Új Szó, 1959. július (12. évfolyam, 180-210.szám)

1959-07-16 / 195. szám, csütörtök

ÉRKEZÉSÜNK KALIFORNIÁBA Jóbarát lett as ellenségből C A poros ösvényen aiig von<-*• szolja a lábát. A tizenkétórás szokatlan munka elfárasztotta minden izomrostját, tüdejét köhögtetően megfeküdte a gyár füstje, gazzal telített fojtó levegője. A háta mögött lassan elmarad a magaskéményes gyűlölt épület. Még lassabra fogja lépteit, amikor néhány száz lépésnyire meglátja rozzant házikóját. Egy éve már, hogy félve tekint felesége szomorú szemébe, mert kiolvassa belőle a szemrehányást. S mennyivel rosszabb ennek a nehéz munkában korán öregedő, törődött asszonynak a némasága, amikor az ember elé teszi nap-nap után újra és újra a puliszkát, mint a hangos perpatvar, a számonkérő szó. K ösvénytől jobbra nagy, tompán tfsillogó tócsa. Jól ismeri, hiszen ennek a földnek minden talpalatnyi helyét verejtéke öntözte. „Ez volt a földem" — gondolja keserűen s hirtelen támadt vad dühében követ vág a pocsolya kellős közepébe. A sárral kevert barna lé felfreccsen a ruhájára, orrát megüti az az átható szag, amellyel sohse fog megbarátkozni. — Bárcsak ne lennél, süllyednél a pokol mélységes fenekére! — kiáltja, mintha legádázabb ellenségével állna szemben, majd lehiggadva újra elindul. Nem is oly régen barátja volt ennek a furcsa folyadéknak, amelyet már az ükapja és előtte ki tudja hány nemzedék ismert. Itt a Prahova völgyében minden gazda örült annak, ha földjén volt néhány ilyen kisebb-nagyobb pocsolya. A sűrűjét évszázadok óta felhasználták. Kenték vele a szekerek tengelyét, hogy jobban forogjon és ne csikorogjon a kerék. Meg aztán ami ennél is jobb szolgálatot tett, világításra is alkalmas volt. El is jutott ennek híre messzi vidékre. S egy napon elkezdődött Ion Danculea és a többi Prahova-völgyi paraszt kálváriája. Földügynökök lepték el a vidéket, másországbeli és hazai vállalkozók nevében ígértek tücsköt-bogarat, csakhogy kihúzžák a földet a parasztok lába alól. Ahol nem Segített a csalás, a hamis ígéret, a rábeszélő szó, ott megtette a törvényesített erőszak. így kaparintotta meg Mariu Mehediüteanu úr Ion érheti szerencse. Az olajból csak szervezetten, csak jelentős tökével rendelkezők tudnak busás hasznot húzni. Ezért játszott a kőolaj az elmúlt félszázad majd minden háborújában, az imperialisták véres marakodásában hol kisebb, hol nagyobb szerepet. Ma sincs másképp ott, ahová elér az olajmágnások, a hatalmas kőolajmonopóliumok keze. így van ez a Közel- és a Közép-Kelet, Dél-Amerika egyes országaiban, sőt a Szahara homoksivatagjában is ... A román kőolajtermelés 1857-ben indul évi 275 tonnával s az első évtizedekben számottevően nem is fejlődik. A nyolcvanas években Nicolescu román földbirtokosé szinte az egész Prahovai völgy. A haszon is az övé. Dúsgazdag, de ezt nem is annyira az olajnak, mint melléktermékének, a gáznak köszönheti. Ploesti és Bukarest Európában elsőként rendelkeriK gázvilágítással, természetesen nem ingyen és nem is olcsón. 1896 a nagy fellendülés éve. A robbanó motorok feltalálása rendkívül keresetté és értékessé teszi a folyékony hajtóanyagot. A Prahova völgyében mind több a fúrótorony, az olajkút, s mint dögre a keselyűk, úgy sereglenek ide a tőke urai is. Ugyanebben az esztendőben megalakul — német, magyar, angol tőkeérdekeltséggel — a Steaua Romina társaság. Nyolc évvel később létrejön a Standard Oil fiókvállalata, amelyben még szerepel ugyan román tőke is, de az amerikai diktál. Azután megjelenik a színen a holland Astra Romina, a francia Columbia, hogy csak néhányat említsek a XX. század elején román földön nagyobb koncért versengő részvénytársaságok közül. Az első világháború idején a németek a román kormány beleegyezésével 1500 kutat betömnek, a fúrótornyokat elpusztítják, úgyhogy a világégés után huszadára zuhan viszsza a kőolajtermelés. Ekkor ezt parancsolta a német tőke érdeke. 1920tól kezdve mást. Özönlik az országba a német pénz s négy év múlva' a 91 olajtársaságnak jelentősen több, mint a kétharmada birodalmi pénzAnton Nicolaie, a tapasztalt mester, a fúrótorony munkásai körében (Gály I. felvétele) három holdacskáját, így úszott el a többi paraszt földje is és így kerültek koldusbotra vagy a jobbik esetben az egészséget sorvasztó gyárba, ahol éhbérért kellett árulni a munkaerőt. Mert a föld olajat rejtett... Száz éve ennek. Mehediuteanu gyára évente szinte nevetséges mennyiségű kőolajat finomított világítás céljára, összesen mintegy 4 ezer litert. Az olasz Eduard Madegi már nagyvonalúbb vállalkozó volt, ő már húszezer literről fölözte le a hasznot. De ez csak a kezdet kezdete volt. Századokon keresztül sok vér folyt a sárgán csillogó értékes fémért, az aranyért. Magas kultúrájú indián népeket Irtottak ki barbár konquistádorok, kapzsi szerencsevadászok csaptak össze érte, vadnyugati állapotok jöttek létre, ahol nyomára akadtak. Egyeseket mérhetetlenül gazdaggá, százezreket nyomorultakká tett az arany. De a XIX. század alkonyán már lassan elcsitult az aranyláz és helyében az olaj kezdte mindinkább magáravonni a tőkések figyelmét. Az arányásót, bár ritkán, de mágnások kezén van. Mind jobban kiszorulnak a román kapitalisták, úgyhogy a második világháború előestéjén az idegen tőke uralja a ploestii olajvidéket. S még néhány jellemző adatról kell beszélnem. A második világháború alatti legnagyobb termelés, amely a német hadigépezetet olajozta, öt és fél millió tonna. A háború után alig három és fél millió tonna. Üj korszakot nyit az államosítás 1948-ban. Ennek eredménye, hogy ma több, mint tizenegy millió tonna kőolajat adnak Ploesti és Pitesti, 01ténia és Moldva olajmezői. Románia kőolajtermelése a Szovjetunió után a második helyet foglalja el Európában! Tongu Valériu, a ploesti tartományi pártbizottság aktivistája mondja el nekem ezeket az érdekes számokat, miközben gépkocsink a várostól mintegy harminc kilométerre fekvő egyik kitermelő központ felé száguld. Az úttal párhuzamosan futó dombokon fúrótornyok sorakoznak egymás mellett, itt-ott feltűnnek a testes olajtárolók, melyekből földalatti csőrendszer viszi az értékes folyadékot a ploesti finomítókba. Az autó egy nagyobb házcsoport előtt lefékez. Utunk célja: Báicoi. Középtermetű, mosolygós, de energikus arcú férfi üdvözöl minket. Parvulescu Nicolai elvtárs, az olajkitermelő központ párttitkára. Idestova tizenkilenc éve dolgozik itt. Vasesztergályosként kezdte a javítóüzemben, majd a felszabadulás után pártfunkcionárius lett. Ismer itt mindent, az embereket, éppen úgy, mint az egyes munkahelyeket. Pedig több mint hatezer munkás dolgozik itt és mintegy egynegyedük a Román Munkáspárt tagja. — Elvezetem az elvtársakat az egyik mélyfúróbrigádhoz — mondja és gyors léptekkel indulunk a néhányszáz méterre innen magasodó fúrótorony felé. Falépcsőkön kapaszkodunk fel, fejünk fölé tornyosul a negyven méter magas alkotmány, amely szilárdan tartja a karcsú acélszondát. Fúrófej cserénél érkezünk, a brigád tagjai éppen azon mesterkednek, hogy új fejet tegyenek a régi, kopott helyébe. — 3200 méternél tartunk - mondja Anton Nicolaie, az őszhajú, szemüveges mester, a brigád atyja, majd büszkén hozzáteszi — ez lesz a legmélyebb kutunk, négyezer méteren felüli. Hát nem csoda, hogy kopik a fúrófej, de még az sem, hogy ez az idős petrolista, — errefelé így hívják az olajmunkásokat — aki már negyvenöt éve dolgozik a szakmában, büszke csoportja munkájára. Harmincan serénykednek itt éjjel-nappal, három műszakban, már másfél éve. Vannak köztük tapasztalt munkások, akik jól ismerik a mesterség minden csínját-bínját, meg fiatal olajipari tanulók is, akik évente három hónapot töltenek a fúrókutaknál és a telep más munkahelyein. Ezek a fiatalok nem adnák semmiért, hogy ezt a szakmát tanulhatják s a gyakorlati hónapokat itt tölthetik ennél a nevezetes furatnál. Nicolai, Petre, Constantin és Radu felcsillaló szemmel mondják el, hogy az állami tanintézetben megvan mindenük, nyugodtan tanulhatnak, Baicoiban pedig munka után igazán kulturált életet élhétnek, mert van itt mozi, nyári színház, televízióval felszerelt klub, könyvtár és sportolni is lehet, márpedig különösen a labdarúgást nagyon szeretik. — Nemsokára vizsgázni fognak a gyerekek - mondja a brigádvezető 1 és mi búcsúzunk, hadd folytassák a megszakított munkát. De Nemes elvtársnő, kedves kísérőm nem állja meg, hogy ne tegye fel az utolsó kérdést: — Hát aztán izgul-e amikor vizsgáznak ? — De még mennyire, aznap alig tudok dolgozni, úgy érzem, ilyenkor én is vizsgázom abból, hogyan adtam át nekik ismereteimet, tapasztalataimat — hangzik az öreg mester őszinte válasza. Átvágunk a tizenháromezer lakosú Baicoin. Nemrégen sárfészek, a nyomor tanyája volt ez a község, amelynek temetője — jellemző tény — hosszabb volt a főutcánál — beszélik az elvtársak. És ma, tíz esztendő eredményeként négy utcán sorakoznak egymás mellé az olajmunkások takaros új házai. Itt is nagyot változott a világ! Megtekintjük a 24 óra alatt tíz tonna olajat felszínre hozó szivatytyúberendezéseket, s végül kikötünk hat szorosan egymás mellett álló korszerű toronynál, amelyek hat év óta naponta több mint száz tonna olajat termelnek, mintegy 2000 méternyi mélységből. A furat itt nagyon gyorsan készült el, mivel a világ legtökéletesebb berendezését, a szovjet turbofúrógépeket vetették be s ma is szovjet módszerek alapján dolgoznak. A hat kút kezelő személyzete csak három ember, mégsincs semmi hiba, fennakadás, rendjén megy minden. Miközben szakszerű magyarázatot kapok az olajmezők földtani rétegeződéséről, az egyik munkás kinyitja a szondacső csapját, hogy mintát vegyen az olajból, amelynek összetételét állandóan ellenőrizni kell. Bugyborékoló vastag, barna sugárban ömlik az olaj, míg megtelik az odakészített veder. A munkás kezével belenyúl, gondosan vizsgálja a rátapadó réteget, ujjával szétkeni a kezefején, szinte becézi s az arcán mosoly ül. Mert míg Ion Danculea és kisemmizett társai még ellenséget, addig a késői utódok, a szabad Románia olajmunkásai már barátot látnak a föld méhének kincsében: a kőolajban. GÁLY IVÁN Ahol ma is aranyat ásnak • A gyapot, a zöldség és narancs országa » Los Angeles utcáin Közép-Kalifornia hegyes vidékét Maricopátől Vintonig a 49-es jelzésű országút szeli át. E szám 1849-re, arra a viharos korszakra emlékeztet, amikor kitört az aranyláz, nagy lett a felfordulás és elkezdődött Kalifornia történetének új szakasza. Beláthatatlan tömegek tódultak ezekre a spanyolok és indiánok lakta szórványos településekre. Vegyes társaság volt. Körözött bűnözők, s olyanok, akik úgy gondolták, itt a kedvező alkalom, hogy arannyal tömjék meg a zsebüket. Úgyszólván egyik napról a másikra születtek a települések és városok. Való képet alkothatunk a helyzetről, ha ilyen neveket hallunk: ördögi szerencse, Akasztófaváros, Kiszúrt szem, vagy Brandyszikla. Kalifornia nőttön-nőtt és forrott, mint az erjedő must. 1850 és 1860 között lakossága megnégyszereződött. 1848 elején 800, a következő év végén már 40 ezer lakosa volt San Franciscónak. Sok arányásó még a betevő falatot is alig kereste meg, de az arany még azoknál sem maradt meg, akikre a szerencse rámosolygott. Tovább vándorolt a gyorsan alapított üzletek és bankok pénztáraiba. Itt kezdett lerakódni, mint homok a csendes öböl partján. Egyes kaliforniai városok fő útvonalain ma paloták, bankok és ipari társaságok epületei láthatók Kérkednek hagyomanyaiakkal, ahogyan csak tudnak. Persze már nem Pokoli szerencsének, Akasztófavárosnak, Kiszúrt szemnek és Brandy-sziklánati nevezik magukat, noha e helységek aranyán épültek tel. Sokkal tisztességeseDb nevük van. Még ma is folytatják az aranyásást. Persze elég mélyre kell utána leszállniok s gépekkel és kezdetben tekintélyes tőKével kell rendelkezniük. Már régen a múltba veszett a csákánnyal és lapáttal a vállán hegyekben barangoló aranyásó alakja. Az egyik kalixorniai család megmutatta, mennyi aranyat mostak ki a folyó partján egy vasárnap. Mikroszkopikus méretű adag volt. A három „nugget" mindegyikén csak egy cigarettát vásárolhattak volna. Végigutaztam a hajadni aranyások vidékén. A régi telepek elpusztultak és helyükön csak az úgynevezett „ghosttowns"-szellemek városai. maradtak. Egyesek teljesen üresek, másokban csak a szatócs és a benzinkutas tengődik. Kalifornia gazdasága ma más alapokon áll. A narancs-ligetekből eredő jövedelme sokkal nagyobb, mint a legnagyobb virágzás idejön az aranyásásból befolyt jövedelme. Viszont a narancs Kalifornia gazdaságában jelentéktelenebb a gyapotnál és a zöldségnél. A gyümölcsligetek és a zöldségmezők kölcsönzik az ország jellegét. Nagy az ellentét, amikor Arizona és Nevada kiégett, szinte csupasz pusztáiból a narancsokkal terhes fák közé jut az ember. Kaliforniát az Unió második legfontosabb államaként emlegetik. Vezető helyen áll a fafeldolgozásban, papírgyártásban és kőolajfejtésben. Az utóbbi évtizedekben repülőipara is kifejlődött. Sőt nemcsak kifejlődött: a lázas fegyverkezés következtében már dominál. Az állam további fejlődésének Achilles-sarka a vízhiány. Aki a XX. század elején járt erre, 11 ezer ártézikútban gyönyörködhetett. Elég volt lefúrni a földbe és a víz máris magasba szökkent. A nyomát sem láttam ennek. A legutóbbi 50 év folyamán az artézi kutak eltűntek, s általában válságosán elapadt a talajvíz. Az emberek törik a fejüket, mi lesz majd, mert a víz fokozottabban merül ki, 1 mint ahogyan a természetes tárolók feltöltődnék. Kalifornia legnagyobb városa Los Angeles, Szétterül a világ minden tája felé, az ember nehezen taláLja meg központját. A helybelieknek ez mem okoz gondot, de a külföldi látogatónak sok idejébe beletelik, míg eligazodik. F. L Wright neves amerikai építész például azt állította, hogy ha a város környékét odébb tolnák, Los Angelesen minden öszszeomlána. „Szellemi téren"" a vá ros Hollywood negyede adja meg jellegét. Aki látni akarja, hogyan fejtik d kőolajat, nem kell messzire mennie. Az autóbusz olyan kertek között hajt, melyekben szivattyúk himbálóznak oleanderek között. A házak itt kevés kivétellel alacsonyak; állítólag félnek a földrengéstől. Viszont királyi méltósággal emelkednek a magasba a sudár pálmafák. A spanyol ősrégi Olvera Street érdekes utca. Közepén sátrak állanak, ahol sombrerokat, castanetteket és hánccsal összefűzött festett agyagedényeket árulnak. A serpenyőkből és fazekakból ínycsiklandozó ilalt száll: a lepényszerű tortilla, a csípős ennehiláda és a taco-kukoricalevélbe csavart őrölt hús illata. Los Angeles különlegessége az Szenyorita az Olvera utcában úgynevezett „smog". A szó éppúgy, mint a fogalom két részből áll. „Smoke" - füst és „fog" - köd. A „smog" fantom kísértet, ködrém, mely megülte a várost és lehetetlen kiűzni. Az év folyamán mindenütt csak hat igazi fényes nappalt ismernek. Más városokban a füstöt és tisztátalan levegőt a levegőrétegek emelkedése és a szél kergeti el. Los Angelesben nem. Az alsó hideg levégőre oszlopként ül a sivatag felől jövő forró és ezért könnyű réteg. A környező hegyek is gátolják a levegő áramlását. Legkellemetlenebb a délután. A „smog", mint a vízmedence klórmeszes vize csípi az ember szemét és nincs védő szemüveg ellene. A „smog-ról" beszélnek az utcán, a vendéglökben, a városházán és a kormányzó székhelyén. Az orvosok bizonylatokat adnak ki, hogy árt & szemnek és kedvező táplalajt nyújt a ráknak. Papírhegyeket írtak már tele, de az eredmény cslak az, hogy a légkör sűrűsödik. Az emberek zavarban vannak, áldják-e a ködöt, mert hűsíti a levegőt, vagy átkozzák-e, mint a „smog" velejáróját. A város peremén kezdődnek a ligetek és a mezők. A következő riportban azokról írok, akik rajtuk dolgoznak, v PŔEMYSL TVAROH ltyen a „smog ", Los Angeles réme D JU ÍP I JU ÚJ SZŐ 6 * 1959- Július 16.