Új Szó, 1959. augusztus (12. évfolyam, 211-241.szám)
1959-08-21 / 231. szám, péntek
Z ÚJ szó Uj iskolában kezdik meg a tanítást Ragyolcon már régóta két iskola működik, egy magyar és egy szlovák tannyelvű. Megtelelő épülete azonban egyiknek sem volt. Mert az a két, sok Időt látott épületecske, mely hosszú évtizedeken keresztül magába fogadta a két iskolát, már már sehogy sem nevezhető megfelelőnek. S hogy a tanításban fennakadás ne legyen, az utóbbi évek során átmenetileg úgy oldották meg a kérdést, hogy a szlovák nyolcéves iskolát a volt urasági kastélyban helyezték el, a taiagyar iskola három tanteremből álló épületében pedig bevezették a váltakozó tanítási rendszert. A tanulók száma azonban évről évre növekszik. Ez a tény sürgette egy új. a helyi igényeknek megfelelő iskola felépítését a községben. A Banská Bystrica-i Magasépítési Vállalat losonci fióküzeme a múlt év szeptemberében kezdte meg az új nyolcéves iskola építését. Terv szerint Í960. április 8-ra kellett volna befejeznie. Az említett vállalat dolgozói azonban kötelezettséget vállaltak, hogy az Iskolaépületet még ez év szeptember l-e előtt elkészítik. Eleinte gyors ütemben haladtak előre az építkezéssel, később azonban előre nem látott akadályok merültek fel. Az anyagellátás és más nehézségek okozta lemaradást • • azonban pótolták. A jő munkának meg lett az eredménye. Közeledik szeptember elseje s az iskolán már alig akad valami tennivaló. Az új iskolaév kezdetén átadják az épületet rendeltetésének. Dicséret illeti Futó Béla építészmestert és a vállalat valamennyi dolgozóját ezért a sikerért. De köszönetet érdemelnek azok a ragyolci iskolások és szülök is, akik brigádmunka keretében vettek részt az új iskola felépítésénél. Most már nézzük meg közelebbről ezt a csinos és korszerű új nyolcéves iskolát. Már kívülről is szép látványt nyújt a sok-sok ablakos homlokzat. Hát még az épület belseje! Az iskolának 14 gumipadlózattal, függőtáblákkal ellátott tanterme van. Ezenkívül van még 9 egyéb iskolai célokat szolgáló helyisége is, melyeket fizikai kísérletekre, tanári szobának stb. használnak majd fel. Két széles műkövekkel kirakott folyosóján rossz idő esetén a testgyakorlatokat is el lehet majd végezni. Az iskola el van látva vízvezetékkel és gőzfűtéssel. Külön helyiségek szolgálnak a diákok öltözéke számára. S ha még hozzájön az étkező- és a tornaterem, melyek felépítésére is hamarosan sor kerül, akkor az iskola a legkorszerűbb követelményeknek is meg fog felelni. Csaba Zoltán, Ragyolc. Ünnepeltünk Aranyló búzakalászok ringtak még pár héttel ezelőtt Izsa község határában. Vasárnap, augusztus 16-án már aratóünnepélyt tartottak községünk szövetkezeti ' dolgozói. Mindenkit meghívtak erre a napra. A CSISZ és a Csemadok szervezet tagjai ünnepi díszbe öltöztették az iskola udvarát. A falu lakossága szorongva kémlelte a tornyosuló jelhőket, a jutózápor azonban nem rontotta el az ünnept hangulatot, csupán egy órai késést okozott. Délután háromkor kezdetét vette az ünnepély. Nagy gonddal készültek erre a napra dolgozó parasztjaink. A jól végzett munka tudatában ünnepeltek. Leküzdve minden akadályt, megnyerték az idei kenyércsatát. Az ünnepi beszédek elhangzása után kiosztották a kitüntetéseket és az okleveleket azoknak a szövetkezeti tagoknak, akik a legjobbak voltak minden téren. Ezután következett a kultúrműsor. Először az óvodások, utána a helyi CSISZ, majd a Csemadok-szervezet tagjai szórakoztatták az egybegyűlteket. A műsort a járási Jednota alkalmazottai fejezték be. A helyi EFSZ sátrából illatos pecsenye és különféle étel került hamarosan az asztalokra. Nem hiányzott természetesen a jó bor sem. 1 Közben a zenekar is rázendített a ropogós csárdásra. A hatalmas búzakoszorú alatt, a jól végzett munka tudatában táncolt vígan szövetkezeti községünk apraja-nagyja. Örömünnep ez számunkra, a szövetkezet 10 tves fennállását is most ünnepeljük. Kurucz Nándorné, Izsa Vasárnap van, de a faluban úgy nyüzsög a nép már a korareggeli órákban, mintha legalább is brigádnap volna. Vajon mi ennek az oka? Aratási ünnepély lesz ma, s ezenkívül még a sportolók és tűzoltók új, közös futballpályájának felavatása is, melyet az EFSZ-tői kaptak a neki nyújtott segítségért az aratási munkálatokban. Az ünnepélyes átadás és a kultúrprogram után labdarúgó-mérkőzés következett a mi csapatunk éj Kiskeszi község csapata között, melyet 7:0 arányban megnyertünk. Örülünk az új pályának s büszke rá a szövetkezet is, de még büszkébb arra, hogy beadását 103 százalékra teljesítette. Ocsovszki Béla, Helemba Baráti segítség A Lévai Állami Gazdaság már S egy héttel ezelőtt befejezte az aratási és a cséplési munkálato-j kat, s a nyitrai kerület állami! gazdaságai között az első helyre; került. Ezt a múltban a gazdaság i még sohasem érte el. A gazdaság j a mezőgazdasági termékek ter- ( melését 105 százalékra teljesítet-] te, a gabonabegyűjtést 101 szá- ( zalékra. Terven felül 32 vagon j sörárpát adtunk be. A gazdaság dolgozói megértet-] ték az aratási munkálatok jelen-1 tőségét. A környéken levő szö- < vetkezeteknek is segítettek, ezen- \ kívül öt cséplőgépgarnitúrát is < adtak nekik, hogy a munkálatok' minél gyorsabban haladjanak. Se- J Eltettünk ezenkívül a Handlovái < Állami Gazdaságnak is, ahova egy] kombájnt adtunk. Kaplicére két' cséplőgépet és két kombájnt ad- tunk. A Kaplicei Állami Gazda-] ságba egyébként a mi gazdasá! gunkból 80 dolgozó ment segíteni. < A Lévai Állami Gazdaság J dolgozói. Az egész évi kenyérről van szó A magyar könyvkiadás legújabb termékeiről számolunk be ismét olvasóinknak. Az utóbbi hónapokban számos új művel gazdagodott a könyvpiac. A könyvbarátok ízlésüknek és érdeklődésüknek megfelelően válogathatnak a szép- és szakirodalom, politikai irodalom, ismeretterjesztőirodalom, ifjúsági- és gyermekirodalom legújabb kötetei között. Kezdjük a felsorolást a politikai irodalommal: A revizionizmus — a legfőbb veszély. A szocialista és kapitalista országok kommunista és munkáspártjainak olyan elméleti cikkeit tartalmazza a gyűjtemény, amelyek segítenek az olvasónak abban, hogy helyes képet alkosson a revizionizmusról és veszélyéről. A cikkek egy része foglalkozik a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége programjának marxista bírálatával és megmutatja, hogyan vezet a revizionizmus a burzsoá ideológiához és hogyan válik annak szekértolójává. Garaudy Marxista humanizmus című kötete vitairat a humanizmusról, a szabadságról, katolikus filozófusok, szociáldemokraták, revizionisták felfogásával szemben. E tanulmánygyűjtemény ugyancsak kitűnő segítség a revizionizmus elleni harcban. Lenin müvei, 37. kötet. A kötet azokat a magán leveleket tartalmazza, amelyeket Vlagyimir Iljics 1893-1922 között írt rokonaihoz, elsősorban anyjához. ^ E levelekből Lenin egyéniségének sok ä olyan vonása tűnik ki, amelyet polijfj tikai és tudományos írásaiból nem B ismerhetünk meg: hozzátartozói iránjl ti gyöngédsége, barátai, elvtársai g iránti szeretete, érdeklődése, sze- rénysége, embersége. Lenin: A szöA kalászi szövetkezetesek az aratás befejezése után teljes erővel nekifogtak a cséplésnek. Naponta két és fél vagon gabonát csépelnek ki. A tarlóhántásra is ^ nagy gondot fordítanak, már körülbelül |j vetkezetekről. A gyűjteményes kötet 90 százalékra végeztek vele. A munka a Leninnek azokat a fontosabb cikkeit jól halad, de megszakításokkal, mivel a ® és beszédeit öleli fel, amelyek a forkedvezőtlen időjárás egy-két napra mindig gj radalom utáni időszakban keletkezállni kényszeríti a cséplőgépet. Eddig 30 ® tek és a mezőgazdaság szocialista vagon gabonát vett ^át az állam a kalászi @ fejlesztésével, a szövetkezeteknek a szövetkezettől, ami azt jelenti, hogy ke- B szocialista építésben betöltött szereken 120 százalékra teljesítették a be- 1 repével és feladataival foglalkoznak, adást. e Krupszkaja: Visszaemlékezések Le A Sokol tagjai is segítenek a szövetkezetnek, vasárnapi brigádmunkákat szerveznek. Az adminisztratív dolgozók sem feledkeznek meg kötelességükről. Ezek az emberek vasárnapjukat is feláldozzák, mi- }§ vei megértik, hogy egész évi kenyerünkről van szó. Tóth János, Kalász. Ahol a munkafegyelem és a szocialista munkaverseny a lendítőkerék Dudinsky Kornélról, a csernői állomás széles nyomtávú átrakodó részlegének vezetőjéről Csernőn sokan tudják, hogy szigorú, megköveteli a munkafegyelmet és beosztottjaitól még a legkisebb mulasztást sem tűri meg. Ez a vezető azonban nemcsak a munkafegyelem betartásával törődik, hanem nagy figyelmet szentel a munkaversenynek is. Részlegén annyira meghonosodott már a munkaverseny, hogy enélkül a munkások szinte el sem tudják képzelni munkájukat. Ez a jő munkaviszony természetesen az eredményekben is visszatükröződik. A csernői állomáson hosszú hónapok óta a szocialista munkaverseny értékelésekor a legjobbak között mindig a széles nyomtávú átrakodó-részleg kollektívái szerepelnek. Tavaly egész éven keresztül az első helyen voltak, csak az idén sikerült a magas ércátrakodón Vargáék csoportjának megelőzni őket. Ezekben a napodban is állandóan kilenc—tizenkét százalékkal teljesítik túl a szovjet szerelvények széttolatásának tervét, amivel Csap szovjet határállomás dolgozóinak tervteljesítését is nagyban elősegítik. Mily munkamódszerrel dolgoznak ezen az üzemrészlegen? Ez a kérdés érdekelt bennünket, amikor meglátogattuk a széles nyomtávú részleg dolgozóit, hogy kifürkésszük munkasikerük titkát. Látogatásunk alkalmából Dudinsky elvtárs valahol távol volt. Nevével azonban így is minden lépésen találkoztunk. A napi teljesítmények könyvében, ahol a munkaverseny értékelését is jegyzik, minden műszak után piros ceruzával írt rövid mondat áll: „A versenyfeltételeket teljesítette, aláírás: Dudinsky." Ilyen bejegyzés volt a legtöbb. Akadt ugyan, de ritkán, olyan bejegyzés is, ahol a legkisebb kocsirongálás miatt a műszak dolgozóit Dudinsky szigorúan megbírálta. Ez annyit jelentett, hogy az a műszak abban a hónapban a munkaversenyben bizony nem számíthatott sem az első, sem a második helyre. Ilyen szigorú, pontos ellenőrzéssel találkoztunk valamennyi munkahelyen. Dudinsky, a széles nyomtávú átrakodó-állomás energikus főnöke nem rest naponta végigjárni valamennyi munkahelyet. Figyelmét így nem kerüli el még a legjelentéktelenebb hiba sem. Ez a pontosság, a szigorú munkafegyelem időközben a széles nyomtávú átrakodó-állomás valamennyi munkásába beidegződött. Ma már nemcsak Dudinsky, de a többiek is, mint például az egyes műszakok vezetői, Babičky József, Lipai János, Ondrej Hasara, Birigyi Bertalan, az állomás legjobbjai közé tartoznak, mert ugyanúgy, mint főnökük, ők is megkövetelik a rendet, a munkafegyelmet. A napokban Ondrej Hasara elvtársat a vasutasnap alkalmából „A közlekedés legjobb dolgozója" éremmel és élismerő oklevéllel tüntették ki. A beszámolóban röviden csak annyit mondtak róla, hogy példásan teljesíti feladatát. Ez a napbarnított arcú magas férfi azonban megérdemli, hogy többet is mondjunk róla. Nemcsak példásan végzi a reá bízott munkát, de mint párttag beosztottjaival elbeszélget ügyes-bajos dolgaikról és ahol módjában áll, segít. A munkások megszerették őt, mert szívei-lélekkel dolgozik, érti szavukat, viselkedésében szerény, de a mulasztásokat illetően nála nincs pardon. Amikor hónapokkal ezelőtt a legjobb műszakból, a fehérből, a lemaradozó sárgába helyezték át, bizony nem a legjobban mentek itt a dolgok. Hasara, mint párttag, akor kötelességének tartotta minden erejét bevetni, hogy rendet teremtsen a tervteljesítés terén. Babičky Józseffel, a műszak diszpécserével bevezették a munkaverseny szigorú ellenőrzését s ha kellett, Hasara nem sajnálta az időt, hogy a tolatókkal személyesen elbeszélgessen, tanácsaival lássa el a lemaradozókat. Ez a jóviszony, a szigorú munkafegyelem és az emberekkel való bánásmód meghozta a kívánt eredményt. Az egykor lemaradozó sárga műszak valamennyi csoportja most rendszeresen túlteljesíti az átrakodás tervét s amióta Hasara ott dolgozik, azóta nincs kocsirongálás, selejt, baleset. Az állomás 15 kollektívája között, amelyek a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért versenyeznek, a széles nyomtávú átrakodó sárga műszak valamennyi munkacsoportja szerepel. Ezen a részlegen már 3 kollektíva kapcsolódott be a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért indított nemes küzdelembe. S ha majd az év vége előtt a csernői állomás jelenteni fogja az egész évi terv határidő előtti teljesítését, ebben a sikerben elsősorban Babičky József, Jozef Jablonsky, Ondrej Hasara, Ján Hrinko, Ondrej Hnát, Gulyás József, Pavol Ruskovič és a sárga műszak további 21 dolgozójának lesz a legnagyobb része. A nyári hónapokban éz a műszak, annak ellenére, hogy a tervezettnél kisebb létszámban dolgozik, 100 százalékon felül teljesíti feladatát. A műszak dolgozói versenyre hívták a többieket és kötelezettséget vállaltak, hogy nemcsak tervüket teljesítik, de ezenkívül minden nap egy embert az aratási és cséplési munkákra is felszabadítanak. Kötelezettségüket eddig becsülettel teljesítik. A műszakból Leskó László és Veréb György elvtársak a bélyi és kuznyicei szövetkezeti tagoknak nyújtottak hathatós segítséget. Amikor ezekről a dolgokról beszélgetünk Hasara elvtárssal, hantjában egy csöppet sem érezzük a szigorúságot, a kimértséget. Ellenkezőleg, Szeretettel és megbecsüléssel beszélt valamennyi beosztottjáról, akiket a munkahelyen lehet, hogy szavaival nem simogat, de gondolatban az elért munkasikerekért, a jó munkafegyelemért bizonyosan megdicsér. Ez hát a különbség a csernői állomás egykori vezetősége és a mai között. Az emberekhez való baráti jóviszony, a munkafegyelem és a párt irányvonalának szigorú betartása szüli a kollektíva összefogását, munkasikereit. Ha majd valamennyi munkahelyen olyan lesz a rend. mint a széles nyomtávú átraninre. Krupszkaja asszony 1893-ban Leninnel való megismerkedésének idejébe viszi vissza az olvasót, hogy onnan azután elvezesse 1919-ig, addig az időszakig, amikor Oroszországban a polgárháború tetőfokát érte el. A visszaemlékezésben Lenin műveinek, munkásmozgalmi tevékenységének elemzése sajátosan fonódik össze életének olyan mozzanataival, amelyekről csakis Krupszkaja asszony, Lenin felesége és hűséges fegyvertársa tudhatott. Lavceckij: A Vatikán. A szerző érdekesen ábrázolja a Vatikán történetét 1859től napjainkig. Bemutatja, hogy a kapitalizmus útjának szabaddá válásával Olaszországban hogyan kapcsolódik össze a Vatikán a fejlődő tőkével, az uralkodó burzsoá körökkel, és hogyan válik maga is lényegében tőkés hatalommá. J. Jaroszlavszkij: A kommunisták viszonya a valláshoz. A szerző művében az öszszehasonlító vallástörténet módszereit felhasználva rendkívül gazdag anyagot dolgoz fel a keresztény vallás dogmáinak megcáfolására, kimutatva a biblia történelmi és logikai ellentmondásait, rámutatva a keresztény vallásnak más régebbi vallásban meglevő forrásaira és földi eredetére. A verseskötetek közül említést érdemelnek: Mészöly Gedeon fordításában megjelent Ulisszesz, azaz Homérosz Odisszeája. Oscar Wilde: A readingi fegyház balladája. Az ember esendő voltán, szabadságot, levegőt szomjazó vágyón mereng a szerző eme örökbecsű költeményében. Várnai Zseni: Feltámadás című könyve a költőnő két művét tartalmazza. A Feltámadás verses dráma, 1945 tavaszán játszódik. Szimbolikus alakjai a Katona és a Nő, a háború vízióival, a Gonosszal veszik lel a küzdelmet, míg végül diadalmaskodik a borzalmakon a feltörekvő, ujjongó élet. A másik mű, a Szomjazó föld című költemény a felszabadult emberi elme győzelmének, a hatalmas békés építkezésnek adja pátoszszal teli képét. Földeák János: Láttam Lenint. A költő a Szovjetunióban tett utazásának élményeit formálta Versekké ebben a lírai utinaplónak is tekinthető kötetben. Heltai Jenő: Összegyűjtött versek című kötete a szerző verseinek legjavát adja az olvasók kezébe. Horatius: Versek. A válogatás elsősorban Horatiust, az embert akarja bemutatni a mai kor olvasóközönségének, de szatírái, ódái. elégikus költeményei a költő életén kívül az Augustus-kori Rómával is megismertetnek. Áprily Lajos fordításában ismét megjelent a nagy orosz költő, Puskin verses regénye, az Anyegin. Goethe Válogatott versei a világhírű költőnek több mint félszáz versét, a többi között legszebb lírai verseit tartalmazza kiváló műfordítók tolmácsolásában. Magas művészi igényesség és világnézeti teljesség jellemzi Keszthelyi Zoltán Mindenki énekel címen megjelent válogatott műfordításait. Anyagának nagy részében az angol nyelvterület költőit tolmácsolja, de rajtuk kívüj, ha csak egy-két verssel is, Európának majdnem minden jelentősirodalma képviselve van. A Tüz-tánc clkodón, úgy Csernőn sem lesz prob- « mű antológiában 21 fiatal költő mutatléma a régen óhajtott vörös zászló f A lira kibontakoz ó tehetségeielnyerése. Horváth nek bemutatása képet ad a magyar költészet jelenlegi- helyzetéről. A kötet öszSándorši szeállítóinak az volt a céljuk, hogy bemutassák azokat a fiatalokat, akik modernségüket nem különféle irodalmi zsákutcákban való bolyongással, hanem a kor eszméinek nyílt vállalásával magas művészi színvonalon fejezik ki. A prózai alkotások sorát Gorkij A kán meg a fia című elbeszélökötetével kezdjük. Az elbeszélések Gorkij művészi pályafutásának első szakaszából adnak ízelítőt. Bates: A jacaranda-fa. Az ismert angol prózairónak ez az írása a háborús regényirodalom egyik remeke. A második világháború távol-keleti hadszínterére, Burmába vezeti az olvasót. Walter Jens nyugatnémet írónak A vak című írása hosszabb elbeszélés. Hőse egy megvakult tanító, aki szenvedései miatt menekülni akar az élettől. Mikszáth Kálmán Összes müvei-nek 12. kötete a Fekete kakas és a Szelistyei asszonyok című regényt tartalmazza, gazdag jegyzetanyaggal. A dán kritikai realizmus legkiemelkedőbb képviselőjének Henrik Pontopidannak Szerencsés Péter című regénye a Világirodalom Klasszikusai sorozatban jelent meg, E világhírű regényének hősében a hazug kapitalista morál ellen harcoló és magányos küzdelmében elbukó tehetség tragikus figuráját formálta meg. Vlagyimir Pozner: Emlékezések Gorkijra. Az orijsz származású francia író, aki gyermekkorában ismerkedett meg Gorkijjal, emlékirjt formájában örökíti meg a világhírű szovjet íróval való ismeretségének élményeit, s egyúttal új, kevésbé ismert oldaláról mutatja be a nagy írót. Zola: Germinal című mestermüvében dinamikus erővel festi meg a bányászok nehéz munkáját és a bányavidék sötét nyomorát. Balzac: A toursi plébános. A szerző e müvében a szegény és együgyű Birotteau plébánost mutatja be, aki áldozatul esik egy zsémbes vénkisasszony aljas és ravasz ármányainak. Dosztojevszkij: A Karamazov-testvérek. Dosztojevszkij utolsó műve egy bünügyi történet megvából érett regénnyé. A családi krónika lapjairól hatalmas társadalmi-történelmi körkép tárul elénk. Gibbons: Itt sárkányok vannak. A regény 1956-ban jelent meg Angliában, óriási sikerrel. A mai angol ifjúság problematikus, anyagi és erkölcsi szempontból is már-már zsákutcával fenyegető életét eleveníti meg. Berkesi András: Vihar után. Hogyan folytatódik a múlt évben nagy sikert aratott Októberi vihar című regény alakjainak élete — erre válaszol Berkesi új írása. Bertold Brecht: Julius Caesar úr üzletei. A maró szellemességgel megírt társadalmi szatíra szemléltetően mutatja be a köztársasági Róma társadalmi, politikai viszonyait, pártharcait, s azokat a manővéreket, amelyek révén Julius Caesar a "római birodalom diktátora lett. Bugyonnij: A megtett út. Bugyonnij marsallnak, a polgárháború legendáshírű hadvezérének visszaemlékezései életéről. Ilja Erenburg: A kommUnár pipája című kötetének novellái az 1920-as években szülét-., tek. Müvészieéség, sokrétűség, igazi humanista mondanivalója jellemzi valamenynyi írást. Ilié; Béla: Anekdoták könyve. Az író a munkásmozgalomban és az irodalom szolgálatában eltöltött, eseményekben gazdag életének legszínesebb, legérdekesebb emlékeit meséli el ebben a kötetben anekdotákká kerekítve. Radnóti Miklós: Ikrek hava. Ebben a kis, naplóformájú remekműben Radnóti saiát gyerekkorát örökíti meg. Csodálatos müvésziességgel ír Ifjúsága élményeiről, s egyúttal nagyszerű éleslátással világít meg esztétikai és költészeti kérdéseket is. Lev Tolsztoj: Feltámadás című regénye sorrendben az utolsó, Tolsztoj n terjedelmű regényei között. Alapgondolatát egy valóságban megtörtént eset adta, melyet az író ügyvédbarátjától hallott. Szabó Magda: Az őz. A Freskó írójának új regénye egyetlen belső monológ, a főszereplő első személyben mondja el múltját, küzdelmeit, s egy költőhöz fűződő lobogó szerelmének történetét. Mély társadalomkritika hatja át a regényt. Befejezésül még szólni akarunk arról a tudományos és művészeti ismeretterjesztő könyvsorozatról, amely a Kultúra világa összefoglaló címen fog megjelenni. A sorozat célja, hogy a' művelődni vágyó embereknek felvilágosítást adjon a legfontosabb tudományos és művészeti ágak történetéről, fejlődéséről alapfogalmairól és mai állásáról. A népszerűen megírt, de a tudományos szempontokat mindenütt szem előtt tartó könyvek öt öszszevont kötetben a következő 12 területről adnak tájékoztatást: 1. kötet: A világmindenség — Az élő világ — Az egészséges ember (már megjelent). 2. kötet: Technika. 3. kötet: A zene — A színház és a film — A képzőművészetek. 4. kötet: Irodalom — Filozófia — Nevelés. 5. kötet: A Föld országai —. Az emberiség története. (—va) j Kulturális é Anna Seghers ismert német írónő új regényének címe: A döntés. A regény 1947 és 1951 között játszódik le. Színhelye: a Német Demokratikus Köztársaság, Nyugat-Németország, Franciaország, Mexikó és az Amerikai Egyesült Államok. * * * A berlini Deutsches Theater a jövő évadban bemutatja Darvas József „Kormos ég" és Mesterházy Lajos „Pesti emberek" című drámáját. * * * Visszatérés címmel a berlini DEFA-stúdió filmet készít a hitleri hadsereg sztálingrádi vereségéről. ÜJ SZÖ 5 * 1959' au-flusztus .11