Új Szó, 1959. július (12. évfolyam, 180-210.szám)
1959-07-21 / 200. szám, kedd
„A VILÁG TAVASZA" jelszó jegyében vasárnap, július 19-én a bratislavai Városi Népművelési Otthonban Világifjúsági Találkozókat szemléltető kiállítás nyílott, melyet a közelgő VII. Világifjúsági Találkozó alkalmából a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottsága rendezett. A prágai, budapesti, berlini, bukaresti, varsói és moszkvai ifjúsági találkozókat szemléltető képeket, va-é lamint egyéb anyagot a bratislavai iparművészeti iskola tanulói állították össze. A kiállítás augusztus 6-ig lesz nyitva. (Štefan Petráš - CTK - felv.) ®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®@®®®®i A ManoÜsz Giezosz védelmére létesült csehszlovákiai bizottság felhívása (ČTK) - Az athéni hadbíróság előtt véres gonosztett betetőzésére készülnek. A királyi ügyész halált követelt két vád alá helyezett hazafinak — Trikalinosz és Vutszasz — Görögország Kommunista Pártja Központi Bizottsága tagjainak fejére, életfogytiglani börtönre akarja elitélni Szingelakisz és Karkajanisz vádlottakat, 15 évre pedig Grigoriadu asszonyt, akit betegen helyezték vád alá. A királyi ügyész Manolisz Glezoszra öt év börtönbüntetést, három évi koncentrációs tábort és hétévre szóló jogfosztást követelt. A többi vádlottakat illetőleg szintén sok évi börtönbüntetést javasol. A bünper lefolyása azonban teljesen világosan bebizonyította valamennyi vádlott ártatlanságát. Leleplezte a görög kormány és igazszágszolgáltatás jogtipró eljárását. Az egész világ közvéleményének viharos ellenállása nem engedte meg, hogy a bűnper szervezői kimondják a halálos ítéletet Manolisz Glezosz felett. Céljukat — az országban még érvényesülő demokratikus és szabadságjogok maradványainak eltiprását — azonban a többi vádlott igazságtalan és kegyetlen megbüntetésével akarják elérni. Maga az ügyész a következőt jelentette ki: „Ha rendes törvények szerint ítélkeznénk felettük, nem Ítélhetnék el őket. Mivel azonban a 375-ös törvény lehetővé teszi a gondolat elítélését is, büptetéseket szabhatunk ki rájuk." A bűnper szervezői ezzel bevallották, hogy a bűnper és a javasolt ítéletek a faáisztaszellemű, 375-ös, alkotmányellenes törvényen alapszanak. Ezt a törvényt Metaxasz fasiszta diktatúrája 1936-ban léptette életbe. Nem a vádlottak bűnéről vagy ártatlanságáról van tehát szó, hanem arról, hogy le kell hullnia azon emberek fejének, akik másként gondolkodnak, mint a görög kormány. A Manolisz Glezosz védelmére létesült csehszlovák bizottság a bírósági eljárás általában elismert valamennyi szabálya teljes kigúnyolásának tekinti a görög kormány és igazságszolgáltatás ezen eljárását, amelyhez hasonló csak a német fasiszták által szervezett lipcsei perben volt tapasztalható. Ezért az egész világ minden demokratikus és békeszerető emberével együtt még nagyobb igyekezettel fog harcolni Manolisz Glezosznak és a többi hős görög hazafinak — akik felett a hadbíróság most jogtalanul ítélkezik — teljes szabadon bocsátásért. A Manolisz Glezosz szabadlábra helyezéséért és a bíróság elé állított görög hazafiak megmentéséért vívott harc még nem ért véget. A Manolisz Glezosz védelmére létesült csehszlovákiai bizottság felhívja Csehszlovákia népét arra, hogy felháborodott hangú tiltakozásaival forduljon közvetlenül az athéni hadbírósághoz és követeljen szabadságot a provokatív módon vád alá helyezett összes görög hazafinak és demokratának. A Manolisz Glezosz védelmére létesült csehszlovákiai bizottság. Véget ért a dolgozók filmfesztiválja (ČTK) - Szlovákiában vasárnap, július 19-én ért véget a dolgozók filmfesztiválja, az év legkedveltebb filmrendezvénye, mely a maga nemében egyedülálló az egész világon. A fesztivált Bratislavában „A keresztútak" című új cseh' film bemutatásával fejezték be. A fesztivál nyolc előadásán Szlovákia valamennyi kerületi székhelyén és a Magas-Tátrában, az igen kedvezőtlen időjárás ellenére is, több mint 268 ezer néző vett részt. A filmelőadások látogatottsága a legnagyobb Kassán volt, ahol a filmeket 70 394 néző tekintette meg. A második hely Bratislava 49 264 nézővel, s a harmadik helyre Zilina és Prešov került több mint 35 000 nézővel. Ez idén 21 vidéki városban is alkalma nyílik a nézőközönségnek a fesztiválfilmek megtekintésére. Dunaszerdahelyen, Szencen, Modrán, Trenčínben, Trnaván, Martinban és Pov. Bystricán vasárnap megkezdődött a fesztiválfilmek szemléje. i •k A Csehszlovák Ifjúsági Szövetség tagjai a brnói kerületben a fesztivál előtti fokozottmértékü kezdeményezésük tanújeléül eddig több mint 330 ezer téglát, 20 ezer vájúcserepet és több mint ezer tetőcserepet adtak az „Adjunk százmillió téglát terven felül építészetünknek" akció keretében. Ezenkívül 270 tonna cementet és 303 köbméter faanyagot takarítottak meg. * A Hradec Králové-I Városi Nemzeti Bizottság ingyen telket bocsátott a Győzelmes Február Üzem dolgozóinak lakásépítési szövetkezete rendelkezésére, amelynek tagjai hétfőn megkezdték az első 24 szövetkezeti lakás építését. A lakásépítési szövetkezet tagjai, akik az építkezésen töltik szabadságukat és szabadidejüket, kötelezettséget vállaltak 3000 brigádéra ledolgozására. * A Čedok a Nagy Péter nevű hajóval rendezendő 21 napos társasutazást kibővítette. A társasutazás résztvevői szeptember 27-én indulnak el Cseti Szlovákiából és Ogyesszában szállnak hajóra. A hajóút folyamán ellátogatnak Jaltába, Szimeizbe, Livadijába, Gurfuzba, Batumba, Szuhumiba, Szocsiba, Macesztába és a kaukázusi Ricába. A társasutazás végcélja Várna. A társasutazás ára Bratislavátói számítva: II. osztály 2980 korona, Turista osztály 2780 korona és III. osztály 2490 korona zsebpénz nélkül. A zsebpénz 200 rubelt vagyis 232 koronát tesz ki. * A NYITRAI kerületben eddig 8400 járadékélvező járadékát emelték. Így a kerületben havonta csaknem háromnegyed millió koronával gyarapították a járadékok összegét. Emelkedett a családi pótlékok összege Is, melyet a kerületben 75 000 gyermek után fizetnek ki, csaknem hárommillió koronát kitevő összegben. Hogyan használják fel Július elsejével a szövetkezeti parasztság számára újabb, jelentősen előnyös intézkedések léptek életbe. A mezőgazdasági gépeket, pótalkatrészeket és a villanyáramot ettől az lidőponttól kezdve lényegesen olcsóbban vásárolják. Az intézkedés, melyet a mezőgazdaságunknak nyújtott újabb jelentős segítségként kell értékelnünk, a harminc százalékos árcsökkentéssel hatalmas összegek megtakarítását teszi lehetővé. Csupán ez évben ez az összeg mintegy 100 millió koronát tesz ki. Felmerül a kérdés, hogyan hasznosítsák az ily módon megtakarított értékeket. Aligha akad szövetkezet, melyben ne foglalkoztak volna ezzel a kérdéssel. Csaknem minden EFSZben tekintélyes összegről van szó, amelyet a lehető legcélszerűbben kel! felhasználni. Bizonyára akadnak nem kis számmal olyan szövetkezetek, melyek tagsága a pillanatnyi hasznot tartva szem előtt, úgy vélekedik, hogy az árcsökkentéssel megtakarított pénzt osszák kí a munkaegységekre. Gondolkodjunk azonban egy kicsit. Helyes lenne ez? Első pillantásra valószínűleg kedvezőnek tűnik, hiszen nagyobb jövedelmet jelent az EFSZtagok számára. Ez a rendkívüli jövedelem azonban a jövőt tekintetbe véve a valóságban kevesebbet jelent. Nézzünk csak jobban a dolgok mélyére. Minden szövetkezet gazdálkodásában nemcsak a pillanatnyi helyzetet, hanem az elkövetkező éveket is számításba kell venni. A gazdálkodást és a jövedelem elosztását is a jövő tekintetbe vételével kell megszervezni, hiszen a jó gazda nemcsak a mára gondol, hanem a holnapra is. Alig akad ember, aki ne lenne tisztában azzal, hogy a jövedelem állandó fokozódását csakis a szövetkezeti gazdálkodás fejlesztésével, a termelés állandó növekedésével és a munkatermelékenység fokozásával lehet biztosítani. Ehhez meg kell teremteni a szilárd alapokat, mégpedig minél gyorsabban, annál jobb. Márpedig ez nem megy a semmiből, erre áldozni kell. S itt mutatkozik meg, hogy ami pillanatnyilag előnyösnek látszik — adott esetben a megtakarított anyagi értékek azonnali elosztása — ez végeredményben előnytelen, mivel a gazdálkodás fejlesztésének, ezzel együtt a jövedelem rendszeres fokozásának alapjait gyengítjük általa. Világítsuk meg mindezt egy példával. Mondjuk, hogy a EFSZ mintegy 75 ezer korona értékű gép, alkatrész vásárlását és villanyáram fogyasztását tervezte be a második félévre. Az új árak szerint azonban mindezt körülbelül 59 ezer koronáért megkapják, tehát mintegy 16 ezer korona megmarad a szövetkezet pénztárában. Január 1-től érvénybe lépnek a mezőgazdasági termékek egységes árai. Ha növekszik a termelés, és csökken az önköltség, emelkedik a • szövetkezet jövedelme. No már most, ha a zárszámadáskor kiosztják a megtakarított összeget, a szövetkezet tagjainak egyszeri haszna lenne belőle. Ha azonban célszerűen befektetik az összeget gépek, szerszámok vásárlásába és a szövetkezet gazdálkodását fejlesztő, a termelés költségeit csökkentő intézkedéseket valósítanak meg rajta, amelyek lehetővé teszik a közös jövedelem tartós emelkedését, akkor a megtakarított, s hasznosan felhasznált pénz többszörösen visszatérül. Azt már mondanunk sem kell, hogy ily módon a szövetkezeti tagok is sokszorosát kapják a jövedelem elosztásakor annak az összegnek, amelyet az év végén kapnának kézhez. Azt hisszük, nem kell sokat gondolkodni azon, melyik módszer a helyesebb. A pillanatnyi haszon-e, vagy pedig a jövedelem rendszeres emelkedése. (P-G.) Megjelent „A béke és a szocializmus kérdései" júliusi száma A kommunista és munkáspártok elméleti és tájékoztató folyóirata legújabb száma közli B. Köhlernek, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága titkárának cikkét: Az iparigazgatás átszervezésének tapasztalatai Csehszlovákiában. A szocializmus gazdasága és a gazdasági vezetés demokratizmusa címmel írt cikket M. Makarova szovjet tudós. Az amerikai négerkérdés elméleti értékelésével foglalkozik J. Jackson, az Egyesült Államok Kommunista Pártja Országos Bizottságának titkára. D. Aidit, Indonézia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára az ideológiai munka tapasztalatait elemzi. Márkus Bakker, Hollandia Kommunista Pártja Központ) Bizottságának titkára bemutatja cikkében a holland burzsoá demokráciát. A tudomány a szocializmus építésének szolgálatában címmel közli a folyóirat H. Jablonskinak, a Lengyel Tudományos Akadémia tudományos titkárának fejtegetéseit. D. Csesznokov vitacikkét is közli a lap: A revizionisták „új" megállapításai a proletariátus diktatúrájáról és a szocializmusba való átmenetről címmel. A katonai diktatúra ideológiáját fejtegeti a folyóiratban A. Stíl francia újságíró. Káros-e a munka az emberi szervezetre munka — a politikai gazdaságtan tanítása szerint — a társadalomban élő ember tudatos tevékenysége az élete fenntartásához nélkülözhetetlenül szükséges javak előállítása céljából. Mint ilyen erőkifejtéssel, tehát fáradsággal jár, amely fáradság — különösen a termelőerők alacsony fokán álló kizsákmányoló társadalmakban a dolgozókban ellenszenvet vált ki az idegen számára jóformán ellenérték nélkül kifejtett munkával szemben. A kizsákmányolás megszüntetése az emberiség történelmében társadalmi méretben először a Nagy Októberi Szocialista Forradalom nyomán következett be, amikor a termelőerők — a technika több évszázados fejlődése következtében — már magasabb színvonalon állottak és lehetővé tették, elsősorban természetesen a szocializmust építő államban, a munka fáradságos voltának jelentős mértékben való csökkentését. Mindamellett — egyéb csökevények kapcsán — sok emberben megmaradt az ellenszenv a rendszeres fizikai, sőt a szellemi munkaerőkifejtés — vagyis a munka ellen. „Szükséges rossz, hogy megélhessünk, sőt az egészségnek is árt — mondják egyesek — s vannak, akik hozzáteszik — árt a szépségnek is." Még a gyógyászatban is kialakultak olyan nézetek, miszerint a munka, mindenekelőtt a fizikai munka, bizonyos betegségek esetén káros, sőt veszélyes. Elsősorban vonatkozik ez a hagyományos terápia korunk egyik legpusztítóbb, az emberek egyre nagyobb hányadát sújtó megbetegedésére, a különböző szívbajokra. Csehszlovákiában az elhalálozási okok között a szívbaj az első helyen áll. A harmadik ötéves terv egészségügyi intézkedései között a szívbaj elleni harc vezető helyre került. Érthető tehát, hogy az emberek tudatában egyre nagyobb rémmé válik az utóbbi évtizedekben a szív- és érmegbetegedésektől való félelem. Valami olyan pszichózis kezd kialakulni, mint amilyen még e század elején is a vérbaj tekintetében uralkodott, amelyről akkor valamelyik orvos elmondotta, hogy tényleg az emberiség legnagyob átka, s csak egy van még annál is nagyobb: a vérbajtól való félelem. l?gy vagyunk valahogy manapII ság a szívbetegségekkel. Igaz, a szívbetegek száma, az^abban szenvedőké és elhalálozóké egyaránt, a statisztika szerint is — mint már mondottuk — abszolúte és relatíve egyaránt szaporodik. De ennek okát mindenekelőtt abban a különben örvendetes tényben kell keresni, hogy az eifiberiség átlagos életkora az elmúlt 100 évben mindenütt meghoszszabbodott, nálunk például 35 évről 65 évre emelkedett, vagyis majdnem megkétszereződött. Miután a szívés érbetegségek természetüknél fogva elsősorban is az idősebb, 50 évet meghaladottakat sújtják, csak természetes, hogy az 50 évnél idősebbek számának és hányadának rohamos növekedésével a szívmegbetegedések száma is jelentős mértékben nő. Különösen vonatkozik ez az érelmeszesedésre, amely 60 éven felül a kóros szívelváltozások 80 százalékának az okát képezi. Ezek a tények keltenek azután egyes emberekben pánikszerű félelmet a szívbajtól. Az érelmeszesedést az orvosok egy része a szervezet természetes elöregedési folyamatának tartja. Ha helyes ez a feltevés, akkor az érelmeszesedés és a belőle keletkező szívbajok nem tekinthetők tulajdonképpeni értelemben vett betegségnek. De szívbajban szenvedhet a fiatal ember is és ennek oka rendszerint nem az érelmeszesedés, hanem számos más ok. Ezért a szívbajok többségét olyan betegségeknek kell tekintenünk, amelyek ellen — mint minden más betegség ellen — a siker reményével vehetjük fel a küzdelmet, aminthogy már konkrét sikereket el is értünk. Bár a szívbetegségeknél legfontosabb szervünk, az életfolyamatok hajtóerejének, motorjának megbetegedéséről van sző, mégsem reménytelen a helyzet, mert amint az utóbbi 15 — 20 év kutatásai eredményeképpen kitűnt, a szívbajok jelentős része funkciós jellegű. Ez magyarul annyit jelent, hogy a szívbetegségek többsége nem a szövetek valamely kóros elváltozása következtében áll elő, hanem csak a szív élettani megnyilvánulásainak zavarait jelenti. A szív esetleggs működési zavarai idővel — éppen a szívbajtól való félelem következtében — szervi szívbajjá fejlődhetnek ki. A funkcionális zavarokat pedig, ha idejében és helyesen felismerik, aránylag könnyű megszűntetni, ami által ez az állapot is megszűnik. Rendszerint a helytelen táplálkozás, a szív energiatermelése körül beálló rendellenességek válthatnak ki működési zavarokat, amelyek azután az emberben a betegség érzetét keltik. Elég tehát e funkcionális zavarok idejében való felismerése, okainak s esetleges átmeneti következményeinek megszüntetése, hogy az ilyen „szívbajos" meggyógyuljon. W annak azonban olyanok, akik ilyen funkcionális szívzavarokkal nem fordulnak az orvoshoz, hanem tehetetlenül kétségbeesnek, gyógyíthatatlan szívbajról beszélnek, ami azután kihat egész lelkiállapotukra, tudatukra, és központi idegrendszerükre, ami viszont ismét a szív működésére hat vissza. Így „elvarázsolt kör" keletkezhet, ami ellen minden eszközzel, elsősorban társadalmi felvilágosító munkával a szívbetegségek jellegéről, küzdenünk kell. Mint mondottuk, a tudomány jelenlegi állása reális lehetőségeket nyújt a funkcionális szívbajok felismerésére és gyógyítására. És itt, éppen e téren van igen nagy jelentősége a legújabb tudományos felfedezéseknek, nevezetesen a szívműködés és a rendszeres emberi munka közötti összefüggések új meglátásának. A szív, mint tudjuk, az emberi szervezet motorja. Tudjuk, hogy a a szívnek az energiatermeléshez tejsavra van szüksége, mint fűtőanyagra, hasonlóképpen, mint a robbanómotornak benzinre vagy nyersolajra. Ezt a tejsavat iá maga a szervezet termeli az izmok munkájával kapcsolatban, a szénhidrátok bomlása alapján. A tejsav a szívbe jut, ahol szénsavra, és vízre „ég el", miközben energiát ad le a tulajdonképpeni szívműködés számára. A szívműködés tehát — normális körülmények között — izommunkát, tehát emberi munkát követel meg. Rendszeres emberi izommunka nélkül nincsen rendszeres szívműködés — ez a korszerű orvostudomány egyik legfontosabb felismerése, amelynek egyaránt van orvosi, valamint társadalomtudományi jelentősége. Ez a felismerés vezette a jelenlegi orvostudomány egyes nagyjait annak megállapítására, hogy a munka élettani, tehát természetes és szükséges jelenség. A munka az, ami az emberi szervezetet két határpontja, a születés és a halál között életben tartja. Ennek logikus folyománya, hogy a tétlenség az emberi szervezetnek, rendszeres működésének nagy ellensége, ártalmas az egészségre, olyasmi, amely szükségszerűen elégedetlenségi, kiegyensúlyozotlansági érzéseket kelt. termelőerők rohamos fejlődése, különösen a szocializmusban, ahol a termelési viszonyok ezt nem fékezik, hanem ellenkezőleg, elősegítik, a fizikai munka mennyiségének, fárasztó jellegének állandó csökkenéséhez vezet. Miután az emy ber élettani működése ennek ellenkezőjét, bizonyos mennyiségű fizikai (izom)-munka elvégzését követeli meg, természetes, hogy e két ellentétes, de szükséges folyamat között bizonyos határterületen meg kell történjék a kiegyenlítődés. Egyszerűbben: a szocializmus megszünteti a nehéz testi munkát, de nem szünteti meg a fizikai munkát mint olyat, mert arra a társadalomnak és az egyénnek egyaránt szüksége van. A munka hiánya élettani zavarokat — elsősorban a szív működése terén — idéz elő, amit azután különböző lelkizavarok, pszichózisok is követnek. Ily módon kap új értelmet az orvostudomány fejlődése következtében a testi munka jellege és fontossága. Ez a felismerés is indokolja a pártunk és kormányunk által ebben az évben végrehajtott iskolai reformot, mert éppen a fizikai munka elsajátítására, a fizikai munka megbecsülésére akarja nevelni fiatalságunkat, bármily „elvont" tudományágban végzik Is tanulmányaikat. De ennek a felismerésnek a következménye a legújabb szívterápia is, ameíy az eddigi abszolút nyugalom helyett, még a legsúlyosabb szívbetegségnél, az infarktnál is aránylag rövid idő múlva mozgást, tehát izommunkát ír elő, mert tudja, hogy a normális szívműködésnek normális izommunka —: végeredményben munka — a feltétele. Dr. Vladimír Haviar, tanár ŰJ SZŐ 2 * 1959- 3'úliUS 21,