Új Szó, 1959. április (12. évfolyam, 89-118.szám)

1959-04-12 / 100. szám, vasárnap

Egyes amerikai tábornokok felelőtlen nyilatkozatai R. J. Malinovszkijnak, a Szovjetunió marsaiijának cikke a moszkvai Pravdában Moszkva (ČTK) - A moszkvai Pravda április 11-én közölte Malinovszkij marsallnak, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének cikkét. A cikk többek közt a következőket írja: A béke megszilárdításáért harcoló erők az utóbbi hónapokban bizonyos sikert értek el. A különböző társadalmi-politikai rendszerű államok békés egymás mellett élésének és együttműködésének eszméjét, amely megtestesül az SZKP XXI. kongreszszusának dokumentumaiban és a szovjet kormány konkrét külpolitikai intézkedéseiben, lelkes egyetértéssel fogadták az emberek milliói valamenynyi országban. A háború utáni évek tapasztalatai megmutatták, hogy e feszültséget előidéző vitás nemzetközi kérdéseket csupán a Nyugat és a Kelet között, a józan ész, nem pedig az erőpolitika szemszögéből folytatott tárgyalásokkal lehet megoldani. A széles közvélemény nyomására a nyugati hatalmak végül hozzájárultak a Szovjetunió azon indítványához, hogy megtárgyalják a legfontosabb, nemzetközi problémákat. A Szovjetunió, az USA, Nagy-Britannia és Franciaország megegyeztek abban, hogy május 11-re Genfben egybehívják a külügyminiszterek értekezletét, s hogy megtárgyalják a Németországgal kötendő békeszerződést és NyugatBerlin kérdését. Ezt az értekezletet a legmagasabb szintű értekezlet követné. E hírt megelégedéssel fogadták valamennyi országban a lakosság úgyszólván összes rétegei. Ezt a lépést nemcsak a szocialista országok népei helyeslik, amelyek mindig támogattak a béke megszilárdítására irányuló minden intézkedést, hanem a nyugateurópai országok főképp Németországgal szomszédos országok népei is, valamint az ázsiai, afrikai és latinamerikai országok közéleti tényezői is, A béke ellenségei érezték, hogy a Nyugat- és a Kelet közötti gyűlöletet szító politikájukra a nemzetközi feszültség fenntartásának politikájára megsemmisítő csapás súlyosodik. Ezért különböző utakon és eszközökkel megkísérlik, hogy megakadályozzák a nemzetközi légkör enyhülését. Az USA és az USA-tól függő országok diplomáciája az ő akaratukat követve Washingtonban nagy hűhóval megrendezte az aaresszív atlanti paktum a NATO jubiláris ülését. Ez az ülés azonban nem váltotta be szervezőinek hozzáfűzött reménveit. Megnyilvánultak benne az USA és a tömb többi fő részvevője közötti komoly ellentétek, valaminta NATO fő tagjai és kis tagállamai közötti ellentétek. Ezen ellentétek magvát a Nyugat- és a Kelet közötti tárgyalások távlataihoz való viszony képezi. Jóllehet a NATO tanácsa a tömb amerikai vezéreinek parancsára mindent megtett, hogy a külügyminiszteri értekezlet és a kormányfői találkozó előkészítését bonyolulttá tegye, nem sikerült gyengítenie azt az általános és leküzdhetetlen törekvést, hogy a vitás kérdések tárgyalások útján nyerjenek megoldást. Nyilvánvalóan ebből az okból következett az amerikai tábornokok harcos nyilatkozatainak egész sora. Nem múlik el úgyszólván egy hét sem, hogy az USA katonai tényezői ne mondanának fenyegető beszédet. Beavatkoznak a politikába, igyekeznek saját recepteket előírni a nemzetközi problémák megoldására. Minden javaslat, amely egészségesebbé tenné a világ légkörét, haragot kelt az USA katonai tényezőiben. Nemrégen Norstad tábornok, a NATO európai fegyveres erőinek főparancsnoka, s utána pedig Grünther tábornok megtámadták a NATO és a Varsói Szerződés fegyveres erőinek elválasztására tett javaslatot. Most az USA tábornokai és tengernagyai különös hévvel vitatják a berlini kérdést, mintha nem békés megoldásról, hanem egy újabb háború előkészítéséről volna szó. Számukra Berlin helyzetének normalizálása kizárólag katonai stratégiai kérdés. Éppen így értelmezi a berlini problémát például Bürke tengernagy, az USA katonai tengerészeti erőinek vezérkari főnöke: „A szívósság, az erős akarat kérdése, hogy engedünk-e vagy sem". A tengernagyot semmikép sem zavarja az, hogy soha senki nem kívánta az Egyesült Államoktól, sem pedig más nyugati hatalomtól, hogy engedjenek. A nyugat-berlini megszállási rendszer felszámolása és e „frontvárosnak" szabad békés várossá való átalakítása valamennyi nemzetnek és államnak javára válik. Ezt világosan és egyértelműen megmondotta N. Sz. Hruscsov elvtárs, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke a március 19-i sajtóértekezleten. Annak ellenére, hogy a berlini kérdéssel és a Németországgal kötendő békeszerződéssel kapcsolatos szovjet javaslatok igazi lényegét több ízben is megvilágították, az USA katonai tényezői azt sürgetik, hogy e kérdést nem a tárgyalóteremben, hanem a csatatereken oldják meg. Az USA képviselőházának bizottsága április 4-én közölte McElroy hadügyminiszter kijelentését, aki a berlini kérdéssel kapcsolatban kész fegyvert alkalmazni. McElroy nyilvánosan beismerte, hogy az USA vezérkari főnökeinek egyesült csoportja különféle akciókról tárgyal a „berlini válságban". Az United States News and World Report című hetilap tájékoztatásai szerint egyes magasrangú katonai tényezők az USA-ban azt javasolták, hogy az USA tartson Németországban nagy hadgyakorlatot ejtőernyősök részvételével, hogy így megmutassa erejét a baljós berlini válságban". Az amerikai hadügyminiszter továbbá kijelentette, hogyha Berlin térségében fegyveres konfliktus keletkezik, az Egyesült Államok „bármilyen atomfegyvert" szabadon használhat. MtjElroy-éknak helyeselnek más katonai tényezők is, akik arcátlanul nukleáris bombával fenyegetik a szovjet nagyhatalmat. így például Norstad tábornok nemrégen az USA kongreszszusában ažt mondotta: „Abból indulok ki, hogyha komoly helyzetbe jutunk, alkalmaznunk kell atomfegyvereket, legyenek azok akár stratégiai, akár taktikai fegyverek". Ez borzalmas, de így van: abban az időben, amikor bizonyos enyhülés mutatkozik az államok közötti kapcsolatokban, amikor tevékeny előkészületek folynak a tárgyalásokra, az USA-ban felelőtlen kijelentések hangzanak el arról, hogy az amerikai fegyveres erők megsemmisíthetik és készek megsemmisíteni a szovjet országot. Ilyen esztelen nyilatkozatokat tesznek az USA hivatalos tényezői Twining tábornok, a vezérkari főnökök egyesült csoportjának elnöke, Bürke tengernagy, a haditengerészet és Wight tábornok a légierők vezérkari főnöke. Az amerikai katonai tényezők harcias felhívásait és a Szovjetunióra vonatkozó fenyegetéseit nem első ízben halljuk. Nem félünk tőlük. A szovjet népnek jó idegei vannak és hallott már azelőtt is fenyegetéseket. Az USA magasrangú katonai tényezőinek e felhívásai elsősorban magukat az amerikaiakat kell, hogy nyugtalanítsák, az Egyesült Államok józanul gondolkodó embereit, akik szükségszerűen tudatosítják az ilyen gyújtogató, meggondolatlan beszédek veszélyességét az USÁ-ra és a világbékére nézve. Nem véletlen, hogy Amerikában nem kevés ember fél attól, hogy Twining tábornok és az egyesült csoportban lévő kartársai, akiknek feladatuk védelmezni az amerikai nép biztonságát, nem tévesztették-e szem elől annak a megsemmisítő ellencsapásnak a következményeit, amelynek elkerülhetetlenül ki lesz téve az Egyesült Államok, ha az imperialista atomlovagok nukleáris háborút robbantanak ki. Elmúlt már az az idő, amikor az USA sebezhetetlen volt. A Szovjetunió tényleges lehetőségnek lebecsülése, ainnak a lehetőségnek lekicsinylése, hogy az agresszorra visszavágó csapást mér, valamint saját tengerentúli lehetőségei felnagyítása főképp a stratégiai ballisztikus rakétákat illetőleg nem tanúskodik az USA katonai tényezőinek józan ítélőképességéről. Ha más nem is, de az amerikai tábornokoknak és tengernagyoknak tudniok kellene, hogy a szovjet országnak mérhetetlen ereje és lehetősége van azzal válaszolni, amivel őt fenyegetik. A Szovjetunió fegyveres erői éberen őrködnek hazájuk biztonságán. Senkit sem fenyegetnek, de ugyanakkor senkinek sem engedik meg, hogy a szocialista tábor határainak biztonságát és népüftk békés munkáját veszélyeztesse. „Itt az ideje annak, hogy megértsék, ami a Szovjetuniót és a szocialista tábort illeti, fenyegetésük reménytelen, és tudatosítaniok kell azokat az alapvető változásokat, amelyek a világ stratégiai helyzetében bekövetkeztek" - mondotta N. SZ. Hruscsov, az SZKP XXI. kongresszusán tartott beszámolójában. A nyugat-európai országok józanul mérlegelő katonai tényezői reálisan mérlegelik a helyzetet és a lehetőségeket. Megértik, hogy az európai nemzetek amelyek átélték a nemrégi háború súlyos következményeit, nem akarják, hogy egy újabb háború mérhetetlen szenvedést hozzon rájuk. A nyugat-európai katonai körök megállapítják, hogy az amerikai tábornokok provokatív fecsegésében nincs egy csipetnyi józan ész sem. Liddel Hart, ismert brit katonai megfigyelő e napokban felhívta a NATO vezető tényezőit, értsék meg, hogy „értelmetlen" a Szovjetuniót nukleáris fegyverekkel ijesztgetni. Middleton, a New York Times hírmagyarázója hangsúlyozza: „A nukleáris korszakban „döntő összecsapásról" fecsegni teljes esztelenség. Az ilyen beszédek komoly aggodalmat keltenek katonai vezetőink észbeli képességeit illetőleg". Feltesszük a kérdést: Miért engedik meg tulajdonképpen Washingtonban a tábornokoknak és tengernagyoknak, hogy megfontolatlan és veszélyes kijelentéseket tegyenek? Ki támogatja és 'ju;:ditja őket, hisz Eisenhower, az USA elnöke nemrégen azt állította, hogy az USA igyekszik „az erő kormányát a iug kormányával és a csatateret a tárgyaló asztallal helyettesíteni" ? E háborús gyújtogatók mögött a hatalmas monopolista körök állanak, ('Kiknek érdekük a további lázas fegyverkezés íŕ a nemzetközi feszültség kiélezése. Ezek elsősorban a „rakéta-királyok", a nukleáris bombák és egyéb fegyverek gyártól, akik a fegyvergyártásból busás nyereséget húznak. Ezek mint a tűztől úgy félnek a háborús veszély tűzfészkeinek felszámolásától, mert éppen ebben a „tüzecskében" sütik meg gesztenyéjüket. A nemzetközi feszültség enyhítése veszélyezteti a monopóliumok nyereségeit. A vitás problémák békés megoldásának reménysugara, amely keresztül tört a „hidegháború" felhőin, bántja a fegyvergyárosok szemét. Ezért akarják meghiúsítani a Kelet és a Nyugat közötti küszöbön álló konferenciát. Marquls Ohilds amerikai megfigyelőnek tanúsága szerint ezek a sötét erők a kulisszák mögött nyomást gyakorolnak a Fehér Házra, hogy az USA kormánya „szilárd és könyörtelen álláspontot foglaljon el, bármilyen konferencián." Az ő parancsukra katonai egyenruhás emberek provokációs gyújtogató beszédeket mondanak. A további háborús hisztéria szervezőinek szándéka több, mint világos. Meg akarják akadályozni azt, hogy kedvező légkör alakuljon ki a tervezett tárgyalásokra. Fegyvercsörtetéssel akarják elnyomni a nemzetek hangját, amelyek a „hidegháború" megszüntetését követelik. Amilyen esztelenek az amerikai tábornokok és tengernagyok gyújtogató beszédei, éppoly alaptalan e beszédek ihleteinek számítása is. E provokációs hadjárat minden következménye annak ihletői és szerzői ellen fordul. A háború hirdetői szovjetellenes hangulatot akartak szítani. A valóságban azonban mindenlitt még hatalmasabb mértékben mélységes felháborodás lángolt fel az amerikai militaristák provokációs támadásai miatt. Ma mindenki, az eddiginél még világosabban látja, hogy a Szovjetunió rendületlenül kitart a béke megőrzésének álláspontja mellett. A szovjet kormány szívósan törekszik arra, hogy minden kérdést tárgyalással, s nem pedig „erőpolitikával" oldjanak meg. Éppen ezért javasolja a békeszerződés megkötését Németországgal. Ha a nyugati hatalmak nem egyeznek bele Ilyen szerződés megkötésébe, akkor a Szovjetunió más olyan hatalmakkal, együtt, amelyek szövetségesei voltak a hitleri hódítók ellen vívott háborúban, e szerződést aláírja a Német Demokratikus Köztársasággal. A Szovjetunió mindent elkövet, ami erejében áll, hogy Berlinben a helyzet békés úton normalizálódjék. Senkit sem fenyegetünk, csupán felhívjuk a nyugati hatalmakat, hogy velünk együtt keressék e kérdések békés megoldását. Ebben a helyzetben, amikor a Szovjetunió az egész légkör megjavításának programját terjeszti elő, amikor kibontakoznak a feszültség bizonyos enyhülésének körvonalai a nyugati és keleti államok közötti kapcsolatokban, a katonai tényezőknek nem kellene e jó ügyet elgáncsolníok és olajat önteniök a „hidegháború" kialvó tüzére, amint az USA vezető katonai tényezői teszik, akik megmérgezik a politikai légkört. A világ közvéleménye az amerikai hadügyminisztérium képviselőinek nyilatkozataiban a béke komoly veszélyeztetését látja. A Daily Mirror című brit lap „Háborús őrültség" című cikkében megállapítja, hogy „az amerikai bőbeszédű tábornokok veszélyeztetik a világbéke reményét". A józan gondolkodású emberek, akiket nem vakít el a propaganda, nem hajlandók ara a lejtőre térni, amelyre az amerikai háborús gyújtogatók terelik őket. „Az atomfegyverrel játszó tábornokokat el kellene hallgattatni" — jelenti ki a Neue Rhein Zeitung című nyugatnémet lap. A háború nem második lehetőség és nem la lehet azzá." „Milyen politika ez tulajdonképpen?, kérdezik felháborodással". Vájjon ez valamilyen válasz Moszkva azon szívós felhívásaira, hogy üljenek le a tárgyalóasztalhoz? Ez hamis kártyákkal űzött játék". A washingtoni vezető katonai tényezőknek nagyobb figyelmet kellene szentelniük e józan hangoknak. Mindenki, aki a józan ész ellen cselekszik, a józan megfontolás ellen, amely a béke megőrzését és a békés együttélés politikáját követeli, annak a veszélynek teszi ki magát, hogy kitüri a nyakát. Aki katonai üköllel merészel a tárgyaló asztalra ütni, kihívja maga ellen a nemzetek nagy haragját. Szükséges, hogy különösen az amerikai vezető katonai tényezők tudatosítsák, hogyha az imperialisták egy újabb világháborút robbantanak ki, ez bizonyára az utolsó háború lesz és a kapitalista világ teljes vereségével végződik. Irkutszk vidékén, az Angara folyón épülő Bratszki vízierőműtől 30 kmre, az ősi tajgában épül a Szovjetunió legnagyobb faipari kombinátja s véle együtt Braszk, az új szibériai város. A képen a város első házai. (Foto TASZSZ). A tibeti lázadás háttere Lhassza (ČTK) - Csang Kuo Hua, a tibeti autonóm terület előkészítő bizottságának alelnöke, a bizottság április 8-i lhasszai ülésén beszédet mondott, melyben behatóan foglalkozott a tibeti reakciós felkeléssel. Kijelentette, hogy a volt tibeti helyi kormány és a felső rétegek reakciós erőinek hazaárulása és az államegység megbontására irányult bűnös tevékenysége nem volt véletlen, hanem már hosszabb ideje készültek rá. Elmondta, hogy a Tibet békés felszabadításáról 1951-ben kötött szerződés aláírása óta a központi kormány nagy engedményeket tett a helyi tibeti kormánynak. A szerződés mindenekelőtt megkövetelte, hogy a helyi tibeti kormány határozottan szakítsa meg kapcsolatait az imperialistákkal és a többi nemzetiségekkel együtt egyesüljön a haza, a Kínai Népköztársaság nagy családjában. Tibet belső viszonyai és belügyei megoldásának kérdésében a központi kormány a nemzetiségek egyenlősége és egysége politikájának megfelelően a legmesszebbmenő nagylelkűség és engedékenység álláspontjára helyezkedett. Ennek ellenére a felső rétegek reakciós képviselői a szerződés megvalósításának meghiúsítására törekedtek. A volt tibeti helyi kormány, noha szavakban minduntalan hangoztatta, hogy kész teljesíteni a szerződést, a valóságban azonban mindenképpen szabotálta, úgy hogy a szerződés fontos cikkelye nem érvényesülhetett. Fontos kérdéseket, mint például a tibeti szociális rendszernek a nép óhajával összhangban végrehajtandó reformját, az átszervezendő tibeti hadsereget illetően a központi kormány várt addig, amíg teljes mértékben megértik a reformokat és beleegyezett abba, hogy végrehajtásukat későbbi időre halasszák. A Tibet békés felszabadításáról szóló szerződés 15. cikkelye katonai- és adminisztratív bizottság létesítéséről szól, de a központi kormány a békés eljárás politikájának megfelelően egyetértett azzal, hogy egyelőre ne alakuljon meg a bizottság, hanem létrejöjjön a tibeti autonóm terület előkészítő bizottsága. A helyi tibeti kormárfvban ülő reakciós elemek azonban nagyon megnehezítik az előkészítő bizottság munkáját. A tibeti hadsereg átszervezésének kérdésében a helyi tibeti kormány a Kínai Népköztársaság Államtanácsának 1954-ben előterjesztett jelentésében saját kezdeményezésére javasolta a hadsereg létszámának csökkentését és felkérte az államtanácsot, hogy küldjön személyeket a hadsereg kiképzésére. A helyi hadsereg létszámcsökkentése azonban nem valósult meg az utóbbi négy év folyamán, hanem ellenkezőleg még a lázadó elemekkel bővült. Szicub Lokangwa, Cewong Routen és Lozong Darsi, a helyi tibeti kormány tagjai 1952-ben bábjellegű „nemzetgyűlést" szerveztek, melynek ellenforradalmi felkelés lett volna a feladata. így nyíltan megszegték a Tibet békés felszabadításáról szóló szerződést, reakciós jelszavakat tűztek ki, mint például „a néphadseregnek távoznia kell Tibetből" stb. A helyi tibeti kormány nemcsak nem foglalkozott komolyan e kérdéssel, hanem együttműködött velük és mindenképpen támogatásban részesítette őket. A volt tibeti helyi kormány nemcsak nem tett semmilyen hatékony intézkedést a felkelők ellen, hanem egyre inkább és jobban támogatta őket. Ellátta fegyverekkel a lázadókat, amikor maradványaik Szi Khang volt tartomány területéről Tibetbe távoztak, és a tibeti lázadó elemekkel karöltve magában Tibetben rablásokat, gyilkosságokat követtek el tibeti és kínai dolgozók és antiimperialista hazafias és haladó személyek ellen, támadásokat intéztek a kínai népi felszabadító hadsereg csapatai ellen és mindenképpen zavarták a tibeti közrendet. Másrészt a lázadó klikk az imperialisták, a csangkajsek-klikk és idegen reakciósok utasításai alapján és támogatásukkal fejtette ki tevékenységét, elárulta hazáját, irányította és támogatta a tibeti fegyveres lázadást. A Monlam „imádságok ünnepe" idején több incidens történt. A tibeti hadsereg a volt tibeti kormány vezetésével önkényesen letartóztatta és titokban kihallgatta a dolgozók központi népi kormányának tibeti dolgozóit, fegyverrel a kézben többször körülzárta Kína Kommunista Pártja tibeti munkabizottságának és a központi népi kormány lhasszai szerveinek székházát, reakciós röpiratokat terjesztett stb. Az 1959. március 10-i eseményeket már régóta tervezték és irányították a volt tibeti helyi kormány és a felső rétegek reakciós elemei. Áruló tevékenységük „Tibet függetlenségének" nyílt követelésével, a tibeti katonai körzet parancsnoka helyettesének megsebesítésével, Popal Szonam Zsac hazafias láma meggyilkolásával és a kínai népi,felszabadító hadsereg Tibetből való távozását követelő jelszavak hangoztatásával érte el tetőfokát. Ta Kuan Szan tábornok a központi népi kormány tibeti ügyvezető képviselője március 10-én, 11-én és 15-én leveleket intézett a dalai lámához és levelet küldött a tibeti helyi kormánynak, melyben követeli, hogy vállalja a felelősséget a lázadás megszüntetéséért. A volt tibeti helyi kormány és a felső rétegek reakciós erőinek áruló tevékenysége azonban tovább erősödött. Március 27-én elhurcolták a dalai lámát és általános fegyveres támadást intéztek a kínai népi felszabadító hadsereg csapatai és a központi kormány tibeti szervezetei ellen. A központi népi kormány március 21-én parancsot adott a kínai népi felszabadító hadsereg tibeti csapatainak a tibeti áruló erők leverésére, az állam egységének biztosítására és Tibet dolgozó népének teljes felszabadítására. A kínai népi felszabadító hadsereg az ország nemzetiségei aktív támogatásával és főként a tibeti nép támogatásával a lhasszai felkelés gyors leverése után most sikeresen folytatja a fegyveres lázadás leverését a többi városokban. A központi népi kormány utasítása értelmében a tibeti hazafiakkal együtt védelmezi a parasztok, pásztorok, kézművesek, kereskedők, politikai és nevelő körök életét és vagyonát, védelmezi a kolostorokat és műemlékeket, védelmezi a Tibetben letelepedett idegen állampolgárokat, amennyiben betartják az ország törvényeit, tiszteletben tartja a Tibetben élő nemzetiségek szokásait és védelmezi a felekezeti szabadságot. A volt tibeti helyi kormány és a tibeti felső rétegek reakciós erőinek az imperialisták, csangkajsekista bandák és külföldi reakciósok támogatásával történt fegyveres lázadása nem vezeteti a haza kettészakításához. Nem rántották vissza Tibetet megkezdett útján. A lázadás eredménye Tibet reakciós erőinek teljes elpusztítása, Tibet demokratizálása és népének újjászületése lesz. Zavargások Ugandában Kampala (ČTK). — Az ugandai Kampala város néger lakossága pénteken nagy tüntetést rendezett. A tüntetést az ugandai nemzeti mozgalom szervezte. Tüntettek • négerek megkülönböztetése ellen. JUJ SZO 4 * 1959. április 12.