbbi tíz év reális tényei világosan igazolták, hogy a kommunizmus „elnyomásának" politikája csak mérgezheti a nemzetközi légkört, kiélezheti az államok közötti feszültséget és csak a hidegháborúnak kedvezhet. Sem sugallói, sem végrehajtói nem képesek visszafordítani a történelem kerekét és restaurálni a kapitalizmust a szocialista országokban. Mindenkor reálisan gondolkodó embereknek tartottuk az amerikaiakat. Ezért annál furcsábbnak tűnik most, hogy az USA vezetői között i még mindig vannak olyan egyének, akik a kommunizmus „elnyomása" politikájának szemmel látható csődje ellenére makacsul kitartanak elképzeléseik mellett. Talán még nincs itt az ideje, hogy kissé józanabbul tekintsenek a dolgokra és levonják a következtetéseket a legutóbbi 15 év tapasztalataiból? Talán még nincs mindenki tisztában azzal, hogy a békés egymás mellett élés következetes politikája lehetővé tenné a nemzetközi helyzet orvoslását, a katonai kiadások lényeges csökkentését és óriási anyagi források felszabadulását, melyeket más, ésszerűbb célokra fordíthatnánk ? Bernal neves angol tudós nemrégen a következő számadatokkal jött elő: a katonai célokra világszerte fordított évi átlagos kiadások 1950-től 1957-ig óriási összeget, körülbelül évi 90 milliárd dollárt tettek ki. Mennyi üzemet és gyárat, házat és iskolát, kórházat és könyvtárat építhetnének fel mindenütt azokból az eszközökből, amelyeket ma egy új háború előkészítésére fordítanak! Milyen gyorsan fejlődnék az elmaradott országok gazdasága, ha a katonai célokra fordított mai eszközöknek csak egy részét e célokra fordítanák... Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a békés egymás mellett élés politkájának csak akkor lehet szilárd alapja, ha létezni fog egy nagyszabású, teljesen korlátlan nemzetközi kereskedelem. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az államok közötti kereskedelem fejlesztése az országaink közti kapcsolatok megjavításának legjobb alapja. Ha nem szavakkal, hanem tettekkel szorgalmaznánk az államok békés egymás mellett élésének elveit, teljesen világos lenne, hogy semmiféle ideológiai ellentétek nem gátolhatják a kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok fejlődését és bővülését, mindannak kicserélését, ami az emberi lángelme szüleménye az anyagi termelés békés ágai terén. Ezzel kapcsolatban megemlítendő, hogy röviddel a szovjet állam megszületése után, már a húszas évek kezdetén a nyugati országok gazdasági érdekeltségükből kiindulva részükről a szovjet állammal fennálló nagyon éles ideológiai ellentétek ellenére is gazdasági kapcsolatokat vettek fel hazánkkal. Azóta a Szovjetunió és a tőkés államok kereskedelme, egyes aránylag rövid időszakoktól eltekintve, állandóan fejlődött. Semmiféle ideológiai ellentét — például az utóbbi években — nem tudta megakadályozni a Szovjetunió és Anglia s más nyugati államok kereskedelmi kapcsolatainak lényeges bővülését. Egyáltalán nem titkoljuk: óhajunk mindennemű korlátozás és megkülönböztetés nélkül az USÁ-val is felvenni a rendes kereskedelmi kapcsolatokat. A szovjet kormány tavaly júniusban javaslatot tett az USA kormányának országaink gazdasági és kereskedelmi kapcsolatainak fejlesztésére. A szovjet-amerikai kereskedelem kölcsönösen előnyös alapon való fejlesztésének nagyszabású konkrét programját javasoltuk. Javaslataink elfogadása kétségtelenül megfeleme a két állam és népei érdekeinek. E javaslatok megvalósításában azonban eddig még nem történt haladás. A Szovjetunió az USÁ-val való kereskedelmi kapcsolatainak rendezésére tett erőfeszítésével nem kevet különleges érdekeket. Gazdasági fejlődésünkben teljes mértékben hazánk belső erőire, saját erőforrásaira és lehetőségeire támaszkodunk. További gazdaságfejlesztési terveink saját lehetőségeinkre épülnek. Éppúgy, mint a múltban, most is -kizárólag saját lehetőségeink és erőink tekintetbevételével készítjük elő terveinket. Akár fogunk kereskedni a nyugati országokkal, többek között az USÁ-val, akár nem, ez legkevésbé sem lassítja békés építésünk gazdasági terveinek teljesítését. Ha azonban kölcsönösen meg akarjuk javítani országaink kapcsolatait, el kell távolítanunk az összes akadályokat a nemzetközi kereskedelem útjából. Aki a békés egymás mellett élés híve, szükségképpen a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fejlesztésének híve is. Csak ezen az alapon fejlődhet normálisan a nemzetközi élet. A békés egymás mellett élés az egyedüli út, mely a népek érdekeinek megfelel. A jelenlegi helyzetben ennek az útnak feladása azt jelentené, hogy egy borzalmas romboló háborút szabadítanánk a világra, pedig minden lehetőség megvan a háború elkerülésére. Talán az emberiség, mely fejlődésében oly színvonalat ért el, hogy óriási felfedezésekre képes, mely már megtette az első lépéseket a világűrbe, nem tudná lángelméjének óriási sikereit a tartós béke megteremtésére, az emberek javára, nem pedig egy új háború előkészítésére és mindannak elpusztítására irányítani, amit munkájával évezredek alatt teremtett? Az ész tiltakozik ez ellen! A szovjet emberek kijelentették, és hangoztatják, hogy nem akarnak háborút. Ha a Szovjetuniót és a vele baráti országokat nem éri támadás, sohasem fogunk fegyvert az USA és más országok ellen. Se magunknak, se más népeknek nem kívánjuk a háborús borzalmakat, a rombolást, a gyötrelmeket és a halált. Ezt nem azért mondjuk, mintha félnénk valakitől. Egységesek és sokkal erősebbek vagyunk barátainkkal együtt, mint valaha. Éppen ezért állítjuk: a háború elhárítható és elhárítandý. Éppen azért, mert meg akarjuk szabadítani az emberiséget a háborútól, békés és nemes versenyre hívjuk k? a nyugati hatalmakat. így szólunk mindegyikhez: Mutassuk meg egymásnak rendszerünk előnyeit, de nem ököllel, nem háborúval, hanem békés gazdasági versengéssel, békésen egymás mellett élve. Ami az egyes államok társadalmi rendszerét illeti - ez minden ország népének belügye. A más országok belügyeibe való be nem avatkozás hívei voltunk és vagyunk ma is. Ez volt az álláspontunk, ezt az álláspontot fogjuk képviselni a jövőben is. Azt a kérdést például, milyen rendszer lesz az Amerikai Egyesült Államokban vagy más tőkés ország- 9 ban, más népek vagy államok nem tudják megoldani. Ezt a kérdést csak az amerikai nép, az illető országok népe oldhatja és oldja majd meg. A Szovjetunió és a többi szocialista ország fennáll - ez reális valóság. Reális az a tény is, hogy az Amerikai Egyesült Államok és a többi tőkés ország társadalmi viszonyok között, a kapitalizmusban él. Ismerjük el tehát ezt a reális helyzetet és belőle induljunk ki, nehogy szembe kerüljünk a valósággal, az élettel, nehop.y külső beavatkozással, egyes államoknak mások ellen folytatott háborújával próboljuk megváltoztatni ezt a helyzetet. Ismétlem: Csak egy út vezet a békéhez, csak egy kiút van a jelenlegi feszültségből — a békés egymis mellett élés.ŰJ SZfi 4 * 1959. szeptember 8..