Új Szó, 1959. május (12. évfolyam, 119-149.szám)

1959-05-16 / 134. szám, szombat

Az SZLKP Központi Blzolttágánab1959. május 7-8-i ülése Vasil B i ľa k elvtárs felszólalása Azt iiiazem, nem tévedek, ha kifejezem azt a meggyőződésemet, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának az élet és az iskola szorosabb kapcsolatáról és a nevelés, valamint művelődés továbbfejlesztéséről szóló határozatát iskoláink történetében a legfontosabb okiratnak tekinthetjük. Az iskola és különösen a tanító igen jelentős eszköz e történelmi fontosságú feladat teljesítése során. Idősebb tanítóink túlnyomó többsége is lelkiismeretesen végzi teendőjét, maradéktalanul egybeforrt: dolgozó népünkkel és meggyőződéssel fogja teljesíteni az új nemzedék nevelésével kapcsolatos feladatokat. A felszabadítás óta pártunkhoz és népünkhöz hű sok ezer új tanító nőtt fel hazánkban. Ma már hatalmas, csaknem 35 ezer főnyi tanítóhadsereggel rendelkezünk és a tanítók közül a legtöbben népművelőkként és kulturális dolgozókként is tevékenykednek. Ugyanúgy, mint többi dolgozóink, tanítóink is részesültek'a szocialista társadalmi rendszer nyújtotta nagy előnyökben. A tanítónak ma már nem kell eltűrnie elnyomatást és a képzettség különböző foka szerinti megkülönböztetést, megaláztatást, hanem ellenkezőleg minden tanító olyan megbecsülésben részesül, mint soha azelőtt és semmilyen azelőtti társadalomban s amilyenben a tanító a burzsoá rendszerben nem is részesülhet. Ez a legtöbb tanító munkájában kedvezően tükröiődik vissza. Számos községben és iskolában tanító nélkül a kulturális népnevelő munka el sem képzelhető. A tanító a kulturális és népnevelő rendezvények lelke. Szocialista iskolánknak olyan tanítókra van szüksége, és a jövőben még inkább lesz szüksége, akik a szocializmust a legigazságosabb társadalmi rendnek, az emberi társadalom fejlődése elengedhetetlen törvényszerűségének tekintik és nemcsak magyarázni fogják a szocializmus magas erkölcsi elveit, hanem maguk is ezeknek az elveknek megfelelően fognak élni Vannak már ilyen tanítóink. Szlovákiában sok száz tanítónak adományozták az „Érdemes tanító" és „Példás tanító" büszke címet. Olyan tanítókról van szó, akik kiváló eredményeket érnek el az iskolai nevelőmunkában, helyesen juttatják érvényre a tudományos világnézet elveit a tananyag magyarázása során és nemcsak az iskolában, hanem az iskolán kívül is igazi tanítókként lépnek fel. segítséget nyújtva mind a gyermekeknek, mind a szülőknek, Az a nagy áldozatkészség, melyet számos tanító tanúsít pártunknak az összes eigányszármazású gyermekek oktatásáról szóló határozata teljesítésében, arról tanúskodik, mily nagyfokú tanítóinknak az ember iránti helyes érzéke. A lakosság körében kifejtett tevékenységükkel hozzájárulnak a faji előítéletek és a múltból származó egyéb előítéletek kiküszöböléséhoz. Olyan tanítók, mint a seredi Bočkay elvtárs és mások is munkájukkal bebizonyítják, hogy ők az új szocialista tanítók típusai. A sikerek azonban nem takargathatják előttünk azt a tényt, hogy mind a tanítók kiválogatását és nevelését illetőleg, mind az egész tanítói karban még számos igen aggasztó fogyatékosság mutatkozik. Egyes fogyatékosságokat közvetlenül az Iskola- és Kulturális Ügyek Megbízotti Hivatala idézett elő. Megmutatkozott, hogy egyes tankönyveket és oktatási anyagot olyan emberek állították össze, akik sohasem tanítottak és már régen elfelejtették ifjúságukat. A tankönyvek kidolgozása során többeknél nagyobb volt a kereskedelmi szellem és az anyagi érdek, mint a pedagógiai szempont jelentősége. Igen aggasztó fogyatékosságnak kell tekinteni azt is, hogy a tanulók közül sokan buknak meg a nyolcéves iskolákban. Az iskolákban előforduló fogyatékosságokat az is okozza, hogy alacsony a tanítói kar eszmei színvonala és túl enyhén lép fel a számunkra idegen ideológiák elleni harcban. Számos iskolában inkább az ál-kollegialitás szelleme, mint az elvtársi bírálat és önbírálat módszerei jutnak érvényre. Ahol ilyen kollegialitás érvényesül, ott nem létezik elvtársi bírálat, nem bontakozik ki a tanítók kezdeményezése. A tanítói kar nem fejlődik. A tananyagot nem alkotó módon, hanem gépiesen adják elő. Egyesek munkájuk fő feladataként azt tekintik, miként titkolhatnak el az iskolában előforduló minden fogyatékosságot az iskolaigazgatásszervei és a pártszervek előtt. Ezt a gyakorlatot nagymértékben az igazgatók is támogatják, hogy iskolájuk a „jó iskola" benyomását keltse, úgymond „jó kollektívával" rendelkeznek, teljes „az egység" és nem értik meg azt, hogy az ilyen eszmenélküli egység nem nyújt segítséget az ifjú nemzedék nevelésében, hanem árt iskoláinknak és nevelőmunkánknak is. Ezzel kapcsolatosan meg szeretném említeni azt az elvet, amelyet pártunk Központi Bizottsága tűzött ki és amelyet iskolaigazgatási szerveink helytelenül értelmeztek. A tanítói káderek állandósításának elvéről van szó. Ez az elv teljes mértékben helyes és rendkívül nagy jelentőségű, mert a tanítónak a biztonság érzésére van szüksége, hogy az az iskola vagy község, ahová beosztották, hosszú ideig leszmunkahelye, hogy megismerhesse az embereket és az emberek megismerhessék őt, hogy a tanítónak távlatai legyenek és ne váljék különféle véletlenek játékává. Ez az elv lehetőséget ad a lakosság körében végzendő kultúrális, népművelőmunka hosszú időre szőlő tervének, valamint az önművelődés tervének kidolgozására. Ez különösen a jövőben lesz fontos, amikor a másodfokú iskolákban oktató tanítók foglakozásuk mellett folytatják majd tanulmányaikat. A káderek állandósításának elve azonban nem jelenti azt, hogy tekintet nélkül szakképzettségükre, főleg pedig osztályszempontból való és politikai megbízhatóságukra mindenkit a régi helyén hagyunk meg, hanem azt jelenti, hogy továbbra is nevelnünk kell -a tanítókat, növelnünk kell szakképzettségüket és olyan tanítókkal kell rendelkeznünk, akikre hosszú időre rábízhatjuk működésük helyén f"y egész nemzedék nevelését. Ezért áttekintéssel kell rendelkeznünk a tényleges helyzetről, pontos tervvel a káderszükségletről, áttekintéssel a tanító ideológiai, pedagógiai és szakmai ismereteiről. A káderek állandósításának ilyen terve álljon rendelkezésre a járásokban, a kerületekben s az Iskolaés a Kulturális Ügyek Megbízotti Hivatalában is. Másrészt nem biztosítható az állandó rraihka az iskolában olyan tanítónőnek, mint amilyen Anna Kartusová. a bratislavai Szarvas utcai nyolcéves középiskola tanítónője, aki vallási fanatizmusból üldözi a pionírokat és ahol lehet, árt nekik. Sajnos az ilyen esetek nem egyedülállók. Előfordulnak (jóllehet leplezetten és álcázottan) az olyan esetek is, amikor a gyermekek, akik pionírok és igen lelkiismeretesen teljesítik feladataikat, papír és vashulladékot gyűjtenek, jelentős összegeket gyűjtöttek össze a szolidaritási alapra, stb., különböző módon indokolással rossz jegyet kapnak magaviseletből, azonban a fő indítóok az, hogy nem járnak' vallásórára. E téren főleg a nagyobb városokban, a kerületi székhelyeken és Bratislavában különösen nem kielégítő a helyzet. Messze távlatra kell tekintenünk, ha mindent az új tanító nevelésére bízunk. Ezért szükséges, hogy kellő munkát végezzünk a tanítók mostani seregének körében és úgy neveljük át őket, hogy teljesítsék mindazokat a követelményeket, amelyeket a szocialista tanítóval szemben támasztunk. Ily értelemben kell átépítenünk a tanítók továbbképzésének,egész rendszerét, ily értelemben kell ennek irányt adnunk. Az Iskola- és Kulturális Ügyek Megbízotti Hivatala gondoskodni fog a magas színvonalú pedagógiai és szakképzettségről, azonban -ezzel egyidejűleg szükséges, hogy a tanítók körében végzendő munkából az eddiginél sokkal nagyobb mértékben a járási pártbizottságok is kivegyék részüket. Helyes volna, ha külön ä tanítók számára hosszú időtartamra szóló szemináriumi terveket dolgoznának ki és e szemináriumokban nemcsak a járás vagy az adott falu időszerű problémáit magyaráznák, hanem elméleti-filozófiai kérdéseket is, melyek sok esetben éppen tanítóink előtt tisztázatlanok. Figyelembe kell vennünk, hogy életünkben történelmi jelentőségű változásokra került sor. A tanítókra már nem tekinthetünk úgy, mint egykor, azaz olyan értelemben, hogy ő tanító, ő maga oktat és ezért a párt segítsége nélkül is értenie kell a tanuláshoz. Valamikor a tanító rendszerint a legműveltebb ember volt a községben. Csupán ő, avagy még néhány más ember olvasott könyveket, fizetett elő folyóiratokra, és a községben igen sok írástudatlan ember élt. Ma már egészen más a helyzet. A községben már sok középiskolai végzettségű ember él, akik a járásban dolgoznak és a községben laknak. Az EFSZ-ekben már agronómusok, zootcchnikusok dolgoznak, a községben helyi rádió van, filmeket adnak elő, kölcsönkönyvtár működik és folyóiratok érkeznek az előfizetőkhöz. A mi falunk már korántsem a régi, visszamaradt falu, hanem olyan falu, amely új, kulturális életet él. Ezért a mai tanító színvonalának aránytalanul magasabbnak kell lennie, mint a múltban. Hiszen ma mind az ifjak, mind az öregek választ kérnek a belpolitikával és nemzetközi helyzettel kapcsolatos számos kérdésre, a tudomány és a technika, valamint a tudományos világnézet kérdéseire. Erre pedig választ kell adni. A tanító a pártszervek és szervezetek segítsége, a tanítók szilárd eszmei irányítása nélkül önmaga mindezt könyvekből nem sajátíthatja el, különösen pedig nem sajátíthatja el a gondolkodásmód, és a magyarázás marxista módszereit. Ezzel kapcsolatosan a kerületekben a tanítók nevelésére létesülő pedagógiai intézetek lépnek előtérbe Jó eredményeket ér el a párt žilinai kerületi bizottságának irodája, mely igen gondosan választ ki minden olyan tanítót, aki a pedagógiai intézetben fog tanítani. Hasonlóképpen rendkívüli figyelmet kell for'ditani a pedagógiai intézetek hallgatóinak kiválasztására is. Fontos az is, hogy úgy, mint Zilinán, a többi kerületekben és járásokban is foglalkozzanak azzal a kérdéssel, hogy a tanítók tényleg lakást kapjanak, a falun lakhassanak és így az iskolán kívül is végezhessenek nevelőmunkát. Továbbá szükséges, hogy minden főiskolai tanár sajátítsa el az ifjúsági nevelés módszerét és ne ismétlődjék meg az, amikor a főiskolai tanárok rendszerint úgy vélték, hogy ez rájuk nem vonatkozik. Az iskolákban működő tanítók kollektív munkája megjavításának kulcsát az igazgatókban és a tanfelügyelőkben látjuk. A felsorolt néhány negatív példa nem jelenti azt, hogy iskoláink terén rossz a helyzet. E példákat főleg azért soroltam fel, hogy hangsúlyozzam a tanítók körében végzendő munkával, a kiválogatásukkal és nevelésükkel járó nagy felelősséget. Viliam Šalgovic elvtárs felszólalása A művészet már a kiszákmányolók elleni küzdelem, de főként a proletárdiktatúra folyamatában a proletariátus általános harcának elengedhetetlen és nagyon hatásos része lett. A művészet csak akkor teljesítette funkcióját, amikor elősegítette a fő társadalmi problémák megoldását. Pártunk ezért mindig arra törekedett, hogy a művészet teljes súlyával, minden eszközével és formájával népünk igazságos és nagy céljainak elérését szolgálja. Nemcsak a múlt nagy művészei, hanem mai művészeink többségét is a népük iránti odadás, népük szeretete és szolgálata jellemezte. Műveikben kifejezték és kifejezik a szülőföld, a haza és mindenekelőtt népük szeretetét. Annak eredményeképpen, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja helyesen irányít és nevel, annak eredményeképpen, hogy elsajátítsák a tudományos kommunista világnézetet, művészeink túlnyomó többsége ma világosan tudatosítja, hogy a néphez tartozás és a nép szolgálata a mindennapi életben a kommunista párt politikájáért folytatott küzdelmet jelenti. Ezért ipegsokszorozták és a CSKP-hez való húséghez fűzték népük iránti szeretetüket. A nép így értelmezett pártos szolgálatából születtek meg művészeink óslzéi nagy alkotásai. Már ma kijelenthetjük, hogy Eugen Suchoft, vagy Dezider Kardos, Martin Benka vagy Vincent Hložník, František Hečko, Andrej Plavka vagy Vladimír Mináč alkotásai és sok más kiváló művészünk alkotásai méltóképpen gazdagítják a csehszlovák szocialista művészet kincsesházát — gyönyörű korunk méltó alkotásait. E napokban folynak a kultúra, a tudomány és a művészet alkotói és a dolgozók összejövetelei a szocia lista kultúra kongresszusának elő készületei keretében. A szocialista kultúra kongresszusa előtt tartott eddigi összejövetelekből — melyeken csak Szlovákiában 52 ezer dolgozó vett részt, — nagyon világosan ki tűnik, hogy csak az eszmeileg és művészileg értékes mű képes megnyerni dolgozóink szívét. Ez a követelmény csak akkor teljesíthető, ha minden művészi alkotást kommunista szellem hat át, ha népünk minden művészi alkotásból kiérzi mindannak elítélését, ami fékezi, feltartóztatja vagy egy pillanatra is megpróbálja lassítani szocialista építésünket. A régi, elmaradó és ártalmas elítélése az élethű művészi ábrázolásnak csupán egyik oldala. Vele együtt kell tartania az ösztönzésnek, a lelkesítésnek azzal kapcsolatban, amit megvalósítunk. Ne borúlátás, mely a távlatnélküli kapitalizmus kifejezője s a vele összefüggő csüggedés, hanem a derűlátás és a mai örömteljes valóságból, a reális távlatból, a kollektív munkából eredő lelkesedés hasson át egyre jobban minden művészi alkotást. Teljes mértékben tudatában vagyunk annak, hogy ilyen művet csak politikailag szilárd, ideológilag fejlett, népének midennapi örömeivel és gondjaival összeforrott tehetséges művész alkothat. A szocializmus korszakában, amikor az élet az előző korszakokhoz viszonyítva mérföldes léptekkel halad előre, a művész rendelkezzék felkészültséggel és az új társadalmi rend építésében való aktív részvételével állandóan egészítse ki élettapasztalatait. Ezért az eddiginél sokkal nyomatékosabban hangsúlyozzuk nemcsak a művészek alkalmi kirándulásait a dolgozók közé, hanem főként azt, hogv minden egyes művész a szocializmus építésének befejezésén végzett aktív munkában közvetlenül teljes szépségükben és bonyolultságukban ismerje meg az emberek életének összes* problémáit. A szocialista kultúra kongresszusának előkészületei során ez irányban határozott lépést tettünk. Ám eddig csupán egy lépést. Fontos, hogy a kampány a kultúra, a tudomány és a művészet, valamint szövetkezeti és üzemi dolgozóink kapcsolatának tartós módszerévé váljék. Az eddigi módszerek igazolják, hogy a művészek néha meglepetéssel, de örömmel ismerik el dolgozóink rendkívül magas kulturális színvonalát. E tekintetben a művészek, akadémikusok, írók és főiskolai tanárok több izben szilárd barátságot kötöttek az üzemek és EFSZ-ek munkaközösségeivel. Ez pedig nagy, a múltban ismeretlen dolog. Ha minden pártszervezet és párttag éppúgy, mint a szocialista kultúra kongresszusának előkészületei során, a jövőben is nagy gondot fordít és elősegíti kultúránk és a nép életének szorosabb kapcsolatát, meggyőződésem, hogy döntő módon meggyorsul a szocialista eszmék végső győzelme egész kultúrális frontunkon és újabb kiváló tudományos és művészi alkotások születnek. Kultúránk, tudományunk, művészetünk és a nép életének szoros öszszeforrottsága a leghatékonyabb fegyverek egyike a revizionizmus ellen, mely a kultúra társadalmi jelentőségének, átalakító szerepének gyengítésére törekszik. A kultúra és a művészet terén a revizionizmus lényege elsősorban a pártnak a társadalmi élet valamennyi szakaszán betöltött vezető szerepére vonatkozó marxista elvek nyílt vagy leplezett tagadása, az a törekvés, hogy a művészi munkából a pártirányítás alól kicsúszó afféle autonóm területet alakítson, a művészet megismerő és nevelő funkciójának tagadása, a művészeknek, mint sajátos rétegnek az osztályok fölé és az állammal szerribe állítása, a művészi alkotások pártos szellemének elvetése, a valóság élethű visszatükrözésének megtagadása. Lenin eszmeileg már régen szétzúzta a revizionista nézeteket, a párt is mindenkor és idejében szétzúzta őket, alighogy felütötték fejüket megnyilatkozásai vagy tünetei. Igy a CSKP XI. kongresszusa és ennek szellemében a revizionizmusról tartott országos értekezlet, valamint a revizionizmusról tartott országos szeminárium elméletileg szétzúzta a revizionizmust és megnyilakozásait. A revizionizmus azonban ideológiai téren jelentkező veszélyes betegség. Ha nem pusztul el utolsó sejtje, még mindig fennáll a feléledés és fertőzés veszélye. Művészetünkben is előfordult ilyen fertőzés. Nemegyszer támadták a művészet terén a párt irányítását. Ez közvetlenül visszatükröződött a csehszlovákiai írók II. kongresszusán elhangzott helytelen és ártalmas nézetekben, melyeket egyes fiatal művészek és műbírálók átvettek és tovább terjesztettek. Hasonló nézetek nemcsak az írók, hanem a képzőművészek, színművészek körében és a művészet más területén is felütötték fejüket. Igy például Matuštík műbíráló 1956-ban kijelentette: „Évtizedünk igazolta, hogy t a tradicionalista és álrealista nézetek 1949-óta szembetűnően túlsúlyba kezdenek jutni a kulturális élet irányításában", 1958-ban pedig dicsőíti a Galanda-csoport művészetében megnyilvánuló formalista irányzatokat: az olyan alkotás, mely így egészségesen, pozitívan, alkotó módon és szépítgetés nélkül vitázik a világgal és a művészettel, nem i szorul eszközeinek csinosítására". ! A művészet különböző szakaszairól ! említhetnénk hasonló helytelen, a revizionizmushoz közelálló idézete- ! ket. Miért említem? Azért, hogy szemléltetően megmutassam, milyen formában jelentkeznek a revizionista irányzatok. A művészet terén sikeresen küzdünk a revizionista nézetek ellen. Ilyen értelemben nagyon hasznos volt a Mladá Tvorba című folyóirat elemzése. Ebben körülbelül 50' neves író és műbíráló vett részt. A pártcsoportok és szervezetek az ő jelenlétükben tárgyaltak egyesek helytelen nézeteiről. A bratislavai városi pártbizottságon is megbeszélést folytattak velük. Hasonlóképpen foglalkoztunk a színházi kritikában felmerült helytelen nézetekkel. A pártcsoportok és szervezetek pártmunkájának intenzívé tételével sikerült megtörni a helytelen nézetek ártalmas hullámait, megszilárdítani a pártvezetést a művészet terén. A közéleti és politikai vezető tényezők felszólalása a pártszervezetekben, mint például Majling és Bil'ak elvtársak részvétele az írók alapszervezetében, nagyon elősegíti az ügyet. Segít bizonyára az írók és művészek oktatása is, továbbá a Kultúrny život című folyóirat folyamatban levő elemzése és a művészet körében végzett pártmunka új formái is. Kérjük 3oöket, legyenek e munkában segítségünkre a kerületekben is, beszélgessenek a környezetükben élő és dolgozó művészekkel. Minden feltételünk és lehetőségünk megvan arra, hogy csírájában felszámoljuk a revizionizmus összes megnyilvánulásait és jelenségeit s a művészet terén is megszilárdítsuk a marxi-lenini eszméket, teljes győzelemre segítsük a szocia: lista művészetet. Šalgovič elvtárs a továbbiakban a ! művészeti szövetségek komoly küldetéséről beszélt és ezzel kapcsolatban kijelentette: „Mélyebben keil kidolgozni a művészet társadalmi jelentőségének, a szocialista realizmus elméletének kérdéseit és segíteni kell a kezdő, fiatal művészeknek. Az eddiginél következetesebb gondot fordítsunk a sajtószervekre, hogy ne ismétlődjenek bennük téves, életünket eltorzító és meghamisító nézetek. A művészeti szövetségek sajtószerveiben nincs helye a népünket rágalmazó, az olvasók, a művészek és a fiatal művésznemzedék gonao'kodásában zűrzavart és kétséget keltő revizionista megnyilvánulásoknak. A szövetségek és a sajtószervek vezetősége biztosítsa a művészi alkotás kérdéseiről folytatandó eszmecserét, küzdjön a passzivitás és az alkotás égető kérdéseinek érintésével szemben megnyilvánuló kedvtelenség ellen, egyszersmind biztosítsa a helyes marxista álláspontot és cáfolja meg a téves nézeteket. Ez vonatkozik a kiadóvállalatok munkájára is. E téren a szövetség fórumán előre meg kell vitatni és értékelni a kiadásra vagy kiállításra szánt műveket, hogy ne keletkezzenek politikai és anyagi károk. A művészeknek, mint közéleti tényezőnek helyzetét a történelem során sohasem értékelték oly nagyra, mint a szocialista társadalomban. A művészeti értékek alkotói iránt megnyilvánuló bizalom és tisztelet egyszersmind kötelez is. A polgári társadalomban minden haladó szellemű művész elkerülhetetlenül ellentétbe kerül azzal az osztállyal, melynek helyzete gazdasági és társadalmi elnyomásra épül. Társadalmunkban a művésznek minden lehetősége megvan tehetségének és képességének érvényesítésére, mivel a vezető munkásosztály és a CSKP ellene van midennemü elnyomásnak és céljaik azonosak az egész társadalom érdekeivel. Ezért mindenkor aggasztani fog bennünket, • ha akadnak ölyan alkotóművészek, akik valami rendkívülinek fogják tartani magukat a közös célért lelkesülő dolgozók társadalmában. Nincs rosszabb és veszélyesebb a művészi alkotás szempontjából, mint a kivételesség. különlegesség. idegenség és elszigeteltség érzelme az osztálynélküli társadalmat építő közösség központjában. UJ SZÓ 5 * 1939. május 16.