Új Szó, 1959. augusztus (12. évfolyam, 211-241.szám)

1959-08-29 / 239. szám, szombat

Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1959. augusztus 29. szombat 50 fillér XI. évfolyam, 239. szám n DICSŐ EVFORBUL© írta: PAVOL DÁVID a CSKP KB politikai irodájának tagja, az SZLKP KB titkára T izenöt évvel ezelőtt gátját törte a szlovák nép igazságos haragja és ellenállása a leg­sötétebb elnyomás ellen, amelyet tör­ténelme során megélt. A hitlerista fasizmus közel hat éven keresztül szipolyozta hazánk nemzeteinek egészséges erőit, céltudatos vaskö­vetkezetességgel hajtotta végre a csehek és szlovákok fizikai és szel­lemi megsemmisítésének politikáját. A nemzet megsemmisítésére irá­nyuló e politikát támogatta minden erejével a szlovákiai klerofasiszta rendszer, amelyet a katolikus papság legsötétebb reakciós erői, fasiszta kalandorok és különféle burzsoá áru­lók támogattak. Nem csoda tehát, hogy a szlovák népben hosszú időn át felgyülemlő harag és gyűlölet hatalmas lángot vetett, s nyílt harcot eredményezett a hitlerista hadak, valamint a szlo­vák fasiszta rendszer ellen. Nem véletlen, hogy a fenyegetett ludák rendszer a nép jogos haragja elől a hitlerista hadseregek szuronyainak védelme alá menekült. Ezzel tette fel a koronát árulására, amelyet már évekkel előbb megkezdett, akkor, amikor a München előtti köztársaság idején a kíméletlen ludák burzsoázia jelszavául tűzte ki a hatalom meg­szerzését a szlovák nép fölött „akár a köztársaság árán is!" A ludák vezetők aljas bitorló cél­kitűzéseiket sokáig gondosan leplez­gették a szlovák nép tömegei előtt, és „Istenért és a nemzetért" jelszót hangoztatva pimaszul félrevezették őket. Az a tény, hogy a szlovák nép po­litikai és gazdasági leigázásáért foly­tatott harcban készek voltak szövet­kezni a cseh és a szlovák nép nyílt ellenségével, aki soha nem titkolta támadó terveit, hamarosan meg kel­lett, hogy győzze a szlovák nép tö­megeit a hitlerbarát rendszer nem­zet- és népellenes politikájáról. Nem kevésbé ékesszóló bizonyítékul szol­gál a szlovák nép szemében e rend­szer jellegéről Szlovákia gazdasági kifosztása, amelyben nemcsak a né­met fasiszták, hanem szlovák lakájaik is részt vettek. A ludák politika reakciós jellegéről meggyőzően tanúskodott az a körül­mény, hogy a kulturális- és közok­tatásügyi politika területén közép­kori jezsuita elvekhez és módsze­rekhez tértek vissza. A klerofasiszta rendszer elvete­mültségének legszörnyűbb bi­zonyítéka, legszörnyűbb vádja az volt, hogy a szlovák hadsereg egységeit befogták a német imperia­lizmus szekere elé, bevonták a szlo­vák katonákat a nemzetek szabadsá­gának zászlóvivője, a Szovjetunió ellen indított háborúba. Attól a nap­tól kezdve, hogy az áruló Tiso és bandája e legfeketébb foltot sütötte a szlovák nemzetre, nyilvánvaló volt, hogy Szlovákiában a klerofasiszta ludák rendszer csak a hitlerista tan­kok árnyékában tarthatja fenn ma­gát. Hisz a szlovák nép túlnyomó többsége nem értett egyet ezzel a nemzet érdekeit eláruló politikával, és egyre nyíltabban kifejezésre jut­tatta ellenkezését. A Szovjetunió ellen testvérgyilkos harcba hajszolt szlovák legények nem voltak olyan hősök, amilyenek­nek Hitler és Tiso szerette volna látni őket — sokan közülük hama­rosan megtalálták helyüket az igazi ellenség, a hitlerista fasizmus ellen küzdő harcosok soraiban, a csehszlo­vák hadtestben. Hősi harcuk és ál­dozataik vérrel pecsételték meg Csehszlovákia és a Szovjetunió né­pének megbonthatatlan testvéri ba­rátságát. A szlovák nép, ugyanúgy, akárcsak a testvér cseh nemzet is, idehaza, a front mögötti területen is felkészült arra, hogy véglegesen leszámoljon a gyűlölt megszállókkal. A gyárak­ban kitört sztrájkok, szabotázsok, leplezetlen politikai megnyilatkozá­sok azt sejtették, hogy megérnek a nyílt felkelés feltételei, s ez a fel­kelés lemossa a szlovák nemzet ne­véről azt a szégyenfoltot, amellyel a tisopárti árulók szennyezték be. Semmiféle hatalommal, semmiféle üldözésekkel nem sikerült megsem­misíteniök vagy kisebbíteniük a kom­munista párt befolyását, - ez a párt magasra emelte az ellenállási harc zászlaját és harcba vitte a népet a fasizmus ellen. A kommunista párt nyitotta fel azoknak az elvakultaknak a szemét is, akiket félrevezetett a klerikális és nacionalista demagógia. A párt adott erőt az ingadozóknak, tűzte ki a szabadságharc világos irányvonalát. Érzékeny veszteségek, a fasiszta ter­ror tombolása ellenére rettenthetet­lenül helytállt a fasisztaellenes nem­zeti front élén. A kommunista pártnak a dolgo­zók nemzeti és szociális fel­szabadulásáért folytatott har­ca törvényszerű folytatása és bete­tőzése volt annak a hatalmas arányú küzdelemnek, amelyet a München előtti köztársaság idején is vívott a kizsákmányolás ellen. A párt a mun­kásosztály teljes bizalmát bírta, s ez a bizalom a fasisztaellenes harc so­rán még jobban megerősödött, meg­nőtt. A szlovák nép óriási többsége egyre kevésbé hitt a ludákpárti bi­torlóknak, de ugyanakkor annál fi­gyelmesebben hallgatta Moszkva hangját, a dolgozó nép szabadságáért vívott küzdelem nagy harcosának — Gottwald elvtársnak a szavát. A CSKP moszkvai vezetősége — élén Gottwald eltvárssal — utasítást adott a nemzeti bizottságok meg­alakítására, harcra, aktív ellenállásra hívott fel az áruló Hácha- és Tiso­féle rendszer ellen. A cseh és szlovák dolgozó nép az illegális kommunista párt vezeté­sével valóban betartotta ezeket az utasításokat. Országszerte létrejött a nemzeti bizottságok hálózata, fo­kozódtak a szabotázs- és harci ak­ciók, a hegyekben tapasztalt szovjet parancsnokok és elszánt fasisztaelle­nes harcosok vezetésével megalakul­tak az első partizánegységek. H iába intrikáltak a londoni kor­mány burzsoá képviselői, akik a burzsoá köztársaság felújí­tására vágytak, és a nép fegyveres felkelésében saját érdekeiket látták veszélyeztetve. Hiába igyekeztek a maguk kezébe kaparintani a kezde­ményezést az irántuk odaadó pa­rancsnokok és katonai missziók ré­vén — a szlovákiai dolgozó nép har­cát a Szlovák Nemzeti Felkelésben Csehszlovákia Kommunista Pártja irányította. A Szlovák Nemzeti Fel­kelés harcosai nem Londont hallgat­ták, hanem Moszkvát, — s végered­ményben a londoni kormány is Moszkván keresztül kellett, hogy megtalálja az utat a felszabadult hazába! A dolgozó nép harca a Szlovák Nemzeti Felkelésben tehát már eleve kitűzte, milyen irányt vesz az új köztársaság építése a felszabadulás után. Ezt az utat a nép megbízható vezetője, Csehszlovákia Kommunista Pártja mutatta, s ez az út a szocia­lista haza építésének útja volt. A burzsoá reakció terveivel csúfos kudarcot vallott, és dolgozó népünk véglegesen felülkerekedett. A szlovák népet igazságos harcá­ban hűségesen támogatta a testvér cseh nép. A fasiszta megszállás kö­vetkeztében beállt ideiglenes elsza­kadás nem téphette ki az emberek szívéből a testvéri együvé tartozás érzéseit és tudatát. A cseh és a szlovák nép együtt szenvedett a kö­zös ellenség elnyomása alatt és so­hasem törődött bele abba, hogy el­szakadtak a két nemzetet összekap­csoló testvéri kötelékek. Ezért a Szlovák Nemzeti Felkelésben vállvet­ve küzdöttek a szlovák és a cseh partizánok, együtt ontották vérüket a csehek és a szlovákok új, közös hazájáért, amely mentes lesz a nem­zeti és társadalmi elnyomás igájától. (Folytatás a 9. oldalon) Rajzolta V. Hložník államdíjas ANDREJ PLÁVKA: Döng a Polyana-tömb, reng a Szitnya-vidék, döng a Kícsera-gát, reng a föld, zeng az.ég, a Vág és a Garam száz völgyében reng, döng, hajnaltól napestig Gyömbér felöl, lent, fönt. Erdők közén felforr Vág s Garam száz ere, mintha csak a földünk nyögne fel egyszerre, álomból ocsúdva testéből fagy marna, mintha bérctől völgyig a csontja ropogna, mintha varázslatból most ébredne szegény anyánk, aki nevelt: csillag éltünk egén. >.. Zúgnak erdők ,.; Gyermek riad, álma oszlik, morajlanak völgyek — milyen tavasz lesz itt? Tavasz, amilyen még nem volt e hazában, melyért fiúk vívtak szekercés csatákban, háromszáz télben és még egy keservesben, amely szorongatott szörnyű vas kezekben, hogy éltünk vegye, vagy rabságba vethesse: szlovák földünk rabok anyjává tehesse. Nem teheti... Hazánk feltámadott, tele friss erővel s porban a rabtartó feje. Háromszázszor sípolt keleti vitézünk, szabadságot hozott danolva minékünk erdöközbe, völgybe, Duna mentén s tovább: soha sem láttak még bátrabb hőst, daliát. Háromszázszor sípolt, annyiszor durrantott: erődök omoltak, olvadoztak tankok, börtönöket nyitott, kalodákat tört szét, zsarnoknak a saját tőre hozta vesztét. Mint tavaszi hajnal gerlicéje: dal száll völgyön, erdőn, bércen, havason, hegy alján, faluban, városban, kertekben, parkokban, szétárad magasztos orgona-hangokban . Polyana tömbjétől völgyön, hegyoldalon enyhe szellő szállong ... szabadságról dalol: a Három Víz felől táltosként jő, siet, magát hozza, adja nagynak és kicsinynek, ájultakra lehel s azok újra élnek, eltünteti nyomát a nép bilincsének, csüggedt, fájó lelket új erőre támaszt, tavaszunkba békét, boldogságot áraszt... Igaz ez valóban? Igaz? — Vagy csak álom, hogy az a fenevad nem üvölt a tájon? Elkotródott innen, — soha nem jön vissza? Igaz, hiszen ott áll Ivanovics Grisa. Kezek simogatják, szemek melegítik, jó ölelő karok mosolyra derítik, szerény, mégis villog-csillog szeme kékje, büszke társaira s a hűséges népre .., Dúbravec a tető romja fölé hajol, ronccsá égett lemez kunkorodik azon; negyvenhármas év van a gyűrött pléhlapon — ... hirtelen rátekint asszonyra, gyerekre, hősi társaira s a tornyos hegyekre — szól — és csodálatos hit ragyog szemében: „Űj korszák születik a nagy temetésen ..." Sipos Győző fordítása

Next

/
Thumbnails
Contents