Új Szó, 1959. április (12. évfolyam, 89-118.szám)

1959-04-25 / 113. szám, szombat

10 éves apioiuiauoz^íilojfi KI GYŐZNÉ felsorolni azt a sok-sok kedves ötletet, amellyel erőtökhöz mérten, de részt kértetek hazánk építő munkájából Ti, pionírok, az elmúlt 10 év alatt. Gyomlálás, krumpliszedés a szövetkezet földjén, bogarak pusztítása, hulladékvas-, papírgyűjtés stb., stb., mind-mind öregbítette jó hírneveteket. S valljuk be őszintén, nem is volt nehéz dolgotok. Dolgozó népünk, szüleitek mindent megtettek azért, hogy gondtalanul tanulhassatok, művelődjetek és sportoljatok. Aki előtt a példa áll, mindig könnyebben cselekedhet, mint az úttörők! Tinéktek olyan példáitok vannak, mint a szovjet pionírok. Könyvekből, újságokból sokat hallottatok róluk és önfeláldozó szívük, munkájukat örömmel végző, gyönyörű példájuk megkapott benneteket. Hány és hány barátság szövődött az elmúlt 10 esztendő alatt köztetek és a szovjet pionírok között! Csak a postás bácsi tudná megmondani, hány vastagra tömött boríték érkezik, vagy indul hetenként a Szovjetunióba, hogy szilárdítsa barátságtokat! A pionír-mozgalomnak az a nagy feladata, hogy olyan ifjakká neveljen benneteket, akik méltó tagjai lehetnek a CSISZ-nek és hazájuknak odaadó, önfeláldozó dolgozó polgáraivá válnak! Aki viseli a piros nyakkendőt, ne feledje egyetlen pillanatra sem, hogy a pionírnak kötelességei vannak: szíve minden dobbanásával szeretnie kell hazáját, jól kell tanulnia, példát kell mutatnia, rendesen keli viselkednie és úgy kell élnie, hogy a piros nyakkendőt majd egyetlen folt nélkül cserélhesse fel a kék inggel! Szép az élet Igaz örömünkhöz szívünkből fakad dal, harsány versenyt dalolunk szabad madarakkal. Réti szivárványt sző sok kis virág kelyhe, mintha minden, mintha minden velünk ünnepelne. Bokrok alján apró sodrok duruzsolnak, simogatják, lebegtetik piros lobogónkat. Szellő lobogtatja, arany napfény hull rá, alatta nőtt sok kispajtás kékinges ifjúvá. Délceg ifjak lettek, munkában igyekvők, új pajtások kötötték fel a szép piros kendőt. De most mindahányan hozzánk seregülnek, csupa öröm minden ajak, be szép is az ünnep! Igaz örömünkhöz szívünkből fakad dal, vidám versenyt dalolunk a szabad madarakkal. Pionírok életéből Védd a növényeket Az ország száz és száz iskoIájában működnek különféle pionír-érdekkörök, amelyekben a fiatalok sokat tanulnak, barkácsolnak és megismerkednek különféle tudományokkal, technikai kérdésekkel stb. Képünkön egy r épülő modellező-kör tagjait látjuk. Lehet, hogy azok, akik ma még repülőmodellekkel ügyeskednek, ha befejezik tanulmányaikat, híres repülőkké, repülőgépszerkesztőkké és technikusokká lesznek. De már itt az érdekkörben megszeretik a repülést. Állandó pionírtábor Seč nad Hrudikov-ban is van állandó csehszlovák pionírtábor. Az álmodozó naqy tó, zúqó erdő, a vidám dombok, fehérre meszelt, napsugárban fürdő épületek mosolyognak itt a pionírnyakkendősök hadára. Ide járnak eqész éven át köztársasáqunk minden tájáról a pionírok. Itt tanulják meg, hoqyan kell qyűlést előkészíteni, tanácskozást. kirándulást, sportmérkőzést rendezni és hoqyan kell táncolni, énekelni... Pionírjaink már a pionírtáborokban megszokják a közösséqi életet és meqtanulják mindazt, ami'idővel hozzásegíti őket, hoqy lelkes CSISZ-taqok és példás kommunisták lehessenek. Iskolai folyosón állok avagy főhadiszálláson? Eőttem ez a nagy tábla faliújság avagy hadvezetési terv? — ez a kérdés forgott bennem, amikor szemem végigfuttattam a somorjai magyar tannyelvű 11. éves iskola pionírcsapatának a faliújságján. Az összehasonlítás nem megokolatlan. A 3—4 négyzetméternyi tábla felét Felsőcsallóköz térképe foglalja el. A girbe-görbén futó, pontozással és szaggatott vonallal jelzett utak dülőhatárok és helységjelek között színes ceruzával berajzolt nyilak irányulnak különböző irányba. A térkép a somorjai járás és környékének a felszabadítását ábrázolja. Aki a rajz alapján nem értené meg egészen a szovjet hadsereg előnyomulását, a német katonák futásának módját és irányát, azok számára a térkép mellett részletes magyarázat írja le a hadmüvelet pontos lefolyását. K térkép a pionírok müve, több hónapos gyűjtőmunkájuk szép eredménye. Nem az első eset ez, amikor Somorján ilyen tárgyú munkát végeztek a pajtások. A pionírexpedíció, a haza dicsőségének és szépségeinek megismerésére és feltárására indított mozgalom kihirdetése után a somorjai pionírok mindjárt nekiláttak a munkának. Akkor — a múlt év elején — Kálmán Mária CSISZ-tag, és Sándor Cecília vezetésével egy csoport kutatni kezdett a járás munkásmozgalmi hagyományai után. A szükséges adatokat szüleiktől vagy a községük krónikájából tudták meg. A somorjaiak pedig elmentek Latkóczi bácsihoz, a járási levéltároshoz, s ö benne különösen nagy támogatót találtak. Fellapozták a múlt köztársaság idejéből fennmaradt iratokat, jegyzökönyveket, újságokat. Az ott találtak alapján az ifjú kutatók előtt egyre világosabban kirajzolódott a járás nagyszerű mozgalmi múltja. Az egyik jegyzőkönyv arról szól, hogy „Tejfaluban él a legtöbb izgató". A Csallóközi Ojság hasábjain a gazdasági válság éveiben történt családi tragédiákról, szegényemberek küzködéseiről találtak híreket, persze ez a reakciós lap az ilyen tárgyról csak szenzációképpen írt. Egy gútori csendőri jelentésből pedig az derült ki, hogy a községben „60—70 tagú népcsoport előtt egy bratislavai Viliam Široký nevű ifjú tartott beszédet". A csendőr botladozó helyesírással idézi Široký elvtárs szavait: „Ha tudtunk vért hullatni a háborúban idegen érdekekért, most még inkább kell harcolnunk, hiszen a mi munkásérdekeinkröl van szó." Široký elvtárs szavainak volt is a környéken foganatja. Élő emlékezöi és tanúi ennek a járás kommunista veteránjai: Farkas István, Patócs Károly, Tóth Ferenc, Kaluz Vilmos és mások. A pionírok a beszervezett adatokat gondosan áttanulmányozták és a tanár elvtársak segítségével kellő magyarázatot írtak hozzá, majd pedig kifüggesztették a faliújságra. Abban az időben mindig népes érdeklődő csoport vette körül a táblát. A somorjai járás és környéke felszabadításának térképezése és feldolgozása tehát egy újabb láncszem a pionírok munkájában, az expedíció terén. S ezzel még nem merült ki. Most a pionírszervezet 10. születésnapja alkalmából nyilvános beszélgetéseket rendeznek öreg kommunistákkal. Az idősebb elvtársak szívesen mennek az új nemzedék, munkásosztályunk 3. váltásának körébe, hiszen nekik is szívügyük, hogy a legfiatalabbakból a harcos múlthoz és a győzelmes jelenhez méltó emberek váljanak. P. J. em tudom a tl falutokban akadnak- e kecskék, a mienkben bizony igen szép számmal. Szegény útmenti fák kérge megsínyli az örökké rágó négylábú Ínyencek étvágyát, s nem egyet ki is törtek a mohó állatok. No, ezzel nem azt akarom mondani, hogy a fáknak csak a kecskék az ellenségei, sajnos nem! Akad szép számmal mindenütt gyermek, sőt sajnos felnőtt is, aki nem tud elmenni egy-egy fiatal fa mellett, hogy — rossz szokásbői — meg ne rángassa, vagy ha csak egyetlen kis levelét is, le ne tépje. Az iskola kis pionírjai figyeltek fel először a gondosan elültetett facsemeték védtelenségére. Megindult a tanácskozás, mit kellene tenni? S a gyerekek a következő napokban bekopogtattak minden házba: — Egyik szombat délután tessék a ház előtti kis fácskákat néhány karóval körülvenni és szögesdróttal átfonni, hogy azok a fránya kecskék ne rágcsálhassák ... Senki nem utasította el őket, s két héten belül valamennyi útszéli fácska gondosan körülkerítve állta a kecskehad támadásait. S hogy a községben azóta nem tesznek kárt a facsemetékben, az a növényvédő kis pioníroknak köszönhető! azért mondom még el, hogy dicsekedjem vele, de a tanító bácsi is olyan büszkén jelentette ki: soha egyetlen fillér sem hiányzott még ... néha inkább csekély többlet mutatkozik. Hasznos gyűjtések RENYI maGD

a AZ ÚJFALUSI Takács Ferkét kiskora óta nem nevezték a faluban rendes, becsületes néven. Még a verebek is úgy emlegették, amikor éppen róla csiripeltek, hogy: Fagyos Ferke. S ebben a névben - mi tűréstagadás — sok volt az igazság. Mihelyst elfüttyentette magát az első őszi szél, vacogva koccant össze a foga, s amikor a fákon pelyhedzenl kezdett a zúzmara, szinte reszketett, akár a kocsonya. Pedighát elkunyorált édesanyjától és felszedett magára már október elején minden meleg holmit, amit csak a házban talált. Prémes kesztyűt, flanellmellényt, posztócsizmát húzott, gyapjúsálat kötött a nyaka köré s úgy bebugyolálta magát kisbundába, nagykendőbe, fülvédőbe, meg érmelegítőbe, hogy az orra hegye sem látszott kí. Szánkázni, korcsolyázni vagy sétálni meg ki nem ment volna a világért sem. Épphogy az Iskolába futott el és vissza s azontúl a duruzsoló kályhát támogatta a szobában. Äm a képe még ott is hókaszínű maradt és nem pirult ki a legmelegebb júliusban sem. A patakban sem látta még lubickolni Ferkét soha senki emberfia és nem fűlt a foga őkelmének se a kiránduláshoz, se a szedrezéshez. Hogyisne! Hiszen a patak vize nem meleg, a hegyek tetejére hideg leheIetű felhők lógatják a lábukat, az erdő fái között meg hűvös árnyék sötétedik. — Jobb a konyhában kucorogni a tűzhely mellett — morfondírozott magában egyre. így tartott hát ez egészen addig, amíg Ferke harmadikos lett és — jó tanuló lévén — nyakára köthette a piros pionírnyakkendőt. Az a szép, bogra kötött nyakravaló azonban nem sokáig állhatta a kályha melletti tétlenkedést. Egy koraőszi délután hízelkedve cirógatta meg kis gazdája állát, s Ferkének úgy tűnt, hogy hívogatja. Ki a falu végére, ahol a terebélyes vadgesztenyék fényeshéjú golyóbisait éppen a harmadikosok meg negyedikesek gyűjtögették zsákokba. — „Hm, egy fél zsákkal én is összeszedhetnék éppen. Biztos vígan elropogtatnák a csemegét télen a kiserdő őzei, vagy a juhok a szövetkezetben. Csakhogy ... brrrr, hideg van odakinn — rázkódott meg Ferke és visszahúzódott a kályha mellé. Ám a kendő ott piroslott az álla alatt s addigaddig hívogatta, csalogatta a gazdáját, amíg az visszagyűrte magába a vacogást és kicihelődött a faluvégre, vadgesztenyét gyűjteni a többiekkel. És csodák csodája! Nem fázott egy picurkát sem! A szapora hajladozás nem engedte befurakodni kabátja alá a szelet. Elhessegette ügyesen! Egy jó hónap múlva már arra biztatgatta a nyakkendője, menjen korcsolyázni, aztán meg arra kérte, hogy segítsen édesanyjának behordani az aprófát az udvarról. Ferke meg nehezen ugyan, de ezért lemerészkedett a pincébe. És mindettől még a körme hegye sem fagyott le. Ehelyett inkább olyan jó melege lett, hogy csuda. Pedig az ablakokat akkor már Fagyapó ugyancsak telefestegette ezüstszínű jégvirággal. Koratavasszal meg az iskola kiskertjében piroslott a pionírkendő ott, ahol a kis gazdája a pajtásaival együtt ásni segített — már a berzenkedő verébcsemeték is másként csipogtak Ferkéről, mint eddig Mert a flanellmellény, meg érmelegítő, nyakkendő és fülvédő, posztócsizma, meg kisbunda addigra otthon kuksolt már a szekrény mélyén s helyettük a friss mozgás varázsolt Ferkének rózsát az arcára, Pajtásai is a rendes, becsületes nevén kezdték szólítani. Fagyos Ferkéből újra Takács Ferkét csinált az a szelíden hívogató, bogra kötött, kedves, piros pionírnyakkendő! falusi házak padlásán, kamrájában évek, vagy évtizedek alatt annyi limlom, ócskaság gyűlik össze, amelynek a gazdaasszonyra nézve már semmi értéke nincs, de sajnálja eldobni, vagy nincs hová dobnia! Tudjátok, hogy faluhelyen a szemét a trágyadombra kerül, márpedig ki trágyázná a földjét lyukas fazékakkal, ócska tűzhellyel, pléhdobozokkal... A fém- és papírgyűjtés jó pár éve megindult hazánkban, de talán igazán nagy eredményeket csak akkor mutathattunk fel, amikor a gyermekek vették kezükbe ezt az érdekes és egyben hasznothaitó munkát. Ök másztak fel a padlásokra, le a pincékbe s az öreg gazda, vagy gazdasszony helyett kitakarították onnan a felesleges limlomot. Jó pár éve minden évben megrendezik a gyűjtőnapokat, mégis honnan, honnan nem, mindig annyi ócskaság kerül elő, hogy három teherautónak kell tőlünk elszállítania. Persze a munkát nem kívánja ingyen a pioníroktól államunk. S mire fordítják az így keresett pénzt? Bizony amikor legelőször felvetették a kérdést, mire fordítsák a kapott összeget, olyan javaslatok is elhangzottak, hogy: „Vegyünk csokoládét" vagy „Osszuk szét igazságosan". A gyermekek többsége azonban másként döntött. S a pénz gazdagította a könyvtárat, szépítette az iskola kertjét, udvarát, osztályát... szóval valamennyiük kedvére, hasznára vált. VÍGH RÓZSA önkiszolgálás az iskolában községben gyönyörű, fényes önkiszolgáló üzlet nyílt, amelyben az édesanyák vagy akár a gyermekek is pillanatok alatt bevásárolhatnak. Juliskának, mikor —' karján a kis drótkosárkával, először végigment a bolt polcai előtt, eszébe jutott valami. Pár napig nem merte szóvá tenni, hátha butaság, de egyszer óra végen, amikor már a feladattal elkészültek és a tanító bácsi beszélgetni kezdett velük, bátortalanul kibökte Juliska, mit forgat napok óta fejében. — Mi lenne, ha a felsőbb osztályosok közül kiválasztanánk kettőt-hármat felelősnek és itt az Iskolában önkiszolgáló tízórais, cukorkás boltot létesítenénk? Csak egy kis szekrényke kellene hozzá, amit a megbízottak minden tízpercben kinyitnának, és mi kivéve a kívánt kekszet, nápolyit, csokoládét vagy cukorkát, a pénzt lelkiismeretesen betennénk a szekrényke kis kasszájába ... Volt aki nevetett az ötleten, de a tanító bácsinak tetszett. — Okos gondolat Juliska! Az önkiszolgáló uzsonnaboltot megcsináljuk! Azért is okos az ötleted, mert a gyermekeket ez a bizalom öntudatosságra neveli. Hiszen nincs kellemesebb érzés, mint mikor megbíznak bennünk. S alig telt bele egy hét, a kis szekrényke megjelent az iskola folyosóján. Nem Mi történt „Az új ember kovácsa" hőseivel ? A Szovjetunió című laphoz azt a kérdést intézte egy berlini olvasója: mi lett a sorsa Makarenko Az új ember kovácsa című könyv hőseinek. Makarenko élete — hangzik a válasz — sok növendékét késztette arra, hogy a mester példáját kövesse és pedagógus legyen. A könyv egyik hőse, Karahanov, eredeti nevén Kalabalin, ma egy Moszkva környéki gyermekotthon vezetője. Vele dolgozik felesége Galina Konsztantyinova, Ivan Kolosz, Mark Sejngauz és Leonyid Konyiszevics is, Zadorov hidrológus mérnök, Versnyev (valódi nevén Sersnyev) pedig orvos lett az Amur menti Komszomolszkban. A könyv számos hőse részt vett a második világháborúban. Zsevelij (valódi nevén Csevelij) pilótaként a fronton esett el, a könyv Burun-ja, Grigorij Szuprun ezredes ugyancsak dicsőséges katonai pályát futott be. (eh) ÜJ SZÓ 174 * 1959. április 24.