Új Szó, 1959. augusztus (12. évfolyam, 211-241.szám)
1959-08-26 / 236. szám, szerda
A Kínai Népköztársaság Legfelsőbb Állami Értekezletének ülése Peking (ČTK) - Az Üj-Kína sajtóiroda jelentése szerint Liu Sao-cshi, a Kínai Népköztársaság elnöke augusztus 24-re összehívta a Legfelsőbb Állami f.rtekezlet bővített ülését. Az ülésen megtárgyalták a kínai népgazdaság 1959. évi eredményeit, valamint a termelés fokozásáért és a gazdaságosságért folyó kampány kibővítésének kérdését. dését a jelenlegi kínai gazdasági helyzet és azon lépések felett, amelyeket Kína Kommunista Pártjának Központi Bizottsága és a Kínai Népköztársaság államtanácsa tettek. Egyhangúlag alátámasztották Kína Kommunista Pártja Központi Bizottságának az egész Kína valamennyi nemzetisége népéhez intézett azon felszólítását, hogy még szélesebbkörű és alaposabb kampányt indítsanak a termelés fokozásáért és a gazdaságosságért az iparban, a mezőgazdaságban, a közlekedésben és más ágazatokban és hogv a Kínai Népköztársaság megalakításának 10. évfordulóját a kínai népgazdaság új nagyszerű sikereivel fogadják. Csou En-laj. az államtanács elnöke a Legfelsőbb Állami Értekezletnek jelentést nyújtott be az első félévi nemzetgazdasági terv 'teljesítésének eredményeiről. Javasolta, tűzzék ki azt a feladatot, hogy a lehető legnagvobb erőfeszítést fejtsék ki a további előretörésre, harcoljanak a jobboldali konzervatizmus ellen, fokozzák a termelést és érvényesítsék a gazdaságosságot. A vita után az értekezlet Csou En-laj jelentését egyhangúlag jóváhagyta. A vita befejező részében Liu Saocshi jelentős beszédet mondott a nemzetközi és belső helyzetről. Az ülésen felszólaltak az egyes kínai demokrata pártok vezetői. Valamennyi szónok kifejezte megeíégeHOLTPONTRA JUTOTTAK a Párizs-London-Bonn közötti tanácskozások London (ČTK) - A DPA hírügynökség jelentése szerint az utóbbi napokban teljesén megszűntek a tanácskozások Párizs, London és Bonn között. A nyugati diplomatákat ez a helyzet rendkívül nyugtalanítja, mert a nyugati kormányok kapcsolataiban uralkodó holtpont Eisenhower európai útjának előestéjén, N. Sz. Hruscsov és D. Eisenhower kölcsönös látogatása előtt állott be. A hírügynökség hozzáteszi, hogy ez nem az ún. „uborkaszezon", hanem azon helyzet következménye, amely Párizs, London és Bonn között bekövetkezett. A nyugati szövetségesek között fennálló ellentétekkel foglalkozik' a nyugati sajtó is. A New York Times amerikai lap rámutatott arra, hogy Eisenhower „Nyugat-Európában" a „különböző érdekek és célok tömkelegét találja". A lap szerint „az angol sajtó támadja Franciaországot, mert Nyugat-Németországgal barátkozik. További nehézségek a kereskedelem kérdéseiben mutatkoznak, mert Nagy-Britannia továbbra is szembehelyezkedik a közös piaccal és bírálja a franciák algériai politikáját. NagyBritannia ellenzi Franciaország atomkísérleteit is." Az amerikai napilap cikkének befejező részében hangsúlyozza, hogy Eisenhower NyugatEurópában nemcsak ellentétekkel, hanem különböző nézetekkel is találkozik a Kelet és a Nyugat közötti tanácskozásokat illetőleg. A Manchester Guardian angol lap Eisenhower európai útjával kapcsolatos kommentárjában kijelenti, hogy a „nyugati szövetségben viharos időjárás uralkodik". Cassandra, a Daly Mirror angol lap szemleírója a Nagy-Britannia és Franciaország közötti kapcsolatok romlásával kapcsolatban kijelenti, hogy „az ún. Entente cordiale"-n alapuló angol-francia szövetség az év legnagyobb álszenteskedése. A francia kormány az algériai kérdés megtárgyalására készül • : • Párizs (ČTK) - De Gaulle táX bornok, a Francia Köztársaság el• nöke augusztus 24-én Colombey^ bői, vidéki székhelyéről, ahol sza• hadságát töltötte, visszatért Pá+ rizsba. Ugyanaznap Debré minisz• terelnökkel tanácskozott. Ezzel véget ért Franciaországban a politikai szünidő. A kormány szerdai ülésén de Gaulle elnökletével fő^ képp az algériai kérdésről fog tár+ gyalui. Az államfő csütörtökön, ^ augusztus 27-én háromnapos el+ lenőrzőútra Algériába utazik. A párizsi politikai körök minden figyelme ezért az algériai problémára irányul. Úgy vélik, hogy de Gaulle a közeljövőben beszédet mond, amelyben megmagyarázza algériai politikai szándékait. A megfigyelők azon a nézeten vannak, hogy beszédét szeptember elején, az amerikai elnök párizsi látogatása után mondja el. A francia sajtó kommentárjainak egyelőre szabad terük van az algériai kormánypolitika silány eredményeinek mérlegelésére. Nagy figyelmet keltett Párizsban Sirius neves politikai szemleírónak a Monde befolyáTömeges letartóztatások Thaiföldön Bangkok (ČTK) - A Thai Raiwan c. lap jelentése szerint a Thaiföldön, főképp Thon Buri tartományban széleskörű letartóztatások folynak. A kormány három zászlóaljnyi katonaságot, tengerészeket és rendőröket küldött a tartományba. Ezen egységek tagjainak feladata, hogy az őserdőkben felkuttassák és letartóztassák a „gvanús személyeket". A hadműveletekben ejtőernyősök is részt vesznek. „A tisztogató akciókat" 5-4 hónapig folytatják. Ruchirawong thaiföldi rendőrfőnök egy sajtóértekezleten közölte, hogy a kommunisták ellen tüzetes nyomozótevékenység folyik s a kormány elhatározta „a kommunisták felszámolását". Bejelentette, hogv az utóbbi időben Thaiföld déli részén több mint negvven ún. „gyanús kommunistát" tartóztattak le. sos esti lap augusztus 24-i számában közölt cikke. E név alatt ugyanis H. Beuve-Méry, a lap igazgatója írja cikkeit. A cikkíró, aki tavaly örömmel fogadta de Gaulle tábornok uralomrajutását, cikkében megállapítja de Gaulle politikájának teljes kudarcát. Beuve-Méry részletesen közli de Gaulle különböző nyilatkozatait Algériáról és ezeket összehasonlítja az algériai valósággal. Lépésről lépésre bizonyítja, milyen ellentétben áll a jelenlegi helyzet Algériában de Gaulle állításaival. Rámutat, hogy az algériai háború tovább tart és minr"két részen egyre nagyobb áldozatokat követel. Az algériai nép igazi képviselői fegyverrel kezükben harcolnak vagy pedig internálták őket — írja Beuve-Méry. A japán kormány semmibe veszi a szovlet-amerikai kormányfői találkozó nemzetközi jelentőségét A moszkvai PRAVDA cikke Bulgária felszabadítása óta eltelt 15 év alatt a gazdaságilag elmaradott országból iparilag fejlett állammá vált. Képünkön a várnai G. Dimitrov Hajógyárban készült 3200 tonnás Burgas teherszállító hajó látható. (BTA fényképfelvétele) • •••••••••••• A Szovjetunióban üzenibehelyeztek egy BR-5-ös atomreaktort Moszkva (ČTK) - A Szovjetunióban üzembehelyeztek egy BR — 5-ös atomreaktort, amelynek teljesítménye 5000 kw. Az energetikai reaktorok gyors neutronokkal lehetővé teszik az urán 258 és a tórium felhasználását elekttromos áram fejlesztésére. Ez mérhetetlen jelentőségű a népgazdaságra, mert ezzel korlátlanul bővül az atomenergetika nyersanyagalapja és létrejön az atomerőművek előnyös üzembentartásának előfeltétele. A BR—5-ös reaktor — napjainkban a legnagyobb reaktor — azon technológiai feladatok megoldására szolgál. amelyek szorosan összefüggnek az ipari atomerőmüvek építésével a Szovjetunióban. Moszkva (TASZSZ) - A moszkvai Pravda megjegyzéseket fűz ahhoz a heves propaganda-kampányhoz, amelyet a kormányon levő japán liberális-demokrata párt folytat az úgynevezett biztonsági szerződés felülvizsgálatáról. A cikk rámutat, hogy e kampány során a reakció erős támadásba lendült a béke hívei ellen. Mindez olyan időpontban történik — írja a moszkvai Pravda — amikor a világpolitikában a nemzetközi feszültség enyhülésének jelei mutatkoznak. Ügy látszik, a japán politika irányítói a béke és a semlege.'-ség szószólói ellen folytatott harcuk hevében semmibe veszik a közelgő szovjet-amerikai kormányfői találkozó jelentőségét, azokat a nagy reményeket, amelyeket a világ közvéleménye fűz ehhez. Nem lehet másként értelmezni például Kisi miniszterelnök és Fuzsijama külügyminiszter legutóbbi kijelentéseit, amelyek szerint a két japán államférfi, Hruscsov és Eisenhower megbeszéléseinek eredményétől függetlenül végre akarja hajtani a „biztonsági szerződés" módosítása nyomán szUkségessé váló intézkedéseket. Ezt a rövidlátó politikát még a konzervatív japán sajtó is elítéli. Az Egyesült Államokkal fennálló japán katonai szövetség szorosabbra fűzésének hívei mindent elkövetnek a közvélemény félrevezetésére. Ezek a kísérletek azonban hatástalanok a demokratikus közvélemény határozott ellenállása miatt. A hidegháború szószólóinak fokozottabb mozgolódására a haladó erők soraik tömörítésével válaszolnak. Elkészült a transzeurópai szovjet kőolajvezeték terve Moszkva (TASZSZ) — Elkészült a KGST határozata alapján épülő, a Szovjetuniót Lengyelországgal, a Német Demokratikus Köztársasággal. Csehszlovákiával és Magyarországgal összekötő kőolajvezeték általános tervezete. A föld alatt húzódó, több mint 4000 km hosszúságú .vezeték a Volga középső szakaszánál. Kujbisevnél kezdődik. áthalad az OSZSZSZK középső területein és Észak-Ukrajnán BjeloMi történik az afrikai országokban? Nai Robi (ČTK) - Kenya angol gyarmaton új politikai párt alakult, amelyet Kenya Függetlenségi Mozgalmának neveznek. A Daily Worker londoni lap jelentése szerint az új párt főtitkára Tom Mboya, a kenyai szakszervezeti mozgalom vezető té-nyezője lett. * Lagos (ČTK) - J. Tettegah. a Ghanai Szakszervezeti Kongresszus főtitkára augusztus 24-én közölte, hogy e napokban Lagosban volt a ghanai és nigériai szakszervezetek értekezlete, amelyen a franciáK szaharai atomfegyver-kísérletei elleni közös akciókról tárgyaltak. * Akkra (ČTK) — Joshua Nkomo, a Dél-Rhodéziai Afrikai Nemzeti Kongresszus elnöke az augusztus 24-i akkrai sajtóértekezleten kijelentette, hogy Dél-Rhodézia néger lakossága nem akarja tovább viselni az angol gyarmatosítás szenvedéseit és függetlenséget követel. Nkomo felszólította valamennyi afrikai független állam kormányát, támogassa DélRhodézia népének követelését. Kaniyam Chiume, Nyasszaföld Afrikai Kongresszusának vezére augusztus 24-én Akkrában felszólított minden afrikai országot, támogassák Nyasszaföld lakosságának a függetlenség elérésére irányuló erőfeszítését és kényszerítsék az angol hatóságokat. bocsássáK szabadon dr. Hastings Bandát. Petoria (ČTK) - Á Délafrikai Unióban augusztus 24-én új „fajvédő politikai pártot" alakítottak, amelyet demokratikus pártnak neveznek. A párt programja a köztársaság kihirdetése a Brit Nemzetközösség keretében. továbbá a búrok és angolok együttműKödése. Dúrban (ČTK) - Camperdown falu mellett Dúrban közelében a Délafrikai Unióban augusztus 24-én öszszetűzés volt a bennszülött lakossáp és a rendőrség között. A bennszülöttek a kormánybiztos székhelve felé haladtak, hogv előadják panaszaikat. A négereket útközben rendőrcsaüat tartóztatta fel. amelynek parancsnoka közölte, hogy a kormánybiztos nem fogadja a panasztevőket. A felháborodott tömeg vonakodott eloszlani. ezért a rendőrök gumibotokkal zavarták szét. Több személy megsebesült. russziába. Itt kettéágazik. Az északi ág Lengyelországba és a Német Demokratikus Köztársaságba, a déli ág Magyarországra és Csehszlovákiába továbbítja a Kujbisev környéki lelőhelyek olaját. Több mint húsz teljesen automatizált szivattyúállomás végzi majd az olaj továbbítását. Minden ország a maga erejéből, saját költségén tervezi és építi meg a vezetéknek az illető ország területén áthaladó szakaszát. Minden szakasz teljesen és oszthatatlanul azé az országé lesz, amelyen keresztülhalad. A vezetéket a technika legújabb vívmányainak felhasználásával építik. Ez lehetővé teszi, hogy aránylag rövid idő. három-négy év alatt az öszSZPS munkálatokat befejezzék és a kiadások gyorsan megtérüljenek. Az amerikaiak örömmel fogadják Hruscsov elvtársat : New York (ČTK) - Több mint : háromszáz amerikai polgár, ipari, : kereskedelmi és más szervezet ar: ra kérte az amerikai külügymi: nisztériumot és Eisenhower elnö: köt, tolmácsolja Hruscsovnak, a : Szovjetunió Minisztertanácsa el: nőkének meghívásukat otthonaik, E üzemeik és társadalmi központ: jaik meglátogatására. Az USA kül; ügyminisztériumának és a Fehér : Háznak képviselői kijelentették, : hogy eddig több mint ezer leve: let kaptak az amerikai polgároktól : N. Sz. Hruscsov amerikai Iátoga" tásával kapcsolatban. Nyugat-Németország kikötőiben 153 ezer tonnával növekedett a veszteglő hajók száma. (ČTK) Eisenhower és Adenauer találkozója előtt Dwight Eisenhower, az USA elnöke szerdán este repülőgépen Bonnba érkezik. Csütörtökön öt órán át Adenauer kancellárral tárgyal. Ez lesz első és legrövidebb tanácskozása nyugat-európai útján, amely Hruscsowal való tanácskozásainak előjátéka. Ütiprogramjából kiviláglik, hogy Eisenhower „információs útjának" súlypontja Macmillannal és de Gaulle-lal folytatott tárgyalása. Ennek ellenére bonni megbeszélése figyelmet érdemel. E találkozón ugyanis kétségkívül kísérletet tesznek az amerikai-szovjet tárgyalások megtorpédózására. Ennek előjele volt a Német Demokratikus Köztársaság határán, Nordhausen közelében a múlt héten lezajlott provokáció, amely alkalommal néhány nyugatnémet provokátor fotoriporterek kíséretében, a nyugatnémet határrendőrség részvételével megkísérelte „a határ felszámoláséi". Ez azon provokációk sorozatának egyike volt, amelyet az utóbbi napokban — csaknem Eisenhower és Hruscsov megbeszéléseinek előestéjén — szervez a nyugatnémet kormány a Német Demokratikus Köztársaság ellen. Ez arra mutat, hogy a bonni kancellár az amerikai elnökkel való megbeszélései során igyekezni fog rávenni atlanti partnereit ,,a hidegháború" hadállásaiba való visszavonulásra. Amint ismeretes, Bonnban már Hruscsov elvtárs amerikai látogatásának bejelentése is rémületet keltett. Adenauer sajtója nyíltan beismerte, hogv a bonni kormánykörök és főképp Adenauer „félnek az amerikai-szovjet kapcsolatok esetleges javulásának következményeitől". Ez teljesen érthető. A nyugatnémet állam ugyanis a „hidegháború" terméke,, amelvnek alapján felújították a nyugat-németországi monopolista és revansista erők hatalmát. Ezek az erők attól rettegnek, hogy a nemzetközi feszültség enyhülése előidézhetné politikai és katonai irányvonaluk hanyatlását a NATO-ban és az egész nyugati világban. Ezért akadályokat igvekeznek helyezni ezen fejlődés útjába. Minden jel arra mutat, hogy Adenauer pozíciója ma nehezebb, mint ezelőtt volt. Támaszkodhat ugyan olyan befolyásos személvek segítségére, mint amilyen Norstad tábornok, a NATO fegyveres erőinek parancsnoka, McElroy, az USA nemzetvédelmi minisztere és mások, akik ragaszkodnak ahhoz, hogv folytassák a nyugatnémet Bundeswehr atomfelfegyverzését és hogy semmi esetre se tegyenek eleget a Szovjetuniónak. Másrészt a bonni kancellár „szilárd ' irányvonalát" nemcsak Nagy-Britanniában, hanem az USÄban is bírálják. A nyugat-németországi lapok közlése szerint Eisenhower részint azért jön Bonnba, hogy Adenauer kancellárt arról biztosítsa, miszerint az amerikai külpolitika alapjában véve nem változik meg (Deutsche Zeitung, augusztus 18-i száma), hanem állítólag igyekezni fog meggyőzn, Adenauert a hidegháború befejezésének szükségességéről (Frankfurter Allgemeine augusztus 22-i számában). Ezen cikkek szerint az USA szívesen venné a Szövetségi Köztársaság hozzájárulását az európai feszültség enyhítéséhez s Eisenhower ezért a kancellárt a Lengyelország és Csehszlovákia iránti kapcsolatok javítására akarja buzdítani. Lényegében arról van szó, hogy Bonn revansista politikája a nyugateurópai országokban egyre nagvobb bizalmatlanságot kelt a nyugatnémet kormány irányában, másrészt azok az amerikai körök, amelvek a szocialista táborral szemben a belső bomlasztás taktikáját akarják érvényesíteni, a nvuqatnémet revansizmusban a taktika érvényesítésének legfőbb akadályát látják és ígv az amerikai lapokban az utóbbi időben ebből a szemszögből egvre több szó esik a bonni revansizmusról. Rosenthal, a New York Times levelezője például a mosti körzet látogatása után azt írja, hogy egy csehhel sem találkozott, aki a náci propagandát ne fogadta volna felháborodással. A közelmúltban a nyugatnémet sajtóban olyan hírek láttak napvilágot, ami nem jelenti a diplomáciai kapcsolatok rendszeresítését, sem pedig a mái határok elismerését. Közvetve beismerték, hogy e mesterkedésnek egyedüli célja „elvenni a revansizmus vádjának élét". Ezzel kapcsolatban kifejezték azt a reményt is. hogv ez a Német Demokratikus Köztársaság elszigetelésére vezethetne. A nyugatnémet sajtó is kénytelen volt beismerni, hogy csupán manőverezésről fon szó. Jellemző azonban az, hogy ez a ménőverezés sem valósulhatott meg a revansista erők ellenállása miatt, ami az USÁ-ban állítólag csalódást okozott és így Eisenhower és Adenauer tanácskozása során előreláthatólag fel-/ színre kerül a Német Szövetségi Köztársaság és Németország keleti szomszédainak kapcsolata. A tárgyalások során ez a kérdés nyilvánvalóan mellékszerepet fog játszani. mert a megbeszélések javarészét az a kérdés képezi majd, hogyan lehetne összetákolni „a Nyugat egységét", amelyen egyre nagyobb rések keletkeztek. Adenauer azt a nézetet vallja, hogy ezt az egységet csupán „a szilárd irányvonalhoz" való ragaszkodással lehet elérni és arról akarja meggyőzni Eisenhowert, hogy a feszültség enyhítése „veszedelmes" volna. Kétséges, azonban. hogy ezen érvelése eredményes lesz-e. K. D. ÜJ szó 3 * lasn. augusztus 26.