Új Szó, 1959. augusztus (12. évfolyam, 211-241.szám)

1959-08-08 / 218. szám, szombat

If3 u d a pesti tárlatok A budapesti élénk művészeti élet, akárcsak az egészséges, telt érverés, az egész szervezet kiegyensúlyozottságára mutat. A közel három év előtti lázas, lobos, kóros állapot lehiggadt és tisztultabb légkörben, megbékélten, erős ütemben folyik az építés. A múzeumok és képtárak tárt ajtókkal várják a látogatókat. A Városliget zöld hátteréből jelentősége tudatában méltóságteljesen emelkedik ki a Szépművészeti Múzeum arányos tömege. Világvonatkozásban is gazdagon képviseli az olasz reneszánszot, — a korai primitív bájú alkotásoktól a stílus érett formatökélyéig s a barokkba szenvedélyesedő és a rokokóba lágyuló kompozíciókig. — A spanyol gyűjtemény szerényebb, de fajsúlyát Ribera, Zurbarán, Velasguez, Greco és Goya művei jelzik. - Termek hosszú során mélyedhetünk el a németalföldi és flamand realista piktúrában. A németeken kívül jól képviselt az újabb francia művészet, a romantikus és a válóságábrázoló s az impresszionizmus is. Ezeknek, meg az olaszoknak és spanyoloknak sok bámulója akad. Érdekes csoportokkal találkozom. Megismerésre szomjas kínaiak, a nők térdig hasított, sötét, fehérrel bélelt selyemruháikban suhannak halk léptekkel és hallgatják a kínaiszakos magyar egyetemista tolmácsolásában a múzeum egyik dolgozójának előadását. - A szovjet fiatalok lelkesen jegyezgetik egy buzgó szőke lány magyarázatát. A műélvezet és a megértés árama hullámzik kép és ember, - ember és ember között. A hazai közönség figyelme az újonnan megnyílt modern külföldi szoborkiállítás felé fordul, mely a XIX. század utolsó s századunk első negyedéről ad az itt-ott hézagos anyaghoz képest átfogó képet. Az északi országok és főképp a belga és francia plasztika van gazdagon képviselve. Az első modern francia szobrász, Carpeaux bűbájos leányfigurája: a Tavasz nyitja meg a francia szobrok sorát. Majd Rodín művei következnek. A teljesen új utakon járó, michelangelói zsenialitást megközelítő mester szobrászi realizmusába a plasztika klasszikus törvényeit megbontó, új elemet visz be, az ábrázolt ember lelki állapotának legjellegzetesebb kifejező eszközét: a mozdulatot. Nem pillanatfelvételnek megfelelő egyetlen mozzanatban formálja meg a modellt, de érezzük az előző mozConstantin Meunier: Kohómunkás dulatot s a megragadottra következőt, tehát magát a mozgást. Jellemző példa erre a bronzkorszak, mely „a fiatal emberiségben először fellüktető öntudatot jeleníti meg". A festői fény-árnyék hatású „Örök tavasz" örökszép himnusza az életerőnek. A két ittszereplő portrészobor a mester páratlan alkotókészségének, jellemábrázoló tehetségének hiteles tolmácsa. - Újabb irányt képvisel Maillol. Az akadémizmussal, de a rodini formabontással is szembehelyezkedik s az ősi görög művészet törvényeihez vezeti vissza az európai szobrászatot, őt is, Despiaut is a test szerkezete, a természet formái érdeklik. — A belga Meunier jelentősége túlnő hazája határain. Ő a szocialista szobrászat úttörője. Eleinte csak érző emberi érdeklődéssel fordul a bányászok élete felé. Később tudatosan összpontosítja figyelmét az ipari proletariátusra, s ekkor születnek meg a mábaérő, nagyszabású művei. „Egyetlen alakba bele tudott zárni egy egész osztályt, egy egész népet". A múzeum egyelőre üres falú előcsarnokából a magyar művészet remekei hiányzanak, melyek közel két éve új otthonukban, a Nemzeti Galériában nyertek méltó elhelyezést. A bíráló szervek magas mércét alkalmaztak az újabb művek megítélésénél, ami a gyűjtemény értékét csak fokozza. — Ebben az épületben rendezték meg halálának 10. évfordulóján Nagy Balogh János emlékkiállítását. Itt találkozom a magyar proletárfestő erkölcsi tisztaságot sugárzó műveivel. Nemcsak a kubikusok, kikötőmunkások, az élet gondjaiba belegörnyedt anyák és a maga fokozatos kiteljesedést jelző arcmásaiból hozza felszínre a lelket, hanem a táj, a sivár angyalföldi lakás kopottságából, csendéletek végtelen egyszerűségéből is. A jóformán autodidakta, nyomorral és betegséggel küzdő, kisiparosként dolgozó mester (a Tanácsköztársaság adja meg 1919-ben hivatalos művészi rangját) hagyománytisztelő (Miilet, Frans Hals, Rembrandt felé fordul), egyben modern. Lelkiismeretes meggondoltsággal, kevés, harmonikus hatású színnel, szigorúan összevont formákkal dolgozik. Monumentális müve új társadalmi osztályszemlélet levegőjét érezteti. Pompás tematikus tárlat nyílt meg közben a Műcsarnokban: Az Alföld a festészetben. A két utolsó századi magyar piktúra dús festőiséggel, sokkal több invencióval, mint konvencióval rögzítette meg a legjellegzetesebb hazai tájnak, az Alföldnek teljes és igaz atmoszféráját. Meg keil még említenem, hogy Pesten a múzeumok száma gyarapodott éspedig a „Legújabbkori Történeti Múzeummal", melynek gazdag tárgyi emlékgyüjteményéhez zászló- és a francia kommüntől a VIT-ig terjedő jelvénygyüjtemény tartozik. Adattárában 20 000 eredeti fényképet, irattárat, röpiratokat, magnetofonszalagokat s dokumentumfilmeket őriznek. Kitűnő, állandóan fejlődő képzőművészeti osztályában a dolgozó nép és a szocialista forradalommal összefüggő, utolsó, száz év képzőművészeti alkotásai Derkovits, Dési-Huber, Uitz, Egri József, Nagy István, Gulácsy s a vértanúk: Goldmann György és Mészáros László nevéhez fűződnek. Ebből az anyagból rendezték meg az új múzeum dolgozói a „Tanácsköztársaság 40. évfordulójának emlékkiállítását" a Nemzeti Múzeum 8 termében. Áttekinthető és megragadó képet kapunk a magyar munkásság forradalmi küzdelméről, a 4-5 hónap hatalmas erőfeszítéseiről, arról a hősies és nagy koncepciójú, minden irányba kiterjedő politikai, kulturális, szociális és honvédő tevékenységről, mellyel egy új világ, egy emberi igazságosabb életforma alapjait akarta a magyar proletariátus lefektetni 1919-ben. Bíztak benne, hogy a nemzetKisfaludy Stróbl Zsigmond: A vádló közi proletariátus összefogása meghozza a világbékét. Nem rajtuk múlott, hogy a fiatal Tanácsköztársaság összeomlott s jött az új világégés, melynek látomása ma Is gyötri a haladó magyar művészet képviselőit. Erről szól a kegyetlen élményeket egy felületbe sűrítő „A háború emléke", Kohán György, a 49 éves volt kovácsinas, majd Glatz-tanítvány erőteljes szénrajza, melyet a Műcsarnok állított ki. A máról ad hírt az Ernszt Múzeum művészeti bemutatója. Itt láttam Csillag Fstván finomművű érmeit, melyek a múlt és jelen közéleti és szellemi kiválóságait szólaltatják meg. — Gábor Jenő következetesen haladó festő, a munka sokrétűségének ábrázolója. A fény- és színhatások egyre hangsúlyozottabb térbeállításával foglalja konstruktív felépítésű képekbe mondanivalóját. Mint békeharcost ismerjük meg a Halál diadala c. 1944-es meggyőző tollrajzsorozatából. — Klie Zoltán a világ látomásszerüségét néha túlhajtott képzelettel tükrözi. — Járitz Józsa dekoratív felfogású friss színű képei közül a régebbiek őszintébben vallják a falusi világ motívumainak valóságát, mint újabb, modorosságra hajló vásznai. — A Szinnyei-teremben Erdei Sándor kitűnő készséggel megrajzolt derűs akvarelljei üdítőek. Problémamentességét nyilván a bírálatba belefáradt karikaturista pihennivágyása indokolja. — A fiatal Nemcsics Antal a monumentális műfaj jegyében alkot. Oj megoldású szgrafitto-tervei. a szocialista építészetet szolgálják. A népek közti barátság és megértés eszméjét támogatja a Nemzeti Szalon Matejka-tárlata. A XIX. századbeli nagy lengyel történeti festőnek első ihletői Krakkó remek építészeti és szobrászati emlékei. A Münchenben szerzett akadémiai tanulságokat Delacroix romantikus szenvedélyességével gazdagította. Regényességtől áthatott realista müveiben dinamikusan kelti életre népe szabadságküzdelmét. Mély pszichológiai meglátású és néhány újszerű kompozíciója a kor levegőjét érezteti. (Sztanczyk, az udvari bolond). — A kulturális kapcsolatok intézetének kiállító helyiségét szintén lengyel festő: Jan Spychalski (1893-1946) művei népesítik be. Festészete sokrétű, humanista kultúrájából fakad. A látott formák szintéziseként halk költőiséggfel vetíti elénk a természetet. Azzal a jóérzéssel hagytam el a testvéri Magyarországot, hogy annak útja minden értelemben helyes irányba terelődött. Bárkány Jenöné A beszélő hal A FALUSI kocsmáros ünnep előtt halat szerzett eladásra. A hal már „szaglott"; látszott, hogy olcsón jutott hozzá. Á zsugort kocsmáros azt hitte, jó boltot csinál a falubeliekkel. / Mikor híre ment, hogy a kocsmáros nál hal kapható, egy-kettőre nagy tömeg vásárló sereglett össze. Furfangos Péter ott ült a kocsmában. Orrát megütötte a romlott hal szaga. Így morfondírozott magában: — A hal víz nélkül, a kocsmáros csalás nélkül nem élhet. De, aki másnak vermet ás, maga esik bele. Utat tört magának a parasztok között. Felkapott egy halat, a szájához emelte, aztán a füléhez, majd újra a szájához. — Mit csinálsz, Péter? — kérdezték a falubeliek. — Aziránt érdeklődöm, mi újság a tengerben. — No és mit mond? Péter ravaszul kacsintott: — Azt mondja, nem tudja, mert már jó régen nem látta a tengert. A parasztok kacagtak egyet, megszagolták a halat és szétoszlottak. A kocsmárosnak a nyakán maradt a sok hal. Osztozkodás ÉLT EGYSZER három testvér, akik folyton veszekedtek, civakodtak. Volt egy diófájuk. Ősszel, mikor megérett a dió, leverték, de sehogy sem *udták elosztani. Elhívták Furfangos Pétert, tegyen igazságot, Leültek a zsák köré. Péter kivett egv marék diót és az egyik testvér e.. tette. A másik elé két marékkal rakott. — Miért jár neki két marékkal — kérdezte meglepődve az első testvér. Furfangos Péter nem felelt, hanem a harmadik testvér elé három marék diót tett. — Hát ez meg micsoda igazság — csattan fel bosszúsan a második testvér. Péter nem válaszolt, hanem a maradékot a vállára csapta. — Mi lesz a többivel? — kérdezte a harmadik. — A többi az enyém marad — felelte Péter. — Miféle osztozkodás ez? Azért hívtunk, hogy igazságot tégy köztünk — kiabálták a felháborodott testvérek. — No látjátok, hiszen ti is tudjátok, hogyan kell becsületesen osztozkozni, minek hívtatok hát engem? — felelt Furfangos Péter, és visszaadta a zsák diót. A vendéglátó gazdasszony EGY GAZDASZSZONYHOZ vendégek jöttek. Mivel nem tudta őket megkínálni, így szólt: — Ej, ha lenne egy kis túróm, olyan laskát csinálnék, hogy megnyalnátok utána a szátokat. — Hoztunk túrót — szólt az egyik vendég. — De jó, hogy hoztatok túrót..., de lisztem sincs, pedig olyan túróslaskát főznék, amilyet még nem ettetek. — Lisztünk is van — szólt a másik vendég. . — Hát akkor szaladjatok egy kis fáért meg vízért és rögtön kész a laska. A lusta menyecske EGY IDŐS házaspárnak egyetlen fia volt. Megnősült a fiú és menyecskét hozott a házhoz. A fiatálaszszony olyan lusta volt, hogyha leült, a világért se mozdult volna meg. Még egy szalmaszálat se tett keresztbe. Egyszer így szólt az apóka feleségéhez: — Fogd csak a vedret, mintha vízért mennél, én majd megállítlak, hogy hozok én. — Lehet, a menyecske elszégyelli magát és elmegy vízért. Az öregasszony fogta a két vedret, de az öreg eléje állt: — Megállj csak, asszony! Te már öreg vagy. Szégyen, hogy fiatalok mellett re_ menj vízért. Add csak ide a vedreket. — Ne fáradj, úgyis te vagy az idősebb. En asszony vagyok, nekem jobban megy az ilyesmi — sziszegte az aszszony. — Ugyan, ne okoskodj, add már ide azokat a vedreket — hangoskodott az öreg. A menyecske hallgatta őket egy ideig, aztán megszólalt: — Hm, hm, hogy civakodnak az öregek. Pedig könnyen megegyezhetnének. Egyik menjen ma, a másik meg holnap. Szűcs Béla fordítása Schiller centenáriuma alkalmával a weimarl Árion Könyvkiadó megjelenteti a német és külföldi Schiller-irodalom utolsó 65 évének bibliográfiáját. * * * A hamisított Don Quijote címen érdekes könyv jelent meg NyugatNémetországban. A szerző összegyűjtötte azokat a műveket, amelyeknek írója a világirodalom híres müveit plagizálta, többé-kevésbé szemérmetlenül. A legtöbb utánzója a Don Quijote-nak, a Robinson Crusoe-nak, Goethe Wertherének és néhány Heine-versnek akadt. »•••• H • H •• M H M M •••••• M M M •• M I M M »•• M M M •••• M M •••••• (Folytatás a 7. oldalról) párttitkárra! végigmentek az öntődén, „Hogy van, Vincze bácsi?" — kiáltotta felém Kudela barátságosan, azzal mentek is tovább, én meg csak néztem utánuk, mert valahogy az volt az érzésem, hogy rólam beszélnek. Igazam volt. Később megtudtam, hogy a könyvtárba mentek, mert a könyvespolc-história után — amit Padisák elmondott —, arra is kíváncsi volt, hogy milyen könyveket olvasok általában. Nézegették a könyvtárcédulámat, aztán még sokáig beszélgettek, s délután, már a munkaidő végefelé, Padisák Miska megint odajött hozzám. Egy szál gyufát kért, azzal kezdte, s amikor rágyújtott, akkor is csak hunyorgatott egy ideig, meg álldogált, mint aki nem tudja, hogyan is fogjon a dologhoz. Előbb megint az újfajta csapágyházöntésekkel hozakodott elő, hogy hát baj van vele, mert a fiatalok, a „Felszabadulás"-brigád tagjai sehogysem boldogulnak a munkával. Arról is hümmögött valamit, hogy majd az egész műhely szégyenben marad emiatt, ha az ünnepi vállalást nem tudják teljesíteni, ezért hát valahogyan segíteni kellene ... A műszakiakról is dohogott egy sort, hogy azok is később kapcsoltak, de én csak vonogattam a vállamat, mint aki azt mondja: mi közöm nekem az egészhez, ne vállaltak volna olyat, amit nem tudnak megcsinálni... Igazán így gondolkodtam, ha nem is mondtam ki hangosan, s csak döngöltem tovább a homokot. Padisák Miska pedig nézte szó nélkül a munkámat. Tudtam, hogy akar még valamit, de azért mindenre számítottam, csak arra nem. hogy pénzt kér tőlem kölcsön. Mert azt kért, azt tette. Eldobta a körméig égett cigarettát, lassan, gondosan eltaposta, aztán zavartan megkérdezte, nem tudnék-e neki holnap reggelig kétszáz forintot kölcsönözni. Még a döngölő is megállt a kezemben, annyira meglepődtem a szaván, ami nem is csoda, hiszen sose voltunk mi olyan jóban, hogy ilyesmi eszébe jusson. Igaz, szombaton este, amikor nálunk járt, nagyon összebarátkoztunk, meg aztán tudta is, hogy van pénzem, így nagyon csúnya dolog lett volna, ha elutasítom. „Szívesen..." — mondtam hát neki, s odaadtam a két darab százast, amit összehajtva rögtön eltett a bukszájába. Éppen csengettek, mire a kezét nyújtotta, s elmenőben még egyszer megköszönte a szívességemet, szavát adta, hogy reggel azonnal visszaadja a kétszáz forintot... Nem adta vissza. Pedig már az öltözőben is találkoztunk, kezet fogtunk, de egy szót sem szólt a pénzről. Később sem, amikor napközben átjött hozzánk a műhely másik végéről, s mellettem is megállt egy percre. Csak annyit kérdezett: sietek-e ma is az öthuszas vonathoz, azzal továbbállt, és Kórócz Jancsival a „Felszabadulás"-brigád fiatal vezetőjével kezdett el beszélgetni. Ott még háromszor is láttam őt délutánig, de restelltem neki átszólni, így aztán úgy telt el a nap, hogy nem is találkoztunk többet. Másnap, szerdán megint csak nem szólt a pénzről, se csütörtökön, de ekkor már kezdtem elveszíteni a türelmemet. A pénz is kellett volna, de leginkább az bosszantott, hogy egyszerűen a füle botját sem mozgatja, még csak nem is mentegetődzik, amikor összetalálkozom vele, vagy odajön hozzám valamiért. Pénteken aztán már nem tudtam megállni, hogy ne szóljak neki. Csengetés előtt történt, éppen a szerszámaimat szedegettem elő, amikor odalépett hozzám, s mint olyan ember, akinek a legnagyobb rendben van a szénája, egyszerűen azt kérdezte tőlem: — Mi újság'van? No, nekem se kellett több. Azt mondtam neki, hogy már régen elmúlt kedd reggel, s még mindig nem adta meg az adósságát. Erre aztán nagyot csapott tenyerével a homlokára, és szidni kezdte önmagát, mondván, hogy teljesen megfeledkezett a dologról, pedig itt hordja a pénzt a zsebében. Azzal már elő is kotorta az összehajtogatott két darab százast, én meg, hogy tréfával üssem el a dolgot, nevetve megjegyeztem: — Neked se lehet ám adni a szavadra ... Ez csak úgy kiszaladt a szájamon, és rögtön láttam, hogy baj lesz belőle, de már nem lehetett visszaszívni. Mert Padisák Miska, mintha csak erre várt volna, azonnal egészen szembe fordult velem, hunyorgatni kezdett, s a maga tempós módján máris azt magyarázta, lám, milyen nagy súlya van az adott seónak. Még annak a szónak is, amit az egyik ember a másiknak ad, hát még annak, amit az országnak, az ország népének ad az ember. Itt egy kis szünetet tartott ez a betyár bizalmi, aztán újra a Kórócz Jancsiék dolgával hozakodott elő, hogy milyen nagyszerűen dolgoztak eddig, de most kátyúba jutottak, s ha ki nem segítik őket, hát fuccs az egész öntöde becsületének, mert bizony, hogy nem tudják a vállalásukat teljesíteni ... így beszélt Padisák Miska, én meg csak vártam, hogy mikor sző már bele engemet is valahogyan a mondókájába. De nem tette. Oj cigarettát csavart magának, azzal indulni is készült, csak még azt Jcérdezte meg tőlem, hallottam-e, hogy régi művezetőnk, az öreg Adamovits visszajön hozzánk az öntődébe. Az egy leleményes ember, tette még hozzá, biztosan talál majd valamilyen megoldást a csapágyházak selejtmentes öntésére... Szokásom szerint megint csak a vállamat vonogattam, gondolván: hagyjanak nekem békét... Később azonban valahogy megfordult bennem a dolog, s mind azon törtem a fejemet, hogy mi a csodát akar tőlem ez a Padisák Miska, Mert biztos, hogy akar valamit, különben nem jött volna ki hozzánk még Érdre is. Az a kétszáz forint is furcsa dolog, hiszen nem olyan ember ő, aki csak úgy elfelejt valamit. Aztán meg mit emlegeti nekem az öreg Adamovicsot?! Mintha bizony más nem értene az öntéshez, csak ő egyedül, éppen úgy beszél... Egész délelőtt ezen füstölögtem, a fél szemem még mindig a Kórócz Jancsiék munkahelyén volt, hogy nem tűnik-e ott fel ez a Padisák Miska, mert most már én szerettem volna vele beszélni. De nem láttam őt, délben is hiába kerestem, s csak délután tudtam meg, hogy bement a pártba, valamilyen kerületi értekezletre. Az se baj, gondoltam ekkor, talán jobb is, ha nincs itt, legalább nem hunyorgat bele megint a képembe csengetéskor, amikor majd odamegyek Kórócz Jancsihoz, a fiatalhoz. Mert ekkor már elhatároztam, hogy odamegyek és megnézem: hol szorít ja őket a cipő? Nekem aztán ne mondja senki se, hogy az öreg Adamovits többet tud, meg hogy leleményesebb ember, mint az öreg Vincge Pál. Meg aztán arra se célozgasson senki emberfia, hogy miattam esik csorba a műhely becsületén. Tudom én jól, hogy mit jelent az adott szó... A fekete hajú Kórócz Jancsi meg a maszatos cimborái csak a szájukat tátogatták, amikor a csengetés felé nem a kijárat felé tartottam, hanem feléjük, s azt kérdeztem: volna-e egy fél óra idejük, hogy elbeszélgessünk. Még jobban csodálkoztak, amikor megmondtam, hogy miről akarok velük beszélgetni, s egyszerre öten is kiabálták: akár reggelig is maradnak. Csak a banda vezetője, a Jancsi gyerek jegyezte meg csendesen, hogy holnap délben is .összeülhetünk, nehogy most miattuk elkéssem az öthuszas vonatot. — Nem baj, majd megyek a következővel ... — mondtam én is csendesen, s amint ránéztem a fiúra, láttam, hogy a szemében valamilyen huncut fény villan fel. Mintha a Padisák Miska cinkosa volna. Még hunyorgott is, ugyanúgy, mint ő. De én csak mosolyogtam. Nyugodt lelkiismerettel mosolyogtam, és rágyújtottam egy cigarettára. A két kicsi unokám jutott az eszembe. ÜJ SZÖ 8 * Jfl5

9- augusztus 8.