Új Szó, 1959. szeptember (12. évfolyam, 242-271.szám)

1959-09-26 / 267. szám, szombat

£ EGY EMBER ELINDUL Ha a kastélykerítés hatalmas vaskapuja döngve becsapódott mögötte, a látogató úgy érezte, békés szigetre érkezett a háború kellős közepén. A jóleső csendben német nyelvű, társalgás zsongott, halkan és unalmasan, s csak a kastély úrnőjének kacagása villanyozta fel néha a társaság tagjait. A földesúr őszhajú komoly férfi volt, közel a hatvanhoz, aki bámulatos nyugalommal hagyta, hogy fiatal felesége szórakozzék a német tisztekkel Féltékenység nem gyötörte, ha jön a parancs, a tisztek továbbvonulnak és vagy jön helyettük más vagy nem. Hosszabb lejáratú szerelmi kalandtól nem tartott. „Hadd szórakozzék az asszony" - gondolta — „hiszen az átkozott háború miatt nem mehettünk ez idén a francia Riviérára". A kastély harminc szobájában kényelmesen elfértek. Az emeleten lakott az uraság három gyermekével és a belső cselédség, míg a földszintet átengedték a német .tiszteknek és altiszteknek. A legénység részére a kastély háta mögött levő magtárat ürítették ki. A termés java részét titokban elvermelték, elvégre kár lenne mindent beszolgáltatni, gondolni kell a jövőre is. Jól érezték magukat a tisztek a kastélyban, barátságos mosoly fogadta őket bárhová kukkantottak be, s a legénység is olyan otthonosan siirgött-forgott az udvaron, mint valami kaszárnyában. Csak amikor kiléptek a kastély parkjából, akkor vált a jóleső csend ellenséges hallgatássá Amikor a német csizmák végigdobogtak a falu főutcáján, akkor eltűnt minden élőlény az utcáról, még a tyúkok is veszett kárálással szaladtak hátra, a baromfiudvar mélyére. A katonák arcára ráfagyott a mosoly, ha kiléptek az utcára és tekintetük sötéten tapadt a a falut körülölelő komor hegyekre. Megtisztítani a vidéket a partizánoktól! - ez volt a feladatuk. A faluban a gyermekeken és aggastyánokon kívül jóformán nem maradt" férfi. Az asszonyok egyedül éltek, egyedül küzdöttek a megélhetésért és sóvárogva várták a háború végét. Gyűlölték a német ruhát, az idegen hangot, gyűlölték a szenvtelen arcokat, a szőke jólfésült fejeket, s ezt a gyűlöletet minden szónál beszédesebben fejezte ki a dermedt némaság, amelybe beburkolózott az egész falu. Vilmos, az uraság kertésze is szőke volt, szakasztott úgy nézett ki, mint egy német. Mégis igaz lehetett a pletyka, hogy az anyja egy német katonától esett teherbe az első világháború alatt. A leányanya a gyerek születése után néhány napra meghalt és csodák csodája az öreg paraszt, akinél szolgált, nem tette ki az utcára a csecsemőt, hanem felnevelte. A gazda halála után a fiú a kastélyba került a kertész mellé. Tisztességtudó, dolgos ember lett belőle, szerette mindenki, a béresek, a falu népe, még az uraság is. Senki sem csodálkozott, hogy néhány év múlva, amikor az öreg kertész már kiöregedett, Vilmosé lett a hivatal. A fiú kezében égett a munka, a kastély \]{ulllMÍUSlti\ A napokban mutatták be Prágában a fvmetana Színházban Kara Kara.iev azerbajdzsáni zeneszerző .Hét szépség" című balettjét. A bemutatáson jelen volt a mű szerzője is. A balett nagy sikert íratott a prágai közönség előtt. (ČTK) * * * Oslóban színre vitték Jaroslav Hašek ,,Švejk, a derék katona" elmü regényének színpadi változatát. A darabot Alfréd Solaas rendezte, a címszerepet Claes Gill slatótja. (ČTK) Vallaurieseben, a francia Riviérán egy volt kápolnában a napokban leleplezték Pablo Picasso ..Háború és Béke" című új freskóját. A 125 négyzetméternyi falfestmény cqyes jelenetei megrázó színekben mutatják a háború borzalmait és élénk színekkel ábrázolják a boldoq békés életet. (ČTK) * * * Á Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Irodalomtörténeti Intézete és a Szovjet-Csehszlovák Barátság Társasága Moszkvában ünnepélyes ülést tartott Václav Dobiáš csehszlovák zeneszerző 50. Születésnapjának tiszteletére. (ČTK) * * * Á Szlovák Filharmónia keletkezésének Í0. évfordulója alkalmából hanqversenyturnén van Kelet-Szlovákiában. A zenekar Kassán, Prešovban és Kežmarokon tartott hangversenyeket. (KJK) parkjának és veteményes kertjének nem akadt párja a környéken. A durva munkát sem szégyelte, mindig ott volt, ahol nehéz zsákot kellett emelni, vagy egyéb, asszonynak nem való munkát végezni. Egyedül élt, senki sem tudta róla, hogy asszonyfélék után járt volna, de a magány nem tette emberkerülővé. Ügy ÖTezte, azért él, hogy mindenkinek segítségére, hasznára legyen. Gyerekkorában két ujját levitte a szecskavágógép, nem kellett attól tartania, hogy elviszik katonának. A földesúr, mint valami • „major domus"-szal, vele beszélte meg a gazdaság ügyeit. Vilmos tudta, hol van elásva a gabona, hol a krumpli, tudta, mennyi élelmiszert kell naponta előadni a német katonáknak, hogy jóllakjanak, hogy eszükbe ne jusson ennivaló után kutatni és Vilmos tudta, mennyi élelmiszert kell előkészíteni a partizánoknak. A német katonákkal nem állt szóba, járt kelt a kertben, a parkban, a gazdasági udvarban, de hiába kiáltottak feléje jókedvűen akármit, csak a fejét rázta, hogy nem érti. Gyűlölte a háborút és irtózott a katonáktól. Vilmos valójában csak a földesurat szerette, rajongó áhítattal nézett fel rá és olyan tiszteletet érzett iránta, amilyenért a tízparancsolat hosszú életet ígér a hívőknek. Októberi hűvös este volt, Vilmos a kert végében levő kis kunyhóban üldögélt. Ez a kunyhó volt a lakása tavasztól késő őszig, csak télre húzódott be a cselédházban levő szobácskájába. Lefekvéshez készülődött, a sarokban levő szalmazsákra ráterítette a pokrócot, amikor halkan kopogtak. Odaugrott az ablakhoz és kikémlelt. Nem látott senkit, a látogató úgy látszik már az ajtó előtt áll. — Eressz be már Vilmos, — a suttogó hangban a kertész felismerte gazdája hangját. — Tessék beljebb jönni, - tárta ki az ajtót, de a vendég az ablakra mutatott. — Tegyél oda egy pokrócot! A legény felvette takaróját a szalmazsákról, s miközben az ablakra erősítette, mosolyogva gondolta, hogy lám-lám a gazdája nem is olyan bátor ember. Nem mar bejönni, amíg nem kész az elsötétítés. Az uraság kulcsra zárta az ajtót és csak aztán indult beljebb. — Tessék már helyet foglalni nálam, — kínálta székkel Vilmos és őszinte öröm tükröződött az arcán. — Baj van Vilmos, — suttogta a másik, és a kertész csak most vette észre, hogy milyen sápadt és menynyire remeg a szája. — Adjak egy pohár vizet? — kérdezte és nyúlt a sarokban álló vizeskanna felé. A saját pléhbögrcjében adott vizet és egyikük sem vette észre, hogy kiöblítem is elfelejtette. — A németek mindent tudnak, — suttogta, és a ruhájára lötyögtette a vizet, amikor a szájához emelte a bögrét. — Ugyan már mit tudnának? — a fiú tempósan, nyugodtan beszélt, mint aki alaposan átgondolta már ezt az ügyet, nem is egyszer. — Csak lophat a kertész az uraságtól egy kis élelmet néhány falubelije számára, ha tud, — mondta és kék szemével a másik felé kacsintott. — Semmitől se féljen, én mindent magamra vállatok. A férfi hátradőlt a széken. Erre a megoldásra eddig nem is gondolt. — Délután megint kártyáztunk. Vesztettem, mint mindig, hadd örüljenek. A kapitány egész belepirosodott az izgalomba. Aki nyer, az rendszerint sokat fecseg, hát nem igen figyeltem rá. Aztán egyszerre észrevettem, hiszen ez nem is a kártyáról beszél. „Ön még nem is sejti, de a játszmát elvesztette." Nem tudnám most előtted elismételni miket mondott, de nem a kártyáról beszélt. — Rémeket lát a méltóságos úr, — szólt közbe a kertész. — Azt hallaná egyszer, mit vágnak kártya közben egymás fejéhez a magamfajta emberek! — Amikor a tisztek elbúcsúztak, — folytatta türelmetlenül a máľsik, — a kapitány az ajtóban megállt. Megvárta, míg a többiek leérnek a földszintre, visszafordult, a. szoba közepéig sétált és azt mondta: „A szálak egy nagyon tisztességes úriemberhez vezetnek. Remélem lesz annyi esze és idejében meggondolja magát. Ha segítségünkre lesz a partizánbanda kézrekerítésében, de csak akkor, nem veszünk tudomást semmiről." — De méltóságos úr, ne legyen már olyan gyerek! — ijedten kapott a szájához a legény, — ebből még nem gondolhatja, hogy magáról beszélt. Aztán meg, hiszen mondtam, én elvállalom. — A végén azt mondta: „Mit gondol, lesz annyi józanság az illetőben, hogy menti, ami menthető?" Azzal sarkonfordult és ment. Kezet sem nyújtott, pedig máskor mindig megtette. Csak az ócska ingaóra ketyegett a falon. Az uraság két kezébe temette arcát, és sokáig úgy maradt. — En mindent magamra veszek, — mondta halkan a kertész. A másik felnézett. Az arca éveket öregedett és tekintetében a rémület villózott. — Itt már ez nem segít Vilmos. Ezt nem tudom velük elhitetni. Téged meg szeretlek, majdnem úgy, mint a saját fiamat. Nem szolgáltatlak ki nekik. A fiú szemébe könnyek szöktek, a szíve megtelt hálával és bár sohasem volt hízelgő természet, most lehajolt és kezet csókolt az uraságnak. Az két kezébe fogta a fiú arcát és hosszan a szemébe nézett. — Nem tehetünk mást, a kezükre kell adni a partizánokat. A fiú teste megrándult, mintha ostorcsapás érte volna. — Értsd meg... különben mind a ketten elveszünk ... — Ertem uram. — Nézz rám, — suttogta parancsolólag, — nem tehetünk mást. Vagyonom van, feleségem, gyermekeim ... nem akarok néhány rongyos paraszt miatt meghalni.. Volt idő, amikor azt hittem, azoknak ott a hegyekben esélyük van a győzelemre, ezért is támogattam őket. . de most már látom . . . ezek itt erösebbek ... a vesékbe látnak . .. semmi sem maradhat titokban előttük... de ha győznek, úgyis hazatakarodnak . .. neked me<j földet adok ... meg házat... hűséges emberem voltál mindig ... nem tudja meg senki... felelj már ... Minden úgy lesz, ahogy az úr parancsolja, — sóhajtotta a fiú. — Olyan furcsán nézel rám, — engedte el a fiú arcát az uraság, érted te egyáltalán, amit mondtam? — Ertem, — kongott a csendben a fiú hangja, - ha jönnek megint a hegyekből, akkor én, — a magtár felé bökött a fejével. — Benned mindig meg lehet bízni. — állt fel a székről megkönnyebbülten, — meglátod senki sem fogja tudni, hogy te voltál az .. — Áruló... — fejezte be a mondatot a fiú. — Nem kell ilyen nagy szavakat használni. Elvégre isteni csoda, hogy még eddig nem kapták el őket. A kertész nem felelt. Hosszú csend támadt, s ez a csend, mint éles kés a fonalat, úgy vágta el a két ember közötti láthatatlan kapcsolatot. — Elvárom, hogy a legelső alkalommal teljesítsd a kötelességed, — barátságos arccal mondta e szavakat, de a fiú szédülő fejjel hallgatta. Mintha minden megváltozott volna itt egy pillanat alatt. A jobbágy állt most alázatosan földesura előtt, aki minden ingósága, teste és becsülete felett rendelkezik. S amikor kilépett az ajtón, t ifi m nyújtott kezet a földesúr, csak intett a fiú felé. A kertész nyitva hagyta az ajtót. Mohón szívta be a beáramló friss levegőt. „Hűséges szolgája voltam és most azt akarja, hogy áruló legyek" — töprengett. Megpróbálta mentegetni. „Csapdába került ő is, nem saját jószántából teszi. Fél a németektől. Ezek nem ismernek tréfát, ezt mindnyájan tudjuk". Hirtelen felugrott. Kiverte a homlokát a verejték. „Mi lesz, ha most, még ezen az éjszakárt felhangzik a jól ismert halk füttyszó? Nem lehet tudni, mikor jönnek, ma éjjel vagy két hét múlva ? ..." „Ha jól megy minden, senki sem fogja tudni. Csak válaszolok a jelre, aztán magam helyett a németeket küldöm oda." „Nem is tudok velük beszélni, csak a kezemmel mutatom majd, hogy merre menjenek." „Szólásra sem kell nyitni a számat és minden elintéződik." Dúltan sétált fel-alá a szűk kis helyen, nem mert kilépni a 'sötét kertbe. „Szólásra se kell nyitni a számat, és mégis áruló leszek, de nem tudja meg soha senki... meg kell tenni az úrért... ő mindig jó volt hozzám ... azt mondta, úgy szeret, mint a saját fiát..." „Ügy szeret, mint a saját fiát..." — sokáig ismételgette ezt a mondatot, olyan sokáig, míg végül megértette, hogy az ember a saját fiát inkább holtan látná maga előtt, mint becstelenül élve. Alig múlt el éjfél, amikor Vilmos batyúval a hátán surrant ki hátul a kastély kertjéből. Vissza sem nézett. Léptei zaját elnyelték a frissen szántott föld szétömlő rögei, alakját bevilágította a holdfény. Büszkén és egyenesen ment az erdő felé, csak az árnyéka simult a fekete barázdákra. Fütyörészni szeretett volna, olyan könnyű és vidám volt a szíve, de nem telte. Minek kihívni a sorsot hetykeségéböl. Majd ha ott lesz u többiekkel, akkor majd megmutatja, mire képes. Tegnap és tegnapelőtt nagy sikerrel lépett fel a bratislavai Kultúra és Pihenés Parkjában a Ssecsuani Kínai Állami Operaegyüttes. V. Švorčík felvételén kedves kínai vendégeink köszönik a közönség nagy tapsát. IIIIIIIIIIIIIIIIillllllIIIIIIIIIIIllMlillllliilllllllllliillllMlillllllllllllllllllllilllllillllillllllf Fogyatékosságok a szlovák nyelvtanfolyamok rendezésében A magyar dolgozók szlovák nyelvtudásának gyarapítása érdekében nyelvtanfolyamokat szervezünk. A Csemadok Banská Bystrica-i kerületi és járási vezetőségei foglalkoztak ezzel a kérdéssel és határozatot hoztak, hogy a kerület 6 járásában öszszesen 57 szlovák nyelvtanfolyamot indítanak, így a rimaszombati járásban 10, a tornaijai és az ipolysági járásban 6 — 6, a füleki, losonci és a kékkői járásban pedig 5 — 5 községben. Ebből a 31 nyelvtanfolyamból ez ideig már 14 községben nemcsak megindult, de jól is halad a szervezés. Az egyes Csemadok-csoportok minden lehetőt megtesznek az ügv érdekébén, munkájukat azonban vajmi kevéssé támogatják a járási szervek, és a tömegszervezetek. ígéretet kaptak ugyan, hogy a kérdést a Nemzeti Front keretén belül is megtárgyalják. Eddig azonban a szlovák tanfolyamok megindítása, sajnos, csak a Csemadok vonalán folyik. Márpedig például a tanítók beszervezése nem a Csemadok feladata. A szlovák nyelvtanfolyamok gyors megindulását akadályozza a tankönyvek hiánya, illetve kis száma is. A kerületben például egy-egy járás csak 15 drb tankönyvet kapott(!) Tankönyvek híján nem lehet majd annyi tanfolyamot indítani, ahány jelentkező van, csupán annyit, amennyi a tankönyvek száma. Az illetékeseknek sürgősen intézkedniük kell, hogv eltűntessék ezeket a fogyatékosságokat és segítsék magyar dolgozóinkat a szlovák nyelv elsajátításában. S. L. VIRÁGOK ES GYÖKEREK A prágai színházak a nyári szünet után ismét kinyitották kapuikat. Az új színházi évad első bemutatóját a Realista Színház tartotta, ahol Lester Colé haladó amerikai író Virágok és gyökerek című drámáját hozták színre. A Virágok és gyökerek központi gondolata, ami körül az egész cselekmény szövődik, a faji üldözés elleni harc, az emberi méltóság, szabadság, humanizmus eszméinek hitvallása. A cselekmény a múlt század közepén, az amerikai polgárháború kitörése előtt játszódik le. A Délnek és Északnak a rabszolgarendszer eltörlése körül folyó ádáz ellenségeskedése adja meg a cselekmény keretét. A darab azonban a mai Amerika lelkiismeretéhez szól. Az előtérben a Tarrington fivérek, az északon élő, humanista frázisokat hangoztató Esmond és a rabszolgatartó, fajgyűlölő Gerald harca áll. Mindketten a maguk oldalára akarják hajlítani, saját eszméiknek megnyerni romlatlan, nemes gondolkodású, de határozatlan öccsüket. Clayton hisz Esmondnak, nem ismeri fel benne a saját nyereségét hajszoló vállalkozót, akit csak addig érdekel a rabszolgák felszabadítása, amíg nincs semmi anyagi kára belőle. Clayton szemét doktor Barlett, a ház régi barátja, a rabszolgarendszer ellen harcoló illegális mozgalom tagja nyitja fel. Egész énjében megrendülve, borzadva ébred a valóságra: nemcsak • •••••••••••• a rabszolgakereskedő Gerald, hanem Esmond is, akiről oly sokáig hamis képet melengetett szívében, hajlandó szemrebbenés nélkül feláldozni őt éj az egész családot saját önző érdekeinek. Colé drámája egy amerikai családról szól, amelynek rothadó gyökerei nem képesek egészséges virágot hajtani. Az író világosan rámutat arra, hogy ami a darab fő konfliktusának látszik, a két fivér közötti áthidalhatatlan ellentét tulajdonképpen csak látszólagos. A valóságban nagyszerűen kiegészítik egymást, mert csupán a módszerük más, céljuk azonos: a lehető legnagyobb nyereség. Á jelenkori Amerika és Colé darabjának fő konfliktusát máshol kell keresni. A tarringtonok és azok között az emberek között, akik nem tartoznak a rothadó qyökerűek családjába, akik érdek nélkül, önfeláldozóan harcolnak a népek szabadságáért. Az író az ingadozó Claytont ezek számára akarja megnyerni és itt a legkifejezőbb a darab időszerű mondanivalója, ami azt is megmagyarázza, miért nem merik az amerikai színpadokon játszani. Ä darab felépítése, drámai kicsúcsosodása nagyszerű. Áz első képtől kezdve feszültségben tartják a nézőt az újabb és újabb meglepő fordulatok. A darabon érezni, a nagy qyakorlattal rendelkező drámaíró biztonságit, de ez nem hat mesterkélten. A mondanivaló őszintesége, az író nyílt állásfoglalása ragadja magával a nézőt. Á rendezésről, a színészek teljesítményéről csak a legnagyobb elismeréssel írhatunk. Karel Máj az öreg orvos, Zdenék Díté, František Horák, Emil Kaderávek a_ Tarrington fivérek, Josef Mráz, Jarmila Májová a néger házaspár, Zdenka Černá Clayton Tarrington feleséqe szerepében kiváló alakítást nyújtottak. A' közönség őszinte tapssal jutalmazta a szereplőket és a bemutatón jelenlevő szerzőt. Kis Éva Albina Jono Makunaite (Szovjetunió): Önarckép, -1958,; linóleum-metszet. A nyugat-németországi Lübeck eoyik leánygimnáziuma azzal a kéréssel fordul a városi tanácshoz, engedélyezze, hogy a gimnáziumot ä város nagy szülöttéről, Thomas Mannról nevezzék el. Á kérést elutasították. mert a városi tanács véleménye szerint az író a második vir láqháború alatt „saját fészkébe piszkított". ami alatt nyilván az értendő, hogy Thomas Mann élesen elítélte a •fasizmust. ÜJ SZÖ 568 * 19

5?- szeptember 12.