Új Szó, 1959. szeptember (12. évfolyam, 242-271.szám)

1959-09-05 / 246. szám, szombat

A. P, Csehov i Borbélynál Kora reggel van Még csak hét óra lesz nemsokára, de Blesztkin Makar borbélyműhelye már nyitva van. A mester, ez a mintegy huszonhárom esztendős, mosdatlan, koszos, ám ficsúrosan öltözött siheder, takarít. Tulajdonképpen alig van itt takarítani való, mégis egész beleizzadt a munkába. Itt-ott letörli a port, az egyik faion valamit lekapar a körmével, a másikon poloskát fedez fel és lefricskázza onnan. A borbélyműhely kicsiny, szűk, piszkos helyiség. Gerendafala foszló tapétái az embert fuvarosok elnyűtt ingére emlékeztetik. Két fénytelen ablak, akárcsak két kisírt szem között nyikorgó ajtót nyitogatnak, az ajtó fölött csengetyű, amely minden ajtónyitásra meg-megvonaglik és nyögdicsélve meg-megcsendül. Ha pedig az egyik falat díszítő tükörbe néz az ember, nem ismer magára, oly rettenetesen torzít. És éppen ez előtt a tükör előtt nyírják majd, vagy borotválják. Kis asztalkán, mely épp olyan szennyes, mint maga Makar Kuzmics, semmi sem hiányzik: ott vannak a fésűk, borotvák, ollók, egy kopek ára hajkenőcs, egy kopek ára illatát vesztett kölnivíz és egy kopek ára arcpor. És általában az egész üzletért nem adna többet az ember 15 kopeknál. Az ajtó fölött megszólal a csengő göthös hangja és a borbélyműhelybe belép egy kurta cserzettbőr-kabátos, nemezcsizmás idősebb ember. Feje és nyaka nöi kendőbe bugyolált. Erqszt Ivanijovics Jagodov az illető, Makar Kuzmics komája. Hajdanában zeneiskolai őr volt, jelenleg a Vörös patak közelében lakik és lakatosmesterséggel foglalkozik. — Jó reggelt, Makaruskó! — köszön a takarítással foglalatoskodó Makar Kuzmicsra. Összecsókolóznak. Jagodov legöngyölgeti nyakáról és fejéről a kendőt, keresztet vet és leül. — Fene távolság ez idáig! — kesereg nyögdécselve. — Bizony nem csekélység! A Vörös pataktól a kaluzsszkai kapuig. — Hogy érzi r^agát bátyámuram? — Rosszul, öcsém. Beteg voltam. — Micsoda? Beteg? — Bizony beteg. Egy hónapig feküdtem, azt hittem: belehalok. Már az utolsó kenetet is megkaptam. Hullik tőle a hajam. Az orvos rámparancsolt, hogy nyírassam le. Hogy — úgymond — új, erős hajam riőjjön. Mindjárt elhatároztam: Makarhoz megyek. Már csak inkább rokonhoz, mint valami idegenhez. Jobban megcsinálja és ingyen. Kissé messze van, az igaz, de hát az nem baj. legalább mozog az ember. — A legnagyobb örömmel kiszolgálom. Tessék parancsolni. Makar Kuzmics összeveri bokáit, udvariasan meghajol és rámutat a székre. Jagodov leül, megnézi magát a tükörben és úgy tűnik, szerfölött elégedett a látvánnyal. A tükör széles, ferde arcot mutat, kalmük ajkat és tompa lapos orr fölött homlokra ugró apró szemet. Makar Kuzmics sárga-foltos fehéres törülközőt terít vendége vállára és elkezdi csattogtatni ollóját. — Hát egészen kopaszra, ugyebár, — mondja. — Hadd legyek olyan mint a tatár, vagy mint a jaguár. Aztán majd megsűrűsödilj a sörényem. — Hogy van az én kedves nénikém? — Köszön Jm a kérdést. Jól érzi magát. Az imént segédkezett a majomé szülésénél. Kapott egy rubelt. — Ugyan kérem. Egy rubelt! Tessék csak a fülét hátrahúzni. — Tartom. Csak meg ne vágj! Au, de fáj! Szörnyen húz! — Nem tesz semmit. A mi mesterségünknél nem megy az másként. Hogy érzi magát Anna Erasztovna? — A lányom? Köszönöm, jól. Múlt hét szerdáján jegyeztük 'el, Sejkínnel. Miért nem jöttél? Hirtelen elmarad az olló csattogása. Makar Kuzmics keze lehanyatlik. Ijedte kérdezi: — Kit jegyeztek el? — Annát. — Hogy lehetséges ... kérem? Kivel? — Sejkínnel. Prokofij Petrovval. Azzal, akinek a nagynénje a Zlatousztyeci utcában lakik. Derék asszony. Elképzelheted mennyire örülünk mindnyájan és mily hálásak vagyunk a mindenhatónak. A jövő héten esküsznek. Gyere el, vígan leszünk. — De hát hogy lehet ez, Eraszt Ivanics — szörnyülködik sápadtan Makar Kuzmics és értetlenül vállát vonogatja, — Hogy lehetséges ilyesvalami? Hiszen ez... hiszen ez lehetetlen! Hiszen Anna Erasztovna .. . hiszen én . .. hiszen mi. .. Hiszen én érzelmi alapon... és egész komoly szándékkal... Hát lehetséges ilyesvalami ...? — Lehetséges. Szóval eljegyeztük és egy igen derék emberrel. Makar Kuzmics arcát kiveri a hideg verejték. Leteszi az ollót az asztalkára és orrát dörzsölgeti tenyerével. — Komoly szándékaim voltak, — kezdi —. Lehetetlen dolog, Eraszt Ivanyics. Én ... szerelmes vagyok Annába és be is vallottam neki... Nénikém ígéretét is bírom. Önt pedig mindig úgy tiszteltem, mint édesatyámat ... Sohasem fogadtam el Öntől pénzt hajnyírásért. Minden kívánságát a szeméből olvastam ki és teljesítettem; atyám halála után, ön kölcsönkérte díványunkat, valamint azt a tíz rubelt, s bizony sem az egyiket, sem a másikat, mai napig sem adta viszsza. Tud ön erről? — Már hogyne tudnék? Természetesen tudok. Csakhogy te, kedves Makar öcsém, nő sülhetsze vajon? Miféle vőlegény lehetnél te? Se pénzed, se rangod, mesterséged pedig egy szem babot sem ér ... — Vajon Sejkín gazdag-é? — Sejkín a szövetkezet tagja. Azonkívül másfélezer készpénze van. Hát látod öcsém ... hiába okoskodsz, megtörtént a dolog, készen van. Ezen, Makaruskám, mitsem változtathatsz. Keress magadnak más menyaszszonyt. .. Ami nem sikerült egyszer, sikerülhet másodszor. No nyírj tovább! Mozogj Makar Kuzmics hallgat és csak áll egy helyben, sóbálványként. Majd zsebkendőt vesz elő és keserves sírásba kezd. — Ugyan eredj már! — vigasztalja Eraszt Ivanyics. — Hagyd abba! Nézze meg az ember, bőg mint egy öregasszony! Fejezd be a fejemet, aztán siránkozhatsz, amennyit akarsz! Vedd fel azt az ollót! Makar Kuzmic fölemeli az ollót, egy darabig' minden cél, gondolat nélkül rámered, majd visszateszi az asztalkára. Reszket a keze. — Nem tudok! — mondja —. Most nem tudok, elhagyott az erőm. Szerencsétlen ember vagyok! Ö is szerencsétlen! Szerettük egymást. Örök hűséget fogadtunk egymásnak, ám rossz emberek kegyetlenül elszakítottak minket egymástól. Menjen innen. Eraszt Ivanyics! Rá se tudok nézni magára! — Hát akkor eljövök holnap, Makaruskó. Holnap befejezed. — Jó. — Csak nyugodj meg szépen. Én holnap eljövök, kora reggel. Eraszt Ivanyics megnyírt félfejével rabhoz hasonlít. Bizony nem kellemes ilyen fejjel járni-kelni, de hát mit tegyen? Fejét és nyakát újra begöngyölgeti a hosszú kendőbe és eltávozik a műhelyből. Makar Kuzmics pedig magára maradva, leül egy székre és csöndesen tovább zokog. Eraszt Ivanyics másnap kora reggel valóban újra beállít. — Mit kíván kérem? — Kérdi Makar Kuzmics hűvösen. — Fejezd be a nyírást, Makaruskó. Még a fél fejemet. — Hanem a pénzt előre, kérem. Ingyen nem vágok, kérem. Eraszt Ivanyics rá se tekint és távozik.) ám koponyája egyik felén ma is hosszabb a haj, rňint a másikon. A nyírást fényűzésnek tartja és arra vár, hogy a feje megnyírt felén megtiőjjön újra a haja. Ilyen állapotban mulatott az esküvön is. SÍPOS GYŐZŐ fordítása Újíilm

ek DAiAG KAPOTANY HARCOK LAOSZBAN Egy pillantás a kulisszák mögé Kezdjük a leírással Laosz Királyság Délkelet-Ázsiában fekszik, északról Kína határolja, nýugatról Burma és Thajföld, keletről Északés Dél-Vietnam, délről pedig Kambodzsa. Az ország egy keskeny, északdéli irányban húzódó sáv, amelyet keresztülszel a hatalmas Mekong, Ázsia egyik leghosszabb folyama. Területe 220 ezer négyzetkilométer, lakosainak számát három millióra becsülik, de még soha sem számlálták meg. A folyó völgyét a Lu Phuon és Thai törzsek lakják, amelyeket együttesen LaoTiennek neveznek, a hegyekben élnek a Kha és Miao hegyi törzsek, amelyeknek községei egészen Dél-Kínáig húzódnak. Laosz gazdag ország, természeti kincsei úgyszólván érintetlenek. A 'öld cint, rezet, aranyat, ezüstöt, platinát* kőszenet, vasat rejt méhében. Mezőin rizs, kukorica, kávé, tea és cukornád terem. Mindenekelőtt azonban értékes nemes erdőkben gazdag és az ókorban „a millió elefánt országaként" emlegették. Ez a szám ma már túlzott, de Laosz mégis az elefántok országa maradt. Az első laoszi királyság már 1200 esztendővel ezelőtt fennállott. A francia gyarmatosítókat azonban ez semmiképp sem gátolta abban, hogy Indokína elleni rablóhadjáratuk során Laoszt is „védelmük" alá vegyék. 1893-ban létesítették a „védnökséget" és hatvan éven át volt alkalmuk a franciáknak, hogy a civilizációt és keresztényi felebaráti síeretetet Laosz őserdőibe vigyék — azzal az eredménnyel, hogy a lakosságnak még ma is 95 százaléka írástudatlan és összesen háromezer gyermek jár iskolába, ebből 150 látogatja az ország egyetlen középiskoláját. Laoszban egyetlen egy korszerűen képzett orvos van, az egészségügyi miniszter, továbbá két mérnök, mindkettő a királyi család tagja, az országban nem jelenik meg egy napilap sem s a francia uralom hatvan esztendeje alatt tíz laoszi lakos(!) végzett egyetemet Párizsban és Szaigonban. Ezzel szemben azonban a laosziak fejadó't fizettek férfiak, nők, gyermekek után egyaránt, óriási adókat a háziállatok, fegyverek, sőt még a főzőedények után is. Egy'bizonyos kényszermunkarendszer alapján minden laoszinak évente negyven napot kellett ingyenesen ledolgoznia a gyarmati urak számára. A franciák nem nyúltak a feudális rendszerhez, eszükbe sem jutott, hogy a népnek legalább a francia polgári demokráciát megadják, ellenkezőleg, a feudális uralmat ravasz gyarmati terrorrendszerrel egészítették ki. A nép mindezt nem hagyta annyiban. 1901-ben, néhány évvel a megszállás után tört ki az első népfelkelés. Láva körzetében a fegyveres felkelés 25 évig, 1911-től ~1936-ig tartott. Amikor a második világháború a japán hódítókat Laoszba hozta, a „védnökök" ujjukat sem mozdították a nép védelmére. A francia csapatok idejében visszahúzódtak és a király a japánokkal kollaborált éppúgy, mint előzőleg a franciákkal. A japán megszállásnak e borzalmas éveiben született meg a laoszi szabadságmozgalom, melynek harcosai szilárdan elhatározták, hogy mindennemű gyarmati uralmat egyszer s mindenkorra megszüntetnek. Még mielőtt a szövetségesek partra szálltak volna, 1945. október 12-én kikiáltották a szabad, független Laoszt és a királynak le kellett mondania. De északról Csang Kai-sek csapatai törtek be az országba, dél felől pedig bevonultak az angolok, őket követték a francia egységek azzal a hivatalos A Szlovák Nemzeti Felkelés 15. évfordulójának tiszteletére ünnepélyes külsőségek között mutatták be Prágában, Bratislavában és Banská Bystricán. a szlovákiai filmgyártás leqújabb művét: Dabač kapitányt. A film szövegkönyvét Vladimír Mináč ötlete nyomán Paľo Bielík, államdíjas érdemes művész, a felkelés aktív résztvevője írta. Ugyancsak ő a film rendezője. A Szlovák Nemzeti Felkelés megrendítő eseményeiből merítő antimiiitarista film az ún. szlovák áilam hadserege egyik fiatal tisztjének, Dabač kapitánynak a sorsát viszi a néző elé. Egységével Ukrajnában a szovjet hadsereg ellen harcol és szovjet földön, megingathatatlan szovjet emberek közvetlen közelében, felesége hűtlenségével terhelten, felismeri a háború értelmetlenségét. A hitleri Wehrmacht, Gestapo, SS-tagjainak gyalázatos emberteienségei csak megerősítik ebben a felismerésében. Dabač a maga módján lázadozik, megszegi a parancsot, nem hajlandó az ukrán falu ottmaradt lakosságát, az öregeket, nőket, gyerekeket „likvidálni". Felettes hadbírósága ezért kötél általi halálra itéii. Katonái szeretik. A kivégzés előtt két derék fiú kiszabadítja börtönéből. Mindhárman hazaszöknek a szülőföldre. A kiábrándító tapasztalatok után a hazafiasan érző Dabač kapitány szerepet vállal a felkelésben: az egyik harci szakasz parancsnoka lesz. Individualista hajlamai ellenére odáig már eljutott, hogy felszólaljon a karrierista célzatokkal a Tiso-hadseregből menekülő, a felkelést csak színleg támogató, tehetségtelen és szabotáló törzstisztek káros utasításai ellen, de a partizánmozgalom, a néptömeg iránt még bizalmatlan. A harcban súlyosan megsebesül. A partizánok mentik meg, egv szegény szlovák parasztcs/ilád tagjai pepiig életük veszélyeztetésével rejtegetik és ápolják. Felgyógyulása után újra a harcot választja. Merész akciókat valósít meg, nem is eredménytelenül, de a - saját szakállára. Ám az individualizmus, különösen a felkelés körülményei között nem vezethet jóra. Sok veszélyt rejt magában. Dabač pedig fenegyerektípus, aki túlságosan öntelten önálló, Utolsó vakmerő egyéni akciója is sikerül, a halál torkából szabadítja ki Garajt, a partizánkomisszárt, a kollektív vezetés parancsainak feltétlen végrehajtóját, őt azonban a Wehrmacht őrnagya agyonlövi. Természetének, könnyelműségének áldozata lett. A nagyközönség érdeklődésére számottartó filmnek ez csupán a kerete. Dabač kapitány egyébként rokonszenves, de fejlődésre még éretlen, nem elég öntudatos, (ne hasonlítsuk Csapajevhez, aki belátta hibáit és tanult belőlük) alakján át a film szándéka, hogy elítélje az individualizmust. amely kudarcra van ítélve, különösen ha nagy társadalmi célkitűzések szolgálatában áli. A film a valósághoz híven azt bizonyítja, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelésben a legnagyobb erkölcsi és politikai erőt a partizánok, közöttük is a kommunisták jelentették. — Jó ember — mondja Dabačról a komiszszár — de segítségre szorul. Ez a segítség, sajnos, nem volt elég erőteljes és következetes. A rendező a prágai újságírókkal folytatott beszélgetése során úgy nyilatkozott, hogy az individualizmus csődjét akarta ábrázolni. Ehhez azonban a kollektív vezetés korparancsát egyértelműbben kellett volna előtérbe állítani. Értékes mii ez a film. Nem utolsósorban a szereplók egyéni, személyi, emberi, szerelmi kapcsolatainak hű ábrázolása miatt. Ez még talán szokatlan, de feltétlenül helyes. Minden fellengző pátosz nélkül mutatja be a felkelés területén élő és harcoló egyszerű embereket, munkásokat, vasutasokat, parasztokat, a patikuskislányt, akiket ilyeténképpen méltán tekinthetünk a felkelés — és persze a film — igazi hőseinek. A kusza történelmi kereten belül maguk a szereplők nem történelmi személyek. Dabač, az ösztönösen antifasiszta szlovák harcos >öbb száz személyből gyúrt alak. Népének és az igazságnak szeretetében, a felkelés feltételeiben Jánošík-szerű. Dabač fegyelmezetlen, lobbanékony, de tiszta jellem. Nem érti, hogy a győzelmet csak a nép és nem az egyén harcolhatja ki. Tudja, hogy igazságos ügyért harcol. De nem érti, hogy ezért az igazságos ügyért bajtársaival, elvtársaival együtt sokkal eredményesebben küzdhetne. Individualizmusáért értelmünkkel Dabačot elítéljük, de — szívünkbé" beférkőzött. L. Chudík a címszerepben maradandó emléket állított művészetének. Kimagasló alakítást nyújtanak Romančík Garaj komiszár, Augustovičová Dabač felesége, Fileík a gárdista, Slanec és különösen Jariabek a nép bölcsességét, ellenállását, hazaszeretetét és népi demokratizmusát kifejező öreg paraszt szerepében. Kriška képei költőiek. Novák zenéje találó. Mindent egybevetve: Bielík új filmje a dicső Szlovák Nemzeti Felkelés apoteózisa. A német fasiszták és hazai csatlósaik ellen szóló kegyetlen vádirat. Az ilyen vádiratra szükség van, mert vád nélkül nincs bíráskodás, ítélkezés. Vádirat nélkül nincs igazságos ítélet. A történelem ítélőszéke a fasizmust még nem mindenhol marasztalta el. De elmarasztalja. Az ilyen filmek is meggyorsítják az ítélet meghozatalát. SZILY IMRE r k **************************** indokolással, hogy leszerelik a japán katonákat és internálják őket. Kezdődjék minden újból? A partizánok talán azért szabadították fel az országot, hogy újból francia gyarmati uralom alá kerüljön? A felszabadító hadsereg katonái visszatértek az erdőkbe és , a hegyekbe s felvették a harcot a régi, de ugyanakkor új elnyomók ellen. 1950-ben valamennyi hazafias szövetség Nemzeti Egységfrontba egyesült.

1 Ez az egységfront Szuvamu Vong hercegnek, a király egyik unokaöcscsének vezetése alatt állott és áll ma is, aki a legsúlyosabb időkben bátor szabadságharcosnak bizonyult. Franciaország sietett Laosznak megadni a látszólagos szabadságot. Az agg királyt Párizsba rendelték és ott egyezményt kellett aláírnia, amely Laosznak „függetlenséget" biztosított, de természetesen a Francia Unió tagjaként, a szuverén állam minden joga nélkül. A felszabadító hadsereg győzedelmesen nyomult előre és a lakosság tárriogatásával hamarosan az egész országot felszabadította a nagyvárosok kivételével. Franciaország nem átallotta a „szabad világhoz" segítségért fordulni a „kommunista invázió" ellen és a laoszi bábkormány világgá kürtölte, hogy a nép a mondabeli elefántok bátorságával fog harcolni — valószínűleg azért, hogy a francia gyarmati uralom áldásait még jó sokáig élvezhesse. De még az UP amerikai hírügynökség tudósítója is kénytelen volt azt jelenteni, hogy Laoszban nem kommunista mesterkedés, hanem „igazi" szabadságharc folyik. 1953 decemberében a néphadsereg nagy támadásba lendült, amely során Vientián főváros pereméig jutott el. Egy fél évvel később azonban új szakasz kezdődött Laosz történetében. 1954 júniusában Genfben összeültek a nagyhatalmak, hogy Indokína országainak problémáit békés úton oldják meg. Laosz számára július 28-a döntő nappá vált — a nagyhatalmak ünnepélyesen elismerték. Augusztus 6-án beszüntették a tüzet Laoszban. A genfi egyezmény értelmében Laoszt a semlegesség és a békés egymás mellett élés politikájára kötelezték s arra, hogy nem léphet semmilyen katonai szövetségbe és nem tűrhet meg idegen támaszpontokat területén. Belpolitikai téren Laoszt az egyezmény arra kötelezte, hogy a szabadságmozgalom és a királyi kormány kössön békét egymással, a felszaba'dító hadsereg osztagait tagolják be a királyi hadseregbe, a felszabadító mozgalom képviselőit vegyék fel a kormányba s mielőbb tartsanak új választásokat. A genfi egyezmény megvalósításának ellenőrzésével egy nemzetközi ellenőrző bizottságot bíztak meg India, Kanada ép Lengyelország vezetésével. A genfi határozatok súlyos csapást jelentettek az USÁ-ra, melynek célja az volt és ma is az, hogy Laoszt támadó bázisként építse ki Kína déli határán. Ezért kezdték az amerikaiak szabotálni a genfi egyezményt, úgyszólván attól a pillanattól kezdve, hogy a genfi határozatokat hivatalosan elismerték. Charles Yostot, az USA volt bécsi követét Laoszba küldték, majd röviddel utána Rafort tengernagyot s nemsokára megjelent Vientiánban Dulles, az-' USA külügyminisztere. A felszabadító mozgalom és a királyi kormány közötti tárgyalások csupán 1955 februárjában kezdődtek meg, de mindannyiszor, ahányszor a megegyezésre kilátás volt, az amerikai követség beavatkozott, hogy az ellentéteket újból kiélezze. A királyi kormány küldöttei hét ízben hagyták el az értekezletet az amerikaiak utasítására. Időközben az amerikaiak többszáz millió dollárja áradt az országba utak és hidak építésére, a királyi hadsereg korszerű fegyverekkel való felszerelésére, no és a vezető politikusok megvásárlására. 1956 augusztusában végül drámai tárgyalásokra került sor a fivérek között. Szuvana Puma herceg, a királyi kormány miniszterelnöke ugyanis testvére volt Szuva Vong hercegÜJ SZÖ 6 * 1959- szeptember 2.