Új Szó, 1959. június (12. évfolyam, 150-179.szám)
1959-06-08 / 157. szám, hétfő
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1959. június 8. hétfő 30 fillér XI. évfolyam, 157. szám A kassai kerületben az építészeti dolgozók napjára készülnek Az építőipar dolgozói a munka jobb megszervezésével a félévi és az egész évi tervfeladatok idő előtti teljesítésével készülnek az építők napja megünneplésére. A Latorca és a Bodrog szabályozását végző mérnöki építészeti vállalat dolgozói vállalták, hogy az évi tervet november 15-ig teljesítik. Terven felül a kelet-szlovákiai alföldön két és fél kilométeres vonalon gátat építenek, Vasárnap ismét sok száz CSISZ-tag és pionír indult a szövetkezeti földekre, hogy részt vegyen a mezei növényzet kártevőinek — a burgonyabogárnak irtásában, mely ez idén igen nagy mennyiségben lépett fel. A fiatalok nagy része a talajjavitási munkákban is részt vesz. Képünkön az ifjak egy csoportja látható, akik a špačincei állami gazdaságban dolgoztak. I. Vlach felv. Túlteljesítik a tervet A Kohóipari és Ércbányaügyi Minisztérium gazdasági üzemei az előzetes jelentések szerint május hónapban, a nyerstermelés tervét 101, az árutermelés tervét 101,1 százalékra teljesítették, s terven felül 4115 tonna acélt gyártottak. Nem teljesítették azonban a kohászati koksz, a hengerelt anyag és a nyersvastermelés tervét. A Kohóipari és Ércbányaügyi Minisztérium reszortjában a nyerstermelés tervét, az év elejétől 102,7, az árutermelés tervét 101,6 százalékra teljesítették A kohászok terven felül már 55 262 tonna acélt olvasztottak, ami arról tanúskodik, hogy sikeresen teljesítik a múlt évi elmaradás behozására tett kötelezettségvállalásukat. (CTK) s ezzel 5000 hektár jó minőségű termőföldet ármentesítenek. A gépek karbantartásával és jobb kihasználásával 250 ezer koronát, jobb munkaszervezéssel, az üzemi költségeken kétszázezer koronát takarítanak meg. Új módszerekkei Á kassai magasépítészeti n. v. dolgozói között egyre jobban elterjedt az építőmunkák új formáinak meghonosítása. Ezáltal jelentősen meggyorsítják és gazdaságosabbá teszik az építkezés menetét. Az 1. számú építkezési részlegen Szepesi András munkacsoportja versenyt indított az építőanyag szakszerű felb isználásáért és a munkák minőségének megjavításáért. Vállalták, hogy az építőanyag 1.5 százalékát megtakarítják. A munkaversenybe bekapcsolódott a myslavai 13 tantermes iskola építésén dolgozó munkacsoport is, s vállalta, hogy október végéig tető alá hozza az iskolát. Ezzel párhuzamosan a munkacsoport dolgozói az építőanyagnak 3 százalékát fogják megtakarítani. A munkaverseny eredménye A Kelet-Szlovákiai Téglagyárak bodrogszerdahelyi részlege az év elejétől rendszeresen túlteljesíti feladatait. A téglagyárban szervezett munkaversenyben Szerdahelyi munkacsoportja jár szüntelenül az élen. A cscport a legutóbb 130 százalékra téljesítette termelési tervét. A kollektívák tagjai elhatározták, hogy versenyezni fognak a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért. M. S. A fogyasztási szövetkezetek nagy fela datai FALVAINK SZOCIALISTA ÉPÍTÉSÉBEN Véget ért a fogyasztási szövetkezetek szlovákiai longresssusa Vasárnap, úgy mint szombat délután Ján Marček elvtársnak, a Fogyasztási Szövetkezetek Szlovákiai Szövetsége elnökének kongresszusi beszámolójáról, a szövetkezetekre háruló feladatokról folyt a vita. Vasárnap felszólalt Josef Podlipný elvtárs, a Fogyasztási Szövetkezetek Központi Szövetségének elnöke, aki a cseh szövetkezetesek testvéri üdvözleteit tolmácsolva hangsúlyozta, hogy a Szovjetunióban szerzett tapasztalatok alapján nálunk is bevezethetnék az egyes járási népi fogyasztási szövetkezetek között a rendszeres tapasztalatcserét, ami nemcsak az egészséges versenyszellem kibontakozását, hanem a fogyasztási szövetkezetek munkaformáinak továbbfejlesztését is eredményezné. A vitában felszólalók túlnyomó többsége nemcsak a harmadik ötéves terv végéig a fogyasztási szövetkezetekre háruló feladatok teljesítésének biztosításáról szólt, hanem a határidők lerövidítéséről is, ami azt jelenti, hogy falvainkon a kongreszszus után még nagyobb gondot fognak fordítani nemcsak a szövetkezeti kereskedelem bővítésére, a haladó eladási formák bevezetésére, a jobb áruellátásra, új modern üzletházak építésére, hanem még szélesebb körben fogják terjeszteni a szépirodalmat és a mezőgazdasági szakkönyveket, qyorsított ütemben látnak hozzá a közétkeztetési üzemek létesítéséhez, hogy megkönnyítsék dolgozó falusi asszonyok háztartási munkáját, hogy még tevékenyebben vehessenek részt a; országépítésben, a szocialista mezőgazdaság fejlesztésében. Adamcová elvtársnő a Nová Baňa-i járás küldötte helyesen hangsúlyozta felszólalásában, hogyha falvainkon a füstös, büdös kocsmák helyett korszerűen és kellemesen berendezett vendéglőket nyitnak, ennek is meglesz a maga jő nevelő hatása. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a népi fogyasztási szövetkezetekben is sokkal bátrabban bízzanak funkciókat a dolgozó falusi asszonyokra, akik mint mondotta, sokszor sokkal jobb eredményeket tudnak elérni, mint a férfiak. Csak az a hiba, hogy erre eddig nem fordítottak kellő figyelmet. Helyes, hogy Adamcová elvtársnő felvetette ezt a kérdést, mert ez összefügg, különösen a déli járásokban a nők foglalkoztatottsága növelésének problémájával, és a fogyasztási szövetkezetekben még mindig elég sok alkalom nyílik arVálasz a kelet-szlovákiai dolgozók felhívására A NYITRAI KERÜLETBEN nagy visszhangot keltett Kelet-Szlovákia dolgozóinak felhívása a vízgazdálkodás és talajjavítás szabályozására. A kerületben ? legközelebbi években 75 kilométer folyóvizet szabályoznak, 45Ô0 hektár földet vízmentesítenek és az öntözőberendezés kiépítését további 11750 hektárra terjesztik ki. A kerületben eddig 119 egységes földművesszövetkezet és állami gazdaság 27 talajjavítási szövetkezetet alakított. A legjob munkát az ógyallai járásban végzik, ahol a lakosság és az ifjúság soraiból alakult brigádák dolgozói 30 km hosszúságú öntözőcsatornát építettek. Az Izsai Egységes Földművesszövetkezet tagjai talajjavítással 250 hektárral bővítik termőföldjüket. A kelet-szlovákiai dolgozók felhívására kellő módon válaszol a CSISZ kerületi nyitrai bizottsága: ifjúsági 'brigádokat szervez 1 kerületi, 5 járási és 69 helyi talajjavító berendezés építkezésre. A PREŠOVI KERÜLET IFJOSÄGA is tudatában van azon hazafias kötelességének, hogy segítséget nyújtson a vízgazdálkodási és talajjavítási munkákban. A prešovi kerületi ifjúsága válaszképpen Kelet-Szlovákia dolgozóinak felhívására megtette első szocialista kötelezettségvállalásait. A prešovi kerület ifjúsága 11 járási és 18 helyi talajjavító berendezés építését minősítette ifjúsági építésnek. Ezen munkálatok során a CSISZ-tagok 1111 hektár szántóföldet és rétet vízmentesítenek, 7400 méter hosszúságban szabályozzák a patakokat, 4 egységes földművesszövetkezetben vízmentesítik a gazdasági udvarokat, további 3 egységes földművesszövetkezetben kitisztítják a régi vízlevezető berendezést és más kisebb munkát végeznek. ra, hogy több nőt alkalmazhassanak. Más felszólalók viszont arra hívták fel a fogyasztási szövetkezetek figyelmét, hogy a jövőben még szorosabban működjenek együtt a pártszervezetekkel, a nemzeti bizottságokkal, a földmüvesszövetkezetekkel, mert így sokkal sikeresebben teljesíthetik feladataikat kUlönösen a beruházási építkezések és a tömegnevelő s kulturális tevékenységük terén. A délutáni órákban végetérő vitát Ján Marček elvtárs, a Fogyasztási Szövetkezetek Szlovákiai Szövetségének elnöke értékelte, s egyben hangsúlyozta, hogy a fogyasztási szövetkezetek dolgozói és tagjai mindent megtesznek annak érdekében, hogy pártunk XI. kongresszusa határozata értelmében a fogyasztási szövetkezetek — mint szocialista kereskedelmünk szerves része — lépést tartva falvainkon a gyors ütemben fejlődő szocialista építéssel, falvaink lakosságának legnagyobb megelégedésére működjenek. A Fogyasztási Szövetkezetek Szlovákiai Szövetségének, s a Fogyasztási Szövetkezetek Központi Szövetségének a közeljövőben megtartandó kongresszusa küldötteinek megválasztása után egyhangúlag jóváhagyták a legközelebbi években a fogyasztási szövetkezetekre háruló feladatokat tartalmazó határozatot. A kongresszus küldöttei a CSKP Központi Bizottságához, az SZLKP KB, a Megbízottak Testületéhez intézett levelükben a csaknem fél milliós tagság nevében ígéretet tettek, hogy minden erejükkel és tudásukkal hozzájárulnak falvainkon a szocializmus építésének győzelmes befejezéséhez. A külügyminlsztérium(íXSXSXSX ba küldött levelükben pedig tudatják, hogy a külügyminiszterek genfi értekezletén beterjesztett szovjet javaslatokat támogatják és követelik, hogy azok alapján oldják meg a német kérdést; egyben követelik, hogy Csehszlovákia és Lengyelország képviselői is vegyenek részt a genfi értekezleten. A fogyasztási szövetkezetek szlovákiai kongresszusának befejezése után a Fogyasztási Szövetkezetek Szlovákiai Szövetségének új bizottsága első ülésén megválasztotta az elnökséget. (ph) Teljes ütemben Még sok a teendőjük az érsekújvári traktorállomás dolgozóinak. A gépi növényápolás teljes ütemben halad, a növényvédelemben jó eredményeket érnek el. A gyomirtást elvégezték, ötszázkilenc hektáron a porzást 641 hektáron, ezenkívül 149 hektár repcét beporoztak. A gabonafélék közt a gyomirtást 512 hektáron végezték el, a kolorádó-bogár ellen 88 hektárt bepermeteztek, 211 hektárt amóniákkal trágyáztak meg. A traktorállomás 11 és fél ezer hektáron vállalt gépi növényápolást. Már több mint a felét elvégezték, a cukorrépát már másodszor is megsarabolták. (d) A holiéi lenfeldolgozó üzem régi angol és német gyártmányú gépekkel dolgozott. Az állandóan növekvő termelési feladatok nagyobb igényeket támasztanak és ezért fokozatosan a régi gépeket újakkal helyettesítik. Ezekben a napokban új szovjet gyártmányú gépeket kaptak az üzemben, amelyek teljesítőképessége 40 százalékkal nagyobb, Képünkön a leningrádi Kari Marx Üzem szerelőjét láthatjuk, aki az új gépek kezelésére tanítja a dolgozókat. V. Pŕibyl (CTK) felvétele. ic A koprsvmcd Tatra ddgozőinak sikere (ČTK) - A koprivnicei Tatra Autógyár dolgozói az év kezdetétől példásan teljesítik export-szállításaikat. Az ismert T 111 teherautók és a T 141 vontatott gépkocsik legnagyobb megrendelője a Szovjetunió, ahol ezek a gépek a nagy építkezéseknél kitűnően megfelelnek. Hosszúlejáratú egyezmény alapján csupán a billenőszerkezetű gépkocsiból évente 1200 darabot küldenek a Szovjetunióba. A gyár dolgozói e héten a Távol-Keletről Orlov mérnöktől kedves, levelet kaptak. A mérnök a többi között azt írja dolgozóinknak, hogy az ottani építkezésnél jelenleg több mint száz koprivnicei Tatra-Gyárban készített teherautó és billenő szerkezetű gépkocsi van. „A gépkocsikkal valamennyien meg vagyunk elégedve — írja Orlov mérnök — bátran állíthatom, hogy ezek kitűnő kocsik, kényelmesek és a maguk nemében páratlanok." A koprivnicei Tatra Gépkocsigyár dolgozói még o hónapban 40 T 603 személyautót szállítanak Lengyelországba. Ezenkívül gépkocsikat küldenek a Német Demokratikus Köztársaságba és Magyarországba is. Az exporttervet az év kezdetétől 102,7 százalékra teljesítették. AZ ORLÍKI VlZIERÖMÜ ÉPÍTÉSÉNÉL EZ IDÉN ÜJABB SIKEREKET ÉRTEK EL AZ ÉPÍTÉSZEK. Az első negyedévben több mint 69 000 köbméter betont építettek be, az építkezés kezdetétől pedig 382 000 köbméterrel többet, mint amennyi a slapyi vízmúerő volt felhasználva. A hatalmas vízierőmü befejezése után a Nagy-tó szintje egészen az orlíki várig emelkedik. Ezért e történelmi nevezetességű emlékmű megvédésére már most megteszik a s.''' .éj ; intézkedéseket.