Új Szó, 1959. szeptember (12. évfolyam, 242-271.szám)

1959-09-04 / 245. szám, péntek

Nem akarok csalni 5 A Szovjetszkaja Roszlja című lap ezzel a cimmel közölte Nyikola] Nyikolaje— vics Szpasszkij lelkésznek Szergej asztraháni és sztálingrádi püspökhöz intézett E nyílt levelét. A pap nyílt levélben okolja meg, miért mond le papi funkciójáról — és lép ki az egyházból. Levelében többek között ezeket írja: É

n, Nvlkolaj Nyikolajevlcs Szpasszkij, a sztálingrádi körzet III. kerületének lelkésze, Mihajlovka város nyikolszki imaházának vezetője, közlöm önnel, _hogy nyilvánosan lemondok a papi tisztségről, elhárítom magamtól azokat a kötelezettségeket, amelyeket mint lelkésznek és az említett imaház vezetőjének teljesítenem kellett. Midőn így döntöttem, tudatában vagyok annak, hogy ön eretnekként, az orosz pravoszláv egyháztól elszakadt liltehagyottként fog kárhoztatni engem. De nem félek ettől. Állampolgári lelkiismeretem azt mondja, hogy jobb, bár megkésve lemondani a papi tisztségről, mint tovább csalni az embereket és arra ösztökélni őket, hogy hlgyjenek abban, ami a valóságban nem létezik, elvonni őket a reális élettől, attól a harctól, amelynek a célja a jobb jövő ezen a földön. Ön azt kérdezheti, mi késztette erre a hetvenéves Szpasszkijt, akinek apja is pap volt, s aki az egyház szolgájaként jólétben élhetett. Ml késztette őt arra, hogy nyilvánosan lemondjon papi tisztségéről vagyis az anyagilag biztosított életről is. Ez a kérdés föltétlenül indokolt, s kötelességem, hogy a legnagyobb nyíltsággal válaszolják rá. Az első kétségek Mint ön is tudja, papneveldében és szemináriumban tanultam. 1915-ben elvégeztem a moszkvai kereskedelmi intézetet. Több mint negyedévszázadon keresztül lelkiismeretesen dolgoztam a haza javára. 1941-ben azonban a hitleristák által Ideiglenesen megszállt ukrajnai területen maradtam. A fasiszták és lakályaIk, akik tudtak kereskedelmi kénkettségemről, Igyekeztek rákényszeríteni, hogy dolgozzam a megszállók közellátási Intézményeiben és fosszam ki a népet. Ezt a munkát visszautasítottam. Lelkészi képzettségem hozzásegített ahhoz, hogy papi állást vállaljak. Felvévén a papi tisztséget, hittem abban, hogy áhítatos imádságokkal segítek megkönnyíteni népem szenvedéseit, amelyeket a megszállók okoztak. Buzgón imádkoztam is, kértem az Istent, fogja le a véres hóhér, Hitler kezét és büntesse meg őt. De Imádságom hiábavaló volt. 1943. március 11-én Kozlr faluban (csernyigovl terület) a német fasiszták az iskola épületében kétszázötven békés lakost égettek meg és a falut a föld színével tették egyenlővé. Kétségbeesésemben jajgatva kiáltottam istenhez: „Üdvözítőnk! Ha igazán vagy, fogd le a hóhérok kezét, hisz máskülönben nem érdemled meg, hogy a nép tiszteljen és imádjon téged!" El tudja ön képzelni, micsoda kétségbeesésbe hajszoltak engem, a hívó embert, hogy Ilyen szavakkal fordultam istenemhez? A megszállók embertelenségel tovább folytatódtak. Én pedig életemben először kételkedni kezdtem Krisztus létezésében és elindultam az igazság keresésének az útján. Elsősorban kritikusabb szemmel kezdtem olvasni az evangéliumot, értelmét kerestem minden mondatnak és összehasonlítottam az elolvasottakat az úgynevezett Űj Szövetség más helyeivel. Egykettőre rájöttem egész sor értelmetlenségre. Hogy rátaláljak az igazságra, történettudományi müveket kezdtem olvasni. Olvasván ezeket a könyveket és összehasonlítván a kézzel fogható történelmi tényeket a teológusok magyarázatával, végül is arra a megingathatatlan meggyőződésre jutottam, hogy semmiféle Krisztus nem létezik. A történelmi tények mást mondanak Krisztus állítólagos működésének Ideje óta nem egészen kétezer év telt el. A történész számára ez nem Is olyan hosszú idő, és szorgos tudósok úntig elég adatot, bizonyítékot gyűjtöttek össze, hogy megvilágítsák e kor eseményeit. Az egyház azt tanltja, hogy Krisztus időszámításunk első évszázadának első felében élt. Abban a korban már gazdag irodalom létezett, amely feljegyezte a római birodalom területén végbement jelentősebb eseményekét. Ennek ellenére az egykorú írók és történészek (Tacitus, Seneca, Suaetonius, Juvenalis és mások) egyetlen szóval sem emlékeznek meg Krisztusról, sempedig azokról az eseményekről, amelyek az Újszövetség szerint Krisztus életével kapcsolatosak. Arra a szilárd meggyőződésre jutottam, hogy a hit javarészt az ún. Szentírás iránti vak bizalmon épül fel, és ezt a vak hitet sok esetben mesterségesen és erőszakosan tartják fenn, mert nem kívánatos, hogy a hívők gondosan tanulmányozzák a tudományos irodalmat. Mihelyt bármelyik hivő összehasonlítja a mai tudomány és technika vívmányait és eredményeit bármely vallás tanításával, kényszerűen ateista végkövetkeztetésekre jut. így például ml mindketten arról Igyekeztünk meggyőzni az egyházközség hívőit, hogy Herodes király a bölcsektől értesülvén Krisztus születéséről, elrendelte, hogy királysága területén öljenek meg minden két évesnél fiatalabb kisdedet. Ez azonban semmiképpen sem egyeztethető össze az Ismert történelmi tényekkel. Herodes júdeai király (uralkodott időszámításunk előtt 40—4-ig) nem üldözhette Krisztust, mivel Krisztus állítólagos születése előtt négy esztendővel meghalt. Krisztus kultusza abban a formában, ahogyan ma tálalják a hívőknek, néhány évszázad folyamán alakult ki és számos teológiai vita tárqyát képezte. A jelenkori tudomány már odáig jutott, hogy a keresztény (köztük a pravoszláv) egyházak papjai, amennyiben nem akarnak ellentétbe kerUlni saját lelkiismeretükkel, kénytelenek elismerni, hogy Krisztus mltoszl alak és a keresztény tanok, amelyek a gorsba való passzív beletörődésre és alázatra ösztönöznek a nem létező túlvilági élet nevében, lényegében reakciós tanok, amelyek ártanak az új, boldog földi élet megteremtésének. Ebben nem lehet hinni Indokolatlan az a bibliai monda is, hogy isten teremtette a földet, az embert, lelket és értelmet adott az embernek, és hogy ma is a földön és a világmindenségben minden olyan formában létezik, ahogyan az isten megteremtette. Végeredményben hogyan állíthatnánk, hogy mindent, ami körülvesz bennünket, hétezer esztendővel ezelőtt teremtettek, hisz a tudomány bebizonyította, hogy bolygónk leaalább három-néqv milliárd éves A biblia egy helyütt arról beszél, hogy isten az embert semmiből teremtette, másutt azt állítja, hogy a föld porából alkotta meq és Ádámnak nevezte. Évát pedig Ádám oldalbordájából formálta. Ez az anekdotikus történet és sokmás hozzá hasonló tele van értelmetlenségekkel. Miután Adámékat kiűzték a paradicsomból. két fiuk született: Kain és Ábel. Kain megölte Ábelt és elköltqzött Nod földjére, ahol feleséget vett magának és várost alapított. Csak ez a kénlés, honnét került a felesége, hisz a biblia szerint Ábel halála után a földön mlndöszsze három ember maradt — Ádám, Éva és Kain. * Hasonlóképpen értelmetlen a vízözön legendája is, amely szerint isten haragiában elhatározta, hogy elpusztítja az egész emberiséget Noé és három fia kivételével. Hogyan Is alakul a vízözön története? Kiderül, hogy Noé fiaival együtt végre kiszáll a bárkából és a síkságon szőlőt kezd termeszteni. Egy napon aztán Noé „bort vásárolt és lerészegszik vala és mezítelenül fekszik vala sátorában". Atyjának mezítelenségét először az egyik fiú. Kám veszi észre, s nevetve meséli el testvéreinek, Szemnek és Jáfetnek, akik takarót vetnek a meztelen Noéra. Noé pedig, midőn magához tért részegséqéből, -megátkozza ezért Kámot és Ivadékait Szem és -Jáfet rabszolgáivá teszi, amiből egyben az következik, hogy a másik két fiú ivadékai rabszolgatartók lesznek. Nekünk pedig azt mondják, hogy tiszteljük Noét, mint áldott és szent embert! Lehetetlen elhinni, hogy az emberi társadalom úgy fejlődött volna, ahogyan azt a biblia feltünteti. A tudomány részletesen tisztázta az emberi társadalom kialakulását, annak okait, hogy miért oszlott meg kizsákmányolókra és kizsákmányoltakra, ellentétes érdekű osztályokra, s mindeme tudományos kutatások eredményeinek világában a biblia kitalált történetei nevetségesen hatnak. Az emberi társadalom története sajátos objektív törvényszerűségek szerint alakult, anélkül, hogy bármiféle természetfeletti erők közbeavatkoztak volna. Az egyház és nyomában az Idealista bölcselet is azt állítja, hogy az életet nem magyarázhatjuk anyagi okokkal, hogy az anyagi hüvely — testünk, a „porhüvely" — csak addig létezik, míg benne a lélek. Mihelyt a lélek elhagyja a testet, a test élő szervezetből porrá válik. A teológusok nézete szerint az élet azt jelenti, hogy a lélek a testben tartózkodik, a halál pedig abban a pillanatban bekövetkezik, mihelyt a lélek elhagyja a testet. A tudomány bebizonyította, hogy az élet a szervezet állandó megújhodása. Az élő szervezetben mindig valami elhal és valami új születik. Ily módon a szervezetben az életfolyamatok elválaszthatatlanul egybekapcsolódnak a halál folyamataival. A halál az élet utolsó pillanata. Az orvostudomány különbséget tesz a klinikai halál, vagyis ama pillanat között, amikor az élő szervezetben megszűnik "a szívműködés és a lélegzés, az egész szervezet azonban ezentúl még néhány percig él, és az élettani halál között, amikor megkezdődik a szervezet sejtjeinek felbomlása. Bizonyos feltételek mellett a klinikai halál után „feltámaszthatjuk" a szervezetet, ezt a sebészet már nemegyszer gyakorlatilag bebizonyította. Sok ilyen „feltámasztott" személy halála után hosszú ideig élt, sőt még ma is él. Minthogy a halált a vallás azzal magyarázza, hogy a léjek „elszáll" a testből, vagyis az ember nem lélegzik és szíve nem dobog többé, a klinikai halál pillanatában a léleknek el kellene szállnia a testből és odatávoznia, ahol a mindenható kijelölte helyét: a mennybe vaqy a pokolba. Ebben az esetben látnia vagy éreznie kellene azt, amit „túlvilágnak" mondanak. Márpedig Ilyesmiről egy esetbon sem tudunk, mindmáig egyetien „feltámasztott" ember sem számolt be túlvilági tapasztalatairól. Bátran mondhatjuk, hogy az egyház és a teológusok állításai a lélek halhatatlanságáról annyira indokolatlanok, hogy művelt ember nem hihet bennük. A megcáfolhatatlan tényekre támaszkodó különleges kutatások azt bizonyítják, hogy Krisztus mítosza, a világ isteni teremtésének legendája és más bibliai mondák, mint például a lélek halhatatlanságáról mind egytől-egyig az emberek koholmányai. Tehát nem isten teremtette az embert, hanem az ember teremtette az istent. Az osztálytársadalomban az uralkodó osztályok a gazdasági leigázás mellett a vallást is felhasználták a dolgozók szellemi lelgázására. A vallás a rabszolgatartók, hűbérurak és tőkések megbízható segítőtársa lett a dolgozó nép elnyomásában. Az egyház képviselői éppen e cél érdekében használták fel évszázadokon keresztül a mennyországról és a pokolról hirdetett vallásos hiedelmeket. Az egyház azt prédikálja az egyszerű embereknek: tűrjetek, alázkodjatok meg, ne zúgolódjatok, mert minél nehezebb életetek e földön, annál könnyebb lészen sorsotok a mennyek országában. Az egyház mindig alázatra hívta fel a dolgozókat és a túlvilági örök kínszenvedések rémével arra kényszeritette, s a tőkés országokban még ma is arra kényszeríti őket, hogy elnyomóiknak engedelmes rabszolgái legyenek. Foglalkoznom kell még egy kérdéssel, amelynek jelentős része volt abban, hogy szakítottam az egyházzal és hittételeivei. Hosszú időn keresztül dolgoztam mint könyvelő szovjet hivatalokban. Hála ennek, takarékos, az anyagi értékekkel szemben becsületes ember lettem és nem tűröm a tolvajlást. Mialatt azonban a cseŕnyigovi, a szmolenszki és az asztraháni eparchia szolgálatában álltam, égbekiáltó esetekkel találkoztam — különféle anyagi javak jogtalan eltulajdonításával. Hosszú életem során még soha és sehol nem tapasztaltam olyan könnyelmű és felelőtlen gondatlanságot a megkeresett qaras dolgában, mint éppen az egyházban. Igen sok „lelkipásztor" minden aljasságra kész a pénz, a haszon kedvéért. Hisz ha a hivők tudnák, mire fecsérlik el „lelkipásztoraik" az általuk keserves munkával megkeresett kopejkákat, undorral fordulnának el ezektől a papoktól, az egyháztól és magától az istentől ls, aki büntetlenül hagyja garázdálkodni a sárgafém e megszállottait, Szpasszkij lelkész nyílt levele további részében konkrét példákat idéz arról, hogyan használják fel önző céljaikra a papok és maga Szergej asztraháni és sztálingrádi püspök is a jámbor hívek pénzét, s milyen erkölcstelen életet folytatnak. Fájó szívvel és őszinte sajnálattal látom, hogy papi tisztségem tizenöt esztendőn át ehhez az erkölcstelen szélhámos társasághoz kapcsolt. Most arra a megingathatatlan meggyőződésre jutottam, hogy ma bármely egyház szolgája (a pravoszláv egyházé is) csak olyan ember lehet, aki egyáltalán nem ismeri a jelenkori tudomány és technika vívmányait, és tudatosan visszaélve a szovjet állampolgárok egy részének tévedésével, tőkét és hasznot Igyekszik ebből kovácsolni a maga javára, noha jómaga nem hisz sem istenben, sem ördögben. Bűnösnek érzem magam a hívők színe előtt azért, hogy hosszú Ideig pap voltam, meggyőzni igyekeztem őket arról, amiben magam sem hittem és azt hirdettem, ami nem egyezik saját meggyőződésemmel. Végre mégis megtaláltam az erőt, hogy őszintén feltárjak mindent ks ezzel a megkésett gyónásommal legalább kis részben Igyekszem jóvátenni vétkemet. A hívőknek szüntelenül és türelmesen meg kell magyarázni, mennyire tarthatatlanok és károsak a vallási előítéletek, meg kell magyarázni nekik a természet és a társadalom fejlődésének törvényszerűségeit, meg kell értetni velük, hogy a vallás fékezi az emberiség harcát, amelyet a ragyogó, boldog és gyönyörű jövőért folytat e földön, amelyet a kommunizmus felépítéséért vív. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XXI. kongresszusa felvázolta a kommunizmus építésének nagyszerű tervét a Szovjetunióban. Nincs mestze az idő. amikor társadalmunk valóra váltja a nemes elvet: „Mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint." Mily avönvörű és örömös távlatok nvllnak meg előttünk. De mivel segítheti elő a _vallás életünk eme nagyszerű átalakításának művét? Semmivel. Sőt ráadásul a vallásos tévtanok terjesztése visszafelé rántja társadalmunkat, akadályozza a nép kulturális fejlődését. Kénytelen vaqvok kereken megmondani a papságnak: ne csaljátok tovább a népet, hagyjátok abba e csöppet sem irigylésre méltó mesterséget, kapcsolódjatok be a társadalom javát szolgáló becsületes munkába! Felhívom a hfvőket is: ne higgyjetek semmiféle természetfeletti erőkben, Ilyenek' nem voltak és ma sincsenek a természetben. Kitartóan, gondosan tanulmányozzátok azokat a tudományokat, amelyek hozzásegítenek ahhoz, hogy megszabaduljatok a vallási tévelygésektől és sikeresen küzdjetek a boldog élet megteremtéséért nem a mennyekben, hanem már itt e földön. Levelem végén közlöm önnel, hogy a nyikolszki imaház pénzbeli és anyagi értékeit átadtam az egyházügyi bizottságnak és más. az anyagi ügyekért felelős személyeknek. A kegyhely vagyonát ugyancsak átadtam a kegyajándékoi< gondnokának; minderről megfelelő nyugták tanúskodnak. NYIKOLAJ SZPASSZKIJ, egykori lelkész, a nyikolszki imaház vezetője Mihajlovka városban, Sztálingrádi terület. Megfilmesítik Opitz Tábornok urát A világsajtó Opitz: Tábornok úr (Mein Generál) című könyvét Hašek Švejkjéhez hasonlította. A mi olvasóközönségünk is szívesen fogadta, amikor két év előtt magyar fordításban megjelent. Az összehasonlításból annyi igaz, hogy Opitz kisregénye is antimilitarista szatíra. A hős már nem „puccer", hanem a modern időknek megfelelően sofőr, a Tábornok úr gépkocsivezetője. Horlacher, az őrmesteri rangban szolgáló sofőr számol be a há6orú végvonaglásáról s a háborút követő évek zavaros németországi viszonyairól. Cinikus hangú beszámoló ez és az élesszemű altiszt megfigyelései, „aranyköpései", kommentárjai a szatíra leghatásosabb leleplező erejével találnak célba. A Tábornok úr maga nagyszerűen megrajzolt, élethű figura, a „szolgálat" elvének példás megtestesítője, a nagynémet hadsereg tipikus szoldateszkáiának, porosz drilljének eleven szimbólumává magasodik és éppen ezért válhatott önmaga karikatúrájává és az egész militarista szellem kigúnyolásává. A nyugatnémet írő kiváló regényének az alakjait a közeljövőben a film vásznáról is megismerhetjük Erwin Strankának, a prágai filmfakultás díjnyertes hallgatójának a rendezésében. A fiatal rendező külföldi, — a Német Demokratikus Köztársaság állampolgára. Nem csoda, hogy a maró történet, az antifasiszta téma magával ragadta. , ,, A filmfeldolgozás nem ragaszkodik mindenben a könyvhöz. A Tábornok úr háborús cselekedeteinek történetét dokumentáris anyag helyettesíti Nagyon helyesen. Hisz egyik Wehrmacht-tábornok sem volt jobb a deákné vásznánál, egyik sem volt különb a másiknál. Egyazon „szellem" zsoldjában állottak. A film tulajdonképpen csupán a könyv befejező részét viszi a néző elé, amikor a Tábornok úr már az eszét veszti. — Drága nagyságos asszonyom — vigasztalta találóan a regényben a tábornok lányát az elmegyógyintézet orvosa — az ön igen tisztelt atyjának mániás-depressziós elmebaja van. Ez az ilyen katonák szakmai betegsége. — Egyetértünk a megállapítással. Ezzel a tünettel gyakran találkoztunk régen és találkozunk ma is az imperialista hadseregek tábornoki és törzstiszti karában. A kisregénytől eltérően a filmben a tábornok nem hal meg és nem is kerül az elmegyógyintézetbe. A fiatal rendező a magától kínálkozó példák nyomán még élesebb helyzetet teremt. Az ilyen őrült tábornokok ma Németország adenaueri részében fontos szerepet töltenek be. Mit sem számít, hogy az agyuk begyepesedett, nem működik, zavaros. Elegendő, ha „dicső" múlt övezi őket, lovagkereszt a tölgyfalombbal és a kardokkal éa nézeteik megegyeznek azokéval, akik a Kelet elleni új hadjárat előkészítésének gondolatával foglalkoznak. Nem haszontalanság, ha még egyszer idézzük a szerzőt, aki Tábornok urával — és a német véderő legtöbb volt törzstisztje így gondolkodik ilyesmiket mondat: „Mutassuk meg nap mint nap, hogy katonáj nevelést kaptunk és hogy buzgón, nyíltan, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy újra feltámasszuk a német katonai hatalmat! Hála népünk példás magatartásának és tiszteletre méltő államférfiaink (sicc!) politikai éleslátásának! Ilyen gondolattal eltelten éljünk, dolgozzunk, büszkén emlékezve egykori haditetteinkre, mert ez egyedüli záloga boldog jövőnknek." - És az eszétvesztett félkegyelmű junker hozzáteszi, miközben lelkesen a mellére vág: „Természetesen nyomban átveszem a főparancsnokságot." Reméljük, hogy a fiatal rendezőnek sikerül a szerző harcias álláspontját művészileg, találóan érzékeltetni. A Tábornok úr szerepére Václav Treglt, a sofőr szerepére JirI Kutilt, a tábornok lányának szerepére Vera Chytilovát, a filmfakultás hallgatóját szerződtették. A volt hitleri Wehrmacht tisztjei közül is már többen felismerték, hogy otromba eszközei voltak egy nagy csalásnak, népük elárulásának. Bredwitz, volt őrnagy kifakadása a könyvben már a tömegek hangulatát tolmácsolja: „A német véderő története az olyan tábornokok története, akik a marsallbotot mindig többre tartották népük életénél." A film nagyobb tömegeket mozgósít, mint a könyv. Ha a készülő filmnek sikerül az író nemes szándékát terjesztenie, jó szolgálatot tesz a béke ügyének. SZILY IMRE HONOLULUI EPIGONOK írta: M. ALMAZOV A botrány váratlanul tört ki. William Tsukiama, a Hawaii-szigetek szenátusának tagja a szónoki emelvényről bejelentette, hogy meglopták. — Uraim — szólt elszomorodva — a parlament folyó ülésszakának elején dolgozószombámból eltűnt egy pazar hamutartó. Kértem a takarítónőt, hozzon egy máiikat. Másnap már az is eltűnt. Hozattam harmadikat; azt is ellopták. Erre vettem egy új hamutartöt és bezártam íróasztalom fiókjába. Valaki azonban elemelte a kulcsot és azután ezt a hamutartót sem láttam többé. Az eset állandóan ismétlődött. Ojabb hamutartót kellett vennem, de titokzatos körülmények között mindig eltűnt. Tsukiama végigjártatta tekintetét a jelenlévőkön és szomorúan megkérdezte: — Tiszteletre méltó uraim, minek nevezzem ezt ? Mély csend honolt a teremben. A hallgatást Sakai Takahasi szenátor öblös hangja törte meg: — Tőlem pedig az írókészletemet lopta el valaki! A terem másik végéről V. E. Long szenátor hangja hallatszott: — Az ördög vinné el, tqlem meg az elnöki kalapácsomat lopták el. Nagy zenebona keletkezett. A szenátorok felugráltak helyükről. Magukból kikelve ordítozták, hogy meglopták őket. Az ország legfőbb törvényhozó szerve komoly határozatot hozott e kérdésben: ki kell cserélni az irodahelyiségek zárjait. Furcsa, hogy bár a zárakat kicserélték, a tolvajlások mégis folytatódtak. Annyira megsokasodott a lopások száma, hogy az esetek kezdtek egyre komolyabb jelleget ölteni. A szenátus és a képviselőház alkalmazottai mindent tűvé tettek, hogy megtalálják a tetteseket, ám bottal üthették a nyomukat. A parlament ülésszakának berekesztéséig több száz különféle tárgy tűnt el nyomtalanul, közöttük 6 darab 2500 dollár értékű szőnyeg, 10, darabonként 19 dollár értékű asztali lámpa, 6 darab elektromos ventillátor, egy porszivógép, 103 szótár, 150 kötetnyi hivatalos kiadvány összesen 8 ezer dollár értékben, számtalan töltőtoll, olló, hamutartó és .., köpőcsésze. Az államvagyon titokzatos eltulajdonításának híre a sajtóhoz is eljutott. A Honolulu Adverteizer című lap „Nem tűrhétjük a tolvajlást", címmel bőszhangú vezércikket írt az esetről. A főügyész utasítást kapott a titokzatos ügy lehető legtüzetesebb kivizsgálására. Álmélkodj világ: egyszeriben csodák történtek. A titokzatosan eltűnt tárgyak épp olyan titokzatosan kezdtek visszaszállingózni. Alig kezdte meg az ügyészség a nyomozást, mind a hat szőnyeg egymás után előkerült. Kiderült például, hogy az egyik szőnyeg „emléktárgy" gyanánt John Duartnak, a szenátus pénzügyi bizottsága elnökének lakásán volt. Evert W. Afuk ügyészségi tisztviselő egy reggel különféle tárgyakat talált halmazban lakása előtt. Köztük volt 8 asztali lámpa és három ventillátor. Ügy látszik a megijedt tolvajok elhatározták, hogy visszaadják a lopott holmikat, nehogy az igazságszolgáltatás kezei között találják magukat. Ám sok holmi mégsem került elő. A hawaii ügyészség hivatalosan közölte, hogy folytatja a nyomozást. Macuki Arasironak, a szenátus alelnö» kének ekkorra már elfogyott a türelme: — Mire ez a sok hűhó — kiáltott fel ingerülten. — Hogy igazat szóljak, úgy látszik, a parlament tagjai maguk emelték el e tárgyakat. Érthető, hogy nem a saját, hanem kollegáik dolgozószobájából igyekeztek lopni. Az ügy szóra sem érdemes. Hiszen a 29 előző parlament tagjai is így csinálták. Valóban mire volt jó ily nagy zenebonát csapni az eset körül. A honolului lapok „valamilyen nagy eseményt" előrelátva követelték, hogy vessenek véget a tolvajlásoknak. Ugyanis a Hawaii szigetek a közeljövőben az USA 50. állama lesz. Lám, ezért kell „öntisztogatást" végezni soraikban. Naiv gondolat: Hisz ami a tolvajlást illeti, az amerikai kongresszus tagjai sokkal szennyesebb dolgokat szoktak művelni. Az amerikai Caoitoliumban űzött óriási korrupciókhoz képest a hawaii képviselők apró tolvajlásai pajkos gyermekjátékként festenek. Hiába illetik szemrehányással a honolului törvényhozókat. Hisz ők csak amerikai kollegáikat utánozták, persze a nyomukba sem érnek. De majd ha a szigetek amerikai állammá válnak, a hawaii politikusok hamar eltanulják az amerikai kongresszus tagjaitól, hogyan fosszák ki az államkincstárt és az adófizető polgárokat. (Ford.: L, L. I. Offengenden rajza ÜJ SZÖ 5 * 1959' szeptember 4.