Új Szó, 1959. július (12. évfolyam, 180-210.szám)
1959-07-16 / 195. szám, csütörtök
Vilds. broletdriai, egyesüljetek ! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1959. július 16. csütörtök 30 fillér XI. évfolyam, 195. szám Állandó feladatunk Ezen a helyen már többször figyelmeztettünk arra, hogy a termelési folyamatok, normák felülvizsgálata, a munkaszervezés megjavítása állandó feladatként kell, hogy álljon üzemi dolgozóink előtt. Most különösen hangsúlyozzuk: ezen állandó feladat szoros kapcsolatban van az új bérrendszer bevezetésével, teljesítése meggyorsítja a bérrendezést, lehetővé teszi a munkatermelékenység, s ezáltal az átlagbérek növekedését. Miért figyelmeztetünk az új bérrendszerrel kapcsolatban újra meg újra a termelési folyamatok, a munkaszervezés felülvizsgálatára, miért tartjuk az új bérrendszer előkészületei legfontosabb részének éppen ezt? Tesszük ezt azért, mert ez teszi lehetővé elsősorban a termelés színvonalának emelését, a munkatermelékenység növelését, mert ebben a tevékenységben jut a döntő szó a munkásoknak, azoknak, akikre az új bérrendszer vonatkozik. Fenti állításunkat a legjobban egy példán szemléltethetnénk, amelyet Jaromír Dolanský elvtárs, miniszterelnökhelyettes mondott el az állami bérbizottságban a bérrendezéssel kapcsolatban. Valamely üzemünkben a munkás a mai bérezés mellett mondjuk 8,30 koronát keres egy óra alatt. A bérátszervezés alapján — az új bérosztályok és egyéb körülmények folytán — ennek a munkásnak 8 koronára csőkkenne az órabére. Azt akarjuk talán, hogy csökkenjen az órabér? Korántsem. Éppen az ellenkezőjét akarjuk, azt, hogy emelkedjék a bér, többet keressen a munkás. Azt akarjuk, keressen — mondjuk — 8,70-et egy óra alatt. Csakhogy ahhoz a bér növekedésének megfelelő termelésnövekedésre is szükség van. Nem engedhetjük meg, hogy a munkás nagyobb fizikai erőkifejtés árán növelje teljesítményét. Meg kell teremtenünk a termelés növelésének műszaki, szervezési feltételeit. Ha feltárjuk a munkaszervezésben, a gépek kihasználásában rejlő tartalékokat, minden bizonnyal megnövekszik a termelés. Ez a bérek emelkedésének titka. Ez a fő célja az új bérrendszer bevezetésének". Az előbbi példa elég szemléltetően bizonyítja, hogy valóban a munkafolyamatok, a termelés, anyagellátás stb. felülvizsgálásával, magasabb termelési színvonal elérésével készülünk fel legjobban az új bérrendszer bevezetésére. Ahol ez nem történik meg, ahol az előkészületek nem elégségesek, ott nem lehet idejében bevezetni az új bérrendszert. Ezért nem lehetett az eredeti határidőben megvalósítani az új bérrendszert például a komáromi hajógyárban. Márpedig ma a legfontosabb feladat az új bérrendszer idejében való bevezetése. Hangsúlyozzuk, hogy idejében való, mert az idő sürget. Hiszen ez év végéiig — feltételezzük — az ipari munkások 42 százaléka már az új rendszer szerint kapja meg bérét. Egész iparunkban a bérátszervezést legkésőbb a jövő év feléig meg kell valósítanunk. Azt mondhatnánk, hogy hiszen ez rendben van, majdnem egy év áll még rendelkezésünkre. Itt meg kell jegyezni, hogy eddig csak valamivel több mint 300 üzem és vállalat tért át az új bérrendszerre; Azért beszélünk állandó feladatról, mert számos üzemben az a téves nézet terjedt el, hogy elég lesz egy egyszeri felülvizsgálat, normaszilárdítás és maga az új bérrendszer bevezetése azután már csak adminisztratív kérdéssé válik. Az ilyen nézet teljesen helytelen. Mindenütt, ahol még nem vezették be az új bérrendszert, már most törődniök kell a termelés felülvizsgálatával, függetlenül attól, mikorra tűzte ki a felettes szerv a határidőt. Néhány nappal ezelőtt közöltünk lapunkban egy Seifert módszeréről szóló cikket. A napajedlai Fatra-üzem egyik mestere, aki Seifert módszerével látott hozzá a termelés folyamatosságénak és a normák helyességének felülvizsgálatához, arra a tudatra ébredt, hogy „ha előbb kezdjük, már régen műszakilag indokolt normák és az új bérrendszer szerint dolgozhatnánk". Ez a mester saját bőrén tapasztalta, mit jelent idejében törődni a munkaszervezés, a normák megjavításával. S ez, azt hisszük, értékes tanulság lehet minden üzem számára. Számos üzemünkben visszarettennek a felülvizsgálásra váró munkafolyamatok és normák óriási számától. A füleki Kovosmaltban például több mint 50 ezer munkafolyamatról van szó. Ezt is el lehet végezni, ha fdejében látunk hozzá a munkához. Példa e kérdés megoldására is akad. Ez egy szovjetunióbeli példa, de mostani viszonyainkra éppen ráillik. Az Üralmas-üzemben közel százféle turbina-lapátot gyártottak. Minden egyes turbínalapát-típuson számos munkafolyamatot kellett elvégezni, minden munkafolyamatra külön normát állapítottak meg. A konstruktőrök minden lapátból vettek egyet és egyenként megvizsgálták őket. A teljesen hasonló típusokat csoportokba osztották. Kitűnt, hogy a legtöbb lapáton 6—8 munkafolyamat teljesen egyforma volt, mégis külön normázták őket, mert a normák úgy születtek, ahogyan az egyes megrendelések érkeztek, minden típusra külön. Közös munkamenetet állapítottak meg tehát a hasonló fajtájú turbinalapátok gyártására. Erről az esetről tudomást szereztek a ČKD vállalat Hefa-üzemében is Csehországban és sikeresen alkalmazták a fémtokok gyártásánál, úgyhogy számos munkafolyamatot sikerült tipizálniok és jelentősen leegyszerűsítették a termelési folyamatot. így ők lesznek az elsők a vállalatban, akik az új bérrendszert bevezetik. A fentiekben csak néhány mozzanatot ragadtunk ki az új bérrendszer bevezetésére való előkészületekből. Az eddig elmondottak is bizonyítják azonban, hogy a termelési folyamatok felülvizsgálása nem időhöz kötött dolog, hanem mindennapi feladat. E feladat teljesítése pedig a bérrendezést — az előttünk álló legsürgetőbb kérdést — teszi könynyebben és gyorsabban megoldhatóvá. Barátságunk mély és megbonthatatlan A szovjet párt- és kormányküldöttség Lengyelországban Varsó (ČTK) - A szovjet párt- és kormányküldöttség Varsóba érkezése után rövid pihenőt tartott, majd Hruscsov elvtársnak, az SZKP KB első titkárának, a Minisztertanács elnökének vezetésével meglátogatta W. Gomulkát, a LEMP KB első titkárát, A. Zawadzkit, az Államtanács elnökét és J. Cyrankiewiczet, a Minisztertanács elnökét. A szovjet küldöttség tagjai szívélyesen elbeszélgettek a lengyel vezetőkkel. Összejövetelükön a LEMP KB politikai irodájának további tagjai és titkárai is részt vettek. A szovjet párt- és kormányküldöttség a délutáni órákban megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját és a Lengyelország felszabadításában elesett szovjet katonák mauzóleumát. A Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának székházában ezután megkezdődtek a lengyel-szovjet megbeszélések. A megbeszéléseken szovjet részről Nyikita Szergejevics Hruscsov, az SZKP KB első titkára, a Minisztertanács elnöke, továbbá a szovjet párt- és kormányküldöttség többi tagjai, lengyel részről W. Gomulka, a LEMP KB első titkára, J. Cyrankiewicz, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke s a Lengyel Népköztársaság további párt- és államvezetői vettek részt. Fogadás a szovjet párt- és kormányküldöttség tiszteletére Varsó (ČTK) - Wladyslaw Gomulka, a LEMP KB első titkára és Józef Cyrankiewicz, a Minisztertanács elnöke kedden este a minisztertanács székházában fogadást rendeztek a szovjet párt- és kormányküldöttség tiszteletére. A vendégeket W. Gomulka üdvözölte. Hangsúlyozta, hogy a szovjet párt- és kormányküldöttség látogatása a két országot és népét összekötő baráti, testvéri kapcsolatok újabb tanújele. A népi Lengyelországot megalakulása óta mi sem választja el a Szovjetuniótól sőt minden hozzáfűzi. „Az ellentéteket, amelyeket a múltban a kizsákmányolók és elnyomók szítottak népünk között, p szocializmus országainkban megvalósuló közös eszméje megszüntette. Barátságunk mély és megbonthatatlan. A Lengyel Népköztársaság teljes erejével küzd a békéért s forrón támogatja a Szovjetunió békepolitikáját és békejavaslatait a kát német állam által képviselt Németországgal kötendő békeszerződés, valamint a nyugat-berlini megszállási rendszer felszámolásá(Folytatás a 3. oldalon) I. HAILE SZELASSZIÉNAK, Etiópia császárának látogatása hazánkban A prágai ČKD Sokolovo üzemben • Díszdoktorrá avatás a Károly Egyetemen I. Halié Szelasszié, Etiópia császára Képünk az ö-városháza történelmi ben készült. (ČTK) - I. Haile Szelasszié, ő császári felsége, Etiópia császára és őfensége Aida Desta hercegnő, valamint a császár kíséretének további tagjai július 15-én Karlovy Vary fürdővárosból visszatértek Prágába. I. Haile Szelasszié, Etiópia császára szerdán a délelőtti órákban kíséretével együtt ellátogatott a prágai ČKD n. v. Sokolovo üzemébe. A prágai Várbői hazánk fővárosának e legiparibb körzetébe vezető útján Antonín Novotný, köztársaságunk elnöke, Václav Dávid külügyminiszter és az állandó kíséret további tagjai kísérték a császárt. A főváros utcáin, ahol a gépkocsik sora a reggeli órákban a bemeglátogatta Prága nevezetes helyeit, emlékű termeinek megtekintése közJ. Rublič - ČTK - felvétele cses vendégekkel végighaladt, Etiópia képviselőit a sorfalat álló prágai lakosok a legszívélyesebben üdvözölték. Az üzem udvarán sok ezer dolgozó gyűlt egybe, akik az etiópiai nép Hazánk segítsége Etiópia egészségügyének (ČTK) — A Csehszlovákia és Etiópia közötti kereskedelmi egyezmény értelmében többek között kórházi berendezéseket is szállítunk Etiópiának. Az etiópiai kórházak közül a harrari az első, melyet teljesen csehszlovákiai gyártmányú berendezésekkel, műszerekkel és egyéb eszközökkel szereltek fel. Ez év végéig előkészítik az aszmarai, a masszavai és a jimmei kórházak berendezését. A harArl kórházban ez év februárja óta csehszlovákiai egészségügyi dolgozók egy csoportja — három orvos és két ápolónő — dolgozik. képviselőit szeretettel fogadták. A kedves vendégek azután megtekintették az üzem legújabb termékeinek sorozatát — a Diesel — elektromotoros mozdonyokát. I. Haile Szelasszié, Etiópia császára azután Antonín Novotný köztársasági elnök kíséretében végighaladt az üzem néhány • legfontosabb részlegén. Etiópia császára és kíséretének tagjai különös érdeklődéssel szemlélték meg a tanoncok kiképzési központját, ahol részletesen tájékozódtak a tanoncok oktatásáról. A vállalat képviselői az üzem egyes részlegeiben részletes magyarázatot adtak Etiópia császárának és kísérete tagjainak az üzem termelésének technológiájáról, megszervezéséről. A látogatás befejezéséül a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség tagjai I. Haile Szelasszié császárnak és kísérete tagjainak nemzetiszínű szalagokkal átkötött virágcsokrokat nyújtottak át azon őszinte barátság és mélységes rokonszenv jeléül, melyet Csehszlovákia népe érez Etiópia hős népe iránt I. Haile Szelasszié, Etiőpia császára az üzemből valő távozása előtt szívélyesen elbúcsúzott az üzem vezető dolgozóitól és a vállalat alkal(Folytatás a 2. oldalon) A görög nép a vádlottak pártján áll Felsültek a rendőrügynökök • Glezosz tanúi 1 „Biztos úr, a védelem nagyon kényelmetlen helyzetbe hozta önt" — mondotta savanyú arccal Polichronókulosz ezredes, a bíróság elnöke egy rendőrügynöknek azután, hogy kiderUlt: lélektani nyomást gyakoroltak Manolisz Glezosz mostohatestvérére. Majd csalódottan megjegyezte: „Ha majd Rakidzisz úr, athéni rendőrfőnök megkapja a bírósági iratokat, azon a véleményen lesz, hogy beosztott tisztje, Szakelariu nem SB jól végezte munkáját". Ezzel elismerte, hogy a „Glezosz esetben" zsákutcába jutottak és nyilván azt akarta bebizonyítani, hogy ezért nem ő, a katonai bíróság elnöke a hibás, hanem a titkosrendőrség, mely sorozatos hibákat követett el. AZ ELSŐ GABONAT AZ ALLAMNAK Befejezték a repce és az őszi árpa cséplését A királyhelmeci járásban befejezték a repce és az őszi árpa cséplését. Őszi árpából járási méretben 29 mázsás hektárhozamot értek el. Rekordterméseredményt értek el a szentesi szövetkezetben, ahol 23 hektárról 920 mázsa árpát csépeltek ki, ami hektáronként 40 mázsás hozamot jelent. Szép eredményi értek el a' vékeí szövetkezetben is, ahol 32 mázsa volt a hektárhozam. Repcéből a járásban átlag 16 mázsás hozamot értek el. Á legjobb eredményt — 22 mázsát — a Leleszi Állami Gazdaságban, Fejszésen 20 mázsát és a leleszi szövetkezetfien 1B mázsát értek el. Az egész járásban teljes ütemben folyik a búza, tavaszi árpa aratása, s csak napok kérdése a zab aratása S járás minden szövetkezetében vasárnap is folyt a munka. Ezen a napon 400 hektár tavaszi búzát és árpát arattak le. 41 kombájn és 72 aratőgép jó munkát végzett. A vasárnapi műszakon a nagygéresi és a fiodrogszerdahelyi határ volt a legnépesebb. E két szövetkezetben ,összesen 272 szövetkezeti tag és a védnökségi üzem dolgozói végezték az aratási munkákat. . _ , A szövetkezetesele megkezdték gabonabeadási kötelezettségük teljesítését. Két nap alatt 100 vagon térirányt gyűjtöttek be. Ä járásban elsőnek a szomótori és a bodrogvécsi szövetkezetesek teljesítették a beadást. Teljesítették a kötelező beadást a bodrogszerdahelyi, bodrogmezei, bacskai és szőlőskei szövetkezetek is. • S szepsi járásban 250 hektárt arattak le vasárnap a szövetkezetek. Ezen a napon 87 aratógép és 15 kombájn dolgozott. A járás különböző üzemeiből közel hatszáz dolgozó segített a szövetkezeteknek a behordásban és a kicsépelt termény szárításában, tisztításában.^ A járásban a somogyi szövetkezet kezdte meg elsőnek a kötelező beadás teljesítését. 56 métermázsa búzát adtak be, _ __ Ä szádellői, tornai, udvarnokí szövetkezetek is megkezdték a qabonabeadás teli r"-í f*sét. Mózes Sándor Az Aszfália, a görög titkosrendőrség számtalan baklövést követett el. Derült rajtuk a tárgyalóterem hallgatósága, köztük a kihajtott kockásingű „keményfiúk" is, akik sáskamódra lepték el az épületet. A görög titkosszolgálat közismert ügynökei. Amikor ugyanis a védők ellenvetést tettek, hogy a rendőrség ügynöke a sötétben 80 méter távolságról nem ismerhette fel Koljanniszt, Görögország Kommunista Pártja politikai irodájának tagját, aki állítólag Glezosszal való találkozójára ment, a rendőrség tanúja azt állította, hogy az utca meg volt világítva. E negyed (Folytatás a 4. oldalon) Telefonjelentés: Teljesítették a gabonabeadást Az áji szövetkezetesek (szepsi járás) július 11-én küldték az első gabonaszállítmányt az állam raktárába. A beadási kötelezettség teljesítését vasárnap, július 12-én is folytatták. Ezen a napon 3 aratógép és 2 kombájn aratott, csépelt. A kombájntól a termést gondosan kitisztítva azonnal a tornai begyűjtőhelyre szállították. Meg kell még említeni, hogy az áji szövetkezetesek az első 40 mázs., termés beadásakor elhatározták, miszerint gabonabeadási kötelezettségüket július 15-ig hiánytalanul teljesítik. Szavukat be is tartották, mert július 14-én éjjel V412 órakor már jelentették: „Gabonából teljesítettük állam iránti kötelességünket.". Az udvarnoki szövetkezetesek szintén teljesítették gabonabeadási kötelezettségüket. Andreás Sándor, Szepsi