Új Szó, 1959. július (12. évfolyam, 180-210.szám)

1959-07-26 / 205. szám, vasárnap

Vita a „jellegzetes" amerikai házikóról Richard Nixon, az USA alelnöke K. J. Vorosilov elvtárssal, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksége elnökével beszélget. (TASZSZ felvétele) (Folytatás a 3. oldalról) natjuk és soha sem lesz, — figyel­meztet Nyikita Szergejevics. Ezzel nálunk pórul járnak. Önöknek is van valamijük, nekünk is van valamink, és még hozzá jobb, mint az önöké. Nem volna talán jobb, ha barátok lennénk? Mi jóban aka­runk lenni Amerikával és a többi országgal is. Jobb lesz tehát, ha abbahagyjuk a diktátumról és ulti­mátumról szóló beszédeket. Elvégre nem fogjuk döglött macska farkát húzogatni. Tetszik, ahogy beszél •— jegyzi meg Nixon. — Nálunk az Egyesült Államokban bizonyára kiváló szónok lenne. >—. Meghúztam a döglött macska farkát, hogy élénkké tegyem a be­szélgetést — tréfál Nyikita Szerge­jevics. De az igazi macska, amelyet döglötten szeretnénk látni, az idegen területen elhelyezett katonai támasz­pontok. Aki megőrzésük híve — el­lensége a békének. Aki felszámolá­sukat követeli — a béke híve. Mi felszámoltuk katonai támaszpontjain­kat, lényegesen csökkentettük fegy­veres erőink létszámát és véget aka­runk vetni a háború súlyos öröksé­gének: békeszerződést akarunk kötni Németországgal és fel akarjuk szá­molni a nyugat-berlini megszállási rendszert. Ha mindezt megtesszük, biztosítjuk a békét és nem kell a döglött macska farkát húzogatnunk. Nixon azt kérdezi Hruscsovtól, né­zete szerint elérhető-e siker a genfi értekezleten. :— Természetesen. Hisz nem do­bunk ki feleslegesen pénzt Gromiko külügyminiszter genfi tartózkodására. Gromiko elvtárs legény a talpán, nemrég tüntettük ki Lenin-renddel. A tárgyalások résztvevőinek azonban együtt kell múködniök, hogy sikeres legyen a genfi értekezlet. A béke vagy háború kérdése nem olyan kér­dés, amelyről vitázni és alkudozni lehetne. Nem kedvezne az ügynek. E kérdésre az egyedüli lehetséges válasz: béke. -- Azt mondják, Gromiko úr ha­sonlít rám, — jegyzi meg tréfásan Nixon alelnök. — De csak külsőleg — válaszolja ugyanolyan hangnemben Nyikita Szer­gejevics és újra visszatér a genfi értekezlethez. — Ha az értekezlet sikerét óhajt­ják, akkor ne ijesztgessenek minket zsákutcával. Ez épp olyan céltalan,' mint a diktátum. Hruscsov elvtárs kezet szorít egy idősebb amerikai nővel, aki műkö­désbe hozza a konyhaberendezést. — Köszönöm, hogy lehetővé tette ezt a konyhai vitát. Nyikita Szergejevics a „jellegze­tes" amerikai házikó kijárata előtt két szovjet ifjúra hívta fel Nixon úr figyelmét. — Nézze csak, micsoda sasok í Ha ilyen sasok vannak nálunk, kormá­nyunknak semmilyen fenyegetéstől nem kell tartania. Nézze figyelme­sebben, olyanok ők, mint a rabszol­gák? Az USA-ban megtartják az ún. „rabnemzetek hetét". Hát rabszolgák ezek? — Nyikita Szergejevics, mi ezt a szót teljesen elfelejtettük, még azt is, mit jelent — mondják mosolyogva az orosz fiatalok. Nixon úr viszont az itt álló két fiatal amerikaira mutat. — S a mi sasaink talán rosszak? — Éppen ezért, kell hogy barátok legyenek. Mennyi szépet alkothatná­nak együtt! - feleli Hruscsov elv­társ. Mi történt a danyilovói kolhozpiacon ? Moszkva (ČTK) A szombati moszkvai la­pok beszámolnak a moszkvai danyilovói kolhozpiacon történt következő esetről: Nixon amerikai alelnök a kíséretében levő személyek csoportjával reggel 7-kor megjelent a piacon. Az amerikaiak egy fe­hérköpenyes férfit láttak a piac látogatói között és beszélgetésbe elegyedtek vele. Vaszilij Szmahtyin volt, a piac húsellenőr­zési állomásának dolgozója. Nixon kérde­zősködött munkája' felől és valamit mon­dott a mellette álló egyik amerikainak. Az amerikai százrubeles bankjegyet vett Amerikai kormányzó a Szovjetunióról New York (ČTK) — Róbert Meyner, New Jersey állam kormányzója a Szovjetunióból visszatérve kijelentette, hogy a szovjet nép nem akar háborút. A Szovjetunióban — mondotta — egyetlen olyan ember sincs, aki a múlt háborúban ne vesztette volna el valamelyik hozzátartozóját. „Azzal a meggyőződéssel távoztam, hogy a szovjet nép békét akar" — fűzte hozzá Meyner kormányzó. Halálra ítélték az iraki összeesküvés vezéreit Bagdad (ČTK) - Bagdadban kö­zölték az iraki katonai bíróságnak Rasid Ali Kajláni és társai felett ho­zott ítéletét, akik 1958. december 9-én megkísérelték az Iraki Köztár­saság kormányának megdöntését. Rasid Ali Kajlánit és unokaöccsét. Mubdír Kajlánit, aki az összeeskü­vésben főcinkosa volt, kötél általi halálra ítélték. Az ítélet indokolásá­ban rámutat arra, hogy az összees­küvés célja a feudalizmus visszaállí­tása volt Irakban. Rasid Ali Kajláni már 1941-ben egy nácibarát összeesküvés vezére volt és akkor az iraki kormány miniszterel­nöke lett elő és Szmahtyinnak nyújtotta. Nixon úr közben megjegyezte: „Vegye el." " Vaszilij Szmaiityint meglepte az amerikai vendég eljárása és visszautasította a pénzt. — Felháborított az amerikai könyöradomány — írta Szmahtyin a Trud szerkesztőségé­nek. Kértem, tolmácsolják az alelnöknek, nincs szükségem a pénzére, és hogy ez sértő és tisztességtelen. Tudom, mint a többi szovjet ember, hogy az óceán túlsó partjáról érkezett vendégek azért jöttek, hogy megismerked­jenek hazánkkal, életünkkel és munkánkkal — írja Szmahtyin. De így ismerkedjünk meg és vegyük fel a jő kapcsolatokat? — jegyzi meg Vaszilij Szmahtyin. Herter „villámlátogatáson" Nyugat-Berlinben Berlin (ČTK) - Herter amerikai államtitkár a genfi értekezlet szü­netjét hatórás „villámlátogatásra" használta fel Nyugat-Berlinben, aho­va szombaton délelőtt Norstad tá­bornoknak, a NATO főparancsnoká­nak külön repülőgépén érkezett. Herter államtitkár Brandt nyugat­berlini főpolgármester meghívására utazott Nyugat-Berlinbe. A DPA nyugat-németországi hírügynökség véleménye szerint Herter látogatása a jelenlegi helyzetben politikai de­monstrációnak tekinthető. Rakétával a jégverés ellen Moszkva (ČTK) - Kelet-Grúzia felett a szovjet gyakorlatban első íz­ben alkalmaztak rakétákat a jégeső elhárítására. A rakétákat ezüst-jo­diddal töltötték meg és segítségükkel sikerült elkergetni a jégesőfelhőket. A jégeső a hegyekben hullott le, ahol nem okozott különösebb kárt. Ezzel sikerült megmenteni Grúzia hatalmas szőlőültetvényeit. Egy nagy összeesküvés kjs eredményei A genfi értekezlet kilencedik hetének küszöbén A múlt hét eseményei igazolják, hogy az imperializmus szélsőséges erőinek elég hatalmuk van ahhoz, hogy újabb feszültséget és veszélyes helyzetet idézzenek elő, noha világ­szerte általánosan szorgalmazzák az új nemzetközi kapcsolatok megte­remtésének és a hidegháború meg­szüntetésének politikai irányzatát. Ez a háttere a kérdések békés rende­zése ellen indult újabb kampánynak, mely összefügésben áll a genfi kül­ügyminiszteri értekezlet legutóbbi fejleményeivel. Figyeljünk meg egyes jellegzetes körülményeket! Július elején, a genfi értekezlet szünetében az amerikai atomerőbi­zottság köreiben vita indult arról, végrehajtson-e az USA további atomrobbantásos sorozatot, azzal az ürüggyel, hogy „tudományos kuta­tásról" van szó, melynek célja egyengetni az atomkísérletek be­szüntetése felett gyakorlandó ellen­őrzés rendszeréről szóló egyezmény megkötését. Befolyásos amerikai kö­rök erősen törekedtek egy olyan kö­vetelmény érvényesítésére, amely következményeiben szükségképpen negatívan befolyásolta volna a há­rom nagyhatalom atomkísérletek be­szüntetéséről szóló tárgyalásainak eléggé reményteljes lefolyását, mi­vel jelt adott volna ilyen kísérletek végrehajtására a másik oldalon, per­sze a védelmi előkészületek érdeké­ben. Az említett szélsőséges körök követelése nem érvényesült egészen és az USA Atomerő Bizottsága végül elhatározta, hogy az említett célból végrehajt bizonyos robbantásokat, de korántsem atomrobbantásokat, hanem csak hagyományos robbanó­anyagokkal végzett robbantásokat. A genfi értekezlet szünetében az imperializmus szélsőséges támadó erői nemzetközileg együttműködve megkísérelték az Északatlanti Szö­vetség Kormányfői értekezletének összehívását, hogy világviszonylatban megtárgyalják „a Nyugat további taktikáját". E sakkhúzás értelme kezdettől fogva világos volt. Az USA ultra­reakciós erői befolyásos franciaor­szági és angliai, de elsősorban nyu­gatnémet köröktől támogatva és ve­lük karöltve a Kelet és a Nyugat tárgyalásai ellen irányuló kötelező kollektív döntést akartak rákénysze­ríteni a NATO tanácsára. Arról volt sző, hogy továbbra is igazolják a ré­gi hidegháborús politikát, az erő­politikát, mely lehetővé teszi Nyu­gat-Németország atomfegyverzésé­nek befejezését és az amerikai ra­kétatámaszpontok nagyszabású programjának befejezését világ­szerte. Még ez a sakkhúzás sem sikerült egészen. A genfi értekezlet ismét összeült és megbízható értesülések szerint a háromhetes szünetben az angol kormánynak sikerült legalább két neves amerikai egyéniség, Eisen­hower és Herter nézeteit össze­egyeztetni a Nyugat és a Kelet to­vábbi tárgyalásainak szükségességé­re vonatkozó saját nézeteivel. Her­ter- tekintélyes angol lapok híreire utalva — akkor nemcsak az összné­met bizottság megalakításának esz­méit, hanem egyenlő összetételének elvét is elfogadta. A bonni emlékirat Az Adenauerral folytatott szigo­rúan bizalmas tárgyalásokon tárgyal­tak arról a kérdésről, hogyan foly­tassák tovább az offenzívát a világ­viszonyok folyamatban levő rende­zése ellen. Az összejövetel első gyakorlati eredménye az az emlék­irat volt, amelyet a bonni kormány MacCloy bonni látogatása végén köz­vetlenül a genfi értekezlet munká­jának újból való megkezdése előtt az USA, Anglia és Franciaország kormányához intézett. Az emlékira­tot sebtiben dolgozták ki és oly gyorsan küldték el, hogy Herter még egyáltalán nem tudott róla, mikor elhagyta Washingtont és csak az úton, illetve Genfben ismerkedett meg tartalmával és szerzett róla egyáltalán tudomást. Az emlékirat elküldésével egyide­jűleg figyelmeztetést kaptak, hogy lényegesen fokozzák az angol kor­mányra gyakorolt nyomást. A genfi tárgyalások első részében az angol kormány képviselte a legrugalma­sabb álláspontot. Sőt mi több, a szélsőséges erők az USA állami de­partementjében, az amerikai külföldi képviseleti hivatalokban és közvet­lenül az USA genfi küldöttségében is mozgósították híveiket. Nyílt ti­tok, hogy Christian Herter egyálta­lán nem tartja szilárdan „kezében" hivatalát. Államtitkári tisztségének átvétele után nemsokára Genfbe utazott itt hat hetet töltött, majd rövid otthoni látogatás után ismét visszaért. „Dulles árvái" közben sa­ját szakállukra ténykednek az álla­mi departementében. Herter pozíció­ja nagyon bizonytalan', de épp o'.yan bizonytalanok a nézetei is. E nyomásra mesterségesen kiala­kított helyzetben kellő meghallga­tásra talált a bonni emlékirat. He­lyénvaló megismételni, mit is tar­talmazott. A bonni kormány bírálja a nyuga­ti hatalmakat azért, mert a genfi értekezlet első szakaszában megen­gedték a „csomag" kibontását és így elszigetelték a berlini kérdés megtárgyalását a „csomag" többi tartalmától. Ez állítólag helytelen volt, mondja az okirat szövege. Közismert tény. hogy egyedül ez' az eljárás tette lehetővé az érte­kezlet gyakori tárgyalásait. Az em­lékirat szerzői nyilvánvalóan ellen­zik. Csak egy fontos a számukra: az értekezlet telje csődje. Az emlékirat az említett fenntar­tással él a Nyugat-Berlinre vonatko­zó, június 16-án előterjesztett nyu­gati javaslatokkal szemben is. E ja­vaslatban, amely bizonyos pozitív ele­meket is tartalmazott, csak azt tart­ják jónak, hogy az ENSZ különleges apparátusának. egész Berlinre kiter­jesztett ellenőrzését követeli. A bonni kormány a nyugati hatal­makhoz intézett emlékiratában végül kategorikusan kijelenti, hogy nem egyezik bele a németek egymásközti politikai tárgyalásainak egyetlen for­májába sem és követeli, hogy az USA, Anglia és Franciaország utasítsák vissza az értekezleten az össznémet bizottság javaslatát, amelyet Nyugat terjesztett elő az értekezlet kezde­tén. Az emlékirat csak azt a lehe­tőséget engedi meg, hogy a belső né­met problémákról folyó megbeszélé­seket hagyják a négy nagyhatalomra és hogy a németek kizárólag mint ta­nácsadók szerepeljenek a megbeszé­léseken. A folyó hó 20-i bonni bizalmas ok­mányban kibővített emlékirat szöve­gében már szó sincs a bonni kormány további követeléseiről, csupán azt a látszatot erősíti meg, hogy nem más, mint utólagosan módosított okmány. Üjságírókörökben azonban jól tudják, hogy a bonni kormány további akció­kat is követelt a nyugati hatalmak részéről. Mindenekelőtt követelte, hogy utasítsák el a Nyugat-Berlinről folytatott további tárgyalásokat és vessenek véget az értekezletnek az­zal, hogy megvádolják a Szovjetuniót, hogy „nem hajlandó" valamilyen megoldásra jutni. Ezzel a német problémákat telje­sen kizárták a Nyugat és a Kelet tárgyalásaiból, és a bonni kormány­nak mi sem állna útjában, hogy meg­valósítsa teljes, atom- és rakéta­fegyverkezési tervét. A bonni kor­mány javasolta, hogy a nemzetközi közvéleményt a Nyugat „jóindulatá­nak" bizonyos illúziójával altassák el, javasolta a nyugati hatalmaknak, hogy nagy zenebonával ajánlják a Szovjetuniónak a kormányfői érte­kezlet megtartását a következő prog­rammal: nemzetközi kereskedelem, lefegyverzés és Közép-Kelet. Nem kell fejtegetnünk, mi lenne e terve­zet sorsa a genfi értekezlet meg­fontolt szétzüllesztése után. Az emlékiratot illetően ennyit. Megjegyzendő még, hogy a bonni kormány később „a beavatott újság­írók"-nak szánt okmányból mindent kivont, ami túl szembetűnően felfor­gató szándékú volt, vagy amit a nyugati hatalmak visszautasítottak. Az emlékirat és a szélsőséges erők­nek az emlékirat körül indított kam­pánya ennek ellenére nagyon nega­tív szerepet játszott a genfi érte­kezlet újból megkezdődött tárgyala­sának első napjaiban. Más „beavatkozások" Ezzel még koránt sem ér véget számadásunk. Említést érdemcinek további megvalósult akciók is. így pl. az USA állami departementjében Herter távollétében vulgárisan „át­dolgozták" ' Harriman és Hruscsov elvtárs beszélgetésének feljegyzését és így bocsátották a világsajtó ren­delkezésére. A feljegyzést úgy mó­dosították, hogy „a szovjet támadó szellem" és a rendes megegyezéssel szemben megnyilvánuló hajthatat­lanság látszatát keltse. E módszerek azonban oly szégyenteljesek voltak, hogy Harrimant is visszautasításra j késztették. 1 Megjegyzendő, hogy a „rabnépek hetének" provokatív akcióját is idó­belileg szándékosan állították be. Még egy politikailag tapasztalatlan egyénnek is tisztában kell lennie az­zal, hogy ennek az akciónak nem le­het más értelme, mint a nemzetközi légkér mérgezése, a feszültség kiéle­zése és így Adenauer s barátainak a „munkájához" megfelelő talaj elő­készítése külföldön. Említést érdemel az is, ami Eisen­hower amerikai elnök környezetében játszódik le. Ez persze önálló fejezet lenne, mert Eisenhower világpolitikai beavatko­zásainak kulisszái mögötti tér bo­nyolult és aránylag kevésbé ismert. Eisenhower, akiről ismeretes, hogy szívesen fejezné be karrierjét, vala­milyen pozitív, békés cselekedettel, nagyon ellentétes szándékú erők be­folyása alatt áll. Ezért előfordul, hogy Eisenhower nyomásukra gyak­ran nagyon negatívan avatkozik be a nemzetközi fejlődésbe. így történt, hogy akkor, amikor a béke ellensé­gei megindították a genfi értekezlet elleni összeesküvésüket, Eisenhower még szította a tüzet. Ha nem nyilvá­nosan, akkor zárt ajtók mögött. Az USA állami departementje, amelyet most Dillon reakciós bankár irányít, pl. a múlt héten kritikus pillanatban olyan hírt bocsátott szárnyra, hogy az elnök teljesen negatívan értékeli a genfi helyzetet és egyáltalán nem érdeklődik a kormányfői értekezlet iránt. , Az eredmények gyengék Fő vonásokban ezek azok a körül­mények, amelyek leginkább jellemzik a szélsőséges erők összeesküvését a genfi megegyezés kilátásai ellen. Adenauer mindent egy kalap alá vesz. S az eredmények? Genfben a már is­mert tényekben mutatkoztak meg. A nyugati miniszterek szembehelyez­kedtek a németek egymás közti tár­gyalásaival és új kampányt indítottak, hogy nyomást gyakoroljanak a szovjet küldöttségre. Világos, hogy ez épp oly célszerűtlen, mint az előző. Senkinek és semminek sem használ. A másik eredmény abban nyilvánul meg, hogy az angol kormány kombinált támadás hatására feladta eredeti álláspontját és inkább ahhoz alkalmazkodott, amit Adenauer követelt. A Daily Express csütörtöki jelentése szerint Macmillan szövetségeseinek nyomására kényte­len volt felülvizsgálni a csúcsérte­kezlethez eddig elfoglalt álláspoiUját. Az összeesküvés szerzői e napok­ban mérlegelik akcióikat. Elmondhat­juk, hogy bizonyos kézzelfogható eredmények ellenére gyenge a mér­leg. A genfi értekezlet folytatódik. Sőt a pénteki sajtó megállapítja, hogy a nyugati diplomaták körében már nincs szó „gyors befejezéséről". A mi­niszterek újabb magántalálkozókat jelentettek be. Richard Nixon Moszk­vába utazott és Bonn nagy nyugta­lanságára kijelentette: „Sohasem fe­lejti el a szovjet hadsereg katonái­nak hősi bátorságát és áldozatait. A szovjet katonák szövetségeseink voltak a második világháborúban". A nemzetközi kapcsolatok fejlődé­sének alapvető, döntő tényezőjét je­lentő általános erőviszonyokon kívül a szélsőséges erők olyasmit segítettek leküzdeni, hogy Anglia és az USA választások előtt áll, és harci kürtök rivalgása közepette egyetlen párt sem akar választási kampányt kifej­teni. Az emberek békét, tárgyalást és barátságot akarnak, s a nyugati po­litikusoknak legalább kifejezési esz­közeikkel ehhez kell alkalmazkodni. A genfi értekezlet ezért olyan fel­tételek közepette lép kilencedik he­tébe, melyeken az összeesküvés mit sem változtatott. A legutóbbi évtized­ben világviszonylatban bekövetkezett változások után végre a nyugati poé­tika megváltozásának kell következ­nie. Egyes nyugati miniszterek időnként kísérteteknek minősítik a tényeket. Az egyedüli rémítő kísértet azonban az erőpolitika. A fehér lepelbe bur­kolt kísértetek azonban csak saját magukban keltenek félelmet. A nagy összeesküvésnek elsősorban azért volt kevés eredménye, mert a mai világhelyzetben a Nyugatnak nem kevésbé, mint Keletnek tárgyalásra és a vitás nemzetközi kérdések foko­zatos megoldására van szüksége. A békebontók „dicsősége" átmeneti éš részleges sikereik ellenére ha­nyatlik. Most még hatalmasak, de nem mindenhatók. Minden esetre bizonyos megoldás elkerülhetetlen. Még akkor is, ha na­gyon türelmesen kell rá várnunk. JIRl HOCHMAN ÍĹ J J SZÖ 4 * 1959. július 21.

Next

/
Thumbnails
Contents