Új Szó, 1959. augusztus (12. évfolyam, 211-241.szám)
1959-08-08 / 218. szám, szombat
HÁROM OSTOBA (Burmai népmese) EGYSZER úgy esett, hogu a Bölcs Nyúl, egy fa árnyékában üldögélvén, imigyen gondolkozott fennhangon a2 életrőlí — Minden lépésünknél — sóhajtotta — ezernyi baj, veszély leselkedik ránk. Először is itt vannak a természeti csapások: földrengés, lavina, í viharok! Második- '"li ként az éhség, harmadszor pedig , ^f* tolvajok és hara- ~yf miák törnek éle- "ií. 4' v, tünkre! . Ekkor a Nyúl- ^jígt nak eszébe ötlött, hogy valami fon- m . tos elintézni valója fM^ van, így hát eltűnt az erdő sűrűjében. Szavait azonban .; a csíz, a földi giliszta és a majom is meghallották. A butácskák rettenetesen megrémültek. A gyáva csíz mindenné! jobban rettegte a természeti csapásokat. Könnyes szemmel mondogatta: A kakas meg a babszem (OROSZ NÉPMESE) Volt egyszer egy kakas, meg egy tyúk. A kakas mindig csak sietett, mindig csak sietett, a tyúk meg csak mondogatta: — Ne siess úgy, te kakóca. Ne siess úgy, te kakóca. Egyszer felkapott a kakas egy babszemet, de a nagy sietségtől a torkán akadt. Torkán akadt, se nem szuszog, se nem hall, elterül a földön, mint a holt. Megrémül a tyúkocska, rohan a gczdasszonyhoz s kiabálja: — Jaj, gazdasszonykám, hamar adj egy kis vajacskát, kenjem meg vele a kakóca torkát, megakadt benne egy babszemecske. Azt mondja a gazdasszony! — Szaladj hamar a tehénhez, kérj tőle tejecskét, köpülünk vajacskát belőle. Rohan a tyúkocska a tehénhez: — Kedves tehenecske, ad) hamar egy kis tejecskét, fejecskéből a gazdasszony köpül vajacskát, vajacskfrcal megkenem a kakóca torkát, megakadt benne egy babszemecske. ,, — Ered) hamar a gazdához, hozzon nekem friss füvecskét. Szalad a tyúkocska a gazdához: — Gazda.' Gazda! Hamar adj a tehénnek friss füvecskét, ad a tehén jó tejecskét. fejecskéből a gazdasszony köpülni fog jó vajacskát, vajacskával megkenem a kakas torkát, megakadt benne egy babszemecske. — Szaladj hamar a kovácshoz kasza után. Rohan a tyúkocska hanyathomlok a kovácshoz: — Kovács, kovács, gazdámnak egy jó kaszát ad). Gazdám ad a tehénnek jó füvecskét, a tehén ad jó tejecskét, a gazdaszony köpül belőle jó vajacskát, avval megkenem a kakócatorkát, megakadt benne egy babszemecske. Adott a kovács a gazdának új kaszát, adott a gazda a tehénnek friss füvecskét, adott a tehén jó tejecskét, köpült a gazdasszony jó vajacskát, s odaadta a tyúkocskának. A tyúkocska megkente vele a kakóca torkát. Kiszökött belőle a babszemecske. A kakóca felugrott a földről s elkiáltotta, ahogy a torkán kifért: — Kuk-ku-ri-kú! (Áprily Lajos fordítása) KIS EZERMESTER A TERMÉSZETET járva egy-egy patak partján kellemesen elszórakozhatsz vízimalom-kerék készítésével. Az alábbi ábráhoŕ nem kell sok magyarázat, hozzávaló anyagot pedig úton-útfélen, minden bokorban találsz. Gondosan kifaragod a lapátokat meg a tengelyt, a két ágat leszúrod a patakba és arra helyezed a tengelybe szúrt kész lapátokat. El sem hinnéd, milyen sokáig megmaradnak a kirándulások, természetjárások helyein ezek a kŕs vízimalmok. Ha hetek, hónapok múlva visszatérsz e helyre, ha meg nem árad a patak, akkoc is munkában találod az általad készített vízimalmokat. — Ha leesik az ég onnan a magasból, mi lesz velem? Ha még nappal esnék, legalább elrepülhetnék, ám éjjel, mikor alszom — nem menekülhetek. A j jajj! ... A földi gilisztát leginkább az éhség ijesztgette, sírva-ríva ^ipította: — És ha hirtelen elfogyna a föld, mit ennék? Jaj lesz akkor szegény fejemnek! Éhen halok!... A majom pedig, emlékezvén a tolvajokról és a haramiákról ejtett szavakra, bőgve üvöltötte: — A föld, ez a legértékesebb egész életemben. Éjjel ugyan itthagyom, mert a fán alszom. Ám mi történik, ha tolvajok és haramiák jönnek és elrabolják a földet, amíg alszom?! És ez időtől a csíz a hátára feküdt, úgy aludt, két karmocskáját felfelé tartva, hogy megtartsa az eget, ha az hullani kezdene; a földi giliszta úgy ette a földet, hogy rögtön ki is bocsátotta magából, nehogy elfogyjon: a majom pedig minden éjjel háromszor leugrott a fáról, hogy vigyázzon a földre. :— LEKVARKOSiOLO Katlan alatt tűz lobog, Vasfazékban mi rotyog ? Baracklekvár sistereg — örülnek a gyerekek. Kevergeti anyuka, Akad bőven kis kukta: Piri, Ili, Pál, Elek A katlannál tekereg. Segíteni akarnak, Majd hogy hajba nem kapnak: Ki legyen a kavaró. Meg a lekvárkóstoló? A legfürgébb Palika, Belenyal a lekvárba. Jaj, a teremburáját, Megégette a száját. Böszörményi Jánosné TőmfEXP 1. Próbáljátok meg f négy egyenessel az ábrán látható valamennyi botot átmetszeni, de egy-egy botot csak egyetlen vonal szelhet át. 2. Marikához így szólt a tanító bácsi: — Éveim száma pon tosan négyszer annyi mint a tiéd. de hat év múlva csak háromszor annyi idős leszek. Hány éves vagyok? A fenti négyzetben karikákat és kalapácsokat láttok szerteszórva. Szerkesszetek 16 egybevágó háromszöget a . négyzetbe, hogy mind- ' egyikbe egy kalapács és egy karika jusson. MÜLT HETI FEJTÖRŐNK MEGFEJTÉSE. 1. Az egyenes vonalak mentén a számok összege így lesi egyformán 50—50. 2. A felső sorban balról a második a jő kulcslyuk. 3. Gárdonyi Géza: Egri csillagok. Kik nyertek? A múlt heti helyes megfejtők közül sorsolással egy-egy könyvet nyertek. 1. Pécsi Béla, Zsitvaudvarnók, 2. Konc/ Vera, Komárom, 3. Albert Magda, Fülek, 4. Szarka János, Csallóközaranyos, 5. Tóth Éva, Kisdobra. HÉTFŐ / A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 10.00: Hangverseny. 11.30; Katonazene. 12.15: Népszerű magánszámok. 12.30: Hírek. 12.50: Operettzene. 13.30: Népek dalai. 14.00: Glazunov műveiből. 15.05: Zenei műsor. 16.00: Hirefc 16.10: Esztrádzene. 16.40: Együttesek műsorából. 17.30: Szórakoztató zene. 18.00: Halld, itt Moszkva beszél! 18.30: Fúvószene. 19.00: Hangos újság. 21.00: Esztrádzene. BRATISLAVA: 10.05: Rejtvénymüsor. 10.30: Zenés útleírás: Kijev. 11.00: Lányok, asszonyok. 11.30: Szórakoztató zene. 12.40: Az Alekszandrov-együttes énekel. 13.30: Smetana: Két szimfonikus költemény a Hazám ciklusból. 14.05: Szórakoztató žene. 15.05: Leonyid Kogan hegedül. 15.30A VIT műsorából. 16.00: Hírek. 16.10: Szórakoztató zene. 17.30: Dalok. 18.00: Orvosi tanácsadó. 18.20: Kívánsághangverseny. 19.00: Hangos újság. 20.00: Szórakoztatózene. 20.40: Üzemeinkből. 21.00: Tarka est. 22.00: Hirek. 22.15: Az élet zenéje. 23.15: Zenei műsor. A MAGVARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MOSÓRA: KOSSUTH-ADÖ: 8.10: Balettzene. 9.15: Filmrészletek. 9.45: Lányok, asszonyok. 10.00: Hirek. 10.30: Elhangzott műsorainkból. 12.00: Hírek. 12.10: Verbunkosok. 12.50: Operetthangverseny. 14.00: Zenés kalendárium. 13.00: Hírek. 15.10: Esztrádzene. 16.15: Szív küldi szívnek szívesen. 17.00: Hírek. 17.15; Ötórai tea. 17.45: Ifjúsági őrjárat. 18.00: Népi zene. 18.55: Könnyűzene. 19. 20: Puccini: Pillangókisass^bny. 19.50: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Esti Krónika. 20.20: Szépaszony madara. Rádiójáték. 22.00: Hírek. 22.20: Kórusok. 23.00: Zongoramüvek. PETÖFI-ADÓ: 14.35: Népdalok. 15.00: Operarészletek. 16.15: A világ minden tájáról. 16.25: Hangverseny: 17.00: Fúvószene. 17.15: Riportműsor. 18.30: Operettdalok. 19.00: Hirek. 19.15: Népi zene. 19.45: Sporthíradó. 20.00: Zenekari muzsika. 20.40: Falurádió. 21.00: Hirek. 21.05: Tánczene 21.40: Ríportmüsor. 2*00: Könynyúzer.e. 23.00: Hirek. KEDD A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 8.00: Reggeli zene. 8.40: Népizene. 9.00: Tánczene. 9.45: Hírek. 10.00: Esztráddalok. 10.40: Együttesek műsora. 11.00: Szórakoztató zene. 11.30: Balettzene. 12.30: Hirek. 12.50: Fúvószene. 13.25: Operettzene. 14.00: Nagy mesterek muzsikája. 15.00: Zenei műsor. 16.00: Hírek. 16.10. Népdalok. 17.00: Szórakoztató zene. 17.45: Marxista tanácsadó. 18.30: Fiatalok mikrofonja. 19.00: Hangos újság. 20.00: Ajándékműsor. 20.20: Irodalmi mfisor. 23.53: Fuvolazene. 21.00: Szimfonikus zene. 22.00: Hírek. 22.25: Tánczene. 23.00: Éji zene BRATISLAVA: 10.05: Vidám műsor. 11.05. Népdalok. 11.20: Szórakoztató zene. 12.07: Lengyel és magyar népi együttesek műsorából. 12.30: Hírek. 12.40: Filmdalok. 13.00: Operarészletek. 13.30: Szepesi népdalok. 14.05: Szórakoztató zene, 15.05: Kórusok. 15.30: Dallal a világ" körül. 16.00: íHiiek. 16.10: Szórakoztató zene. 17.00: Szovjet riportok. 17.30: Az öröm és béke virágai. 18.00: Oj technika. 18.20: Klvánságharigverseny. 19.00: Hangos újság. 20.00: Hangverseny. 21.20: Vidám műsor. 22.00: Hírek. 22.15: Népdalok. 22.50: Szimfonikus zene. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ: 8.10: Operarészletek. 9.40: Lanner-keringök. 10.00: Hírek. 10.25: Adám Jenő: Arany János dalai. 11.20: Franck: Zongoratrió. 12.00: Hírek. 12.10: Ajándékmüsor. 13.10: Hangverseny. 14.40: Mandolinmuzsika. 15.00: Hírek. 15.10: Rádiójáték. 16.15: Egy falu — egy nóta. 16.35: A barátság hullámhosszán. 16.45: A munkásmozgalom dalaiból. 17.00: Hírek. 17.15: "Szív küldi szívnek szívesen. 18.00: Rádiójáték. 18.30: Tánczene. 19.25: Beethoven: F-dúr szonáta. 19.50: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Esti _ Krónika. 20.30: Könnyűzene. 21.10: Mesejáték. 21.45: Osváth Júlia énekel. 22.00: Hírek. 22.25: Szórakoztató zene. 23.30: Operákból. PETÖFI-ADÓ: 15.00: Kórusok. 15.20: Mezei csokor. 15.45: Orgonaszámok. 16.35: Bizet operáiból. 17.50: Mi újság a nagyvilágban? 18.00: Filmzene. 18.30: Rádió szabadegyetem. 19.00: Hírek. 19.05: Cigánydalok. 19.35: Őfelsége jobbágyai. 19.50: Ernster Dezstf énekei. 20.20: Hangszerszölók. 21.00: Hírek. 21.05: Tánczene. 22.00: Hangverseny. 23.00: Hírek. SZERDA A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 8.45: Reggeli zene. 9.45: Hírek. 10.00: Hacsaturján: Gajané. 10.30: Népdalok. 11.00: Lányok asszonyok. 12.00: Hanglemezek. 12.30": Hirek. Í2.50: Fúvószene. 13.20: Együttesek műsorából. 14.00: Cosi fan tutte. 15.05: Zenei műsor. 16.00: Hírek. 16.10: Fúvószene. 16.40: Modern cseh zene. 17.25: Zongoradalok. 17.40: Ajándékműsor. 18.00: Miénk a győzelem. 18.20: Tánczene. 19.00- Hangos újság. 20.00: Rádiójáték. 21.30: Szórakoztató zene. 22.00: Hírek. 22.25: Bach: VI. angol szvit. BRATISLAVA: 10.05: Rejtvényműsor. 10.30: Szórakoztató zene. 12.07: Híres hangok. 12.30: Hírek. 12.40: Katonaegyüttesek műsorából. 13.00: Népdalok. 14.05: Szórakoztató zene. 15.05: A Szvesnylkov-kórus énekel. 16.00: Hírek.' 16.10: Dalok. 17.30: Janáíek operáiból. 18.00: Tudományos híradó. 19.00: Hangos újság. 20.00: Rádiójáték. 21.10: Tarka műsor. 22.00: Hírek. 22.10: Tánczene. 22.50: Kamarazene. 23.20: Tánczene. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ: 8.10: Könnyümelódiák. 9.30: Népi zene. 10.00: Hírek. 10.30: Fúvószene. 11.00: Pillantás a nagyvilágba. 11.15: Tánczene. 11.25: Rádiójáték. 12.00: Hírek. 12.10: Operarészletek. 13.00: Népi zene. 13.57: Kapp: Tallini képek. 14.35í Hangverseny. 15.00: Hírek. 15.55: Szív küldi szívnek szívesen. 16.45: Élőszóval — * muzsikával. 17.00: Hirek. 19.00: OpeRádióműsor 1959. aug. 10-tői augusztus 16-ig rettekböl. 19.40: Lajtha László: Soproni képek. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.ÜQ: Esti Krónika. 20.25: A Magyar Állami Hangversenyzenekar játszik. 21.10: A berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig. Angol-francia tengeri ütközet Orán előtt. Kaival Elek dr. írása. 22.10: Hírek. PETÖFI-ADÓ: 8.00: Hírek. 14.35: Virágénekek. 15.00: Hangverseny. 16.00: Rádiójáték. 17.10:. Operarészletek. 17.40: 28 nap egy lakatlan szigeten. 18.00: Filmzene. I84O: Megemlékezés Bródy Sándor halálának 35. évfordulóján. 18.40: Népi zene. 19.00: Hírek. 19.15: Hangverseny. 19.45: Sporthíradó. 20.00: Esztrádzene. 21.00: Hírek. 21.05: Népi zene. 21.55: Ismeretterjesztő előadás. 22.10: Bért Brecht: Háromgarasos opera. CSÜTÖRTÖK A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 8.00: Fúvószene. 8.45: Népzene. 9.20: Operanyitányok. 9.45: Hirek. 10.00: Tánczene. 10.40: Liszt-művek. 11.00: Lányok, asszonyok. 11.30: Szórakoztató zene. 12.30: Hírek. 12.50: Szórakoztató zene. 13.25: Operarészletek. 14.00: A népi demokráciák félórája. 14.30: Katonazene. 15.00: Közös csehszlovák-lengyel esztrádműsor. 16.00: Hírek. 16.10: Külföldi zeneszerzők müveiből. 16.40: Irodalmi műsor. 17.00: Tánczene. 17.20: Oj technika. 17.45: Népdalok. 18.00: Falurádió. 19.00: Hangos újság. 20.00: Irodalmi félóra. 20.30: Ajándékmüsor. 20.50: A jövő évtized technikája. 21.20: Bohuslav Martinú müveiből. 22.00: Hírek. 22.25: Népi táncok. BRATISLAVA: 10.05: Smetana: Brandenburglak Csehországban. 11.05: Rapszódiák. 11.20: Szórakoztató zene. 12.05: Népdalok. 12.30: Hírek. 12.40: Dicsőség a hősöknek. 13.00: Egyvelegek. 13.30: Szimfonikus zene. 14.05: Szórakoztató zene. 15.05: Operahangverseny. 16.00: Hírek. 16.10: Szórakoztató zene. 17.00: Lányok, asszonyok. 18.00: Filmismertetés. 18.10: Klvánsághangverseny. 19.00: Hangos újság. 20.00: Romáin Rolland: Eljő majd az idő, rádiójáték. 21.40: Szórakoztató zene. 22.00: Hirek. 22.15: Népdalok. 22.55: Operettdalok. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ: 8.10: Népzene. 8.55: Édes anyanyelvünk. 9.00: Hét szál fú országa. 9.19: Pergő ritmusok. 10.00: Hírek. 10.10: Hajnali találkozás. 10.35: Szerelmi kettősök operákból. 11.25: Operettrészletek. 12.00: Hírek. 12.10: Népi muzsika. 13.10: Hangverseny. .14.10: Tánczene. 15.00: Hírek. 15.10: Az Alekszandrov-kórus énekel. 16.10: Egy falu — egy nóta. 17.00: Hírek. 17.15: Apámról. Ifjú Bar,tök Béla alőadása. 17.45: Lányok, asszonyok. 18ŰO: Szív küldi szívnek szívesen. 18.40: Láttuk, hallottuk. 18.55: A marosvásárhelyi Székely Színház vendégjátéka á Madách' Színházban. Az esőhozó ember. Szlnmú. 20.00: Esti Krónika. 22.10: Hírek. 22.25: Népi zene. 22.55: Nagy énekesek műsorából. 23.40: Szórakoztató zene. 24.00t Hírek. PETÖFI-ADÓ: 14.15: Kamarazene. 15.00: Fúvósindulók. 15.20: A külföldi sajtó hasábjairól. 15.30: Operarészletek. 15.50: Tánczene. 16.20: Irodalmi összeállítás. 16.40: Beethoven: A-dúr szonáta. 17.35: Operettrészletek. 18.10: Amerikai politikusok túristaúton. 18.25: Operarészletek. 19.00: Hírek. 19.15: Magyar tájak dalaiból. 19.45: Riportműsor. 20.00: Kamarazene. 21.00: Hírek. 21.05: Tánczene. 21.50: Előadás. 22.00: Hangverseny. 22.45: Könnyűzene. 23.00: Hírek. PÉNTEK A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 8.00: Tánczene. 9.00: Nagy mesterek muzsikája. 9.45: Hírek. 10.00: Esztrádzene. 10.40: Katonazene.. 11.00: Lányok, asszonyok. 11.30: Orosz zeneművek. 12.30: Hírek. 12.50: Népdalok. 13.10: Hanglemezek. 14.00: Puccini operáiból. 15.00: Zenei műsor. 16.00: Hírek. 17.00: Tánczene. 18.00: Halló, itt Moszkva beszél! 18.30: Szórakoztató zene. 19.00: Hangos újság. 21.00: Kérdezz, felelek! 21.40: Ajándékmüsor. 22.00: Hírek. 22.25: Zenei műsor. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 10.05: Rejtvényműsor. 10.30: Nagy mesterek muzsikája. 11.10: Szórakoztató zene. 12.07: Keringők. 12.30: Hírek. 12.40: Dalok. 13.00: Operarészletek. 13.30: Zenekari táncok. 14.05: Szórakoztató zene. 15.30: Zenei album. 16.00: Hírek. 17.00: Halló, itt Moszkva beszél! 17.30: Dalok. 18.00: Kívánsághangverseny. 18.48: Szórakoztató zene, 19.00: Hangos újság. 19.50: Külpolitikai kommentár. 20.20: Ajándékmüsor. 21.00: Miénk a győzelem. 21.30: Operettegyveleg. 22.00: Hírek. 22.15: Táncdalok. 22.50: A XX. század zenéje. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ: 8.10: Operettzene. 9.10: Történetek nagy karmesterekről. 10.00: Hírek. 10.10: Csárdások. 11.00: Oj hajtás. 11.30: Operarészletek. 12.00: Hírek. 12.10: Tánczene. 13.15: Kedves dallamok. 14.40: Oprí-akettősök: 15.00 Hírek. 15.10: Könynyűzene. 16.15: Szív küldi szívnek szívesen. 17.00: Hirek. 17.15: Magyar nóták. 18.00: Bécsi vár. 19.10: Ifjú Figyelő. 19.30: Zenekari muzsika. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Esti Krónika. 20.30: Tánczenekarok parádéja. 21.00: Temetőlakók. 22.00: Hírek. 22.20: Hangverseny. PE^qfl-ADÔ: 14.15: Könnyűzene. 15.00: Romantikus kórusok. 15.25: Tánczene. 16.00: Hangverseny. 17.15: Riportműsor. 17.25: Schubert: G-dúr szonáta. 19.00: Hírek. 19.05: Fűvőszene. 19.25: Népdalok. 19.45: Riportműsor. 21.00: Hírek. 21.05: Halló, itt a rjépstadion: 21.50: Ismeretterjesztő előadás. 22.00: Operettrészletek. 23.00: Hírek. ÁLLANDÓ MŰSORSZÁMOK ' A bratislavai rádió hétköznapi rendszeres műsorszámai: 5.00: Hírek. 5.10: Reggeli zene. 6.00: Hírek. 8.10: A falurádió műsora, (héttőn sportjelentések). í 15:- Reggeli torna. 6.30: Reggeli zene. (Hétfőn, szerdán és pénteken 6.30—6.35: Nyelvi tanácsadó). 7.00: Hírek. 7.10: íieggeb zene. 10.00: Hirek. A magyarországi adóállomások állandó hétköznapi műsorszámai: KOSSUTH-ADÖ: 5.30: Hírek. 6.00: Falurádió. 7.00: Hírek. 7.10: Oj könyvek. 7.45: Naptár. 7.55: Mit főzzünk? 8.00: Műsorismertetés. PETÖFI-ADÖ: 6.20: Színházak, mozik és tárlatok músora. 6.50: Torna. 7.40: Falurádió. 14.00: Hírek. • • * A moszkvai rádió magvar nyelvű adásinak Időpontjai: A moszkvai rádió a nyári hónapokban a következő időpontokban ad magyar nyelvű műsort: 7.15—7.30 között a 16. 19. 25 és 41 méteres, 17—17.45 kőzött a 19, 25. 31. 41 méteres rövidhullámhosszokon és a 337 méteres középhullámhosszon, 20—20.30-ig és 21.30 -22-ig a 25 és 41 méteres rövidhullámhosszorj, valamint a 337 méteres középhuHamhosszon. A Csehszlovák Rádió magyar adásának állandó műsorszámai: 5.15—5.30, 13 00-13.30, 17.30—18.00: Hirek. (Hétfő — szombat.) Vasárnap: 15.00—16.00 (havonta egyszer: 15.00—17.00; Rádiójáték.) Szarda: 10.05—10.35: Gyermekrádió. SZOMBAT A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 11.30: Szórakoztató zene. 12.05: Népdalok. 12.30: Hírek. 12.50: Zenés hétvége. 14.00: Ifjúsági műsor. 16.00: Hírek. 16.10: Dallal a világ körül. 16.30: Lánvok, asszonyok. 17.00: Ajándékmüsor. 18.20: Fúvószene. 19.00: Hangos újság. 20.30: Esztrádzene. 22.00: Hírek. 22.25: Táncdalok. BRATISLAVA: 10.05: Sosztakovics és Kabalovszkij műveiből. 10.25: Szórakoztató zene. 12.07: Népdalok. 12.30: Hírek. 12.40: Vidám hétvége. 14.00: Népdalok. 14.30: Rádiójáték. 16.00: Hírek. 16.10: Tánczene. 17.00: Koreai zene. 17.30: Szórakoztató zene. 18.00: Kívánsághangverseny. 19.00: Hangos újság. 20.00: Milan Novák: Katonaszerelem, operett. 22.00: Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ: 6.10: Lányok, asszonyok. 8.25: Kamarazene. 10.00: Hírek. 10.25: Vidám játékok zenéjéből. 11.20: Szimfonikus zene. 12.00: Hírek. 12.18: Magyar népi muzsika. 12.55: Operarészletek. 13.45: Szíy_ i;ül44.,.5ZÍvnek szívesen. "14.25: Koreai műsor. T4.45: Csárdások! ' 15.00: Hírek. Indulók és táncok. il5.25: Zengjen dalunk, 16.00: Élőszóval — muzsikával. 17.00: Hírek. 18.00: Gondolat. 18.30: Nyugtalan boldogság. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Esti Krónika. 22.00 Hírek. 22.30: Táncoljunk. 24.00: Hírek. PETÖFI-ADÖ: 8.00: Hírek. 15.20: Magyar nóták. 16.00: Hangverseny. 17.50: Gondolatok filmekről. 18.00: Filmzene. 18.18: Brahms: e-moll szonáta. 18.45: Miért játszanak az állatok? 19.00: Hírek. 19.05: Maurice Chevalier énekel. 19.40: Mozart: Lucio Silla. 21.00: Hírek. 23.05: Hírek. VASÁRNAP A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 12.05: Hírek. 12.35: Hangverseny. 14.00: Zenei műsor. 14.30: Hazai képeslapok. 15.00: Filmdalok. 15.30: NépeH zenéje. 16.00: Irodalmi műsor. 16.20: Zenekari müvek. 17.00: A vasárnap, sportja, 19.00: Hangos újság. 21.36: Zenei műsor 22.00: Hírek. 22.25: Jó éjszakát! 22.50! Éji zene. 23.50:, Hírek. BRATISLAVA: 6.02: Reggeli zene. 7.45: Hírek. 8.40: Népdalok. 9.00: Katonák műsora. 9.30: Kedvelt dallamok. 10.00: A hét eseményei. 10.53: Élő szavak. 11.00: Kívánsághangverseny. 12.05: Szórakoztató zene. 12.30: Külpolitikai kommentár. 12.50: Hacsaturján: Gajané. 13.00: Falurádió. 15.00: Kívánsághang verseny. 15.40: Operettzene. 17.00: A vasárnap sportja. 19.00: Hangos újság. 19.40: Pillantás a nagyvilágba. 20.00: Vidám műsor. 20.55: Zenés kalendárium. 21.00: Sporteredmények. 21.35: Operarészletek. 22.00: Hírek. 22.15: Esztráddalok. 22.50: Éji zene. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ: 7.15: Egy falu ~ egy nóta. 7.50: Falus! életképek. 8.00: Hirek. 8.55: Édes anyanyelvünk. 9.00: A munkásmozgalom dalaiból. 9.10: VIT-összeállltás. 10.00: Népszerű egyvelegek. 10.45: Tudományos híradó. 11.00: Salzburgi Ünnepi Játékok 1959. 12.00: Hírek. 13.00: Hétvégi jegyzetek. 13.10: Magyar nóták. 14.00: Népszerű lemezeinkből. 14.45: Hét nap a külpolitikában. 15.00: Leroy Anderson zenekara játszik. 15.45: Operaáriák. 16.05: Kincses Kalendárium. 17.00: Hírek. 17.10: Vidám muzsika. 17.30: Közvetítés bajnoki labdarúgó mérkőzésekről. 18.20: Tánczene. 19.00: János vitéz. 20.00: Hírek. 22.00: Hírek 22.25: Táncdalok. 23.00: Szimfonikus zene. 24.00: Hírek. PETÖFI-ADÓ: 8.30: Lepnurm: Orgonaverseny. 9.00: Operettrészletek. 10.00: Mikrofonnal a Föld körül. 10.40: Miska bácsi lemezesládája. 11.20: Lukács István cimbálmozik. 11.30: Tánczene. 12.00: Tánczene. 13.00: Mővészlemezek. 14.30: GyermAopera. 17.10: Bartők-müvek. 19.00: Filmdalok. 19.40: Verbunkosok. 19.50: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Szimfonikus hangverseny. 22.15: Operarészletek. 23.00: Hírek. ÜJ SZÖ 9 * 1959' au-flusztus .11