Új Szó, 1959. június (12. évfolyam, 150-179.szám)

1959-06-09 / 158. szám, kedd

PARTUNK VEZETESEVEL ELŐRE szocialista kulturális forradalmunk gyözelméér Ladislav Stali elvtárs beszéde a szocialista kultúra kongresszusán Tisztelt elvtársak, drága barátaim! Kulturális dolgozóink közössége, az egész kulturális arcvonal összehívása a szocialista kultúra kongresszusára, szükségképpen társadalmunk elmúlt évtizedes fejlődésének logikájából, Csehszlovákia Kommunista Pártjának XI. kongresszusán kitűzött feladatokból következett. Mindaz, ami a mai ülést megelőzte, a széleskörű visszhang és a kulturális élet problémái iránt megnyilvánuló nagy érdeklődés, dolgozóink nagyszabású aktivitása és kezdeményezése a legjobb bizonyítéka annak, hogy a kulturális élet kérdései, melyekkel foglalkoznunk kell, rendkívül sürgősek. Kongresszusi tárgyalásunk tárgyát nem szükkörü szakmai tudományos vagy művészeti kérdések képezik. Ezek a kongresszust megelőző szájnos értekezleten már megoldást nyertek. Az említett akciók közös nevezője az az egységes törekvés, hogy részletesen kidolgozzák és tevékenységük konkrét szakaszán érvényre juttassák pártunk XI. kongresszusának fő irányvonalát. A szocialista kultúra kongresszusénak is ez a feladata. Társadalmi rendszerünk jellemző vonása, hogy a munkásosztály forradalmi pártja életünk minden komoly és elvi kérdésében, tehát a kultúra kérdéseiben is közvetlenül a dolgozó néptől kér tanácsot. A társadalmi élet irányításának ez a módszere, melyet kommunista pártunk elvszerűen alkalmaz, egyszersmind szocialista demokratizmusunk meggyőző erejű megnyilatkozása. Kidomborították ezt a kulturális dolgozók, tudósok, írók, zeneszerzők, szín- és filmművészek, képzőművé-' szek és építészek, iskolaügyi és népművelési dolgozók kongresszus előtti aktívái és beszélgetései üzemeink és földművesszövetkezeteink dolgozóival. A kongresszus előtti kampányban több mint kétezer ilyen beszélgetést folytattak, mely alkalommal körülbelül ezer különféle szakaszon dolgozó kultúrmunkás szólalt fel. Ezeken az összejöveteleken résztvett összes értelmiségi dolgozók visszatérésük után lelkesedéssel beszéltek arról, milyen nagy érdeklődést tanúsítanak dolgozóink a kulturális problémák iránt, milyen tárgyszerűen, olvasottsággal és ismerettel beszélnek róluk, milyen erős akarattal kívánnak részt venni megoldásukban. A művészeti dolgozók meggyőződtek róla, hogy népünk szereti a kultúrát, a tudományt, a művészetet és alkotóit. Ez alkalommal megbizonyosodtak arról, milyen nagy hatása, visszhangja van munkájuknak a nép életében. Közülük sokan kezdték teljes mértékben tudatosítani a határtalan felelősségüket és annak a feladatnak ^ nagyságát, melyet a tudomány és művészet új társadalmunkban betölt. Nagyon helytelen volna, — s ezt hangoztatják minden oldalról —, ha e történést valamilyen egyszeri akcióként értelmeznénk, mely kongresszusunkkal lezárul Korántsem! A kongresszus előtti előkészületek általános aktivitása és maga a kongresszus szocialista kultúránk rendkívül öntudatos felsorakozását jelenti a további harcra, a lüktetőbb és gazdagabb szocialista életért, az emberek közötti nemes kapcsolatokért. Nagy történelmi tapasztalat Az idén volt 11 éve a nemzeti kultúra emlékezetes kongresszusának, mely népünknek a reakció ellen győzelmesen megvívott februári csatája után ült össze azután, hogy végleg eldőlt hazánk szocialista fejlődése. Népünk gondolkodásában és érzelmeiben, és így az értelmiség tudatában is nagy átalakulást eredményezett a forradalmi munkásosztály vezette nép nemzeti felszabadító harca, a megszálló rendszer megdöntése és népeinknek a szovjet hadsereg segítségével 1945 májusában történt felszabadítása, továbbá a nemzeti és demokratikus forradalom egész lefolyása* A Szovjetunió felszabadító szerepének óriási hatása alatt és annak a ténynek benyomása alatt, hogy egyedül a CSKP nem tette le soha a fegyvert és áldozatkészen állott a megszállók ellen vívott földalatti harc élén, értelmiségünk túlnyomó része megértette a kommunista párt történelmi küldetését, annak a pártnak küldetését, mely a dolgozó nép legszélesebb tömegeinek bizalmára támaszkodik. Ez a bizalom pedig nagy történelmi tapasztalat eredménye. Ez volt az egyik fő feltétele annak, hogy 1948 februárjának napjaiban, amikor döntésre került sor, népünk túlnyomó többsége, — értelmiségünk túlnyomó részét is beleértve — a szocializmus mellett döntött. Az azóta eltelt 11 év alatt sok minden megváltozott. A lényeges dolog, ami társadalmunk életében lejátszódott, amire a forradalmi munkásosztály céltudatosan felhasználta politikai hatalmát, a tőkés termelési viszonyok megszüntetése, felszámolása, és az új szocialista viszonyok megteremtése, melyek többé nem engedik meg, hogy ember embert nálunk kizsákmányolhasson. Ma már elmondhatjuk, s ezt pártunk XI. kongresszusa is megállapította, hogy hazánkban teljes fölénybe jutottak a szocialista termelési viszonyok, hogy hazánkban felépültek a szocializmus alapjai. Ebben rejlik az a leglényegesebb forradalmi átalakulás is, mély társadalmunk fejlődésében a legutóbbi évtized folyamán bekövetkezett. Ezzel párhuzamosan ment végbe Csehszlovákia szocialista kultúrájának nagy felvirágzása. Iskolarendszerünk és tudományunk fejlődése, a kulturális berendezések és intézmények számának növekedése — mindez hozzájárult ahhoz, hogy Csehszlovákia e tekintetben ma világviszonylatban az egyik vezető helyet foglalja el. Különösen szembetűnő ez a fejlődés Szlovákiában. Pártunk szocialista politikája az egész állam kulturális élete általános színvonalának kiegyenlítésében nyilvánul meg, s ezzel kapcsolatban a Csehszlovák Köztársaság területén élő más nemzetiségű állampolgárok kulturális igényei is nagymértékben kielégülqek. Ha történelmi küldetése betöltésének idején az újkori burzsoáziának kizsákmányoló céljai érdekében saját műveltségre, kultúrára, iskolára volt szüksége, melyben évtizedeken át szakmailag és ideológiailag nevelte szakembereit és ideológiai szószólóit, a munkásosztálynak történelmi küldetése betöltésére új műveltségre, üj kultúrára, új szakképzettségre van szüksége, mely összehasonlíthatatlanul magasabb fokú, szélesebb és mélyobb. Ezzel kapcsolatban látnunk kell az uralkodó munkásosztály és az értelmiség viszonyának a polgári osztály és e réteg viszonyától eltérő sajátosságát. Amikor a burzsoázia a nemzet képviselőjeként átvette a hatalmat, a mai győztes munkásosztállyal szemben meg volt az a nagy előnye, hogy saját, osztálygyökereivel is hozzá tartozó értelmisége már a hűbériségen belül alakult ki, mivel a burzsoázia politikai hatalmának kivívása előtt a hűbérurak uralma idején kezében tartotta a termelőeszközök, különösen a születőfélben levő ipar nagy részét, módja volt a művelődésre, tehát nagy gazdasági és ideológiai befolyásra is. A munkásosztálynak nem volt meg ez a gazdasági hatalma, ezért a kapitalizmuson belül nem alakulhatott ki saját, osztályszempontból hozzátartozó proletár értelmisége. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az értelmiség számos képviselője nem küzdött a proletariátus soraiban. Ellenkezőleg, a művelt emberek legjobbjai, legkövetkezetesebb és legfeivilágosultabb szellemi nagyságai a munkásosztály mellé álltak és jelentős történelmi szerepet játszottak az új társadalmi rendért folytatott küzdelmében. Népünk nagyon jól ismeri Zdenék Nejedlý elvtársat, Marié Majerová elvtársnőt és örökké tisztelni fogja Fučík, Neumann, Olbracht, Wolker, Jilemnický, Nezval, Pujmanová, Fraňo Kráľ és mindazon írók, tudósok és művészek, tanítók és más kulturális dolgozók müvét, akik oly őszintén magukévá tették a nép érdekeit. Míg a múltban csak a legöntudatosabb értelmiségi dolgozók állták a munkásosztály zászlai alá, ma a nagy történelmi események, az uralkodó burzsoázia politikai és eťkofčsi csődje, a munkásosztály nagy hősies példamutatása hatására az értelmiség döntő többsége a munkások mellé állott. Ma már értelmiségünk túlnyomó többsége teljes mértékben tudatosítja, hogy a szocialista forradalom kiszabadította őt a .gazdagok kapzsi érdekeit szolgáló emberek lealázó helyzetéből, visszaadta nekik emberi méltóságukat, mellyel meggyőződésüknek és öntudatuknak megfelelően az egész társadalom nemes érdekeit szolgálják. Szocialista kultúránk fejlődésében döntő kérdés azonban az új, a munkásosztállyal osztályszempontból és ideológiailag eggyéforrott, a dolgozó néppel összenőtt értelmiség nevelése. Ez az értelmiség ma "már felnő és egyre jelentősebb szerepet játszik életünkben. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a szocialista kultúra érésének ez a történelmi feladata nem megy simán, hogy ellentmondásokkal van tele, melyeket a párt ideológiai nevelő hatásával céltudatosan, rendszeresen leküzd. E fejlődésben történelmi jelentőségű határkő volt az SZKP XX. kongresszusa. A kongresszus az egész szocialista tábor és a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom tapasztalatainak általánosítása alapján megnyitotta a fejlődés új távlatait és megmutatta a szocializmus világgyőzelméért folytatott ...harc újabb lehetőségeit és módjait. Ä XX. kongresszus ily módon új elméleti tanokat fejtett ki, kommunista nyíltsággal és elvszerűséggel véget vetett a dogmatizmusnak, a személyi kultusznak, valamint a párt és az állam életében megnyilatkozó — a szocializmustól távol álló — más jelenségeknek. Ä világimperializmus, mely osztályvakságában gyöngeségünk megnyilatkozását és támadási alkalmat látott e bírálatban, éppen ebbe kapaszkodott bele. így történt, hogy 1956 őszén a nemzetközi reakció összpontosított támadást intézett a szocialista tábor és a nemzetközi kommunista mozgalom egysége ellen. E durva támadást aljas ideológiai kampány kísérte, melyben undorító szerepet játszott a nemzetközi revizonizmus. Nem szükséges részletesen tovább fejtegetni a közelmúlt évek történetét. Együtt éltük át mindnyájan, ismerjük. Kommunista pártunknak, munkásosztályunknak és népünknek e feszült történelmi pillanatban tanúsított nagyon becsületes és forradalmi magatartása megnyerte az egész haladó világ elismerését, ami pártunk XI. kongresszusának ülésein is szembetűnően megnyilvánult. A munkásosztály és a párt ezzel a szilárd álláspontjával segített leküzdeni értelmiségünk egy részének ingadozását és ideológiai zűrzavarát. Életteljesebb kultúráért és kulturáltabb életért Tanúi vagyunk annak, hogyan szabadul ki kultúránk a szűk sajátos reszort, irodalmi-esztétai, céhjellegű csoportérdekekből, mennyire tudatosítja egyre több dolgozó, hogy a kultúra további fejlődése nem lehet valamilyen önmagára hagyott fejlődés, hanem hogy a kultúra be fog avatkozni az életbe, áthatja minden részét, együtt tart vele és gazdagodni fog mindazzal, ami az életben történik. Csak az egész nép politikai, gazdasági és kulturális tevékenységének folyamatában adhatunk Így konkrét tartalmat e jelszónak: „Az életteljesebb kultúráért és a kulturáltabb életért!" Fontos, hogy elgondolkozzunk és minden következményében helyesen értelmezzük a munkásosztály és pártja történelmi .küldetését az újkori népek történetében. Sajnos, nem minden kulturális dolgozó tudatosítja teljesen, hogy éppen ez>k azok a történelmi erők, melyek társadalmunk minden rétegét és osztályát, valamint kultúránkat a szabadság, a humánum, a boldogság, az emberi egyenlőség új, tökéletesebb fogalmának megértésére ösztökélik és tanítják. Hisz igazabb, tudományosabb és kultúráltabb társadalmi és világnézetre tanítják őket, és e tekintetben a legmagasabb fokot képezik, amit az emberiség a humánum és az emberi szabadság értelmezésében elért. Innen kezd kibontakozódni a szocialista kultúra egész korszaka is, mely túlszárnyalja a jövő századokat és újabb felsőbb szakaszba viszi előre az egész emberi kultúrát. Kongresszusunkon ezért fő kérdésként tesszük fel: milyen mértékben sajátította el eddig a csehszlovák kultúra a tudományos szocialista ideológiát, általában a leghumánusabb ideológiát, mivel csak így töltheti be sikerrel történelmi küldetését Csehszlovákia népeinek életében. Azzal, hogy rámutatunk kultúránk fejlődésének és az egész társadalom és szükségletei szocialista fejlődésének összefüggésére, egyáltalán nem kerülik el figyelmünket az egyes kulturális területek és ágak sajátosságai, érdekei és igényei. Ellenkezőleg, legyünk róla meggyőződve, hogy a társadalmi haladás szükségleteit és érdekeit felelősségérzettel felfogó ilyen öntudatos állampolgári álláspont egyáltalán nem árt a tudományos vagy művészi, vagy egyéb szakszerűségnek. Á szocialista __ forradalom azzal, hogy új termelési és társadalmi viszonyokat teremtett, a kulturáltabb életmód igényét váltotta ki milliókból. Azzal, hogy felszabadította a termelőerőket, magasabb fokú műveltség, színvonalasabb szakképzettség szükségletét eredményezi. Ebben í van szocialista irányú fejlődésünk törvényszerű szükséglete. Ebben is megmutatkozik a burzsoázia és a proletariátus világküzdelme, az emberi történelem újabb szocialista korszakába való átmenet idején. Míg a kapitalista rendszer individualista, önző, minduntalan csak magára gondoló embert nevelt, a kommunista nevelés lényege abban van, hogy megszabadítja az embert, és az emberi társadalmat ezektől a természetellenes, torzító tulajdonságoktól és kifejleszti benne az egészséges, valóban emberi jótulajdonságokat, tudatosan visszavezeti az emberi társadalmat, az emberi együttélés természetes elveihez. Ez a szilárd és mély szocialista meggyőződésünk egyáltalán nem azt jelenti, mint ellenfeleink állítják, vagy azt egyes vulgarizálók elképzelik, hogy valamilyen kitalált eszmény szerint mesterségesen akarjuk visszaadni, kialakítani az embert. Mesebeszéd! Támogatni akarjuk és fogjuk benne az évszázadok folyamán kialakult és a haladó, történelmi erők által továbbfejlesztett, gyönyörű tulajdonságokat, melyeket a történelem kölcsönösen a munkásosztályban, a forradalmi munkásokban és a kommunista harcosokban alakított ki. Ma arra törekszünk, hogy ezek a nemes tulajdonságok, melyek a munkásosztály győzelmének feltételei voltak, egész társadalmunk tulajdonságai legyenek. Küzdjük le a polgári és kispolgári ideológia csökevényeit Mindenekelőtt a burzsoá Individualizmusról, a múlt legtipikusabb erkölcsi, lélektani és ideológiai csökevényéről van szó, mely a legmakacsabban ellenszegül a szocialista nevelésnek és átnevelésnek. Nagyon nehezen küzdhető le, mivel századok folyamán mély gyökereket vert, mivel lényegében a magántulajdon keletkezéséhez fűződik. A nevelőmunka minden eszközével programszerűen küzdenünk kell az Individualizmus és önzés ellen, mely az egyén személyét a társadalmi Ugy és érdekek fölé helyezi. KUzdenünk kell olyan törekvések ellen, melyeknek célja egyéni sikereket és boldogságot elérni másképpen mint a közösség és a többi dolgozó javára végzett munkával. Küzdenünk kell az egyéni haszonlesés és karrierizmus ellen, az egészséges, kibontakozódott szocialista egyéniségért, az elkövetkező egész történelmi Időszakban. Nyugati politikai ellenfeleink, különféle revizionisták az úgynevezett „szabad világ" Ideológiai szellemében bírálják a szocialista államoknak a termelőerők fejlesztésére tett intézkedéseit, azt, amiben az emberi szabadság fő feltételét látjuk, s ezt puszta „pragmatizmusnak" és közönséges pragmatizmusnak" nevezik. A forradalmi munkásosztály a maga alkotó tudományos értelmezését állítja szembe az opportunisták és polgári szabadelvűek olcsó és semmire sem kötelező képmutató szabadság- és humánum fogalmával. A munkásosztály a társadalmi haladás fő feltételét a termelőerők fejlődésében látja, tudván azt, hogy százmilliók szellemi és kulturális életének igazi felvirágzása a szocialista viszonyokra épülő anyagi termelés maximális fejlődése nélkül elképzelhetetlen. Elképzelhetetlen akkor, ha nem kapja meg minden ember a feltétlenül szükséges anyagi javakat. Az osztályérdekelért, a felszabadulásáért, a dolgozók lüktető, örömteljes, szabad, emberibb életének feltétfeleiért harcoló munkásosztály számára természetesen nem volt és nem is szükséges, hogy bármiképpen is leplezze osztályérdekelt, de nyíltan hangoztatja, hogy ezeknek az érdekeknek célja a kommunista társadalom felépítése, a társadalom osztályokra osztódásának felszámolása, a kizsákmányolás összes formálnak megszüntetése, a faji és nemzetiségi különbségek kiküszöbölése, a fizikai és a szellemi mur.ka közötti ellentét megszüntetése minden ember anyagi és szellemi szükségleteinek kielégítése s ezért a képességeinek megfelelő munka megkövetelése. A leghumánusabb ideológia a kommunista ideológia. Ennek az állitásnak mélyen igaz reális lényegét mindenekelőtt a kulturális dolgozók értsék meg, s ennek megértése aztán gyakorlati alkotó munkájukban is tükröződjék vissza. A kapitalizmus különféle Ideológiai csö-' kevén.yei ellen folytatott küzdelem egyben küzdelem az ember általános felszabadulásáért. Ezért elválaszthatatlan része az a törekvés, hogy leküzdjük a tudománynak ellentmondó és hazug világ- és társadalmi nézetek összes meglevő formált. Első helyen a vallási ideológia áll. Egyetlen meggyőződéses szocialistának sem lehet közömbös a vallási ideológia elleni harc kérdése, már csak azért sem, mivel a burzsoázia a Vatikán és különféle egyházi központok közvetítésével igyekszik politikailag visszaélni ezzel az ideológiával, és az Imperialista országok egész sorának a szocialista országokkal, a világhalsdás erőivel, Csehszlovákiával szemben ellenséges politikát folytató uralkodó pártjai programjukkal ezt az ideológiát vallják. A Vatikán visszaél a hivők Ideológiájával. Ez az Oka annak, amiért rendszeresen küzdünk ez ellen az Ideológia ellen. Nem azért, imlntha nem tisztelnénk, •ellenséges érzülettel, vapy gyűlölettel viseltetnénk a hívő vallásos emberekkel szemben, akiket mi kommunisták mint hazánk minden becsületes dolgozó polgárát nagyra becsülünk. Kommunista ideológiánk nem engedi meg, hogy bárWnek vallásos érzelmeit megsértsék, viszont azt sem engedi meg, hogy szemet húnviunk ama tény fölött, hoqv sötét, bűnös .történelmi erük a nép. az Emberiesség és a béke érdekei ellen akarják felhasználni az egyszerű emberek vallásos érzületét. E fentiekből ered annak felismerése, milyen rejtett veszély fenyegeti a dolgozó embert azzal, hogy a vallási hitükben sötét társadalmi erők kezébe helyezik sorsukat, s ezek rendszerint mindenkor „az isteni gondviselést" hívják segítségül. Ezért az a törekvés, hogy minden dolgozó ember elsajátítsa az igazi, az újkori, tudományos megismerés színvonalának megfelelő világnézetet, hogy ne csak a természet urának, hanem az egész emberi közösség urának érezze magát, — ez a törekvés képezi a kultúrának a társadalomban betöltött magasztos felszabadító küldetését. Ezzel kapcsolatban gondolkodjunk el az erkölcstan terén felmerülő egyes ideológiai kérdéseken. Ellenségeink, de egyes öntudatlan emberek ls azt hangoztatják rólunk, hogy a kommunizmus lebecsüli, sőt mellőzi az erkölcsi nevelés kérdéseit. Márpedig nincs és nem lehet nemesebb erkölcsi oktatás annál, amelyik a kommunista ideológiából ered. Az igazi emberiesség és erkölcsösség elveiben a letűnt társadalmi rendszerek erkölcsi ideológiáinak egyik hangoskodó védelmezője sem vetekedhet velünk. Pártunk tapintatosan és türelmesen segít a túlhaladott ideológiai nézetek leküzdésében, melyektől egyes értelmiségiek, köztük nagytehetségű tudósok és művészek nehezen szabadulnak meg. Persze bizonyos világnézeti fenntartásokkal ezek az emberek is becsületesen és megbízhatóan követik a pártot az alapvető politikai kérdésekben, mivel becsületességük nem engedi meg, hogy ne ismerjék el pártunknak' hazánk gazdasági és kulturális felvirágoztatásában szerzett nagy, látható, történelmi érdemeit, hogy ne lássák pártunkban a nemzeti és állami önállóság következetes őrét. Sajnos, akadnak olyanok is, akik még 14 év alatt sem tudták leküzdeni kispolgári nézeteiket, — talán már nincs elég erejük és bátorságuk — és gyakran hitelt adnak vélt „barátaik" rábeszéléseinek, akik maguk gyávák s ezért az ő elvesztett csoportérdekeikért és karrierjükért hiábavaló küzdelembe Igyekeznek kUldeni őket. Nem látják, hogy olyan emberek használják ki őket önző céljaikra, akik az embertelen kizsákmányoló rendszer szenvedélyes védelmezői voltak, akik milliók szenvedésével szemben közömbösek voltak, akik ma maguk irányában képmutató módon „emberi" viszonyra hivatkoznak, annak ellenére, hogy társadalmunk lehetővé tette számukra, tisztességes, becsületes munkával keressék kenyerüket. Azok az emberek, akik ilyen „érdekeket" igyekeznek érvényesíteni, akik a kispolgárság tetszésére hősködnek, és naivan azt hiszik, hogy az általános humánum éltetői, tudatosítsák véqre, haladásellenes szerepüket; tudatosítsák, hogy elismert művészi vagy tu(Folytatás a 6. oldalon) ÜT 5 * 1959 június 9.