Új Szó, 1959. május (12. évfolyam, 119-149.szám)

1959-05-21 / 139. szám, csütörtök

Vilá

g proletárjai, egyesüljetek ! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1959. május 21. csütörtök 30 fillér XI. évfolyam, 139. szám Csehszlovákia tiltakozó jegyzéke Ausztriához az úgynevezett bécsi szudétanémet-napokka! kapcsolatban Václav Dávid külügyminiszter szerdán, május 20-án átadta R. Ender prágai osztrák nagykövetnek Csehszlovákia tiltakozó jegyzékét az ügynevezett bécsi szudétanémet-napok megtartásával kapcsolatban. A jegyzék másolatát tudomásul vétel végett ugyanaznap átadták az Ausztriával kötött államszerződést aláíró négy nagyhatalom diplomáciai képviselőinek, 1. T. Grisinnek, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége nagykövetének, J. P. Garniernek, Franciaország nagykövetének, J. M. Allisonnak, az Amerikai Egyesült Államok nagykövetének és P. F. Greynek, Nagy-Britannia nagykövetének. A jegyzék szövege a következő: A Csehszlovák Köztársaság kormánya 1959. április 16-án keltezett, 1171/59 sz. jegyzékében, melyet a bécsi csehszlovák nagykövetség útján nyújtott át, rámutatott az Osztrák Köztársaság kormányának arra, hogy nagy aggodalommal kíséri a külföldről, különösen a Német Szövetségi Köztársaságtól befolyásolt különféle neonácista és revansista szervezetek fokozott mértékű aktivizálódását Ausztriában és tiltakozott az úgynevezett bécsi szudétanémet-napok megtartása ellen. A csehszlovák kormány számos tény alapján bebizonyította, hogy ezek az úgynevezett szudétanémet-napok elsősorban a Német Szövetségi Köztársaságban működő revansista szervezetek Csehszlovákia ellen irányuló ellenséges akciói. Az a tény, hogy az osztrák kormány ezeket a manifesztációkat aktív támogatásban részesítette, arról tanúskodik, hogy az osztrák körök azonosítják magukat ezzel a revansista propagandával, ami szöges ellentétben áll Ausztria semlegességével s azokkal a kötelezettségekkel, melyeket Ausztria az államszerződés aláírásával magára vállalt. A csehszlovák kormány arra is figyelmeztetett, hogy az úgynevezett szudétanémet-napoknak Ausztriában való megtartását Csehszlovákia ellen irányuló barátságtalan cselekedetnek tekinti. Ausztria válasza a csehszlovák jegyzékre egyáltalában nem volt kielégítő. Az osztrák kormány leplezni igyekezett a manifesztációk igazi jellegét és megkísérelte bebizonyítani, hogy ezek az úgynevezett szudétanémet-napok csak „a volt szudétanémetek ünnepi találkozói, melyek kizárólag honfitársi-kulturális jellegűek." A csehszlovák kormány e helyzetben szükségesnek tartotta, hogy erről részletesen tájékoztassa a Szovjetunió, az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország kormányát, mint a független és demokratikus Ausztria felújításáról szóló államszerződés aláíróit. Az úgynevezett szudétanémet-napok lefolyása, melyek Bécsben 1959. május 17-én értek véget, teljes mértékben megmutatta,' mit értenek a volt szudétanémetek az „ünnepi bécsi találkozó" alatt és már elejétől fogva az igazságnak mennyire nem megfelelően érveltek e manifesztációk „honfitársi-kulturális jellegével". E manifesztációk egész lefolyása arról tanúskodott, hogy a Csehszlovákiából a második világháború után kitelepített volt henleinisták nem hagytak fel a megtorlás gondolatával és egyre nagyobb gyűlöletet szítanak Csehszlovákia, valamint más országok ellen. Lodgman von Auen, „a szudétanémet honfitársi egyesület" képviselője a „Drang nach Osten" féle náci szellemben követelte „az elvesztett német területek visszaszármaztatását", amit a „Lebensraum"-ről hangoztatott hírhedt náci jelszavakkal indokolt meg. Erről tanúskodnak következő kijelentései: „Mi itt Nyugaton arra kényszerülünk, hogy olyan területen összezsúfolva éljünk, mely egyre kisebb lesz, míg Keleten hatalmas üres és meg nem művelt területek vannak". S az a javaslata, hogy a külügyminiszterek genfi értekezletére küldjenek táviratot, mely azt a követelést fejezi ki, hogy „a genfi értekezletnek meg kell tárgyalnia a szudétanémetek Csehszlovákiába való visszatérésének kérdését is." A szudéta revansisták a manifesztáción a „Wehrmacht" elesett tagjairól megemlékezve nyíltan kijelentették, hogy ők Hitler örökének megvalósítói és a következőket hangsúlyozták: „A Hitler-hadsereg halottai értünk estek el, s e lánc utolsó szeme mi vagyunk ... Az ő harcuk a mi harcunk, az ő tevékenységük, a mi tevékenységünk is." A osztrák kormány pedig a legkevésbé sem tartotta magát távol ezektől a manifesztációktői, sőt Raab kancellár, Pittermann alkancellár, Drimmel és Heimer miniszterek, Jonas, Bécs polgármestere és helyettesei, Kreiski és Grubhofer államtitkárok, valamint mások részvételével azonosította magát politikai célkitűzéseikkel. A manifesztációk csehszlovákellenes jellegét kidomborította a Német Szövetségi Köztársaság hivatalos képviselőinek, Seebohm közismert revansista miniszternek, valamint másoknak részvétele. Provokatívnak kell tekintenünk különféle züllött elemek, például a Csehszlovákiából és más országokból emigrált úgynevezett politikusok részvételét is, ha megfontoljuk, hogy Ausztria rendes diplomáciai kapcsolatokat tart fenn ezekkel az országokkal. A manilesztációkon közvetlen támadásokat intéztek a háború utáni szerződések és egyezmények ellen, különösen a potsdami egyezmény ellen, mely a hitleri Németország veresége utáni viszonyok rendezésére vonatkozik. Nagyon aggasztó, hogy például Helmer miniszter és mások is kijelentették, hogy a potsdami egyezmény ellenkezik a nemzetközi joggal. Az úgynevezett szudétanémet-napok célja nem volt csupán az, hogy részvevői a csehszlovák állam területi egysége és biztonsága ellen irányuló követelményeket támasszanak, durván sértegessék Csehszlovákia népét, hanem e manifesztációkon támadták azokat a szerződéseket és egyezményeket is, melyek arra voltak hivatva, hogy a második világháború után lehetetlenné tegyék a német Imperializmus célkitűzéseinek ismételt érvényre juttatását. Megütközésünket fejezzük ki afelett, hogy Raab szövetségi kancellár többek között kijelentette: „A háború után egyes államok helyesnek tartották azt, hogy az osztrák határon túlra kergessenek olyan embereket, akik évszázadokon át saját földjükön éltek, s ezt csak azért tették, mert németül beszéltek." Ez a kijelentés nem más, mint a történelmi tények legnyilvánvalóbb elferdítése. Közismert tény, hogy a volt szudétanémeteket nem azért telepítették ki, mert „németül beszéltek", hanem azért, mert Hitler ötödik hadoszlopaként szétbomlasztották Csehszlovákiát és a náci megszállás idején németbirodalml uraikkal egyUtt a leggonoszabb hóhérai voltak a cseh népnek, melyet teljesen ki akartak Irtani. Szörnyű vétkük következtében nemcsak „egyes államok", hanem a Hitler elleni koalícióhoz tartozó négy nagyhatalom, az Amerikai Egyesült Államok, NagyBritannia, Franciaország és a Szovjetunió is elvileg megegyeztek olyan intézkedések végrehajtásában, hogy ezek a gonosztettek már sohasem ismétlődhessenek meg. Az a sokoldalú támogatás, melyben az osztrák kormány részesítette az úgynevezett szudétanémet-napok szervezőit, olyan „ártatlan" egyének támogatása, mint például Leo Schuberté, a Német Szövetségi Köztársaságban élő kitelepítettek revansista szervezetének funkcionáriusáé, aki A 6/352 szám alatt volt bejegyezve a háborús gonosztevők névjegyzékében, vagypedig É. Mlchelé, az Osztrák Szudétanémet Szövetség elnökéé, aki Csehszlovákia megszállása idején a prágai náci rendőrség magasrangú tisztje volt, valamint számos más egyéneké, akik az úgynevezett szudétanéniet-napok szervezésében aktív részt vettek. A bécsi manifesztáclókon hangoztatott hallatlan revansista követelményekkel kapcsolatosan a legnagyobb határozottsággal Id kell jelentenünk, hogy a németek kitelepítését Csehszlovákiából az érvényben levő nemzetközi szerződések alapján Igazságos cselekedetként hajtották végre, ez a kitelepítés végérvényes, és ezért erről senkivel sem vitázhatunk és nem is fogunk vitázni. (Folytatás a 2. oldalon) Prága lakossága ma fogadja a Bolgár Népköztársaság párt- és kormány küldöttségét (ČTK) — Hazánk fővárosának lakosai ma, május 21-én fogadják a Bolgár Népköztársaság párt- és kormányküldöttségét, melyet Todor Zsivkov elvtárs, Bulgária Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára vezet. A bolgár párt- és kormányküldöttség Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a Csehszlovák Köztársaság kormányának meghívására érkezik hazánkba. A bolgár párt- és kormányküldöttség tagjai hazánkban tartózkodásuk alatt megtekintenek egyes ipari üzemeket, egységes földművesszövetkezeteket, megismerkednek népünk életével és munkasikereivel. TODOR ZSIVKOV ELVTÁRS. BULGÁRIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK ELSŐ TITKÁRA. Todor Zsivkov elvtárs, 1911. szeptember 7-én, a szófiai kerületben Pravec faluban, szegény parasztcsalád gyermekeként született. Már egész fiatalon megtalálta helyét a bolgár munkásosztály dicső hadseregének soraiban, mint a szófiai állami nyomda munkása. Egyidejűleg a szófiai grafikai középiskolát látogatta, s el is végezte. 1930-ban belépett a Bolgár Kommunista Ifjúsági Szövetség soraiba, majd 1932-ben Bulgária Kommunista Pártja tagja lett. A párt akkor illegalitásban működött. Röviddel ezután a párt felelősségteljes funkcióval bízta meg. Először a párt szófiai II. körzeti bizottságának tagja és 1934-től 1936-ig a párt III. körzeti bizottságának titkára, ezenkívül a BKP szófiai kerületi bizottságának tagja volt. Todor Zsivkov elvtárs a második világháború kirobbanásáig aktív tevékenységet fejtett ki a szófiai városi pártszervezet szervezési-politikai megszilárdítása érdekében. Amikor hitleri haderők léptek Bulgária földjére és a fasiszta Németország megtámadta a Szovjetuniót, Todor Zsivkov elvtárs a szófiai pártszervezetek egyik vezetőjeként nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy az egész országban megszervezzék a harcot a hitleri megszállók és bulgária csatlósaik ellen. A párt megbízásából a párt szófiai kerületi bizottságának tagjaként 1943-ban ő lett az első felkelési hadműveleti övezetben a partizánmozgalom egyik szervezője. A partizánmozgalom az ö aktiv részvételével hatalmasan fellendült a szófiai kerületben. Amikor 1944. szeptember 9-én kirobbant a népi fasisztaellenes felkelés, Todor Zsivkov elvtárs a felkelő alakulatok parancsnoka, melyek részt vettek a fasiszta diktatúra megdöntésében és a népi kormány hatalomra juttatásában az ország fővárosában. Todor Zsivkov elvtárs 1944. szeptember 9. után a párt- és az államapparátusban felelősségteljes beosztásban dolgozott. 1945-ben megválasztották Bulgária Kommunista Pártja Központi Bizottságának póttagjává és 1948-ban rendes tagjává. Az 1948—1949-es években a párt szófial városi bizottságának első titkára volt és egyidejűleg megválasztották a Hazafias Front városi bizottságának, valamint a szófiai városi népi tanácsnak elnökévé. A párt központi bizottsága M50-ben megválasztotta Bulgária Kommunista Pártja Központi Bizottsága politikai irodájának póttagjává és a BKP KB titkárává. Todor Zsivkov elvtárs 1951 óta a BfCP KB politikai irodájának tagja. 1954-ben megválasztották a BKP Központi Bizottságának első titkárává. Todor Zsivkov elvtárs 1945-től a népi gyűlés képviselője, a Bolgár Népköztársaság Népi Gyűlése Elnökségének és a Hazafias Front Nemzeti Tanácsának tagja. ANTON JUGOV ELVTÁRS, BULGÁRIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGA POLITIKAI IRODÁJÁNAK TAGJA, A BOLGÁR NÉPKÖZTÁRSASÁG MINISZTERTANÁCSÁNAK ELNÖKE. Ánton Jugov elvtárs 1904. augusztus 5-én szegény parasztcsalád gyermekeként született. Korán elvesztette apját és gyerekkora óta dolgoznia kellett. Már 14 éves korában a plovdivi dohánygyár munkása volt. Aktív részt vett a plovdivi dohányipari munkások harcaiban és sztrájkjaiban. A sztrájkokban való részvételéért 1920-ban elbocsátották a munkából. Még ugyanabban az évben belépett a Bolgár Kommunista Ifjúsági Szövetség soraiba és aktív részt vett az ifjúság forradalmi mozgalmában. Egyike volt a plovdivi és az ország más városaiban dolgozó dohányipari munkások sztrájkharcai fő szemezőinek. Anton Jugov 1923-ban, a szeptemberi fasisztaellenes felkelés napjaiban a harcos csoportok összekötője volt. 1928ban belépett Bulgária dicső Kommunista Pártjába. 1933-ig a párt plovdivi kerületi bizottságának tagja volt és ezután a Központi Bizottság apparátusában felelősségteljes pártfunkciót töltött be. Anton Jugov elvtárs 1934-ben a Szovjetunióba emigrált, ahol elvégezte a lenini pártiskolát. Amikor 1936-ban visszatért hazájába, bekapcsolódott a párt és a szakszervezetek által folytatott forradalmi harcba. Anton Jugov elvtársat 1937-ben megválasztották Bulgária Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagjává, majd ugyanabban az évben a Központi Bizottság politikai irodájának tagjává is; e funkciót a mai napig betölti. A párt megbízásából évek hosszú során át az ifjúság körében és a szakszervezetekben fejtett ki tevékenységet. Anton Jugov elvtársat forradalmi tevékenységéért többször börtönbe vetették és internálták. Amikor a hitleri hordák 1941-ben álnokul megtámadták a Szovjetuniót, Jugov elvtársat letartóztatták, a „Gonda voda" koncentrációs táborba szállították, ahonnan azonban rövid idő múlva megszökött. A fasiszta bíróság A. Jugov elvtársat in contumaciam halálra ítélte. Anton Jugov a második világháború idején a párt Központi Bizottsága mellett működő katonai bizottság vezetőjeként, a Központ! Bizottság titkáraként és a nemzeti felszabadító felkelő hadsereg vezérkara tagjaként fontos szerepet játszott a nemzeti fasisztaellenes harc kiterjesztésében, az 1944. szeptember 9-én kirobbant népi felkelés előkészítésében és megvalósításában. Amikor Bulgária felszabadult a fasizmus járma alól és az országban a népi demokratikus rendszer jutott hatalomhoz, Anton Jugov elvtársat a Hazafias Front kormányának belügyminiszterévé nevezték ki. 1950. januárjától a nehézgépipari miniszter és 1952-től a minisztertanács alelnökének funkcióját töltötte be. , A népi gyűlés 1956. áprilisában egyhangúlag megválasztotta Anton Jugov elvtársat a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnökévé, mely igen felelős állami funkcióban a mai napig is lendülettel és fáradhatatlanul dolgozik. A KÜLÜGYMINISZTEREK GENFI ÉRTEKEZLETE : Gromiko: MEG NEM MERÜLTEK KI az álláspontok összeegyeztetésének lehetőségei A keddi ülésen felszólaló nyugati küldöttek Grewe, Couve de Murville és Selwyn Lloyd ellenvetéseket tettek a szovjet javaslattal szemben. Grewe beszédében semmi újat nem mondott a bonni kormánynak a tárgyalt problémákkal kapcsolatos álláspontjáról. Mindenekelőtt „vádat" próbáit emelni a Szovjetunió kormánya ellen, hogy „három állam" alakítását javasolja német földön, - az NDK, az NSZK és Nyugat-Berlin létezését. Nyilvánvalóan elkerülte a figyelmét, hogy e három egység már létezik a német földön és ezért nincs mit „javasolni." Grewe beszéde további részében 1 kijelentette, hogy a békeszerződés szovjet javaslata „megkülönböztetés" Németországgal szemben, ugyanakkor éreztette, hogy a bonni kormány a szovjet békeszerződési tervezetben leginkább azt a rendelkezést rosszalja, mely Németország kötelességévé teszi, hogy ne vegyen részt katonai csoportosulásokban, hogy korlátozza fegyveres erőinek és fegyverzetének létszámát, továbbá hogy foganatosítson intézkedéseket a nácizmus és militarizmus feltámasztása ellen. Grewe az igazsággal ellentétben azt állította, hogy ezek a rendelkezések „megfosztanák a német állampolgárokat biztonságuktól." Köztudomású, hogy a szovjet békeszerződési tervezet Németországnak főként támadó fegyverekkel, azaz elsősorban atomfegyverekkel való fel-, szerelését ellenzi, amire a bonni kormány annyira törekszik. Grewe továbbá megkísérelte azon ismert tények tagadását, hogy a nyugatnémet kormány politikájában a revansizmus és militarizmus veszélyes irányzatai ütik fel a fejüket. Végül kijelentette, hogy a békeszerződés csupán „az egész német nép" kormányával Irható alá. A békeszerződés feltételei megteremtése (Folytatás a 3. oldalog