Új Szó, 1959. július (12. évfolyam, 180-210.szám)
1959-07-25 / 204. szám, szombat
Viszontlátásra, elvtársak ! — Itt-tartózkodásom ideje amúgyis szűkreszabott és most már nemcsak a napokkal, hanem az órákkal is jól kell gazdálkodnom. Szeretném még felkeresni a székely népi együttest, ellátogatni a marosvásárhelyi színházba és a tartományi pártbizottságra, hogy áttekintést nyerjek ennek a magyar vidéknek kulturális életéről, de akadna még bőven más is, amivel feltétlenül közelebbről meg kellene ismerkednem. Hajdú Győző, az Igaz Szó fiatal főszerkesztője azonban a meggyőzés bajnokának bizonyul, minden érvemre elfogadható válasza van s végül is kihúzza utolsó, perdöntő aduját: — Hogy mondhatod majd, hogy nálunk jártál és nem jutottál el a vidékre, a székely parasztok közé is! Erre aztán beadom a derekam, mert hát igaza van Hajdú elvtársnak és az álláspontját támogató rokonszenves szerkesztőségi gárdának, amelynek körében otthon érzem magam. Kérdések légiójával ostromoljuk órákon keresztül egymást és nem is apadna ki egyhamar az érdeklődésnek, a megismerésvágynak ez a forrása, de itt az ideje, hogy felkészüljünk a rövid székelyföldi körútra. Pobjedával vágunk neki a mi hazai gépkocsivezetőinket bizonyára kissé meghökkentő, hepehupás országútnak, a szépséges dombvidékkely parasztoktól, akik sorsuk tudatos formálóivá váltak és Vadasd felé vesszük utunkat. — Ahány külföldi vendég — mondja Hajdú elvtárs —, azt mind el kell virnem az „öregasszonyhoz", mert különben nagyon megsértődne. Már nagyobb internacionális kapcsolatai vannak, mint nekem. Meg aztán a bora is száz nyelven beszél teszi hozzá huncutul mosolyogva. Meg is ismerkedtem itt az igazi székely vendégszeretettel, tokaival veteksző hegylevével, jó hazai kolbásszal, szalonnával meg foszlós kenyérrel, de a legjobban a néni tetszett. Korát meghazudtoló fürgeséggel mozgott, pedig kínozta szegényt a reuma és ízesen, zamatosan beszélt, akár reggelig is elhallgattam volna. Hogy, hogy nem, itt is szóba került a gáz bevezetésének kérdése. Tudni kell ugyanis, hogy errefelé az évszázados rablógazdálkodás nagyon megapasztotta az' erdők kincsét, a fát. Aránylag kevés van belőle, meg a gázfűtés olcsóbb is volna, ezért hangzott el ehelyütt is a kérdés, mikor jut el már ide is a gáz. Hajdú Győző, aki különben a Nagy Nemzetgyűlés képviselője ezen a vidéken, a hazalátogató fiúból hirtelen átvedlett népnevelővé. Bizony nem könnyű dolog megmagyarázni azt, hogy a kormány határozata értelmében ezentúl már csak azokba a falvakba vezetik be a gázt, ahol A kiskendi kollektív gazdaság dolgozóinak egyik csoportja a lencse előtt (Gály I. felvétele) nek. Gálfalvi Zsolt, a fiatal, tehetséges író tölti be ékes szóval a cicerone szerepét, ő árulja el, hogy a kiskendi kollektív gazdaságba megyünk, amelynek gazdag földje a kanyargó Kis-Küküllő mentén terül el. Váratlanul toppanunk be, mert érkezésünkről — tévedésből — a néhány kilométerre arrább fekvő riagykendi szövetkezetet értesítették. Sebaj! — gondolom magamban, legalább még közvetlenebb lesz a megismerkedés. A gazdasági épületek előtt a szövetkezeti tagok egy csoportja betont kever. Félbehagyják a munkát, amikor leállunk mellettük. Keményen kezet szorítanak és komoly, de meleg fényű szemmel néznek ránk a nap ellen védő, mélyen homlokba húzott jellegzetes szalmakalap alól. — A magtárunk padlózatát kirágták az egerek. Most jobbat csinálunk, nehogy lába kelljen a gabonának — magyarázzák — majd a szó szót követ. Megtudjuk, hogy munkaegységük értéke meghaladja a 30 lejt a természetbe_nin kívül, pedig az se megvetendő dolog, hogy például a jó kiskendi borból is kilenc deci dukál egységenként. Egyszóval, panaszra nincs ok, jól élnek, annál is inkább, hogy az idei termés isp igen szépnek mutatkozik. Zsíros föld van errefelé, meg takarmányuk is van bőven a komoly hasznot adó állatállomány számára. Persze, gondjaik is vannak. De mennyire mások, mint a múltban! Mert hát igaz, igaz, gond az is, hogy hogyan ' lehetne még gazdagabbá tenni a közösét, hogyan lehetne felépíteni egy igazán szép kultúrházat, vagy az, hogy miért nem vezetik be már oly régen a főzéshez, sütéshez, és fűtéshez szükséges földgázt, hiszen oly bő források vannak errefelé. De ezek már egy épülő új világ, egy másabb, emberibb élet gondjai... Melegen búcsúzunk ezektől a megfontolt, nyíltszemű és eszű, kevésbeszédű, de a tréfához is értő szémár csak a bekötés hiányzik, különben nem, mert a földgáz a fejlődő vegyiipar rendkívül fontos alapanyaga, kár volna fűtésre, főzésre elveszegetni, amikor sokkal értékesebb dolgokat, például műanyagokat lehet belőle gyártani. — De akkor mi leütjük a templom tetejét — fortyant fel léiig komolyan, félig tréfásan a néni, gyengéden arra célozva, hogy az amúgy is fából van. Végül is, amikor fia meggyőzte arról, hogy feltétlenül megoldják a tüzelőanyag kérdését, elismerte igazát, megbékélt és lemondott vészterhes tervéről. Korondra, sajnos, már túl későn érkeztünk ahhoz, hogy megtekinthessük a helybeli híres, agyagformálók remekeit. Mégsem jártam itt hiába. A borbélymühely félhomályában vérbeli népművészt ismerhettem meg Piriké személyében. A cimbalomnak minden bizonnyal vannak nálánál virtuózabb mesterei, de alig akad még valaki, aki annyi régi és új székely népdalt tudna elővarázsolni, mély átérzéssel hangszere síró és nevető húrjain, annyi szép melódiát tudna rögtönözni anélkül, hogy behatolt volna a kották birodalmába, mint ez az életerőtől majd kicsattanó asszony. Őstehetség, éppúgy, mint annak a székelyudvardhelyi cigánybandának a tagjai, amely a kőrút utolsó megállóján búcsúztatott ettől a szívemhez nőtt vidéktől, s a talajában mély gyökeret vert dolgos néptől. Kolozsvárról, sajnos, nagyon keveset tudok mondani, mert a sakkozók nyelvén szólva itt már komoly időzavarral küzdöttem. Egyszóval nem jött ki a lépés. Megnéztem a város néhány nevezetességét, a gyönyörű 'Mátyás-templomot, előtte a pozsonyi Fadrusz János híres MáÁyás-szobrát, Bocskay fejedelem házát és Mátyás' király szülőházát, a Kolozsvári testvérek Szent György lovasszobrának másolatát (az eredeti a prágai Hradzsin egyik büszkesége) és ha már másképp nem tehettem, kiegészítésképpen megtekintettem a „Kolozsvár a képzőművészetben" című kiállítást. Este az Állami Magyar Színházban Goldoni vígjátéka, a „Két úr szolgája" derített jobb hangulatra, de ez másnap délelőttre elpárolgott, mert a repülőgép indulása előtt két óra hosszat próbáltam megtalálni Balogh Edgár barátunkat, a Korunk főszerkesztőjét, sajnos, eredménytelenül. Kolozsvár így is mély nyomokat hagyott bennem. Nehéz volna megmagyaráznom miért, hiszen elsősorban érzésekről van szó. Talán részben az magyarázza ezt, hogy még egyetlen egy város sem emlékeztetett ennyire és így a patinás Prágára és egyben az életet igenlő vidám dunamenti Bratislavára. Szeretném végül legalább egy-két gondolatban megvonni romániai látogatásom mérlegét. Elsősorban merj kell mondanom, nem hittem volna, hogy ez az ország ilyen szép és ennyire gazdag. A felületes szemlélőben a nagyarányú fellendülés lépten-nyomon tapasztalt jelei olyan érzést váltanak ki, mintha ez a balkáni szocialista ' állam csak két-három évvel ezelőtt döbbent volna rá, hogy tulajdonképpen milyen kincseiét rejl a föld méhe, milyen óriási lehetőségeket nyújt például a nagy mennyiségű kőolaj. a földgáz, a só és a szén kihasználása egy óriási méretű vegyiipar megteremtéséhez, milyen felbecsülhetetlen értékű a román tengerpart, mit jelenthetnek a kitűnő gyógyforrások, a nagyszerű fürdőhelyek és a természeti szépségek az idegenforgalom fellendítése szempontjából. Igaz, ilyen rohamos előretörés jelei csak néhány éve ötlenek a Romániába látogatók szemébe. De aki kutatja az okokat, aki nem marad a felszínen, az könnyen rájön a magyarázatra. A földesúri és a tőkés világ gyászos örökét, a háború okozta mély sebeket kellett először átadni a múltnak, hogy az ország gyors ütemben kiléphessen az új élet építésének útján. Szinte a semmiből indult el ennek az országnak a népe s ma ipara egy évnegyed alatt termel annyit, mint az egész 1938-as esztendőben. A parasztság múltbeli helyzetére fényt vet az az adat, hogy nagyobb részének asztalára mén búzakenyér sem jutott és ma az ország szántóterületének B7 százalékán folyó közös gazdálkodás eredményeképpen jól él .a parasztember s mind közelebb került a város és a falu. Még az 1948. évi népszámláláskor a lakosságnak mintegy egyharmada írástudatlan volt. Ma már kiveszett az analfabetizmus és a kulturális forradalom egyik győzelmet a másik után aratja. A Román Népköztársaság pártja vezetésével elérte a fejlődésnek azt a fokát, amelyből kiindulva rövid idein belül szinte csodálatos eredményeket lehet elérni. Ez az ország ma még nem éri el a mi gazdaságunk fejlődési szintjét, a mi életszínvonalunkat. S mégis éppen itt győződtem meg a gyakorlatban, menynyire igaza volt Hruscsov elvtársnak, amikor kimondta, hogy a szocialista államok lényegében egy időben érkezhetnek el a kommunizmus kUszöbére. Itt győződtem meg róla, hogy milyen erőt A kolozsvári Mátyás-templom, előtérben Fadrusz János alkotása, Mátyás király lovasszobra s (A. Hess felvétele) képvisel a múltban fejletlen iparral rendelkező elmaradt országokban is a kommunista párt, s az igazát lelkesen követő nép, mit jelent a szocialista tábor államainak kölcsönös segítsége. Ezért szerettem meg ezt a szépségét és gazdagságát szabadon gyümölcsöztetni tudó országot és a szocialista jellemvonásokkal napról napra szépülő arculatú, dolgos, nemes népét. S ezért nem búcsúzhatom másképp, mint: la revedere tovarási, viszontlátásra, elvtársak! GÁf.Y IVÁN A megzabolázott Angara Szibéria szívében, az Angara folyón készülő bratszki vízierömű ez év nyarán építésének döntő szakaszába lépett. Ez persze nem jelent annyit, hogy a még szibériai viszonyok között is elhagyott tajgában 1055 óta épülő gigantikus mű már az idén elkészül. A táj képe azonban ezekben a hónapokban döntő módon megváltozik: az egy kilométer hosszú és 90 méter magas gát elkészül és a zsilipeken keresztül szorítja az Angara folyó sebes vizét. Feltehető a kérdés, miért éppen ilyen messze északon, távol a Szibéria kelet-nyugati tengelyét képező szibériai vasútvonaltól épül a Szovjetunió — de egyben az egész világ — legnagyobb vízierőműve? A magyarázat egyszerű. Az Angara folyó a Világ legnagyobb víztartalmú tavának, a Bajkál-tónak természetes lefolyása. Ily módon a Bajkál-tó, mint természetadta víztároló szerepel, amiért is a víz szintjének az ingadozása minden szabályozás és duzzasztás nélkül is minimális. sz'mesfém-előfordidásra bukkantak, úgyhogy rövidesen hatalmas kohóipar alakulhat ki ezen a területen is. Ha tekintetbe vesrzük a vid~k szinte kimeríthetetlen fagazdagságát, amely részben a papíriparnak, részben pedig különböző vegyiipari ágazatodnak képezi nyersanyagalapját, kiszámíthatjuk — ismerve a Szovjetunió hétéves tervének arányait — mekkora gazdagság forrása lesz egy fél emberöltő múlva ez a nemrég még teljesen elhagyott terület. Persze, önmagában a gazdasági adottságok nem elegendők. Hasznosítani azt csak az ember tudja. A szovjet ember, pártja irányításával öt évvel ezelőtt tízezrével jelent meg a bratszki körzetben és eleinte bizony nehéz megpróbáltatások középette végezte a szó szoros értelemben vett úttörő munkát. Bár az építkezési munkálatokat igen nagy mértékben gépesítették, vagy kétezer, részben igen nagy hordóképességíí teherautót, vagy 500 igen nehéz traktort és ugyanannyi különElrekesztik Bratszknál az Angara medrét Az Angara folyó első vízierőműve; Irkutszk városánál, mindjárt a folyónak a Bajkál-tóból való kilépésénél épült meg 640 000 kW teljesítőképességgel. Ezzel szemben, a körülbelül 500 kilométerrel lejjebb, a víz folyása mentén épült bratszki vízierőmü kapacitása négy és fél millió kW lesz, vagyis kétszer akkora, mint a Volgán működő illetve befejezés előtt álló két óriási testvéréé, a kujbisevi és a sztálingrádi vízierőmiié. Miután az Egyesült Államok, illetve Kanada legnagyobb vízierőműveinek kapacitása nem éri el a 2 mii. kW-t sem, fogalmat alkothatunk magunknak, milyen gigantikus m/t épül messze Szibériában, egészen az építkezés megkezdéséig távol mind-m jelentősebb emberi településtől, közlekedési útvonaltól. A négy és fél millió kW kapacitás évi 23 milliárd kWó elektromos áram termelését teszi lehetővé, vagyis ez a mű egyedül jóval többet termel, mint az elektrifikálás terén annyira előrehaladott Csehszlovákia (18 milliárd kWó). Angara folyó energia kihasználására legkedvezőbb helyen épül, ez korántsem jelenti azt, hogy ezzel a folyó energiatermelőképességét — természetesen a már működő irkutszki vízieröművel együtt — teljesen kihasználnák. Ellenkezőleg, a folyón még további, igen nagy hatású vízierömüveket lehet építeni, összesen vagy 70 milliárd- kWó elektromos áram termeléssel, ami anynyi, mint Franciaország és Csehszlovákia évi áramtermelése együttesen. Bár a bratszki vízierőmü megépítésénél a világon mindent — kezdve a több száz kilométer hosszú összekötő vasútvonaltól, egészen a tajga erdőinek 5500 négyzetkilométer területen való kiirtásáig — újonnan és a helyszínen kellett megteremteni és vagy 60 különböző, mindegyik egy-egy hatalmas gyártelepnek beillő segédüzemről, a 25 000 építő szibériai viszonyoknak megfelelő elhelyezéséről, kulturális szükségleteinek kielégítéséről kellett gondoskodni, mégis mindennek költségét beszámítva, a bratszki vízierőműben termelt áram rendkívül olcsó lesz, körülbelül egy fél kopejka kilowattóránként. Az óriási mennyiségű olcsó elektromos áram, amely lényegesen hozzá fog járulni a szibériai vasút középső szakaszának áramellátásához, a környék megállapított természeti kincseivel együtt a legközelebbi tíz esztendő alatt egészen megváltoztatja a szibériai vasút és az Angara folyó közötti egész terület képét. Alig 100 kilométerre Bratszktól gazdag vasérclelőhelyre, távolabbi környékén szúmos böző rendeltetésű darut használnak, mégis, mint minden teremtő munkánál, az ember oldja meg itt is a feladat oroszlánrészét. A feladatok, amelyek itt a kommunizmus építőinek útjában tornyosultak, egyzdülállóak még a szovjetunióbeli nagy építkezések történelmében is és sajátságos módon és mindig helyben, helyi eszközökkel kell megoldani őketMindenekelőtt Bratszk vidékén hat hónapig tart a tél, a legszigorúbb szibériai tél, minusz 50 fokot is meghaladó tartós hidegekkel. De a munkálatok nem szünetelhetnek minden esztendőben egy fél évig. A földmunkáitoknak, mindpedig a betonozásnak egész évben folynia kell. Ezért nincs más megoldás, mint a nagy hidegek hónapjaiban melegíteni a homokot, melegíteni a vizet, melegíteni magát a betont is, hogy dolgozni lehessen velük és hogy kötöképesek legyenek. A csontig fagyott talaj még ott is gránitkeményre változtatja a földet, ahol az nem sziklás. Emellett magának a vízierőműnek a helyét igen szilárd gránitkőzetben kellett kirobbantani, ami természetesen más részről nagy előnyt jelent és egyik okút képezi annak, miért éppen Bratszknál jelölték ki az építkezés helyét. Az Angara folyó sebes folyásának gátat emelő egy kilométer hosszú töltés nagyjából ez év nyarán már elkészül, és a folyó elrekesztése éppen ezekben a napokban folyik. Jellemző a víz erejére, hogy tnég a vízbedobott 25 tonnás szikladarabokat is eleinte továbbgörgette. A jövő évben megkezdik az óriási, 180 milliárd köbméter vizet felduzzasztó víztároló töltését. 1961-ben üzembe helyezik az első négy turbinát. 1962-ben és 1963-ban további 8—8 óriási turbina keriil üzembe, úgyhogy 20 ilyen gépkolosszus szolgáltatja majd a Csehszlovákia árfimtermelését meghaladó mennyiségű elektromos áramot. Az áram jelentós részét elvezetik egész Közép-Szibériába és erre a célra félmillió volt feszültségű vezetéket készítenek. Összehasonlításképpen megjegyezzük, hogy a kujbisevi vízierőmü áramát Moszkvába *00 ezer voltos magasfeszültségií vezeték szállítja, hazánkban pedig távvezetékeink feszültsége 220 000 volt. Szinte lehetetlen rövid cikk keretében jellemezni a nagy szibériai építkezés óriási méreteit, igazi nagyságát. De a műnél is nagyobb a változás, amit a tájon előidéz, amit hatásával az emberekben kelt: a bratszki vízierőmü a hozzátartozó létesítményekkel együtt a kommunista ember kialakításának egyik nagy műhelye lesz. Sz. L. ÍĹ J J SZÖ 6 * 1959. július 21.
