Új Szó, 1959. július (12. évfolyam, 180-210.szám)

1959-07-29 / 208. szám, szerda

Új kormány — változatlan politika Nehéz helyzet MgmtgmSSi A nyugati miniszterek még mindig Adenauer ügyvédeinek szerepében ? Genf (RP) A genfi külügyminiszteri értekezlet tárgyalásai máikilencedik hete folynak, de a nyugati hatalmak magatartása nem igér jobb kilátásokat a megegyezésre. Az értekezlet hétfőn a négy nagyhatalom minisztereinek további nem formai összejövetelével folytatódott. Az értekezlet keretén kívül a nyugati küldöttségek délelőtt és este külön tanácskozásokat folytattak. A miniszterek zárt összejöveteleiről kiszivárgó hírek szerint a legutóbbi eszmecsere a berlini kérdéssel foglalkozott. A nyugati miniszterek megint nem voltak hajlandók vitázni a németek kölcsönös politikai tárgyalásainak problémáiról. Noha az értekezlet legutóbbi plenáris ülésén a nyugati miniszterek maguk javasolták, hogy most a tárgyaló felek javaslatai alapján pontról pontra Nyugat-Berlinről tárgyaljanak, az a hír járja, hogy a nyugati miniszterek nyomban feladták a módszert és az egész tárgykörből csupán az aknamunka ellenőrzésének kérdését Vették ki. Ez viszont sem a június 16-i nyugati javaslatnak, sem a június 19-i szovjet javaslatnak nem felel meg, mivel mindkét javaslat első pontja egyértelműen leszögezi a nyugat-berlini fegyveres erők létszámának csökkentését. Ezzel szemben az aknamunka beszüntetése feletti ellenőrzés kérdése feltűnő összhangban Görög politikai és közéleti képviselők követelése Athén (ČTK) 26 jelentős politikai és közéleti tényező, közöttük volt miniszterelnök, 5 volt miniszter, képviselők, magasrangú tartalékos tisztek, a kulturális élet kiváló tényezői felszólították a görög kormányt és a közvéleményt, hogy ,,a béke nevében és a görög nemzet egységének nevében" ne engedje meg rakéta-támaszpontok építését görög területen és sokoldalúan támogassa a balkáni atomfegyvermentes övezet megteremtésének gondolatát. A Felhívást Gonatasz volt miniszterelnök. Manetasz Argyiropulosz, volt miniszterek, számos további politikai és közéleti tényező írta alá. A görög haiafiak köszönete Athén (ČTK) — A görögországi demokratikus sajtó jelentése szerint Vutszasz, Trikalinosz, Szingelakisz és Karkainisz elítélt görög hazafiaknak sikerült a börtönből nyilatkozatot küldeni a sajtónak, amelyben köszönetet mondanak minden jóakaratú embernek, aki szabadságukért és az elemi jogok lábbal tiprása ellen küzd. áll a bonni kormány július 11-i emlékiratával. Az aknamunka ellenőrzésének kérdése a június 16-i nyugati terv egyetlen pontja volt, melyet a bonni kormány elfogadott. A nyugati miniszterek most a bonni kormány „ösztönzésére" vitát indítottak e kérdésről, követelvén, hogy az aknamunka ellenőrzése egész Berlinre kiterjedjen. Viszont tudvalevő, hogy éppen Nyugat-Berlin területén fejtenek ki különféle aknamunkát. A tárgyalt kérdésnek ily módon való kezelése zsákutcába juttatja a tárgyalásokat, és ez természetesen a bonni kormány célja. A New York Herald Tribúne hétfői száma „egy magasrangú nyugati tisztviselőre" hivatkozva bizonyos információkat közöl. Ügy vélik, hogy az anyag közvetlenül Hertertől származik. A cikk élesen támadja Lloydot, az angol küldöttség vezetőjét az értekezlet július 23-i plenáris ülésén mondott beszédéért. Nyilvánosságra hozott közlemények szerint Herter, de Murville és Brentano állítólag nem értettek egyet azzal, hogy lehetséges a megegyezés Nyugat-Berlinről és hogy a tárgyalások eddigi lefolyása lehetővé teszi a kormányfői értekezlet összehívását. Annyi azonban ismeretes, hogy a legutóbbi zárt üléseken Lloyd álláspontja is közeledett a nyugatnémet küldöttség álláspontjához. A Genfben tartózkodó angol újságírók, arról beszélnek, hogy az Egyesült Államok és Anglia meghátrál Adenauer követelései előtt. Annak lehetőségét sem zárják ki, hogy Adenauer az értekezlet újból megkezdődött ülésszakának elején bizonyos értelemben véve ultimátum elé állította nyugati partnereit, az ultimátum tartalma azonban nem ismeretes. Genfben arról sem tudnak semmit, mivel jött Selwyn Lloyd Londonból. A nyugati küldöttségek magatartása miatt mindenesetre nagyon megnehezült az értekezlet helyzete. A miniszterek természetesen még megfogalmazhatják eddigi álláspontjukat a kormányfők elé terjesztendő jelentésükben és javasolhatják a csúcsértekezlet helyét, időpontját és tárgykörét. Különben azt tartják, hogy e kérdés az értekezlet zárótanácskozásainak tárgyát fogja képezni. Mint ismeretes a Szovjetunió kezdettől fogva javasolta, hogy mindjárt a kormányfők üljenek össze e problémák megtárgyalására. Ezzel kapcsolatban rá kell mutatnunk arra, hogy a nyugati küldöttségek az érA Szovjetunió kolhozai és szovhozai jelentősen bővítették a kukoricavetés területét. Képünkön a kukorica sorközi megművelését láthatjuk a Tatár Autonóm Köztársaság Szikra elnevezésű kolhozában. (TASZSZ felvétele) A munkásosztály helyzete a tőkés országokban „Több termelést, kevesebb munkást" A

kapitalista társadalomban, ahol a termelési eszközök a burzsoázia kezében vannak, míg az árut közvetlenül termelők megvannak azoktól fosztva, elkerülhetetlenül rossz munkaviszonyokat találunk, amelyek hátrányosan hatnak a munkás egészségére és életére egyaránt. Ennek oka abban rejlik, hogy a kapitalista társadalomban a legfőbb cél a profitszerzés. Közben a tőkés „gondoskodása" a munkaviszonyokról csak az olyan legelengedhetetlenebb intézkedésekre korlátozódik, amelyek nélkül elképzelhetetlen a munkás puszta létezése a munkafolyamat alatt, s még inkább munkaerejének felhasználása. A munkaviszonyok rosszabbodását a kapitalista társadalomban szembetűnően bizonyítja a nagyobb munkaintenzitás, amely napjainkban rendkívül magas a kapitalista országokban. „Több termelést kevesebb munkással!" — Ez az amerikai monopolkapitalisták körében népszerű jelszó a munka nagyobb gyorsaságát és a munkás hihetetlen erőkifejtését jelenti. Nézzünk egy példát. A hamtrameki (Michigan állam) ChryslerDodge műveknél, amely 8000 embert foglalkoztat, a vezetőség arra kényszeríti a munkásokat, hogy pillanatnyi szünet nélkül dolgozzanak, s olyan ütemben és intenzitással, hogy a műszak végére sok munkás karjában megmerevednek az inak. A munka befejeztével a munkások közül sokan keresik fel az üzemi segélyhelyet, ahol karjukat könyöktől az ujjvégződésekig bepólyázzák. Damoklesz kardjaként állandóan az elbocsátás veszélye lebeg a munkások feje felett és a végsőkig meg kell feszíteniök erejüket. Ez elkerülhetetlenül a teljes kimerültséghez, megbetegedéshez és idegrendszeri bántalmakhoz vezet. A hajszolt munka következtében fellépő fizikai és idegrendszeri kimerültség oly nagyméretű, hogy a tőkések különleges intézkedéseket tesznek, hogy a legfontosabb munkafolyamatokat végzők munkaképességét az egész munkaidőn át fenntartsák. Oxigénbelélegzőkkel felszerelt különleges szobákat rendeztek be a gyárakban. A munka közben elfáradt munkásokat ezekbe a szobákba küldik, hogy rövid pihenő után ismét legyen erejük végigdolgozni a műszakot. Máskor úgynevezett „stimuláló pilulákat", különféle doppingoló szereket adnak a munkásnak, amelyek átmenetileg fokozzák annak munkaerejét, később azonban hátrányosan hatnak egészségére. Mindez csak megerősíti Marx Károlynak azt a megállapítását, hogy a kapitalizmus korszakában a rabszolgaság, jobbágyság, stb. barbár borzalmaihoz „a túlmunka civilizált borzalmai" járulnak. A kapitalista társadalomban a rossz munkaviszonyok tragikus következményekkel járnak a munkásosztályra. A hosszú munkaidő, a zabolátlan munkahajsza, a munkavédelmi berendezések hiánya — mindez a munkaerő kíméletlen kiszipolyozását, a munkás idő előtti kimerülését eredményezi, végső fokon pedig azt, hogy a munkás hamarabb válik munkaképtelenné. A Scope Weekly szerint az Egyesült Államokban 1956-ban 250 000 volt azoknak a száma, akik még nem töltötték be ötvenedik életévüket, de már állandó jelleggel munkaképtelenné váltak. Az International Labour Reviewben megjelent „A modern ipar orvosi és pszichológiai vonatkozásai" című cikk tekezlet további elnapolásának lehetőségéről is tárgyaltak. Felesleges hangsúlyozni, hogy ennek a lépésnek nem lenne semmilyen gyakorlati értelme. Az értekezlet napirendjén szereplő kérdésekről folytatott tárgyalás annyiban előrehaladt, hogy most már legalább fennáll a korlátozott megegyezés lehetősége. Ha a Nyugat részéről hiányzik a jószándék, akkor mondják ezt meg nyíltan és ne játszanak bújócskát azzal, hogy további tárgyalási szünetet akarnak. A genfi értekezlet tárgyalásainak mostani helyzete újra bizonyítja, hogy az a politika, melyet lényegében a nyugatnémet revansisták diktálnak, semmi megoldáshoz sem vezet. Az értekezlet eredményei az utolsó napig attól függnek, vajon képesek lesznek-e pozitív politikával előjönni a nyugati nagyhatalmak. JlftI HOCHMAN Gromiko szovjet külügyminiszter hétfőn az angol küldöttség genfi szálláshelyén találkozott Lloyd angol külügyminiszterrel és megbeszélést folytatott vele. Gromiko délután Zorin, Malik és Szoldatov kíséretében részt vett egy fogadáson, melyet Selwyn Lloyd, az angol küldöttség szálláshelyén a szovjet, amerikai és francia külügyminiszterek tiszteletére rendezett. írója beismeri, hogy a gépesítés és az automatizálás, az őrült ütemű munka, a munkanélküliség állandó veszélye és egyéb társadalmi okok rendkívüli fizikai és idegkimerültséget idéznek elő. Ebben keresendő az oka annak, hogy állandóan növekszik az idegrendszeri, a szív és véredényrendszeri, s az egyéb megbetegedések száma. Az Egyesült Államokban például 1900 és 1955 között több mint kétszeresére emelkedett azoknak a száma, akik véredényrendszeri megbetegedésben pusztultak el: az arány 100 000 főre számítva 1900ban 137,4, 1955-ben pedig 355,8 volt. Jelenleg az Egyesült Államokban mintegy 10 millió ember szenved szív és véredényrendszeri megbetegedésben. A munkahajsza, a tényleges munkaidő megnövekedése, amihez a tőkésnek az a mohó vágya járul, hogy a munkaviszonyokon a munkások rovására „takarékoskodjon", az ipari balesetek számának növekedését eredményezi. Kilenc év alatt (1949-1957) több mint tizenhétmillió amerikai munkást ért üzemi baleset. Ezek közül 133 200 vesztette életét és további 750 200 teljesen munkaképtelenné vált, vagy súlyos sérülést szenvedett. Az üzemi balesetek elsősorban munkabér-veszteséget jelentenek, mert a szerencsétlenül járt munkás az ez idő szerint érvényben levő kártérítési rendelkezések értelmében sérülés vagy munkaképtelenné válás esetén bérének csupán körülbelül egyharmadát kapja. Még a hivatalos Két hónappal az ausztriai parlamenti választások után végre megalakult az új, ismét koalíciós kormány, melynek élén Raab kancellár, az Osztrák Néppárt vezére áll. Az alkancellári tisztséget Pittermann, Ausztria Szocialista Pártjának elnöke tölti be. Az új polgári, jobboldali szocialista koalíciós kormány lényegében árnyalatnyit sem különbözik a régi kormánytól. Ennek alapja az ez év május 10-i választások eredménye. Győztesként a két említett párt került az élre, míg a kommunista párttól - jóllehet 142 ezer szavazatot kapott — elrabolták mandátumait. Ha a választójogot Ausztriában valóban demokratikus elvek szerint juttatnák érvényre, úgy a kommunistáknak, akiknek az előző parlamentben 3 képviselőjük volt, — most legalább 5 képviselői székben kellett volna az őket megillető helyet elfoglalniok. Az Osztrák Néppárt a munkásság radlkalizálódásától tartva koalícióra lépett a nagynémet elveket hirdető jobboldali, radikális szabadság párttal, mely a választásokból ugyancsak megerősödve került ki. Raab kancellár kijelentette: „Én a szocialistákat szívesebben látom a kerek asztal mellett, mint az utcán". Ez, a burzsoá politikusok körmönfont taktizálására jellemző bölcsesség sejteti az ország politikai életének porondjáról egyelőre kiszorított osztrák munkásmozgalom igazi erejét. Az új kormány megalakításakor a választási győzelmet megelőző bizalmas megegyezések alapján a miniszteri tárcák „érdem szerinti" kiosztása került napirendre. Saab felajánlotta Ausztria Szocialista Pártjának a pénzügyminiszteri tárcát. Ekkor váratlanul és arcátlan nyíltsággal az osztrák tőkések fő szervezete, az Ipari Szövetség lépett fel követelményével, s a kancellár nyílt meghazudtotásátől vissza nem riadva, klkényszerítette, hogy a népellenes gazstatisztikákból is kitűnik, hogy az 1948-1957 között eltelt tíz esztendő alatt az üzemi balesetekből eredő munkabér-veszteség 9 milliárd 250 millió dollár volt. Ez az összeg egy főre számítva az 1948. évi 396 dollárról 1957-ben 570 dollára emelkedett, ami 44 százalékos emelkedés. Súlyosan érinti a munkáscsaládokat betegség vagy üzemi baleset esetén az orvosi kezelés díjának emelkedése is. Az Egyesült Államokban, ahol magánorvosok végzik a gyógyítást, a kezelési díjak igen magasak. Üzemi baleset esetében az orvosi segélynyújtás és a gyógykezelés különösen sokba kerül. Nyilvánvalóan ez a magyarázata annak, hogy az amerikai statisztikák nem tüntetik fel ezeket a költségeket. Hozzávetőleges számítások szerint az orvosi segélynyújtásért és kezelésért az üzemi balesetet szenvedett munkások által kifizetett összeg 15 év alatt (1943 — 1957) 220 millió dollárról 860 millió dollárra emelkedett. Ugyanakkor az egy főre jutó orvosi költségek — üzemi baleset esetében — az 1943. évi 91 dollárról 1957-ben 445 dollárra emelkedtek, vagyis csaknem megötszöröződtek. Láthatjuk tehát, hogy a kapitalista társadalomban a munkaviszonyok és azok következményei — az üzemi balesetek és a foglalkozással járó megbetegedések — erősen csökkentik az érintett munkáscsaládok életszínvonalát. De a munkabalesetek nemcsak az érintett család anyagi életkörülményeit teszik rosszabbá, hanem egyúttal végleg meghiúsíthatják az egész családnak a jobb jövőbe és az életkörülmények megváltozásába vetett reményét is. dasági politikát folytató, s a munkásság körében gyűlölt, de a tőkések körében különösen kedvelt Kammitz, az Ipari Szövetség bizalmasa, akit az Osztrák Néppárt ültetett az előző kormány pénzügyminiszteri székébe, az új kormányban ismét betöltse ezt a tisztséget. Ausztria Szocialista Pártjának ezt a kudarcát további kudarcok és félsikerek követték, mivel követelményei sikeres keresztülvitelére nem vette igénybe a másfélmilliós szakszervezet segítségét. Nem lett semmi az általa követelt új minisztérium létesítéséből, melynek hatáskörébe az államosított üzemek tartoztak volna. Pittermann alkancellár ugyan funkciót tölt be az ezek fölé az üzemek fölé rende't tanácsban, de a döntés joga Raabé. Ausztria Szocialista Pártja a választási kampányban hangzatos szólamokkal amellett kardoskodott, hogy a szövetségi hadsereg ne legyen a tőkések zsoldosainak serege, a gyeplőt mégis Graf, a néppárti hadügyminiszter — aki egyben a reakciós bajtársi egyesületek vezetője is — tartja a kezében. Jóllehet az alkotmány szerint a szövetségi elnök a hadsereg főparancsnoka, Schärf ezt a jogát nem érvényesítheti, mivel a vezetése alatt működő honvédelmi tanács csupán a hadügyminiszter tanácsadó szerveként jöhet számításba. A néppárti helyett ugyan a szocialista párti dr. Kreisky került a külügyminisztérium élére, de ez a változás szinte minden jelentőség nélküli, mivel a különböző revansista mozgalmakat nyíltan támogató s a szocialista tábor ellen gyakran kirohanó külpolitika irányát a koalíciós pártok „viribus unitis -—- egyesült erővel" szabják meg. Hogy az új kormány politikájában hűségesen az előző nyomdokait követi, erről a papiros-nyilatkozatokra szorítkozó, de a szorult helyzeten segíteni nemtudó béiv és árpolitika, az osztrák kőolajipar döntő részének átadása nyugati kőolajkonszerneknek, a volt német tulajdont, most az állam tulajdonát képező üzemek fabatkáért való eladása bel- és külföldi tőkéseknek, sok milliós állami adományok az egyháznak, szerződéskötés a Vatikánnal és a hasonló „üdvös" cselekedetek egész sora tanúskodik. Ausztria munkásosztályának, dolgozó népének létérdeke, hogy a kommunista képviselők viszatérjenek a parlamentbe. A kommunista párt ezért minden erejét egy új, demokratikus választási rendszer megteremtésére összpontosítja, hogy a jövőben ne ismétlődhessenek meg a nép érdekeivel ellentétes választási eredmények. E harcában a múlt keserves tapasztalatain okuló, csalódott s a jelenlegi helyzettel mindinkább elégedetlen, széles, népi tömegek támogatásában részesül. FRANZ KUNÉRT. A nyomorékká vált munkás feleségének munkalehetőség után kell kilincselnie, mert őrá hárul a kenyérkereső szerep. A gyermekek kénytelenek kimaradni az iskolából és munka után nézni. A nyomorékká vált munkások családjainak életére reménytelen nélkülözés szakad. Az AFL-CIO NEWS szerint „az üzemi balesetet szenvedett munkások közül igen soknak szenvedés és nyomor jut osztályrészül". A kapitalista országok munkásosztályát nem lehet az életszínvonaluk emelkedéséről szóló hangzatos frázisokkal félrevezetni. A burzsoá közgazdászok és szociológusok propagandisztikus trükkjeire válaszul a munkások kijelentik: tegyék a mérleg egyik serpenyőjébe a háború utáni időszak névleges és reálbéremelkedését, a mérleg másik serpenyőjébe pedig azokat a milliókat, akik teljesen vagy részben munkanélkülivé váltak, a százezreket, akik ezen idő alatt üzemi baleset következtében életüket vesztették, vagy egy életre nyomorékká váltak, a tízmilliókat, akik munka közben megsérültek, tegyék ebbe a másik serpenyőbe a munkanélküliség és az üzemi balesetek következtében elveszített vagy orvosi költségek és átképzés címén kifizetett sok milliárd dollárt, az adósságok súlyos és egyre növekvő terhét, a kenyérkeresőjüket elvesztett özvegyek és árvák szenvedéseit és könnyeit, a jövőbe vetett remények és a boldog tervezgetések szertefoszlását — s akkor nyomban világossá válik, hogy menynyire hamisak és kétszínűek a burzsoázia propagandistáinak azok a dicsekvő kijelentései, amelyek a kapitalista országok munkásosztálya életszínvonalának emelkedéséről szólnak. I. NAZARENKQ ÜJ SZÖ .1 * 195

9- j

úlius 31.