Új Szó, 1959. augusztus (12. évfolyam, 211-241.szám)
1959-08-15 / 225. szám, szombat
AZ ÓVODÁBAN zászlókat ragasztottak. Vászja és Szása hazavitték a záí.jójukat. Nagyon szép zászló! — dicsérte meg anyuka. Éppen olyan, mint az enyém, csak kisebb! — mondta édesapjuk. — Hol a te zászlód? — kíváncsiskodott Vászja. — A gyárban, a munkapartomon — felelte az édesapa. — Az én munkászászlóm beszélni is tud. Szása és Vászja csodálkozva néztek egymásra. — Hogyan tud beszélni egy zászló? — És mit mond? — türelmetlenkedett Szása. — Mit mond? Azt ftonája: „igyekezz, különbrn más munkapadra megyek! Nélkülem pedig unalmas lesz az életed!" Hogyan, ti még sohasem láttatok beszélő zászlót? — Nem — felelte egyszerre Szása és Vászja. — Nem figyeltek elég jól! Ahol emberek dolgoznak, ott feltétlenül vannak beszélő zászlók! Vászja és Szása elmentek édesanyjukkal kenyeKASA egy virágzó pelargóniát hozott az osztályba. Az ablakban helyezték el. Valamennyi gyermek örvendezett: — Ez a leg- $ szebb pelargónia a világon. — Szép, — szólt a tanító néni —, de gondját kell viselni. — Én fogom majd locsolni, — jelentkezett Baska. — Miért éppen te — rikkantott Zosa — én az ablaknál ülök, én vagyok a legközelebb hozzá. — De én jobban értek a virágokhoz, — vágott a szavába Vojtek — az én édesapám kertész. — Hát én, — szólalt meg F rany a — elvégre én gondozom a virágokat az iskolában. Senki sem akart engedni, valamennyien a pelargóniát akarták gondozni: Baska, Zosa, Vojtek és E r anya. Másnap Zosa rápillant a pelargóniára és azt gondolja: — Biztosan meglocsolta Baska, hisz elsőnek vállalta. Baska megint azt gondolja: — Zosa dolga, ő ül hozzá legközelebb. Vojtek meg uolt róla győződve, hagy Fránya meglocsolta, Franya pedig u nyakát hagyta volna rátenni, hogy Vojtek megöntözte, elvégre jobban ért a uírágokhoz. Kedden Franya megint azt hitte, hogy Baska meglocsolta a pelargóniát, Zosának úgy tűnt, hogy Vojtek öntözte meg. Vojtek pedig arra a megállapodásra jutott, hogy a virág gondozása a lányok dolga. Ugyanez megismétlődött szerdán és csütörtökön is. Pénteken az első órán a tanító néni meglepődve nézett a virágra és bosszúsan megkérdezte. — Nem feledkeztetek meg a pelargőniáról ? — Dehogy feledkeztünk, — szólalt meg egyszerre Baska, Zora, Franya és Vojtek. — És ki öntözte meg? Csend, Baska Zorára néz, Zora Vojtekre tekint, Franya pedig senkire se néz, hanem a cipője orrát, bámulja. — Hogyan feledkezhettetek meg a virágunkról ? — Én azt hittem — suttogta Baska — hogy Zosa ... rSSSSSATSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS* BOKISZ ZSITKOV: Életmentő AZ INDIAIAKNAK ügyes elefántjaik vannak. Egyszer egy hindu elefántjával fáért ment az erdőbe. Az erdő csendes volt és elhagyatott. Az elefánt gazdájának utat tört, fákat döntött, gazdája pedig fát rakott a hátára. Egyszerre az elefánt felkapta a fejét, nyugtalanul nézegetett körül, hegyezni kezdte a fülét, aztán felcsapta az ormányát és nagyot ordított. Gazdája is körülnézett, de semmi különöset nem látott. Megharagudott az elefántra és gal.vlyakkal kezdte verni a fülét. De az elefánt nem törődött semmivel. Ormányával felkapta és a hálára tette gazdáját. A gazda így gondolkozott: A nyakába ülök és úgy könnyen jobb belátásra bírom. Újra verni kezdte a fülét. De az elefánt csak hátrált, topogott s nagyokat trombitált. Aztán mozdulatlanná merevedett. Éppen abban a pillanatban hatalmas tigris ugrott ki rejtekéből. A tigris hátulról akarta megtámadni az elefántot, a hátára ugrott, de lába a felrakott fába akadt, amely lehullott az elefánt hátáról. A tigris újra ugrani akart, de az elefánt gyorsan meafordult, ormányával elk-rrta u tigrist és kegyetlenül megszorította. A tigris kitátotta a száját, kiöltötte a nyelvét és görcsösen kapálózott lábaival. Az elefánt magasra emelte, a földhöz vágta és megtaposta. Az elefántnak oszlopnyi lábai vannak. Pozdorjává zúzta a tigrist. Mikor gazdája felocsúdott az ijedtségből, így szólt: „Milyen buta voltam, hogy vertem, hisz az életemet mentette meg." Az elefánt gazdája kivette zsebéből a magával hozott kenyeret és odaadta inínd az elefántnak. II. S. fordítása ret vásárolni. Amint mentek az utcán, megláttak egy épülő házat. A kőművesek húzták a falat, az emelődaru szállította felfelé a téglát. Lenn a munkások szitálták a homokot, keverték a habarcsot. Fenn, a falon, a magasban piros zászló lengedezett. — Kérdezzük meg? — súgta testvérének Szása. — Jó! — egyezett bele Vászja. — De te kérdezz először! Szása odalépett a homokot szitáló munkáshoz: — A maguk piros zászlója beszélő zászló? — Bizony — felelte a munkás. — És mit mond? — Mit mond? Azt, hogy jól megy-e a munka az épületen. Ezzel a munkás folytatta a szitálást. Szása és Vászja tovább mentek. Betértek édesanyjukkal egy peküzletbe. Körülnéztek, hát a pulton piros zászlót láttak. Vászja lábujjhegyre álft és úgy kérdezte: — Ez a szép. piros zászló beszél? Ugye azt mondja, hogy jól dolgoznak ebben az üzletben. — Hát ezt te honnan tudod — csodálkozott az elárusítónő. — És a zászló nem megy el innen? — kérdezte tovább Vászja, most már hangosabban. — Igyekszem, hogy itt ne hagyjon! Az elárusítónő elmosolyodott és két pirosra sült zsemlét csomagolt be a két gyereknek. — Fogyasszátok el egészséggel! — tette hozzá, Vászja és Szása otthon nagybüszkén mesélték apjuknak: Két beszélő zászlót is láttunk. A péküzletben, meg az építkezésen! — Te jelentkeztél elsőként! — Én meg azt gondoltam, hogy Vojtek — szólt halkan Franya szemlesütve. — Én meg azt hittem, hogy megbízhatok bennetek — felelte a tanító néni és szó nélkül meglocsolta a pelargóniát. Szűcs Béla fordítása TöKOamtV 9. to 11 r 1. TALÁLJÁTOK KI, MELY 12 ORSZÁG PIONÍRSZERVEZETEINEK JELVÉNYÉI LÁTJÁTOK A FENTI ÁBRÁN. 2. Ľgv munkás munkájának negyedét három nap alatt végzi el. Egy másik munkás ugyanannak a munkának az egyharmadát öt nap alatt teljesíti. Számítsátok ki, hány óra alatt végzi el az az egész munkát a két munkás, ha eovütt foa hozzá? i vaj hazája •IÍI •* I — ni a' tian em » sportkedv*- ^ wl egyi k f i n Ä É . az awbbi kepet a következő kérdéssel3 ^ i Wl) I MÚLT HETI FEJTÖRŐNK HELYES MEGFEJTÉSE: 1. így lehet a közölt ábrán négy egyenessel átmetszeni valaimennyi botot. Egy-egy botot csak csak egyetlen vonal szel át. 2. A tanító bácsi 48 éves, Marika pedig 12. \ # X ^Xi 3. így lehet tizenhat egybevágó háromszöget szerkeszteni a négyzetbe, hogy mindegyikbe egy kalapács és egy karika jusson. HÉTFŐ A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 12.15: Hangszerszólók. 12.30: Hírek. 12.50: Operettzene. 13.30 Magyar népdaluk. 14.00: Francia zene. 15.05: Zenei míisor. 16.00: Hírek. 16.10: Esztrádzene. 18.00: Halló, itt Moszkva beszél' 1Ö.30: Fúvószene. 19.00: Hangosújság. 21.00: Vonósmuvek. 22.00: Hírek. 22.20: Cseh zene. 23.00: Tánczene. 23.Ü0: Hírek. BRATISLAVA: 10.05: Rejtvényműsor. 10.30: Zenés útirajz: Banská Bystrica. 11.00: Lányok, asszonyok. 11.30: Szórakoztató zene." 12.30: Hírek. 12.10: Népdalok. 13.00: Szórakoztató zene. 15.05: Román művészek műsorából. 16.00: Hírek. 17.00: Megemlékezés Jaroslav Jezekről. 17.30: Esztráddalok. 18,00: Orvosi tanácsadó 18.20: Kivánsághangverseny. 19.00: Hangosújság. 20.00: Szórakoztató zene. 21.00: • Tarka műsor. 22.00: Hírek. 22.15: Szimfonokus zene. 33.15: Éji zene. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ: 8.10: Zenekari muzsika. 9,15: Pergő ritmusok. 9.45: Lányok, aszonyok. 10.00: Hírek. 10.30: Elhangzott műsorainkból. 12.00: Hírek. 12.10: Magyar nóták. 12.50: A mai magyar költészet hete. 12.55: Klasszikus bécsi operettek. 14.00: Zenés kalendárium. 15.00: Hírek. 15.00: Könnyűzene. 16.10: Napirenden. 16.15: Szív küldi szívnek szívesen. 16.54: A mai magyar költészet hete. 17.00: Hírek. 17.10: Ötórai tea. 17.50: Munkáshétköznapok. 18.40: Szimfonikus költemények. 19.02: A mai magyar költészet hete. 19.30: Riportműsor. 14.00: Zenés kalendárium. 15.00: Hírek. 15.10: Könnyűzene. 16.10: Napirenden. 16.15: Szív küldi szívnek szívesen. 16.54: A mai magyar költészet hete. 17.00: Hírek. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Esti Krónika. 20.30: Az asszony komédiája. 21.30: Áriák. PETŐFI-ADÖ: 14.35: Népdalok. 15.00: Zenekari muzsika. 15.40: A virágnak megtiltani nem lehet. 16.00: Kórusok. 16.15: Külpolitikai kalauz. 16.25: Schubert-művek. 17.00: Fúvószene. 17.15: Riportmüsor. 17.30: Handel Itáliában. 18.15: Könynyűzene. 19.00: Hírek. 19.15: Operarészietek. 19.45: Sporthíradó. 21.00: Hírek. 21.05: Tánczene. 21.40: Szkander bég. Krizsán László írása. 22.00: Operettrészletek. 23.00: Hírek. KEDD A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 8.00: Reggeli zene. 9.45: Hirek 10.00: Román zenei hét. 11.00: Szórakoztató zene. 12.30: Hírek. 12.50: Fúvószene. 13.25: Operettzene. 14.00: Nagy mesterek muzsikája. 15.00: Zenei műsor. 16.00: Hírek. 18.10: Szórakoztató zene. 17.30: Szovjet dalok. 17.45: Marxista tanácsadó. 18.30: Fiatalok mikrofonja. 19.00: Hangosűjság. 20.00: Ajándékműsor. 20.50: Román zenei hét. 22.00: Hírek. 22.20: Tánczene. . BRATISLAVA: 10.30: Népdalok. 12.0/. Külföldi együttesek műsorából. 12.30: Hírek. 12.40: Filmzene. 13.00: Operarészletek. 13.30: Legénynóták. 14.05: Szórakoztató zene. 15.05: Kórusok. 15.30. Román dalok 16i}0:,.,Hírek. 16.1Q: . Szórakoztató, zene. 17.00: Szovjet riportok. 17.30: Á z öröm és béke 1 virágai. 18.00: Üj technika. 18.20: Kívánsághangverseny. 19.00: Hangosújság. 19.50: Külpolitikai kommentár. 20.00: Hangverseny. 21.20: Vidám műsor. 22.00' Hírek. 22.15: Népdalfeldolgozások. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ: 8.10: Operarészletek. 9.40: Hangszerszólók. 10.00: Ajándékműsor. 13.10: Zenekari muzsika. 13.57: Az államalapító. Ifjúsági rádiójáték. 15.00: Hírek. 15.10: Operettmuzsika. 15.45: A mai magyar költészet hete. 15.50: Egy falu — egy nóta. 16.50: A munkásmozgalom dalaiból. 17.00: Hírek. 17.15: A mai magyar költészet hete. 17.20: Szív küldi szívnek szívesen. 18.00: Rádiójáték. 18.30: Könnyűzene. 18.57: A mai magyar költészet hete. 19.00: Kodály: Háry János. Daljáték. 20.25: Jó éjszakát, gyerekek! 20.30: Esti Krónika. 22.10: Hírek. 22.35: Könnyűzene. 23.15: A mai magyar költészet hete. 23.20: Kamarazene. PETŐFI-ADÓ: 14.15: Fúvószene. 14.45: Romantikus kórusok. 15.03: Csárdások. 15.45: Hangverseny. 16.35: Operarészletek. 17.00: Beethoven zenéje és a francia forradalom. 18.00: Népzene. 19.00: Hírek. 19.05: Keringők. 19.30: Mi újság a nagyvilágban? 19.40: Fúvószene. 20.00: Sanzonok. 21.00: Hírek. 21.05: Tánczene. 21.30: Irodalmi összeállítás. 22.05: Népi együttesek műsorából. 22.25: Hovancsina. Részletek Muszorgszkij operájából. 23.00: Hírek. SZERDA A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 8.30: Szórakoztató zene. 9.45: Hírek. 10.00: Szórakoztató dallamok. 10.30: Népdalok. 11.00: Lányok, asszonyok. 11.30: Liszt müveiből. 12.00: Hanglemezek. 12.30: Hírek. 12.50: Fúvószene. 13.20: Népdalok. 14.00: Opera. 15.05: Zenei műsor. 16.00: Hírek. 16.10: Szórakoztató zene. 17.25: Zongoradalok. 18.00: Miénk a győzelem. 18.20: Tánczene. 19.00: Hangosújság. 20.00: Vígjáték. 22.00: Hírek. 22.20: Kamaramüvek. 23.00: Tánczene. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 10.05: Népdalok. 10.25: Szórakoztató zene. 12.07: Operarészletek 12.30: Hírek. 12.40: Dalok. 13.00: Népdalok. 14.00: Szórakoztató zene. 15.05: .Baráti népek dalai. 16.00: Hírek. 16.10: Szórakoztató zene. 17.30: Operarészletek. 18.00: Tudományos híradó. 18.15: Kívánsághangverseny. 19.C0: Hangosújság. 20.00: Vígjáték-. 22.00: Hírek. 22.15: Táncdalok. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ: 8.10: Könnyűzene. 9.30: Kórusok. 10.00: Hírek. 10.30: Fúvószene. 11.00: Pillantás a nagyvilágba. 11.25: Rádiójáték. 12.00: Hírek. 12.10: Operarészletek. 12.55i A mai magyar költészet hete. 13.00: Tánczene. 14.00: Népi zene. 14.35: Kórusok. 15.00: Hírek. 15.10: Fiatalok Zenei Üjságja. 15.35: Nemzetközi diáktalálkozó. 15.55: Szív küldi szívnek szívesen, i Rádióműsor 1959. aug.17-tol augusztus 23-ig 16.50: Hírek. 17.00: Helyszíni közvetítés a Bd. Honvéd—MTK labdarúgó KK döntőről. 17.50: Népzene. 18.10: Szigetköztől Mohácsig a Dunán. 19.00: A mai magyar költészet hete. 19.03: Zenekari muzsika. 19.50: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Esti Krónika. 20.30: Vidám zenés műsor. 22.00: Hírek. 22.20: A mai magyar költészet hete. 22.25: Hangképek a Budapest —London városok közötti ökölvívó találkozóról. 22.40: Táncoljunk! 24.00: Hirek. PETŐFI-ADÓ: 14.35: Dusík.: Fazekasbál. 15.15: Händel: Négy concerto grosso. 16.34: Operarészletek. 17.15: István király, az államalapító. 17.30: Könnyűhanyszerszólők. 21.00: Hírek. 21.05: Hangverseny. 21.45: Tudományos híradó. 22.50: Irodalmi műsor. 23.00: Hírek. CSÜTÖRTÖK A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 8.00: Reggeli zene. 9.20: Operanyitányok. 9.45: Hírek. 10.00: Tánczene. 11.00: Lányok, asszonyok. 11.30: Szórakoztató zene. 12.30: Hírek. 13.25: Operarészletek. 14.00: A népi demokráciák félórája. 14.30: Katonazene. 15.00: Zenei műsor. 16.00: Hírek. 16.10: Román zenei hét. 16.40: Irodalmi műsor. 17.00: Vonósművek. 17.20: Üj technika. 18.00: Falurádió. 19.00: Hangosújság. 20.00: Percek a kulisszák mögött. 20.30: Ajándékműsor. 20.50: A jövő évtized technikája. 22.00: Hírek. 22.20: Népi táncok. 22.40: Éji zene. BRATISLAVA: 10.05: Rejtvényműsor. 10.30: Operettdalok. 11.20: Szórakoztató zene. 12.07: Román dalok. 12.30: Hirek. 12.40: Az Alekszandrov-együttes énekel. 13.00: Vidám zene. 13.30: Szimfonikus költemények. 14.05: Szórakoztató zene. 15.05: Operarészletek. 16.00: Hírek. 16.10: Tánczene. 17.00: Lányok, asszonyok. 18.00: Filmismertetés. 18..10: Kívánsághangverseny. 19.00: Hangosújság. 20.00: Hangverseny. 21.00: Opera. 22.00: Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ: 7.50: Falusi életképek. 8.00: Hírek. 8.10: Magyar munkásmozgalmi dalok. 9.20: Operettzene. 10.00: Irodalmi összeállítás. 11.12: Hangverseny. 12.00: Hírek. 12.53: Magyar nóták. 13.36: Tízéves az alkotmány. 13.50: Szív küldi szívnek szívesen. 14.30: Irodalmi összeállítás. 15.10: Hanglemezparádé. 16.45: Csárdások. 17.00: Hírek. 17.10: A magyar költészet hete. 17.15: Mendelssohn: kísérőzene Shakespeare Szentivánéji álom c. vígjátékához. 18.17: Tánczene. 18.55: A mai magyar költészet hete. 19.00: Városnézőben ... Pillantképek Budapestről. — könnyűmuzsikával. Riporter: Szepesi György. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Hírek. 20.10: Kincses Kalendárium. 22.00: Hírek. 22.15: Erkel Ferenc operáiból. 22.55: A mai magyar költészet hete. 23.00: Könnyűzene. 23.30:. Prokofjev: VI. — A-dúr — szonáta. 24.00: Hírek. PETŐFI-ADÓ: 8.00: Kamarazene. 9.00: Rádiójáték. 9.45: A Magyar Rádió énekkara énekel. 10.00: Fúvószene. 10.20: Zenés riportmüsor. 10.40: Szórakoztató zene. 11.10: Szív küldi szívnek szívesen. 13.00: Müvészlemezek. 14.15: Kellemes szórakozást! 16.00: Zenés műsor. 18.30; Népi zene. 1.9.00: Mivel táplálkoznak a világ népei? Beszélgetés. 19.15: Vidróczki, zenés ballada. 20.00: Szimfonikus hangverseny. 22.15: Tánczene. 23.00: Hírek. PÉNTEK A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 8.00: Tánczene. 9.45: Hírek. 10.00: Esztrádzene. 11.00: Lányok, asszonvok. 11.30: Glazunov műveiből. 12.15: Spanyol táncok. 12.30: Hírek. 13.10: Hanglemezek. 14.00: Operarészletek. 15.00: Zenei műsor. 16.00: Hírek. 17.00: Keringök szárnyán. 18.00: Halló, itt Moszkva beszél! 19.00: Hangosújság. 20.00: Operahangverseny. 21.00: Tudomány a béke szolgálatában. 21.30: Népek zenéje. BRATISLAVA: 10.25: Nagy mesterek muzsikája. 11.10: Szórakoztató zene. 12.30: Hírek. 13.00: Operarészletek. 13.30: Szórakoztató zene. 14.05: Tánczene. 15.30: Zenei album. 16.00: Hírek. 17.00: Halló, itt Moszkva beszél! 18.00: Kivánsághangverseny. 19.00: Hangosújság. 19.30: Külpolitikai kommentár. 20.20: Ajándékműsor. 21.00: Miénk a győzelem. 21.30: Nyitányok. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ: 8.10: Operettfinálék. 9.10: Fúvószene. 9.25: Operarészletek. 10.00: Hírek. 10.10: Népzene. 12.00: Hírek. 12.10: Tánczene. 12.55: A mai magyar költészet hete. 13.15: Szimfonikus zene 15.00: Hírek. 15.10: Könnyűdalok. 16.15! A mai magyar költészet hete. 16.20: Szív küldi szívnek szívesen. 17.00: Hirek 17.15: Üj Zenei Újság. 18.25: Néger spirituálék. 18.47: A mai magyar költészet hete. 18.50: Hangszerszólók. 19.10: Ifjú Figyelő. 19.30: Aratásvégző Bátán. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Esti Krónika. 20.30: A Körmendi-együttes játszik. 21.00: A mai magyar költészet hete. 21.07: Hangverseny. 22.00: Hírek. 22.40: Vidám irodalmi műsor. 23.10: Szép esti muzsika. 24.00: Hírek. PETŐFI-ADÓ! 14.15: Operettrészletek. 15.00: Zenekari muzsika. 15.45: Tánczene. 16.30: Operarészletek. 17.15: Riportműsor. 17.25: Operettrészletek. 18.0-5: Hangverseny. 18.45: Balettzene. 19.00: Hírek. 19.05: Operarészletek. 19.35: A barátság hullámhosszán. 19.45: Sporthíradó. 21.00: Hírek. 21.05: Csárdások. 22.00: Mont#verdi-kórusok. 22.20: Tánczene. SZOMBAT A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 8.00: Népdalok: 9.45: Hírek. 10.00: Kalandos történetek. 10.30: Népszerű zene. 11.00: Képek a nagyvilágból. ÁLLANDÓ MŰSORSZÁMOK A bratislaval rádió hétköznapi rendszeres műsorszámai: 5.00: Htrek. 5.10: Kegyeli zene. 6.00: Hírek. 6.10: A falurádió műsora, (hétfőn sport jelentések). C 15: Reggeli torna. Ö.30: R^jgeH tene. (Hétfőn, szerdán és pénteken 6.30—6.35: Nyelvi tanácsadó). 7.00: Hírek. 7.10: Reggeli zene. 10.00: n^rek. • • * A magyarországi adóállomások állandó hétköznapi műsorszámai: KOSSUIH-ADÖ: 5.30: Hírek. 6.00: Falurádió. 7.00: Hírek. 7.10: Üj könyvek. 7.45: Naptár. • 7.55: Mit főzzünk? 8.00: Műsorismertetés. PETŐFI-ADÖ: 6.20: Színházak, mozik és tárlatok r*ösüra. 6.50: Torna. 7.40: Falurádió. 14.00: Hírek. • • * A moszkvai rádió magyar nyelvű adásának időpontjai: A moszkvai rádió a nyári hónapokban a kővetkező időpontokban ad magyar nyelvű műsort: 7.15—7.30 között a 16, 19. 25 és 41 méteres. 17—17.45 között a 19, 25, 31. 41 méteres rövid hullámhosszokon és a 337 méteres KÜzéphullámhosszon, 20—20.30-ig és 21.30 -22-ig a 25 és 41 méteres rövidhullámhosszon, valamint a 337 méteres középhullámhosszon. A Csehszlovák Rádió magyar adásának állandó műsorszámai: 5.15—5.30, 13.00-13.30, 17.30—18,00: Hirek. (Hétfő — szombat.) Vasárnap: 15.00—16.00 (havonta egyszer: 15.00—17.00: Rádiójáték.) Szerda: 10.05—10.35: Gyermekrádió. 11.30: Szórakoztató zene. 12.05: Román zenei hét. 12.30: Hírek. 12.50: Szórakoztató zene. 14.00: Ifjúsági műsor. 16.00: Hírek. 16.10: Dallal a világ körül. 16.30: Lányok, asszonyok. 17.00: Ajándékműsor. 19.00: Hangosújság. 20.30: Operett. 22.05: ; Hírek. 22.25: Tánczene. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 10.05: Esztrádzene. 10.25: | Szórakoztató zene. 12.07: Népdalok. 12.30: j Hírek. 12.40: Zenés hétvége. 14.30: RádiöJ játék. 16.10: Szórakoztató zene. 17.00: Ro! mán zenei hét. 18.00: Kedvelt dallamok. ! 19.00: Hangosújság. 20.00: Horizontok. | 21.30: Szórakoztató zene. 22.00: Hírek A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ: 8.10: Lányok, asszo; nyok. 8.25: Kamarazene. 10.00: Hirek. 10.25: Operettmuzsika. 11.20: Zenekari muzsika. 11.59: A mai magyar költészet hete. 12.00: Hírek. 12.10: Verbunkosok. 13.00: Operarészletek. 13.50: Kedvelt melódiák. 14.30: Időszerű kérdések. 14.45: Vécsey Ernő zongorázik. 15.00: Hirek. 15.10: Ünnepi műsor Románia nemzeti ünnepén. 15.55: Élőszóval — muzsikával. 17.00: Hírek. 18.00: Gondolat. 18.45: Népdalok. 19.15: Moszkvai tudósítónk jegyzete. 1-9.25: Nagy mesterek muzsikájábóE 20.00: Esti Krónika. 20.25: Krisziina kisasszony. 22.25: Hírek. 22.40: Sporthíradó-! 1 PETŐFI-ADÖ: 15.20: Hangszerszólók zenekarral. 15.44: Csongor és Tünde. 18.00: Szép Heléna. Részletek Offenbach operettjéből. 18.45: Riportmüsor. 19.00: Hírek. 19.05: Kórusok. 19.25: Tánczene. 19.50: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Kamarazene-hangverseny Haydn műveiből. 21.00: Hírek. 21.05: Zenekari muzsika. 22.00: Magyar népdalok. 22.30: Mozart operáiból. 23.00: Hírek. VASÁRNAP A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 16.00: Irodalmi kabaré. 16.20: Zenekari müvek. 17.00: A vasárnap sportja. 19.00: Hangosújság. 20.00: Moniuszko: Halka, opera. 22.30: Hírek. 22.50: Tánczene. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 6.02: Reggeli zene. 7.45: Hírek. 8.40: Népdalok. 9.00: Katonák műsora. 9.30: Szórakoztató zene. 10.50: Élő szavak. 11.00: Kívánsághangverseny. 12.05: Hangverseny. 12.30: Külpolitikai kommentár. * 12.50: Esztráddalok. 13.00: Falurádió. 15.00: Kivánsághangverseny. 15.40: Operettzene. 16.30: Szlovák és szovjet partizánok barátsága. 17.00: A vasárnap sportja. 19.00: Hangosújság. 19.30: Népzene. 19.40: Pillantás a nagyvilágba. 20.55: Zenés kalendárium. 21.00: Sporteredmények. 21.05: Rádiójáték. 21.35: Csajkovszkij: Hattyúk tava'. 22.00: Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ: 6.00: Zenés műsor. 7.15: Egy falu — egy nóta. 8.00: Hírek. 8.10: Könnyüdalok. 8.55: Édes anyanyelvünk. 9.00: Zenerajongók. 10.00: A mai magyar költészet hete. 10.02: Vasárnapi melléklet. 12.00: Hírek. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 12.50: Hétvégi jegyzetek. 13.00: Szív küldi szívnek szívesen. 13.30: Rádiólexikon. 14.45: Hét nap a külpolitikában. 15.00: Mozart: Esz-dúr zongoraötös. 15.25: A mai magyar költészet hete. 15.30: Könnyűzene. 15.45: Szegedi nóta. 17.00: Hírek. 17.15: Operettkettősök. 17.30: Közvetítés bajnoki labdarúgómérkőzésekről. 18.20: Tánczene. 19.00: Riportműsor. 19.15: Zenekari muzsika. 19.50: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Hírek. 20.20: Népdalest. 21.00: Vidám zenés összeállítás. 21.50: Sporthírek. 21.50: Sporthírek. 22.00: Hírek. 22.15: Világhírű operaénekesek lemezeiből. 22.55: Vasárnapi rádiószínház. Hamis nők. 24.00: Hírek. PETŐFI-ADÖ: 8.30: Orgonajviúvek. 9.00: Szív küldi szívnek szívesen. -0.00: Miska bácsi lemezesládája. 10.40: Haydn: Évszakok — oratórium. 13.00: Maupassant: Családi gyász c. elbeszélését rádióra alkalmazta Oroszi Géza. 13.30: Művészlemezek. 14.15: A csuda duda. Mesejáték. 15.15: Csárdások. 15.25: Nicolai: A windszori víg nők. 17.30: Idézni egyaránt mosolyt, vagy könnyeket. 19.00: Az Állami Népi Együttes énekkara éneke/. 19.15: Aktuális műsor. 19.45: Fúvószene. 19.56: Zongoraszámok. 20.50: Riportműsor. 21.10: Zenekari muzsika. 22.00: Operettdalok. ÚJ SZÖ 9 * 1959. augusztus 15,