Új Szó, 1959. május (12. évfolyam, 119-149.szám)

1959-05-25 / 143. szám, hétfő

tsssísassatsBa Bornssapcsaac Sikerült bemutató Somorján Zeneszóra ébredt Somorja lakossá­ga ezen a szép nyáreleji vasárnap reggelen. A délelőtti órákban azután egymás után érkeztek teherautókon, autóbuszokon a gyakorlatozók szín­pompás csoportjai a járás különböző községeiből. Már a délelőtti felvonu­lás is ízelítőt adott a délután sorra kerülő járási Spartakiádból. Két óra után néhány perccel a Pomléban lévő labdarúgó pályán a so­morjai tűzoltózenekar játszotta indu­lóira a gyakorlatozók felvonulásával kezdetét vette a somorjai járás spar­takiádjának bemutatója. A csehszlo­vák és szovjet himnusz hangjaira fel­vonták ünnepélyesen a két ország zászlaját, majd a jelentéstétel után Vidor József mondta el a megnyitó­beszédet. Ezt követően Tomeček és Kuruc elvtársak szlovák £11. magyar nyelven mondottak üdvözlőbeszédet és egyúttal megnyitottnak nyilvání­tották a spartakiádot. Még tartott a felsorakozottak elvo­nulása, amikor a főbejáraton már megjelentek a legkisebbek, hogy be­mutassák immár ismert, de mindig kedves bemutatójukat. A majdnem 700 óvodás nagy sikert aratott. Ez­után következtek bár nem zökkenő­mentesen az egyes csoportok bemu­tatói. Szép sikert aratoťt a 12-14 éves diákok 460 tagú csoportja, szépen ki­vitelezett gyakorlatával. Hasonlóan eredményesen szerepeltek a "12—14 éves diáklányok piros labdagyakorla­tukkal. Ezt követően a HESZ tagjai­nak 200 tagú csoportja, mely a so­morjai 11 éves magyar iskola tanulói­ból tevődött össze. A tiszta fehér és kék mezbe öltözött leányok, valamint fiúk csoportja nagyon szép bemuta­tót tartott és méltán aratott nagy sikert. A bemutató végeztével a mo­torosok is nagy sikerű akrobatikus gyakorlatokkal szórakoztatták a kö­zönséget. Szép sikert arattak az ifjúsági nők, jól sikerült a zenével egybehangolt karikagyakorlatuk. Ezután került sor a felnőtt férfiak 128 tagú csoport­jának gyakorlatára, mely meglepően jól sikerült. Különösen a gyakorlat első része volt csaknem hibamentes, míg a gyakorlat másik felében nem volt meg teljesen az összhang a hazai gyakorlatozók és a vendégek közt. A legutolsó szám a felnőtt nők gya­korlata volt, melyben 192-en szere­peltek. Jól kivitelezett, egybehangolt gyakorlatukkal méltán arattak nagy sikert. Végezetül elmondhatjuk, hogy a somorjai járási spartakiád eltekint­ve egy két kisebb hiányosságtól si­keresen végződött. — ár. A rimaszombatiak felejthetetlen iineeee Rimaszombaton már a kora reggeli órákban fúvós zenekar ébresztette a vá­ros lakóit. A fiatalság a reggeli órák­ban már talpon volt, hogy a dohány­gyár előtti térségen felsorakozzon és részt vegyen a járási spartakiádot meg­előző ünnepi felvonuláson. A 2 800 fiatal ünnepi menete felejthetetlen élmény ma­rad a rimaszombatiak számára. A járás sportolói büszkén meneteltek a stadion­nál levő díszemelvény előtt, ahol a já­rás vezetősége foglalt helyet. Az ünnepi felvonulás után Éliás József, a járási nem­zeti bizottság elnöke nyitotta meg az idei járási spartakiád ünnepségeit. A meg­nyitóbeszéd után kultúrműsor követke­zett. Ezzel befejeződött a rimaszombati járási spartakiád délelőtti ünnepsége. Délután pontosan 14 órakor vette kezde­tét a tömegfellépés. A rimaszombati já­rási spartakiádon összesen 9 csoport szerepelt. Elsőnek az ifjabb diákok lép­tek fel 512-es létszámmal, majd sor­• Peking: A Kínában vendégszereplő Balázs Jolán román magasugró világcsúcs­tartó a legutóbbi versenyen 180 cm-es tel­jesítménnyel győzött. A többi román ver­senyzők közül Vámos 1 p 52,8 mp-vel nyerte a 800 m-es síkfutást. O Párizs: Franciaország nemzetközi te­niszbajnokságán Javorský és Pužejová be­kerültek a legjobb 16 közé. Javorský 6:0, 3:6, 11:9, 7:5 arányban győzte le a brazil Barnesomot. Hétfő, május 25. A BRATISLAVAI MOZIK MŰSORA: PRAHA: Apáink földje (EAK) 13.30, 14, 16.15, 20.45, METROPOL: Ember az égben (angol) 16, 18.15, 20.30, POHRANIČ­NÍK: Fekete gyöngyök (jugoszláv) 16. 18.15, 20.30, SLOVAN: Burian, Marvan. Píšték (cseh) 16. 18.15, 20.30. TATRA: Halál a nyeregben (cseh) 16, 18.15. 20.30, DUKLA: Burian, Marvan, Pišték (cseh) 18, 20.15, MIER: A várakozás napjai (ju­goszláv) 18, 20.15, OBZOR: A kettéosz­tott város (NDK) 18, 20.15, STALINGRAD: Égi madár (magyar) 18, 20.15, NÄDEJ: Színészek (spanyol) 20, ZORA: Az elátko­zott család (bolgár) 1-8, 20. VÁRUDVAR: A nap országa (olasz) 20. PARTIZÁN: Azon az éjszakán (norvég) '18, 20, MÁJ: Csendes Don III. rész (szovjet) 18.30, 20.30, POKROK: Szállnak a darvak (szov­jet) 18, 20.15, A BRATISLAVAI SZÍNHÁZAK MOSORA: NEMZETI SZÍNHÁZ: Anyegin (19), ÚJ SZÍNPAD: Amikor Rómában vasárnap van (19). A KASSAI MOZIK MOSÓRA! SLOVAN: A te dalod (szovjet), TATRA: Menekülés az árnyékból (cseh), PARTIZÁN. Vissza nem térő tavasz (szovjet), ÚSMEV. Ismeretlen a háttérben (francia), SZABAD­TÉRI MOZI: Aranypók (cseh), A KASSAI ÁLLAMI SZÍNHÁZ MŰSORA: MA: Faust (19). HOLNAP: A IV. Kassai Zenei Tavasz hangversenye (19). A BRATISLAVAI TELEVÍZIÓ MOSORA: 18.35: Sporthíradó. 19.00: TV-hlradó. 19.30: Ján Kollár és a népköltészet. 19.45: Liptói dalok, kisfilm. 20.00: TV-játék. 21.40: TV-híradó. IDŐJÁRÁS Délelőtt többnyire derült idő, délután változó felhőzet, helyenként záporeső. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20—22 fok. Nyugati szél. ban következtek a többi bemutatók. A legnépesebb az óvodások csoportja volt, ahol összesen 540-en szerepeltek. A járási spartakiád legsikerültebb fel­lépése a Hadsereggel Együttműködők Szövetségének bemutatója volt. E cso­portban a losonci fiatalok is résztvettek. Igen tetszetős volt továbbá a piros lab­da, valamint a karikás lányok talajtor­na bemutatója. A járási spartakiáda mint olyan túlméretezte az eddigi ösz­szes fellépéseket, melyeket Rimaszomba­ton rendeztek. Szervezés terén is igen jól sikerült a járási bemutató, különös dicséret érdemli a rendezőket, akik óra pontosságra tudták megszervezni e nagy­szabású bemutatót. Ä látottakból arra lehet következtetni, hogy a rimaszombati járás sportolói nagy számban vesznek majd részt a jövő évi II. Országos Spar­takiádán. Ezúttal sem maradtak el a meglepetések A Slovan megmenekült • Biztos győzelmet aratott a Dynamo Žilina is • Saját otthonában vereséget szenvedett a Tatran Prešov Félig-meddig vártuk, hogy a bajnokjelölt ČH Trnaván nem szerez pontokat. A legjobb esetben döntetlenre számítottunk, egy részt az ezúttal is tartalékos védelemmel szereplő CH miatt, másrészt, mert nem fekszik neki a trnavai csapat, hiszen eddig is igen nehéz küzdelmeket víyott az otthoniakkal s jellemző, hogy Trna­ván bajnoki mérkőzést még nem nyert meg. Azonban így is jobb gólarányt érhetett volna el, ha értékesíti a ja­vára megítélt büntetőrúgást. így járt egyébként a Spartak Praha Stalingrad is, amennyiben Kos kapu mellé rúgta a tizenegyest. A Slovan győzelme révén megmenekült a kiesés veszélyétől és értékes pontokat szerzett a Dynamo Žilina is. Váratlan eredményre került sor Prešovban is, ahol a prágai Dynamo biztos győzelmet aratott az otthoniak felett. Jelentéseink: Slovan Bratislava ÚNV— Jednota Košice 5:0 (2:0) A Slovan téglamezei stadionjában találkozott a tabella kilencedik és ti­zedik helyezettje. A félidő első per­ceiben csak lanyha mezőnyjáték fo­lyik, hol Hason, hol pedig Schroif ka­puja előtt pattog a labda. A vendégek csatársora a félidő ötödik percétől kezdve magához ragadja a kezdemé­nyezést és többet támad, de az eny­he fölényt nem tudják gólban kife­jezni. A Slovan meg-megújuló táma­dásokkal felel a Jednota nyomására. A 12. percben Bily nagy gólhelyzet­ben a Jednota kapusába lövi a labdát. A 21. percben Molnár bombalövése hajszállal a kapu mellett köt ki. A mérkőzés ezen részében a Jednota kissé visszaesett és ezt a Slovan ki is használta, amikor Bily szabadrú­gását Pažicky a huszonötödik percben értékesíti és megszerzi csapatának a vezetést. Eredmény 1:0. A megzavart Jednota védelem nem tudja hárítani a Slovan újabb támadását és rá egy percre Andrejkovič beadását Pažicky Hasoň hálójába helyezi. Jung játékve­vetző enné) az akciónál tévedésbe esett, ugyanis Andrejkovič a labdát már a kapuvonalon túl szerezte meg, így juttatta tovább, amiből gól szü­letett. A félidő végéig már több gól nem esett. A második félidőben a Slovan nem fokozza iramát, mindkét csapat mezőnyjátékot mutat be. A ti­zedik percben újra fellángol a Slovan csatársora és Bily nagy helyzetből három lépésről a kapu mellé küldi a labdát. A tizenötödik percben a ha­zaiak szögletrúgást érnek el, Morav­čik jól helyezett beívelését Bily fejjel a meglepett Hasoň mellett a hálóba továbbítja. Ezután egy időre újra a Jednota kerül lendületbe, de tetsze­tős, formás játékát nem kíséri sze­rencse. Zlatoš, a csapat jobbszélsője a keményen játszó Slovan védelmet kicselezve egyedül áll Schroif előtt, Meglepetés már nem várható a kosárlabda EB selejtezőjében A kosárlabda EB selejtezői még nem fe­jeződtek be, de már több mint valószínű, hogy az egyes csoportokból a következő csapatok kerülnek a nyolcas döntőbe. „A"-csoport: Csehszlovákia, Lengyelország. „B"-csoport: Bulgária és Jugoszlávia. „C"­csoport: Szovjetunió és Franciaország. „D"­csoport: Magyarország és Románia. Ezek a csapatok ugyanis a selejtezők során ki­emelkedtek, Játékuk és erőnlétük is sok­kal jobb, mint a többieké. Természetes, hogy történhet némi változás vagy megle­petés, mert a labda gömbölyű. A selejtezők további eredményei: Romá­nia—Irán 66:48, Spanyolország—Finnország 57:43, Franciaország—Olaszország 50:47, Ju­goszlávia—Törökország 70:66. Irán—Ausztria 19:42. Az EB-n részt vevő csapatok a selejte­ző küzdelmek befejezése után egynapos pihenőt tartanak s utána kezdődik a nyol­cas döntő valamint a 9—17 helyért folyó küzdelem. Megkezdődött az ökölvívó Európa-bajnokság A luzerni sportpalotában ünnepélyes ke­retek közt nyitották meg az ökölvívó Európa-bajnokságot. Az idei EB-n ösz­szesen 179 öklöző rajtol. Az egyes súly­csoportokban a következőképpen oszlanak meg a versenyzők: légsúly: 17, harmat­súly: 20, pehelysúly: Í8, könnyűsúly: 20, kisváltósúly: 19, váltósúly: 19, nagyváltó­súly: 19, középsúly: 18, félnehézsúly: 15, nehézsúly: 14. Az ünnepélyes megnyitó után sor ke­rült az egyes súlycsoportokban az indulók sorsolására. A csehszlovák versenyzők kö­zül elsőnek Kuchta lép szorítóba. Ellen­fele Levequo francia bajnok lesz. Utána Hrbek a román Negreovval mérkőzik. Jól rajtolt a prágai Dukla az atlétikai csapatbajnokságon Az idei atlétikai csapatbajnokság nyitá­nyára a brnói stadionban került sor. A tavalyi bajnok Dukla Praha a brnói Spartak ZJŠ csapatával mérte össze ere­jét. A Dukla versenyzői jobb felkészült­ségről tanúskodtak és 115:84 arányban győztek. A vetélkedés során Jurek a leg­jobb idei időeredménnyel nyerte az 5000 méteres futást. Skobla is jó formát mu­tatott, mikor a súlylökést 17,80 méterrel nyerte. A hármasugrásban némi meglepe­tés, hogy a brnói Kfupal legyőzte Ŕehá­kot. Ezenkívül jók voltak a 200, 400 és a 800 méteres síkfutásban, valamint a" tá­volugrásban elért eredmények. Az első idei atlétikai bajnoki találkozó, a Dukla Praha—Spartak Brno ZJS-vetél­kedés a következő részeredményeket hoz­ta: 100 m: 1. Ružčka 10,7 mp, 200 m: 1. Mandlík 21,2 mp, 400 m: 1. Salinger (mind Dukla) 49,8 mp, 800 m: 1. Nechvá­tal (Spartak) 1 p 54,6 mp, 1500 m: 1. Zvolenský (Dukla) 3 p 52 mp, 5000 m: 1. Jurek (Spartak) 14 p 01,4 mp. 110 m gát: 1. Pechar (Dukla) 14,8 mp, 400 m gát>l. Bartoš (Spartak) 53,9 mp, 4X100 m: 1. Dukla 41,6 mp, távolugrás: Netopi­lík (Dukla) 727 cm, magasugrás: 1. Kaš­par (Dukla) 195 cm, hármasugrás: Kru­pala (Spartak) 15,62 m, súlylökés: 1. Skobla (Dukla) 17,80 m, kalapács: 1. Máca (Spartak) 58,59 m. Külföldi labdarúgó-eredmények Szovjetunió. Dinamó Moszkva—La Gan­toise (Belgium) 2:1. Bajnoki mérkőzések: CSK MO—Lokomotíva Moszkva 1:0, Dinamó Moszkva—Zenit Leningrad 0:0, Szovjet szárnyak— Moldava Kisinyev 3:0. — Spa­nyolország: FC Barcelona—Hibernians (Skócia) 5:1. — Franciaország. Stade Reims —Corinthians Sao Paolo (Brazília) 3:2. — Jugoszlávia. Crvena Zvezda—Partizán (Belgrád) 3:1 (1:0). A jugoszláv kupa döntőmérkőzése. — Bulgária. Szófiában Bulgária válogatottja döntetlenül végzett a brazil Santos Sao Paolo együttesével. Az eredmény 3:3 (2:2) volt. — Svédor­szág. A svéd ligában jelenleg Göteborg csapata vezet. Az együttes 10 pontot gyűjtött és jobb gólarányával előzi meg az ugyancsak 10 pontos Norrköping csapatát. Harmadik a Djugarden 9 ponttal. de elidegeskedi az akciót. A tizenki­lencedik percben Pažicky, Molnár, Moravčik akció indul el, amiből Mo­ravčik megszerzi a Slovan negyedik gólját. A Jednota edzője a huszadik percben változást eszközöl a csapat­ban és Csákváry helyett Mangerát ál­lítja be. Ez a változás nem sokat se­gít a csapatban, és egy további ka­puelőtti kavarodásból Pažicky az utolsó percekben 5:0-ra állítva a végeredményt. A vendégcsapat jó technikás, tet­szetős játékot mutatott. A belső hár­mas Kozmán, Hájek, Kvasnyák jól működött csak kapu előtti gólratöré­sük nem volt elég határozott. A vé­delmi sorokban időnként hézag mu­tatkozott, ezt mutatja az öt gól is. A hazai csapat egyes tagjai néha meg nem engedett sportszerűtlen eszkö­zökhöz folyamodtak, ami határozot­tan csökkentette a mérkőzés értékét. Jung játékvezető sok hibával, s fő­leg a vendégcsapat terhére vezette a mérkőzést. Nem várt meglepetés a žilinai stadionban Dynamo Žilina— Spartak Praha Sokolovo 4:1 A bajnoki táblázat második felé­ben szereplő Spartak Sokolovo ven­dégszerepelt Žilinán. Különösen a žilinai csapat számára igen fontos volt ez a találkozó. A mérkőzés első félideje közepes iramú mezőnyjáté­kot hozott. A vendégek már a ne­gyedik percben Kraus révén veze­téshez jutottak. Ez a gól eléggé letörte a žilinai csapatot. A szór­ványos támadások nem jelentettek komoly veszélyt a vendégek kapu­jára. Ezzel szemben a prágaiak állandóan a žilinaiak kapuja előtt tanyáztak, de eredményt nem tud­tak elérni. Végül is a žilinaiaknak sikerült egyenlíteni, s az egyenlítés megváltoztatta az egész játék jelle­gét. Röviddel a žilinaiak egyenlítő gólja után Majerčík a második fél­idő 28. percében 2:l-re növeli a ha­zai csapat előnyét. A žilinaiak ek­kor egyszerű támadásokat ve­zettek, s ennek meg volt az ered­ménye. A harmincadik percben Ma­jerčík már 3:l-re növeli a žilinaiak előnyét, majd 4 perccel később Ja­kubčik beállítja a 4:l-es végered­ményt. E két különböző félidős mér­kőzés végeredményben megérdemelt žilinai győzelmet hozott. A vendé­gek különösen a második félidőben igen sokat adogattak, még a 16-oson belül is és ennek következtében nem tudtak gólt elérni. A žilinai csapat viszont egyszerű játéka révén több tiszta helyzetet teremtett a Sokolovo kapuja előtt, s ezeket min­den esetben ki tudta használni. E fontos bajnoki mérkőzést az oszt­rák Till vezette, aki feladatát igen jól látta el. Tairan Prešov—Dynamo Praha 0:2 A prešovi csapat majdnem az egész mérkőzés alatt kezében tar­totta a játék irányítását és mégis vereséget szenvedett. Ezt főleg a csatársor meddő játékának köszön­heti. Sok szép és gyors támadást vezettek a Tatran csatárai a ven­dégek kapuja ellen, de a befeje­zésből hiányzott a kellő erő. A ven­dégek ennek ellenkezőjét mutatták. Ritkán de veszélyesen támadtak és ennek köszönhetik biztos győzelmü­ket. Ismét bebizonyosodott, hogy nem elég csak á szép játék, ha a támadásokat nem követi egészséges kapura lövés. Különösen a második félidőben volt a hazaiak nyomása állandó, de az eredményen már vál­toztatni és a mérkőzést a maguk javára fordítani nem tudták. Dukla Praha— Spartak Usli n. L. 2:2 A prágai Dukla igen lanyhán kezdte a játékot. A kiesési zónában lévő Spartak ezzel szemben többet kezdeményezett és az első félidőben sikerül 2:l-es vezetéshez jutni. A szünet után sem változott a já­ték képe, de a Dukla csapatának si­került megszerezni az egyenlítő gólt. A Spartak döntetlen eredmé­nye is sikernek számít. RH Brno—Baník Ostrava 2:1 A hazai csapat jó teljesítményt nyújtva otthonában mindkét pontot megszerezte az ostravai csapattól. Ennek ellenére a vendégek nem ját­szottak alárendelt szerepet. A hazaiak A SAZKA és a ŠPORTKA eredményei 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 212xlllll2xx 1, 6, 19, 39, 43, 45. gólratörőbb játékuknak köszönhetik győzelmüket. A tabella állása 1. ČH Bratislava 22 13 7 2 51:26 33 2. Baník Ostrava 22 10 5 7 41:32 25 3. Dukla Praha 22 9 7 6 33:27 25 4. Dynamo Praha 22 10 5 7 35:33 25 5. Tatran Prešov 22 10 5 7 27:30 25 6. RH Brno 22 12 0 10 39:33 24 7. Sp. Stalingrad 22 7 8 7 34:35 22 8. Spartak Trnava 22 7 7 8 24:25 21 9. Slovan Bratislava 22 7 6 9 35:32 20 10. Dukla Pardubice 22 8 4 10 31:38 20 11. Jednota Košice 22 8 3 11 27:37 19 12. Sp. Sokolovo 22 5 7 10 29:41 17 13. Dynamo Žilina 22 S 6 11 27:30 16 14. Sp. Üstí 22 5 6 11 25:39 16 A bajnoki pontokért Slovan Liberec—Dynamo Praha „B" 4:3 (2:2) Liberecben 4000 néző előtt találkozott a két csapat. Az otthoniak megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Liberec részéről Kodyš (2) és Vacátko (2), a Dynamo Praha részéről pedig Hlaváček (2) és Nedved volt eredményes. Slovan Bratislava „B"—Dukla Brezno 2:0 (2:0) A Slovan jó teljesítménnyel győzte le ellenfelét. Az otthoniak főleg az első fél­időben nyújtottak megfelelő játékot és ekkor szerezték meg góljaikat is Mülter és Mráz révén. Gólhelyzeteik voltak azon­ban a breznóiaknak is, de ezeket elsza­lasztották. 2500 néző előtt Brandstadter vezette a játékot. ČH Banská Bystrica—Lokomotíva Palárikovo 4:0 (3:0) A körzeti bajnokság „E"-csoportjához tartozó mérkőzés az otthoniak megérde­melt győzelmét hozta. A ČH B. Bystrica főleg a szünet előtt bizonyult jobbnak és Feldmayer, Skripka, Šuhajda és Uhrik gól­jai győzött. 1000 néző. Külföldi atlétikai eredmények NSZK. A spanyol Albarran az Oberhau­senben megtartott atlétikai versenyen 10,6 mp alatt futotta a 100 métert. Máso­dik ugyancsak 10,6 mp alatt a német Schület lett. Távolugrásban Molzberger (NSZK) 752 centimétert ért el. — USA. A Normanban sorra került atlétikai viada­lon Graham és Dooloey holtversenyben végeztek a rúdugrásban. Eredményük 470 cm. Los Angelesben Butt 18,22 m-t do­bott súllyal, Glen Davis pedig 46.5 mp-et futott a 440 yardon. Repülő rajttal a Southern egyetlen váltója 45,7 mp alatt futotta a 440 yardot. S. Garton a 100 yar­don 9,5 mp alatt győzött, a 220 yardon pedig 20,9 mp-et ért el. Pocatellób'an Ch. Campbell 9,2 mp alatt tette meg a 100 yardot, ami 0,1 mp-cel jobb az eddigi vi­lágcsúcsnál. „ÜJ SZO" kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkého u. 10. sz., Telefon: 347-16. 351-17. 232-61, - főszerkesztő: 352-10, - főszerkesztő-helyettes: 262-77, titkárság: 326-39, - sportrovat: 325-89. Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkého 8., telefon: 337 2* előfizetési díj havonta Kčs 8,-. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél. Nyomás: Pravda, Szlovákia Kommunista Pártja A-672299 Központi' Bizottságának kiadóvállalata, Bratislava.

Next

/
Thumbnails
Contents