Új Szó, 1959. augusztus (12. évfolyam, 211-241.szám)
1959-08-29 / 239. szám, szombat
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1959. augusztus 29. szombat 50 fillér XI. évfolyam, 239. szám n DICSŐ EVFORBUL© írta: PAVOL DÁVID a CSKP KB politikai irodájának tagja, az SZLKP KB titkára T izenöt évvel ezelőtt gátját törte a szlovák nép igazságos haragja és ellenállása a legsötétebb elnyomás ellen, amelyet történelme során megélt. A hitlerista fasizmus közel hat éven keresztül szipolyozta hazánk nemzeteinek egészséges erőit, céltudatos vaskövetkezetességgel hajtotta végre a csehek és szlovákok fizikai és szellemi megsemmisítésének politikáját. A nemzet megsemmisítésére irányuló e politikát támogatta minden erejével a szlovákiai klerofasiszta rendszer, amelyet a katolikus papság legsötétebb reakciós erői, fasiszta kalandorok és különféle burzsoá árulók támogattak. Nem csoda tehát, hogy a szlovák népben hosszú időn át felgyülemlő harag és gyűlölet hatalmas lángot vetett, s nyílt harcot eredményezett a hitlerista hadak, valamint a szlovák fasiszta rendszer ellen. Nem véletlen, hogy a fenyegetett ludák rendszer a nép jogos haragja elől a hitlerista hadseregek szuronyainak védelme alá menekült. Ezzel tette fel a koronát árulására, amelyet már évekkel előbb megkezdett, akkor, amikor a München előtti köztársaság idején a kíméletlen ludák burzsoázia jelszavául tűzte ki a hatalom megszerzését a szlovák nép fölött „akár a köztársaság árán is!" A ludák vezetők aljas bitorló célkitűzéseiket sokáig gondosan leplezgették a szlovák nép tömegei előtt, és „Istenért és a nemzetért" jelszót hangoztatva pimaszul félrevezették őket. Az a tény, hogy a szlovák nép politikai és gazdasági leigázásáért folytatott harcban készek voltak szövetkezni a cseh és a szlovák nép nyílt ellenségével, aki soha nem titkolta támadó terveit, hamarosan meg kellett, hogy győzze a szlovák nép tömegeit a hitlerbarát rendszer nemzet- és népellenes politikájáról. Nem kevésbé ékesszóló bizonyítékul szolgál a szlovák nép szemében e rendszer jellegéről Szlovákia gazdasági kifosztása, amelyben nemcsak a német fasiszták, hanem szlovák lakájaik is részt vettek. A ludák politika reakciós jellegéről meggyőzően tanúskodott az a körülmény, hogy a kulturális- és közoktatásügyi politika területén középkori jezsuita elvekhez és módszerekhez tértek vissza. A klerofasiszta rendszer elvetemültségének legszörnyűbb bizonyítéka, legszörnyűbb vádja az volt, hogy a szlovák hadsereg egységeit befogták a német imperializmus szekere elé, bevonták a szlovák katonákat a nemzetek szabadságának zászlóvivője, a Szovjetunió ellen indított háborúba. Attól a naptól kezdve, hogy az áruló Tiso és bandája e legfeketébb foltot sütötte a szlovák nemzetre, nyilvánvaló volt, hogy Szlovákiában a klerofasiszta ludák rendszer csak a hitlerista tankok árnyékában tarthatja fenn magát. Hisz a szlovák nép túlnyomó többsége nem értett egyet ezzel a nemzet érdekeit eláruló politikával, és egyre nyíltabban kifejezésre juttatta ellenkezését. A Szovjetunió ellen testvérgyilkos harcba hajszolt szlovák legények nem voltak olyan hősök, amilyeneknek Hitler és Tiso szerette volna látni őket — sokan közülük hamarosan megtalálták helyüket az igazi ellenség, a hitlerista fasizmus ellen küzdő harcosok soraiban, a csehszlovák hadtestben. Hősi harcuk és áldozataik vérrel pecsételték meg Csehszlovákia és a Szovjetunió népének megbonthatatlan testvéri barátságát. A szlovák nép, ugyanúgy, akárcsak a testvér cseh nemzet is, idehaza, a front mögötti területen is felkészült arra, hogy véglegesen leszámoljon a gyűlölt megszállókkal. A gyárakban kitört sztrájkok, szabotázsok, leplezetlen politikai megnyilatkozások azt sejtették, hogy megérnek a nyílt felkelés feltételei, s ez a felkelés lemossa a szlovák nemzet nevéről azt a szégyenfoltot, amellyel a tisopárti árulók szennyezték be. Semmiféle hatalommal, semmiféle üldözésekkel nem sikerült megsemmisíteniök vagy kisebbíteniük a kommunista párt befolyását, - ez a párt magasra emelte az ellenállási harc zászlaját és harcba vitte a népet a fasizmus ellen. A kommunista párt nyitotta fel azoknak az elvakultaknak a szemét is, akiket félrevezetett a klerikális és nacionalista demagógia. A párt adott erőt az ingadozóknak, tűzte ki a szabadságharc világos irányvonalát. Érzékeny veszteségek, a fasiszta terror tombolása ellenére rettenthetetlenül helytállt a fasisztaellenes nemzeti front élén. A kommunista pártnak a dolgozók nemzeti és szociális felszabadulásáért folytatott harca törvényszerű folytatása és betetőzése volt annak a hatalmas arányú küzdelemnek, amelyet a München előtti köztársaság idején is vívott a kizsákmányolás ellen. A párt a munkásosztály teljes bizalmát bírta, s ez a bizalom a fasisztaellenes harc során még jobban megerősödött, megnőtt. A szlovák nép óriási többsége egyre kevésbé hitt a ludákpárti bitorlóknak, de ugyanakkor annál figyelmesebben hallgatta Moszkva hangját, a dolgozó nép szabadságáért vívott küzdelem nagy harcosának — Gottwald elvtársnak a szavát. A CSKP moszkvai vezetősége — élén Gottwald eltvárssal — utasítást adott a nemzeti bizottságok megalakítására, harcra, aktív ellenállásra hívott fel az áruló Hácha- és Tisoféle rendszer ellen. A cseh és szlovák dolgozó nép az illegális kommunista párt vezetésével valóban betartotta ezeket az utasításokat. Országszerte létrejött a nemzeti bizottságok hálózata, fokozódtak a szabotázs- és harci akciók, a hegyekben tapasztalt szovjet parancsnokok és elszánt fasisztaellenes harcosok vezetésével megalakultak az első partizánegységek. H iába intrikáltak a londoni kormány burzsoá képviselői, akik a burzsoá köztársaság felújítására vágytak, és a nép fegyveres felkelésében saját érdekeiket látták veszélyeztetve. Hiába igyekeztek a maguk kezébe kaparintani a kezdeményezést az irántuk odaadó parancsnokok és katonai missziók révén — a szlovákiai dolgozó nép harcát a Szlovák Nemzeti Felkelésben Csehszlovákia Kommunista Pártja irányította. A Szlovák Nemzeti Felkelés harcosai nem Londont hallgatták, hanem Moszkvát, — s végeredményben a londoni kormány is Moszkván keresztül kellett, hogy megtalálja az utat a felszabadult hazába! A dolgozó nép harca a Szlovák Nemzeti Felkelésben tehát már eleve kitűzte, milyen irányt vesz az új köztársaság építése a felszabadulás után. Ezt az utat a nép megbízható vezetője, Csehszlovákia Kommunista Pártja mutatta, s ez az út a szocialista haza építésének útja volt. A burzsoá reakció terveivel csúfos kudarcot vallott, és dolgozó népünk véglegesen felülkerekedett. A szlovák népet igazságos harcában hűségesen támogatta a testvér cseh nép. A fasiszta megszállás következtében beállt ideiglenes elszakadás nem téphette ki az emberek szívéből a testvéri együvé tartozás érzéseit és tudatát. A cseh és a szlovák nép együtt szenvedett a közös ellenség elnyomása alatt és sohasem törődött bele abba, hogy elszakadtak a két nemzetet összekapcsoló testvéri kötelékek. Ezért a Szlovák Nemzeti Felkelésben vállvetve küzdöttek a szlovák és a cseh partizánok, együtt ontották vérüket a csehek és a szlovákok új, közös hazájáért, amely mentes lesz a nemzeti és társadalmi elnyomás igájától. (Folytatás a 9. oldalon) Rajzolta V. Hložník államdíjas ANDREJ PLÁVKA: Döng a Polyana-tömb, reng a Szitnya-vidék, döng a Kícsera-gát, reng a föld, zeng az.ég, a Vág és a Garam száz völgyében reng, döng, hajnaltól napestig Gyömbér felöl, lent, fönt. Erdők közén felforr Vág s Garam száz ere, mintha csak a földünk nyögne fel egyszerre, álomból ocsúdva testéből fagy marna, mintha bérctől völgyig a csontja ropogna, mintha varázslatból most ébredne szegény anyánk, aki nevelt: csillag éltünk egén. >.. Zúgnak erdők ,.; Gyermek riad, álma oszlik, morajlanak völgyek — milyen tavasz lesz itt? Tavasz, amilyen még nem volt e hazában, melyért fiúk vívtak szekercés csatákban, háromszáz télben és még egy keservesben, amely szorongatott szörnyű vas kezekben, hogy éltünk vegye, vagy rabságba vethesse: szlovák földünk rabok anyjává tehesse. Nem teheti... Hazánk feltámadott, tele friss erővel s porban a rabtartó feje. Háromszázszor sípolt keleti vitézünk, szabadságot hozott danolva minékünk erdöközbe, völgybe, Duna mentén s tovább: soha sem láttak még bátrabb hőst, daliát. Háromszázszor sípolt, annyiszor durrantott: erődök omoltak, olvadoztak tankok, börtönöket nyitott, kalodákat tört szét, zsarnoknak a saját tőre hozta vesztét. Mint tavaszi hajnal gerlicéje: dal száll völgyön, erdőn, bércen, havason, hegy alján, faluban, városban, kertekben, parkokban, szétárad magasztos orgona-hangokban . Polyana tömbjétől völgyön, hegyoldalon enyhe szellő szállong ... szabadságról dalol: a Három Víz felől táltosként jő, siet, magát hozza, adja nagynak és kicsinynek, ájultakra lehel s azok újra élnek, eltünteti nyomát a nép bilincsének, csüggedt, fájó lelket új erőre támaszt, tavaszunkba békét, boldogságot áraszt... Igaz ez valóban? Igaz? — Vagy csak álom, hogy az a fenevad nem üvölt a tájon? Elkotródott innen, — soha nem jön vissza? Igaz, hiszen ott áll Ivanovics Grisa. Kezek simogatják, szemek melegítik, jó ölelő karok mosolyra derítik, szerény, mégis villog-csillog szeme kékje, büszke társaira s a hűséges népre .., Dúbravec a tető romja fölé hajol, ronccsá égett lemez kunkorodik azon; negyvenhármas év van a gyűrött pléhlapon — ... hirtelen rátekint asszonyra, gyerekre, hősi társaira s a tornyos hegyekre — szól — és csodálatos hit ragyog szemében: „Űj korszák születik a nagy temetésen ..." Sipos Győző fordítása