Új Szó, 1959. augusztus (12. évfolyam, 211-241.szám)

1959-08-15 / 225. szám, szombat

TIIVAIL*IIFJUSA Tizenhárom napon át reggeltől késő éjszakáig jártam a bécsi utcákat, megnéztem színpadjait, koncert-termeit. Kerestem, kutattam az osztrák főváros t

;tkait, szépségeit, ismerkedtem lakóival. Igaz, hogy nyár derekán nem játszanak a színházak, a gazdagok az Alpokban vagy az olaszfrancia tengerpartra menekülnek a TÖBB MINT 20 000 EMBER VÁRJA PAUL ROBESONT, A VILÁGHÍRŰ NÉGER ÉNEKEST. (Szűcs Béla felvételei) nap tüze elől, s nem jutottam el a Párizst majmoló, előkelő „Strep Tees" (vetkőző) bárokba, mégis úgy érzem egy kissé megismertem a várost és egyszerű népét. A káprázatos neon-reklámoktól csillogó Kärtnerstrasse, Máriahilfenstrassen kívül bejártam a külvárosi munkásnegyedeket, a perifériákat, ahol nem árasztanak nappali fényt a neonok, az utcák porosak és a turisták csodálta belvárosból ide szorul ki a gond, a mindennapi élet terhét itt érzik az emberek. A cseh kerületekben öreg nénikék 40 grosos rágógumit osztogattak a csehszlovák fiataloknak és könnyes szemmel mondogatták, adnánk mást is, de nem telik a csekély nyugdíjból. 35 év körüli kőművessegéddel ebédeltem az egyik nap. Nincs családja, azt mondja keresetéből nincs bátorsága családot alapítani. így egyedül eléldegél, de Ausztriában drága a gyermek. Igaza lehet, mert Bécsben feltűnően kevés a gyermek. A parkokban öregek üldögélnek, és még a gyerekeket annyira csábító Práterben is kevesebb a kisfiú, kislány, mint mondjuk a mi utcánkban Bratislavában. Nem is láttunk 13 nap alatt csak egyetlen gyereket váró anyát. Az anyagi kérdéseken kívül azt hiszem, az emberek világszemlélete is befolyásolja a gyermektelenséget. A legtöbb bécsi fiatal házas előbb autót akar, a gyerek csak tizedrendű vágy, vagy az sem. így aztán érthető, hogy az osztrák fővárosban egyre több az autó és egyre kevesebb a gyerek. Azt hiszem a nyugati világszemléletnek is része van abban, hogy Bécs Európának talán egyetlen fővárosa, ahol a lakosság száma nem növekszik, hanem apad. Ä tájékozatlanság is jó valakinek Az individualizmus különféle megnyilvánulásaival lépten-nyomon találkozik az ember Bécsben. S megdöbbentő az is, hogy a bécsi lakosság jelentős tömegei milyen tájékozatlanok a világeseményekről, a saját jólétükért folytatott hajszán kívül, mennyire nem érdekli őket az ég-világon., semmi. Ez sem véletlen. A burzsoó propaganda nagyon is tudatos munkájának az eredménye, hiszen a polgári sajtó, rádió, televízió, stb., azt szajkózza, hogy a világ nagy kérdéseinek eldöntésébe nem szólhatnak bele az egyszerű emberek, .a politika a politikusok dolga, stb. Á becsapott, félrevezetett emberek bedőlnek a hírverésnek, és csakis egyéni problémájuk foglalkoztatja, a „politikusok" pedig azt csinálnoK nevÜKben, amit .akarnak. A nyugati sajtó a fesztivál előtt egy kicsit ezt a tényt is számításba vette, mikor azt jósolgatta, hogy a bécsi lakosságot nem fogja érdekelni a VIT. Szinte nevetéges az emberek szűklátóköre, a világról alkotott, hamis képe. És még elképesztőbbek elképzeléseik a szocialista tábor országaisói. — Ugye maguknál csak engedéllyel lehet utazni az ország egyik részéből a másikra — kérdezte egyik újságíró kollegámtól egy fiatal osztrák mérnök. Tőlem pedig egy főiskolai hallgató az iránt érdeklődött, meddig marad még a szovjet hadsereg Csehszlovákiában. Azt hiszem e kérdések sok mindent elárulnak a bécsi lakosság je'«ntős rétegéről. Mégis Bécsben volt a fesztivál Ilyen körülmények között, valljuk be, bátorság kellett a VII. VIT megrendezéséhez Bécsben, az öt világrész 18 ezer fiatalját abba az országba hívni, amelynek jelentős politikusai és névtelen méregkeverői „kommunista veszélyt" kiáltottak a VIT ,„A békéért és barátságért" jelszavának hallatára. A burzsoá sajtó a fesztiválig ontotta a rágalmazó cikkeket, a VIT 10 napja alatt pedig provokatíven hallgatott a győzelmes találkozóról. Egy osztrák polgári újságíró a messegeIendei sajtóközpont előtt epésen megjegyezte: „Nálunk, aki meg akarja írni az igazat, annak nincs újságja, ha csak nem ír a Volkstimmébe (az osztrák kommunista párt napilapja, szerk. megj.), akinek meg újságja van, nem kíváncsi az igazságra. Be kell vallani, hogy még a megnyitó napján is szurkoltunk egy kicsit, eljön-e a bécsi közönség a Práterbe. Most a VIT után már látjuk, mégis jól esett a választás Bécsre. A világ ifjúsága távoli országok népeinek békevágyát hozta Bécsbe, s a barátságot írta zászlajára. A nyíltszívű, lelkes fiatalok e nemes céljai ellen nem lehet hitványi rágalmakkal szembeszállni. Az Adenauer pénzén fizetett, 80 schillinges vitázó napszámosok hogyan is tudtak volna szembeszállni a VITküldöttek egyszerű és igaz érveivel. Egy szalmakalapos kubai fiúnak VITellenes újságot, röplapot adtak. Belepislantott, összetépte és visszaadta az árusítójának: „Jól ismerem ezt a hazug hangot, Bécsben ugyanaz, mint Latin-Amerikában. Akik a AZ OPER-R1NGEN FIAKKEREK SORAKOZNAK. KEMÉNYKALAPOS KOCSISAIK KÜLFÖLDI TURISTÁKRA LESNEK, HOGY JÔ PÉNZÉRT VÁROSNÉZÉSRE VIHESSÉK ŐKET. fesztivál ellen«uszítanak, azok törekszenek a kubai forradalom eltiprására is. Barátom, magát igen fiatalon elvakították." A VII. VIT éppen e vakság ellen küzdött és nem kétséges, hogy Bécsben sok embernek kinyílt a szeme, sokan rájöttek, hogy a béke és barátság eszméi összefoghatják a legkülönfélébb világnézetű és felfogású becsületes embereket is. És aki a VIT ellensége, nem tisztázta maga előtt a népek közötti megértéshez és békéhez való viszonyát, vagy annak nyílt ellensége. A városháza előtti záróünnepélyen egy asszony 14 éves fiával állt a tömegberi. Egy idősebb nő lelkendezve kérdi tőle: „Ugye milyen nagyszerűek ezek a fiatalok? Látta őket táncolni, dalolni?" — Nem láttam, a fiam cipelt ide, de igazán sajnálom, ho.gy hamarább nem néztem meg őket. — Nagy szünetet tart, majd szinte magának hozzáteszi — Majd legközelebb! Napról napra ezrek döbbentek rá Bécsben, hogy a VIT jelszava egy kicsit az ő jelszavuk is, ha nem is fogalmazták meg még magukban, ha eddig nem is ejtették ki ajkukon. S ha más eredménye nem is léhne a VIT-nek — ez is nagy győzelem. Ákik min'denütt ott voltak Hadd szóljunk néhány szót azokról is, akik elejétől végig támogatták a VIT-et, akik lelkesen tapsoltak különféle népek kultúrájának, az ifjú művészeknek. Nem tartottunk közvélemény kutatást, de mindennap megismerkedtünk néhány bécsi lakossal a VIT különféle rendezvényein. Többségük egyszerű dolgozó ember volt, munkás, vasutas, villamoskalauz, kisiparos, vagy tanító, kishivatalnok. Ezenkívül diákok, szervezeten kívül álló fiataloki Természetesen a fesztiválon mindenütt ott voltak az osztrák kommunisták. Az egyszerű párttagok, ifjú munkások derekasan kivették részüket a rendezői munkából is. Voltak olyan fiatal kommunisták, akik szabadságukat vették ki, hogy segítsenek a VIT-nek. A kommunisták nem azért támogatták a VIT-et, ahogyan azt a reakció állította, mert az kommunista rendezvény, hanem azért, mert szép célkitűzései a békét, a nemzetek közötti megértést szolgálják, amiért a világ valamennyi kommunistája harcol. De ott voltak a fesztivál rendezvényein a haladó gondolkozású bécsi tömegek is, akiknek száma napról napra nőtt. Találkozók, szemináriumok A fesztivál amellett, hogy résztvevői naponta számos rendezvényen találkoztak a bécsi lakossággal, különéletet is élt. A nemzeti, szakmai találkozónkon, szemináriumokon különféle nemzetiségű VIT küldöttségek jöttek össze és vitattak meg egyes kérdéseket, kötöttek barátságot. Újságíró számára talán épp e találkozók voltak a legérdekesebbek, mert különféle világnézetű fiatal emberek kerültek egymással kapcsolatba és mondták meg őszintén a világ problémáiról nézeteiket. Az arab nacionalista, a hithű budhista, a hívő katolikus és a kommunista jól megfértek egy közös asztalnál, hirdetve a békés egymás mellett élés elveinek helyességét. Szenvedélyes vitákban sem volt hiány. A diákklub ifjú íróinak találkozóján. a jövő század technikájának szemináriumán, vagy az ifjú keresztények összejövetelén összeütköztek a különböző álláspontok, világnézetek és bebizonyosodott, hogy számos ország fiataljai nem ismerik a marxista világnézetet, csak annak a burzsoá propaganda-gépezet által lefestett torz mását. De akármilyen témáról is folyt a vita, a véleménycsere, a fesztivál résztvevői nem ragadtatták el magukat és a viták nem ellenségesksdést, gyűlölködést eredményeztek, hanem a barátság elmélyülését, egymás alaposabb megismerését. És ez nagyon szép dolog. Nem rajtuk múlott A Práter vurstlijában ^rendezett nagv karneválon nyugatnémet szociáldemokrata fiatalokkal ' találkoztunk, akik megfigyelőkként jöttek a bécsi VIT-re. Sokáig vitatkoztunk külön.éle kérdésekről és búcsúzóul megkértük őket, árulják el mi a véleményük a fesztiválról. Egyik szemüveges fiú nevetve válaszolt: — Akik a fesztivál ellen hadakoznak, nevetséges figurák. Még az a szerencse, hogy mi csak megfigyelők voltunk, teszi hozzá némi öniróniával. — Reméljük, akkor a következő fesztiválon már a nyugatnémet szociáldemokrata ifjúság is ott lesz — kérdeztük. — Nem tőlünk függ, - felelte sokatmondóan á német iiú. Tudjuk, nem az ifjúságon múlott, hogy egyes országok fiataljai nem Kell a humor, kell a szatíra (A lipnicei fesztivál után) BÉCSBEN RENGETEG A NYUGATI TURISTA. AZ UTCÁKON LÉPTEN-NYOMON AUTÓBUSZAIKBA ÜTKÖZÖL. vehettek részt a bécsi találkozón, hogy számos ifjúsági szervezet küldöttei nem jöttek el Bécsbe. A hidegháborús politika még Nyugaton létező hívei állták útjukat. Reméljük a VIII. Világifjúsági Találkozóig már megszűnnek az ilyen gátlások és a következő fesztiválon valamennyi ország ifjúsága ott lesz S ha ez sikerül, az az eddigi hét fesztivál békéért és barátságért folytatott harcának eredménye is lesz. SZŰCS BÉLA A magyar fülnek talán furcsán hangzik: Smetana Litomyšlje, Jirásek Hronovja, Šrámek Písekje., Wolker Prostéjovja. Városok ezek, amelyek C6eh írók, művészek, zenészek életével olyannyira egybefonódtak, hpgy szinte rájár a cseh ember nyelve. És mert ez a nagy alkotók iránti tisztelet a cseh nép körében szép hagyomány, szinte magától értetődik, hogy a humor és szatíra első országos fesztiválját oda hívták össze, a legméltóbb helyre, a festői szépségű, csendes Lipnicére, valóban a nép közé, ahol a világirodalomban is nagyra becsült legnagyobb cseh humorista, szatirikus, Hašek, fiatalon, hányattatott élete utolsó éveit töltötte és írta legnagyobb művét, a Švejket. A szép hagyomány folytatódik, méltán beszélhetünk már Hašek Lipfiicéjéről és ha későn is, nem elkésetten, szép hagyomány születik, mert ezentúl a Vysočina dimbesdombos kisvárosába augusztus elején évről évre elzarándokolnak a hazai humoristák, szatirikusok, kritikusok és meghívott külföldi társaik, hogy az igazságos bíró: a nagy közönség színe előtt, szeme láttára, füle. hallatára az eszmei bírálat pergőtüzében mérlegeljék az elmúlt időszak termését, kicseréljék tapasztalataikat és beszámoljanak terveikről. Reniéljük, hogy jövőre cseh és szlovák íróink oldalán helyet foglal már 1 — 2 szlovákiai magyar humorista és szatirikus is. Harmadvirágzásunk idején ezt a műfajt se rekeszthetjük ki szépen virágzó irodalmi tündérkertünkből. A humor kell, a szatíra kell. De nem az öncélú: A haladásnak szüksége van a nevetésre és megneyettetésre, mai életünk fonákságainak görbe tükrére éppen e harcos irodalmi műfajoknak a toll mesterei általi művelésében. Hisz a nevetés, a jókedv az élet legkülönbözőbb helyzeteiben csak segítségünkre van. Mily nagy művészet: Megnevettetni és kimondatlanul kettős célt szolgálni: Vigyázzatok az ilyen emberekre és ugyanakkor magatok is irtsátok ezeket az ellenszenves tulajdonságokat. Ha más, szebb, felfelé ívelő korban is élünk, ha más igényekkel is kell nyúlni a tollhoz: a feladat lényegében azonos: leleplezni az „örök" emberi fonákságot — de most a szocialista társadalom emberének szemével keresve a hibákat. Tehát nem i.Sjőjtői, terjől és helyzettől függetlenül.' fiáiiem tudatosan kigúnyolva a társadalmi fejlődést gátló, a szocializmustól idegen, vagy azzal éppen ellenséges jelenségeket. Hašek Lipnicéjének tehát 'van létjogosultsága. A vár alatti amfiteátrum festői környezetében megrendezett első találkozó visszavonhatatlanul leszámolt azokkal, akik a negyven éves korában elhunyt' titánra inkább tnint hírhedt bohémre emlékeztek. Kopecký elvtárs elvi jelentőségű, a cseh (L'acina, Skála, Sekera, Buriánek, Konrád) és szlovák- (Zuzka Zguriška) írók Hašek lángeszének hódoló emlékezései, a cseh és szovjet irodalmi tanulmányok serege egyszer s mindenkorra tisztázták, hogy Hašek a legnagyobb cseh írók közé tartozik. Mindenesetre őt ismerik a cseh írók közül a nagyvilágban legtöbben. Helyesen és meggyőzően mondta a népgyűlésnek beillő manifesztáción Kopecký elvtárs, hogy | a Hašek müve iránt régebben, a burI zsoá köztársaság hivatalos és félhivatalos körei részéről megnyilvánuló bizalmatlanságnak, lebecsülésnek, húzódozásnak főleg politikai, azaz osztálygyökere volt. Hašek életművének igenlő métányolása ma már egyöntetű. Hašek Lipnicéje erről már gondoskodott. Beigazolódtak Hašek utolsó szavai: — Švejk beszél helyettem, amikor én már nem le' szek... — És Švejk még mindig te| li torokkal agitál a korrupció, a j zsarnokság, a kizsákmányolás, a tőkés rend ellen. Fennen lobogtatja a háború elleni harc zászlaját. Švejk alakja, akárcsak az elmés nemes Don Quijote, átvészel minden időt. Alapos tudományos feldolgozásra vár még Hašek élete és műve. Harcos, felfedező, öntudatos élete és gazdag, változatos, igényes műve — irodalmi boszorkánykonyhája (Rövid élete alatt 19 könyvrevalót írt öszsze). Mert csak akkor érthetjük meg igazán mély eszmei alapon Hašek vonzódását az egyszerű, elnyomott, kisemmizett néphez. Témaválasztása, népi kifejezései ékesszólóan bizonyítják, hogy Hašek a néppel élt és tőle nem szakadt el soha. Ellenkezőleg. A népi író útja. ha kerülővel is. a bolsevikok pártjába vezetett. A bohémból a polgárháború idején harcos forradalmár nőtt ki. Švejk, ha a kor azt kívánja, de Zižka, ha a nép jogaiért, szabadságáért fegyverrel a kézben kell harcolni. Tűszúrás, ha az kell. De pörölycsapás, ha annak jött el az ideje. Ma már vitathatatlan, hogy Hašek vaskosan zamatos stílusa, igenis, elbírja a nyomdafestéket. Művében a nép zamatos nyelvét használja és ezen nincs szégyelnivaló. [dónként mindnyájan beszéljük ezt a nyelvet: olvasó, iró, mindenki. Minek is tagadnánk. A lipnicei találkozó - különösen örömünkre - tisztázta Hašeknek a magyarokhoz fűződő viszonyát. Csak a Horthy-korszak kritikusai könyvelhették el „magyarfalónak". Hašek valóban gyűlölte a magyar nagybirtokosokat, a „nemzetfenntartó" ir*ltóságosokat, de együttérzett a dolgozó magyar kisemberrel. Maga Švejk a példa, aki bőségesen megvendégelte az éhes honvédot, és a magyarul szintén megjelent balatoni karcolatok könyve. A megbeszéléseken sok szó esett arról, hogy Hašek nemcsak a Švejk szerzője. Elbeszélései, útirajzai, karcolatai, humoreszkjei és szatírái, ezek a kedvelt és népsaerű irodalmi műfajok egy cseppett sem kevésbé értékesek, hisz maga Švejk sem egyéb ezeknél. És ha a népdal szerint is. csak egyszer esik esztendőben vízkereszt, vagyis, új Švejkre — úgy látszik — egyelőre hiába várunk, nem mondhatunk le arról, hogy a hašeki hagyományt korunk irodalmi igényeinek és szükségleteinek színvonalán a humorban és szatírában újjáélesszük. Az idén még nem volt seregszemle és nem lehetett díjkiosztás. Szórakozásban, élményben azonban így sem volt hiány. A fesztivál résztvevői sohasem felejtik el Hašek kortársainak, a forradalmi harcosoknak, vidám cimboráknak egyszerű, keresetlen szavakkal elmondott vallomásait. Felszólalt Holub, volt bajtársa, akivel együtt harcolt a vörös hadseregben és akivel 1918 márciusában együtt léptek be a Szovjetunió Kommunista Pártjába. Emlékezett Invald, a lipnicei kocsmáros, akinél míg kis házikóját meg nern vette, megtelepedett, lakott és kosztolt és azután is, .hogy saját házába költözött, az ő kocsmájában szórakozott, kártyázott, énekelt, szlovákiai és magyarországi utazásairól beszélt, a közeli kőbánya munkásaival, a kisvároska iparosaival, legényeivel diskurált, élcelődött. Felszólalt Krupička, Hašek „udvari" cipészf,, Jaki, a szomsafsd, és a főszentély, a munkanélküliből Hašek napidíjas íródeákjává előléptetett 'Štépánek, akinek a Švejket és a többi írásművét jegyzetek nélkül, csakúgy rögtönzésre diktálta. Ha ti. kedve volt a munkához. Ilyen gyorsan, szinte egyetlen javítás nélkül rótta Štépánek sercegő tolla a papírt, amelyen még meg sem száradt a tinta és máris rohant vele a postára, hogy az esti vonat Prágába repít-> se a Hašek tehetségén hájasodé zsugori kiadóknak. Ezért nem maradtak meg a kéziratok, ha azokat Hašek nem is sajátkezűleg írta, hanem Štépáneknek lakószobájában, Invalil kocsmájában, vagy akár a háza előtt ' fel és alá járva — milyen szerény körülmények között, alkotóház és stipendium nélkül — tollbamondta. Hašek elbeszélések, karcolatok művészi előadása, első köztársaságbeli Hašek-filmek vetítése, a prágai Rokoko Színház előadása tarkították a két nap műsorát. Szocialista humorra, szocialista szatírára van szükség. Miről? A napi élet jelentéktelennek látszó aprócseprő dolgairól, visszásságairól. Első feltétel a kitűnő- humor, a marxista világnézet (melynek alapos, mélyreható elsajátítása és átélése nem vezethet se a dogmatizmushoz, se a sematizmushoz), hogy a tanulságok ellentmondást nem tűrően maguktól fogalmazódjanak meg "az olvasóban. SZILY IMRE ö S S Pŕ-ŕrih Petrik József: Vándorúton i; Mindig úgy tetszik, messzi tájak. 5 O csodáló vándoruknak várnak, íj Szeretek is sportzsákot venni H s vállamra vetve útra kelni. £ ? b Érettem csihol fényt a hajnal, h Js s indul az élet színnel, zajjal, ij ^ a szénaillat értem szárnyal, í; JÍ engem köszöntget friss madárdal. $ ô h Az úttest, dombot-völgyet járva, jjj jt csapongó kedvemet mintázza: S U kan>arh* bújik, újra la.szik, h hajlongva fut a láthatárig. H E H 5-5 Ott túl a réten, túl a fákon. O még mind az én szabad világom; ij íj annyit szippantok fel belőle, fj hogy meg is részegedem töle. Ü ÚJ SZÓ 7 * 1959. augusztus 15.