Új Szó, 1959. szeptember (12. évfolyam, 242-271.szám)

1959-09-26 / 267. szám, szombat

ÚJ filmek Az utóbbi napol; filmműsorára a g azdag választók és gyakori müsorcse­re jellemző. A piv?miermozikkal szinte egvidöben kerülnek bemutatásra hazai filmgyártásunk legújabb alkotásai és a nemzetközi fesztiválokon szereplő filmek. Niéhány átlagos szín vonalú alkotáson, például az életet egy tüdöszanatórium komor falai mögül borúlátón ábrázoló VASÁRNAPI ÁL­MOK, a teljesen eszmeszegény és kizárólag a szokásos De Sica-i komi­kumra épülő ORVOS" ÉS KURUZSLÓ című olasz vígiátékfilmeken kívül szolid alkotás völt a FÚVÓSZENEKAR című holland film. mely egy vidéki fúvószenekar vidám, krónikáját örökítette meg, s az idei moszk­vai Nemzetközi Filmfesztiválon is tetszést aratott. E filmeken kívül a szovjet filmgyártás erős alkotásaival találkoztunk, melyek mind eszmei, mind művészi hatásukkal lenyűgözik a nézőt. % ezer tó és a zöld arany országában Amikor Helsinkiben kiszálltunk a repülőgépből és egy finn mosolyogva mondotta, hogy éjfélkor mesterséges fény nélkül fogunk újságot olvasni. gazdasági helyzete, ha azonban az érdeklődés hanyatlik, Finnország gaz­dasági életét veszély fenyegeti. Finn­országban az elmúlt télen a kapita­Ez elsősorban Szergej Bondarcsuk EMBERSORS című remek alkotására vonatkozik, mellyel a dolgozók idei filmfesztiválja alkalmával már beha­tóan foglalkoztunk. Mostanában négy szovjet film kép­viselte az új szocialista humanizmus­tól áthatott filmművészetet, meíy ép­pen 40 éves fennállását ünnepeüte a Szovjetunióban. V. Kors-Szablin ren­dező VÖRÖS LEVELEK című filmje a Belorusz SZSZK megalakulásának 40­éves jubileuma alkalmából késziiJt. ZALA JÓZSEF: Fészekyomhűló Már késő voit és min ragadhattam meg a durva kart, mely az eresz alatt a feeskopár tollal párnázott fészkét, hol estelenként megpihentek ketten, s a jövöröl beszéltek önfeledten, ugy lökte le, hogy csak nyoma maradt. Hozzá hasonló számtalan garázda szeme se rebbent, úgy pusztított, ölt. Néróként ment a pusztulás helyéről,' vad lépte alatt jajgatott a föld. Égő hajlékok vészes recsegése, jajveszékelök, üldözöttek képe mély álmából nem riasztotta tol. ; Sohasem ismert, s nem túrt semmi gátlást, önvádjának kardjába sose dőlt... Ki fecskefészket rombol, talán holnap más fés/ket is rombolna, döntene, de bennünket nem talál készületlen; villámnak indul, s hanyatlik ernyedten acél-öklünkön szétzúzott keze. Nyugat-Belorusszija dolgozóinak a lengyel burzsoázia ellen vívott sza­badságharcát, az illegális kommunista párt földalatti küzdelmét, a harc is­mert és névtelen hőseinek emlékét örökíti meg. A KATONASZÍV egy rossz útra tévedt szovjet ifjú mély lelki tusáján keresztül öncszmélését érzékelteti A TÖBBÉ NEM BALKEZES című fiimben Lukinszkij rendező Ivan Brovkinnak, az ügyetlen katonának további sorsával ismertet meg. A le­szerelt katona elhatározza, hogy a szüzföldekre megy dolgozni. . Nem hagyja magát otthon lebeszélni ter­véről és amikor idő múltán a munká­ban kitűnt traktoros hazalátogat, már másként tekintenek rá, és boldogan követi őt menyasszonya is, hogy új családi fészket teremtsenek. A legnagyobb benyomást azonban Szaakjan rendező ÉLETRE HALÁLRA című filmje gyakorolta a nézőre. Az átlagot jóval felülmúló lebilincselő alkotás. Noha háborús film, ritka té­mával foglalkozik: a haditudósító ne­héz, egész embert követelő szerepét örökíti meg. A film hatását erősen növelik a Nagy Honvédő Háború frontjain működött szovjet haditudó­sítók felvételeiből összeállított harci jelenetek. Fő hőse Suskov kapitány, a Muromeev tüzérüteg katonáinak nagy barátja, megtestesíti a szovjet haditudósító eszményképét. Sárban, viharban, harci tűz közepettp teljesíti hivatását, nem gondol életére, csak az az eszme vezérli, hogy megörökít­se az utókornak az egyszerű szovjet katonák hőstetteit, hogy hozzájárul­jon a Nagy Honvédő Háború króni­kájának megírásához. A győzelem hajnalán idegen földön éri az ármá­nyos ellenség golyója. Erős oldala a filmnek, hogy az egy­szerű hús-vér emberek életét a nagy megpróbáltatás napjaiban oly hiteles meggyőző erővel ábrázolja, s a sze­rény és csendes szavú kommunista agitátor emberi, de emberi egyszerű­ségében heroikus, minden csapást át­vészelő alakját oly természetes pá­tosszal dicsőíti. L. L. Helsinki, azészaki fehér város központi tere tréfának vettük. Azonban rövidesen megmutatkozott, hogy ez igaz volt. A fehér éjszakákban valóban még a gombostűt is meg lehet látni. Sőt 350 kilométernyire a sarkkörön túl, este 10 órakor úgv süt a nap, mint nálunk délután 3 órakor. A sarkkörön túl nyáron két hónapon át a nap le sem nyugszik, télen vi­szont ugyanannyi ideig úgyszólván fel sem bukkan a láthatáron, úgyhogy éj­jel-nappal alkonypír dereng. Finnországban a természet sok meglepetésben részesíti a közép-euró­pai látogatót. Csehszlovákia egyes ha­tárvidékei és főképp Szlovákia kerü­letei bővelkednek erdőben. Aki azon­ban a finnországi erdőket : ismeri, a mi erdeinket a finn erdőkhöz képest terjedelmükre és sűrűségükre nézve csak erdöcskéknek nevezné. Helsinkitől mintegy 1200 kilomé­ternyire északra, Inari városkába utaztunk, amely az Inarijärvi mese­szép tó partján fekszik. Utunkon úgy­szólván ki sem értünk az erdőből. A fák sűrűjét csak itt-ott szakítja meg egy kis városka. A város pere­mén a lucfenyők, az erdei fenyők, és a nyírfák sokasága nő, úgyhogy a városok és falvak úgyszólván eltűn­nek a fák tömkelegében. Az erdők Finnországnak aranyat jelentenek. Ez a finnek zöld aranya. Finnország külkereskedelme javarészt a fán, a papíron és a cellulózén ala­pul. Ha a nagyvilágban kereslet van e cikk iránt, akkor kedvező, a finnek lista piacokon uralkodó v következtében 160 ezer volt a mun­kanélküliek száma. Nyáron a munka­nélküliséget szükségéunkákkal nagy­mértékben sikerült kiküszöbölni, azonban az idei téli hónapok kilátásai semmivel sem kedvezőbbek. Gazdasági szempontból a munka­lehetőségeket kedvezőtlenül befolyá­solja az a tény is, hogy Finnország megnyitotta határait a kapitalista or­szágok minden áruja behozatalának. Ez abban nyilvánul meg. hogy a finn behozatali cégek főképpen Nyugat­Németországból, Angliából és az Ame­rikai Egyesült Államokból különböző j közszükségleti cikkeket, textilt, cipőt, élelmiszert, stb. hoznak be és ezért i a hazai iparnak eladási nehézségei I vannak s a munkát korlátozzák. En­nek folytán sok. család szükséget szenved, s ez a nép életszínvonalának csökkenését jelenti. A finn tavakról már regényeket ír­tak. Szavakkal azonban ki sem fejez­hető a finn tavak sokasága és szép­sége. A finn tavak partjain a nap­nyugtát szemlélni, amikor a víz a legkülönbözőbb színekben játszik, olyan csodálatra méltó látvány, amely az ember életében nagyon ritkán for­dul elő. Figyelemre méltó a finn építészet. Előre kell bocsátani, hogy a finnek nyilvánvalóan azért, mert a természet fényben és melegben hiányt szenved, rendkívül kedvelik a színeket, a szé­les ablakokat és virágokát. A finnek e vonzalma természetesen érvényre jut az építészetben is. Helsinki és más nagyobb városok új negyedei ízlésesen egybehangolt színekben pompáznak. Még egyes házak erkélyei is élénk színűek, úgyhogy az épületek kedvező benyomást keltenek. Sok színűek a házak a vidékeken is. Finnország falvaiban a házakat csak­nem kizárólag fából építik. Termé­szetesen az országút mentén tégla­házakat is látni. Gyakran azonban az ember tévedésbe esik. Itt ugyanis a házakat úgy építik, hogy megépítik a vázat, deszkákkal bevonják és a deszkára fehér, világossárga, vagy sötétpiros, esetleg más színű vakolást raknak, s a ház tégiaháznak látszik. A lakáskultúrához tartozik a lak­bér is. Finnországban nem is titkol­ják, hogy a lakbér igen magas. Hel­sinkiben, ahol a lakáshiány a leg­nagyobb, egy új házban kétszobás la­kásért 15 — 25 ezer finn márkát is fizetnek havonta. Emellett a szak­munkás átlagos havi keresete 30 — 40 ezer márkát tesz ki. Akinek van bá­torsága arra, hogy lakást vásároljon, a bank erre kölcsönt folyósít. Azonban senki sem kezeskedik, hogy állandó munkája lesz és hogy az adósságot lefizetheti. Jellegzetes finn táj Kinnország természeti szépségeit a turisták még nem értékelik teljesen. A legkülönbözőbb területek további érdekességeivel együtt azonban egyre több csodálatot váltanak ki. František Kouŕil Hrŕ* ••••••*-*••»•* ****»«»«»*» * * »*-*••**-*-*•*•*••*•-* ********** ********** **** *** * il l * A * A z elbeszélő művészetben újab­ban különleges helyet foglal el a riportregény. Felemás műfaj ez, afféle átmenet a társadalmi és tör­téneti regény között. Míg a történeti regény a múlt valóságos alakjait vo­nultatja fel, megtörtént eseménye­ket próbál egyénien megfesteni s hő­sei gondolatait, érzelmeit és szen­vedélyeit, a kor mozgalmait saját életfelfogásával és a maga korának mozgalmaival összhangba hozni, ad­dig a riportregény írója a kortanú nézőszögéből rögzíti a jelennek vagy közelmúltnak valóságos eseményeit; ismert tényeket sorakoztat fel és hő­seinek tetteit nem annyira a maga sajátos életérzésével magyarázza, mint inkább társadalmi tünetekkel. E tekintetben a riportregényt egy hatalmasan megduzzasztott irodalmi riporthoz hasonlíthatjuk, amely bizo­nyos átmenet a novella és a valóságos tények közlésére szorítkozó hírlapi beszámoló között. Napjainkban ez a modern és rop­pant eleven műfaj legnagyobb mes­terére a Szovjetunióban talált Hja Erenburg személyében. Nem egy re­génye, Igy a Vihar, a Kilencedik hul­lám és a Párizs eleste valóságos is­kolapéldája a műfajnak. E regények bizonyos maradandóságát és művészi becsét az biztosítja, hogy írójuknak sikerült bennük egyéni \ refleksziőit, megfigyeléseit, elemzéseit és gondo­latait művészien összeötvözni a köny­vek dokumentáló részeivel. Spanov Gyújtogatok és összeesküvők című müveit is e műfaj sikeres alkotásai közt tartjuk számon. A szlovák szépprózában igen ritkán találkozhatunk a riportregény műfa­jával és ezért mindenképpen helye­selhető, hogy a Szlovákiai Szépirodal­mi Könyvkiadó most magyar nyelven megismerteti olvasóinkat E. B. Štefan Viharfelhők című, sikeres kísérletnek minősíthető riportregényével. Itt elöljáróban megjegyezzük, hogy Štefan nem tartozik a széppróza szlovák művelőinek élsorába. Első re­génye, a Viharfelhők négy esztendővel ezelőtt elnyerte a Nemzetvédelmi Mi r nisztérium politikai főosztálya és a Hadsereg-könyvkiadó által köztársa­-KÖNWEKRÜLSS^ EGY SZLOVÁK RIPORTREGÉNY ságunk felszabadításának tízéves ju­bileuma alkalmából kitűzött irodalmi pályázat második díját. A regény szerkezeti felépítése és gazdagon áradó előadásmódja gyakorlott kézre vall, ám stílusa mögötte marad a Mi­náč-Bednár és újabban Jašik színvo­nalnak, gondolati tartalom, elemzés és jellemfestés dolgában pedig nem tart lépést a Karvaš-Tatarka nemze­dék művészi igényével. Ugyanakkor azonban megállapíthatjuk, hogy Šte- fan igen hasznos és jó olvasmányt ad a kezünkbe, mert oiyan korba vezet el bennünket, amelynek helyes meg­ismerése mindenképpen kívánatos. A regénynek 1938 őszétől 1939 ta­vaszáig lejátszódó eseményei nem vesztették el forró aktualitásukat. Ma, húsz esztendővel a történtek után már rendelkezünk azzal az időbeli távlattal, amely lehetővé teszi, hogy az akkori eseményekben meglássuk a lényegeset és sorsdöntőt, amely egy egész nemzedék életét szükségsze­rűen meghatározta. E sorsdöntő öt­hat hónapban vívta köztársaságunk legnagyobb harcát a fasizmus ellen, ekkor kezdték meg pártunk vezetői és névtelen hősei illegális küzdelmü­ket az idegen betolakodók és a belföl­di tőke vezető személyei ellen. Štefan regényének nagy érdeme, hogy erről a harcról sok tekintetben hiteles és pártos tudósításokat ad, a köztársaság akkori életét kritikus szemmel nézi és igen érdekesen, he­lyenként drámai izgalmassággal tárja elénk az eseményeket. Formailag is kielégít, ahogy e forrongó napok ne­gatív politikai tényezőit megszólaltat­ja, és közben saját személyes élmé­nyeit is tükrözteti regénye képzelet­szülte alakjain át. A gyorsan pergő események rész­ben a Csehszlovák Rádió prágai köz­pontjában, prágai szóvivők és politi­kusok lakásán és hivatalában, részben pedig Kassán játszódnak le az ottani E. B. Stefan: Viharfelhők adóállomás átadásának idején. A re­gény környezetének ezzel a leszűkí­tésével Štefan bizonyos helyzetbeli előnyhöz jut, pontosan és a hitelesség ízével tud bizonyos történéseket meg­világítani, alakokat valóságosan és élőén jellemezni. A vezérigazgató Kadlec, Rezács doktor, s a titkárnők, a károgóhangú horogktresztessé ved­lő, gonosz Mánya és az előnytelen alakú Bozsenka olyan elevenek, mint a kassai adó emberei, Krizsik igazgató vagy a fasizmus áldozataként elhulló, öngyilkosságba menekülő Bodnár alakja. A regényben szereplő politikai sze­mélyek, így Ďurčanský, Sidor, Beran, Hácha, és phvalkovsky, Tiso és Kar­masin vag'y Bínovsky, a szlovák gaz­dasági élet reprezentánsa politikusán, jól vannak megfogva. A fasizmusnak fullajtárjai, kis stílű karrieristák, nincs bennük egy szemernyi tisztes­ség és emberi szolidaritás, gyakran egymás^ ellen acsarkodó apró és nagy fenevadak, akiknek egyedüli esz­ménye a pénz, a hatalom és a vágy, hogy a Führer felkelő napjának fé­nyében sütkérezhessenek és árulá­sukkal minél többet, minél nagyobb rangot és hatalmat halászhassanak ki a zavarosban. Šteíännak itt alkalma volt, hogy történeti tényekre, pontosan megrög­zített eseményekre támaszkodhasson és csak némi alkotói képzelet kellett, hogy a negatív alakoknak ezt a dics­telen galériáját a krőnikaíró száraz jegyzetein túlmenő érdekességgel vesse papírra. Sajnos, e negatív alakokkal szem­ben nem ilyen elevenek és érdekesek a regény pozitív hősei. Štefan írói tehetsége itt már mintha megreked­ne. Cserni Jóska, a fiatal gépkocsi­vezető, a regény tulajdonképpeni hő­se túlságosan elrajzolt figura marad. Elhisszük a szerzőnek, hogy Jóskát, ezt a gyors észjárású, találékony és könnyen lobbanó fiatalembert ag­gasztja a köztársaság sorsa, ahogy a kassai Kalapos bácsiról is elhisszük, hogv kommunista szíve minden hevé­vel lázad az ország feldarabolása el­len, ugyanúgy a prágai Borek, Vnou­csek és a többiek is felkeltik rokon­szenvünket, ám széles látókörük, fáradhatatlan munkájuk ellenére sem tudnak annyira az előtérbe kerülni, hogy elhiggyük róluk: ők voltak a párt illegális munkájának irányítói, azok a tényezők, akik a valóságban megteremtették a későbbi szabad, népi demokratikus Csehszlovákia meg­születésének előfeltételeit. Érthető, hogy Štefannak nagy ne­hézséget okozott volna, — és talán nem is állott szándékában - hogy Gottwaldnak és a többi ismert vezető­nek személyét a regény előterébe ál­lítsa; de a többnyire képzeletszülte Cserni Jóskák és Cserni Júliák, Ka­lapos Miklósok, Badík Milosok és Dlouhi Franták minden mozgalmas­ságuk ellenére is a regény peremére szorulnak. A cinikus Hácha, a nyers­lelkű Sidor,' az ájtatos Tiso, a szol­gai Beran érdekesen és nemegyszer meglepően egyénien felvillanó figurái .mellett ezek az illegális pártmunká­sok inkább az íróasztal mellett fo­gantak, mint a valóságos élet fucsiki mozgatói, noha ők maguk, vagy ho­zájuk hasonlóak éltek, léteztek, dol­goztak. Borek például a szlovák kommu­nista párt feloszlatásának és Kassa elvesztésének hírére kopott és el­használt szólamokat fogalmaz magá­ban. (L. 67. oldal.) De a magyar Ka­lapos bácsi szavai is nemegyszer frázisba fúlnak és úgy érezzük, hogy mértéktartással, a lelkendezés le­csökkentésével Štefan lényegesen többet mondhatott volna. Van a regénynek néhány képzelet­ből és valóságból ötvözött figurája is, mint például Kadlec felesége, az elbűvölő szépségű Mira, aki nagy tár­sadalmi elfoglaltsága mellett az író szerint ráér kitűnő társadalmi regé­nyeket írni. Nos, az ilyen kevert, fantáziaszülte, de némi valóságos alappal bíró figuráknál is több a pub­licisztika, az újságírói érdekesség, mint az írói mélység. Az elemzés itt is a felszínen marad, nem hatol a mélyfce, az író célja nyilvánvalóan az volt, hogy szórakoztató, érdekes alakokat teremtsen, bár a riportre­gény műfaja megköveteli, hogy az író alakjainak tetteit ne külsőségek­kel motiválja, hanem a tények és adottságok mellett lelki okokkal is indokolja és fejlessze ki őket, ahogy ezt a regény művészi igénye általá­ban megköveteli. M indezek a fogyatékosságok és hibák azonban csak a regény művészi értékét csökkentik és nem jutnak annyire előtérbe, hogy a könyv hasznosságát és olvasmányosr ságát rontanák. Az írói szándék tisz­tasága si dicséretet érdemel. Štefan- nak sikerült népeink szolidaritásáról híradást adni. Regénye szlovák, cseh és magyar alakjaiban forró emberi szív dobog, féltve szeretik hazájukat és készen állnak a nagy harcra, a nemzetközi tőke szolgálatában álló fasizmussal való elszámolásra. A ha­zaszeretetnek és a felvillanó ellenál­lásnak ez az éreztetése különösen rokonszenvessé teszi szemünkben Stefan könyvét. A Viharfelhőket Rácz Olivér tolmá­csolásában olvashatjuk. Ha a fordí­tást egybevetjük az eredetivel, el kell mondanunk, hogy Rácz munkája min­den elismerést megérdemel. Különö­sen a párbeszédek tolmácsolásában sikeres; lüktető drámaiságuk bizo­nyos elevenséget ad az egész könyv­nek. A leíró és elmélkedő részek már jóval halványabbak, de a fordító di­cséretére szól, hogy itt is sokszor sikerült az eredetinek túlságosan ér­tekező, helyenként lapos és pongyola újságírói stílusát színesebbé és ezzel az egész regényt élvezhetőbbé tenni. EGRI VIKTOR TJJ SZÖ 569 * 1959. szeptember 20.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents