Új Szó, 1959. szeptember (12. évfolyam, 242-271.szám)

1959-09-22 / 263. szám, kedd

Ny. Sz. Hruscsov beszéde szeptember 19-én adott ebéde Los Angeles (TASZSZ) - TISZTELT POLGÁRMESTER ÜR, HÖLGYEIM ÉS URAIM! Engedjék meg, hogy köszönetemet fejezzem ki vendégszeretetükért és meghívásukért e találkozóra. Szívesen találkozunk Los Angeles vállalkozóköreisek és értelmiségének képviselőivel. Nagyra becsüljük, hogy lehetővé tették számunkra a megismerkedést a nagy amerikai nép életével és sikereivel. Természetesen sokat kell utazni az ilyen nagykiterjedésű és sokrétű országban, mint az Amerikai Egyesült Államok, . hogy az ember többé-kevésbé helyes elképzelést alkothasson róla. Azt mondják azonban, hogy ha helyes elképzelést akar az ember alkotni az Egyesült Államokról, de nem látogatja meg a napfényes Kaliforniát, akkor e kép hiányos lesz. Ma az Egyesült Allan>ok keleti partvidékéről érkeztünk ide, megtekintettük Los Angelest (természetesen csak az autóból) és meggyőződtünk róla, hogy ez « nézet helyes. A múlt század közepén Kaliforniát az aranybányászat tette világhírűvé és most képletesen „aranyállamnak" nevezik. De Kaliforniát „aranyállamnak" lehetne nevezni akkor is, ha földjében nem volna arany-homok. Az ország termékeny földje, meleg, enyhe éghajlata, páratlanul pompás vidéke az itt kifejtett óriási emberi munkával együtt — amiről- léptennyomon meggyőződünk — Kaliforniát gazdag országgá tette. A gyümölcsösök, szőlők és gyapotföldek mellett található az ország egyik legnagyobb ipari központja — Los Angeles. Megismerkedve az önök városával, tiszteletet érzünk az amerikai úttörők iránt, vállalkozó szellemű törhetetlen akaratuk iránt, akik itt először telepedtek le, valamint utódaik iránt, akik nagy küzdelmet vívtak a természeti erőkkel. Önöknek, Kalifornia lakosainak, amely sokkal később települt be, mint az USA többi területe, nyilvánvalóan érthető lehet a szovjet emberek lelkesedése, akik ma új, nagy gyárakat, a világ legnagyobb vízierőműveit, iparkombinátokat építenek valahol Szibéria és Kazahsztán valaha puszta területein, kiépítik és termivé teszik az azelőtt csaknem lakatlan területeket. Hogy megítélhessék e munkák méreteit, rámutathatunk arra, hogy Szibéria és Kazahsztán térségeiben a szovjet emberek az utóbbi években oly nagykiterjedésű szűzföldeket műveitek meg, melyeknek területe két, sőt két és félszer akkora, mint Kalifornia egész mezőgazdasági földterülete. Természetes, hogy országaink természeti feltételei között bizonyos eltérések vannak. Az önök pionírjainak a nap égető sugarai alatt kellett betelepíteniük az új kaliforniai területeket. A szovjet emberek Kazahsztán és Szibéria területének kincseit kegyetlen, negyven fokos fagy közepette aknázzák ki. Akinek melege van önöknél, jöjjön el hozzánk, nálunk lehűlhet. Találkozónk alkalmával szeretnék említést tenni az Egyesült Államokban tett látogatásunk céljáról. Köszönettel fogadtuk az USA elnökének meghívását, hogy látogassunk el az önök országába, ismerkedjünk meg az önök népének életével és az elnökkel megtárgyaljunk országainkat érdeklő számos kérdést. Van egy kérdés, amely egyformán fontos mind a szovjet, mind az amerikai népnek és a többi ország népeinek — ez a béke biztosításának kérdése. Mindenki elismeri, hogy a nemzetek és államok boldogsága és virulása attól függ, milyen irányban halad majd a nemzetközi kapcsolatok további fejlődése a legközelebbi években: a béke megszilárdítása felé, vagy pedig megnövekszik a háborús veszély. Mi akadályozza most azt, hogy az államok egyesült erőfeszítéssel a nemzetközi feszültség enyhítésére törekedjenek? Elsősorban az, hogy az államok közötti, főleg a Szovjetunió és az USA közötti kapcsolatokat a hidegháború súlya terheli. Az talán még megérthető, ha az államok közötti feszült viszonyt olyan reális ellentétek idézik elő, mint például területi Viszályok, vagy gazdasági jellegű .igények. De a „hidegháború" egyik . sajátossága az, hogy olyan országok vesznek benne részt, amelyeknél nem állanak fenn ilyenfajta közvetlen ellentétek. ' Azt mondották nekem, hogy Los Angelesben különleges éghajlati jelenség figyelhető meg, amelyet önök „smognak" neveznek: amikor rossz időjárás esetén a köd füsttel és korommal keveredik és az emberek nehezen lélegzenek. Ogy tűnik nekem, hogy a „smog" sok mindenben emlékeztet a hidegháborúra. A „hidegháborút" azért nevezik „hidegnek", mert belőle szerencsére nem csapnak fel lángok, de sok gyúlékony anyagot gyűjt össze, amelyek bármilyen véletlen szikrától lángra lobbanhatnak. A „hidegháború" a soknál is több kormot képez. Ezért, hogy az államok közötti együttműködés sikeres legyen, közös erőfeszítéssel véget kell vetni a „hidegháborúnak", mentesülni kell e háborúszülte előítéletektől, ellenségeskedéstől és kölcsönös bizalmatlanságtól. S minél gyorsabban vetünk véget a „hidegháborúnak", annál jobb lesz népeink és az egész emberiség számára. Szeretném hinni, hogy Eisenhower elnök és személyem kölcsönös látogatása hozzájárul 4 ahhoz, hogy a „hidegháború" véglegesen a múlté legyen, hogy melegebb légkör alakuljon ki az államok közöt.ti kapcsolatokban, a kaliforniai étihajlathoz hasonló, vagy pedig a Krim déli partvidékének nem kevésbé kedvező éghajlatához hasonló légkör, ahol nemrégen pihentem. A „hidegháború" évei alatt — mint ismeretes — nem kevés megoldásra váró nemzetközi probléma halmozódott fel. A legfontosabb és leghaiasztb.atatlanabb probléma a leszerelés kérdése. Ha értékeljük mindazokat a negatív következményeket, amelyeket a fegyverkezési verseny hoz magával, itt elsősorban nem is annyira az emberi munka, tudás és találékonyság értelmetlen ráfordítását. sem pedig a gazdaságnak a legnagyobb hatalmak gazdaságát is érintő súlyos megterhelést kell elsősorban figyelembe vennünk, hanem főleg a háború kirobbanásának veszélyét, amely elkerülhetetlenül ösz1 szefügg a fegyverkezési versennyel. Ma már sokan megértik a fegyverkezési versenyből származó veszély komolyságát; nem titok, hogy annyi korszerű pusztító eszköz gyülemlett fel, mely borzalmas pusztítást és óriási áldozatokat okozhat. Még a nemrégi múltban a nagy távolságok és tengerek természetes gátat képeztek az ellen, hogy a háborús konfliktusok terjedjenek és az egyik kontinensről a másikra átharapódzanak. így az első, s a második világháború is főleg Európában, valamint Ázsiában és Afrika egyes területein dúlt. Ma más a helyzet. A földgömb legtávolabbi pontjai között levő távolságok ma csupán percekig tartanak és a legpusztítóbb hadieszközöket, az atomfegyvereket el lehet juttatni a földkerekség bármely területére. Mi a Szovjetunióban gyakran feltesszük a kérdést, hogy a leszerelési egyezmény elérésére irányuló törekvéseink ellenére a nyugati hatalmak miért kényszerítik ránk, hogy részt vegyünk a fegyverkezési versenyben. Lehetséges, hogy valaki e versennyel azt a célt követi, hogy katonai túlsúlyra tegyen szert a Szovjetunióval szemben. De ne feledkezzünk meg arról, hogy a fegyverkezési verseny — mint a tapasztalat mutatja — olyan bot, melynek két vége van. A fegyverkezési verseny nem lehet előnyös sem a szovjet, sem az amerikai népnek s értékeljük bármely oldalról, egyre értelmetlenebb és veszélyesebb. A fegyverkezés görbéje oly magasra hágott, hogy ma inkább, mint bármikor azelőtt, komolyan és becsületesen meg kell egyezni a leszerelésről. Az itt jelenlevők előtt már bizonyára ismeretes, hogy tegnap az ENSZ közgyűlésének ülésén a szovjet kormány messzemenő javaslatokat tett a leszerelésre. E javaslatok lényege az, hogy a legrövidebb idő alatt, kb. négy éven belül megvalósuljon az államok általános és teljes leszerelése, hogy semmisítsenek meg minden fegyvert — beleértve az atom- és rakétafegyvereket —, hogy oszlassanak fel minden fegyveres erőt, szüntessék meg a hadügyminisztériumokat és vezérkarokat Az államoknak csak kis létszámú rendőregységek (milíciák) álljanak rendelkezésükre a belső rend és a polgárok biztonságának védelmére, amelyek csak könnyű lőfegyverrel volnának felszerelve. Oj javaslataink jelentőségének teljes értékelése céljából szem előtt kell tartani azt is, hogy e javaslatok kiküszöbölik az egyik fő nehézséget, amely eddig az összes előző leszerelési tárgyalásnál felmerült, mégpedig az ellenőrzés kérdését, mert teljes leszerelés esetén az államoknak nem lesz semmi takargatni valójuk egymás előtt és így az ellenőrzés teljes és sokoldalú lehet, fis ez tényleges ellenőrzés lesz, nem pedig felderítés, mert ha nem lesz

ľ nek hadseregek, a kémkedés elveszti jelentőségét. E javaslatok benyújtásával meg akarjuk oldani a leszerelésnek, mint egésznek problémáját, mégpedig egyszer s mindenkorra. Az államokat olyan helyzetbe akarjuk hozni, melyben mentesülnek minden háborús anyagi eszköztől. Nehezen tételezhető ugyanis fel, hogy repülőgépek, tankok, rakéták és egyéb korszerű fegyverfajták nélkül az amerikaiak és az oroszok harcba szállnának egymással s evőeszközökkel, késsel és villával felfegyverkezve rontanának egymásnak. Szilárdan hiszünk az ember jó magvában, abban, hogy az emberek nem azért születnek, hogy egymást leöldössék, hanem azért, hogy békében és barátságban éljenek. Jól tudják, hogy a keresztény vallás egyik fontos parancsolata azt hirdeti: „Ne ölj!". Természetesen tudjuk, hogy a leszerelés gondolatának nem kevés ellenzője van, hogy új javaslataink nem mindenkinek tetszenek. Hinni akarjuk azorlban, hogy e teljes őszinteségből fakadó javaslatok, amelyek a maximumát jelentik annak, amire egy világhatalom elhatározhatja magát — főként a jelenlegi nemzetközi feszültség feltételei között — kedvező visszhangra találnak- az USA-ban. Remélni akarjuk azt is. hogy Eisenhower elnökkel folytatott megbeszéléseink nyomán a Szovjetunió és az USA kormánya kölcsönösen jobban megismerhetik egymás álláspontját a leszerelés kérdésében é3 azután egyesült erőfeszítéssel törekedhet korunk legbonyolultabb és legégetőbb problémájának megoldására. Hisz ha országaink megtalálják a közös nyelvet, ha azonos véleményre jutnak a leszerelés kérdéseiben, bátran mondhatjuk, hogy a nehézségek nagy része már mögöttünk van. A máspdik világháború borzalmas napjaiban nemzeteink szorosan egymás mellett állottak, vállvetve harcoltak a közös ellenség ellen. És ha a történelem legfeszültebb időszakaiban népeink együtt haladtak, ez a legmeggyőzőbb bizonyítéka annak, hogy a két ország alapvető, tartós érdekei együttműködésre és barátságra vezetnek. Ezzel kapcsolatban emlékeztetek Eisenhower elnöknek 1955-ben Genfben elhangzott szavaira: „Az amerikai nép barátja szeretne lenni a szovjet népnek. Nincs viszály a2 amerikai és a szovjet nép között, nincs közöttük konfliktus, nincsenek kereskedelmi ellentétek. A múltban nemzeteink mindig békében éltek." A Szovjetunió és az USA népeinek sok közös vonásuk van. Találkozóink meggyőznek arról, hogy az amerikai nép értékeli és szereti a békét. Megfigyeltem számos ;nás vonást is, amelyek közel hozzák nemzeteinket egymáshoz. Ilyen vonás a munkaszeretet, az újra való törekvés, a tudásvágy, a műszaki haladásra való törekvés s végül olyan jó emberi tulajdonságok, mint a nyíltság, a humorérzék, a jószívűség és a hazaszeretet. Érthetően örülünk annak, hogy az utóbbi időben a szovjet-amerikai kapcsolatokban friss áramlat mutatkozott. A szovjet és amerikai államtényezők kölcsönös útjai és találkozói, a kulturális, tudományos és műszaki "kapcsolatok megélénkülése, a mezőgazdaság, az iskolaügy, az egészségügy terén megvalósult csere, a kölcsönös kiállítások megrendezése, a turisztika fejlesztése — mindezek új hajtások a szovjet-amerikai kapcsolatok terén. Los Angeles az amerikai filmipar középpontja. A film a legnagyobb töme.qalapon nyugvó művészet, óriási befolyást gyakorol az ember életére. Helyes beállításával a nemzetek közötti barátság és béke megszilárdításának fontos eszköze lehet, humánus eszmék és nemes érzések terjesztésének eszköze. Ha helytelen úton halad, a gyűlölet szitásának eszközévé válik s komoly károkat okozhat a barátság, a béke és a haladás ügyének. A filmipari dolgozóktól függ. milyen célokat fog szolgálni e nagy művészet. Hazánkban nagy jelentőséget tulajdonítunk a filmipar fejlesztésének, olyan filmek megalkotásának, amelyek az embereket a nemzetek közötti barátság magas eszményeinek, a humanizmusnak, a békének és haladásnak szellemében nevelik. Los Angeles keletnek fekszik, a Csendes óceán vize mossa partjait éppúgy, mint Vladivosztok szovjet város partját. Városuk képviselőivel való találkozásom alkalmából szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy a Szovjetunió hajlandó az Egyesült Államokkal való sokoldalú kapcsolatok fejlesztésére és a baráti együttműködésre. Tulajdonképpen ezzel akartam befejezni beszédemet, de az előttem beszélő felszólalók több kérdést érintettek, amelyeket nem • hagyhatok válasz nélkül. (Nevetés, taps.) Önhöz szeretnék fordulni, polgármester úr. Beszédében azt mondotta, hogy mi el akarjuk temetni önöket, ön vendégül lát engem és elvtársaimat s mi ezt megköszönjük, de mégis csak meg kell, hogy mondjam az igazságot. Ez a szokás önöknél? Szeretném megkérdezni, miért tér vissza ahhoz, amit Amerikába való megérkezésem után már az első beszédeimben megmagyaráztam. Talán a polgármesterek Is olvasnak újságot. Legalább is nálunk a városi szovjetek elnökei bizonyosan olvasnak újságot. Mert ha nem olvasnak, megtörténhetik, hogy a következő választásokon nem választják meg őket. Hölgyeim és uraim! Nyilvánvalóan vannak olyanok, akik továbbra is a „hidegháború" és a lázas fegyverkezés vesszőparipáján akarnak nyargalni. Ha nem akarnak e paripáról leszállni és ha a nyeregben tartják magukat, mire és hová viszi őket ez a ló? Ha az ilyen emberek lázas fegyverkezést és háborút akarnak, maradjanak csak vesszőparipájukon. Akkor mindenki előtt világossá válik, hogy semmilyen leszerelésről szó sem lehet, ellenkezőleg, a lázas fegyverkezés fokozódni fog. Ha önök nem hajlandók a leszerelésre s ha tovább akarják a lázas fegyverkezést folytatni, nem marad más kiút, mint folytatni a rakétagyártást, ami nálunk futószalagon történik. Uraim! Gondolkodjanak csak el komolyan afelett, mindez hová vezethet. Tudják, hogy jó szándékkal jöttem ide, de vannak önöknél nyilvánvalóan olyanok, akik ezt az egész dolgot tréfával szeretnék elütni. Megismétlem, nagyon komoly dologról van szó: békéről és háborúról, az emberek életéről-haláláról. Baráti kezet nyújtok önöknek, ha nem fogadják el, mondják ezt meg nyíltan. (Hang a teremből: Elfogadjuk!) Ny. Sz. Hruscsov: Akkor persze ésszerűen kell közeledni azokhoz a kérdésekhez, amelyekről tárgyalunk. Nem lehet a szavakkal játszani. Túlságosan felelősségteljes funkciót töltünk be s a szójátékok népeinkre nagyon siralmas következményekkel járhatnak. Hölgyeim és uraim! Miután az önök polgármestere nyilvánvalóan nem olvasta, amit Washingtonban mondottam, szeretném még egyszer megmagyarázni, miről beszéltem ott. Megmondottam már, hogy ax „eltemetjük a kapitalizmust" szavakat nem lehet szó szerint értelmezni, ahogy azt a közönséges sírásók értik, akik ásóval járnak, sírt ásnak és eltemetik a holtakat. Az emberi társadalom fejlődésének távlataira gondoltam. A kapitalizmust elkerülhetetlenül felváltja a szocializmus. A ml tanaink szerint ez bekövetkezik, önök szerint nem. Hogy mi a helyes és mi a helytelen, ezt a történelem dönti el. Megismétlem — s nyelvem már hólyagos a folytonos ismételgetéstől — önök éljenek a kapitalizmusban, mi pedig a szocializmusban fogunk élni és a kommunizmust építjük. Akinek a rendszere jobbnak bizonyul, azé lesz a győzelem is. Mi sem szándékozunk önöket eltemetni s önök sem temetnek el bennünket. Csak éljenek, ahogy önöknek tetszik. Hölgyeim és uraim! Elnökük nem azért hívott meg látogatóba, hogy teával vagy egy pohár konyakkal vendégeljen meg. Vannak társaim, akikkel így elüldögélhetnék otthon, ha akarnék és nem kellene több ezer kilométert repülnöm. Áz elnök is ellehetne így otthon nélkülem. Előttem természetesen világos, hogy az USÁ elnöke nem fogadja el a kommunisták nézetét az emberi társadalom fejlődéséről és úgy vélem, az elnök sem számít arra, hogy engem a kapitalizmus hívévé tesz. Miért hívott meg engem Eisenhower elnök az Egyesült Államokba? Nyilvánvalóan a bölcsesség készteti őt arra, hogy mindent megtegyen, hogy összeköttetést találjon a Szovjetunióval és megegyezzék abban, hogy békében fogunk élni. Tudjuk, hogy önök a kommunistákat nem becsülik,' de szomszédok vagyunk. A Csendes-óceán ugyan elválaszt bennünket, de ugyanakkor össze is köti országainkat. Most a kérdés, így hangzik: Országaink között béke lesz-e, vagy háború? Szeretném őszintén megmondani, hogy nagyon aggaszt engem az a szívósság, kijelentéseimnek az a szándékos elferdítése, amit az önök egyes tényezői követnek el, akik fenn akarják tartani a „hidegháborús" állapotot. Válasszanak, közösen haladunk-e a béke felé, vagy tovább folyik-e a „hidegháború" és a lázas fegyverkezés. Nem jöttem önökhöz koldulni. Semmivel sem vagvunk kevésbé erősek, mint önök. Már sokat beszéltem az Egyesült Államokban és még egyszer sem használtam azt a szót, hogy „fegyver" és annál kevésbé azt, , hogy „rakéta". És ha ma erről beszéltem, értsék meg, hogy nem maradt más számomra hatra. Akadhat valaki, aki azt a benyomást szeretné kelteni, hogy szerény rokonként jöttünk ide és hogy a békét mint alamizsnát akarjuk kikönyörögni önöktől. Ne tévedjenek, a békére valamennyi nemzetnek szüksége van. Ha a fegyverkezés nyereséget hoz az önök monopóliumainak, s ha ezek felszólítják önöket, hogy ne a békés munkában, hanem a fegyvergyártásban versenyezzenek, ez borzalmas irány! Vegyék tekintetbe, hová vezet ez és válasszanak! A kérdés így hangzik: Eisenhower elnökkel való találkozásunk vagy a feszültség enyhüléséhez és a „hidegháború" felszámolásához vezet, vagy pedig elválunk anélkül, hogy elértük volna a kívánt eredményeket. A Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének látogatása az USA-ban államunk kormányfőjének első ilyen látogatása országunk egész történetében, és mégis megéltünk enélkül is. Ha nem fogadják el a békéért vívott harc, az országaink közötti baráti kapcsolatok megszilárdításáért vívott harc eszméjét, akkor talán jobb volna hazamennünk. Akkor aztán mindenki megtudja, ki óhajtja igazán a békét és barátságot s ki akadályozza ezt. Azt mondhatnák, hogy továbbra Is úgy fognak élni, ahogy eddig éltek. De hisz mindenki előtt világos, hogy jobb békében és barátságban élni, mint egymásra irányított rakétákkal, jobb tiszta légkörben élni, amikor az ember nyugodtan alhat abban a tudatban, hogy béke lesz ma és holnap, hogy e béke állandó és szilárd. Néha, amikor ilyen beszédeket hallok, felötlik bennem: vajon az USA-ban egyes embereknek nem az volt-e szándékukban, hogy Hruscsovot meghívják és „megdolgozzák", megmutassák neki az Amerikai Egyesült Álamok erejét és hatalmát, hogy egy kissé — amint mondani szokás — remegjen a térde. Ha ezek az úrak így gondolkodnak, mélységesen tévednek. Nem lakunk meszsze önöktől, hazarepülhetünk. Ha idefelé kb. 12 óra alatt repültünk, innen haza mintegy 10 óráig tart az út. Mit szól hozzá Tupoljev elvtárs? A. A. Tupoljev: — Igen, Nyikita Szergejevics, azalatt hazaérünk. Ny. Sz. Hruscsov: Bemutatom önöknek" Tupoljev akadémikus, híres repülőgépszerkesztőnk fiát. De úgy vélem, megfontoltabbak leszünk, és megtaláljuk a közös nyelvet. Nekünk mindnyájunknak a békére kell 'törekednünk. Válaszolni szeretnék még Lodge úrnak a könyvcserére tett javaslatára. Ma, amikor együtt ültünk a repülőgépben és vitatkoztunk egymással, azzal a gondolattal jött, hogy cseréljük ki az álamaink történetéről szóló könyveket. Erről azt mondhatom: Ne játsszunk egymással bújócskát. Önök a tőkés világot képviselik, mi pedig a szocialista világot. Ezért önöknek nem alkalmas a mi irodalmunk éppúgy, mint ahogy számunkra sem megfelelő az önök valamennyi irodalmi műve. Beszéljünk erről nyíltan. A kulturális értékek kicserélése mellett vagyunk, de azért, hogy e csere révén javítsuk, ne pedig rontsuk kapcsolatainkat. Be kell tartani a helyes elvet, ha valamelyik partnerünkkel tárgyalunk. Ha ma rossz árut sózunk rájuk, nem fognak többé tőlünk vásárolni. A következő szabályhoz ragaszkodunk: Kínálják fel nekünk „áruikat" s mi majd választunk belőle és megvásároljuk azt, amire szükségünk van. Mi viszont felajánljuk a mi árunkat és önök azt vásárolják meg belőle, ami tetszik. Ha nem tetszik, önöknek, nem kell megvenniök! Nálunk Ukrajnában azt tartja á népi szólásmondás (bizonyára vannak itt jelen urkánok is): „Hiába, szemeim, láttátok, mit vásároltok — most egyétek meg még akor is, ha kidülledtek gödrötökből"; (N. Sz. Hruscsov arra az ukrán közmondásra gondol, amikor a cigány egy kopejkával a vásárra ment és minél többet akart érte vásárolni. Tormát vett, mert az volt a legolcsóbb. Soha azelőtt még nem evett tormát. Mindjárt a falu mögött beleharapott, de szeme tele lett könnyel. Nos, de megfizette és ezért a cigány csak eszi, eszi, bár majd kijön a szeme és egyre csak ismételgeti: „Hiába, szemeim, láttátok mit vásároltok — most egyétek meg még akkor is, ha dülledtek gödrötökből." (a ford. megj.) De Lodge úr javaslatával egyetértek. Természetesen, ha önök történelmüket írva a sorok között ideológiájukat fogják propagálni, számoljanak azzal, hogy nálunk az oroszok, ukránok, fehéroroszok, üzbégek — a Szovjetunió valamennyi nemzete, — megtanultak írni és olvasni, kiismerik magukat és az önök ilyen könyveit olvasni nem fogják. Népünk csak azt vásárolja meg, ami megfelelő neki és mi azt adjuk' el, ami neki megfelel. A kulturális áruk cseréjében jó partnerek akarunk lenni. Ez nem kifogás Lodge úrral szemben. Megismétlem, hogy ajánlatával egyetértek és csak aról beszélek, milyen feltételek között köthetnénk ilyen szerződést, hogy azután ne mondják, hogy Hruscsov meghallgatta, belegyezett és azután áruinkat nem veszi át. Ha ez jó minőségű áru lesz, elfogadjuk, ha r®ssz minőségű — elutasítjuk. Köszönöm figyemüket, sok-sok sikert és boldogságot kívánok önöknek. ÜJ SZÖ 542 * 19

5?- szeptember 12.